Rakovszky Zsuzsa kétségtelenül vonzódik a szexuális elhajlásokhoz. Legalábbis ezt sugallja, hogy A kígyó árnyéka aberrált apja-lánya kapcsolata után ismét meglehetősen kényes témához nyúlt: hogyan élt egy nő férfiként a 19. század végén. A nemet váltó nőt apósa feljelenti, a börtönben írt feljegyzések, levelek adják az életrajzi könyv gerincét. Magába szippantó, meglepő, bizarr történet, mégis marad hiányérzetünk. Mintha a szerzőt annyira magával ragadták volna a főszereplő érzései, hogy megfeledkezett volna a háttér és a többi figura árnyaltabb kidolgozásáról.
Transzexuális – ma így neveznénk Vay Sándort/Saroltát, jó kétszáz évvel ezelőtt viszont a főhős így fakadt ki: „Hát tehetek én róla, hogy a ti világotokban nincs szó arra, ami én vagyok?” Találkozhattunk már a téma feldolgozásával magyarul is, külföldi példa pedig rengeteg akad. De elég csak a Síró játék című filmre gondolnunk, és rögtön beugrik, miről is van szó.
Hogy a történet főhőse egy nő, nem kelt az olvasóban meglepetést, Rakovszky minden regénye valamilyen formában egy női sorsot jár körül – A kígyó árnyéka csakúgy, mint a második regénye, A hullócsillag éve. A VS esetében azonban egy olyan nőről van szó, aki férfinak tartja magát és férfiként él. A történet hősét Rakovszky Zsuzsa valós személyről mintázta, mi több, a történet főidejében játszódó bűnvádi eljárás is lezajlott.
A sodró, lendületes hangú regényben naplókon, leveleken, jegyzőkönyveken keresztül kísérhetjük figyelemmel gróf Vay Sándor, született Vay Sarolta életét. Biológiai neme dacára Vay a férfi identitást érezte magáénak egész életében. Élete mozgatórugója a szerelmi élete, vlószínűleg ebből adódik, hogy a könyvben a gróf nőügyeinek elbeszélése mellett minden egyéb (barátságok, munka, történelmi kor) meglehetősen háttérbe szorul. A történet apropóját az a bűnvádi eljárás adja, mely során Vay Sándort apósa (!) feljelenti tartozása miatt – és mellesleg azért, mert valójában nő, és nem férfi, ahogy felesége és a családja korábban hitték. A könyv gerincét a börtönben született írásművek adják, jórészt Vay tollából.
Vay életvitele, szokásai, élettörténete szokványos múlt századvégi dzsentrit sejtetnek, ám írásának modora – ömleng, burjánzik és kitör -, az, hogy egész életének középpontjában a szerelem áll, viszont női lélekre utal. Másként igen nehéz lenne megmagyarázni az állandó érzelmi kitöréseket, zokogórohamokat és más férfiatlan megnyilvánulásait.
A meglehetősen bizarr történet legmeglepőbb mozzanata az, ahogy a 19. század végén viszonyulnak e szokatlan problémához. Nemigen tudnak vele mit kezdeni, nincsenek rá szavaik, nem tapasztaltak soha korábban hasonlót, ezért úgy tekintenek rá, mintha Vay valamilyen furcsa állatfaj lenne – végül beszámíthatatlannak minősítik.
Bár történelmi regényről beszélünk, inkább áltörténelminek nevezném, hiszen nem sok derül ki magáról a korról, a kávéházi, kocsmai jelenetek csak halvány kulisszái a történetnek, inkább csak keretezik az érzelmi hullámvasutat, de nem szolgálnak valódi hátterül. Ugyanígy a szereplők (talán Vay szerelmeitől eltekintve) kidolgozatlanok, árnyékszerűek, csak arra szolgálnak, hogy segítsék vagy hátráltassák a szerelmesek életét, de semmiképpen sem valóban kidolgozott hús-vér figurák.
Vay alakja is hiányérzetet kelt az olvasóban, nem tudunk meg semmit hírlapírói munkásságáról, hiszen ez csak mellékszál, melynek révén pénzre tehet szert, hogy ismét a nőkre költse. „Csupán” leányregények lapjaira illő hulámzó érzelmeibe láthatunk bele, mely minden írói bravúr ellenére néhol túl soványnak tűnik. Vay néhány költeménye azért megtalálható a könyvben, melyek alapján csak tovább erősödik az az érzésünk, hogy Vay nem volt sem több, sem kevesebb, mint érzékeny lelkű, szerencsétlen sorsú, szánalmas epigon.
A kötet legnagyobb bravúrja – a történet fellelésén kívül természetesen – a nyelve. Nem lehet könnyű feladat Jókai korának nyelvét elképzelni, hát még kísérletet tenni a rekonstruálására. Ám Rakovszky Zsuzsa – nem először – elegánsan megoldja a feladatot, sőt talán még az is sikerül neki, ami oly keveseknek a magyar irodalomban: nyelvén keresztül képes a szereplőjét jellemezni. Forrás: Origo.hu, Jolsvai Júlia
