Liberális-drogos-zsidó riport egy pszichedelikus Scooter-koncertről.
fesztivál
Kerekded lányoknak kínál pinamutogató karriert Görög Zita
Magyarországon egyedülállónak számító vállalkozásba kezdett Görög Zita. A szépséges exmodell a napokban saját ügynökséget alapított az úgynevezett „plus size” modellek számára.
A nemzetközi divatzsargonban ezzel a jelzővel illetik azokat a lányokat, akik az átlagos manökeneknél kerekebb, nőiesebb testalkattal rendelkeznek.
– 2006-ban indult egy világszintű mozgalom a szépségiparban a kórosan sovány modellek ellen. Ekkor kezdtek el a legnevesebb ügynökségek és magazinok is egyre több „plus size” modellt foglalkoztatni, hiszen ők is ugyanolyan szépek, mint vékony kollégáik, csak arányosan elosztva van rajtuk néhány pluszkiló – kezdte Zita, aki jelenleg tulajdonostársával együtt a Sziget Fesztivál sétányait rója, hogy csinos lányokat találjon.
– Teltebb formájú, de szép arcú lányokat keresek, akik azelőtt álmodni sem mertek volna ilyen típusú karrierről. Miután elbeszélgetek velük, készítek róluk néhány fotót, amit elküldök azoknak a külföldi ügynökségeknek, amelyekkel korábban én is dolgoztam. Ha érdeklődést mutatnak valaki iránt, akkor készítünk egy profi portfóliót az illetőről, és felkészítjük a munkára – magyarázta a Megasztár egykori műsorvezetője. Cikk szövege: Bors, fotó: Birton Szabolcs
Falusi Mariann és Kapócs Zsóka pikáns showja a Szigeten
Kora este Megasztárok és a TV2 sztárjai vették be a Sziget tornyát. A bulizni vágyó sztársereg hajóval érkezett. Tolvai Reni és Kállay Saunders András először járt a fesztiválon, de imádták. Caramel bevallotta egy hétig azért nem bírná itt. Falusi Mariann és Kapócs Zsóka showja igazán pikánsra sikeredett a félmeztelen táncosokkal, törpékkel és akrobatákkal. Lakatos Márk pedig ezúttal is igazán extravagánsra vette a figurát…
Rihanna a Bajan fesztiválon mindent megmutatott
Rihanna (23) láthatóan jól érezte magát, sőt egynémely rajongója is jól érezte őt tegnap a barbadosi Bajan fesztiválon.
Az énekesnő sok textilt nem aggatott magára, a legnagyobb gondot frizurájának kialakítására fordította, amelybe vörös tollakat tűzött, hogy paradicsommadaras álcája tökéletes legyen.
Rihanna egy látványos bedőléssel köszönte meg egy helyi felvonulónak a rajongást, majd csókokat dobált a tömegnek, nehogy valaki kimaradjon a parádéból. Később a rosszra fordult idő sem zavarta, könnyedén iszogatott a szitáló esőben, és büszkén feszített a karnevál egyik feldíszített felvonulási kocsiján.
Mindezt tette szülőhazája, Barbados hivatalos nagyköveteként. A partneri kapcsolatot még júniusban jelentették be, s Rihanna nem is várt sokáig nagyköveti feladatai teljesítésével. Ami persze nem merül ki a karneváli részvételben, hisz pénteken a karib-tengeri szigetország fővárosában, Bridgetownban ad koncertet világ körüli turnéja következő állomásaként.
Kigyulladt a színpad Rihanna koncertjén: Rihanna minden koncertje tüzes hangulatban zajlik, azonban most valóban felgyulladt a színpad. Az amerikai énekesnő Dallasban lépett fel amikor a California King Bed dala közben az egyik pirotechnikai eszköz meghibásodott. Rihanna azonnal levonult a színpadról, amint megjelentek a lángok a feje felett. Kis idő múlva a tűzijáték darabjai elkezdtek potyogni a magasból. Biztonsági okokból a szervezők kiürítették a csarnokot, így a koncert korábban végződött, mint azt tervezték. Szerencsére senki sem sérült meg.
Robyn Rihanna Fenty 1988. február 18-án született St. Michael Barbados szigetén. Anyja guyanai, apja pedig bajani. Van két öccse: Rorrey 9, Rajadés pedig 15 éves. Énekesi karrierje előtt pszichológus szeretett volna lenni. 2005-ben indult karrierje. Az akkor még 17 éves énekesnőre először Jay-Z figyelt fel, aki azonnal lemezszerződést ajánlott neki. Bekerült a top40-be, majd a top10-be is a Pon de Replay c. első dalával. Akkoriban ezt a számot töltötték le a legtöbben az interneten. 2005 nyár végén jelent meg első nagylemeze Music of the Sun címmel, amiből alig egy hónap alatt közel 69,000 darabot adtak el. Ősszel forgatták az If It’s Lovin’ That You Want c. dalhoz a klipet. Év végére már Ausztráliában is ismerték a nevét leginkább a Pon de Replay száma miatt, mindenütt ő az első.2006 januárjában a Music Of The Sun című albuma aranylemez lett, a Pon de Replay c. kislemeze pedig kétszeres platina. Egy hónappal később már az S.O.S.-szel sújtotta a top40 később a top10-et is. Idén áprilisban jelent meg második albuma a Girl Like Me. Nyáron az Unfaithful c. dallal került be a top40-be, nemrég pedig a We Ride c. számmal ostromolja a slágerlistákat.A barbadoszi szépség a zene világán kívül, szépségével a ruhaipart is elbűvölte. Az énekesnőre időközben a Nike és JC Penny is felfigyelt. A Nike az S.O.S. című új kislemezdalt választotta a tánc inspirálta új termékének bevezetésére. Valamint mostantól ő szerepel a JP Penny ruházati lánc fiataloknak tervezett kollekció kampányában is.2007.júniusától a Covergirl márka arca lesz, az USA egyik legnagyobb szépségipari cégének.
A legnagyobb buli fegyveres rendőrökkel
Menő vagy Nem menő? Ugyan már! Tudományos alapossággal vesszük sorra a csúcspontokat és csúnya hibákat az Exit fesztiválon, ahol csak boldogan lehet lefeküdni. A végén pedig egy óriási meglepetés! Alább pedig 10 jó csaj az Exit fesztiválon. Megváltoztatják a világot, kivirágzik tőlük a puszta vagy egyszerűen csak olyanok, mint mi, íme a Balkán szépei.
Médiakurvák és soproni szüzek a Volton
Egy fesztiválon, minden olyan ember megjelenik aki be akar kerülni a tudósításokba. Beszámolónk egyik hőse azt tűzte ki magának célul, hogy Sebestyén Balázst majd ő váltja az RTL-nél. Szép terv, reméljük hamar felébred a srác. A másik két szereplőnk, vélhetően az erjedt cukortól magabiztos 16 éves soproni srác. Olyan fiúk ők akiknek nincs még igazi szexuális tapasztalatuk, de épp azért jöttek a Voltra, hogy legyen nekik. Meglátjuk mire mennek.
Utcán szexelnek és mindent összehánynak a bulin
A napokban is zajlik Spanyolországban az évente megrendezésre kerülő Salou Fesztivál. Ilyenkor brit fiatalok ezrei özönlenek el egy spanyol kisvárost, és két hét alatt disznóóllá változtatják az utcáit, vendégláttő helyeit.
Évente egy hétre pokollá válik az élete Salou, a spanyol tengerparti városka lakóinak. A Barcelonától száztíz kilométerre délre fekvő, idilli települést ugyanis minden áprilisban brit fiatalok ezrei szállják meg, hogy éjt nappallá téve alkoholt öntsenek a szervezetükbe, s az utcákat róva disznóóllá változtassanak mindent maguk körül. Vendéglátóhelyen gátlástalanul meztelenkednek, szexelnek. Az orális szex szinte mindenhol látható.
– Olyanok, mint az állatok. Merevrészegre isszák magukat a helyi kocsmákban,majd hülye sportjelmezekbe öltözve egész éjszaka az utcákon randalíroznak. Pár nap után mindent vizelet, ürülék és hányás borít, ráadásul nem ritka, hogy az ittas fiatalok a közterületen randalíroznak vagy szexelnek – panaszkodott egy helyi lakos a Daily Mail című brit lap tudósítójának.
Pornófesztivál, csak nőknek
Július 31-én nyílik meg Hollandiában az első olyan pornófesztivál, mely kifejezetten a női közönségnek szól.
Az esemény a Cumshots névre hallgat. Mindeddig a pornóról egyből a férfi célközönség jutott mindenki eszébe, míg ezúttal a szabad szellemű, leszbikus, illetve biszexuális nőket szólítják meg.
– A Cumshots fesztivállal az volt célunk, hogy megmutassuk, léteznek igazán jó minőségű pornófilmek is. Ezek olyan nőknek szólnak, akik a megszokottól eltérően gondolkodnak a szexualitásról. Olyan filmekről beszélek, melyek el is gondolkodtatnak – mesélt a fesztivál szervezője.
Az esemény egyik csemegéje egy leszbikus road movie, a Too Much Pussy című film.
Pornó-Yoko Ono, kamusátán, gettómetál
A Novarock harmadik napján újra metálpakkot kapott a nyakába, akinek nem volt elég az első napi kiképzés. Jelenlévők: egy rockerfeleség pornószínésznő, a mini-metallica, maszatképű álblackmetálosok és egy vérbeli ganxta, aki gitárt fogott a kezébe. Amikor annak idején Yoko Ono a Lennon-koncertek állandó szereplője volt, senki nem gondolhatta, hogy ennek később láthatja a XXI. századi változatát. A történet ott kezdődik, hogy az amúgy teljesen jelentőség nélküli Static X főnöke, a csúcshajú Wayne Static egy koncert utáni fél óra trécselés és egy (állítólag) príma orális szex után belezúgott jelenlegi feleségébe, Tera Staticba (eredeti álnevén Tera Wray). Tovább az eredeti cikkre
Pörgés – Bulik, koncertek és partik.
Egyszerre reális és stilizált, konkrét és elvont: Fliegauf Benedek a mai magyar fiatal filmes generációnak egyik jelentős alakja, akinek filmjei külföldi fesztiválokon is rendre sikeresnek bizonyulnak. Az eddigi életmű két dokumentumfilmből: Határvonal (2000), Van élet a halál előtt – Beszélgetések Feldmár Andrással (2001); öt rövidfilmből: Beszélő fejek (2001), Hypnos (2001), Európából Európába című szkeccsfilmbe készített egyik etűd (2004), A sor (2003), Pörgés (2005) és három nagyjátékfilmből áll: Rengeteg (2003), Dealer (2004), Tejút (2007).
Ha Fliegauf filmjeit elemezzük, a vezérfonal a dokumentum kontra fikció között feszül, mindegyik filmje különbözőképpen, de ennek a két szélsőségnek bizonyos arányú vegyülete, képei egyszerre reálisak és stilizáltak, egyszerre konkrétak és elvontak. Mindkét filmkészítési hagyománynak fontos szerepe jut, és hol az egyik, hol a másik kerül domináns pozícióba. Fikciós történeteiben dokumentarista stilizációt alkalmaz, dokumentarista jellegű képei pedig fikciós bázison nyugszanak. Ennek az elemzésnek nem célja, hogy a dokumentum- fikciós univerzumban pontosan meghatározza az egyes művek helyét (már ha ez lehetséges), inkább annyit fontos látványvilág tekintetében megállapítani, hogy amint narratív szinten, úgy vizuális szinten is e két hagyomány kettősége figyelhető meg. Ezzel a felfogással olyan filmes irányba illeszthető a neve, mely a magyar filmben az 1970-es években a dokumentarizmus megerősödésével alakult ki, és a fikciós filmek kedvelt stilizációs eszköze lett. Fontos különbség azonban, hogy míg az 1970-80-as évekbeli filmek erős szociográfiai bázison nyugodtak, Fliegauf filmjeiben sokkal inkább az emberi létállapot mélyebb egzisztenciális rétegei kerülnek a középpontba. A dokumentarizmus itt ezért elsősorban a képi stilizáció eszközeként van jelen, és az 1970-es évekkel szemben nem fordul valamilyen szociológiai kisrealizmusba, melyben a szociográfiai helyzet determinálja a szereplők nyomorúságos életét. Emiatt leginkább Tarr Béla filmművészetéhez köthetőek filmjei, Tarr metafizikus látásmódjához hasonlóan jelenítődnek meg figurái, csak az elhagyott, lepusztult tanyák, külvárosok nyomorúságos életű emberei immár a nagyváros posztmodern, de semmivel sem boldogabb közegében találják magukat.
Fliegauf filmjeinek képei éppen a valóságra való hivatkozás, illetve az attól való elemelés miatt egyszerre realisták és szimbolikusak, vagy allegorikusak, ahol az egyes vizuális motívumok jelentik először magát az ábrázoltat, illetve mindazt, ami mögötte rejlik.
A két ellentétesnek tűnő stílus közötti lebegést segíti a groteszk minőség használata is, mely az életmű minden egyes darabjában fontos eszköz remekül kiegészíti ezt a reális-irreális univerzumot. A filmekben vegyül a komikum és a tragikum, a fenségesség és az alantasság, a valóság és a fantasztikum, gyakran találkozunk félelmetes szituációkkal, torz szereplőkkel, abszurd helyzetekkel, és előfordulnak komikus elemek is (leginkább az utolsó két nagyjátékfilmben találhatunk erre példákat: Tejút – ugrálóvár a semmi közepén; Dealer – találkozás egy foggal, ami egyébként Gogol Az orr című groteszk művének parafrázisaként is értelmezhető). Rémületet és nevetést egyszerre kiváltó jelenetek, vizuális bon mot-ok fűszerezik az egyébként általában jellemző, rendkívüli képi minimalizmust.
Mindezek mellett ki kell emelni a filmen kívüli művészeti ágakkal, elsősorban a zenével való kapcsolat erősségét, mely ugyan szigorúan véve nem kerülhetne be egy képi világgal kapcsolatos elemzés sorai közé, mégis amiatt, hogy Fliegauf esetében a zeneiség jelentőséggel bír a képi világ kompozíciójának szempontjából is, és a hangkulissza nem egy egyszerű kiegészítő szerepet tölt be csupán, elengedhetetlennek tűnik megemlítése. Ezekben a filmekben a zene tág fogalmat takar, és inkább John Cage-i értelemben használatos. Minden olyan alkotóelemnek, amely auditív érzékeinkre hat, ugyanolyan fontos szerepe van, és ezáltal a zörej, vagy a csend nem kisebb jelentőségű, mint a klasszikus dallamfűzés. A film sajátos jellegéből adódóan eleve olyan művészeti ág, melyben a totális művészetre (Gesamtkunstwerk), vagyis a különböző művészeti ágak integrált használatára való törekvés reális megvalósulást eredményezhet. Fliegaufnál mindig jelentős szerep jut a zeneiségnek, mely kifejeződik ritmusban, zajokban, zörejekben és nem utolsósorban a csendben.
Beszélő fejek
Frappáns kísérlet a dokumentarista és fikciós filmkészítési paradigma kijátszására egymás ellen. A mintegy 30 perces filmben hat szigorúan premier plánban fényképezett arc jelenik meg egy semleges háttér előtt, a szereplők körül nincs díszlet, semmilyen vizuális jelzést nem kapunk arról, hogy hol vagyunk. A televíziós dokumentumfilmek riportszituációit idéző, igazi áldokumentumfilmről van itt szó, melyben a „riportalanyok” a végig mozdulatlan kamera előtt mesélnek el egy-egy történetet. A monológokból pedig egy férfi portréja rajzolódik ki. Megjelenésében nagyon hasonlít a mű az 1980-as években készült ún. „beszélőfejes dokumentumfilmek”-hez, melyekben a riportalanyok stabil kamera előtt beszélnek a múlt kétes és a rendszer számára kényes eseményeiről (Sára Sándor: Pergőtűz, 1982). A mozgóképet ezekben az esetekben a tények, a tanúk és vallomásaik szikár, semleges rögzítésére használják. Fliegaufnál már ebben a filmben megfigyelhető az a hajlam, hogy a reálisat az irreálissal vegyítse. A történetek alapja az életből jön, a körítés, az összefüggés már nem annyira, bár abban is a dokumentumszerűségre törekszik.
A képek színvilága már majdnem monokróm, még jobban aláhúzva, erősítve ezzel a tiszta, szikár, minimalista jelleget. A rendkívül egyszerű technikával készült képsorok tisztán filmnyelvi szempontból akár unalmasnak tűnhetnének, a végletes lecsupaszítás következtében azonban az arcokra kerül a hangsúly, s az arcok ezután egyszerre színpadként is funkcionálnak. Ezzel párhuzamosan a nyelvi szint válik érdekessé, a drámai szituációk verbális szinten bontakoznak ki. A koncepció hasonlít Bergman Rítus című filmjének egyes jeleneteihez, annak minimalizmusát teljesen át tudja venni, de a Beszélő fejek amatőr, félprofi szereplői expresszív színészi játékban nem mérhetőek Bergman színészeihez.
A Beszélő fejek majd az első nagyjátékfilmnek, a Rengetegnek képezi vizuális alapját.
Hypnos
A következő rövidfilm azonban inkább a második nagyjátékfilmmel, a Dealerrel rokonítható.
Itt a dokumentum-fikció vetélkedésében a fikcióra kerül erősebb hangsúly. Vizuális világa is sokkal gazdagabb lesz, és a cselekmény már nem csupán verbális szinten bontakozik ki, sőt a történet megértéséhez szükséges kulcs képi szinten jelenik meg (az elején megjelenő ritmikusan előre-hátramozgó kereszt képe a történet végén nyeri el rettenetes jelentését). Emellett egymásra utaló képi motívumok jelennek meg: a kereszt, a metronóm és a nő ritmikus mozgása egységes ritmust ad a történetnek. A kamera megmozdul, lassú meditatív kört ír le, illetve hosszú fahrtot tesz, még mindig premier plánokban mesél elsősorban, de már megjelennek totálképek is. A semleges hátteret egyrészt egy sötét, rideg, az elidegenedettség érzetét keltő közeg, másrészt igazi természeti környezet váltja fel. A kettő között azonban úgy tűnik, nincs különbség. A múlthoz, a gyermekkorhoz kötődő természetes világ éppoly sötét, rideg, színtelen és félelmetes, mint a felnőtt lét környezete. Expresszív világítás, sötétben tartott képek, egy-egy fény az arcokon jellemzik ezt a képi világot.
Mindezek mellett a Hypnosban már megjelennek az életmű későbbi darabjainak is szerves részét képező vizuális motívumok is. A szereplők monoton ritmikus mozgása – az egyes képek ritmusának megadásán túl – valami ősi, értelem előtti világra utal, a sámánok transzba esett állapotával hozható kapcsolatba, a környezettel való megváltozott viszony kifejezése, emiatt legfőbb helyüket majd a Dealer tudatmódosított drogvilágában nyerik el. De ugyanilyen visszatérő motívum a már említett természeti környezet, illetve a film végső jelenetében látható folyóvíz, vízpart, melyek szintén valami nem evilági, valami természetfelettivel kapcsolatban jelennek meg. (Talán a legjobb példa erre a Dealer édesanyjának pocsolyaként való megjelenítése, vagy a Rengeteg vízpart mellett elmesélt harcsás története.) Itt a vízpart a megmenekülés útja a hipnózisból.
Rengeteg
A nyolc epizódból álló film mintha a Beszélő fejek riportszituációit dramatizálná, bontaná ki. A Rengeteg a rövidfilmhez hasonlóan dokumentarista stilizációt használó fikciós film, újdonsága, hogy a dokumentumfilmes beszélő fejek szisztémát egy teret igénylő fikcióban alkalmazza, ezekhez a terekhez azonban a néző nem jut hozzá, így – a tartalmi, verbális elemek mellett – a vizualitás is fokozza frusztrációját. A folyamatosan premier plánban tartott arcok miatt megfosztódunk a térélménytől, a szereplők mondanivalója, arca válik a jelentés legfőbb hordozójává. A környezetükből kiszakított arcoknak azonban van még egy fontos szerepük, ami a rendezői céllal egybeesik: a környezet elmaradása miatt a néző nem gondolhat szociográfiai helyzetükből adódó értelmezésekre, csupán ők, emberi mivoltuk, nyomasztó, olykor rettenetes emberi problémáik válnak fontossá.
A film dokumentarista jellegét az állandóan mozgásban lévő, megfigyelő kamerának az esetlegesség hatását keltő, keresetlen kompozíciói is erősítik. A képek színvilága nagyon egységes, végig egy barnás-zöldes színvilág uralkodik, a fények a dokumentarista jelleg megtartása érdekében reálisnak hatnak, akárcsak a szereplők ruházata és a tárgyi világ. A dokumentarista stilizáció eszköze a hosszú beállítások alkalmazása is, a lényegre koncentráló, az idő sűrítését elősegítendő vágások helyett inkább a megfigyelő, dokumentáló, a lényegesre és lényegtelenre egyaránt nyitott feljegyzésű kamera látható itt.
Az óriásira fényképezett orrok, szemek, szájak rengetegében totálokat csak egy-egy jelenet között, átvezetőként láthatunk, amelyek nemcsak vizuálisan térnek el, de narratív szempontból sem kötődnek szorosan az őket megelőző vagy követő jelenethez.
A Hypnos című rövidfilm esetében már említett vizuális motívumok-szimbólumok új elemekkel gyarapodnak. Használatuk valószínűleg azért is válik szükségessé, hogy a szélsőséges redukció miatt fennálló esetleg nehezebb kifejezést kompenzálják. A misztikussal kapcsolható víz, folyó itt is megtalálható (harcsás sztori, vízparton eltévedő lányok), illetve a Hypnoshoz hasonló gazdag, buja növényzetű erdő, természet is megjelenik, sőt a motívum bővül is a föld, a sár asszociációval (egy meztelen, sáros testű nő képe). Emellett új elemként jelenik meg a tűz, az égés motívuma, amely valamilyen ősi, rituális szertartás elemeként, tisztítótűzként értelmezhető, és a halállal van összefüggésben (már az aluljárós prológot követő első jelenetben felbukkan: egy benzines kanna utal a későbbi öngyilkos tettre, illetve szimmetrikusan ennek megfelelően az epilógus előtti utolsó jelenetben a szereplők egy óriási tűz mellett ülnek).
A sor
A következő kisjátékfilm a rendező képzőművészettel való kapcsolatának hatásos példája. A film ihletforrása ugyanis a Kis Varsó kéttagú művészcsoportnak egy tornasort megjelenítő műve (Tulajdonság), mely a film végén konkrétan látható is lesz. Az eddigi filmek jórészt premier plánokban elmesélt képei helyett ebben a világban a totálok uralkodnak, és amellett, hogy megmutatkozhat a rendező komponáló képessége, egyszersmind nagyobb hangsúly kerülhet a környezetre, illetve – ami itt különösen érdekes – a környezet és az egyén viszonyára. Eddigi filmjeiben mindegy volt, milyen a figurákat körülölelő világ, attól függetlenül valamilyen belső ontológiai meghatározottság miatt volt olyan az ember, amilyen. Itt azonban nem csupán az ember jelenik meg, aki nyomasztó problémáival együtt létezik, gyötrődik, hanem most már az ember, aki valahol van, és az a valahol kísértetiesen hasonlít rá, vagy inkább ő vált olyanná, mint teremtett környezete. A kisfilm témája az uniformizálódás. Az asszimilálódás, beolvadás evolúciós szükségességének következményéről beszél, az a ragadozó válik sikeressé, amelyik nem lesz feltűnő, és az az élőlény éli túl, amelyik sikeresen képes elbújni. És mi történik, ha sivár egyenkörnyezetet teremtünk magunk körül…?
Nagy üres tereket láthatunk, melyekben apró és elveszett az ember, a monoton ritmikus mozgások a Hypnoshoz hasonlóan ritmust adnak a képeknek. Érdekes az eddigi filmekhez képest, hogy beszéd egyáltalán nincs, vagyis az egész dramaturgia most már kizárólag a képekre épül, a verbalitás eddigi diktatúrája helyett egyedül a vizuális kifejezőeszközök közvetítik a történetet.
A totálokat is használó, minimalista, jellemző színű képi világ a következő nagyjátékfilm felé mutat, míg a hosszan kitartott statikus kameraállásból készített képek és a beszéd hiánya a Tejútat előlegzik.
Dealer
A második nagyjátékfilm, bár narratív szerkezetét tekintve a Rengeteg, és a Beszélő fejek apró történetekből felfűzött epizodikus szerkezetéhez hasonlít, vizuális kiállításában a Hypnos és A sor körébe illeszthető.
Ebben az esetben is érdekesen vegyül a realizmus és a stilizáció. A dokumentarista vizuális világot elhagyja ugyan, mégis a körülöttünk lévő, látható világra való koncentrálás és a tiszta, tárgyilagos ábrázolásmód következtében a film az újtárgyiasság realizmusát idézi. De emellett a realitásigény mellett felépül egy erősen stilizált képi világ is, a film tehát egyszerre lesz konkrét és elemelt, és a stilizáció miatt erős hangsúly kerül a vizualitásra. Képi szinten a kameramozgás a szerzői átalakítás legfontosabb eleme. Alapvetően kétféle kamerahasználatot különíthetünk el. A folyamatos, lassú körfahrtok több cél is szolgálnak. Egyrészt állandó mozgásba kerül a szereplők körüli tér, amelynek rabjai, amelybe be vannak zárva, a kamera ugyanarra a pontra érkezik, ahonnan elindul, mintegy láthatatlan kerítést vonva szereplői köré. Már a Hypnos elején is megjelenik egy hosszú és lassú körfahrt, csakhogy azzal ellentétben itt a szereplők a körön belül rekedtek. Egy önmagába záruló világ jelenik meg, de a kamera mozgásának íve többnyire nem egyszerű kört ír le, néhol koncentrikus körök, néhol inkább spirális forma jelenik meg, mely örvényként magába szippantja szereplőit. És ismerve a végkifejletet a főszereplő szempontjából, a katolikus temetési szertartás énekének circumdederunt me sora is eszünkbe juthat (gemitus mortis dolores inferni circumdederunt me – körülvettek engem a halál fájdalmai, a pokol fájdalmai megkörnyeztek engem). A meditatív körfahrtok mellett a dealer útjait követő ideges, rángatózó kameramozgás a dokumentarista, követő, megfigyelő jelleget hangsúlyozza.
A filmet Budapesten forgatták, de az események tulajdonképpen bárhol játszódhatnának. A főszereplőt körülzáró környezet egy a Hypnoshoz hasonló high-tech, minimalista, szürkés-zöldes tónusú, de a kuncsaftjai városi bérlakásának vagy zöldövezeti házának szobái is sötétek, jéghidegek, üresek, nyomasztó atmoszférát árasztanak. A képek végig ugyanabban a szorongató tónusban bomlanak ki előttünk. A film HD technikával készült, ez az elemzés szempontjából annyiban fontos, hogy a nagy felbontás következtében a formák határai rézkarcok minőségét idézően tűélesek.
Az előbbiekben már felsorolt fliegaufi motívumok itt is megjelennek. A víz, a folyópart többször is a képek szerves eleme (a dealer folyó felett átvezető hídon kerékpározik, egyik kuncsaftja a folyóparton ássa a gödröt). A tűz ugyan konkrétan nem jelenik meg (bár az eredeti verzióban a dealer halála előtti hatalmas buli egy óriási tábortűz mellett játszódik), de az égés, elégés itt is a halállal párosul.
Pörgés
Fliegauf 2005-ös rövidfilmje igazi kísérleti kisfilm, party közegben készült felvételek sorát láthatunk benne, erősen stilizálva. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy kísérleti dokumentumfilmnek, vagy inkább dokumentumképekkel dolgozó kísérleti filmnek tekinthető-e, ugyanis mind a dokumentáció, mind annak manipulációja fontos szerepet kap a képeken: a mozgókép kettős természetének ábrázolását láthatjuk itt. Rendezői kísérletezésnek tekinthető, és ezzel a filmes hozzáállással az 1970-es években a Balázs Béla Stúdióban készült experimentális dokumentumfilmek világát idézi. Jól bevált módon a tömegben megtalált, kifejező arcok közelijei mesélnek. Az életből, a szórakozás hevében elkapott arcok a különböző eszközök használata következtében egy-egy pillanatra kiszakadnak környezetükből. A film a partyvilág realisztikus motívumaira építve stilizál. A fény, a sötétség, az élénk mesterkélt színek, mind ennek a közegnek a sajátjai, melyeknek ott is az átlagos léttől való eltávolítás a céljuk. A lassítások, kimerevítések használata, a kép és a hozzá tartozó hang elválasztása azonban már a filmi stilizáció eszköze.
Tejút
A legutóbbi nagyjátékfilm első pillantásra az életmű eddigi részétől nagyon eltérőnek tűnik. Sokan nem is tekintik játékfilmnek, inkább erős formai kísérletnek, melyben a tartalomnak kevés szerep jut.
A prológgal együtt tíz állóképben elmesélt történet egy nap eseményeit örökíti meg hajnal hasadtától éjszakáig. A tíz kép dinamizmusát egyedül a felbukkanó figurák mozgása idézi elő, ami azonban rendkívüli precizitással előre kigondolt rendszer szerint következik be, úgy is mondhatnánk, hogy az esetlegességnek nem jut szerep ebben a galaxisban. A főcímet megelőző prológust leszámítva – amelyen egy szélmalom képe tűnik fel – a többi kilenc képben tudatos képépítkezési, dramaturgiai szisztéma figyelhető meg. A képek a természet kulisszái előtt játszódó, nyugalomban lévő kompozícióval indulnak hosszan kitartva, hogy a nézőnek lehetősége legyen a kép minden egyes részletében alaposan elmerülni. A dramaturgiai bonyodalmat ezután valamilyen a kompozíciót megzavaró történés okozza (megjelenik egy autó, egy ember, megmozdul a kép egyik eleme), amely, mint egy állóvízbe guruló kavics, a tökéletesen harmonikus, nyugodt kompozíciót felkavarja. A kép, a víz azonban befogadja ezt a kavicsot, ismét elcsendesedik, és immár a kaviccsal együtt törekszik a kiegyensúlyozott kompozícióra, egyfajta rend áll be (ez azonban már közel sem lehet annyira tökéletes, mint a kiinduló édeni állapot). Aztán ismét zavar következik be, mintha egy benyúló kéz hirtelen, durván és önkényesen kiemelné ezt a kavicsot a vízből, még nagyobb kavarodást okozva ezzel. A jelenetek egyik felében ez a zavar a kép valamelyik eredetileg is meglevő elemének változása miatt következik be (a sátrat elviszi a szél, eltűnik a horgászcsónak, a fa elkezd égni, a medencében ülő egyik férfi odaúszik a megjelenő nőhöz), a másik típusnál egy új figura megjelenése okozza (az ugrálóvár felállása után megjelenik egy gyerek és egy öreg, vagy a játszótéren összeesett néniért bejön egy ember, az éjszakai városképbe egy másik táncoló alak). Ekkor az idilli egyensúlyi állapot már nem állhat többé helyre, helyette mindegyik képnek a kiürülés lesz a vége (a csónak lassan kiúszik a képből, a biciklisek elhajtanak, a konténerből kiszabadított lány a többiekkel elmegy stb.). De itt is kétféle típust különböztethetünk meg, az első csoportba tartozó képek teljesen kiürülnek, míg a másikban egy eredetileg oda nem tartozó idegen elem marad a kompozícióban (az ugrálóvár, a néni kocsija, a hóember). És ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor a két csoport variációja is megjelenik az utolsó jelenetben, ahol nincs eredeti elem változása, de a végén a zavart keltő figuráktól megtisztul – egyedüli eset, hogy a kezdeti állapot áll helyre.
A képek mindig tökéletesen rendezettek, letisztítottak, a zsúfoltság, a telítettség fullasztó érzetét keltő kompozíció nem fér bele Fliegauf univerzumába. A szőnyegszerűen építkező, a látvány minden elemét egyenrangúan kezelő kompozícióban szinte absztrakt formák jelennek meg, minden csupa vonal, még az emberek is egyenesekké egyszerűsödnek. A letisztult formaépítkezés ellenére azonban mégsem szikár művet látunk, játékos könnyedség jellemzi a képeket. Az egész alkotás mindenféle sallangtól mentes, mintha az összes olyan elemet kizárná, amely a nézőt valamilyen ítélkező pozícióba kényszeríthetné, itt minden egyszerűen megtörténik, egy titokzatos és mély egység alapján felépül, majd csendben elmúlik.
A rendező vizuális főmotívumai (vízpart, tűz, eltűnés) itt is megjelennek, de a tiszta kompozíció érdekében ezek is megfosztódnak szimbolikus szerepüktől, nem utalnak immár semmire önmagukon kívül.
Végül meg kell jegyezni, hogy ennél a filmnél már tényleg nagyon nehéz lenne, és értelmetlen is a zenével való kapcsolat hatását figyelmen kívül hagyni a képi építkezés szempontjából. Egyrészről a tonika-domináns-szubdomináns zenei építkezéshez is hasonlatos képépítkezési dramaturgia miatt, másrészről nem lehet véletlen, hogy a film műfaji megjelölésénél a rendező egy elsősorban a zenében használatos fogalmat ad meg. Ahogyan az ambient zene elsősorban zajokból (madárcsicsergés, vízcsobogás, természeti hangok, effektek) és csendből áll, olyan egyszerű formákból épülnek fel itt a képek.