Japán tinilányokkal vérfertőzés: Japánban, akárcsak a keresztény világban, tiltott, törvényellenes az incesztus. Ennek ellenére az utóbbi években egyre több olyan jelentés lát napvilágot, amely anya és fia közötti vérfertőző kapcsolatról számol be.
A sinto legenda szerint a világ úgy keletkezett, hogy valamikor két testvér, Izanagi („a körüludvarló”) mint égatya és Izanami („a körüludvarlott”) mint földanya nemzés útján teremtették Japán szigeteit és további negyven istenséget. A vérfertőzés nemcsak a mítoszokban, hanem a japán uralkodócsaládok történetében is bevett szokás volt, igaz, más népeknél sem volt ritka, hogy a magas társadalmi osztályokban megengedett legyen például a testvérek közötti házasság (általában az inkák, hawaiiak és ősi egyiptomiak voltak engedékenyebbek).
A megdöbbentő jelentések, amelyeket elsősorban a telefonos lelki segélyszolgálatok állítottak össze, többnyire két forgatókönyvet írnak le: 1. az anya önkielégítés közepette találja fiát, és megszánja. 2. a fiú a vizsgákra való készülődés feszültségben kap anyjától szexuális vigaszt. Több pszichológus arra gyanakszik, hogy a telefonos beszámolók elsősorban a kamaszok erotikus fantáziálásainak következményei. Ha így is lenne, kérdés viszont, hogy a japán fiúk szexuális fantáziái miért épp ilyen formát öltenek.
Pedofília, hentai, fétis, enjo-kosai – Csak nagyon erős külföldi nyomás tudta rábírni a japán törvényhozást arra, hogy kétévi disputa után 1997 decemberében meghozza a pedofília és pedofil pornográfia elleni törvényt – addig Japán számított az internetes pedofil tartalmak nagyhatalmának. Az új törvény szerint 18 évnél fiatalabbak nem szerepelhetnek pornográf anyagokban, és általában tilossá vált olyan kiskorúakat ábrázoló fotók megjelentetése, amelyek „szexuális élvezet tárgyát képezhetik”. A felvetés ellenére viszont a kiadók lobbija elérte, hogy a szólásszabadsághoz való jog mentén az úgynevezett manga, implicit a hentai ne kerüljön tilalom alá.6
Osamu Tezuka 1947-ben indította el képregény-sorozatát, a Shintakarajimát (Az új kincses sziget), és ez lett az első manga. Jelenleg Japán évente 2,3 milliárd mangaújságot fogyaszt, egyes címek 500-600 ezer példányban jelennek meg. A manga szereplői többnyire hatalmas kerek szemű, kicsit stilizált arcú, színes hajú hősök, akik, tegyük hozzá, egyáltalán nem hasonlítanak a japánokra. A háziasszonyok, a kamaszfiúk és a kamaszlányok más-más típusú mangát olvasnak. A manga maga sem mindig ártatlan, de van egy kifejezetten pornó változata is, a hentai (magyarul perverz). A hentai szereplői többnyire tini lányok, akik sailor fukuban jelennek meg, azaz iskoláslány egyenruhában. Angyalian ártatlan arcuk pillanatok alatt görcsbe rándul, amikor például egy földön kívüli szörnyeteg hiperhím vagy polip penetrálja őket, mindenütt, ahol lehetséges, és ahol nem. Előfordul, hogy a nők teste pillanatok alatt puhává, omlóssá, cseppfolyóssá válik.
A hentai hatalmas nemzetközi sikere (már Kolozsváron is hozzá lehet jutni!) annak tulajdonítható, hogy rajzokról lévén szó a szituációk határa elvileg egybeesik a képzelet határával, vagyis az erotika azon területén mozog, ahol egyébként csak egyesek, nagyon szerencsések vagy éppen senki nem járt. A jó hentai meglepő, őrült, hihetetlen, de…
A sailor fuku egyébként a japán férfiak erotikus fantáziájának kezdete és vége – a japán hétköznapok egyféle vizuális ikonjává vált. Az egyenruha, amely azt sugallja, hogy viselője 17 évnél fiatalabb, a forró vonalak reklámjaitól a különféle pornó anyagokon át a fétistárgy-boltokig, ahol használt sailor fukukat lehet vásárolni, mindenütt megtalálható. A diáklányok ruhadarabjai iránt érzett fetisiszta remegés egészen bizarr módon is megjelenítődik: a nagyvárosokban, a cigaretta- és édességautomaták sorai közt, akár a kolostorok melletti sikátorokban is, olyan automaták is előfordulnak, ahonnan a napi betevő használt tinilánybugyi is beszerezhető. Micsoda business-ötlet!
A japán férfiak „lolitakomplexusa” nem marad meg szükségszerűen a ruhafétis-stádiumban. Húsz középiskolás lányból legalább egy az enjo konsai gyakorlója. Az enjo konsai pár éves jelenség, és ha szigorúan vesszük, nem más, mint alkalmi prostitúció, igaz, az ipart űző kamaszlányok inkább élelmes csábítóknak tartják magukat, mint prostiknak. A lányok legtöbbször nem is pénzre, hanem úgynevezett branóra (brand name-ekre, azaz márkás cuccokra) hajtanak.
Az enjo konsai kerítő helyei az úgynevezett telefon klub-ok (terekura). A férfiak 7-12 dollár ellenében belépést nyernek egy kis fülkébe, amelynek berendezése egy szék, egy telefonos asztal és alkalmanként egy csomag papírzsebkendő. A telefon megszólal: a vonal végén egy fiatal hölgy. A beszélgetések többnyire egy találkában való megegyezéssel záródnak valamelyik előkelő bevásárlónegyedben.
A lányok többnyire otthonról telefonálnak. Számukra a hívások ingyenesek. A lánymagazinokban hirdetések formájában rendszerint több oldalnyi férfiakkal való kötetlen telefonbeszélgetésre való invitálás található. Az enjo konsai egy olyan játék, amelyet mind a lányok, mind az urak támogatnak.
(A videók: Daisuke Ichijo új tanár az iskolában, továbbá a drámaszakkörért is ő a felelős. A szakkör célja, hogy szerepjáték segítségével készítse fel a diákokat a karrierjükre. Nao Iihara is a szakkör keretein belül igyekszik fejleszteni tehetségét, méghozzá egy nővér-beteg szituációban. Dai és Nao azonban túlságosan is beleélik magukat a szerepükbe és a légkör felforrósodik. Mitsugiu Tsukushino-val bővül a szakkör, aki egy „apácát” játszva próbálja meg elűzni a gonosz szellemet Dai tanár úrból, pontosabban ágyékából. A szakkör azonban nem igazán éri el tervezett célját, így az egyik tanárnő úgy dönt, hogy ellenőrzi a szakkör tevékenységét. Dai átmegy (illetve elmegy) az ellenőrzésen.)
A lányok érettebbek, mint a korukbeli fiúk, jobban vonzódnak az idősebbekhez, nem beszélve arról, hogy Japánban a média sulykolása miatt nagyon sokba kerül trendi tininek lenni. Egy plauzibilisnek tűnő magyarázat szerint a japán férfiak „lolita-komplexusának” oka, hogy az irtózatos munkaritmusban élő férfiak a kamasz lányokban életigenlő, felszabadult, epikureus jelenségeket vélnek felfedezni, vagyis valami olyasmit, ami elsősorban azért vonzza őket, mert maguk is azzá szeretnének válni.
(A videón: Dai a tanítás után hazaér, de nem is sejti, hogy a napnak még nincs vége. Nao egy szál kötényben várja, hogy örömet szerezzen neki. Közben befut Mitsugiu is, és a szerepjáték adta lehetőségeket kihasználva megvitatják a dolgokat. Természetesen a tanárnő is csatlakozik a szerepjátékhoz, mert hát minél több a résztvevő, annál nagyobb az élvezet.)
