Németországban hat év börtönre ítélték azt bielefeldi családapát, aki kiherélte kiskorú lánya 58 éves szeretőjét. A 48 éves férfi ezen kívül több mint húsz millió forintnyi kártérítést köteles fizetni áldozatának.
A féltékeny apa elismerte, hogy tavaly novemberben megtámadta és kiherélte 17 éves lánya szeretőjét. Az áldozat annak köszönheti az életét, hogy támadója végül megkönyörült rajta, és mentőt hívott.
herélés
Herélés
A herélés többnyire háziállatok hímjeinek ivartalanítása, kasztrálása. A herélés célja az alkalmatlan egyedek kizárása a tenyésztésből, ill. a munka- és haszonállatként tartott jószágok vérmérsékletének megváltoztatása. A herélt állat kezesebb, békésebb, hízékonyabb. – A herélés különféle eljárásai közül legarchaikusabb a herék szétroncsolása, „kitörése”. Ez a módszer régebben Eurázsia nagy részén ismert volt; a máramarosi ukránok még századunk elején is alkalmazták. Nálunk Baranyában, Somogyban vannak emlékei a ló töréssel való herélésének. – A herélés másik eljárása a herék elkötése. Régebben elterjedtebb lehetett, mint századunk derekán. Ma már csak a moldvai magyarok, csíki, gyergyói, bukovinai székely csoportok alkalmazzák, s kizárólag juhok esetében. Az ily módon ivartalanított kost fordított berbécsnek nevezik. – Az egész magyar nyelvterületen elterjedt, legáltalánosabb herélési mód a metszés. Ehhez a műtéthez a mén lovat ma is úgy döntik le, mint egykor a szkíták. Hurkot vetnek a négy lába csűdjére, majd kötéllel két hátsó lábát és egyik első lábát előre húzzák, a másik első lábát pedig hátrafelé. A talajt vesztett állat előkészített szalmára dől, lábait összekötözik. Két kis csíptető fácskával (cserepcsík) összeszorítják a herezacskó tövét, majd a heréket éles késsel kifejtik. A csíptetőt csak másnap veszik le. Ezt a műtétet sok vidéken hivatásos herélők végezték, manapság állatorvosi feladat. – A bikaborjú ledöntése szintén lábaira kötött kötelekkel történt, de a műtét egyszerűbb volt, akárcsak a disznóherélés. Gulyások, csordások, hozzáértő parasztok is elvégezték. – A juhászok a kosbárány heréit fogukkal húzták ki a felmetszett zacskóból. Ez a nagy szakértelmet igénylő eljárás az ország számos vidékén századunk derekáig gyakorlatban volt (Kiskunság, Nagykunság, Hortobágy, Bakony, Palócság). A herélésnek ez a módja elterjedtségéből következtethetően igen nagy múltra tekint vissza. Ismerik az ural-altáji népek csakúgy (pl. lappok, mongolok), mint a Ny-európaiak (németek, svájciak, franciák). Feltűnő, hogy a merinótenyésztő spanyol pásztorok nem szokták herélni, hanem külön nyájakban tartották a kosokat. Az erdélyi magyar juhtartásban is hiányoznak az ürünyájak; az erdélyi pásztorok általában nem herélik a juhokat. – A herélést rendszerint ivarérés előtt végzik el az állatokon. Lovak, szarvasmarhák és juhok herélését tavasszal, hagyományosan nagypéntek napján ejtik meg; feltehetőleg kultikus okokból. Ugyancsak a húsvét előtti pénteken kurtítják meg a nősténybárányok (jerkék) farkát. A pásztorok a kivágott heréket tojással megsütve elfogyasztják. – A herélést követően megváltozik az állat megnevezése. Ló esetében csődör – paripa, herélt; szarvasmarhánál bika – tinó, ökörtinó, ökör; juhnál kos – ürü, ürütoklyó; sertésnél kan – ártány; baromfinál kakas – kappan. Előfordul, hogy a herélés nem sikerül. A rosszul herélt állatok neve: butacsírás vagy komor ló, komor bika. A későn herélt kos neve cap. – Irod. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Györffy István: Gazdálkodás (A magyarság néprajza, II., Bp., 1941–43); Szebeni Géza: A csíki juhászat (Ethn., 1962); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965).
Baszdmeg, ez aztán életút részlet 2/2
1. rész itt. Egy rövid levelet juttattak el hozzám mindössze, melyben közölték: nem akarnak többé látni. (És valóban nem is láttam őket azóta.) Ennek ellenére benn jól éreztem magam. Olvastam rengeteget, sok érdekes fazonnal haverkodtam össze. Volt egy köztük, akit azért ítéltek el, mert megölte az anyósát. Azzal védekezett a bíróságon, hogy ő csak borotválkozott, a vénasszony meg beleszaladt a nyitott borotvába. Szakállas történet, ezren védekeztek már így előtte is, azoknak se hitték el, meg neki se. Pedig ő az egyetlen, aki nem hazudott. Ebben biztos vagyok: tényleg véletlenül nyírta ki a kedves mamát. Mindazonáltal nem bánta, hogy bekerült a kaptárba. Edzett, mint egy állat és leszokott az italról. Azt mondta, ha kimegy, jól elveri az asszonyt, mert nem állt mellé a tárgyaláson, aztán otthagyja, keres valami hamvas puncit egy másik városban és boldogan él, amíg meg nem hal. Naiv ember volt. Nyolc hónappal előttem szabadult, de mielőtt én kijöttem, vissza is hozták: agyonverte az asszonyt. Illetve ez is baleset volt. Megütötte a nejét, az meg olyan szerencsétlenül esett, hogy az asztal sarka kiloccsantotta az agyvelejét. Persze senki nem hitte el ezt a verziót, holott biztos, hogy igaz. Én tudom. Mindenesetre a faszi életfogytiglant kapott. Leghamarabb tizenöt év múlva szabadulhat. Azt mondta, nem bánja, a börtönben nem rossz, és tizenöt év múlva még csak negyvenhét lesz, akkor is kereshet egy hamvas puncit, akivel elhúz a vérbe. Bírom az ilyen krapekokat, komolyan mondom. Amikor végül kiengedtek, megkerestem a régi gyerekeket, elvertem egyiket-másikat, visszaszereztem a kocsikat és ameddig lehetett, folytattam a benzin bizniszt. Néhányan, akiket ismertem, időközben áttértek drogra, de nem tartottam velük. Már nem érdekelt a csempészés. A pénz is alig. Egészen más terveim voltak. Egy reggel fogtam magam és átmentem Szerbiába egy szerb haverral, s ott beálltam a csetnikek közé. Régen dédelgetett vágyam volt már ez. Boszniába mentünk. Életem legizgalmasabb és legcsodálatosabb hét hónapja volt. Nem tudom, hány embert lőttem agyon, nem is érdekel. Rám is lőttek. El is találtak végül alaposan, azért hagytam abba. Ellőtték a jobb kezemet. Alig bírtak életben tartani. Kaptam papírokat Belgrádban, amivel igazolhattam, hogy baleset ért. Ez jó volt, de nem változtatott azon, hogy egy kripli lett belőlem, egy félkezű kripli. Hazajöttem. Be akartam fejezni a főiskolát, nagy nehezen vissza is vettek levelezőn, lediplomáztam. Nyitottam egy pékséget, azóta is megvan. Lecsillapodtam. Talán a kezem, a nyomorékságom miatt, mindenesetre lecsillapodtam. Ment a pékség, csordogált az életem. De egy fél éve az az egykori egyetemista lépett be a pékségbe. Felismert, a kurva anyját, felismert. Úgy tett, mintha nem ismerne fel, de felismert. Három nap múlva záráskor két haverjával jött vissza, hozták a csajt is. Mindig egyedül zárok. Az alkalmazottaimat hazaengedem, én meg bezárok, standolok, miegymás. Ezek akkor leptek meg. Ledöntöttek az asztalra, lefogtak, betömték a számat, aztán lecibálták a gatyámat és a csaj levágta a faszom. Nem herélt ki, hanem a pöcsömet nyisszantottá le és fel is aprította kis darabokra, nehogy visszavarrhassák az orvosok. Nem lettem impotens, csak nincs mivel basznom. Elismerem, okosan álltak bosszút. Nem is haragszom rá, az az igazság. A zsaruknak nem is mondtam meg, ki tette ezt velem. Hantáltam helyette mindenféle hülyeségeket. Elvégre igazuk volt. Ez nem is zavar. Más az, ami zavar. Leginkább az zavar, hogy egy dupla kripli vagyok: félkezű, fasztalan. Egy hasztalan senki. Ennyi a történetem. Maga érti? Én ugyan nem. Kér még egy fröccsöt?