A valaha ünnepelt szenvedélyes, érzéki színésznő (Udvaros Dorottya) már 15 éve ki sem mozdul a lakásából. Egyetlen támasza fia, Andor (Makranczi Zalán), írógépe mögé menekül kettejük tehetetlen egymásrautaltságának őrült ketrecéből. Novelláit – melyek anya és fia történetei – csupán az asztalfióknak írja. Szeretet és gyűlölet kötelékei béklyózzák őket egymáshoz. Ebbe az érzelmi patthelyzetbe egy szép napon megérkezik a szerelem.

Kritika: Alföldi Róbert Nyugalom című filmjében remek színészek tartanak felolvasóestet Bartis Attila könyvéből. Az elsőfilmes rendező túl nagy tisztelettel közeledett az alapanyaghoz, nem merte igazán sajátjává tenni, így mi is szegényebbek maradtunk egy élménnyel. A Nyugalom című film megnézése után furcsa nyugtalanság vett rajtam erőt. Egy ideig nem tudtam, mi az oka, aztán rájöttem: zavar, hogy képtelen vagyok a film alapján eldönteni, Alföldi Róbert jó rendező-e. Talált egy regényt (Bartis Attila: A nyugalom), ami nyilvánvalóan megérintette, írótársával (Garaczi László) nagy óvatoskodva – a dialógusok maradnak, ahogy vannak! – forgatókönyvvé alakítgatta, kerített magának jó színészeket és egy megbízható operatőrt, nagy levegőt vett… és várta, hogy elkészüljön a filmje.
Alföldi kiváló színész, természetes, hogy mindkét főszereplő, a veterán Udvaros Dorottya és az újonc Makranczi Zalán is kivirágzik a keze alatt. Udvaros sokszínű a színpadról lekergetett, hosszú évek óta saját lakása börtönében élő színésznő szerepében; ha kell, üvöltő hisztérika, ha kell, egyetlen oldalpillantással hozza a fiát – és persze minket – zavarba, teátrális és mégsem túl sok. Makranczi mint Andor, az anyja csecséről leválni nem bíró, de a barlangjában fuldokló fiú egyfélébb, de mégsem egyhangú, végig hozza azt az áthatolhatatlan zavarodottságot, ami a figura fő jellegzetessége.
A magabiztos alakításokon túl viszont nem sok mindent találni ebben a filmben, amitől több lenne, mint egy hangoskönyv vagy felolvasóest. Alföldi félve nyúl a filmes eszközökhöz, mindvégig a könyvre támaszkodik, érezhetően azt próbálja kiötölni, hogyan ne sértse meg az eredeti szöveget. Nem mer kísérletezni, nem újít, nem rakja bele magát a filmbe, mintha rettegne, hogy végzetesen elrontja az egészet. Néhány bátortalan rendezői ötlettől eltekintve mintha inkább operatőrére (Babos Tamás) és vágójára (Politzer Péter) hagyatkozna, hogy majd csak filmet kerekítenek színészei köré.
A cselekmény hűen követi a könyvét, és vannak epizódok, amiket sikerült remekül filmre ültetni, kitűnő például a kurvával (Nagy Mari) töltött éjszaka vagy a szerkesztőnővel (Hernádi Judit) folytatott bestiális affér, a dráma sarkkövénél viszont valami miatt megbicsaklik a forgatókönyv. Az anya-fiú közti beteges köteléket szétcibáló Eszter (Gryllus Dorka) szála érthetetlenül kidolgozatlan marad, a lányról semmit nem tudunk meg, a lány és a fiú kapcsolatát pedig csak röpke vinyettákban hajítják elénk, ami így nem ad elégséges magyarázatot a fiúban végbemenő változásokra. A játékidő persze véges, de fel lehetett volna áldozni kevésbé fontos jeleneteket (elsőként a kocsmárosnő igencsak falsra sikerült monológja jut eszembe), hogy elegendő teret kapjon az Eszter és Andor közti dinamika kibontakozása.
Eszter szálának elsikkadása azt is jelenti, hogy az anya és fia közti húsba maró csatározások egy idő után kissé egyhangúvá válnak, hiába jók a színészek, mintha ugyanazt a jelenetet ismételnék újra és újra, és ahelyett, hogy fokozódna a feszültség, lassan elunjuk őket. Szerencsére mielőtt apátiába süllyednénk, lesújt a vég. Ez majdnem megrázó, csak az a kár, hogy Alföldi pont újranézte a Stalker-t forgatás közben, és ettől az a zseniális ötlete támadt, hogy nem a padlón fekvő Andorral fejezi be a filmet, hanem átemeli ide a szobában zuhogó esőt, végül is, ha Tarkovszkijnak bejött, itt miért ne működne. Kár, hogy nem szólt neki senki, hogy ne tegye.
[Videók]