igaz történet

Öcsémmel az ágyban

Posted on by Csaladi

Tizennyolc éves voltam, az öcsém tizenhat, és nem volt még állandó fiúm. Egy gimnáziumba jártunk a testvéremmel, és februárban kaptunk egy hét síszünetet. Mivel nem volt felszerelésünk, síelni meg egyáltalán nem tudtunk, így otthon maradtunk. Egész nap videóztunk, vagy a számítógép elott ültünk és játszottunk. Aputól kapott zsebpénzükbol videofilmeket kölcsönöztünk a közeli tékából. Zoli a barátaitól is kapott kölcsönbe filmeket.

Az egyik ilyen kazettát néztük éppen, amikor a filmnek hirtelen vége szakadt, és egy pornófilm ugrott a képernyőre. Elkezdtünk nevetgélni, hogy „nézd, mekkora fütyije van annak a férfinek, milyen borotvált puncija a noőnek”. Eltelt egy kis idő, és be kell vallanom a jelenet egy picikét felizgatott, becsúsztattam hát az egyik kezemet a bugyimba. Szép óvatosan, hogy az öcsém észre ne vegye, elkezdtem a puncimat izgatni. Ő a földön ült, én a kanapén, így láttam, hogy az ő alsónadrágjában is folyik már a matatás. Ez még inkább felpörgetett, és már nem törődve semmivel a hátamra feküdtem, és így izgattam tovább magamat. Levettem a hálóingemet, meg a bugyit, a melltartó, és teljesen meztelenül feküdtem az ágyon. Egyszer csak kikapcsolódott a videó, Zolika felállt, oda térdelt mellém, és elkezdte puszilgatni a combomat. Ahogy a csókjaival közeledett a puncim felé, abbahagytam a csiklóm dörzsölését, szétnyitottam a combjaimat, és hagytam, hogy Zolika elkezdje csókolgatni, nyalogatni a puncimat. A nyelve szorgosan jár már bennem, amikor megéreztem a két kezét a mellbimbóimon. Egyszerre nyalt, és izgatta a melleimet, nem kellett sok, és elélveztem. Belőlem kicsorduló puncilevet az öcsém az utolsó cseppig felnyalogatta.
Amikor végzett felült az ágyon, én pedig eléje térdeltem, és először csak a kezemmel, majd a nyelvemmel és a számmal elkezdtem őt izgatni. Úgy látszik a film, és a puncim nyalogatása már megtette a hatását, mert alig vettem a számba a farkát, Zoli egyszer csak halkan felnyögött, és tele spriccelte a számat a gecijével. Mivel elég nagy farka van, nem tudtam kihúzni a számból, így lenyeltem az egészet. Előtte soha nem mertem lenyelni, meg kell mondanom ízlett az öcsém gecije. Amikor elfogyott, lenyalogattam a farkát, majd felálltam a földről, és kimentem a fürdőszobába lezuhanyozni. Alig engedtem meg a vizet, Zoli bejött és beállt mellém. Elkezdett csókolgatni, simogatni. Egyre jobban felizgultam megint, és egy ido után már nem bírtam magammal, megfogtam a farkát, és elkezdtem izgatni a már így is fél merev fütyköst. Amikor már elég kemény volt, öcsém szembe fordított magával, megfogta a fenekem alját, és felemelt a levegőbe, majd éreztem, magára ültet. Addig ügyeskedett, amíg a farka be nem csúszott a puncimba. A lábaimmal átkulcsoltam magamat a derekán, őpedig tövig berakta nekem a faszát. A két kezével még mindig fogta a fenekemet, és fel – le billegtetett. Egyre hosszabb utat tettem meg, és mind jobban fokozta a tempót. Ahogy gyorsult az ütem, úgy éreztem, már súlytalan vagyok, és csak lebegek. Zoli pedig csak fúrta belém a dákóját, míg én újra fel nem jutottam a csúcsra. Hatalmasat élveztem, és aztán adtam egy nyelves csókot az öcsémnek. O még mindig akcióképes volt, így bementünk a szobámba, lefeküdtem az ágyra, de ő négykézlábra állított, és hátulról kezdett megdugni. Először csak a makkját mozgatta fel – le a pinusom bejáratánál, majd amikor érezte, hogy már én is jó vagyok, elkezdte belém nyomni a farkát. Addig nyomult elore, amíg megint be nem rakta tövig. Megállt egy picit, majd előre hajolt, megmarkolta a melleimet, és elkezdte izgatni a bimbókat. Közben ki – be húzogatta a pinusomban a faszát. Megint éreztem, hogy elkezdek lebegni.
Egy kis idő után lefeküdt az ágyra, én felé térdeltem, és kezembe vettem a dákóját, a pinám bejáratához igazítottam, és elkezdtem rácsúszni a meredezo botra. Öcsém megmarkolta a melleimet és két ujja közé csippentette a mellbimbóimat, morzsolgatta, csipkedte, amíg én rajta lovagoltam. Már éreztem, hogy nincs sok hátra se neki, se nekem, így arra gondoltam, gyorsabb tempóra váltok. Zolika ekkor megfogta a fenekemet, és átfordított bennünket, úgy, hogy egy pillanatra sem húzta ki a farkát belolem. Letámaszkodott a két kezével a csípőm mellett, és olyan erosen döfte belém a farkát, hogy éreztem, ez lesz a mai nap legnagyobb orgazmusa. A tempó egyre gyorsult, a lökések ereje is erősebb lett, amikor felrepültem az élvezetek csúcsára. Ebben a pillanatban lotte belém a töltetét öcsém is. Én repültem, o pedig csak pumpálta belém az ondóját. Éreztem, hogy még mindig jön a farkából, és már folyik ki a puncimból. Elfáradt, a kezei remegtek, megfogtam a fejét, és magamra húztam. A két mellem közé rakta le a fejét, és így aludtunk el. Délután kettőkor ébredtünk fel. Gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat, a kazettát elraktuk az öcsém szekrényébe, és a hét további napjain már meg sem néztük. Minek? Ott voltunk egymásnak. Azóta mindig, ha kettesben vagyunk, élvezzük a gyönyört egymással.

A szeretője lettem

Posted on by Tortenet

Alig vártam, hogy kettesben legyünk – mondta, és magához húzott. Nem ellenkeztem, bár tudtam, hogy nem szabadna engednem. Az érzelmek teljesen magukkal ragadtak, a szeretője lettem…
Szüleim módos parasztemberek voltak, akik megtanulták, hogy keményen meg kell dolgozni minden falat kenyérért. Talán ezért volt, hogy körömszakadtáig ragaszkodtak a földhöz, mondván, hogy a megélhetést, tehát az életet jelenti.
Gyerekkoromat a tanyán éltem le, két kilométerre volt tőlünk a falu. Mindennap ezt a távolságot kellett megtennem, amíg elértem az iskolába, aztán ugyanennyit haza.
Egyetlen délutáni bulira sem mehettem el, mert sietnem kellett haza segíteni. Irigyeltem az osztálytársnőimet, amikor a moziról vagy a délutáni fagyizásokról beszéltek.
Szabadulni akartam a tanyáról.
Néhányszor elhívtak, de nem mehettem. Szégyelltem bevallani, hogy nem engednek el. Aztán már nem is hívtak. Egyszerűen tudomást sem vettek rólam. Elhatároztam, ha felnövök, akkor csak faluban fogok élni, és nem érdekel a tanya.
Jól ment az iskola, szerettem volna tovább tanulni, de nem lehetett. Kellett a dolgos kéz itthon. Aztán meg férjhez menő korba értem. Ábrándoztam a szerelemről, arról, hogy egy helyes fiú szerelmesen ölel át. De ez csak ábránd maradt.
Kiárusított az apám, mint egy marhát.
– Julikám! Ma este vendégünk jön. Öltözz fel a szép ruhádba! – mondta az anyukám.
Rosszat sejtettem. A szomszéd tanya tulajdonosa jött át vacsorára. Húsz évvel volt idősebb nálam, de nagyon sok földje volt. Több, mint nekünk. Borozgatott a szüleimmel, én pedig kényszeredetten mosolyogtam az idétlen vicceken.
– Szóval, Karcsi bátyám… Azért jöttem, hogy megkérjem Julika lánya kezét. Tudja, már megbeszéltük, hogy nagyon tetszik nekem a lánya.
Csuklani kezdtem az idegességtől. Ez nem lehet igaz! Árulnak, mint egy lovat. Még jó, hogy a fogaimat nem nézik meg.
Erőszakkal adtak férjhez.
– Édesapám, engem nem kérdeznek meg? – álltam fel ingerülten.
– Julikám, én csak a te javadat akarom.
– Én jobban tudom, hogy mi jó nekem. Tanulni akarok, el akarok menni innen! Világot akarok látni – üvöltöttem sírva.
– Amíg ebben a házba élsz, addig én mondom meg, hogy mit csinálsz – kiabálta apám az asztalra csapva. Édesanyám gyengéden megfogta a kezemet, és kivezetett a szobából.
– Meglátod, hogy jó lesz. József jó ember és nagyon sok földje van. Módos gazdaasszony leszel. Jó dolgod lesz. Én is így mentem hozzá apádhoz. Tudom, hogy a mai fiatalokat megszédíti a szerelem. De hidd el, kislányom, hogy a szerelem hamar elmúlik. Az a fontos, hogy a férjed megbecsüljön.
Szerelmre vágytam. Nem érdekelt, hogy mit mondott az édesanyám, én vágytam a szerelemre. Elhatároztam, hogy megszököm, de aztán mégsem volt hozzá elég bátorságom. Hiába volt minden ellenállásom, hozzáadtak Józsefhez.
Szenvedtem a nászéjszakán.
A férjem nagyon kedves és figyelmes volt, ennek ellenére a házasélet maga volt a pokol. Napközben a háztartást vezettem, felügyeltem a napszámosokat, este az ágyban pedig elképzeltem, hogy egy szerelmes férfival vagyok. Csak így tudtam elviselni az érintését, az együttléteket.
Jót tett nekem a szülés. Aztán tíz hónap múlva megszületett a kisfiam, akire minden szeretetemet ráruháztam. Elhatároztam, hogy neki valóban a legjobbat fogom adni. Szerencsére József is nagyon szerette a fiát, így engedett a kérésemnek és beköltöztünk a faluba. Mennyei volt. Végre elmehettem a boltba, beszélhettem a szomszédasszonnyal. József szerint teljesen kivirultam.
A kisfiunk iskolába került. Minden délután biciklire pattant és elhajtott a társaival. József a tanyán dolgozott, és csak késő este jött haza. Elújságoltam neki, hogy új szomszédaink vannak, és holnap átjönnek bemutatkozni. Kértem, jöjjön időben haza.
– Nem érek én rá felesleges fecsegőkre. Jobban tennéd te is, ha inkább a dolgoddal foglalkoznál! A fiú is állandóan csavarog. Segíteni kellene neki, nem a többivel tekeregni.
– Megcsinálok mindent itthon. Mire hazajössz, meleg étel vár. Ne várd már, hogy rabszolga módjára éljek. Szükségem van az emberek társaságára. Ha nem jössz haza, azt fogják mondani rád, hogy beképzelt vagy.
– Mindenki azt mond, amit akar – zárta le a vitát, ennek ellenére másnap korábban hazajött.
Süteményt sütöttem, azzal vártam a vendégeket. A fiatalasszonyt már láttam, de a férjével még nem találkoztam. Amikor megláttam, meghűlt bennem a vér.
Az álmaimban látott férfi ült le a kanapémra, fiatalabb kiadásban. Zavarban voltam, mert elképzeltem, hogy ez a férfi ölel és csókol. János is gyakran felejtette rajtam a szemét, ami a férjemnek is feltűnt.
– Úgy nézett rád, mintha eladólány lennél.
– Rosszul láttad. Egyszerűen csak udvarias volt – feleltem, de közben hevesen zakatolt a szívem.
Másnap János átjött és Józsefet kereste. Tudtam, vagyis éreztem, hogy ez csak indok volt.
Heteken keresztül folyt ez a fajta találkozásunk. Aztán egyszer délelőtt jött, amikor egyedül voltam itthon. A felesége dolgozott, József a földeken volt, a fiam az iskolában.
Nem titkolta, mennyire kíván!
– Alig vártam, hogy kettesben legyünk – mondta, és magához húzott. Nem ellenkeztem, bár tudtam, hogy nem szabadna engednem.
Az érzelmek teljesen magukkal ragadtak, a szeretője lettem. Annak ellenére, hogy sejtettem, sokáig nem maradhat titokban semmi. A falubeliek ugyanis nagyon ráérnek a mások magánéletével foglalkozni.
Suttogni kezdtek, ami eljutott József füléhez is. Nem szólt semmit, de egy nap váratlanul korán hazajött. Szerencsénk volt, mert János már menni készült. Ha fél órával hamarabb jön, akkor a saját szemével győződik meg a felesége hűtlenségéről.
– Mit akarsz itt? – fordult cseppet sem barátságosan Jánoshoz. – Nem akarlak még egyszer itt látni! Eleget pletykálnak már a faluban. Nem szeretném, ha a feleséged meghallaná. Nem érdemelné meg az a kedves asszony…
Férjem tudta, hogy nem vagyok vele boldog.
Féltem, hogy János távozása után nagyon „kikapok”, de József nem szólt semmit. Szótlanul megvacsorázott, majd lefeküdt.
– Ugye, nem vagy boldog velem? – kérdezte halkan, amikor mellé feküdtem. Éreztem, hogy eljött az igazság órája.
– Nem. Tudod jól, hogy nem akartam az esküvőt sem. Hozzád kényszerített az apám. Hozzád mentem és jó feleséged voltam. Most azonban találkoztam a szerelemmel. Nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek.
– El fogsz hagyni? – szavaiban kétségbeesés bujkált.
– Nem hagylak el, mert tudom, hogy ez szégyen neked. De ne kérd, hogy szakítsam meg a kapcsolatot Jánossal. Szeretem, és ő is szeret engem.
– A felesége tud rólatok?
– Nem, de nem is kell megtudnia.
– És ez neked jó? Mi lesz velünk?
Megzsaroltam: őt is és a szeretőmet is akartam.
– Két választásod van. Az egyik, hogy itt maradok veled, a feleséged maradok, de folytatom a viszonyt Jánossal. Természetesen megpróbálom a legdiszkrétebben megoldani. Vagy elmegyek, és elválunk. Válassz!
Aznap este nem beszéltünk többet. Másnap ugyanúgy felkeltem, ennivalót készítettem neki, elláttam otthon az állatokat, és főztem, mint másokor. De amikor János jött, akkor csak az övé voltam.
A felesége biztos megtudta a viszonyunkat, mert nem nagyon köszönt. Sápadt és sovány volt, fakó, fénytelen szemmel nézett rám. Sajnáltam, de semmi kedvem nem volt megszakítani a kapcsolatomat a férjével. Az utcabeliek is ferde szemmel néztek rám, de ez sem érdekelt.
József is csak a legszükségesebbeket beszélte meg velem, ugyanakkor egyre több időt töltött a fiával. Józsika elballagott és a városba ment tanulni. Kollégiumba költözött, így nem kellett félnem, hogy váratlanul hazajön. A távolság nem volt nagy, mégsem jött haza hetente.
A fiam is haragudott rám – Amikor szóvá tettem neki, csak ennyit mondott:
– Minek jöjjek? Te úgyis csak Jánost szereted. Ha engem is szeretnél, nem hoztál volna ilyen kellemetlen helyzetbe. Van fogalmad, hogy a társaim mennyit gúnyoltak miattad? Szereted te egyáltalán apát? – Nagyon fájtak a szavai, de nem tudtam, hogyan magyarázzam el neki a helyzetet, az addigi életemet.
– Majd megérted, ha szerelmes leszel – csak ennyit válaszoltam.
Legyintett egyet és otthagyott. József minden héten meglátogatta a fiát, én nem mentem. Ne a fiam mondja már meg, hogy mit tegyek! Bíztam benne, hogy eljön még az idő, amikor igazat ad nekem.
Már nem érdekelt senki és semmi – Közben Jánossal egyre szenvedélyesebb lett a kapcsolatunk. Most már nyíltan is vállaltuk egymást. József csak este járt haza, és akkor már olyan fáradt volt, hogy nem beszélt senkivel.
A falubeliek összesúgtak a hátam mögött, én voltam a gonosz csábító, aki elszerette szegény asszony férjét. Arról senki nem beszélt, ha a férj szerette volna a feleségét, akkor nem csalja meg. Aztán Marika egyik délután átjött hozzám. Sovány volt, de így is látszott rajta, hogy kisbabát vár. Ez egy kicsit meglepett.
Hiába könyörgött a szeretőm felesége – Azért jöttem, hogy megkérjelek: hagyd békén a férjemet. Évek óta várunk erre a kis jövevényre – nézett le a hasára –, ne rontsd el ennek az örömét! Ha te nem ragaszkodnál Jánoshoz, már régen véget vetett volna ennek a viszonynak.
Mérges voltam, amiért kisbabát vár. Nem tudom, miért gondoltam (reméltem), hogy a feleségével nincs szexuális kapcsolatban.
– Nem érzem magam hibásnak. Ha a férjed nem szeretne engem, akkor nem járna hozzám. Nekem így jó. Ha nem tetszik, akkor válj el!
– Nem fogok harcolni érte. Nem éri meg. Nem te vagy az első, és nem is az utolsó. De én maradok!
Elvetélt miattam – Másnap elmondtam Jánosnak a történteket.
– Szóval, volt előttem is barátnőd? Azt hiszem, én elég régóta megvagyok neked. Vagy még más is?
János tagadott hevesen.
Másnap megtudtam, hogy a feleségét kórházba kellett vinni, mert valószínűleg elvetélt. Sajnáltam miatta. Aztán a másik szomszéd asszony felháborodva átjött hozzám:
– Nem szégyelled magad, Julika? Te olyan aranyos, kedves teremtés voltál… Hogy váltál ilyen szívtelen szörnyeteggé?! Nyugodt a lelkiismereted? A fiad itt hagyott. Mikor láttad utoljára? Van egy rendes férjed. Nem szerelemből mentél férjhez, de van egy rendes párod. Mit tett veled, amikor megtudta ezt a viszonyt? Semmit. Azóta is megvan mindened.
„Ilyen szívtelen lennék?” – Ez a fiatalasszony szerelemből ment férjhez, és mégis boldogtalan. Most még a baba is elment. A tegnap este után a helyében én nem mennék vissza ehhez a vadállathoz.
– Jánosról beszélsz?
– Igen. Megverte tegnap este azt a szegény asszonyt, amiért átjött hozzád. Van neked szíved? Megéri neked ez az ember?
Elgondolkoztam szavain. Este hazajött József. Észre sem vettem, mennyire megöregedett – megviselték a dolgaim. Fáradtan leült az asztalhoz és várta a vacsorát. Megszokta, hogy szótlanul teltek el az esték.
– Sok dolog van a tanyán? – kérdeztem. Rám nézett és csak bólintott. – Mit szólnál, ha holnap kimennék és segítenék?
– János nem ér rá? Nem kell! Boldogulok egyedül is!
Másnap kocsiba ültem és bementem a fiamhoz. Meglepődött, amikor meglátott.
– Mit keresel itt? Jánossal jöttél?
– Nem. Megértem, hogy haragszol rám, de hidd el, hogy nem volt álom az életem…
Megpróbáltam helyrehozni az életünket – Aztán leültünk, és meséltem neki a gyerekkoromról, a férjhez menésemről. Az életemről. Láttam, hogy elgondolkodik a hallottakon.
– Tudom, hogy nincs mentség a viselkedésemre. Úgy kellett volna rendeznem, hogy ne bántsam meg vele a szeretteimet. Sajnálom, ezen már nem tudok változtatni.
Mégis arra kérlek, hogy bocsáss meg és gyere haza a hét végén! Apád is örülne neki, ha együtt lenne a család. Te, apád és én. Ha beférek még ebbe a körbe.– Majd meglátom, mit tehetek – mondta, és már ennek is örültem.
Majdnem megütött – Alig értem haza, János már ott volt. Felháborodottan vont felelősségre, hol voltam.
– Elmentem a fiamhoz. Elhatároztam, hogy rendbe hozom az életemet. Szerencsére rájöttem, nem érdemled meg, hogy elveszítsem miattad a családomat. Ember vagy te, hogy megversz egy nőt? Aki ráadásul állapotos? Köztünk vége mindennek! És ne a feleségedet hibáztasd! Inkább örülj neki, hogy van egy nő, aki kitart melletted.
– Azt hiszed, akkor ér véget ez a kapcsolat, amikor te akarod?
– Igen. És most menj haza!
János tombolt a méregtől, de nem nyúlt hozzám. Féltem a haragjától, de nem mert bántani. Még néhányszor próbálkozott, de nem engedtem be a házba.
A fiam minden hétvégén hazajött és Józseffel is egyre többet beszélgettünk. Amikor megkértem, hogy költözzünk ki a tanyára, örömmel teljesítette a kívánságomat.
Lassan tíz éve élünk itt. Átépítettük, a legmodernebb háztartási eszközökkel szereltük fel. Esténként a kerti padon üldögélünk, és szótlanul nézzük a csillagokat, hallgatjuk a tücskök ciripelését. Békesség szállt a házra és az én lelkembe is. Van, amikor a csillogás és az illúziók helyett a csendes szeretetet kell választani…

Az öreglány – szextörténet

Posted on by Tortenet

Múlt évben érettségiztem, és most az egyik Mc Donalds – nal dolgozom. Ez fontos lesz a következo történetben. A gimiben nem igazán sikerült összejönnöm a lányokkal. Nem voltam igazán „rámenos”.
Szóval a Mc Donaldsnál dolgozom. Nyáron az egyik fülledt napon az egyik asztalnál egy 45 – 50 év körüli noci ült, teljesen kitikkadva a melegtol. Az egyik kolegám félhangossan odaszól hozzám: Te, figyeld csak, az öreglány rosszul van. Oda mentem a nohöz, és megkérdeztem, miben segíthetek. O elháritott, hogy még egy kicsit ül, aztán rendben lesz minden. El is feledkeztem róla. Muszak váltás jött, indultam haza.
Az étterem elott újra összefutottam a novel, és félvállról köszöntem neki. O megismert, és hálálkodott, hogy rákérdeztem az étteremben. Úgy hogy szép lassan beszélgetni kezdtünk. Volt idom tüzetesen megnézni a hölgyet. Boven az anyám lehetett volna, de fantasztikus módon volt öltözve. A hasa fele kinnt volt a csomóra kötött ing alatt. Az ing diszkréten félig kigombolva. Melltartó volt rajta, de nem lehetett szoros, mert a keblei minden lépésnél fel alá ringtak. Alul egy popshoz simuló bermudát hordott. A hölgy neve is „kiderült” útközben. Valamilyen Kálmánné és Beatrix volt a neve.
Egszercsak megáll az egyik korúti ház elott, és mondja, hogy o megérkezett. El akartam búcsúzni, de o hirtelen azt mondta, hogy ha van kedvem, egy jéghideg kólára meghív a lakására. Miért is ne, gondoltam magamba. Egy „öreglány” – hoz nyugodtan felmehetek, úgy is dög unalom ez a forróság.
Fantasztikus lakása volt. 3 hatalmas szoba egymásba nyitva. Lakás besötétitve, huvös félhomály, halk zene. Be nem állt a szája, mint kiderült 2 férjet nyutt el. Elmondta, hogy imád szórakozni, és egyszeruen imádja az életet. Elnézést kért, és kiment a fürdoszobába kicsit rendbehozni magát. Közben én az asztalon levo képes ujságokat nézegettem. Többnyire szex lapok voltak. Csodálkoztam, hogy enni idos korbam is olvasnak szex ujságot.
Egyszercsak jön vissza Beatrix, és nem akartam hinni a szememnek. Egy térdig éro hatalmas fehér póló volt rajta. A melltartótól megszabadult, mert a mellbimbója tisztán kiveheto volt a pólón át. Hatalmas bimbók voltak. A mellei lógtak ugyan egy kicsit, de rendkivül izgatóak voltak. A gatyámban megmerevedett a látványtól a farkam. Meglepodtem magamtól, mert akaratlanul kimondtam a vágyamat: Beatrix, szeretném megcsókolni a melleit! Azt hittem kapok egy baromi nagy taslit, de nem!
Bea egy pillanat alatt kerántotta magáról a pólót, és ott állt egy szál bugyingóban. Mellei tényleg nagyok voltak, de a bimbói…. Gigantikusak. Nem akarok hazudni, de legalább 3 centire kiágaskodtak, és a bimbó udvar sötét barnán a fél mellét betöltötte. – Gyere ide, drága, mondta és egyszerüen magához rántott.
Felmértem a helyzetet, anyám lehetne, de a teste fantasztikus. Senki sem lát, senkinek nem kell magyarázkodnom, hogy egy kétszer annyi idos non élvezem ki magam. Markolásztam, csókolgattam a didkóit. Igaz, hogy a mellei nem voltak kokemények, de a bimbói, mint 2 tompa ceruzavég! Hihetetlen volt. Egyszer csak o is el kezdett markolászni. A farmeromat lerugtam magamról, és több sem kellett neki, benyúlt az alsógatyámba. De azt hiszem be sem kellett nyúlni, mert annyira felállt a farkam, hogy egyszerüen ki ugrott a gatyámból. Bea nem volt szivbajos, letérdelt, és egyszeruen bekapta a farkam. Hihetetlen érzés volt! Magamtól ilyet nem kértem volna. Mostmár megtudtam, miért szeretnek a srácok cumiztatni. Bea nem egyszeruen csókolta a farkamat, hanem szopta és markolászta, Félperc múlva valami mennyei érzés fogott el! A szájában elélveztem, o meg nyögdécselve a saját melleit markolászta. És ami döbbenetes volt, nem volt se hire se hamva, ami a farkamból kizúdult!
Ezután lefeküdtünk a földre, és néhány perc múlva a farkam ismét kokeményen meredezett. Bea ekkor felpattant, és beleült a farkamba. Mellei nagysága ekkor tünt fel igazán! Belelógtak az arcomba, és ott himbálóztak a szemem elott. Bea valóban lovagolt, és közben egyre hangosabban sóhajtozott. Én kb 3 percig birtam, aztán robbantam. Azt hiszem hihetelen sok „anyagot” lottem Beába, aki már sikongatott. Beesteledett.
Bea jól megvacsoráztatott, és megfürödtünk. Fürdés után mégegyszer megkértem, hogy a cumit ismételjük meg. Bea benne volt, de azt mondta, hogy nekem is meg kell csókolnom a punciját. Lefeküdtem a földre, és o a fejem fölé guggolt, láttam a szétnyílt piros husu punciját. A csikló hatalmas volt. Megcsókoltam, szopogattam. Bea letérdelt, és erosen a számhoz dörzsölte a hatalmas húsos puncikáját. Nyelvemet a nyilásba helyeztem. Nagyon nagyon jó volt. Az enyhén savanykés iz fenomenális volt. Jutalmam nem maradt el! A cumiztatást megismételtem. Mivel elég lassan regenerálódott a farkam kb 5 – 6 perces szopás következett. Utánna megint sikerült elmenni. A mennyekben voltam.
Éjfél körül érkeztem haza. Anyám még ébren volt. A barátaimmal voltam, hazudtam. Másnap a kollégám oldalba bökött, Láttalak tegnap az ajtó elott azzal az öreglánnyal. aki itt szenvedett, mondta. Elfordultam, és mosolyogtam egy jót, de o már nem is figyelt rám…

Az első szex 14 éves koromban

Posted on by Tortenet

Tizennégy éves koromban történt az első szexuális élményem, amit most megosztok veletek.
Ősszel a közeli gimnáziumba kezdtem járni, ahova a szomszéd lány már két évet járt. Reggelente együtt mentünk suliba, és délután, ha egyszerre végeztünk hazakísértem.
Egyik nap bombariadó volt a suliban, így már tizenegykor hazaengedtek mindenkit. Tündével elindultunk hazafelé, de ő kitalálta, hogy otthon se váljunk el egymástól, hiszen úgyis péntek van, mi lenne, ha átmennék hozzá. Gondoltam miért ne, titokban, abban reménykedtem, hogy Tündi számítógépével játszunk egyet. Hát találtunk annál izgalmasabb játékot.
Otthon gyorsan megebédeltem, majd siettem át Tündéhez. Világoskék melegítőben nyitott ajtót, és amikor bezárta az előszoba ajtót, azt mondta, hogy a szüli nincsenek itthon, és este nyolckor jönnek majdcsak haza. Az jó mondtam én, mert az én szüleim csak kilenckor. Bementünk az ő szobájába, és leültünk az ágyra.
– Na, mit csináljunk? – kérdeztem.
– Van kedved kártyázni?
– Mit játszunk?
– Tudsz pókerezni?
– Hát persze.
– Jó akkor hozom a kártyát.
– Várjál. A pókert tétre játsszák. Mi legyen a tét?
– Van a konyhába gyufa, majd elosztjuk és az lesz a tét. Beugró egy gyufaszál, utána majd belátásunk szerint növeljük.
– Jó, de mi van akkor, ha elfogy valamelyikünk gyufája?
– Zálogot ad, és fejenként hat zálogig tart a parti.
– Rendben.
Elkezdtünk játszani délben, fél egykor Tünde zálogba kérte tőlem az órámat. Délután négy órakor Tündinél volt az órámon kívül a nyakláncom, a pólóm, a zoknim, és a nadrágom. Nálam pedig az ő melegítő felsője, és alsója, a papucsa, a kabala macija, a fülbevalója, és a nyaklánca.
Ott ültünk az ágyon, én egy szál alsónadrágban, ő rajta pedig csak egy kombiné volt. A kombiné alatt ott gömbölyödtek a gyönyörű, hegyes kis cicijei. Erre a látványra nekem is gömbölyödni kezdett az alsónadrágom.
– Most mi legyen? – kérdeztem.
– Ki kellene váltani a zálogokat. – felelte.
– De hogyan?
– Felváltva kérünk valamit cserébe a zálogjainkért.
– Kezd te, mert neked eggyel több zálogod van nálam.
– Jó, akkor kérhetsz tőlem valamit.
– A két fülbevalódért cserébe kérek két puszit.
Felállt az ágyról, odalépett elém, lehajolt, és adott két puszit az arcom két oldalára. Ahogy lehajolt hozzám én egy picit előre dőltem, hogy bepillantsak a kombinéja alá. A cicijei, mint két szabályos gúla ott meredeztek a szemem előtt. Eközben én is rendesen meredeztem.
Visszaült a helyére, és azt mondta:
– Rendben van, most én kérek tőled valamit. A pólódért cserébe kérek egy csókot tőled.
Előre hajoltam kissé, és egy hosszú, érzéki csókot adtam a szájára.
– Jó, én is egy csókot kérek tőled a nyakláncodért.
Megismétlődött az előbbi szenvedélyes csók, majd Tündi felállt és lehúzta magáról a hálóinget.
– Az órádért cserébe csókolgasd két percig a melleimet.
Mint az éhes vándor úgy vetettem rá magam a melleire. Csókoltam, szívtam, cumiztam, a nyelvemmel kis köröcskéket írtam le a mellbimbók körül. Eközben Tündi jobb kezével a hajamat birizgálta, a ballal pedig már az alsógatyámat rángatta le rólam. Véget ért a zálogos játékunk, és elkezdődött valami sokkal komolyabb, és finomabb.
Amikor Tünde már eléggé benedvesedett, megfogta a farkamat, és elkezdte odadörzsölgetni a pinája bejáratához. Nekem eközben többször volt olyan érzésem, hogy rögtön ellövöm magam. Szerencsére ez nem következett be, így amikor végre Tündi elérkezettnek látta az időt, szép lassan magába vezette a merev faszomat. Belül olyan forró, selymesen puha, és nedves volt a lány, hogy nem mertem megmozdulni, csak élveztem ezt a kellemes, lágy összefonódást. Ő sem mozdult egy ideig, így le tudtuk csendesíteni féktelen vágyunkat, amit egymás iránt éreztünk. Lehajoltam, és ismét elkezdtem csókolgatni a melleit. Úgy látszik ez az egyik fő erogén zónája, mert abban a percben, hogy a melléhez értem, egy picit megremegett, majd erősen odanyomta az ágyékát az enyémhez.
Apró mozdulatokkal elkezdtem kefélni a forró puncit, nyelvemmel pedig tovább izgattam a melleit. Tünde apró sikolyokkal adta tudtomra, hogy mennyire élvezi ezt a közös kis játékunkat. Sikolyai egyre hosszabbak és mélyebbek lettek, míg egyszer csak meg nem markolta erősen a hajamat, lábait pedig átfonta a derekamon, így zárva engem combjai rabságába. Egy ideig remegett keze, és lába, majd ahogy engedett fel az örömgörcse, úgy szabadultam ki én is édes kis csapdájából. Ám a játéknak még nem volt vége.
Hanyatt fordultam, ő pedig farkam fölé térdel, és óvatosan, de az előbb átélt izgalmaktól még nedvesen felnyársalta magát a faszomra. Egész teste remegett, ahogy csúszott rá a merev dákóra. Az ismerős sikolyok, és nyögések kíséretében teljes hosszomat magába fogadta, majd apró csípő mozgásokkal kezdte keféltetni magát. A tempó percről percre gyorsabb lett, és már őrületes sebességgel szánkázott fel – le a farkamon Tünde. A sikolyai elérték a korábbi erősséget, és tudtam, hogy pillanatokon belül ismét elélvez. Most már én is ki akartam elégülni, ezért átkulcsoltam a két kezemet a dereka körül és a fenekénél fogva diktáltam az ütemet. Egypár orgazmust átélhetett már, amikor éreztem, hogy én is felérek a csúcsra. Testem megfeszült, majd egy hatalmas lökés kíséretében telespricceltem Tündi pináját. A szemei elkerekedtek, csak lihegett miközben én még mindig pumpáltam belé az anyagot. Mint mindennek, ennek a pillanatnak is vége szakadt.
Tünde lemászott rólam, kiment a fürdőszobába, és lemosakodott. Amikor visszajött egy fürdőköpeny volt rajta. Lefeküdt mellém, és elkezdtünk beszélgetni.
– Na, milyen volt?
– Jó, és neked?
– Nekem is jól esett. Ez volt az első?
– Igen.
– Csak azért kérdezem, mert eléggé profi csináltad.
Azóta már számtalanszor voltunk együtt, és még mindig ugyanolyan intenzitással van mindkettőnkre a másik teste. Nagyon szeretjük egymást, és már a mozdulatából ki tudom találni, hogy mikor akar összebújni velem. Ilyenkor, bár nem szép dolog, de lógunk az iskolából.

Megrontott, a gyerekem sem az enyém

Posted on by Tortenet

A keze lassan vándorolni kezdett a testemen. Először hagytam magam, majd egyszer csak valami harang megszólalt a fejemben és eltoltam magamtól, miközben egész testemben remegtem.
Nagyon fiatal, tizenkét éves voltam, amikor egyik rokonom révén megismertem Gábort. Ő akkor tizenhét volt, jóképű, vicces, kicsit kisfiús stílussal. Megismerkedésünk után két hónappal egyik este megkérdezte tőlem, járnék-e vele.
Én csak néztem rá nagy szemmel, aztán igent mondtam, és azt gondoltam, milyen jó nekem, hogy ilyen fiatalon már barátom van. Ezt nem sok velem egykorú lány mondhatta el magáról.
Nem kislányt látott bennem – Természetesen titokban szerettük egymást, mert tudtam, a szüleim úgyis elleneznék a kapcsolatunkat a fiatalságom miatt – és igazuk is lett volna. De nem tudtam mit tenni, szerelmes lettem, és mint tudjuk, a szerelem nem válogat, jön magától, és semmit nem lehet tenni ellene.
A találkozásokat könnyen megoldottuk, mert apám nagyon megszerette Gábort, szinte már a fiának tekintette. Napról napra éreztem, egyre jobban szeretem, valósággal húsz centivel a föld fölött repkedtem.
A szívem a torkomban dobogott, amikor megcsókolt, és ezután minden percben ő járt az eszemben. Tudtam, lassan ki fog térni a testiségre, mert tett ráutaló jeleket, de én nagyon féltem, mint ahogy – gondolom – mindenki az első együttlét előtt.
Egyik este sokáig beszélgettünk az udvaron, majd amikor megcsókolt, éreztem, hogy ez most valahogy más, mint a többi csók. A keze lassan vándorolni kezdett a testemen. Először hagytam magam, majd egyszer csak valami harang megszólalt a fejemben és eltoltam magamtól, miközben egész testemben remegtem.
– Várjunk még – kérleltem.
– Nem szeretsz? – kérdezte szemrehányóan. – Miért ellenkezel mindig, amikor én szeretnék már végre veled lenni teljesen? – kérdezte.
– Én is szeretném, de amellett, hogy fiatal vagyok, még azt is érzem, hogy nem vagyok kész rá.
Látszólag megértette, mert többet nem kezdeményezett. Tervezgettük a jövőnket, mint minden boldog pár. Fényévekkel előbbre jártunk, az összeköltözésen, a házasságon és a gyerekvállaláson gondolkodtunk. Elméletben.
Neki adtam magam – A második évfordulónkon még mindig nagyon fiatal voltam, de úgy gondoltam, meglepem és megadom neki azt, amire már két éve vár, a testemet. Éreztem, hogy már megértem rá, és szerettem Gábort, és ezt be is szerettem volna neki bizonyítani.
Megtörtént, aminek meg kellett történnie, vadul szerettük egymást, és még jobban kötődtünk a másikhoz. Így a szex édes ízét megismerve nehezen mentek az esti búcsúzások, és még nehezebben az egymás nélkül eltöltött éjszakák. (Ha a szüleim akkor sejtették volna, hogy Gábor megrontotta a lányukat… Talán máshogy alakul az életem.)
Két és fél év után azonban valami megváltozott kettőnk között. Gábor apróbb dolgokon is kiborult, féltékenységi rohamokba kezdett a rokonunknál.
– Ide eltudsz jönni? – kérdezte olyan hangon, amitől megijedtem. Elkezdtem hátrálni, aztán végül odamentem hozzá és hosszú, gyengéd csókot leheltem az ajkára, amitől megnyugodott. Zavarban voltam a rokonok előtt, ezért gyorsan el is búcsúztunk és hazaindultunk.
– Miért kellett így lejáratnod a rokonaim előtt? Nem gondolod, hogy kicsit túlzásba vitted? – kérdeztem tőle, ő pedig csak jött mellettem, mint egy kisgyerek, mint akit épp most szidott le az anyja, mert rossz fát tett a tűzre. Idegesített, amikor így viselkedett, de ezt ő is tudta jól, és éppen ezért tette.
Ennek ellenére nagyon szerettem, még ha idegesített is, hogy folyton a nyomomban van, és nem hagy levegőhöz jutni. Nem mehettem el a barátnőimmel sehova, mert akkor rákezdte, hogy biztosan megcsalom. Lassan kezdtem elveszíteni minden barátomat, és ez őt láthatóan boldoggá tette.
Egy idő után azonban meguntam, hogy nem hagy semmi nyugalmat, tudtam, hogy beszélnem kell vele, csak azt nem, hogyan, míg egyik sétánk alkalmával rászántam magam.
– Gabi, szeretném, ha tartanánk egy kis szünetet a kapcsolatunkban!
– Tessék? El akarsz hagyni?
– Még nem tudom, épp azért kérek egy kis szünetet, mert úgy érzem, megfojtasz az örökös féltékenységeddel, az üldözési mániáddal.
– Ígérem, megváltozom, csak ne hagyj el! – kért már majdnem sírva. – Ha elhagysz, esküszöm, megölöm magam!
Öngyilkossággal zsarolt – Láttam a szemében, hogy nem viccel, azt pedig tudtam, hogy tiszta szívből szeret. Így hát nem hagytam el. Nem hagyhattam, hogy miattam vessen véget az életének. Azt nem bírtam volna ki.
Megpróbáltam mindent megtenni azért, hogy a kapcsolatunk újból olyan legyen, mint a legelején. Több időt töltöttem vele, mint addig, hanyagolva a tanulást, aminek persze a szüleim nem örültek. Leromlottak a jegyeim, nem törődtem senkivel a baráti körömből, és ezt senki nem nézte jó szemmel. Sokat sírtam, ott volt nekem Gabi, de néha mégis mérhetetlenül egyedül éreztem magam.
Sok-sok hét telt el így. Egyre befelé fordulóbb lettem, mígnem arra a döntésre kényszerültem, hogy mégis csak véget kell vetnem ennek a kapcsolatnak, ami már talán nem is annak volt nevezhető, hanem inkább megszokásnak – legalábbis akkor ezt éreztem. Felhívtam Gabit, hogy találkozzunk a barátnőméktől nem messze levő téren. Ezt ő nem furcsállotta, sokszor jártunk oda elbújni a világ elől.
Felkaptam a kabátomat, és elindultam. Egész úton azon tűnődtem, hogyan mondjam meg neki, hogy vége, és mi lesz, ha megint előáll az öngyilkossági kísérlettel.
Gábor már ott várt a megbeszélt helyen, és mosolygós arccal közeledett felém. Amikor odaért és meg akart csókolni, elfordítottam a fejemet.
– Mi történt, baj van? – kérdezte.
– Igen, baj van. Nagy baj. Szeretném, ha nem találkoznánk egy darabig… Szeretnék szakítani veled – mondtam ki, amit szerettem volna.
– Hogy mondod? Vége? – nézett rám Gabi értetlenül. – Nem teheted ezt velem, hiszen szeretlek!
– De én már nem.
Nem tehettem mást – Mindezt úgy mondtam, hogy nem néztem a szemébe. Hátat fordítottam és elmentem. Hazáig sírtam, mert tudtam, innentől nem táncolhatok vissza, mert akkor ismét az lenne, ami volt: aranykalitkába zárna. Túl fiatal voltam ehhez az élethez. Nem akartam én úgy élni, mint egy apáca, hanem ahogy a hozzám hasonló tizennégy-tizenöt éves lányok.
Gábor nem tudott és nem is akart egykönnyen beletörődni abba, hogy köztünk mindennek vége. A barátnőmmel üzengetett, hogy menjek hozzá vissza. Szerettem, szenvedtem is a hiányától, mégis próbáltam elfelejteni. Sokáig sírva néztem utána, amikor valahol összefutottunk, és éreztem, hogy át kellene beszélnünk a dolgokat, de mégsem tettem.
Megtagadta a gyerekünket – A szakításunk után öt hónappal derült ki, hogy terhes vagyok. Meghűlt bennem a vér, nem tudtam, mit tegyek. Felelőtlen voltam, joggal féltem a szüleim haragjától. Az egyik rokonom ment el a férjével Gáborhoz, hogy elmondja neki, terhes vagyok (nem engedték, hogy velük menjek, azt mondták jobb lesz, így pedig ma már tudom, hogy nem ez volt a helyes).
Gabi letagadta még azt is, hogy mi valaha együtt voltunk, mondták még aznap este a rokonomék. Azt hittem, nem jól hallok. Nem hittem volna, hogy letagadja a kapcsolatunkat és a saját gyerekét. Nem szerettem volna mindenki előtt sírni, így fejfájást színlelve kimentem a házból.
„Mért kellett ezt mondania? Már nem szeret?” Ezek a kérdések kavarogtak bennem. Sok-sok éjszakát átsírva és gyötrelmes sok gondolkodás után meg kellett hoznom egy igen nehéz döntést. Tudtam, hogy egyedül nem tudom felnevelni a kicsit, hiszen még csak tizenöt éves voltam, és az anyagiakat tekintve sem volt rózsás a helyzet. Gyűlöltem Gabit, amiért nem volt velem akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá.
Problémamentes terhességem volt, csak a lelkem sajgott és a szívem fájt. Egyre jobban éreztem Gábor hiányát, de tudtam, hogy őt már nem érdeklem sem én, sem a gyerek, így próbáltam a lehető legkevesebbet gondolni rá.
Óriási botrány volt otthon a terhességem miatt, ezért átköltöztem a keresztszüleimhez. Egyik este leültek velem szemben és ezt mondták:
– Anikó, mi örökbe fogadnánk a babát, ha te is szeretnéd.
– Tényleg? – néztem rájuk kicsit meglepődve, ugyanakkor tudtam, hogy a keresztszüleimnél jó helye lenne, és mindent megkaphatna tőlük, amit tőlem nem. Jó anyagi hátteret és szerető családot.
Amikor láttam rajtuk, hogy komolyan gondolják, igent mondtam, mert tudtam, más lehetőségem nemigen lenne, mert a gyámhatóság is ellenem volt.
A nyár derekán megszületett Erik és azóta is a keresztszüleim nevelik – mivel a családban maradt az örökbefogadás, így mindennap láthatom és sokat van velem.
Még nem tudja, hogy én vagyok az édesanyja, hiszen még csak négy és fél éves, de ha nagyobb lesz, nem marad előtte sem titok. Nagyon bízom abban, hogy nem fog elítélni, ha megtudja az igazságot, hiszen én csak az ő javát akartam, és ha majd megkérdezi, ki az apja, nem fogom eltitkolni, hogy Gábor az.
Azóta már ő is belátja, hogy nagyot hibázott négy évvel ezelőtt, amikor nem állt ki mellettünk.
Sok-sok évig rá sem bírtam nézni, gyűlöltem, amiért ezt tette, de ahogy teltek az évek, megtanultam megbocsátani. Egy éve már beszélünk, ő egyfolytában azt mondja, nagyon szeretett és még most sem múlt el az irántam való szerelme.
De már késő, én már nem szeretem őt, és nem is tudnám, mert aki nem vállalja fel a saját gyerekét, az nem érett meg a kapcsolatra az én szememben. Arról nem is beszélve, hogy négyévnyi egyedüllét után megtaláltam életem párját, aki mellett végre boldognak érzem magam.
Kétévi együttélés után tavaly nyáron megszületett a kisfiunk, akit én nevelek. Nagyon szeretik egymást Errikel – biztos vagyok benne, valahol érzik, hogy ők ketten testvérek.
Még nem tudom, mit hoz a jövő. Mikor mondom majd el (ha egyáltalán szabad elmondanom), hogy ő is az én fiam, akiről egyszer majd én szeretnék gondoskodni és szerető édesanyja lenni.

Igaz történet: Csak egészségügyi szex volt

Posted on by Tortenet

Márk simogató, meleg ölelésében, a szenvedélyes egymásra találásban nem érzékeltem, hogy a férjem a közvetlen közelemben másik nővel szerelmeskedik. Végre enyhült bennem az elmúlt évek keserűsége okozta fájdalom.
A sok finom koktél annyira feldobott, hogy úgy táncoltam Márkkal, mintha a levegőben roptuk volna. Széket keresve jókedvűen, viháncolva nyitottunk be az egyik szobába. Kacagásom csak akkor halkult el, amikor megláttam Karcsit, a férjemet Katival, Márk feleségével. Meztelenül, félreérthetetlen helyzetben. Részeg voltam, bevallom, de azért felfogtam, mi történik.
– Mindig erre vágytam… A szabadságra – nézett rám Kati bódultan. Karcsi megfogta a kezemet és magához húzott.
– Engedd el magad – mondta, és a kezemet Márkéhoz érintette. – Ez legyen életed leglazább napja! Rendben?
Szex más férjével?
Nagyon furcsa dolog történt velem. Márk kezétől izzani kezdett bennem a tűz, és ahelyett, hogy hűtlen férjemre és Katira haragudtam volna, ahelyett, hogy a féltékenységtől szikrákat szórt volna a szemem, lágyan belesimultam Márk karjába.
Éreztem teste remegését, aztán átöleltem, és olyan izgalmas, türelmetlen vágy ébredt bennem, mint még sosem. Kati és Karcsi kuncogása távolinak tűnt, pedig ott simogatták egymást ők is a pici szobában. Nem kaptam jelzést az agyamtól, hogy ezt azért mégsem, hogy nyolc hűséges év után ezt nem lenne szabad, és egyáltalán, semmi más nem volt a tudatomban, mint az, hogy akarom ezt a férfit, és hogy az övé leszek.
Nem tudom, hogyan történt, de úgy éreztem, kettesben vagyunk. Talán az a néhány koktél tette, talán az, hogy az elmúlt évek szigorú, saját magam szabta kötöttségeitől, és az álmok elől, a gyerek utáni beteljesületlen vágytól menekültem…
Márk simogató, meleg ölelésében, a szenvedélyes egymásra találásban nem érzékeltem, hogy a férjem másik nővel szerelmeskedik a közvetlen közelemben. Végre enyhült bennem az elmúlt évek keserűsége okozta fájdalom. Márk csókja és a szenvedély, ahogy a beteljesüléshez juttatott, már önmagában vigaszfélét jelentett számomra – olyan vigaszt, amit a pszichológusomtól sem kaphattam meg.
Ez lenne a boldogság?
A szenvedély csúcsán az utolsó gondolatom az volt, hogy talán néhány pillanatra igazi boldogságot éreztem…
Másnap, amikor a saját ágyunkban felébredtem, pokoli fejfájásom ellenére próbáltam felidézni, mi történhetett előző este, a bulin.
– Azt mondják, kutyaharapást szőrével, de azért én mégis inkább pezsgőtablettát javasolnék – szólalt meg mellettem Karcsi. Ránéztem, és minden eszembe jutott. Lehunytam a szememet, és visszahanyatlottam a párnára. Valahogy nem volt kedvem Karcsi szemébe nézni, még kevésbé az elmúlt éjszakáról beszélgetni.
– És jól érezte magát az én kicsapongó kis feleségem? – heveredett mellém, és megcsókolta a nyakamat. Egyetlen porcikám sem kívánta most az érintését. Érdekes, most volt igazán előttem a kép, ahogy rájuk nyitottunk Márkkal… Szégyelltem magam az elmúlt este történtek miatt, de mégsem voltam dühös Karcsira, hanem úgy éreztem, eltávolodtunk egymástól.
Nem kell a férjem!
Másnap, vasárnap markánsabban jelentkezett ez az érzés, főleg, mert Karcsi valósággal rám támadt az ágyban.
– Nagyon furcsa, hogy vadidegen férfival hamarabb bújsz ágyba, mint a saját férjeddel! – morogta, és én végig arra gondoltam, bárcsak mielőbb túl lennénk rajta…
Furcsa volt számomra ez a hétvége: bűntudatot éreztem, ugyanakkor nem kívántam a férjem közelségét, és azt sem bántam volna, ha magamra hagy néhány napra. Én balga, ezt el is mondtam neki.
– Persze, szeretnél kettesben lenni a drága Márk barátunkkal – vörösödött el az arca. – Gondoltam, hogy ez lesz…
– Ne felejtsd el, hogy amikor benyitottam, te már ott voltál Katival a szobában, félreérthetetlen helyzetben.
– Az más – felelte. – Az egészségügyi szex volt, nem több.
Hétfő délután került sor a pszichológussal az esedékes kéthetenkénti beszélgetésre. Elmondtam neki, mi történt, s hogy azóta lélekben messzire távolodtam Karcsitól, aki viszont egyfolytában az akkor történtekkel piszkál.
– Akkor is féltékeny volt, amikor maga hűséges volt hozzá – mondta a pszichológus. – Maga mondta…
– Igen – feleltem, és egyszer csak felszakadt a lelkemből a zokogás. – Gyereket akartam, ő nem. Nem is sikerült teherbe esnem. Aztán vizsgálatra mentem, nem találtak semmi bajt, mégsem lettem terhes.
Megkértem, menjen el ő is vizsgálatra, de kategorikusan elzárkózott. Minden úgy történt az elmúlt években, ahogy ő akarta. Elhittem, hogy nem vagyok vonzó, csak számára…
És pénteken Márk a fülembe suttogta, hogy milyen szép vagyok… Elegem van! Mit tegyek?
– Magának kell eldöntenie – mondta a pszichológus higgadtan. – Tegye azt, amit a lelke, a szíve diktál.
– Megtehetem? Már harminchárom éves vagyok…
– Még csak harminchárom éves – mondta mosolyogva. – És mostantól mindig azt tegye, amit a lelke, a szíve diktál! Akkor majd elveszítem mint pácienst, de boldog lesz. Ez a legfontosabb.
Másnap a munkahelyemen ért utol Márk hívása.
– Brigi, szeretném tisztázni veled, ami történt – mondta komolyan. – Nem lenne jó, ha emiatt többé nem állnánk szóba egymással…
Délután találkoztunk. A szokásos puszival üdvözöltük egymást, mégis furcsa, izgalmas volt a találkozó: olyasmi, mint egy tinédzserkori randevú.
Eleinte akadozott a beszélgetés, aztán belemelegedtünk, és csak tódultak belőlünk a szavak. Egyikünk sem említette, ami történt.
Búcsúzáskor, a cukrászda előtt elveszítettem az önuralmamat, és szájon pusziltam. Meglepett, mohó csókkal válaszolt. Izgalom és vágy áradt szét a testemben. Nem tudom, mennyi ideig csókoltuk egymást, de nagy sokára valahogyan mégis elszakadtunk egymástól.
– Merre jártál? – fogadott gyanakodva Karcsi. – Túlóra, igaz?
– Mi történt veled? – kérdeztem nyugodtan. – Korábban sosem nézted, mikor érek haza. Talán nem is érdekelt.
– Ne mondj ilyet, és ne támadj! A legjobb védekezés a támadás, de nálam nem válik be. És jó, ha tudod: Kati és Márk boldog házasságban élnek, eszük ágában sincs elválni.
Vállat vontam, és kimentem a konyhába. A hagymapucolás jó apropót jelentett a bőgésre. Hirtelen, néhány nap alatt szembesültem azzal, hogy a házasságunk nem működik – ezt talán korábban is sejtettem, de most már azt is tudtam, hogy nem is akarok semmit sem tenni azért, hogy működjön. Nem azt éreztem, hogy Karcsi helyett Márkkal akarom leélni az életemet, hanem azt, hogy inkább egyedül, mint Karcsival.
Nem sokkal később találtam is lakást, nem volt túl magas a bérleti díja. Egyik este, amikor Karcsi újra feszegetni kezdte a bulin történteket, ránéztem, és annyit mondtam:
– Szeretnék elválni tőled.
Nem szólt semmit, csak elsápadt, és elviharzott otthonról. Másnap elvittem a ruháimat, és beköltöztem a bérelt lakásba. Néhány nappal később felhívtam:
– Szeretném megbeszélni veled az egészet – mondtam. – Azért valahogyan mégiscsak illene lezárnunk házasságunk nyolc évét. Tudnod kell, hogy nem a bulin történtek miatt akarom külön folytatni, hanem az elmúlt évek miatt…
A vonal másik végén csend volt. Fájdalmas volt a felismerés, hogy Karcsi letette a telefont.
Márk hamarosan hívott az irodában.
– Hallottam, mi történt – vágott a közepébe. – Valóban ezt akarod? Bűnösnek érzem magam…
– Ne érezd – feleltem. – Erről csak mi ketten tehetünk Karcsival. Nem a buli miatt történt, hanem hosszú előzménye volt.
– Értem – köszörülte a torkát. – Majd hívj! Bármi történik, számíthatsz rám.
Akkor még nem sejtettem, hogy hamarosan pokollá válik az életem: Karcsi néhány héttel később megjelent a munkahelyem előtt, és kért, hogy térjek vissza hozzá. Sajnáltam, hiszen nehezére eshetett a könyörgés, de semmi kedvem nem volt folytatni a házasságunkat, és ezt meg is mondtam neki. Ezután rengeteg virág érkezett a munkahelyemre, majd az udvarlós könyörgésről – amikor már látta, hogy tényleg nem akarok visszamenni hozzá – áttért az üldözősdire: kinyomozta a címemet, dörömbölt az ajtón, éjszaka telefonált, csöngetett, háborgatta a kollégáimat a munkahelyemen.
Majdnem egy évig tartott ez, akkorra érkezett az utolsó fordulóhoz a válóperünk is, és Karcsi végre lecsillapult. Közben néha-néha beszéltem telefonon Márkkal – találkozni nem akartam vele, mert féltem magamtól és tőle is, féltem, hogy elszabadulnak az érzelmeink, a szenvedélyeink, és senki sem állíthat meg bennünket…
Amikor nagyon vágytam arra, hogy találkozzunk, felidéztem Karcsi szavait, miszerint Márk boldog házasságban él Katival. Nem akartam elrontani a kapcsolatukat – épp elég volt, ami már mögöttem állt, a harc, a válás.
Meleg, nyári nap volt, amikor kiléptem a bíróság épületéből. A forró szellő áthatolt vékony ruhámon, nyakamba lógó copfom is meglibbent.
A szomorúság, amit a tárgyalóteremből kilépve éreztem amiatt, hogy egy szakasz lezárult az életemben, már elmúlt, és a helyére valami furcsa, mámorító szabadságérzet hatolt. A júniusi kánikula megmozdított a lelkemben valamit: kék égre, zöld vízre vágytam, és arra, hogy valóban mindent kitöröljek a múltamból, és tiszta lappal új életet kezdhessek, amelyben egy kisgyerek is helyet kaphat…
Hirtelen született meg bennem az ötlet: rögtön az egyik nagy utazási irodához autóztam. A bejárat előtt nézegettem az akciós ajánlatokat, amikor megérintett valaki. Rá sem néztem, csak beleborzongtam az érintésbe, és tudtam: Márk az. Lassan felé fordultam és rámosolyogtam.
– Végre látlak – nézett rám nevető szemmel. – Utazol?
– Igen.
– Többen mentek? – érdeklődött óvatosan.
– Egyedül megyek.
– Én is. Annyira vártalak… – csúszott ki a száján, majd csodálkozó tekintetemet látva, folytatta: – Két hónapja váltunk el Katival.
– Mi pedig ma – mondtam automatikusan, és önkéntelenül is mosolyogni kezdtem. Úgy léptünk be az irodába, mintha régóta összetartoznánk, és úgy választottuk közösen a legszimpatikusabb utat, mintha megbeszéltük volna. Képtelen voltam abbahagyni a nevetést, mert boldog, várakozásteli izgalommal telt meg szívem-lelkem. Nem tudtam még, mi vár ránk, de abban biztos voltam, hogy már csak nagyon jó következhet…

A férjem hibája, hogy szajha lettem!

Posted on by Tortenet

Mindig is szerettem a szexet, ami a férjemmel tökéletes volt. Az utóbbi hónapokban a munkája miatt elhanyagolt, ezért „elvonási tüneteim” jelentkeztek. Józsi jó időben volt jó helyen. Olyan nő után vágyakozott, aki nyitott volt mindenre. Hát meg is kapta.
Alig múltam húsz, amikor megismerkedtem Sanyival. Rögtön egymásba szerettünk és egy évre rá összeházasodtunk. Aztán kilenc hónap múlva megszületett Tomika és két évre rá a kis Anna.

Nem kerestem magamnak munkát, amikor Anna óvodába került, úgy gondoltam, szabadabb életem lesz, ha nem dolgozom. Megtehettem, mert Sanyi jól keresett és eltartott bennünket. Talán azért is döntöttem így, mert rájöttem, túl korán lettem feleség és anya, és bármennyire is szerettem Sanyit, hajtott a kíváncsiság, más férfiak is vonzottak.
Nem bírtam a véremmel – Gyakran flörtöltem idegen férfiakkal, és ez sajnos a férjem tudomására jutott. Kisebb veszekedés után Sanyi „megtalálta” a megoldást: beajánlott az apósomhoz, aki alkalmazott a vállalkozásában. Titkárnő, asszisztens és számlázó is voltam egy személyben, fizetésem is volt, amit magamra költhettem. De nem ez volt a lényeg. Legalábbis nekik. Napi nyolc órában az apósom szeme előtt voltam, így nem maradt időm a fián kívül más férfiakra.
Később, ahogy nőttek a gyerekek (Tomi iskolába ment), csökkentettük a munkámat először hat, majd, amikor már mindkettőjükkel tanulnom kellett, négy órára. A férjem változatlanul robotolt: korán reggel elment itthonról, járta az országot (árut terített) és csak késő este ért haza. Szó se róla, sok pénzt hozott haza ezzel a munkával, de egyre fáradtabb és kimerültebb lett.
Néhány év alatt szépen összeszedtük magunkat anyagilag. Kifizettük a házra felvett hitelt, az autót is lecseréltük. A gyerekek is kamaszkorba léptek. Tulajdonképpen mindenem megvolt, mégsem éreztem magamat maradéktalanul boldognak.
Rögtön felfigyeltünk egymásra – Az apósomnál töltött munka mellett még maradt elég szabadidőm, így folytattam a varrást, amit annak idején az iskola mellett tanultam meg. Először csak a szomszédnak varrtam, később az ismerősének, majd az ő barátainak – így kialakult egy kis kuncsaftköröm. A legtöbb nő volt, de akadt egy férfi is. Józsi először a nadrágját jött felhajtatni, később már én szabtam és varrtam rá a különféle fazonú ingeket, nadrágokat.
Már a második találkozásunkkor sejtettem, hogy nem csak a varrás miatt jár hozzám, de idővel ezt be is vallotta. Mindig szerettem a szexet, ami egyébként a férjemmel tökéletes volt, de az utóbbi hónapokban a munkája miatt elhanyagolt, ezért „elvonási tüneteim” jelentkeztek. Józsi jó időben volt jó helyen. Olyan nő után vágyakozott, aki nyitott volt mindenre.
Eleinte csak gyors szex volt közöttünk, amit jobbára a pincében kialakított „varrodámban” ejtettünk meg, később azonban szerelmes lettem, és amikor csak tehettem, felvittem Józsit a hitvesi ágyba. A férjem nem sejtett semmit, én kiegyensúlyozottabb és boldogabb lettem. Aztán Józsi elköltözött és vége lett ennek a kapcsolatnak.
Akadt újabb jelentkező – Nem sokáig maradtam „egyedül”, hamarosan az utcában lakó, családos férfi szeretője lettem. István nemcsak csodás szerető, hanem barát is volt. Már évek óta ismertük egymást, de valahogy egyikünk sem merte (vagy akarta) megtenni azt a bizonyos első lépést. Kapóra jött, hogy három műszakban dolgozott, így amikor éjszakás volt, gyakran pihente ki magát nálam, a karomban. Amikor nem tudtunk találkozni, szenvedélyes SMS-t váltottunk, és amikor „tiszta volt a levegő”, felhívtuk egymást.
Családi házas környezetben laktunk, ezért vigyáznunk kellett, hogy ne lássa meg senki, amikor bejön, illetve kimegy tőlünk. Néhány hónapig meg is úsztuk a lebukást, aztán valaki megsúgta a feleségének, hogy nézzen az ura után. Én ebből semmit nem sejtettem, ezért ért hidegzuhanyként, amikor Eszter, a felesége, akivel egyébként jól ismertük egymást, felhívott telefonon és beolvasta azt az üzenetet, amit néhány órával azelőtt küldtem Istvánnak.
„Amióta elmentél, itt fekszem az együttlétünket még őrző, gyűrött lepedőjű ágyon, és rád gondolok. Őrülten szeretlek!” – Furcsa volt ezeket a szerelmes szavakat az ő szájából hallani.
– Azt hiszem, van mit megbeszélnünk – folytatta kis szünet után Eszter. – Hétre gyere át – majd letette a telefont.
Lázasan kutattam az agyamban valamilyen megoldás, hazugság után. Mit mondjak, miért küldtem ezt az üzenetet Istvánnak? És mikor, milyen körülmények között találhatta meg Eszter? Valaki meglátott minket? Vajon mit mondott István?
Valahogy kimagyaráztuk – Amikor átmentem hozzájuk, fagyos légkör fogadott. Eszter dühösen állt az ajtóban, István mögötte óvatos fejrázással jelezte, hogy mindent tagadjunk, mert nem vallott be semmit.
– Ne haragudjatok, hogy akaratlanul is ennyi bajt okoztam. Ugye István már elmondta, miért küldtem neki az üzenetet? – kérdeztem gyorsan, majd a választ meg sem várva folytattam. – Tudod, néhány hónappal ezelőtt meséltem neki a házasságomról, és arról, milyen nehéz időszak van az életünkben. Megkérdeztem tőle, hogy férfiként mit javasolna, hogy visszahódíthassam a férjemet, aki az utóbbi időben egyre többet van távol az otthonunktól – és tőlem. Ő tanácsolta, hogy legyek kedvesebb, hívjam fel többször és írjak neki szerelmes SMS-eket, a legváratlanabb időpontban, hogy akkor is rám gondoljon, amikor dolgozni megy.
– Igen, pontosan ezt tanácsoltam Helgának – bólogatott István.
– Ma Sanyi nem ment dolgozni, mert valamit el kellett intéznie a városban, és amikor a fiúk elmentek az iskolába, végre megint nőként nézett rám… Szóval, megint úgy voltunk együtt, mint régen. Boldog voltam és elégedett. Ekkor írtam meg azt az SMS-t. Előtte felhívtam Istvánt, hogy elküldöm neki és kértem, nézze meg, szerinte jó-e így. Vissza is írta, hogy szerinte mehet. Aztán továbbküldtem Sanyinak, aki már válaszolt is rá. Nézd csak, itt van – vettem elő a telefonomat, és egy olyan üzenetet mutattam meg Eszternek, amit jó néhány hónappal azelőtt még Józsi írt. (Szerencsére nem tudta Sanyi számát, csak annyit látott, hogy nem Istvántól jött az üzenet.)
Valahogy megúsztuk, de azért, mint Istvántól megtudtam, a neje még sokáig kémkedett utánunk. Szerencsére nem jött rá semmire, ami annak volt köszönhető, hogy meghívót kaptam az egyik internetes ismerőskereső oldalra. Itt találtam rá Csabára, a diákkori szerelmemre. Bejelöltem, visszajelölt és levelezni kezdtünk. Visszajöttek a diákkori érzelmek, Istvánra már nem volt szükségem, „visszaadtam” a feleségének és a családjának.
Attól kezdve csak Csabának éltem. Szinte semmit nem változott, pedig már majd húsz év telt el azóta, hogy szétváltak útjaink. Mindkettőnknek családja volt és gyereke, de ez nem számított. Újult erővel törtek ránk a régi érzelmek, olyan szerelmes lettem, hogy sem a szívemnek, sem az eszemnek nem tudtam parancsolni. Csaba negyven kilométerre lakott tőlünk, de ez sem volt akadály.
Ez már nem csak az a régi diákszerelem – Már amikor először találkoztunk, tudtuk, hogy ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Először a kocsijában lettünk egymáséi, később bérelt egy kis lakást, ahol zavartalanabbul élvezhettük az együtt töltött perceket.
Ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, egyre inkább úgy éreztük, ez nemcsak a régi szerelem miatti fellángolás, hanem komoly, az eddigieket elsöprő érzés mindkettőnk életében. És mindketten komolyan gondoltuk. Én legalábbis véresen komolyan. Feladtam addigi flörtölgetős, könnyen elcsábulós voltomat és Csabának szenteltem minden figyelmemet, minden szabad, lopott percemet. Már a férjemmel sem tudtam együtt lenni (pedig előtte minden kaland mellett „odaadó” felesége voltam), annyira megváltoztam.
Rákérdezett: van-e valakim – Úgy éreztem, hűséggel tartozom Csabának. Természetesen feltűnt a férjemnek, hogy az addig folyton szerelmeskedő felesége már nem nyaggatja, amikor hazaér, sőt különböző kifogásokra hivatkozik, amikor közeledik hozzá. Amikor rákérdezett, van-e valakim, ekkor még letagadtam, de egyre jobban érlelődött bennem, hogy el kellene válnom (ahogy Csabának is), hogy a szerelmemmel együtt lehessek. A fiam már kamasz volt és apás, a kislányom pedig úgyis velem maradna, ezt már mind elterveztem magamban.
Egyik szenvedélyes együttlétünk után felvetettem Csabának, hogy mindkettőnknek el kellene válnunk és összeköltöznünk. Nem tiltakozott. Azt mondta, hogy már ő is gondolt erre, de nincs könnyű helyzetben, mert a kisebbik fia még csak egyéves, és amúgy is nehezen tudná otthagyni mindkettőjüket.
Csak Csabára vágytam – Én azonban nem tágítottam. Otthon mindenféle mondvacsinált indokkal hárítottam el Sanyi közeledését, de amikor már úgy tűnt, semmi nem használ, megmondtam neki, hogy van valakim és válni akarok. Látszott rajta, hogy nem lepte meg a hír, de ettől függetlenül kérlelt, hogy szakítsak a szeretőmmel és hozzuk helyre a házasságunkat.
Hiába. Eldöntöttem, hogy kilépek a házasságunkból. Közben Csaba is elmondta a feleségének, mi a helyzet, és bármennyire is kérte-zsarolta a neje, közölte, hogy eljön otthonról. Természetesen felmondtam az apósomnál, és hosszas huzavona után el is váltam Sanyitól. A fiam hallani sem akar azóta rólam, a lányom nem egészen érti, mi történt, de velem van.
Ragaszkodtam ahhoz, hogy kifizessék a házunk rám eső részét, ezért hitelből és kölcsönből meg is tették ezt. Vettem egy kis lakást és odaköltöztem a lányommal. Vártam, hogy Csaba is jöjjön, de továbbra is csak hetente kétszer ugrik fel hozzánk, utána megy vissza a családjához.
– Értsd meg, még nem tehetem meg ezt Edinával – mondja, és az eszem meg is érti ezt. De a szívem…
Néha azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy annyi év után újból rám talált a diákkori szerelmem, néha meg a pokolba kívánom azt a napot, amikor bejelöltem az ismerőskereső oldalon. Talán, ha ő nincs, még mindig Sanyival lennék…
Sokszor visszasírom a férjemmel töltött időt, de hiába, már nem tudom visszafordítani, meg nem történtté tenni az eseményeket. A fiam változatlanul gyűlöl, amiért elhagytam őt és az édesapját.
Néha majd kiugrom a bőrömből, mert Csabával vagyok, máskor pedig átkozom magamat, amiért felrúgtam a házasságomat. Talán soha többé nem leszek maradéktalanul boldog feleség és anya. Bárcsak okosabb lettem volna!

40 évesen ismertem meg az igazi gyönyört

Posted on by Tortenet

Nem állíthatom, hogy lángolt köztünk a szerelem, de mindketten megéreztük, ha a másik szexre vágyott, és igyekeztünk egymás igényét kielégíteni. Nem volt ez rossz, hiszen nekem is jólesett, csak hát az évek során megkopott a kezdeti lendület, a heves vágyakozás…
Negyvenéves múltam, és valójában nem panaszkodhattam a sorsom alakulása miatt. Tizenöt éve voltam férjnél, született két szép gyerekünk, jó szakmát tanultam, nem éltünk rosszul. Géza egy évvel volt idősebb nálam, kicsit pocakosodott ugyan, de még mindig jóképűnek mondták, és nemcsak az idősebb korosztály. Pedig nagyon sok nő megfordult a város központjában lévő üzletünkben. Géza fodrász volt, én pedig kozmetikus. Jól ment a bolt, de dolgoztunk is rendesen. A férjemre se mondhattam egy rossz szót se, dolgos volt, türelmes és figyelmes.
A szex is jó volt vele, annak ellenére, hogy az eltelt évek alatt már nem izzott,csak parázslott közöttünk a szenvedély. Pedig szép voltam még mindig. Az alakom karcsú, a bőröm feszes, de vigyáztam is magamra. Minden reggel munka előtt úszni és szaunázni jártam. Géza ugyan morgott néha ezért, de én is morogtam, amikor esténként elterült a tévé előtt a sörével. Ilyenkor viszont magához húzott, és addig simogatott, míg a zsörtölődést felváltotta a vágy. Így ment ez hetente kétszer-háromszor, tulajdonképpen rutinná vált, ám ilyen gondolat akkor fel sem merült bennem. Sőt, ha valaki akkor azt kérdezi tőlem, hogy elégedett vagyok-e az életemmel, kapásból rávágom, hogy igen. A gyerekeinkkel nem volt különösebb gond, már önállóak voltak, tanultak, szórakoztak, élték a maguk életét, és még eljöttek velünk nyaralni.
Időnként Géza is erőt vett magán, és elvitt valahova vacsorázni, havonta egyszer pedig egyedül mentem a fővárosba szépítőszerekért, no meg egy kicsit szétnézni. Ilyenkor végigsétáltam a városon, nyugtáztam a férfiak elismerő pillantásait, az viszont föl sem merült bennem, hogy bármelyikkel megismerkedhetnék. Géza előtt volt néhány kapcsolatom, mindegyikre jó szívvel gondolok vissza ma is, de valószínűleg leélem úgy az életemet, hogy nem tudom meg, mi az a szenvedély, az őrület, ha a sors nem küldi hozzám Rolandot.
Egyik szép tavaszi délelőtt uszoda és szauna után a sétálóutcán keresztül mentem az üzletbe. A színház előtt megálltam, mert mindig megnézem a képeket. Nemrég frissíthették az anyagot, mert az egyik vitrinből ismeretlen arcok néztek rám. Közelebb mentem, mert odavonzott egy izzó szempár. Félmeztelen felsőtest tartozott hozzá, és a színpad fölött lebegett. A balett-társulat új bemutatójának főszereplője volt. A neve számomra nem mondott semmit, nem ismertem, a szeme viszont lenyűgözött. És a teste is gyönyörű volt, arányos, kidolgozott izmokkal.Amikor visszaértem az üzletbe, éppen átöltöztem, amikor Géza beszólt, hogy várnak.
– A fiatalember kéri a segítségedet, Dórikám – mutatott Géza az egyik széken ülő, harminc körüli férfira.
Azt hittem, nem jól látok. Pár perce ugyanez az izzó szempár nézett rám a fényképről. De micsoda különbség! Ott csak úgy elnézett mellettem, most pedig egyenesen a szemembe fúrta a tekintetét. Égetett a nézése, ahogy végigpásztázta a testemet, aztán visszatért az arcomra. Lágy volt a hangja, ahogy megszólalt.
– Tudom, hogy illik bejelentkezni, de a férje mondta, hogy talán beleférek az életébe… Nem nagy a kérésem – mondta mosolyogva, és én csak arra tudtam gondolni, hogyan férne bele az életembe, hiszen jóval fiatalabb nálam, és mit csinálnék a férjemmel. Bevezettem a szalonrészbe, és megkérdeztem, mi a problémája. A hátán talált valamit, amit nem lát, és nem tudja kezelni. Megkértem, hogy vesse le az ingét, és feküdjön hassal a kezelőre. Aztán megbénultam. Amikor megláttam széles vállát, izmos hátát, képtelen voltam a szememet levenni róla. Nagy nehezen erőt vettem magamon, reszkető kézzel végigsimítottam rajta, de semmit nem találtam. Két mély karmolás futott végig rajta, az egyik végén volt egy kis heg. Fertőtlenítettem, még egyszer végigsimítottam a hátát, és mondtam, hogy ez nem igényel kozmetikai beavatkozást. Ekkor megfordult, fejét a támlára helyezte, és az orra alá mutatott, hogy ott is van valami. Nem láttam semmit, ezért fölé hajoltam, olyan közel, hogy éreztem a lélegzését. Ekkor hátulról átölelte a fejemet és magáéhoz húzott. Forró szája az enyémre tapadt, nyelve követelőzve utat tört magának az ajkaim között.
Nem tudom, meddig tartott, de hirtelen magamhoz tértem. Nem szóltam egy szót sem, csak határozottan eltoltam magamtól. Felkelt a kezelőszékből, és lassan öltözni kezdett.
– Ne haragudj, de napok óta erre vágytam. Többször láttalak a színház előtt elmenni, és feltűnt, milyen szép vagy. Kívántam a szádat, kívánom a testedet. Kérlek, ne haragudj rám ezért. Tegnap aztán követtelek, és láttam, hogy ide térsz be. Itt köröztem az üzlet előtt, arra vártam, hogy végzel és megszólítalak.
Aztán, amikor benéztem a kirakaton, láttam, hogy köpenyben vagy, akkor azt hittem, hogy fodrász vagy. Elhatároztam, hogy ma beülök hozzád. Nem találtalak itt, és közben a kedves úrtól megtudtam, hogy a felesége – azaz, te vagy a kozmetikus…
– Te pedig Roland vagy a színházból – mondtam színtelen hangon, mert rettenetesen felkavart, amit hallottam. – Mit akarsz tőlem? Kérlek, menj el, és felejtsük el, ami történt.
– Hogyan felejteném el, amikor kell a csókod, az ölelésed!
– Ne viccelj, pont egy negyvenes asszony kell neked?
– Mit számít az a tíz év, a szépség különben is kortalan.
Talán ezzel a mondattal vett le a lábamról, azért is emlékszem ilyen tisztán a szavaira. Most már tudom, hogy akkor kellett volna nemet mondani, de hát utólag könnyű okosnak lenni. Egyszerűen megbabonázott, és úgy látszik, valahol minden ember hiú. Nem gondoltam én akkor a következményekre, nem gondoltam a férjemre, csak a csókja ízét éreztem.
Két nap múlva esedékes volt a fővárosi beszerzőutam. Megbeszéltük, hogy együtt megyünk. Ő vonattal ment a következő állomásig, ott vártam rá kocsival. Míg vártam rá, olyan szívdobogásom volt, hogy azt hittem, nem tudok vezetni. Útközben mesélt magáról, elmondta, hogy a barátnője egyéves ösztöndíjjal Franciaországban táncol, és erre az időre ő leszerződött a mi színházunkba két szerepre. Úgyhogy addig kétlaki életet él, ha nincs előadása, jön vissza a fővárosba.
Soha nem tűnt még ilyen rövidnek az út. Számomra ismeretlen utcákon mentünk, és egy kertes társasház előtt álltunk meg. Nem kérdeztem hova visz, ő sem kérdezte, hogy akarok-e vele menni, mintha mindig is ide jártunk volna. Kézen fogva vezetett a második emeletre, kinyitotta az egyik lakás ajtaját, s attól kezdve megszűnt a világ. Az előszobában csókolózás közben leszedte rólam a ruhát, kilépett a nadrágjából, izmos karjával az öléhez emelt, és állva pillanatok alatt a magáévá tett. Nem tudtam, képzelgek, vagy valóban megtörténik mindez velem. Ernyedten dőltem a mellkasához, ő újra fölemelt, és a karjában vitt a hálószobájába. Lefektetett az ágyra, és kezével végigjárta a testemet, majd a nyelve indult felfedező útra, mígnem a gyönyörtől felsikoltottam.
Soha életemben nem éltem át még ilyen orgazmust. Összefonódva felültünk, s míg a mellemet becézgette, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy ujjaimmal végigszántsam a hátát. Az csak később jutott eszembe, hogy az a két csík is valahogy így keletkezhetett a bőrén.
Azt hittem, a gyönyört már nem lehet fokozni, de tévedtem. Rövid pihegés után magára húzott, az ölébe ültetett, s az egyre gyorsuló ritmusos mozgástól szinte eszemet vesztettem.
Következő héten újra átéltem a semmi máshoz nem hasonlítható gyönyört, de aztán már nem mondhattam otthon, hogy ismét el kell utaznom. Maradt megoldásként a délelőtti uszodaidő Roland albérletében. Ez azért már nem volt felhőtlen együttlét, mert izgultam, nehogy összefussak valamelyik ismerőssel. Még kétszer tudtam Pestre utazni, aztán vége lett a színházi évadnak, Roland elutazott Franciaországba, mi is mentünk a gyerekekkel nyaralni.
A tengerparton aztán hosszú idő után megint a férjemmel aludtam. A testem az övé volt, de a lelkem másé, a gondolataim másnál jártak. Szégyelltem, hogy így volt, de reménykedtem, hogy nem veszi észre. Csupán annyit jegyzett meg, hogy ilyen hosszú kihagyás után újból meg kell ismerkednünk.
Alig vártam, hogy véget érjen a nyár, és újból láthassam Rolandot. Abban maradtunk, hogy ősszel majd jelentkezik, és magtalálja a módját, hogy találkozhassunk. Eltelt a szeptember, de nem telefonált. Én próbáltam néhányszor hívni, de a telefonja csak csöngött, csöngött. Október elején megint felhívtam, és a géphang közölte velem, hogy a hívott számon előfizető nem kapcsolható. Teljesen kétségbeestem. Csak a hónap végén kellett volna áruért mennem, de előrehoztam az utazást. Egyenesen a már jól ismert házhoz mentem. Csöngettem, és ugyanolyan hevesen dobogott a szívem, mint amikor először vártam Rolandra. Most azonban nem tudtam megnyugodni. Törékeny, nagyon finom vonású, huszonéves lány nyitott ajtót. Nagy szeme kerekre nyílt, amikor meglátott. Behívott, leültetett és így szólt:
– Igaza volt Rolandnak. Maga tényleg nagyon szép. Pont ilyennek írta le. Vele sajnos nem tud találkozni, mert Ausztriában van, oda szerződött. De hagyott magának egy levelet, amit nem volt bátorsága elküldeni.
Zokogva bontottam fel, és alig tudtam elolvasni, mert a könnyeim elmázolták a betűket. „Dórikám, ne haragudj rám, ez így volt szép!”

Igaz történet: Lefektetett, aztán lelépett

Posted on by Tortenet

Sokáig csak csókolóztunk, simogattuk egymást, pedig igencsak éreztem sürgető vágyát. Ákos azonban uralkodott magán és minden idegszálával figyelt rám. Csak akkor váltunk eggyé, amikor már én is készen voltam rá.
Csak arra emlékeztem, hogy az addigi meccsekkel ellentétben most az ellenfélnek drukkoltam. Jobban mondva Ákosnak, aki igazán jó formában volt. Amikor lejöttek a pályáról, odajött hozzám, futólag megérintette a kezemet, és rám mosolygott: Fél óra múlva a bejáratnál?
Középiskolánk tanári kara nem gondolt arra, hogy pomponlányokkal erősítse jó hírű kézilabdacsapata szurkolótáborát, ezért lázas szervezésbe kezdtem. Szerencsére hamar kiderült, hogy nem vagyok egyedül ezzel a vágyammal – gyorsan összeállt hétfős tánccsapatunk és az egyik lány nővére személyében hozzáértő személyi edzőnk is akadt
A tanárok eleinte nem hittek bennünk, ezért nem is támogattak minket. A szalagavatón való fellépésünk sikerét látva azonban beismerték, hogy nem céltalan a ténykedésünk. Az iskolák egymás közötti sportvetélkedésébe szép lassan becsempésztük ezt a külföldön már régóta bevett buzdítási formát, és ahogy teltek a hónapok, egyre több lánycsapat állt össze – így már komolyodott a tét: volt kivel összeméretni magunkat.
Népszerűek lettünk – A fiúk szerettek minket, a lányok irigykedtek ránk a nagy népszerűségünk miatt, de abban mindenki egyetértett: „Életünket és vérünket a csapatért, az iskoláért.” Akkor még nem is vettük észre, milyen elfogult maggá lettünk – a mieink sztárolása mellett szinte gyűlöltük, utáltuk az ellenfeleket.
Amikor a tavaszi szünetben a kézis fiúk „edzőtáborozni” mentek, mi, lányok is velük tartottunk, hogy ott tanuljuk meg a legújabb koreográfiát.
Úgy hozta a véletlen, hogy az egyik rivális iskola is ugyanarra a sporttelepre utazott. A kezdeti gyűlölködés után rájöttünk, hogy nem zavarják a köreinket, a nagy területen szinte alig futottunk egymásba. Mindenki szabadon edzhetett, készülhetett a programra, csak az étkezések voltak kötött időben. Szerencsére.
Már az első nap felfigyeltünk egymásra egy helyes, szőke sráccal. A tavalyi mérkőzésről nem emlékeztem rá, valószínűleg nemrég kerülhetett a rivális kézilabdacsapatba. Jó néhány másodpercig bámultuk egymást, és vacsora közben is többször „összeakadt” a tekintetünk. Ha van szerelem első látásra, akkor a miénk az volt. Szavak nélkül is vettük egymás jelzéseit, amikor intett a fejével, hogy menjünk ki a teraszra, minden lojalitásomat hátrahagyva szó nélkül követtem.
Csak néhány percig beszélgethettünk Ákossal, mert a lányok utánam jöttek és szúrós, már-már gyilkos tekintettel néztek rám, amiért egy „ellenséggel” társalgok. Gyorsan meggyőztem őket, hogy csak véletlenül futottunk össze és nem az esetem a srác.
Délelőtt a tornateremben gyakoroltunk a lányokkal, és bármennyire nem voltam éhes, alig vártam, hogy ebédelni menjünk. Boldog pillangók repkedtek a gyomromban, ahányszor megláttam Ákost, de próbáltam nem elárulni magam. Rivális csapat lévén titkolnom kellett a többiek előtt a szimpátiánkat (íratlan szabály volt, hogy senki nem barátkozik az ellenféllel. Sőt! Szinte kötelező volt „fújni” rájuk), de amikor csak tehettük, elszöktünk a többiektől, hogy kettesben lehessünk.
Hamar eltelt az a négy nap. Az utolsó este kötetlen program volt mindkét iskolának, ezért nem tűnt fel senkinek, hogy kilógtunk a telepről és a közeli patakpartra sétáltunk. A többiektől távol végre szabadon, szenvedélyesen ölelhettük egymást a már-már nyárias melegben. Hagytam, hogy kibújtasson a pólómból és apró csókokat leheljen a mellemre. Kisvártatva szinte letépte magáról az inget, magához húzott és a fülembe suttogta a kérdést:
– Ugye, te is akarod, Edit?
Válasz helyett csak nyeltem egy nagyot és szorosabban öleltem. Ekkor leterítette a fűre az ingét, óvatosan ráfektetett és megszabadított a nadrágomtól. Ő is levette a sajátját, és a zsebéből elővette a kis csomagot, ami jelezte, készült erre az alkalomra.
– Az egyik haveromtól kaptam. Nekem eszembe sem jutott, hogy bármi ilyesmi történhet a táborban. Arról pedig nem is álmodtam, hogy egy ilyen tüneménnyel találkozom itt, mint te – felelte kimondatlan kérdésemre.
Csodálatos szerető volt – Sokáig csak csókolóztunk, simogattuk egymást, pedig igencsak éreztem sürgető vágyát. Ákos azonban uralkodott magán és minden idegszálával figyelt rám. Csak akkor váltunk eggyé, amikor már én is készen voltam rá. Megszűnt számomra a külvilág, még arra sem gondoltam, hogy esetleg arra sétálhat valaki és meglát. Csodálatos összhangban mozgott a testünk, nem volt ugyan nagy tapasztalatom, de éreztem, hogy mással soha nem lenne ilyen jó a szex. Amikor eljutottunk a csúcsra, úgy éreztem, a szívünk is egyesült. Utána még sokáig feküdtünk egymás karjában. A levegő már lehűlt, mi mégsem a hideg miatt reszkettünk.
Amikor visszakísért a szálláshelyemre, hosszú csókkal búcsúzott és a fülembe súgta.
– Álmodj velem, kedves!
Másnap reggel az edzőnk meglepetésprogramként a közeli élményfürdőbe vitt minket. Még a reggelit is kihagytuk. Délben hiába kerestem Ákost az étteremben… A csapatát láttam, de ő sehol. Nem tudtam, kitől érdeklődhetnék, csak azt tudtam, hogy elhagyott… – így még el sem búcsúzhattunk. Szomorú és csalódott voltam.
Átkoztam magam, hogy ilyen hülye voltam, amiért azt gondoltam, hogy ez nemcsak egy kaland volt, hanem valami komoly dolog kezdődött el közöttünk. Pedig mennyire bíztam abban, hogy Ákos is ugyanúgy érez, mint én. Nem tudtam, mikor láthatjuk egymást legközelebb, még nem volt meg az iskolák közötti versenykiírás, csak reménykedtem, hogy az elsők között méri össze az erejét a két fiúcsapat. Akkor majd minden kiderül.
Aztán megkaptuk a versenynaptárt – csak a negyedik mérkőzés volt velük, így hat hetet kellett várnom a találkozásunkra. Ólomlábon vánszorgott az idő, de csak elérkezett az a nap. Bemutatták a két csapatot és végre elkezdődött a meccs. A mieink jól játszottak (ezt valahonnan távolról érzékeltem), de én csak egyvalakire tudtam figyelni, csak Ákost bámultam.
A szünetben mi, lányok következtünk. Mielőtt beszaladtam volna a többiekkel a pálya közepére, Ákossal futólag egymásra mosolyogtunk, és éreztem, nincs miért izgulnom, minden rendben van. Dinamikusan, de kecsesen hajladoztam, forgolódtam a többiekkel, úgy éreztem, majd kicsattanok a boldogságtól.
Először nem is tudtam, melyik csapat nyert, csak arra emlékeztem, hogy az addigi meccsekkel ellentétben most az ellenfélnek drukkoltam. Jobban mondva Ákosnak, aki igazán jó formában volt. Amikor lejöttek a pályáról odajött hozzám, futólag megérintette a kezemet, és rám mosolygott:
– Fél óra múlva a bejáratnál?
Egy óra múlva már kéz a kézben sétáltunk a közeli parkban. Végre jól kibeszélhettük magunkat. Elmondta, hogy kora reggel rosszul lett, és kórházba kellett vinni a vakbelével. És hogy majd belebetegedett, amíg erre a napra várt.
– Gyorsan mondd a számodat! Beírom a mobilomba… – már húzta is elő a zsebéből a telefonját. – Még egyszer nem akarom ezt átélni. Sok volt ez a hat hét, amíg várnom kellett rád.
Mindez egy éve történt. Közben a csapatunk is elfogadta a szerelmünket. Nem kis feladatunkba került, mire megértettük velük, hogy csak a pályán van helye a vetélkedésnek, a magánéletben szabad a barátság, szabad a szerelem.
Azóta számos sikeren vagyunk túl a lányokkal, de utódokat kerestünk (és találtunk), mert fontosabb volt, hogy az érettségire készüljünk.
Ákos versenyszerűen folytatja tovább a kézilabdát, én azonban felhagytam a popsiriszálással. Legalábbis nagyközönség előtt. Ha kettesben vagyunk, néha meg-meglepem egy-két erotikus elemmel, bár az igazat megvallva enélkül is izzik körülöttünk a levegő.

Igaz történet: Életem legrosszabb szexe volt, mégis…

Posted on by Lolita

Nem tudom, miben bíztam, mit hittem, de hagytam, hogy átöleljen. Aztán egyszer csak megéreztem, hogy nem akarja, csak valami beteges belső kényszerből teszi, hogy „boldoggá” tegyen. Megmerevedtem, és eltoltam magamtól. Nem tartom magam szép nőnek, mégsem voltam egyedül soha. Talán a szüleim rossz házassága volt az oka, hogy türelmes és gondoskodó lettem a kapcsolataimban, szerettek és én is szerettem, de férjhez menni nem akartam.

Egészen addig, míg meg nem ismertem Balázst. Vele minden új értelmet kapott, és úgy képzeltem, együtt fogjuk leélni az életünket. Az, hogy megcsal és egyik napról a másikra eltűnik az életemből, hihetetlennek tűnt – mégis megtörtént. Közel a harminchoz kétségbeestem: családot, gyereket szerettem volna, és először életemben magamra maradtam. A munkahelyemen – egy teherfuvarozó cégnél – rengeteg férfi megfordult. Sokan próbáltak udvarolni, de csak egy csendes, fekete hajú férfi, János volt az egyedüli, aki felkeltette az érdeklődésemet.
– János? Na, őt felejtsd el! – mondta a kolléganőm. – Nemrég vált el, de még mindig szerelmes a feleségébe. Annyit tudunk, hogy a nő csalta meg és hogy van egy serdülő lányuk.
El akartam csábítani – Természetesen ez még jobban kíváncsivá tett… Igyekeztem úgy ügyeskedni, hogy János hozzám kerüljön. Én osztottam be munkára, nálam adta le a menetleveleket. Egyre többet beszélgettünk, és egy idő után feltűnt, hogy keresi a társaságomat, még ha nem is volt a szavak embere. Előfordult, hogy csak elszívtunk együtt egy-egy cigit, szép csendben kávéztunk, aztán ment is tovább, mégis úgy éreztem, kezdődik valami közöttünk.
Az első igazi randin moziba mentünk. Ha véletlenül nem érek hozzá, talán még a kezemet sem fogta volna meg. Hazavitt és búcsúzásnál csak az arcomra adott egy puszit. Értetlenül álltam, nem tudtam, mitévő legyek. Csak azt tudtam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot, és megszerzem magamnak Jánost, lesz, ami lesz.
Már hetek óta jártunk kirándulni, színházba, moziba, amikor lassan elkezdett magáról beszélni. Elmondta, hogy a felesége szerelmes lett egy másik férfiba, és megkérte, hogy költözzön el a közös házból.
– És te szó nélkül eljöttél? – kérdeztem.
– Mit tehettem volna? Hiszen ott a lányunk, Évi, akinek szüksége van a megszokott környezetére…
– Miért nem a feleséged ment el otthonról?
– Szó volt erről is, de aztán úgy döntöttünk, egyszerűbb lesz így…
Nem szidta a volt feleségét
Úgy éreztem, mindketten nehéz döntést hoztak, de talán Julinak könnyebb volt, hiszen ő lett szerelmes. Mindenesetre János soha nem mondott semmi rosszat Juliról, pedig iszonyúan megbántva és megalázva érezte magát. Ahogy állt mellettem tanácstalanul, hirtelen felé fordultam és megcsókoltam. Meglepődött, de nem tiltakozott. Kézen fogtam, és magam után húztam bérelt kis lakásomba.
Nem mondom, hogy fantasztikus éjszakát töltöttünk együtt. Sőt életem legrosszabb szexe volt… János zavarban volt és mintha nem is akarta volna igazán. Mindketten megkönnyebbültünk, amikor vége volt. Azt hittem, soha többé nem találkozunk, de amikor reggel felébredtem, János magához húzott és annyit mondott:
– Ne haragudj… Tudom, hogy este hárman voltunk ebben az ágyban. Nekem ez volt az első Juli óta. Adj nekem időt, kérlek…
– Van mire várnom? – kérdeztem csendesen és ő könnyes szemmel bólintott.
Lehet, hogy ekkor kellett volna nemet mondani, és futni, menekülni egy olyan férfi elől, aki bevallottan másba szerelmes, de én nem tettem. Inkább megnyugodva bújtam hozzá.
Az életünk lassan megváltozott: sokat találkoztunk, beszélgettünk és talán ennek köszönhetően a szex is egyre jobb lett. Találkoztam a lányával, Évivel is, aki először nem tudott mit kezdeni a helyzettel, de aztán elfogadta, hogy a papájának is van barátnője.
Szűk körű esküvő – Már egy éve voltunk együtt, az esküvőre készültünk, de Julival nem találkoztam, sőt képet sem láttam róla.
– Soha nem fogom megismerni? – kérdeztem Jancsit.
– Nem hiszem, hogy fontos lenne – felelte.
Az esküvőnkre nem hívtunk vendégeket: én szerettem volna, János nem. Azt mondta, nagyon kínos lenne másodszor is örök hűséget esküdni a rokonok, barátok előtt.
– De nekem ez az első esküvőm – fakadtam ki. – Szeretném, ha mindenki ott lenne, aki fontos nekem!
– Sajnálom, de én meg hülyén érezném magam – mondta halkan, és a békesség kedvéért hagytam magam meggyőzni.
A szüleimen és a legjobb barátnőmön kívül csak Évi volt ott a szertartáson. Amikor kiléptünk a házasságkötő teremből, egy magas, szőke hajú nő lépett hozzánk. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy kitaláljam, ki ő…
Sosem láttam a nejét.
– Csak gratulálni szerettem volna – mondta, és mélyen János szemébe nézett. János sápadtan állt mellettem, korábbi jókedvét mintha elsöpörték volna. Juli gyönyörű volt, még női szemmel is. Finom vonások, törékeny alkat. Szürke, jelentéktelen kisegérnek éreztem magam mellette. Keserűség és harag öntötte el a szívemet, amiért tönkretette életem egyik legszebb napját. Tudtam, hogy János nem szerelmes belém, mégis hozzámentem, és alig tíz perc múlva már meg is bántam…
A házasságunk nem indult jól, és a folytatás sem volt különb. Én úgy éreztem, eljött az idő, hogy közös otthont építsünk: új munkahelyet kerestem, több mellékállást is vállaltam azért, hogy tudjunk lakást venni. Jancsi azonban semmit sem segített, mindent egyedül kellett megoldanom. Ha kérdeztem valamit, hogy tetszik-e neki, csak megvonta a vállát, és közölte, csináljam úgy, ahogy akarom, neki mindegy. Szükségünk lett volna arra a pénzre, amit Juli a válásukkor ígért neki, de János arra sem volt hajlandó, hogy erről beszéljen vele.
– De az a pénz jár neked – fakadtam ki egyik este.
– És hová menjen a gyerekkel? A híd alá? Azért, mert te nem bírsz várni, és azonnal akarsz mindent?
Döbbenten néztem rá. A közös házuk annyit ért, amennyinek a feléből akár két lakást is vehetett volna Juli is, mi is. Miről beszél János?
– Bocsánat. Így meg lehet, hogy én megyek a híd alá a gyerekünkkel.
Nem így akartam megmondani, hogy babát várok. Sőt meg sem akartam mondani, mert magam sem voltam benne biztos, hogy megtartom.
– Gyerekünk lesz? – kérdezte.
– Sajnos, igen – feleltem.
János megint sírva ígérte meg, hogy minden rendben lesz, csak legyek türelemmel. Juli nem adta el a házat, de valahonnan szerzett pénzt, és jelképes összeget átutalt Jánosnak. Tudtam, hogy nincs értelme tiltakozni, örültem, hogy be tudtuk fejezni az építkezést, mire a baba megszületett.
A kisfiunk érkezése egy időre nyugalmat hozott az életünkbe. Jánost lenyűgözte a gyerek, imádta, ha hétvégén a lánya is nálunk volt, és velük lehetett. Más anyukákkal ellentétben nekem sok szabadidőm lett, el is kezdtem tanulni.
Ahogy nőtt Gergő, és Évi egyre önállóbb lett, a mi életünk is kezdett visszatérni a régi medrébe. Jánost egyre kevésbé érdekelte, mi van otthon, állandóan úton volt, dolgozott, élte a saját életét. Gyakran szervezett programot magának és Évinek, ahová Gergőt nem vitte magával.
– Kicsi még ahhoz, hogy velünk jöjjön – mondta, ha számon kértem tőle, miért hagyja otthon Gergőt.
Így aztán szép lassan kialakult a mi kis külön életünk a fiammal. Jó kis csapat lettünk, anyukám segítségével mindent megoldottunk. Mire Gergő iskolás lett, már a második diplomámat szereztem meg, remek állásom volt, és egy nem működő házasságom, amit be nem ismertem volna. Szerettem Jánost, és nem akartam elveszíteni, ezért mindent eltűrtem.
Rendszeresen tett buta megjegyzéseket például a tanulásra, előszeretettel piszkált azért, amiért diplomás nő lettem. Ha már semmi érve nem volt a vitáink során, a következő mondattal vonult vissza:
– Te tudod. Nálunk te vagy az okos, én csak egy egyszerű sofőr vagyok.
De még fájóbb volt, hogy külön hálószobába költözött azért, hogy „ne zavarjon, ha későn jön meg”, bár az igazat – hogy nem vágyik a közelségemre – mindketten tudtuk. Közben elejtett megjegyzésekből megtudtam, hogy Juli kapcsolata véget ért, és hogy egyedül él a régi otthonukban.
Egy gyönyörű tavaszi napon kirándulni készültünk, kivételesen hármasban. Az indulás sem volt egyszerű, János türelmetlenül topogott mellettünk, amíg minden szükséges dolgot bepakoltam a kocsiba. A hegyi úton lerobbantunk, és én megpróbáltam segítséget hozni, de nem jártam sikerrel. Mi Gergővel kalandnak éltük meg az egészet, János viszont teljesen kiborult.
– Nem érted, hogy azon az úton nem jött egyetlen autó sem? Mindjárt kimegyünk a közeli főútra, ott biztosan megáll majd valaki!
– Teljesen fölöslegesen mész ki oda is. Neked biztosan nem fog megállni senki sem. Rettentő okos vagy, de rémesen nézel ki – fröcsögte dühösen a szavakat. Leforrázva álltam mellette, úgy éreztem, soha senki nem bántott még meg ennyire. Nem tudom, mennyi ideig álltam tehetetlenül, arra eszméltem, hogy Gergő keze belesimul a tenyerembe, és halkan annyit mond:
– Gyere, anya, menjünk!
Kézenfogva botorkáltunk ki az útra, ahol Gergő stoppolt. Hagytam, hogy egy kedves sofőr elvigyen bennünket a legközelebbi faluba, ahol a buszmegállóban tértem magamhoz.
– Miért ide jöttünk, kicsim? – kérdeztem Gergőt.
– Hazamegyünk. Apa nélkül – felelte a fiam, és én büszkén néztem rá. Miért kellene nekem János, amikor ilyen remek fiam van? – gondoltam.
A „közjáték” után döntöttem úgy, hogy változtatni kell a házasságomon. Első körben én is azt tettem, amit a nők többsége: magamban kerestem a hibát. Órákig álldogáltam pucéran a tükör előtt, és elmélkedtem azon, mit is kellene tennem, hogyan tudnám visszaszerezni soha nem is létezett sportos testemet. Lementem a közeli konditerembe, személyi edzőt fogadtam, és hetente többször kínoztam magam. A hajamat kicsit megnövesztettem és befestettem, Gergő szerint „tök szuper lett”. Új barátokat szereztem, és rájöttem, hogy érdeklem még a férfiakat.
Jancsi egy ideig szótlanul nézte az átváltozásomat, aztán egyre kedvesebb megjegyzéseket tett. Egyik este a hálószobába is bekopogott, amire akkor már hosszú hónapok óta nem volt példa.
– Milyen ritka vendég vagy erre – próbáltam viccelve leplezni a zavaromat. Felhúzott lábbal ültem az ágyamon, legszívesebben sírva fakadtam volna, de tudtam, nem tehetem.
– Ne haragudj, Kata! Tudom, hogy mindent én rontottam el. De a csalódás, a válás miatt minden olyan nehéz…
– János, több mint tíz éve, hogy Juli elhagyott, és te még mindig őt siratod? Itt, a mi lakásunkban, az én ágyam mellett? Hahó, én a Kata vagyok, a feleséged!
– Kérlek, ne haragudj! Ígérem, tényleg mindent rendbe hozok.
Nem tudom, miben bíztam, mit hittem, de hagytam, hogy átöleljen. Aztán egyszer csak megéreztem, hogy nem akarja, csak valami beteges belső kényszerből teszi, hogy „boldoggá” tegyen. Megmerevedtem, és eltoltam magamtól.
Szó nélkül ment ki a szobából, én pedig zokogva borultam a párnámra.
Másnap reggel az edző sajnálkozva nézte bedagadt szememet.
– Ne kérdezzem, mi történt? – súgta a fülembe, miközben a súlyokat igazította.
Megráztam a fejemet.
– Köze van ehhez annak az úriembernek, aki miatt itt aszalod magad hónapok óta? – kérdezte.
Bólintottam.
– Végül is, azt hiszem, mindent értek. Sok ilyet láttam már, hidd el. Most azt mondom, hagyjuk abba az egészet, és akkor gyere majd vissza, ha neked lesz szükséged a mozgásra… Mit szólsz?
– Nem akarom – bömböltem. – Nekem jó itt, és már régen nem miatta járok edzeni!
– Ennek örülök. Még jobban örülnék, ha azt is észrevetted volna, hogy van, aki szívesen mosolyt csalna az arcodra!
Döbbenten néztem rá, és hirtelen minden olyan egyszerűnek, világosnak tűnt. Kirohantam az öltözőbe, és olyat tettem, amit addig sosem: felhívtam Julit.
– Valami baj van? – kérdezte.
– Szereted te Jancsit? – kérdeztem. – De őszintén.
– Nem, nem hinném. Vagyis…
– A tiéd. Vidd! De engem hagyjatok ki a dologból.
Lehet, hogy semmi értelme nem volt ennek az akciónak, engem viszont megnyugtatott. Jancsit is hívtam:
– Elviszed a cuccaidat, mire hazamegyek?
– Ahogy te szeretnéd – mondta rekedten.
Igen, igen, minden mindig úgy van, ahogy én szeretném! Csak szerelmet nem kaptam soha.
– Szeretném, ha most egy jó darabig nem találkoznánk.
Én komolyan gondoltam, hogy vége. Eladtam a házat, mert nem akartam, hogy bármi is arra a tíz évre emlékeztessen, amikor becsaptam magamat. Visszaadtam Julinak és Jancsinak a pénzüket, és boldogan élek egy kis faluban Gergővel. Már nem járok tornázni, felesleges, hiszen mindennap kilométereket futok a közeli erdőben. De azért az edzőt megtartottam…