Eva kényelmesen terpeszkedett a fotelében. A vastag bőrrel borított bútor enyhén besüppedt alatta és ő úgy érezte, mintha egész testét puha tollak simogatnák. Egy pillanatra lehunyta a szemét és feltette a lábát az asztalra. Élvezte a helyzetet. Ahogy belepillantott az asztalával szemben álló hatalmas tükörbe, úgy érezte teljesen meg van elégedve azzal, amit lát.
Szerette néha csak úgy nézni magát a tükörben. Ez nem amolyan női hiúság, vagy magamutogatás volt a részéről, csak néha szerette, ha magát is látja a körülötte pezsgő életben. A nő, aki visszatekintett rá, egy perccel sem nézett ki huszonnyolcnál többnek. Hollófekete haja szigorúan hátra fogva lógott le a háta közepéig. Arca ettől kissé feszesebb és komolyabb lett, amin még dobott is valamennyit barna szemeinek fürkésző tekintete és vékony ajkai, amelyeket gyakran préselt össze, ha valamire nagyon figyelt, de mindez cseppet sem öregbítette őt. Épp úgy, ahogy elegáns kosztümje és vékonyított lencsés szemüvege is inkább egy fiatalos nő hatását keltette, mint egy komoly üzletasszonyét.
Az irodában teljes csönd volt, de ahogy kitekintett az egyik fal nagyobbik részét elfoglaló ablakon, elé tárult a Bacchus bár pezsgő élete. Szerette figyelni, ahogy zajlik az élet a kis kávézóban. Bőrfotelében üldögélve az ablakon keresztül belátta az egész helyiséget, de mivel az üveg kívülről sötétített volt, őt senki sem látta. A falak hangszigetelése tökéletes volt, így egy hang se szűrődött át a kinti zenéből és zsivajból. Ez volt Eva saját kis menedékhelye. Gyakran üldögélt a pultnál és figyelte a vendégeket. Néha meg is szólított egyet-kettőt és igyekezett eltitkolni kilétét, legalábbis amíg lehetett. Jobb volt, hogyha a beszélgetőpartner csak akkor jön rá, hogy a vele szemben ülő fiatal és észvesztően csinos nő valójában a hely tulajdonosa, amikor már beindultak a dolgok. De többnyire jobban szeretett csendben megbújni a háttérben. Egy olyan helyen, ahonnan ő mindent lát, de őt senki nem látja. És erre az irodája tökéletes volt. Innen büntetlenül szemlélődhetett, anélkül, hogy bárki megzavarná.
A Bacchus kávézót tulajdonképpen úgy örökölte. Régen rengeteget jártak ide a barátaival szórakozni. Mindenki ismerte már őket. Mondhatni törzsvendégek voltak. Aztán a vendégek kezdtek elmaradozni és a tulajdonos a csőd szélére került. Bóvliért adta át az egészet Evának, aki hamar kicsinosította és alig egy év alatt ismét felfuttatta a kis bisztrót.
Ő találta ki a Bacchus nevet is. Igazán nem tudta, hogy minek is nevezhetné az éjszakai élet eme színfoltját. Talán a kávézó, a bár, vagy a kisvendéglő lett volna rá a legmegfelelőbb, de semmiképpen sem kocsma. A vendéglő pedig túl emelkedetten hangzott. Nem illet arra a kötetlen vidámságra, ami itt zajlott. Ezért a köztudatban egyszerűen csak úgy terjedt el, mint a Bacchus. Bárminemű egyéb besorolás nélkül, csak a Bacchus. Eva gondolta, hogy a bor, a mámor és a mulatság istene vonzani fogja a vendégeket és így is lett. Az elmúlt néhány évben egész kis vagyont szedett össze. De ez volt az, ami őt a legkevésbé izgatta.
A tekintete a szemmel láthatóan önfeledten mulatozó vendégekről a pult mögé tévedt. Az arcára mindig kaján mosoly ült ki, amikor a sörcsapnál serénykedő lányra pillantott. Summert alig egy hete vette fel, de máris tökéletesen meg volt vele elégedve. Hamar pótolhatatlan munkaerővé vált és látványnak sem volt utolsó. Csinos arcár lágy esésű, kissé hullámos fekete haj övezte. Csillogó kék szeme olyan volt, mint két kristálytiszta tengerszem. Pisze orra és elbűvölő mosolya kislányos bájt kölcsönzött neki, amellyel bárkit képes lett volna elbűvölni. Huszonhárom éves volt, de ezzel a mosollyal néha akár tizenhat évesnek is simán elmondhatta volna magát. Nem volt az a típus, akiből az ember nem nézi ki a korát, de ha eleresztett egy mosolyt, mindenkit rögtön olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor egy kislányt lát mosolyogni, és majd elolvad a gyönyörűségtől. És ez a tulajdonság egy pultos lánynak többet ért minden másnál. Eva nem is értette miért ragaszkodik Summer annyira az egyetemhez, amikor teljes munkaidőben annyi pénzt kaszálhatna a Bacchusban, amennyit bármi más állással csak hatalmas erőfeszítés árán szerezhetne meg.
Eva tekintete lejjebb csúszott a lány testén. Formás nyaka és gömbölyű vállai karcsú testben, lágyan ívelt derékban és hosszú lábakban folytatódtak. Eva tanácsára mindig rövid, kivágott felsőt hordott, amely kiemelte formás melleit is. De az előrelátó főnökasszonynak be kellett vallania, hogy személyes okok is vezérelték, amikor erre kérte a lányt. Egyszerűen nem tudta levenni róla a szemét. Olyan volt, mint egy földre szállt angyal, aki tekintetével szinte hívogat, hogy tépje le róla a ruhát.
Eva mindig is vonzódott a nőkhöz. Nem is emlékezett rá, hogy ez valaha másképp lett volna. Már a kezdetektől fogva, amikor a kislányok elkezdenek érdeklődni a fiúk iránt és fordítva, ő a körülötte csicsergő és magukat illegető lányokat is megnézte. Sosem csinált belőle különösebb ügyet, hogy a lányok is izgalomba hozzák. Talán ezért, de lehet, hogy másért, mások sem kerítettek neki nagy feneket. Elfogadták olyannak amilyen. Így volt természetes.
Szinte ugyanakkor feküdt le először lánnyal, mint fiúval. A középiskolában és az egyetemen is szinte magától értetődő volt, hogyha meglátott egy csinos lányt, minél hamarabb az ágyába akarta csábítani. És ez mindig sikerült is neki. Sosem tudta megérteni azokat a lányokat, akik azért nem mertek kezdeményezni a saját nemük irányába, mert féltek, hogy visszautasítják őket, vagy hogy egyenesen undorodva menekülnek előlük. Eva sosem tapasztalt ilyesmit. Neki mindig is olyan egyszerű volt elcsábítani egy csinos lányt, mint egy jóképű pasit. Semmivel sem nehezebb.
Ismét végigmérte Summert és nem tudta abbahagyni a mosolygást. Szinte már túl tökéletes volt. Csinos, kedves, vonzó, tökéletes munkaerő. Eva egyszerűen nem tudott neki ellenállni. Úgy érezte, hogy ha nem tesz ellene valamit, nem fogja kibírni, hogy ne rontson ki az irodájából, rohanjon oda a lányhoz és teperje le ott helyben, mindenki szeme láttára. Nem mintha ez bármikor is problémát jelentett volna neki, de mindigis jobban szeretett játszadozni a partnereivel, mint hogy azonnal belevesse magát az élvezetekbe. Az nem lett volna az igazi. Forró fejjel még a végén elsietné a dolgot és nem tudná kiélvezni a csábítás minden pillanatát.
Szinte már fizikai fájdalmat okozott elszakítani tekintetét a lány csábító mosolyától és formás fenekétől. Úgy döntött, inkább lehűti magát egy kicsit, mielőtt még elkövetne valami meggondolatlanságot. Levette hosszú szövetkabátját a fogasáról és kilépett az iroda ajtaján.
Hirtelen légáramlatként csapott az arcába a dübörgő zene és orrát betöltötték a különböző illatok. Bár ezekben az órákban nem volt épp nagy forgalmuk, az élet így is pezsgett. A délutáni dömping már lement, amikor az emberek munka után dobnak be egy sört és megbeszélik a napközben történteket, de még nem jött el az éjszaka, amikor a szórakozni és mulatni vágyók elözönlik az éjszakai bárokat.
Eva megállt a pult mögött és közvetlen közelről figyelte, ahogy Summer kiszolgálja az egyik vendéget, aki aztán elégedetten távozik, miután még egy fél pillanatig legelteti a tekintetét a lány lélegzetelállító mosolyán. Eva lehunyta a szemét és mélyen beszívta Summer parfümjének illatát. Nem tudta megmondani milyen szagot is érez, de abban biztos volt, hogy elérte a hatását.
Végre Summer is észrevette, hogy ott áll mögötte és egy pillanatnyi ijedtséggel megfordult, de aztán ismét szétterült az arcán az a kislányos mosoly, amely láttán Eva legszívesebben azonnal magához ölelte és megcsókolta volna. De egyelőre inkább uralkodott magán.
– Mi újság, drága? – kacérkodott vele búgó hangon, miközben a kabátja szélét morzsolgatta. – Minden rendben megy?
– Igen. Minden tökéletes – bólintott Summer. Csilingelő hangja mennyei ének volt Eva fülének.
Biztos volt benne, hogy a lány pontosan tudja, hogy ő mindent szemmel tart az elsötétített ablak túloldaláról, de mégis tökéletesen játszotta a mit sem sejtő naiv kislányt.
– Elugrom egy kis időre. – folytatta Eva. – Ugye tartod a frontot, amíg visszaérek?
Nem tudta megállni, hogy ne lépjen félig a lány mögé és simítsa végig a kezével formás fenekét. Egyszerűen mennyei érzés volt, de Summer mintha észre sem vette volna a dolgot. De lehet, hogy neki is tetszett.
– Igen, persze – bólintott készségesen.
– Remek – mosolyodott el Eva is.
– De legkésőbb éjfélre vissza kell érnem a kollégiumba – tette hozzá gyorsan Summer.
– Ne izgulj, kicsim! – búgta Eva kacér mosollyal az arcán. – Addig visszaérek.
Summer nem szólt semmit, csak mosolygott. Egyszerűen tökéletes volt. Eva hiába keresett, nem talált benne semmi hibát. Talán csak annyit, hogy nem veti magát azonnal a karjaiba.
– Akkor nemsokára látjuk egymást. – biccentett felé Eva, miközben kilépett a pult mögül és elindult az ajtó felé.
– Igen. – felelt Summer és lehet, hogy csak az érzékei játszottak vele, de mintha Eva még hallotta volna, amint hozzá teszi, „alig várom”.
A helyiséget füst töltötte be. A sötétkékre és feketére festett falak szinte ontották magukból a sötétséget, amik csak a plafonra szerelt fényszórók színes csóvái törtek meg, na meg persze a színpad világítása, de az is eléggé gyér volt.
Eva fél szemmel nézte a rúd körül vonagló félmeztelen lányt. Máskor valószínűleg ő is ott toporgott volna a lábainál, mint többen is és pénzt dugdosott volna a bugyijába, de most valahogy nem volt hozzá kedve. Ahogy belebámult az italába, még mindig Summer mosolygós arcát látta maga előtt.
– Ma nem vagy a legjobb formádban – szólalt meg egy hang előtte.
Ahogy felemelte a fejét, Eva egy tagbaszakadt, borostás férfit pillantott meg a pult túloldalán, amint épp egy poharat törölget, és rá vigyorog.
– Minden rendben, Dan – mondta és visszanézett a poharába, ahonnan ismét Summer arca mosolygott vissza rá.
Dan Perkins régi jó barátja volt. Már azokban az időkben is sülve-főve együtt voltak, amikor elkezdtek járni a Bacchusba. Elválaszthatatlan jó barátok voltak. Együtt sírtak, együtt nevettek és együtt fixírozták a csajokat… és, na igen, a pasikat is. A mai világban Eva inkább azon csodálkozott, ha valaki nem fordult meg a saját neme egy-egy kívánatos képviselője után. Egyes ismerősei ezt a dekadencia, a civilizáció végső romlásának kezdetét jelző jelenségnek tartották. Azt mutatta, hogy az emberek túlságosan elpuhultak és csak az élvezeteknek éltek. Mindenféle élvezetnek. De Eva ebben nem hitt. Épp előtte állt a tökéletes ellenpélda. Dant mindennek lehetett nevezni, csak elpuhultnak nem. Bár igaz, ami igaz, azért nyitotta meg ezt a sztriptíz bárt… vagy sokkal inkább bordélyházat, mert nem tudott parancsolni a vágyainak, de semmiképpen sem volt nyámnyila piperkőc. Hatalmas izmait és az ágyban nyújtott kifulladhatatlan teljesítményét figyelembe véve, akár még világbajnok birkózó is válhatott volna belőle. De ő inkább ezt az életet választotta.
– Ha nem ismernélek jobban – vigyorgott Dan – még a végén azt hinném szerelmes vagy.
– Még hogy én szerelmes? – kapta fel a fejét Eva és megeresztett egy gyilkos pillantást barátjára a szemüvege felett.
Dan jót röhögött, de szó, ami szó, elfordította a fejét. Nem bírta állni a gyilkos tekintetet.
– No, igen – motyogta, miközben a kezében tartott poharat vizslatta, amit ennyi idő alatt már ezerszer tisztára törölhetett. – Nem is vártam mást. A nagy Eva Jenkins minden tekintetben felette áll az olyan alantas dolgoknak, mint a szerelem.
– Viccelődj csak! – morogta Eva és belekortyolt az italába, de a tekintetét ismét nem tudta levenni a sárgás léről, amiből egy kislányos arc nézett vissza rá.
– Na, bökd ki! – fordította végül komolyra a szót Dan. – Már rég nem láttalak olyan állapotban, amikor ne könyörögtél volna, hogy csak egy percet eltölthess valamelyik szobában Diával.
A férfi a színpad felé bökött, ahol még mindig ugyanaz a csinos lány táncolt, egyre kevesebb ruhában.
– Csak nem Sumerről van szó? – kérdezte.
– Miből gondolod? – nézett rá számonkérően Eva, de a szavaiból kicsengett annak az embernek a hangjai, akit rajtakaptak valamin.
– Ugyan már! – nevetett Dan. – Csak róla áradozol azóta, hogy először átlépte a csehód küszöbét. Még a végén eléred, hogy odamegyek és megnézem magamnak. De ha tényleg olyan bombázó, mint ahogy mondod, akkor nem úszod meg anélkül, hogy az ágyamba vinném.
– Na azt próbáld meg! – dorgálta viccelődve Eva a férfit, amitől az csak még harsányabban nevetett.
– Ugyan már, Eva! Te egy igazi vadmacska vagy az ágyban. Tapasztalatból tudom. Ahogy azt is, hogy mindent megszerzel, amit csak akarsz. És te most ezt a lányt akarod. Ne is tagadd!
Eva nem szólt semmit, csak eleresztett egy félmosolyt.
– Na akkor mit keresel még itt? – tette le Dan a poharat a pultra. – Menj, azt teperd le azt a kismadarat ott helyben, amint végzett a munkájával! Az italra a vendégem voltál.
Eva nem szólt semmit, csak felhajtotta az utolsó kortyot és mosolyogva távozott. Tudta, hogy Dan minden további szót ellenkezésnek vett volna.
Mire visszaért a Bacchusba, Summer munkaideje már lassan véget is ért. Már ott voltak az éjszakai műszakosok és épp azzal foglalatoskodtak, hogy összeszámolják a napi bevételt. A bár szinte teljesen üres volt. Csak az egyik sarokban iszogattak páran és a billiárdasztalnál álldogált egy kisebb társaság, akik minden nap ott lógnak. Ez volt az az időszak, amit Eva vihar előtti csendnek szokott nevezni. Valószínűleg fél-egy órán belül beindul az éjszakai élet.
– Summer! – szólt rá a lányra. – Beszélhetnék veled az irodámban?
Igyekezett minél gyorsabban kimondani a szavakat, hogy kiöljön belőlük minden érzelmet. Valószínűleg sikerült is neki, mert se Summerön, se a többi alkalmazottján nem látszott, hogy gyanút fogtak volna. De nem tűnhetett túl keménynek sem, mert félelem sem tükröződött az arcukon. Bár az is lehet, hogy csak jól álcázták.
– Igen. Azonnal megyek. – válaszolta a lány.
Eva nem reagált a szavaira, csak besétált az irodájába és becsukta maga mögött az ajtót.
Kifújta a levegőt és egy pillanatra lehunyta a szemét. A kabátját felakasztotta a fogasra, elhúzta a redőnyt az ablakokon és elhelyezkedett a fotelében. Amikor meghallotta a kopogást az ajtón, már ismét teljesen nyugodt volt.
– Gyere be! – mondta. –Zárd be az ajtót!
Summer engedelmesen követte az utasításait, és szó nélkül ráfordította a kulcsot a zárra. Lassan odasétált az asztal túloldalán álló székhez és már épp készült volna helyet foglalni, amikor Eva felemelte a kezét.
– Ne ülj le! – Summer arcán értetlenség tükröződött, de nem szólt semmit.
Eva gondolta, hogy ha mástól nem is, ettől már eléggé megijedhetett, ezért bíztatóan elmosolyodott.
– Nagyon jó voltál az első heteden. Elégedett vagyok veled.
– Köszönöm – mondta halkan Summer.
– Úgy látom meg van benned minden, ami ehhez a munkához szükséges. – folytatta Eva és igyekezett a bíztató tónuson kívül mindent kiölni a hangjából. Legalábbis egyelőre. – De meg kell jegyezned valamit. Ez a munka arról szól, hogy hogyan tudsz hatni az emberekre. Hogyan tudod megnyerni őket és elérni, hogy legközelebb is ide jöjjenek vissza. Meg kell tanulnod… kielégíteni az igényeiket.
– Értem. – bólintott Summer, bár Eva nem volt benne biztos, hogy a lány tisztában van vele, hogy miről is beszél.
– El kell hitetned mindenkivel, hogy te vagy a legjobb. Hogy tőled mindent megkaphatnak… Még velem is.
Summer nem szólt semmit, csak elmosolyodott. Ismét az a vonzó, kislányos mosoly. Eva nem tudott, de már nem is akart ellenállni. Felállt a székéből, megkerülte az asztalt és odasétált az idegességében egyik lábáról a másikra lépkedő lányhoz.
– Voltál már valaha nővel, Summer?
Igyekezett minél kedvesebben beszélni. Próbált minél bizalomgerjesztőbb és csábítóbb lenni. Nem tudta, hogy vajon ez jött-e be, vagy a személyes kisugárzása tette, de Summer egyáltalán nem lepődött meg a kérdésen.
– Igen – válaszolta teljes lelki nyugalommal. – Egyszer egy házibuliban.
– Remek – válaszolta Eva, és játszani kezdett a Summer ruhájának kivágása végében liffegő masnival. – A mai világban a nők ugyanúgy igénylik a törődést és a kacérkodást, mint a férfiak, és neked meg kell ezt adnod nekik.
Egy pillanatra elhallgatott, és csak a lányt figyelte, de ő nem reagált semmit. Nem húzódott el és az arcán még mindig őszintének tűnt a mosoly.
– Most azt szeretném, hogy lazíts! És én megmutatom, hogy is kell ezt csinálni.
Summer nem szólt semmit, csak lehunyta a szemét, kifúja a levegőt, és lejjebb engedte a vállát, majd ismét kinyitotta a szemét és az arcán megint szétterült az az angyali mosoly.
Eva egy pillanatot sem akart már várni. Átkarolta Summer derekát, és magához húzta. Az arcát az övéhez érintette, és mélyen beszívta az illatát. Érezte, ahogy a lány teste az övéhez simul. Érezte, ahogy hő árad szét minden tagjában és a szíve egyre hevesebben dobog. Még közelebb hajolt és a száját Summeréhez érintette.
A lány szinte azonnal visszacsókolt. Puha ajkai úgy mozogtak Eváéin, mintha mindig is erre a pillanatra várt volna. Mintha csak két fél lettek volna, amelyek most egésszé forrtak össze és soha nem akarnák elengedni egymást.
Olyan volt, mintha lángolnának az ajkai. Eva agyát elöntötte a köd. Mindent elfelejtett, csak erre a lányra koncentrált, akit a karjai között tartott, és aki most lágyan hozzá simult és gyengéden csókolta őt. Hagyta, hogy Eva ajkai vezessék az övéit. Hagyta, hogy a nő kezei végigjárják a testét. A két forró tenyér úgy rohant végig minden porcikáján, mint két apró rágcsáló és neki egyre jobban felforrt a vére.
Eva megfogta a kezét, és lassan végighúzta a saját felsőtestén, egészen a melleiig. Summer folytatta a mozdulatot, és érzékien megmarkolta a formás dombokat. Eva kosztümkabátja szinte úgy hullott a földre, hogy senki sem ért hozzá. Summer elengedte az ajkait és lehajolt, hogy gyengéd csókokkal illesse a kigombolt ing alól előkandikáló melleket. Eva tudta, hogy odakint semmit sem hallanak abból, ami az irodában történik, de mégis igyekezett visszafogni a nyögéseit, így csak csukott szemmel, némán tátogott.
Hátralépett, és leült az asztal szélére. Magához húzta Summert, és az ölébe ültette. A lány halkan felsóhajtott, ahogy Eva csókolgatni kezdte a nyakát, és amikor a nő becsúsztatta a kezét a szoknyája alá, érezte, hogy Summer bugyija már teljesen átázott.
A lány teste megremegett a gyönyörtől, ahogy Eva lassan simogatni kezdte a punciját a vékony szöveten keresztül és a sóhajai egyre hangosabbak lettek. Eva közben a másik kezével lefejtette Summer felsőjét és gyúrogatni kezdte a melleit, amelyen a bimbók már hegyes szögekként meredeztek.
A pultos lány nem bírta sokáig. Egy pillanat múlva félhangosan felnyögött, vonaglani kezdett és szeméremajkai közül ragacsos nedv tört elő. Alig egy pillanatba telt, amíg kifújta magát, aztán megfordult és nyelvét hevesen beledugta Eva szájába.
Eva meglepődött, ez a szelíd lány hirtelen milyen hevesen kezdte csókolni, és egy pillanatra annyira lemerevedett, hogy észre sem vette, ahogy Summer végigfekteti az asztalon. A fekete hajú kis bestia lehámozta róla a ruháját és lassan, centiről centire haladva csókolta végig a testét. Áthaladt a mellein, majd végigcsókolta a hasfalát, míg végül már csak kócos üstöke látszott ki Eva combjai közül. Munkaadója hatalmasakat nyögött, miközben az eddig visszahúzódónak tűnő lány vadmacskaként hatolt be nyelvével a nyílásába. Eva megragadta a tarkóját és gyengéden irányította kedvese fejét, miközben ő egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt le, míg végül Eva sikolya kíséretében szökőkút szerűen tört fel a nedv egyenesen az arcába.
A főnökasszony felhúzta maga mellé kis alkalmazottját, és gyengéden lenyalta az arcáról a ragacsos foltokat, majd ismét a szájára tapasztotta az övét.
– Most megmutatom, hogy kell ezt. – suttogta a lány fülébe tréfásan, majd végigfektette Summert a kemény asztallapon és betérdelt a lábai közé.
Summer hangosan nyögött, ahogy Eva dárdaként előreszegezett nyelvét ki-be húzogatta a vaginájában, amíg ő újból és újból el nem élvezett.
Aztán amikor már alig bírt mozdulni a kimerültségtől, Eva meztelenül beleült a bőrfotelbe és ez ölébe vette őt. Nedves puncijuk egymáshoz préselődött, átölelték egymást, felsőtestük egymáshoz simult és ajkaik forró csókban forrtak össze.
– Sokszor elképzeltem már, hogy milyen lehet veled, de ilyen jóra nem számítottam. – suttogta Summer pihegve Eva vállára hajtva a fejét.
– Te rólam álmodoztál? – kérdezte a nő meglepetten.
– Igen. – mosolygott rá Summer azzal a szívfájdító mosolyával. Eva nem bírta ki, hogy ne nyomjon még egy csókot a szájára. – A szobatársaimnak is megmutattalak és ők is nagyon vonzónak találtak.
– Igazán? – mosolyodott el Eva.
– Igen. Azt mondták, hogy bolond vagyok, hogyha nem csábítalak el.
Eva magában kuncogni kezdett.
– Majd egyszer be kell, hogy mutass nekik – mondta, és ismét magához ölelte a lányt.
[Történetek]