Az egzotikus szépségű angol színésznő az élete első nagyjátékfilmjében nyújtott Lolita-alakítással egy csapásra meghódította a férfiközönséget. Az 1992-es Jean-Jacques Annaud-dráma, A szerető – The Lover – egy szegény francia tini és egy gazdag, középkorú kínai férfi könnyes-szenvedélyes szerelmi történetét meséli el Francia-Indokínában. A film alapjául szolgáló Marguerite Duras-novellában a fiatal lány 15 éves, a forgatókönyvben ezt három évvel megtoldották. Kész szerencse, hogy a modellből színésznővé avanzsált Jane éppen betöltötte a 18-at, amikor elkezdődött a forgatás, hiszen a túlfűtött szexjelenetek helyenként még így is kiverték a biztosítékot. Jane és a férfi főszereplő, Tony Leung Ka Fai szenvedélyes szeretkezéseit egyes kritikusok az Elemi ösztönben látottakhoz hasonlították. A bevállalós színésznő két évvel később Az éj színe című erotikus thrillerben még ezt is felülmúlta. Az éj színében, a Color Of Night-ban filmbeli partnerével, Bruce Willis-szel 2000-ben az első helyen végeztek a Maxim minden idők legjobb filmes szexjeleneteit felvonultató listáján. A tüzes Jane-t legutóbb egy vígjátékban, a My last 5 girlfriends-ben láthatta a közönség.

A szerető: A Mekong folyón Saigon felé tartó kompon egy kínai férfi figyelmét megragadja egy fiatal lány, különös megjelenésével: agyonmosott selyemruhában és férfikalapjában – a korlátnak támaszkodik, s álmodózóan tekint a távolba. A férfi 32 éves, a lány 15. Megismerkednek. Szenvedélyes, eksztatikus szerelem lobban közöttük. Amikor a gazdag férfinak családi nyomásra meg kell nősülnie, a lány hazautazik Franciaországba. Híres íróként megírja első, igazi szerelmének a történetét, s ily módon vallja meg a férfinak, hogy mennyire szerette – s szereti még most is.
Itt mindennek vége, a szerelem nem válogat! Kínai és fehér ellentét szinte természetes volt mindig is. Hol drasztikusabb formában, hol kisebb ellenérzések által jelent meg a világban. Most a 20. század elején járunk. Már nem annyira éles a különbség, de a határ a két bőrszín között leküzdhetetlennek bizonyul. Próbálkoztak már sokmindennel átlépni, ám nem csak a hatalom és a fennhatóság nem volt erre képes, de még szimpla emberi érzelem, a szerelem sem képes ezen felülkerekedni.
Keretes szerkezetbe szőtt lovestory, de teljesen pozitív értelemben. Egy öreg hölgy a retrospektív gondolataival adja meg a film alaphangját, szinte vele együtt emlékezünk vissza fiatalkorára. Nem tudjuk ki ez a nő, azt sem tudjuk honnan való, hova tart az életben, vagy egyáltalán mit akar az élettől. Tollának szuperközeli plánja csak erősíti életének sejtelmes mivoltát. Mivel szinte ő sem tudta az életútja során, hogy mi lesz a következő lépése, így végig kommentálja az egész filmet. Immáron felnőttként többet ért abból, ami vele történt 15 évesen Saigon városában. A történet egy szünidő utolsó napjával kezdődik. A kislány Sadec városából, édesanyja és fivérei köréből tér vissza Saigonba. A kompon találkozik egy 32 éves kínai férfival, aki vonzó, jómódú és hihetetlen kisugárzása van. A férfi egyből kiszemeli magának, mégis fél a vele való beszélgetéstől, fél a visszautasítástól (premire plan: remeg a férfi keze). A lány belemegy a játékba, mert valahol vonzódik a férfihoz. Nagyon félénken kezdődik a kapcsolatuk, a férfi sem mer lépni. Végül a lány és barátnője, Helene mindent összevetve rájönnek, hogy nem is lehet olyan rossz utcalánynak lenni, sőt jobb mint betegeket ápolni. A férfi sem tudja kiverni a lányt a fejéből és a lány sem tud nyugodni, még álmában sem tud másra gondolni, csak rá. A férfinek van egy legénylakása, hogy tudja hol fogadni a szeretőit, a lányt is odaviszi. A kínai rájön, hogy a lány még csak kislány, ezért nem is tudja elképzelni, hogy megrontsa a lelkét, de lány kezdeményez. Egy örök életre megmaradt emlékzetében az első alkalom a kínaival, egy életreszóló élmény. És újra és újra és újra szeretkeznek. A lány maga vallja be: ”hogyan tudtam ezzel az idegen emberrel örömet zsákmányolni magamnak, csak magamnak”. Kegyetlenül ébreszti rá a lányt a kínai, hogy egy kínai férfi csak szűz lányt vehet el és itt Saigonban a fehér férfiak is csak szűz lányt vesznek felségül. A lány úgy tesz, mintha ez nem is izgatná őt túlságosan, sőt az sem, hogy a férfi szerelmes lett belé és még saját apja ellen is felkerekedett szerelméért. Szájába adott szavakkal próbálja elhitetni a lánnyal, hogy ő csak a pénzért jár hozzá, ha ömaga (a kínai férfi) szegény lenne akkor nem történt volna közöttük semmi. Szabadon beszélnek a jövőről, mert tudják, hogy a közös jövő lehetetlen. A lánynak folyamatosan vissza kell térni az „iszonyatos sadec-i házba”, ahol a teljesen megörült, a sok bonyodalomba és nehézségekbe már belebolondult családjával kell eltöltenie pár napot. Ők mindig csak kérdőre vonják a kínai miatt, sőt meg is szégyenítik a férfit egy közös vacsora alkalmával, de úriember módjára megmarad higgadtnak és „felsőbbrendűnek”. Az affér után a lányt szinte megerőszakolja a férfii, miután már mernek fizetségről beszélni. Professzionális szajha lett a lányból. A férfinek esküdnie kell egy kínai lánnyal, de megígéri, hogy még utána egyszer találkoznak a lakásban. A lány hiába várja a megbeszélt időpontban, elpakolta a cuccait és elköltözött a férfi, a lány pedig másnap hazaindul Párizsba. A hajón eszmél rá, hogy ő szerette férfit „olyan szerelemmel, amelyet nem vett észre, mert az beleveszett a történetükbe”. A szerelem nem múlik, ha csak elszakítják egymástól a két félt. Képtelenek elfeledni egymást és az érzéseiket. Ez bizonyítja a férfi évekkel későbbi telefonhívása a sikeressé vált lány számára is.
De mi is az a szerelem? Egy emberi érzés, mely felemel, mely boldoggá tesz, mely teljes ember érzését kelti bennünk? Vagy az egymás iránti elkötelezettség, vagy esetleg az egymásért mindent feladni fogalma? A film is bebizonyítja h mindenki számára más, és bár itt a bőrszín szerint különbözik a szerelem felfogása, egy népcsoporton belül is eltérhet nagyban egymástól. Ám szinte sose egyforma, picit mindig különbözik. Jean-Jacques Annaud 1992ben készült A szerető (The lover) című fimjéről, Marguerite Duras autobiográfiai regényének adaptációjáról beszélünk Jane March és Tony Leung lenyűgöző játékával.
Átlagos lovestory művészi magasságokba emelve. Nyelvezete gyönyörű, kiválóan használja ki a nyelvi lehetőségeket és oly módon ír le teljesen hétköznapi dolgokat, amivel a különlegesbe emeli őket. A képek sem beszélnek kevesebb kiválósággal a történetről. Sokszor többet mondanak, mint itt szó mondhat. Érdemes külön kiemelni, azt a szeretkezés jelentetet, amikor szinte csak szuperpremierekben látjuk a két főhös testét és azok mozdulatait. Gyönyörű képsor lélegzetelállító hatással a nézőre. Csak módjával nézzük ezt a filmet, mert egyik pillanatban mi is eurófikus állapotba kerülhetünk, majd a mi szívünk is megszakad a film majdnem 2 órája során. Megbabonáz…

[Lolita]