Elég elvetemültnek kell lennie annak az embernek, aki jó pár év múlva bejelöli egy közösségi oldalon azt a nőt, akit megerőszakolt. Azember szereti az ilyet elfelejteni, ha az erőszakoló volt akkor is, de úgylátszik, vannak akik erre büszkék, és akár sportot is űznek a erőszakolásból. Három férfi orális szexre kényszerítette, egyikük pedig megerőszakolta. Jóval később az erőszaktevő bejelölte a Facebookon. Emily Combs tizennégy éves volt, amikor három férfi orális szexre kényszerítette, egyikük pedig megerőszakolta. Azóta tizenöt év telt el, a fiatal nő blogíró lett, aki a párkapcsolatokról és a szexről ír. Azt is közzétette netes naplójában, hogy megerőszakolója a Facebookon ismerősnek jelölte. – Először azt gondoltam, azonnal kitörlöm, ám rengeteg megválaszolatlan kérdés bujkált bennem az eset óta. Váltottunk néhány üzenetet, majd felhívtam. Két órán át beszéltünk arról a szörnyű éjszakáról. Megrázó volt, de többet segített a történtek feldolgozásában, mintha ezer órát töltöttem volna pszichológusnál – mondta Emily, aki sohasem jelölte vissza ismerősének a férfit. Forrás: borsonline.hu
megerőszakol
Orgazmus nemi erőszak elszenvedése alatt?
A legújabb kutatások szerint a nők akár több mint 20 százalékának orgazmusa van nemi erőszak közben. Dr. Rusz Edit szexuálpszichológus szerint ez a folyamat valóban nem olyan ritka, mint amilyennek gondolnánk: az erőszakos aktus közben ugyanis megszűnik a lélek, a test pedig képes úgy reagálni, mint bármely kívánt szex során. Dr. Csides Kata viszont visszautasította még csak a feltételezését is annak, hogy egy nő ilyen szinten képes legyen kikapcsolni az agyát. Azt viszont ő is beismeri, hogy ilyen esetekben is benedvesedik a női hüvely – de nem az élvezés, hanem a túlélés miatt. A nők 5-20%-a él át orgazmust nemi erőszak elszenvedése során – erre a megállapításra jutottak egy új kutatás eredményeképp a doktorok. Sőt, állításuk szerint ez az adat jóval magasabb lehet, hiszen az áldozatok a szégyen és a félelem miatt a legtöbb esetben nem mernek beszélni a történtekről.
A megerőszakolt nők sokszor még a leblokkolást is a támadó igazolásának javára írják, elhárítva arról a felelősséget, hiszen úgy vélik, a teljes megadás annak jele lehet, hogy tudat alatt mégis rábólintottak az erőszakos közösülésre. Zavarodottságukra még jobban rátesz egy lapáttal, ha a trauma miatt kialakult tudathasadásos állapotukban a test valóban úgy reagál, mintha kívánt aktusról lenne szó: a szexuális ingerek felerősödnek, beindul a nedvesedés, és az undor és félelem érzése mellett pedig akár orgazmust is átélhet az alany.
Nincs lélek, nincs érzelem, nincs semmi
A szexuálpszichológus szerint Magyarországon nincs arról adat, hogy a megerőszakolt nők hány százaléka jut el az aktus közben a csúcsra, de mint azt a Velvetnek elmondta, egyáltalán nem olyan ismeretlen vagy ritka dologról van szó, mint azt gondolnánk. Példaként egy híres filmet, a Rocco és fivéreit hozta fel: „Az egyik főszereplő férfi meg akarta szégyeníteni a fivérét, ezért megerőszakolta annak barátnőjét, aki jól érezte magát a szexuális együttlétben. Lehetséges, hogy szexuálisan egy nő egy férfival mindenféle lelki, érzelmi kötődés nélkül jót tud szexelni, ugyanakkor azzal a párjával, aki emberileg nagyon közel áll hozzá és ideális párt alkotnak, nincs tökéletes orgazmus élmény. Míg a férfiaknál általában egyértelmű, hogy ha megkívánnak valakit, annak biológiai jelei vannak, a nőknél ez egyáltalán nem biztos.
Elképzelhető, hogy egy megerőszakolásnál nincs ez a megfelelési kényszer, hogy „de jó lenne, hogy ha működnék tökéletesen”, hanem felszabadulnak a vágyak anélkül, hogy efölé bármiféle kontroll helyezkedne. Ez persze egyáltalán nem tudatos. Megadom és elengedem magam, hagyom magam sodródni, benne vagyok ugyan a helyzetben, de nem én irányítom. Ha a tudat ezt kontrollálni tudná, egyszerűen nem engedné. De ott nincs lélek, nincs érzelem, nincs semmi” – magyarázta a szakember, aki szerint a vágyak egyszer csak elindulnak, és olyan útvesztőn jutnak el a kielégülés felé, amit még a nő sem ért. „Ha egy ilyen eset megtörténi egy nővel, azt ő beteszi a fiókba és ott marad becsukva. Jobbnak tartja, ha nem beszél róla, mert ő sem bírja ép ésszel felfogni a saját kielégülését. Meglehet, hogy majd a későbbiekben igényelni fogja egy-egy szexuális együttlétnél a durvább közeledést, de nem feltétlenül biztos – a kettő nincs összefüggésben.”
A Bartholin-mirigyek beindulnak
Dr. Csides Kata szavaival élve viszont marhaság a kutatás eredménye, már csak amiatt a nem elhanyagolható tény miatt is, hogy a nőknek a szexualitás akkor működik igazán jól, ha működnek mellette az érzelmek: „Ha abban gondolkodunk, hogy Magyarországon a szexuálisan aktív nők megközelítően 80 százalékának soha nincsen orgazmusa, akkor érdemes továbbgondolni, hogy vajon a nemi erőszak alatt hogyan tudunk viselkedni.”
A szexológus emiatt úgy véli, képtelenség az orgazmus átélése ilyen szituációban: „Ha megerőszakolnak – benne van a szóban is – , az egy erőszaktétel, és az nem lehet jó. Azt elfogadom, hogy fiziológiailag a Bartholin-mirigyek – ami a hüvely két oldalán van – beindulnak, hogy ne haljon bele az áldozat, hiszen komoly hámsérüléseket okoz az erőszak. Elfogadom, hogy az amerikai nők 20 százalékának beindulnak ezek a mirigyek, de a maradék 80 százalék komoly nőgyógyászati sebekkel mehet utána orvoshoz.”
Dr. Csides szerint nálunk még annyira a hagyományos érzelmeken alapuló szexuális kapcsolat a jellemző, hogy számára elképzelhetetlen, hogy bárki élvezze, miközben megerőszakolják. „Kivételt képez természetesen, ha valaki mazochista” – tette hozzá. „Egy egészséges érzelmű, egészséges lelkületű nő nem élvezi és nincs orgazmusa.”
Ha túl akarja élni, úgy csinál, mintha élvezné
Megint más téma persze az, hogy még a fent említett egészséges érzelmű, egészséges lelkületű nők szexuális élete mennyire megváltozhat egy nemi erőszak átélése után: „Egy ilyen típusú traumánál egész életünkben hurcoljuk magunkkal az erőszak tényét, és az gátolja a szexualitásunknak az igazán valós élvezetét” – avatott be minket Dr. Csides. „Ugyanakkor érzelmileg dependenssé válunk az erőszaktevővel szemben, és elkezdjük mentegetni őt. Nem jellemző, de előfordul, hogy érzelmileg egy hozzá hasonló társat keres majd magának, aki lelkileg ugyanúgy függővé teszi, és akkor ezt az erőszakot érzelmileg átéli – ezt természetesen a nő nem direkt hajkurássza.”
„Iszonyú trauma az erőszak” – foglalta össze a szexológus, és elmélete szerint nem véletlen, hogy sok támadó úgy méri fel a helyzetet, mintha az áldozat is élvezné az aktust. Pedig szó sincsen erről: „”Amikor éppen megerőszakolnak, ott olyan erős félelem van, hogy nagyon sok nő inkább belemegy, csak hogy ne vágják el a torkát. Csinálhat úgy, mintha élvezné, csak hagyja békén a pasi. Az erőszak után lelkileg és testileg is összetörik a nő. Nem azon gondolkodunk, hogy élveztük-e és, hogy jó volt, hanem azon, hogy hogyan éljük túl azt, ami velünk történt.” (Index)
Szexuális fantáziák
A fantázia – minden vonatkozásban – részint pótcselekvés, részint a későbbi cselekvések elővételezése, anticipációja. Amikor olyasmire vágyódunk, amelyet nem érhetünk el, olyan tárgyra, melyet nem sikerül megszereznünk képzeletünk kárpótol a valóságos hiány miatt.
Az ábrándozás nemcsak megrontója, de magjavítója is lehet életünknek. Amikor diák voltam és vizsgákra készültem az egyetemen, óránként szünetet tartottam a tanulásban. Ilyenkor elővettem egy kockás papírt és ceruzát és olyan házakat, lakásokat rajzoltam – nem nagy tehetséggel – , amelyek megközelítették vágyott jövő otthonomat. A vonalak nem voltak sem pontosak, sem egyenesek, perspektívát rajzolni soha nem tanultam, de ez egyáltalán nem rontotta örömömet. Az ákombákom rajzocskákat színes képzeleti elemekkel olyan csodásra festettem, hogy már nem is láttam a valóságos papírt, hanem annak az álom-várnak körvonalait, amelyre vágyódtam. „Aki légvárakat épít, nem sajnálja hozzá a téglát.” Nem sajnáltam. Tizenöt perc – engedélyezett tanulási szünet – után felfrissülve vetettem bele magam a tananyag dzsungelébe.
A képzelet a valóságos tárgyakról szerzett információk emlékeinek, asszociációinak új kombinációja. Ez a képességünk azonban nemcsak pótcselekvésként működtethető, hanem a jövőbeli cselekvések előre megszerkesztésének, elképzelésének és motivációjának is alapja. Nemcsak alapja, de a kívánt cél elérésének hajtóereje is
A nemi élet során is szüksége lehet rá annak, akinek szétszóródik, elkalandozik a figyelme, és nem tud megfelelően koncentrálni ahhoz, hogy eljusson a nemi élet csúcsélményének, az orgazmusnak megéléséhez.
A legváltozatosabb, de ugyanakkor szürke hétköznapi dogok, gondok, tevékenységek ugranak az orgazmus felé tartó útra és meggátolják a végcél elérését. Ezek az oda nem való képzetek semmi összefüggést nem mutatnak az adott helyzettel. Mégis oda tolakodnak kéretlenül, önkénytelenül és azt a gátlást „személyesítik meg”, mely lehetetlenné teszi a csúcsélmény elérését.
Az előjáték, az aktus során elindul az egyénbe a jó érzés, emelkedik erotikus „görbéje”, egyszer csak azonban megtorpan, és mindenféle „marhaság” tör a tudatba.
Gyakran hallottam ilyesféle panaszt pácienseimtől. A tudatba törő képek, emlékek vagy a jövendő apró-cseprő teendők lényegtelennek, jelentéktelennek, értelmezhetetlennek tűnnek az átélők számára. Megkértem őket arra, ha legközelebb is ez történik -, bármennyire oda nem illő is a kép, ami eszükbe jut, jegyezzék meg és legközelebbi találkozásunkkor mondják el azokat. Volt, aki hűségesen felidézte, hogy mi is jutott eszébe ahelyett, hogy gondtalanul átadhatta volna magát a készülő örömélménynek. Azonban olyanok is akadtak szép számmal, akik mikor megkérdeztem, mi jutott hirtelen eszükbe, amikor az erotikus görbéjük megtorpant, mosolyogva mondták: „a doktornő”.
Nyilván ennek lényege nem az én személyem volt, hanem a feladat nyilalt át agyukon, hogy meg kellene jegyezniök, mi is az a gát, mely eltorlaszolja a továbbjutást a kielégülés felé. Az én képem „ugrott be”, hiszen bármi „megteszi”, amely eltereli a figyelmet arról az igazi gátló okról, mely a személyiség mélyén rejtőzik. Az igazi gátló ok az áthatolhatatlan fal, a tudat „háta mögött” avatkozik be önkényesen.
Vágyfantáziák
A gátlás oka sokféle lehet. Különösen jellemző ez a nőkre, akiknek – általában – nehezebb eljutniok az orgazmushoz, mint a férfiaknak. A férfiakra, felnőtt korukban kevésbé jellemző a fantáziálás nemi tevékenység közepette. Nem így kamaszkorban.
Sok száz férfitől megkérdeztem, a szexuális anamnézis kapcsán, hogy kamaszkorában, önkielégítéskor fantáziált-e? Az esetek 90 százalékában igennel feleltek. Szinte mindegyikük azt mondta, hogy meztelen nőkre gondoltak, többnyire olyanokra, akik ismeretlenek, s csak képzeletükben élnek, s többnyire „arcnélküliek”. A szégyenlősebbeknek, ez a felnőtt nő-képzelet csak derékig mutatkozott, s az izgalom legfontosabb tárgya a nő melle volt. Ezek a serdülőkori „mellszobrok” adták a pszichés ingert, a péniszre gyakorolt mechanikus inger kiegészítéseként.
Kinsey, a nagy amerikai szexuál-kutató úgy találta, hogy majdnem minden férfi (kivételt képezhetnek az idősebb férfiak és az alacsonyabb műveltségűek) képes szexuális izgalomra, ha olyan nőkre gondol, akikkel már volt, van, vagy szeretné, hogy legyen szexuális kapcsolata. Míg a férfiaknak többnyire a merevedés eléréséhez van vagy lehet szükségük szexuális fantáziákra, addig a nők az orgazmus eléréshez veszik igénybe azokat a képzeleteket, melyeket izgatónak tartanak. Nőknél – Kinsey szerint – ritkán fordul elő, hogy fantáziák segítségével idézik fel nemi vágyukat. A férfi nem érti meg, hogy felesége csak testi stimuláció után jut szexuális izgalomba és kívánja meg a nemi kielégülést. A kezdeti cselekmény érdeklődést a férfi annak tulajdonítja, hogy párja nem kívánja őt eléggé.
Megerőszakolásos képzeletek
Nos, Kinsey is férfi volt és talán nem egészen értette meg a nőket, akiknek – szinte kivétel nélkül – az a vágyuk, hogy a férfi szexuális szituációban is előbb gyöngéd szeretetéről győzze meg asszonyát és csak aztán vegye „birtok”- ha szexuális társként. Miután ez a kezdeti, hódító, csábító gyöngédség „hiánycikk” a rendszeres nemi életet élő párok között, a nők nem éreznek késztetést a párzásra, holott a szeretkezéshez lenne kedvük. A tapasztalatból ismert férfiúi tulajdonság a gyors „tárgyra térés” csak az ifjú és mohó kapcsolatkezdő stádiumban varázsolja el a nőt, de később már nem erre a lerohanó „harcmodorra” vágyik.
Kicsit költőien fogalmazva, a nők a szeretet bölcsőjéből szeretnének átringatózni a szerelem nászágyába. Ebben a vágyunkban azonban legtöbbször, mint egy szexuálisan „jól működő” férfinek, megelégednek azzal, hogy az előjáték mechanikus ingereinek átélése közben viszont már olyan férfit képzeljenek a jelenlévő partner helyébe, aki nem gyöngéd, hanem ha erőszakosan, hát erőszakosan, akaratukat letörve veszi birtokba őket.
A nők fantáziáiban igen gyakori a megerőszakolásos képzet, már az előtt, mielőtt megtapasztalhatták volna, a partnerkapcsolatok valóságát.
A maszturbáló lányok gyakran gondolnak olyan férfire, aki akaratuk ellenére közeledik hozzájuk szexuálisan. Elrabolják, legyőzik őket az „álomrablólovagok” és egyáltalán nem gyöngéd szerelemmel, kölcsönös boldogsággal lesznek egymáséi a képzelet szárnyán. Ennek a megerőszakolásos képzetnek reális alapja csak részben építkezik a valóságból. Aki olyan környezetben nőtt fel, ahol a nemiség még mindig tabu, vagy a szülők, ha önmagukkal, vagy másokkal szemben szexuálisan liberálisak is, „kislányuk”-tól elvárják, hogy ő „különb” legyen a „többinél”. Ez a megkülönböztetettség elsősorban arra vonatkozik, hogy minél később veszítse el a szüzességét. Lehetőleg akkor és azzal, amikor már stabil, hosszú távú kapcsolatba kerül, lehetőleg egy olyan fiatalemberrel, aki a szülő szimpátiáját is élvezi, nemcsak a lányét.
Ez azonban csak a „levegőben” van, az otthon légkörében, hiszen a mai lányok nem igen szokták elkapkodni fiújuk bemutatását otthon… Ettől függetlenül azonban a lány ismeri szülei elvárását, s amennyiben ennek nem tud megfelelni, bűntudatot érez akkor is, ha tudatosan nem ért egyet a szülők „ósdi” beállítódottságával.
A nemiséget ily módon elutasító környezetben nevelkedő lányok, ha önkielégítést végeznek olyan fantáziákkal színezik ezt, amelyekben elrabolják, megerőszakolják őket, egyszóval, nem tehetnek arról, hogy velük ilyesmi történik. Hasonló fantáziákat „használnak” felnőtt nők is, ha könnyen ne sikerül orgazmushoz jutniok.
A fáraó titka
A szexuális fantáziák – jó esetben – eszközei a sikeres nem aktusnak. Akinek viszont szegényes a fantáziája, annak pótlására hasznosíthatók erotikus fotók, rajzok, filmek.
A nemi képzelgések az emberi titkok szférájába tartoznak. Akinek segítséget nyújtanak ezek a képzeletek, azoktól nem tanácsos megkérdezni őket tartalmukról. A szó ugyanis nemcsak a félelmeket, negatív feszültségeket képes oldani, hanem hasonló módon ezeknek a funkcióknak hatóerejét is devalválhatja.
Ha valaki élnénk, jól működő fantáziáit még soha nem sikerült hasznosítani a nemi szituációban, akkor lehet elmondani vele ezeket. Volt egyszer egy fiatal férfi páciensem, aki teljes mértékben sikertelen volt nemi próbálkozásaiban. Ő maga mondta el, hogy olyan mindenható férfinek képzeli magát, hogy ez a képzelet a valós helyzetekben gátolja, hiszen ő nem is olyan tökéletes, mint amilyennek fantáziavilága láttatja. Az önmagáról alkotott mindent elsöprően sikeres kép gátolja a valós helyzetekben, de mégsem tud szabadulni tőlük. A képzelet és valóság közötti szakadék áthatolhatatlan számára és minden esetben merevedési kudarca volt, amikor megpróbálta férfiasságát bebizonyítani a valóságos helyzetekben. Így már próbálkozni sem mer, szeretne megszabadulni a mindenható fáraótól, a hárem tulajdonos basától, az életmentő hőstől, a gáláns középkori lovagtól és még megannyi változatától annak, amilyennek magát férfiként már oly régóta képzeli.
Mesélt, mesélt, mesélt . Mint Seherezádé, az ezeregy éjszakán át. Ő is hónapokig ontotta magát azokat az erotikus történeteket, melyek mindegyikének győztes hőse volt. Mire kifogyott az éveken át gyűjtögetett fantázia-mesékből, kigyógyult gátlásaiból is. Elfogadta magát annak és olyannak, amilyen valójában volt: hétköznapi embernek és átlagos férfinek.
Gondolj az elefánt ormányára
Vannak olyanok is, akiknek semmi nem jut eszükbe, mégis gátolt a nemi életük. Ennek gyakran a merevedési zavar a tünete, annak is az a fajtája, amikor az előjáték során nincs semmi baj, de az aktus gondolatára, vagy éppen a hímvessző hüvelybe való bevezetése előtt, alatt megszűnik a merevedésük és képtelenek a nemi aktusra.
Ez természetesen sokféle okból eredő tünet lehet, hiszen pszichés ok sokkal több van, mint a szervi megjelenítés. Nem mindig sikerül feltárni a gátló oki hátteret, de az is előfordul, hogy a pszichológus nem is törekszik arra, hogy az általa már felismert okot, okozati összefüggést tudatosítsa páciensében.
Ilyen ok lehet a latens, azaz lappangó, öntudatlan homoszexualitás, vagy az attól való szorongás. A szorongás, nagy energiatartalmú feszültség, amelynek tárgya ismeretlen a tudat számára.
Amikor tehát a személyiség szorong, s a tudat jótékony eltakarja előle a rettegés tárgyát, akkor nem is tanácsos a „felvilágosítás”. A személyiség (egésze) éppen önvédelemből rejti el a félelem tárgyát, hiszen az ismert ok esetleg nagyobb tragédiáit jelentenek az egyén számára, mint az aktuális nemi tehetetlenség.
Ilyenkor a segítség közvetett úton érkezik a pszichológustól. A tudatosítással esetleg életveszélyes helyzetbe kergethetné azt a férfit, aki inkább a halált választaná, mint azt, hogy ő homoszexuális. Még ma is vannak ilyenek. A libidó tárgya nem tör a tudatba, de miután a nemi vágy tárgya nem is az a nő, akivel szeretkezni készül, így a kívánás a beteljesülés lehetősége előtt megszűnik, melynek szervi megszemélyesítője az erekció elmúlása.
Ilyenkor az egyén megfelelő bátorítást kap. Például: az aktuális helyzetben gondoljon arra, amire akar. Engedje meg magának – bármi legyen is az – hogy támogassa és táplálja nemi energiáit, segíteni és ne gátolni igyekezzék önmagát. Ne féljen attól, ha olyasmi jut eszébe, mint hétköznapi helyzetekben elutasítana. „Gondoljon a szomszédék Juliskájára, Jancsikájára, az elefánt ormányára”, vagy éppen arra ami tetszik. Ne féljen, szerencsére a fantázia még nem fogható televíziós képernyőn. Ilyenkor a példa bár egyszerű és bárgyú, a hatás mégis jó: oldódik a szorongás. Az „engedély” hatására, bármi legyen is az, ami miatt az egyén bűntudatot érez, „zöld utat” kap.
Többnyire ennyi is elég ahhoz, hogy valóban szembesüljön azzal az okkal, amellyel oly rég nem mer szembesülni.
Ha szabad, akkor nem kell
Természetesen nemcsak elfojtott homoszexualitásról lehet szó, hanem sok egyébről is. A személyiség tudatalatti tárházában sokféle lelki „kacat” lehet, ami miatt az egyén öntudatlanul bár, de azzal bünteti magát, hogy nem képes teljes értékű férfiként szerepelni a párhelyzetben. Ugyanakkor önkielégítés során meggyőződhet róla, hogy semmi baj nincs a merevedésével, sem az élvezeti vonulatával nemiségének.
Az a férfi, aki attól szorong, hogy kicsinek találtatik a nemi szerve, nyugodtan képzeljen helyére egy duplányit, hiszen a nők orgazmusa többnyire nem a pénisz nagyságának a függvénye.
Mindenki, nő-férfi, bármi miatt is érez és tapasztal zavart a nemi életében, annyit tegyen meg magáért, hogy engedékenyen szabadítsa fel vágyait. Engedje meg., hogy az alsóbb régiókban rejtőző tartalmai ha „akarnak”, „kisétálhassanak” a tudat kapuján. Ne rémüljön tőlük halálra. Nincs is minden esetben szükség arra, hogy valóban megfogalmazódjék a szorongás tárgya.
„Ha lehet, akkor még nem is kell”.” Nem ritka ügy ez egyéb vonatkozásokban sem. Például valakinek klausztrofóbiája van. Ez azt jelenti, hogy zárt helyiségben, liftben, villamoson, metrón rosszullét környékezi. Úgy érzi hányingere van, mindjárt elájul, borzasztó a közérzete stb. Szorong attól, hogy mindez bekövetkezik. Gyorsan leszáll, amikor hányinger környékezi, verejtékezik, vagy forogni kezd a világ. Ilyen esetekben könnyű azon segíteni, aki elvállalja a kockázatát annak, hogy engedélyezi magának a tünet megvalósulását, amitől szorong, rosszul érzi magát. „Ájuljon el, mi történhet a tömegben? Semmi, majd felsegítik.” „Hányjon nyugodtan, majd kifizeti a pórul járt tisztító számláját, sűrű bocsánatkérések közepette.” – és így tovább.
Aki meri vállalni ezt a kockázatot, annak egyetlen csapásra megszűnik a rosszulléte, elmúlnak a tünetei anélkül, hogy valóban elájult volna, vagy valóban kiadta volna magából gyomrának tartalmát. Ezt a jelenséget paradox-reakciónak hívják. A személyiség hasonlóan viselkedik, mint egy dacos kisgyerek: „Ja, ha lehet, akkor már nem is kell!” Az önmagának adott „engedély” feloldja a tünet megjelenésétől való szorongást, s a szorongás oldódása megszünteti a tünetet, rosszullétet.
A képzelet szabad csapongása jó segítőtárs az élet, a nemi élet jobbá, szebbé tételéhez is. Fantáziáljon bátran, akinek szüksége van erre vagy a nemi vágy, vagy a nemi beteljesülés eléréséhez.
Nem érdemes büntetni magunkat azért, amit el sem követtünk, hiszen akinek gátolt a nemi folyamata, nemcsak önmagán áll bosszút az el sem követett „bűnért”, hanem partnerén is. A fantáziák pedig, senkinek sem ártanak, jó esetben viszont nemcsak az egyén saját örömét szolgálják, hanem a másikét is. Tudjuk, a megosztott öröm kettős öröm, viszont a megosztott fájdalom a nemi életben nem fél fájdalom, hanem kétszeresnél is több.
A nemi erőszak és kínzások története
A kínzások történetének az elemzői egyetértenek abban, hogy ennek a folyamatnak szexuális térre való terelése az ókori Rómában keresendő, a Coloseum mészárszékre emlékeztető viadalaiban, hiszen a gladiátorcsaták vagy a keresztények leöldöklése erotikus értelemben valósággal kielégítette a tömeget. Ebben a kontextusban a történelem folyamán egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a szexualitás és a kegyetlenség között. Egyes keresztény szentek mártíriuma abban csúcsosodott ki, hogy kínzóik erőszakos módon értek hozzá nemi szerveikhez. A kínzás során gyakran éltek a felizgatás módszerével, ami néha már-már a szadizmus felé hajlott. Az egykori kínzómesterek főleg technikusok és orvosok voltak, mégis úgy érezték, hogy az áldozat hosszadalmas gyötrése és lelassított halálba küldése a Teremtőhöz hasonló hatalommal ruházza fel őket.
Az inkvizíció ideje alatt a kínzásformák újabb szexuális változatai jelentek meg, s történt mindez nem is annyira a nemi szervek tényleges megcsonkítása által, mint inkább a pokoli eszközrendszer bevetésével. Híresek voltak az ún. spanyol pókok (leszaggatták a mellet) és a vasszűz (nő alakú koporsó, amelynek a belsejében fémtüskék ágaskodtak). Ugyanilyen közismertnek számított a Júdás-bölcső (egy fémpiramist bedugtak az áldozat hüvelyébe vagy végbélnyílásába). Mindezek az eszközök egyetlen célt töltöttek be: az emberi test legintimebb pontjait kellett kínozniuk, megsebesíteniük. A női mellet letépő szerszám vizuális szinten is erőteljes szexuális jelentéssel bírt, hiszen egy a női nemi szerv vasból készült pontos másolata volt. A híres „szüzek” (Nürnberg, Baden-Baden, vagy a spanyolországi Szűz Máriák) szimbolikusan megerőszakolták a férfiakat. A „szüzek” teste tele volt tűzdelve tüskékkel, késekkel és pengékkel, ezekkel „ölelkeztek” a férfiak. Mivel személyesen nem láttam ilyen kínzóeszközöket, kénytelen vagyom említést tenni arról, hogy igen sokan kételkednek ezek létezésében. A történészek egy része azt vallja, hogy a „szüzeket” csupán a 19. században ötölték ki valakik, a gótikus regények bűvkörében. A 20. században a „szüzeket” elő sem kellett keresni a kínzókamra mélyéről, mivel megjelentek a sokkal hatásosabb módszerek is. A CEKA kísérletezett a belül szegekkel ellátott hordóval, ebbe tették bele az áldozatot. Alapjában véve feleslegessé váltak a „szűz szobrok”, hiszen hús-vér nők (szovjet komiszárok és náci fegyházőrök) kiválóan kínozták áldozataikat. A Szovjetunióban, a kommunizmus első időszakában az egyik csekás hölgyeményt Felszámolónak becézték, aki valóságos szexuális rögeszmegyűjteményt vetett be, ekképpen végzett ki több tucatnyi fiatal férfit.
A történelem folyamán férfiakat és nőket egyaránt alávetettek szexuális jellegű kínvallatásnak, azonban a megkínzott nők aránya jelentősebb, mint a férfiaké. A meggyötört női test esetében kétféle gyakorlat létezett. Egyrészt nem volt szokás levetkőztetni, éppen ezért hosszú ideig tiltották a nők felakasztását, csak hogy a lábakat ne lehessen látni, másrészt azonban rendkívüli élvezettel vetkőztették le és kínozták őket.
A bűnbe esett Veszta-szüzeket, akik megszegték fogadalmukat, elevenen ásták el, így rejtvén el „bemocskolt” testüket. Az idők folyamán azonban a ruházat retorikus kellékké vált, a kínzómestereket immár csak a meztelen test látványa ajzotta fel. A terhes nőkkel szemben a múltban visszafogottabban viselkedtek, őket csak a gyermek megszületése után kezdték el kínozni. Az inkvizíció korában a „boszorkányokat” azzal vádolták, hogy összeszűrik a levet a Sátánnal, éppen ezért kínzómestereik állandóan különleges nyomokat kerestek testükön. A Sátán jeleit a legintimebb helyeken, éppenséggel a hüvelyben is kutatták. A „boszorkányok” meséjét paranoiába hajló módon elevenítették fel a 20. század folyamán, csupán azt az elvet őrizték meg, hogy „a nők teste a politikai és társadalmi Rossz szálláshelye”.
Argentínában a nőket programszerűen megerőszakolták, politikailag leginkább azért, mert az áldozatok anyaként, lánytestvérként, feleségként vagy leánygyerekként rokonságban álltak egyes férfiakkal, akiket az Isten ellenségeinek tartottak. Miközben a különféle junták emberei „jó katolikusokként” megerőszakolták az „istentelenek” nőrokonait, a kínzómesterek éppen a keresztényi szellemiséget taposták sárba. A férfi-áldozatokkal szemben egy személyben úgy nyilvánultak meg, mint szimbolikus és konkrét kiherélők. Hajdanán a kiherélést csak a szexuális bűnelkövetők esetében alkalmazták, azonban a 20. században sokkal több ok miatt dönthettek a sterilizálás vagy a kiherélés mellett. Az egyik ok az lehetett, hogy ki akartak irtani egy-egy „gyenge fajt”, de az etnikai tisztogatás is ide vezethetett (ezt tették a nácik, majd később ugyanezt művelték a szerbek Bosznia-Hercegovinában). Egyes esetekben a sterillizálás és a kiherélés törzsi primitivizmusra is utalhat (Afrikában), vagy megalázó módon meg akarták fosztani az áldozatot termékenységétől (Keleten).
Végső soron mindenféle kínzás egyfajta megerőszakolásnak számít, itt nem csupán a szexuális erőszak elkövetéséről van szó. A kínzás szexuális térre való terelése a tradicionalista domináció elvére épül (patriarchális és hímnemű társadalmi berendezkedés). A régi korokban a feleségét bántalmazó férfit kizárólag csak akkor büntették meg, ha testi sértésig, csonkításig vagy éppenséggel gyilkosságig fajultak a dolgok. Az arisztokrata nőket kolostorokba vagy enyhébb bánásmódú börtönökbe zárták. A 20. században a kolostort a kemény börtönnel helyettesítették. Egészen napjainkig nem tekintették nemi erőszaknak, ha a törvényes férj erőszakolta meg a feleségét. A 20. században a kínzómesterek átvették ezt a szerepkört, „törvénytelen férjekké” válván. Ők azok, akiknek jogukban áll akármit megtenniük a nő áldozatokkal szemben. A 20. század vége felé a házastársak közötti nemi erőszakot bűncselekményként kezdték értékelni, bizonyára ezért nevezik a kínzómesterek a nő áldozatokat „kurváknak”. Ugyebár egy „kurvával” azt tehetnek, ami éppen jólesik, sőt annál inkább alá lehet vetni szexuálisan, ha „a nép ellensége”, ez utóbbi esetben az áldozat szexuális rabszolgává válik. A nemi erőszakok tárházából a kínzómesterek számára a legkézenfekvőbb az ún. domináns nemi erőszak, akkor is, ha ez néha egybeolvad a szadista nemi erőszakkal. A nemi erőszak kettős kínzásnak számít, hiszen bántó, mint akármelyik kínzás, másrészt pedig ez jelképezi a megalázás legszélsőségesebb formáját.
A kínzómesterek általi megerőszakolás a hím dominancia jegyében értelmezendő. A kínzómesternek be kell bizonyítania a többi férfi előtt, hogy „termékeny”, ezért akár több „nőt” is megerőszakol (sőt a férfi áldozatot is „nőnek” tartja kínzója, és ebben a kapcsolatrendszerben nem feltétlenül mutatható ki a homoszexualitásra való hajlam). Egy kínzómester keménységét nemi erőszakelkövető lendülete határozza meg, hiszen rendelkezik a nemi erőszakelkövető tulajdonáságaival, valósággal „elejti” a nőket. A kínzás nemi erőszakként megnyilvánuló válfaja a termékenység és az omnipotencia ellenőrzési tesztje, ugyanakkor azonban kötelességként és a kínzómester jogaként is értékelik, mivel ő a Férfi. Éppen ezért, amikor férfiakat erőszakolnak meg, a kínzómesterek „homoszexuálisoknak” nevezik áldozataikat, mivel a „termékenység misztikájának” az értelmében csakis a kínzómester lehet igazi férfi. Szörnyűek voltak a 20. század politikai kínzásai, a börtönökben végrehajtott nemi erőszakok, néha azonban ugyanolyan aberrációkat követtek el a nemi erőszakok büntetése során is. A skandináv országokban például fennállt az a lehetőség, hogy a nemi jellegű bűncselekmények esetében (erőszak, csonkítás, pedofília) a bűnös életfogytiglani ítéletét kiherélésre változtassák. Ezt csakis a bűnös beleegyezésével lehetett végrehajtani, de annak ellenére, hogy köztörvényesekről volt szó, és azok az életfogytiglani börtönbüntetés elkerülése végett egyeztek bele a kiherélésbe, ez az eljárás mégiscsak aberrációnak számít. Az egésznek groteszk végkicsengést ad a folytatás: miután kiherélték, a bűnöst üvegherékkel látták el, így őrizvén meg a termékenység látszatát. Más esetekben szó szerint nem herélték ugyan ki a bűnöst, hanem ugyanezt a hatást hormonkezeléssel érték el.
A kínzás nemi erőszakként megnyilvánuló formáját az áldozatok is, kínzóik is a legsúlyosabb testi sértésként értékelik. A testet nem csupán megsértették, hanem bele is hatoltak, befertőzvén a belső szerveket egy olyan „vírussal”, amely az áldozatot végérvényesen tönkreteszi. Pszichikai értelemben az áldozat csak akkor épülhet fel, ha az erőszakos behatolás tényét fel lehet számolni. Ha a nemi erőszak révén megfogamzik egy gyermek, az áthatolt és befertőzött test helyzete még válságosabb. A kínzómester a nemi erőszak révén nemcsak a nő áldozattal szemben lép fel, de a férfiakkal szemben is. A legszörnyűbb dolgok a szerb koncentrációs táborokban történtek. Ezek némelyike valóságos nemierőszak-táborrá vált. A boszniai háború ideje alatt a nemi erőszakot mindhárom fél intézményesítette, azonban a szerbek esetében katonai parancs törvényesítette a muzulmán nőkön elkövetett nemi erőszakot. A vallomástevő nők később elmondták ezekről a nemi erőkszakokról, hogy egyes szerb katonák megvallották nekik, miszerint kényszerítették őket e szörnyűségek elkövetésére, hiszen a nemi erőszakot politikai megtorlásnak tartották. A szerb katonák nagyobb része nem volt rögeszmés vagy szadista, bevallották, hogy a nemi erőszakot katonai kötelességgé tették számukra. Elsősorban boszniai muszlim nőket erőszakoltak meg (függetlenül a koruktól), csoportosan, így mocskolván be végérvényesen őket. A muzulmán hitvallás szerint a nemi erőszak szétrombolja a családi kapcsolatokat. Azáltal, hogy a szerbek megerőszakolták a muszlim nőt, alapjában véve az egész családját megerőszakolták, beleértve a férfi családtagokat is, hiszen el kellett viselniük a szégyent, hogy anyjukat, feleségüket, lánytestvérüket, lányukat megerőszakolták. A megbecstelenített nő teste egyfajta levél volt. Egyes esetekben ezt a „levelet” éppenséggel a rokonok jelenlétében „írták meg”. Az európai közösség adatai szerint legalább 20000 muszlim nőt erőszakoltak meg a boszniai szerb lágerekben. A maguk során a szerbek azzal vádolták a muzulmán parancsnokokat, hogy bejeknek, agáknak vagy nagyvezíreknek titulálták magukat, háremeket alapítottak, ahol a szerb nőket tipikus keleti erotikus rituálékra fogták be a boszniai háború ideje alatt, a szerb kiskorúakat pedig körülmetélték vagy janicsárokká tették.
Jóval a boszniai konfliktus előtt, a 20. század második felében a latin-amerikai nőkkel szemben elkövetett nemi erőszakok a bizonyítékai, hogy a megerőszakolt test nem egyéb, mint „politikai tárgy”: általuk juttatták érvényre a Hatalmat, másrészt így „jutalmazták” a katonákat/kínzómestereket, ez volt a „háborús préda”. Abban az esetben, amikor éppenséggel a hatóságok buzdították a katonákat arra, hogy elkövessék a nemi erőszakot, pszichoszexuális kontrollról beszélhetünk.
A férfiak ellen elkövetett leggyakoribb nemi erőszaknak a herék kínozása számított. Ez nem csupán a megalázás miatt történt, hanem azért is, mert a kínzók szét akarták roncsolni a férfiasság gyökerét áldozatukban. A test és a nemi szerv ugyanolyan volt, mint az övék, azonban mindez a másik férfi tulajdonát képezte, mert ugyan bizony mi lehet édesebb késztetés annál, mint hogy egy kínvallató megfoszthatja férfiasságától áldozatát, szétrombolván szexuális identitását! A férfiasságát elvesztett férfiú, a megesett áldozat elvesztette minden életerejét, erőtlen tárggyá változott. Azok a kínvallatók, akik megcsonkítják a heréket, nem feltétlenül számítanak szadistáknak, azonban ez a férfi testének stratégiai pontját képezi. Ráadásul az ilyen kínzás nem is igényel különleges, bonyolult eszközöket, és sokkal könnyebb kicsikarni a vallomást, tehát a kínvallatóknak nem kell különösebb erőfeszítést kifejteniük. A férfi nemi szervek kínzásának többletértelmet is adtak: a férfi áldozat megerőszakolása által egyben az összes többi férfit is megalázták és megerőszakolták, mivel a kínzómester úgy érezte, hogy ő a világ első számú férfi hőse. Spanyolországban előszeretettel verték a baszk politikai rabok heréit, ami a szimbolikus nyelvezetben azt jelenti, hogy igazi férfi csakis spanyol lehet. Rendkívül gyakran alkalmazták az áramütést Latin-Amerikában, így kínozták a férfi nemi szerveket. Kínzóik így ellenőrizték, hogy áldozatuk igazi férfi-e.
A politikai kínzás legegyértelműbb szexuális változatáról egy algériai francia kínzómester tett vallomást. Ő a kínzást valóságos szexuális aktusként írta körül. Az egész folyamatot úgy fogta fel, mint a kínzó és az áldozat közötti erotikus partit. „A vallatás olyan, mint amikor szeretkezik az ember. A legfontosabb az, hogy nem szabad sietni. A kulcspillanatban hosszadalmasan vissza kell fognod magad. Végtelenítenni kell a fájdalom és az élvezet pillanatát, de nem szabad a végső határt átlépni, mert akkor a partner kicsúszik ujjaid közül. Ha sikerül motiválnod őt, akkor minden bizonnyal vallani fog. Kész orgazmus.”
Az áldozatok lemeztelenítése és meztelenségük közszemlére való tétele előzetes nemi erőszaknak számít. A nemi erőszakot bevezető lépéseket főleg a nő áldozatok esetében hangsúlyozzák ki erőteljesen a kínvallatók. Azokban a kultúrákban, például a muzulmánok körében, ahol a meztelenség bűnnek számít, az áldozat levetkőztetése kínzásnak tekinthető, mivel általa megszegnek egy tabut. A meztelen test alapjában véve kifordított testnek számít, mindent elárul arról a lényről, aki benne lakik. A földgolyó bizonyos pontjain a politikai foglyokat hosszú napokig meztelenségre kárhoztatják. Dél-Afrikában a színesbőrű rabokat meztelenül hallgatták ki, nemcsak így kínozták. Kubában a Castro-áldozatok évekig meztelenül raboskodtak a börtönök alagsoraiban. Ruandában a tutszi nőket, mielőtt megerőszakolták és legyilkolták volna, levetkőztették, és pőrén járatták le-fel, akár a csordát, nekik a hutuk elleni állítólagos gőgjükért kellett fizetniük. A rabtartók minden egyes esetben azt az ellentétet aknázzák ki, ami a teljes öltözetben levő hivatalosságok, valamint a rabok meztelensége között feszül. Az áldozatot nem csupán azért vetkőztetik le, hogy megcsonkítsák, hanem azért is, hogy lealacsonyítsák: így válik „gyerekké”, akit „szülei” öltöztetnek vagy vetkőztetnek. Amikor a gyermeket tisztába kell tenni, ezt a műveletet csakis a szülei végezhetik el. Persze a szülő akár úgy is dönthet, hogy a gyermeket mocskában hagyja.
A lemeztelenítéssel egy időben (vagy rögtön utána) kezdődik a verbális erőszakoskodás. „Soha többé nem lesz gyermeked, mivel impotenssé válsz.” „Mindenképp beszélni fogsz. Vagy a szájaddal, vagy pedig a seggeddel.” „Felavatunk hátulról.” „Megerőszakoljuk a feleséged (lánytestvéred, anyád, lányod).” Gyakori jelenség a kiheréléssel való fenyegetőzés, az áldozatnak megígérik, hogy levágott nemi szervét emlékként fogják őrizni. A szimbolikus erőszaknak azonban rendkívül sok válfaja létezik. Leégethetik például a szakállat, kitépik vagy levágják a szőrzetet az arcról és a szeméremdombról, esetleg a szőrcsomót betömik az áldozat szájába. Cigarettával égethetik a szeméremcsontot, kimetszhetik a nyelvet (aminek az a jelentése, mintha a nemi szervet vágnák le), beleköphetnek az áldozat szájába. Ugyanilyen kegyetlen erőszaknak tűnik az, ha az áldozatnak nem engedélyezik, hogy megmosakodjon. A kínvallatók különféle testnedveket lövelnek áldozataikba, és lehetetlenné teszik, hogy ezektől megtisztuljanak. Különleges „ráadásnak” számító erőszak, amikor az áldozatnak nyitva kell hagynia a vécéajtót, és legintimebb (ugyanakkor leggroteszkebb) pillanataiban is szemmel követik őt. Castro Kubájában megszokott kínzásnak számít, hogy a politikai foglyokat hónapokig szarban és pisiben fürdetik. Ez egyenértékű a test tényleges megerőszakolásával.
A nemi szerveket változatosabbnál változatosabb módon lehet kínozni, a kínvallatók szabadon kiélhetik „kreativitásukat”. Egyes esetekben a behatolás egyet jelentett az erőszakos feláldozással: a vaginát átjárja egy szurony, várandós nőket feltrancsiroznak, tűkkel szúrkálnak heréket (vagy súlyokat akasztanak rájuk), különféle tárgyakat dugnak a nők hüvelyébe, levágják a melleiket stb. Általánosan elfogadott módszernek számított a nemi szervek elektrosokkolása, botok, üvegek feldugása a hüvelybe vagy a végbélnyílásba, a pénisz és a herék megkorbácsolása. A szodomizáció eszköztára: rendőrbot, ceruza, üveg, rozsdás szeg stb. Egyes kutatók úgy vélik, hogy ezek a tárgyak az elnyomó rendszerek agresszív falloszaiként jelentkeznek, így próbálják ellenlábasaikat politikai értelemben elnyomni, szexuális rabszolgákká tenni. A nemi szerveket előszeretettel és nagy leleményességgel használják fel a kínzások során: a péniszt megkötik, a kötelet pedig az ajtóhoz rögzítik, Chilében egy fallikus fémdarabot, az ún. „vigasztalót” hívják segítségül, Izraelben sokáig létezett a „gázpedál” nevű kínzás (a rabot lekötözték egy székre, kínzója pedig vele szemben, az asztal alatt a heréit taposta), Törökorszában egy bottal behatolnak a nőbe, majd utána ugyanezt a botot a szájába dugják, így kettőzik meg a nemi erőszakot. Braziliában a nőket fapénisszel erőszakolják meg, méghozzá férjeik vagy fiaik előtt, azonban az összecsavart újság is megfelel ugyanerre a célra. Uruguayban a nők és a férfiak esetében egyarán alkalmazták a „vaslovagot”. Közismert vietnami kínzás (főleg a kommunisták esetében alkalmazták): lyukas székre ültették az áldozatot, lent pedig egy gázégő dolgozott… A 20. század utolsó éveiben Algériában megszokott volt, hogy az áldozat péniszét egy fiókba tették, majd hirtelen becsukták azt. Vagy megkötötték, és így próbálták letépni.
Miközben a kínvallatók magukévá teszik áldozataikat, döbbenetes dolgokat művelhetnek. Ismerünk néhány latin-amerikai rémtörténetet: a kínzómester megcsonkította a női mellet, ugyanakkor azonban simogatta is azt. Vagy beleharaptak áldozataikba: ez a gesztus nemcsak a kínzásra utal, hanem az erotikus tér felé is mutat. Egy nőnek például levágták az egyik mellét, testét „csodálói” összeharapdálták, utána pedig egy forgalmas téren közszemlére tették kínzói. Egyes esetekben az áldozatokat arra kényszerítették, hogy egymást erőszakolják meg, kínzóik szeme láttára (Törökország). Brazíliában egy megerőszakolt nőt arra kényszerítettek, hogy megérintse egy férfi nemi szerveit. Csakhogy a férfi nemi szerveit éppen áramütéssel kínozták, amikor pedig a nő megérintette, őt is áramütés érte, és ugyanakkor ki is gúnyolták „erotikus” gesztusát. Egyes esetekben az áldozatokat arra kényszerítették, hogy maszturbáljanak, ez valósággal felajzotta a kínvallatókat. Indiában, de más helyeken is gyakori fenyegetőzésnek számít az, hogy vérfertőzés elkövetésére kényszerítik áldozataikat a fogvatartók. Chilében egy áramütésnek alávetett férfit arra kényszerítettek, hogy a kínzás ideje alatt leírja, hogyan néz ki kedvesének a nemi szerve, és milyenek voltak erotikus játékaik. Ugyancsak Chilében történt meg, hogy a foglyokat maszturbálásra kényszerítették, miközben meztelen nők járkáltak előttük — a következő „felvonás” az lévén, hogy mindenkit mindenkivel összekényszerítettek. A visszautasítás következménye a kiherélés volt. Egy boszniai szerb lágerben egy idős muzulmánt azért gyilkoltak meg, mert nem akart megerőszakolni egy szüzet, vagyis azért kellett meghalnia, mivel nem elégítette ki kínzóinak a voyeurizmusát. Egyértelmű: ezek az emberek, amikor éppen nem akartak nemi erőszakot elkövetni, nézni akarták a nemi erőszak elkövetését. De számtalan nő kínzómesterről is tudomásunk van, ők elsősorban a férfi nemi szervekre szakosodtak. Leghíresebb Clara Knecht (Gestapo-tiszt) és Vida Nedici (romániai szerb, a kommunizmus első éveiben). Említésre méltó az az argentin hölgyemény is, aki különféle szerszámokkal szodomizálta áldozatait, majd marószóda-beöntéssel folytatta a kínzást.
A nemi erőszak elkövetői néha állatokat vagy bogarakat is „bevetettek”, egyes esetekben csupán azért, hogy az áldozatokat változatosabbnál változatosabb módon is megalázzák. A hüvelybe és a végbélnyílásba rovarokat tettek be, egyes esetekben éppenséggel angolnákat. Latin-Amerikában és Ázsiában kutyákat neveltek arra, hogy megerőszakolják az embereket, hogy megmarják a melleket vagy a heréket. Néha, miután a kutyák végrehajtották az erotikus „előjátékot”, a felajzott kínzók is megerőszakolták az áldozatot. Patkányt vagy egeret dugtak bele az áldozat szájába, végbelébe és hüvelyébe. Argentínában a patkányt tölcséren keresztül juttatták bele az áldozat hüvelyébe.
Az áldozatok reagálása rendkívül változatos a nemi erőszak elszenvedése és a különféle szexuális perverziók elviselése után. A rab testét kínzói különféle perverzitások révén „ellopják”, amikor pedig visszaszolgáltatják, akkor már megrontott testnek számít. A nemi erőszak után a megkínzott test sokáig nem kívánja a megérintést, a simogatást — még a szeretett lény részéről sem. A szabadság visszanyerése után a megerőszakolt rabok megvallották egymás előtt (már amikor képesek voltak erre), hogy valósággal irtóznak az erotikától. Miután testét megbecstelenítették, az áldozat önmagát idegennek érezi, a lelki traumát szinte lehetetlen elviselni. Egy chillei nő, akik börtönben bántalmaztak, szabadulása után semmit sem akart enni, csak hogy ne termeljen több ürüléket. És nem akarta többé megérinteni a nemi szerveit sem. Ha egy nőt úgy kínoznak meg, hogy megerőszakolják, nem tesznek egyebet vele, mint örök időre erényövet tesznek fel rá, és ezt soha senki nem érintheti meg, még maga az áldozat sem. Egy kutya által megerőszakolt nő jóval szabadulása után is tisztátalannnak érezte magát, és állandóan mosdani akart. A kényszerítő körülmények között elkövetett tömegperverzitások áldozatai lelkileg úgy élik túl a traumát, hogy szolidaritást vállaltak egymással, összeölelkeznek, sírnak, és néha napokig egyetlen szót sem szólnak. De sok-sok idő múlva helyrejönnek.