Budapest könyörtelenül közeledett felénk. Egyre szürkébb lett az ég, és nagyobb a forgalom. Késztetést éreztem, hogy szoljak Zsoltnak, hogy álljunk meg még valahol.
Zsolt rám nézett, és mosolyogva mondta:
– Időre kell menjek, nem fér bele még egy menet.
– Te gondolatolvasó vagy? – kérdeztem csodálkozva.
– Minden esetre, a Te fejedbe belelátok.
Ráfordultunk a Margit – hídra vezető útra, Zsolt ügyesen manőverezett. Aztán megláttam a Dunát. Imádtam ezt a képet.
A városban, szinte csak ez tetszett. A hegyek, és a hidak. Aztán átvergődtünk a belvároson, majd megálltunk egy újépítésű ház előtt. Nem tetszett, mint egyik modern épület sem a régi bérházak közé ékelődve.
– Ugye fel jössz, kedves?
– Mit filmezel? – kérdeztem meg először.
– Lányokat – nevetett. – Hálóruci reklám.
– Úgy sem voltam még ilyesmin – mondtam végül igent, mint már oly sokszor neki.
– Aztán lesz egy meglepetésem – mosolygott megint huncutul rám.
Kiszálltunk, Zsolt pedig előbányászott egy táskát a csomagtartóból. Bedobálta a parkoló automatába a megfelelő összeget, aztán beléptünk a házba.
– Az ötödikre megyünk, gyere a lifthez – húzott maga után.
A lift elindult velünk, Zsolt pedig a falhoz nyomott, és ahogy gondoltam, azonnal a bugyimba nyúlt. Átöleltem, és bal lábamat felemeltem, hogy jobban érezzem fel állt-e már neki. Fel. Nyelve mélyen a számba lódult, élveztük a csókot. Aztán hirtelen megállt a lift. Annyi időnk maradt, hogy szétugorjunk, az ajtó nyílt, és egy idős házaspár szállt be.
– Lefelé? – kérdezte a férfi.
– Nem, a ötödikre megyünk – felelt Zsolt, és láttam, hogy azon drukkol, hogy szálljanak ki.
– Nem baj, legalább utazunk – kuncogott a férfi, Zsoltról pedig lerítt, hogy a fenébe kívánja őket. Végre kiszálltunk, Zsolt pedig becsöngetett a felvonó melletti lakásba.
Egy magas, művész fejű férfi nyitott ajtót.
– Szia Zsozsó, a lányok már türelmetlenkednek. Még egy modellt hoztál? – mért végig.
– Nem, ő a barátnőm – mutatott be a férfinak.
– Janzsó József – fogta meg határozottan a felé nyújtott kezemet – én vagyok a kollekció tervezője.
– Nagy Melinda – vettem elő a legcsábosabb mosolyomat.
A két férfi előre engedett egy előszobába. Lepakoltunk, legnagyobb meglepetésemre, Zsolt is letette a táskáját.
– Zsoltikám, a felszerelés a stúdióban, amíg beállítod a fényeket, én megkínálom a barátnődet valamivel.
– Köszi, de vigyázz, mert rendkívüli ízlése van – mondta kedvesem, és még egy gyöngéd csókot nyomott az arcomra.
Józseffel bementünk egy szobába. Három, vagy talán négy lány beszélgetett egy bárpult mellett. Mikor beléptünk, kíváncsi szemet meresztettek rám, és egy leereszkedő hellóval köszöntöttek.
– Ő Zsozsó új barátnője – közölte az új hírt mindenkivel, mire a tekintetek kíváncsiból féltékennyé váltak.
József a bárpult mögé lépett, és gyakorlott kézzel nyúlt egy koktélos pohár után.
– Én, egy Kék Hawaiit kérek – fordult felé egy dúskeblű szöszi.
– Előbb az új hölgynek egy Motoros gyilkost – mosolygott negédesen József, és a pohárban az ital tényleg kezdett olyan formát ölteni, mintha motor olaj lenne.
Már csak az olajbogyó hiányzott belőle, de a végén az is belekerült. József elém tette az italt, és várta a hatást. Nem nagy lelkesedéssel, de beleittam. Kellemes volt. Száraz, fanyar.
– Na, milyen? – kérdezte.
– Kitűnő – mondtam, és ismét meghúztam a poharat.
– Látjátok lányok? Ez ízlés. Nem csak mindig az édes vackok. Azzal neki állt Kék hawaiit keverni a lányoknak.
– Csak várjuk ki a végét – vihogott a szőke, nagymellű. Kíváncsi leszek, hogy a hányadik pohár után fog lefordulni a székről.
Kissé idegbeteg lettem, hogy a fejem fölött beszél el a leányzó. Kihúztam magam, elővettem a leggyilkosabb modoromat, és közöltem:
– Téged, Cicám, biztosan az asztal alá iszlak. – azzal kiittam az italomat, és a poharat a bárpincérré vedlett tervező felé toltam. József elvigyorodott, és kitöltötte az újabb adagot. A poharat a szőkeségre emeltem.
– Melinda.
– Bella.
Azzal lehajtottuk az italokat. Zsolt dugta be a fejét az ajtón.
– Kész vagyok, jöhetnek a lányok.
Bella elhúzta a száját, letette a poharat, és elindult kifelé. Még visszafordult, és szikrázó szemmel közölte:
– Hív a kötelesség, de még nem fejeztük be – azzal felvetett állal átvonult a műterembe.
– Ne is törődjön vele, Aranyoskám – szólalt meg a hátam mögött József. – Hajtott Zsozsóra, de hiába, és most féltékeny.
– Mindjárt gondoltam – nevettem megnyugodva. Zavart volna, ha Bella lett volna az elődöm.
Mi is átmentünk a műterembe, ahol egy hatalmas franciaágyon pózoltak a lányok.
Leültem egy sarokba, és néztem, ahogy Zsolt átszellemülten dolgozik. Mindene alkotott, a gesztusai a gép a kezében, a teste. Végül nyolckor elment az utolsó lány is, és az ágy ott maradt üresen. Zsolt huncut mosollyal nézett rám, és én már sejtettem, hogy mi következik majd.
– Mikorra lesznek kész a fotók? – lépett oda Zsolthoz József.
– Délre az asztalodra teszem őket.
– Köszi. Maradtok a lakásban?
– Igen, hisz itt sokkal nagyobb és felszereltebb a labor, mint otthon, az meg gondolom nem ér rá, hogy holnap bent megcsináljam.
– Nem, nem – helyeselt József. – Majd a kulcsot reggel adjátok le a házmesternek – mondta József, és elviharzott. Amint becsapódott az ajtó, Zsolt hozzám lépett és hosszan, forrón megcsókolt. Eltoltam magamtól és átemeltem a fejemen az egyrészes kis nyári ruhát. Ott álltam egy szál Éva-kosztümben. Zsolt beharapta a száját az izgalomtól.
– Feküdj az ágyra – kérte remegő hanggal, majd kisietett az előszobába a táskájáért. Mire visszaért, én már szétvetett lábakkal feküdtem a hatalmas ágyon.
Zsolt elővett egy beöntő készletet, leakasztotta a képet az ágy fölül, és odapróbálta a pitlit, aztán kiment vele a fürdőbe. Izgatottan vártam vissza. Hamarosan megjelent, immár ő is teljesen meztelen volt. A táskából két kamerát vett elő, és fixre állította őket az ágy körül. Az egyiket az ágy lábához, a másikat oldalra, és elindította őket. Felakasztotta a pitlit, majd kezében a bardexes csővel mellém térdelt.
– Emeld meg egy kicsit a popsid – súgta a számba, miközben csókolt. Egyik kezét a fenekem alá tolta, a másikban pedig a cső végével simogatni kezdte a lyukacskám környékét.
Nyögdécselni kezdtem, és már azt kívántam, hogy bennem legyen. Lassan tolta fel, aztán felfújta a kis gömböt. A lábaim közé térdelt, úgy hogy felső lábszárán feküdjön a hátsóm, és kézzel kezdte el ingerelni a csiklóm, miközben a meleg víz lassan elindult belém. Szeme szemembe fúródva itta a kéjem minden kis morzsáját. Mikor már lélegzetem el-elakadt merev szerszámát kétszer, háromszor végighúzta nagyajkaim között, aztán kissé megemelkedve belém hatolt. Fejemet hátravetve élveztem el abban a pillanatban.
Megvárta, amíg kissé megnyugszom, és lassan mozogni kezdett. Kétfelől öntött el a forróság, a hasam csak úgy izzott. Keze közben végigkalandozott hasamon, mellemen, majd ujjai a számban kötöttek ki. Végig simították a nyelvemet, aztán kicsusszantak arcomra.
– Várj! – nyögte, és lenyúlt a táskába, és előhúzott egy selyemsálat. Hurkot kötött rá és csuklómra húzta. Megmerevedtem.
– Ne! – mondtam egyértelműen, nem szerettem az ilyen játékokat. Csalódottság ült ki az arcára.
– Csak az egyiket – kérlelt, és felcsillant a szemében a várakozás teli izgalom.
– Nem – mondtam, de hangomból már kiérződött a határozatlanság. Zsolt elengedte a kezem, melyen ott maradt a sál, és szinte könyörögve csókolt meg. Mióta kérlelt nem mozdult bennem, most jól esett ismét összehangolódni. Ismét hosszan mozgott bennem felkorbácsolva bennem a szenvedélyt. Kezem önkénytelenül csusszant az ágy rácsa mellé. Zsolt felkapta rá a fejét.
– Biztos? – kérdezte, én pedig reszketve bólintottam.
Kedvesem a rácshoz kötötte a sálat, aztán másik kezem után nyúlt.
– Azt mondtad, hogy csak az egyiket.
– Bízz bennem, jó lesz – kérlelt ismét. Megadtam magam, és a másik csuklóm is rab lett. Zsolt tövig nyomult bennem, és elkezdett a csípőjével körözni. Majd meg őrültem, olyan jól esett. Akartam nyúlni feje után, hogy közelebb vonjam magamhoz, de a kendő nem engedett. Tehetetlenségem tetézte gyönyörömet, lélegzetem elakadt, aztán a kéj sikolyként tört ki belőlem. Zsolt zihálni kezdett, és két körzés között hatalmasakat lökött rajtam.
Aztán felgyorsult. Nem tudtam már merre vagyok. Rángattam a kötelékemet, miközben azt kívántam, hogy minél tovább rab maradhassak. Őrült ütemben, egyszerre élveztünk el. Zsolt rám rogyott, felnyúlt és eloldozta az egyik kezemet. Kiszabadítottam magam, és sírva öleltem át kedvesem izzadt hátát. Pár percig feküdtünk így, aztán rám tört a WC-zhetnék. Nem kellett szólnom, Zsolt magától hengeredett le rólam, én pedig rohantam ki.
Mire visszaértem, kedvesem poharakkal a kezében fogadott.
Pezsgő volt benne. Bebújtam mellé az ágyba, és elvettem a felém nyújtott poharat.
– Ugye nem bántad meg?
– Nem – ráztam meg a fejem. – De, ennél többet nem engedek.
– Nem is akarok – nevetett kedvesem, és nagyot húzott a pohárból. Kivette a kezemből az italomat, hanyatt döntött és végigsimított a testemen.
– Kibírsz még egy kis kéjt? – tette föl szokásos kérdését. Már csak nevettem rajta, és bólogattam. Széttárta a lábaimat, és a pezsgőmet a puncimra öntötte, és nyalni kezdte rólam.
Nevetve élveztem.
– Fordulj meg – kérte aztán, és elővette a táskából az análizgatót. Bekente és feldugta, aztán lassan beindította, közben melleimmel játszott. Mikor már kellőképpen felizgultam belém hatolt, és sebesen, durván mozogva ismét a csúcsra repített. Lihegve, sikoltozva élveztem megint.
– Te, Te – lihegte, – milyen jó ez a rezgés. – és nagyot lökve ismét belém élvezett, aztán a hátamra rogyott, szinte teljesen betakarva. Majd meg fulladtam alatta. Végül hanyatt hengeredett rólam, én pedig befészkeltem magam a karjába.
Rájöttem, hogy nem tudom, hogy a kamerák mennek-e még, de nem is érdekelt.
Mikor felébredtem, már nem volt mellettem. Nagyon kellett WC-re mennem, így elindultam a fürdő felé, de sajnos égett a vörös lámpa az ajtó felett. Zsolt az elfényképezett filmeket hívta elő.
– Zsolt, mikor végzel? Ki kéne mennem.
– A folyosó végén van egy WC. Kérlek, menj oda ki. Aztán lőjj valamit a hűtőben. A bárpult alatt van.
Kimentem hát a mosdóba, aztán megszemléltem a hűtőt. Töltött csirke és krumpli saláta került elő.
No, meg Zsolt is. Fáradtnak, de elégedettnek tűnt. Csendesen ettünk, és a maradék pezsgőt szürcsölgettük hozzá. Kedvesem időnként hosszan rám nézett.
– Tudod, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte, és megfogta a kezemet.
– Most már – nevettem, és úgy fordítottam tenyeremet, hogy ujjaink összefonódhassanak. – Dolgozol még? – kérdeztem félve.
– Nem, befejeztem – mondta, majd felállt, és az ágy felé kezdett húzni.
– Most én jövök – akasztottam le a beöntő pitlit, és kimentem vele a fürdőbe.
Megtöltöttem vízzel és visszamentem. Zsolt hanyatt feküdt, egyik csuklója az ágyhoz kötve.
– Na megállj csak – mondtam, és a másik csuklóját is kikötöttem, majd bevezettem a csövet, és elindítottam a beöntést. Kedvesem mellé térdeltem, és kézbe fogtam fél merev péniszét. Húzogatni kezdtem, és éreztem, hogy tenyeremben egyre keményebb lesz. Zsolt behunyt szemmel élvezte a mozdulatokat, és mikor végül megnyalintottam vörösödő makkját felnyögött. Számban éreztem előváladéka fanyar ízét.
Bólogatni kezdtem, miközben ujjaimmal heréin játszottam.
– De jó – szakadt ki belőle, én pedig boldogan játszadoztam vele. Gátját masszíroztam, miközben a szopást nem hagytam abba. Zsolt végül zihálni kezdett, de még nem akartam, hogy elmenjen, így enyhén megszorítottam a makkja alatt, és abbahagytam a szopást.
– Még – könyörgött kedvesem. – Még!
Rábuktam hát megint, és addig dolgoztam rajta, míg ismét zihálni nem kezdett, akkor átvettettem a lábamat csípője felett, és beleültem kemény szerszámába.
– Oh! – nyögött fel, és most ő próbálta meg kiszabadítani a kezeit. Előre- hátra kezdtem el mozogni. Keménysége végig dörzsölte csiklómat is. Egyre jobban bepörögve, lihegve rohantam a csúcs felé. Éreztem, hogy ő sem bírja már sokáig, robbanni fog. Aztán elöntött a kéj, és rekedtem kiáltottam:
– Most, Kedves, most!
Ő pedig nagyokat lökve élvezett el ismét. Nem akartam még kiengedni magamból. Szétvetett lábakkal feküdtem rajta, és azt kívántam, hogy a hátamat simogassa.
Aztán rájöttem, hogy nem tudja, mert a keze oda van kötözve. Kioldoztam, és legnagyobb boldogságomra azonnal átölelt.
– Szeretlek, minden porcikádat szeretem – súgta a hajamba, és percekig így feküdtünk, majd lassan megfordultunk.
– Mindjárt jövök – mondta és kiment a mosdóba. Mikor visszajött, én már az oldalamon feküdtem a takaró alatt. Boldogító félálomban ringatóztam. Mellém feküdt a hasára. Felém eső karjával átölet. Így ragadott el az álom egy idegen lakásban egy félig idegen ember mellett, aki jobban az életem része volt, mint eddig akárki.