Tiltott helyekre mászik, hogy meztelenül fotózza magát az amerikai művésznő. Miru Kim kedvenc városa New York, annak is azok a részei, amelyek teljesen elhagyatottak. Ezeket próbálja magának felfedezni úgy, hogy meztelenül lefotózza magát a helyszínen: mint mondja, ettől lesz boldog. Mindegy mi a helyszín, szellemkórház, felhőkarcoló vagy híd, vagy disznók között azokkal meztelenül, testileg érintkezve istállóban, a lényeg, hogy szokatlan legyen.
Urban explorationnek, röviden urbexnek, vagyis városi felfedezésnek hívják annak az amerikai művésznek a hobbiját, aki nagyvárosok eldugott, elhagyatott, tiltott helyeire mászik be, hogy ott fotókat készítsen. Egészen pontosan az urbex általában kimerül a szokatlan városi terek meghódításában, Miru Kim viszont csavart egyet azzal a dolgon, hogy egy magával cipelt állvány segítségével aktokat készít magáról ezeken a helyeken.
Kim Massachusettsben született 1981-ben, aztán Koreába költözött családjával, majd 1995-ben vissza az Egyesült Államokba. 1999 óta él New Yorkban, azóta ez lett a kedvenc városa, képeinek nagy részét is itt készíti. De igazából Kimnek szinte mindegy, hogy melyik városba megy fotózni, csinált már képeket a párizsi katakombákban, ahogy az isztambuli Büjük Valide kánban is.
Az urbex viszonylag újkeletű és viszonylag népszerű hobbitevékenység, amit nehéz besorolni, mert ugyanannyira művészet, mint amennyire sport. Kell hozzá egy nagy adag adrenalin utáni vágy, ahogy az is, hogy az embert érdekeljék a város szövetéből kilógó, elfelejtett, nehezen megközelíthető, tiltott terek, de emellé szükséges még a művészi érzék is, hiszen az urbexesek nem csak úgy felmásznak néhány gyárkáménybe például, hanem végigfotózzák ezeket: dokumentálás és bizonyítás egyszerre. Az urbex Budapest utcáin is megjelent már, két blog is foglalkozik a témával, árnyalatnyi különbségekkel közelítve a témához. Hasonló koncepciótól vezéreltetve pedig a nyilvános meztelenkedést nem elhagyatott, hanem megszentelt területeken, azaz pl. a Vatikánban és katedrálisoknál űzi egy másik művész, Luizo Vega.
Kim azt írja a honlapján, hogy nem az adrenalin miatt csinálja ezeket a fotókat, hanem azért, hogy így szelidítse meg ezeket a vad tereket. “Mindig is érdekeltek az elhagyott városi tereket lakó élőlények, nemcsak patkányok, de kóbor kutyák, macskák, madarak, cukorgyárak elhagyott cukros hordóiban fészkelő méhek. Elképzeltem lényeket, amelyek ezeken a helyeken lakhatnának, aztán elkezdtem magam belakni a tereket. A környezettel játszó állat vagy gyerek lettem. Ahogy egy pillanatra belakom ezeket a tereket, az idegenből ismerősök, a durvából csendesek, a veszélyesből játékosok lesznek” – írja Kim. Persze valamennyi adrenalinfüggőségről biztosan lehet szó, mert Kim a mutatványait biztosítófelszerelés nélkül hajtja végre, és néha bőven száz méter fölé mászik egy-egy fotó kedvéért.
A leírásai alapján Kim úgy érezte, a nagyváros depresszióval, a művészeket sokszor nyomasztó kilátástalansággal csak úgy tudja felvenni a versenyt, ha leereszkedik a város legmélyebb bugyraiba, megismerni a közelében élő ismeretlent. Így kezdte el az urbexezést, ami mostanra nagyjából a megélhetését is biztosítja. “Amikor kiléptem ezekből a felszínes helyekből, ahol ismeretlen tömegek között voltam, mindig megnyugodtam, feltöltődtem” – írja.
Munkáival ma már a világ legnevesebb művészeti vásáraira hívják, 2007-ben az Esquire magazin beválogatta Amerika legtehetségesebb fiataljai közé, a Vogue-tól, a francia ARTE-n át a New York Times-ig rengeteg helyen szerepelt. Forrás: Velvet.hu
