A korai hatvanas évek konzervatív izraeli társadalmában a Stalag nevű zsebkönyvek jelentették az egyetlen elérhető pornográfiát. Mozifilm is készült a történetről. Noha azt állították hogy a Stalagokat angolból fordították, valójában izraeliek készítették és írták őket.
Ez volt Izrael egyik piszkos kis titka. A hatvanas évek elején, amikor az izraeliek először szembesültek Holocaust-túlélők megdöbbentő vallomásaival Adolf Eichmann pere során, egy Stalag nevű, nácikkal kapcsolatos témájú pornografikus zsebkönyvsorozat hatalmas sikert aratott szerte az országban.

Serdülő izraeliek egész nemzedéke, gyakran a túlélők gyermekei olvasták titokban a könyveket, amelyek nevüket a 2. világháborús hadifogolytáborokról (Stalag) kapták, melyekben a cselekmény játszódott. A könyvek perverz történeteket meséltek elfogott brit és amerikai pilótákról, akiket szadista, csizmás-korbácsos SS-felügyelőnők kínoznak. A történet általában a férfi főhős bosszújával végződött, aki megerőszakolta és megölte kínzóit.
Miután évtizedekig porosodtak padlásokon és szekrényekben, a Stalagok, amelyek a nácizmus, szex és erőszak különös héber keverékét képviselték, újra a közfigyelem középpontjába kerülnek. Velük együtt újra fellángolnak a viták a bennük megjelenített nácizmus- és holocaust-képről, és hogy helyénvaló-e ilyen formában keverni őket a szexuális perverziókkal, melynek hatása még az iskolai tananyagba is beszivárgott.
„Rádöbbentem, hogy ahogy itt nőttem fel, az első Holocaust-képek, amiket láttam, meztelen nőket ábrázoltak,” mondta Ari Libsker, a „Stalag: Holocaust és Pornográfia Izraelben” c. dokumentumfilm alkotója. A filmet a Jeruzsálemi Filmfesztiválon mutatták be júliusban, és októberben fog a mozikba kerülni. „Kisiskolások voltunk,” jegyezte meg, „emlékszem milyen kínosan éreztük magunkat.”
Hanna Yablonka, a negevi Ben-Gurion Egyetem történészprofesszora azt mondja, a film bemutatja azt, amit ő „a Holocaust-örökség ápolásának bulvár vonatkozásának” nevez.
„A félpornó világáig visszük a dolgot?” kérdezi. „A válasz, igen.”
A korai hatvanas évek majdnem teljesen puritán izraeli társadalmában a Stalagok jelentették az egyedüli elérhető pornográfiát. Majdnem olyan hamar ki is koptak a köztudatból, mint ahogyan megjelentek. Két évvel azután, hogy az első számot elkapkodták a tel-avivi központi buszpályaudvar melletti újságosstandokról, egy izraeli bíróság bűnösnek találta a kiadókat pornográfia terjesztésében. A leghíresebb Stalag-szám, a „Schultz ezredes személyi ringyója voltam” az elfogadhatóság minden határán túlment, a rendőrség nagy erőkkel próbálta összegyűjteni az összes példányt belőle.
A Stalagok kiadása elapadt, a sorozat illegalitásba került, különleges antikváriumokban és gyűjtők titkos köreiben keringett tovább.
Ari Libsker egyórás dokumentumfilmje az első, amely ilyen behatóan foglalkozik a Stalagokkal, és néhány kellemetlen tényre is felhívja a figyelmet. Például arra, hogy a Stalagok kifejezetten izraeli műfajt képviselnek, izraeli kiadók és szerzők művei, noha próbálták úgy álcázni a dolgot, mintha az angol eredeti fordításai lennének, egyes szám első személyben írva, eredeti memoárokat sugallva.
Az Eichmann-per 1961-es kezdetéig Izraelben nem nagyon lehetett a Holocaustról hallani. A túlélők érezték a neheztelést a régi telepesek részéről, hogy miért nem emigráltak időben, és hogy vajon milyen erkölcstelenségeket kellett elkövetniük, hogy életben maradjanak.
A filmben az első Stalag kiadója, Ezra Narkis elismeri, hogy a per volt az, szenzációs és véres részleteivel, ami lendületet adott a műfajnak.
Még provokatívabb, hogy a film készítői azt állítják, a Stalag pornográfia nem volt más, mint K. Tzetnik műveinek népszerűsített változata. Tzetnik volt az első, aki héberül írt Auschwitzról, és a Holocaust-kánon egyik ünnepelt szerzője. K. Tzetnik “kitárta az ajtót,” és “a Stalag írói sokat tanultak tőle,” mondta Narkis.
„K. Tzetnik” Yehiel Feiner De-Nur írói álneve. Az álnév a koncentrációs tábor lakói német elnevezésének rövidítése, célje hogy minden túlélőt képviseljen, egyfajta Holocaust-átlagemberként. Tzetnik egyik legnagyobb irodalmi sikerét a „Babaház” című, 1953-ban megjelentetett művével aratta, melynek a főszereplője az író lánytestvérének beállított nő, aki az SS szexrabszolgája a 24-es barakkban, a hírhedt auschwitzi kéjblokkban.
Bár a holocaustirodalom klasszikusának számít, számos szakértő szerint pornográf és valószínűleg teljesen légből kapott.
„Fikció volt,” mondta Na’ama Shik, a Yad Vashem kutatója (A Holocaust mártírjainak és hőseinek emlékét ápoló hatóság) .”Auschwitzban nem voltak zsidó prostituáltak.”
Mégis, a „Babaház” és a 2001-ben elhunyt Tzetnik más művei sokak szemében történeti dokumentumok, és a középiskolai tananyagban is szerepelnek. Libsker filmje bemutatja egy izraeli iskola igazgatóhelyettesét, aki egy csoport kamaszt vezet körben Auschwitzban, külön bemutatva a 24-es barakkot, Tzetniket idézve.
A Holocaust oktatásának ettől a megközelítésétől egyre több izraeli iskola tartózkodik. „Elég rossz volt a Holocaust anélkül is, hogy mindenfélét kitalálnánk,” mondta Dr. Yablonka.
„A könyvei nagyon grafikusak és barbárok voltak,” mondta Sidra Ezrahi, a Jeruzsálemi Héber Egyetem összehasonlító irodalomtörténésze. Talán egykor nagyon fontos hatást tettek az emberekre, tette hozzá, „de az idő múlásával még mindig benne hagyták a tananyagban, ez botrányos”.
Sok izraeli számára az egész Eichmann-per legdramatikusabb pontja Tzetnik tanúvallomása volt. Valódi személyazonosságát a tanúk padján fedték fel először, és vallomástétel közben el is ájult. Mindeközben a Stalgokat vitték, mint a cukrot.
Yechiel Szeintuch, a Héber Egyetem jiddis irodalom professzora viszautasít minden kapcsolatot a pajzán Stalagok és Tzetnik „eredendő bűnt” jelentő írásai között. Szentül állítja, hogy Tzetnik művei a valóságon alapulnak.
Azonban a 35 éves Ari Libsker, maga is Holocaust-túlélők unokája állítja, Tzetnik könyveiben a „horror, szadizmus és pornográfia” ugyanaz a keveréke szerepel, és ma is ezt használják arra, hogy az izraeli tudatban megörökítsék a Holocaust emlékét.
Forrás, Jerusalem Journal. Isabel Kershner: Egy Holocaust-per furcsa mellékterméke Izraelben