A 2007-es Zuhanórepülés is azt az örökzöld témát boncolgatja, hogy drogozni, bűnözni, lopnicsalni alapvetően csúnya dolog, ráadásul az egészségünkre is káros, ám a fenti jelenet azt a néhány percet villantja meg, ami miatt mégis megéri lepaktálni az ördöggel. Nagy Zsolt ezúttal Parti Nórát csábítja el egy csipetnyi vagányul felkínált kokóval, hogy utána maga Geszti Péter ex-neje, Gryllus Dorka is csatlakozzon a partihoz. Lesütött szemmel ugyan, de be kell ismernünk, hogy mennyire jól áll Gryllus művésznőnek ez a kurvás stílus, a hatalmas műkörmökkel, csípőtetkóval és orrpirszinggel.

Tartalom: Kőkemény börtönjelenet, és a szabaduló, szeretnivaló zsivány. Egy bár, drogok, művészek, gazdagok, bűnözők – Theo (Nagy Zsolt) „hazaérkezik”. Ostoba módon… olyannyira, hogy szinte azonnal visszazüllik, beleszeret az egyetlen lányba, aki abszolút tabu, és egyetlen eltűnési megoldásként bevállalnak egy önmaguk határait igencsak meghaladó akciót. Ám mindezek mellett – és ellenére – a film önéletrajzi ihletettségű. Nagy Viktor forgatókönyvíró Novák Erik rendezővel filmsztorivá egészítette ki életútjának egyes elemeit, ami a filozófia-teológia szakról, a drogos alvilágon keresztül, egészen a börtönig vezetett.
Kritika: „Az igazi alvilág, ahogy eddig még sosem láttad” – hirdeti büszkén a Zuhanórepülés plakátja. Már ebből is látszik, hogy ez a film nagyon zorall…szeretne lenni. De megmondom Nektek a frankót, Tesókáim, ez a téma ez nem így műkszik, mer’ ilyet csak habiszti emberek mondanak. Él a Nagy Vízen túl egy rendező bácsi, úgy hívják, Martin Scorsese. Ha van valaki, aki kitehetné a filmjei plakátjára ezt a mondatot, hát akkor Ő az. Mégsem teszi, mert az olyan klasszikusok, mint a Nagymenők vagy a Casino magukért beszélnek. Az, hogy magasra tették a lécet Novák Erikék, nem is a legjobb kifejezés: a reklámkampány alapján egyszerűen egy komolyan nem vehető filmre számítottam – pedig, ide a rozsdás bökőt (a filmben meg is kapnám, bele a nyaki ütőerembe), ők minden percét komolyan gondolták.
Adott egy forgatókönyvíró, Nagy Viktor, aki már a Nyóckerben is hatalmas dumákkal kápráztatta el Novákot – és nem mellékesen minket – , most pedig saját önéletrajzát adaptálta a szélesvászonra; ez eddig nem is hangzik rosszul. Csakhogy a logikátlanságok, amik egy animációs filmben nem tűnnek fel, netán még jól is állnak neki, egy játékfilmet már meglehetősen súlyosan érintenek. Ugyanígy, akármilyen ügyesen alakítgatta is az egyáltalán nem kamu-zorall Nyócker sztoriját a Zuhanórepüléssel rendezőként debütáló Novák, ebbe az élőszereplős moziba bizony beletörött a bicskája.
Igen, ezt a balhét nekik kettőjüknek kell elvinniük. Mert hiába nem vagyunk híján most sem az eszméletlen szövegeknek (a havannás beszólás iszonyat nagyot ütött…), és hiába kapunk egy-két tényleg emlékezetes figurát a mozitól, történet- és színészvezetésnek a nyomát sem lehet felfedezni. Ki-belépkednek mindenféle arcok, dörrennek egyet, aztán csákány. Közben egyre csak rángatózik a kamera és belassul a hang, valahányszor a night clubba lépünk – márpedig oda sokszor betérünk. Egyedi látványvilág? Nem mondanám… Viszont, ha már itt tartunk, azt muszáj megjegyeznem, Vecsernyés János operatőr egy-két valóban remek képet is prezentál nekünk, a művészieskedő-zorallkodó vizuális zűrzavarért pedig sokkal inkább a direktor a felelős
S akkor vissza a főbűnösökhöz. A forgatókönyv egyik legfurcsább kitalálmánya a Casino „Back Home” jeleneteinek reprodukálása, lepukkant, bajszos-borostás ruszki tengerészekkel; aminek az értelmét avagy jelentését azóta is hiába kutatom – s mely okosságnak a csúcspontja mindenképp az a szcéna, amiben „Eder mester” és hajleszkinézetű segédei egy limóban osztják az észt Igornak, a makulátlan öltözetű életcsászárának. Ja, és ha mindez nem lenne elég, mindeközben ott csücsül Igorunk mellett a hallgatag szamuráj, aki csak annyiszor nyilatkozik meg, mint Néma Bob; és szabadidejében harcművészeti bemutatót tart az úszómedence partján. Gyász.
Egyszóval, azon túl, hogy az utcaduma kétségtelenül ott van minden megnyilatkozásban, sokat nem nyertünk az überhiteles Nagy Viktorral; mert tényleg hibát hibára halmoz, és kész csoda, hogy egyedül pont a(z amúgy a magyar film legnagyobb problémájának számító) befejezést nem cseszte el, sőt.
És akkor Erik fiú. A cronenbergi naturalizmus egyszeri megvillantásától eltekintve egyáltalán nem mutat semmi olyat, ami miatt tűkön ülve várnánk a következő moziját. Az még hagyján, hogy a csodásan megkomponált szexjelenet a Reprevüésatöbbi c. borzadályt idézi, mert minden rendezőnek meg kell tanulnia egyszer szép testeket megmutatni a kamerának; és ha ez egy vizsgafilm, a direktor dícséretesen működött együtt az operatőrrel. Ha nem az, és úgy hiszem, nem az, akkor viszont nagyjából annyi keresnivalója van a moziban ennek az összefonódásnak, mint az angyal a diszkóban-jelenségnek – ami minimum egy „Ez mi volt, ember?!?!” felkiáltásra ösztökéli az ízlésvilágát féltve óvó mozibarátot.
Aztán egyszercsak lövöldözni támad kedvünk a mélygarázsban, van ilyen. Klisének klisé, dehát úgy is lett elővezetve, gond egy szál se. Félig profi, félig túl lett spilázva, lesz ez még jobb is. De nem csak autókat és töltényeket kell ám mozgatnia egy rendezőnek, hanem jelen esetben elsősorban egy szimpatikus főszereplőt és sok-sok brutálisan hiteles mellékfigurát. No, ez az, amit leginkább hiányolok a Zuhanórepülésből. Nagy Zsolt, akármennyire is szeretjük amúgy a tehetségéért, Theoként tenyérbemászó és „csicskanyitogató”. Első komolyabb mozis szerepében Törköly Levente szintén kicsit sok, Derzsi Jánost pedig csont nélkül az amatőrök (vannak bőven) egyikének lehet nézni, a sokszor bántóan sablonos szövegét bődületes hangsúlyozási hibákkal mondja fel, mint egy leckét. Ő ennél sokkal többet tud, amit egy jobb és tapasztaltabb rendező be is tud nekünk bizonyítani.
A fent említett amatőrökről szólva: én mindenképp sokallom a számukra kiosztott szöveg terjedelmét. Egy mondat a maximum, lehetőleg az is álljon egy szóból. Mert a kétmázsás kopasz csak addig félelmetes, amíg nem kezd el egy ovis versszavalási szintjén „keménykedni” a komolyabb színészi kvalitásokért kiáltó monológjával. Kevesebb Tarantino, több Kevin Smith (nem a rendező, a színész!) – ezt tudnám javasolni az alkotóknak.
Lukáts Andor, akit az utóbbi időben legalább egy évben egyszer láthatunk moziban (sajnos már ez is nagy szó…), nos, ő az egyedüli, aki rendezői segítség nélkül is kifogástalan játékkal ajándékoz meg minket. Nagy kár, hogy az ő figurája lóg ki leginkább az egész moziból. Barátaim szerte az éjszakai életben, csumidázlak Titeket, eskü’ nincs mit tenni: ez tényleg, frankón zuhanórepülés. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a gép jó helyre csapódik be…
[Videók]