Hogy a láb kultuszának Európában nincsenek évszázados hagyományai, még nem jelenti azt, hogy a lábfetisizmus üldöznivaló perverzió. Gondoljunk csak a kínai nőkre, akik ugyanolyan örömmel jártak elnyomorított lábaikon egy évezreden át, mint az európai nők páncélszerű fűzőibe préselve.

Fetisizmusnak nevezzük bármely olyan tárgy vagy testrész szexuális célokra való felhasználását, amelynek egyébként semmi köze nincs a nemiséghez. A fétis tárgya nélkül sokszor a kielégülés is elérhetetlen. A rajongás célpontja lehet testrész, ruhadarab, ritkábban valamilyen kevéssé személyes tárgy. A fetisizmus fokozatai a könnyed érdeklődéstől egészen odáig terjedhetnek, hogy az alany teljes szexuális figyelme a kultivált tárgyra összpontosul. Gyerekeknél és időseknél egyaránt előfordulhat. Még a szélsőséges fetisiszták sem jelentenek veszélyt a társadalomra, hiszen a leggyakrabban otthon, önkielégítés közben vagy alkalmas partnerrel áldoznak szenvedélyüknek.

A fetisizmus tárgyai anyaguk vagy formájuk alapján lehetnek vonzók az alany számára. A láb és a lábfej értelemszerűen alakjuk miatt válhattak legendás fétistárggyá.

A Wikipedia értelmező szótár szócikke szerint a lábfetisisztát felizgathatja a láb és a lábujjak látványa, tapintása, szaga, a lábfejek nyalogatása, csókolgatása, csiklandozása, vagy az, ha mindezeket egy másik ember teszi az ő lábával. Némely lábfetisisztát könnyen eljuttat az orgazmusig, ha partnere a lábfejével masszírozza a nemi szervét.

A fetisiszta hasonlóan reagál a lábfejre, mint az átlagember a nemi szervek látványára. Sokan a meztelen lábat kedvelik, mások viszont szeretik különböző cipőkbe, zoknikba vagy harisnyákba öltöztetni imádatuk tárgyát. (Hasonló irányzat a cipőfétis /retifizmus/ is, itt nem a láb a lényeg, hanem a minél extravagánsabb, szexibb lábbeli.) A lábfetisiszta nő és férfi is lehet, tehát a szőrös férfilábfejet is övezheti szexuális nimbusz. Freud a Kínában elterjedt lábkötözést (lásd lejjebb) is a lábfetisizmus egy formájának tekintette.

A hardcore lábfetisizmus sokszor összekapcsolódik a szado-mazochizmussal, a kiegészítők bőrből, fémből, kegyetlen benyomást keltő anyagokból készülnek, mint Anettka felsői. A lábimádat enyhébb verziója inkább a lányszobák pihe-puha, rózsaszín macis bokazoknikkal bélelt világában kulminál.

Cameron Kippen, az USA-beli Curtin University munkatársa szerint az erotikus szimbolizmus leggyakoribb formája a lábfetisizmus. Bár a lábnak évszázadok óta különleges erotikus töltést tulajdonítanak, még senki nem tudja, mi játszik szerepet a fetisizmus kifejlődésében. Csak annyi bizonyos, hogy mind a láb illata, mind a tapintása kulcsfontosságú.

William Rossi Sex life of foot and shoe című tanulmányában nehezményezi, hogy a pedikűrösök munkájuk során nem veszik figyelembe a láb kétségbevonhatatlan szexuális funkcióit. Szerinte az embereket a világon minden felizgathatja, ez alól a láb és a lábfej sem lehet kivétel, így tehát itt az idő, hogy a láb- és a cipőfetisizmust (retifizmus) végre ne tekintsék abnormálisnak. Nagy mértékben a társadalom és a kulturális hagyományok határozzák meg, hogy valamely jelenség a szexuális norma részének vagy elhajlásnak tekinthető-e, és mivel a nyugati hagyományokban nyoma sincs a láb kultuszának, a (tudományos) közvélemény a lábfetisizmust a posztindusztriális társadalom perverziójának tekinti.

Pedig… A lábkötözés, ez az európai füllel felfoghatatlan értelmű hagyomány egy évezreden át kitartott Kínában. A 10. században jött divatba, és kb. mostanra halt ki az utolsó generáció, aki élete végéig törpelábakon tipegett. 1911-ben a Kínai Köztársaság kormánya tiltotta be az embertelen eljárást, egyrészt a nyugati divatirányzatok hatására, másrészt mert az összekötözött női láb a császárkor léhaságának egyik fő szimbóluma volt.

A lábtöpörítés szokása állítólag úgy terjedt el, hogy egy császári ágyasnak egyszer összekötözött lábbal kellett táncolnia. A hölgy követőire sokkal keményebb megpróbáltatások vártak: a 12. században, amikor már az egész országban bőszen nyomorították a nemes hölgyek lábait, a kislányok lábfejét olyan zsenge korukban kezdték el kötözni, és olyan szorosra, hogy képtelenek voltak a táncra, és még a járás is nehézségeket okozott nekik.

Mivel csak a tehetősek engedhették meg maguknak a haszontalanul üldögélő feleségek, ágyasok luxusát, az apróra kötözött láb a gazdagságot sugározta, (akárcsak régen a fehér bőr, napjainkban pedig a barna). A legenda szerint a császár egyik egyszerű származású hitvesének ép és egészséges, ámde parasztosan nagy lábai voltak, s ezért megállás nélkül gúnyolták. Hongwu császár, hogy bosszút álljon, megölette a gúnyolódók összes szomszédját.

A kicsinyítés metódusa a következő volt: a kislányok lábujjait hároméves korukban a nagylábujj kivételével eltörték, a meglágyult lábfejet ily módon kedvükre formálhatták szoros szalagokkal, és megakadályozhatták további növekedését.. Az eszményi lábfejhossz 10 centiméter volt!

Egy 16. századi kínai regény, a Szép asszonyok egy gazdag házban érzékletesen számol be a töpörített lábú kéjnők életéről. Hszi-men Csing úr dologtalan ágyasai között presztízsszámba ment, hogy kinek mekkora a lábfeje. Természetesen az volt a legérzékibb nő, akinek a legpirinyóbb topánka is ráfért a lábára. Naphosszat selyempapucsokat varrogattak maguknak, és nagyobb távolságokat kizárólag gyaloghintón tettek meg. Férjük békácskának, aranyliliomnak becézte a női lábfejeket, és nem átallotta levenni róluk a cipőcskét, hogy bort igyék belőle.