A statisztikák szerint a férfiak többsége havonta legalább egyszer ellátogat pornó helyekre a weben. És vannak, akik nem csak egyszer… Rohamosan terjed egy új lelki betegség, amelyet a szakemberek internetes pornófüggőségnek neveznek. A pornográfia egyidős a kultúrával. Már az ókorban létezett, és azóta is végigkíséri az emberiség történetét. Igazán tömeges méreteket csak a huszadik században öltött, de az internet megjelenéséig megmaradt egyfajta karanténba zárva. A világháló azonban új helyzetet teremtett: a pornót behozta a családi otthonokba. Szakértők szerint a pornográfia és az internet olyan veszélyes elegyet alkot, amely súlyosan deformálhatja a felnőttek, és még náluk is jobban a felnövekvő nemzedékek szexuális viselkedéskultúráját. A szociálpszichológusok világméretű kísérletről beszélnek, amelynek szenvedő alanyai mi vagyunk, a terapeuták pedig egy új járvány, az internetes pornófüggőség gyógymódját keresik.

Lógunk a pótszeren – A széles sávú kapcsolatok terjedésével az internet egyre jobban háttérbe szorítja a tévét. Egy közelmúltban végzett brit felmérés szerint egy átlag angol naponta 164 percet tölt a web böngészésével, míg tévénézéssel csak 148 percet. Ebbe a napi három órába rengeteg értelmes tevékenység belefér: az ember híreket olvas, információkat gyűjt a munkájához vagy a szabadidő eltöltéséhez, apróhirdetéseket bogarászik és így tovább. De sokan vannak, akiknél a szörfözés több praktikus időtöltésnél: olyan pótcselekvés, amely már kóros méreteket ölt. A pszichológusok szerint az internetfüggőség legfontosabb ismérvei: rendszeresen tovább szörfözünk a weben, mint eredetileg terveztük, ismerőseinknek kevesebb időt vallunk be a ténylegesnél, állásunk, munkánk, emberi kapcsolataink is veszélybe kerülnek a túlzásba vitt böngészés miatt, és a feszültséget is a hálón vezetjük le. Ugyanez kicsit humorosabb megfogalmazásban: internetfüggőnek tekinthetjük magunkat, ha hajnali négykor a vécére menet gyorsan megnézzük, hogy nem kaptunk-e újabb e-mailt – és visszafelé megnézzük még egyszer…

Számít a méret – Az internetfüggőség egyik sajátos válfaja, amikor a pornóhelyek látogatása válik lelki kényszerré. Az összes nettel kapcsolatos lelki nyavalya közül ez a leginkább személyiségromboló hatású. A pornó a világhálónak az a sötét tartománya, amelynek kiterjedését legfeljebb becsülni tudjuk. Az internetes szűréssel foglalkozó N2H2 cég adatbázisa 1998-ban még csak 14 millió ilyen oldalt tartalmazott, 2003-ban már 260 milliót, és az oldalak száma ma már félmilliárd körül járhat. Van olyan szakértő, aki azt állítja, hogy a világhálón található összes honlap többsége szexuális tartalmú! És ezt a sötét zónát nem veszi körül kerítés, nincs elválasztva a világháló többi részétől, mint a vigalmi negyedek egynémely nagyvárosban. Elég beírni a keresőbe, hogy XXX, és máris milliónyi oldal közül válogathatunk, amelyek bármelyike egyetlen gombnyomással elérhető. Vagyis az internet általunk ismert része egy szennyes óceánon úszik, és a férfiak többsége időnként szívesen végez kutatómerüléseket. Egy Egyesült Államokban végzett 2004-es felmérés szerint a 18 és 34 év közötti férfiak több mint hetven százaléka legalább havonta egyszer felkeres a weben pornográf helyeket. És noha erről nincs pontos statisztika, a pszichológusok beszámolói szerint rohamosan nő azok száma, akik nem csupán hébe-hóba kukkantanak be ide, hanem kényszeres látogatóivá válnak a pornográf weboldalaknak.

Leküzdhető-e? – Végzetes vonzerő – Mitől olyan delejesen vonzó az internetes pornó? A szakértők három alapvető okot emelnek ki. Először is olcsó. A helyek jelentős része ingyenes, reklámokból tartja fenn magát, és ahol fizetni kell, a tarifák alacsonyak, a látogató viszonylag szerény előfizetési díjért juthat rendszeresen „friss áruhoz”. Bár nem árt megjegyezni, hogy ez az olcsóság viszonylagos. Az internetes pornó hatalmas üzlet – a The Washington Post januári becslése szerint éves forgalma megközelíti a hárommilliárd dollárt –, és ezt a hatalmas összeget, ahogy mondani szokták, nem a méhecskék hordják össze.Egy pornófüggőt anyagilag is nagyon le tudnak meríteni a nyakló nélküli előfizetések. Az internetes pornó vonzerejét fokozza, hogy gyorsan és kényelmesen hozzáférhető. Nem kell lemenni érte a sarki újságos kioszkba, vagy betérni egy gyanús külsejű szexshopba: ott van csábítóan közel, pár kattintásnyira, és a nap huszonnégy órájában elérhető. A harmadik fontos tényező az ügymenet diszkrét, személytelen jellege. A felhasználónak nem kell megadnia a nevét, feltárnia személyazonosságát, nincs kitéve a sanda pillantásoknak, és ha körültekintő, a lebukás kockázata is kicsi. Ez a három körülmény együtt annyira felfokozza a csábítást, hogy még olyanok is meginognak, akik egyébként jártasak a lemondás művészetében. Egy lelkipásztorok körében végzett amerikai felmérésből például kiderült, hogy a megkérdezett lelkészek fele erős kísértésként éli meg az internetes pornót, és több mint egyharmaduk állandó harcot vív e kísértés ellen.

Csábít és kábít – A férfiak többsége tehát, aki rendszeres internetkapcsolattal rendelkezik, a statisztikák szerint ellátogat néha pornóhelyekre, és a pszichológusok – akik megengedőbbek ezen a téren, mint a vallási vezetők – azt mondják, hogy ez többé-kevésbé normális. De mikortól számít valaki internetes pornófüggőnek? Nehéz megvonni a határt a normális viselkedés és a kényszeresség között: a szakértők általában úgy fogalmaznak, hogy a kóros viselkedés ott kezdődik, ahol az egyén szociális, munka- és rekreációs tevékenységei sérülnek. Egy amerikai tanulmány ennél konkrétabban fogalmaz: ha valaki hetente tizenegy óránál többet nézeget pornóhelyeket, az már függőnek tekinthető. Van olyan szakértő, aki a kábítószerhez, a kokainhoz vagy a crackhez hasonlítja az internetes pornót. És valóban, a rászokás mechanizmusa és idegrendszeri hatása meglehetősen hasonló. Ezt PET (pozitron-emissziós tomográf) vizsgálatok is bizonyítják: a pornóképek látványa a kísérleti alanyokból hasonló agyi reakciókat váltott ki, mint a kábítószerfüggőkből a kokaint ábrázoló fényképek.

Lelombozó mennyiség – A pornó különböző hordozókon a világháló megjelenése előtt is hozzáférhető volt – igaz, körülményesebb módokon, de aki akarta, beszerezhette a napi adagját. Az internetes pornó megkönnyítette a hozzáférést, de ezen kívül hozott-e más változást is? Igen, mondják a szakértők. A világháló nem csupán egy újfajta hordozó, a magazinok és videokazetták korszerű megfelelője. A kínálat kimeríthetetlen gazdagsága újfajta „fogyasztási” szokásokat generál: a szörföző vágyai tárgyát keresve képről képre ugrik, és egyre intenzívebb hatást keres. Késztetései eközben torzulnak, és egyre kevésbé elégíthetők ki valóságos élethelyzetekben.
Az effektust szelídebb változatban tévézés közben is megfigyelhetjük: minél több csatornánk van, annál kevésbé tudunk koncentrálni bármelyikre, és miközben vadul nyomogatjuk a távirányítót, egyre jobban elhatalmasodik rajtunk az érzés, hogy az összes műsor nem ér egy hajítófát sem. A csalódás garantált, a folyamatba bele van kódolva a (lelki) kielégíthetetlenség és az eszkalálódás. Azok az internetpornó-függők, akik problémájukkal terapeutához fordultak, arról számoltak be, hogy viszonylag hamar eljutottak olyan szélsőségekig, amelyeket korábban maguk is elutasítottak. Eközben egyre frusztráltabbá váltak, szexuális életük elsivárosodott, és partnerkapcsolataik tönkrementek.

Szembenézés a problémával – Az internetes pornó azáltal, hogy beszivárog a családi otthonokba, a gyermekek szexuális tanulási folyamatát is befolyásolja. Egy angol gyermekek körében végzett 2003-as felmérés szerint a 9–19 éves gyerekek háromnegyede hozzáfér otthon az internethez, és közülük 57 százalék látott pornót a weben, 25 százalék kapott pornográf levelet. Ez az első olyan nemzedék, amely a serdülőkorban ilyen brutálisan szembesül a pornóval. Megjósolhatatlan, hogy ez milyen hatással lesz a szexuális fejlődésükre. Traumatizálja őket, vagy – ez az optimista forgatókönyv – növeli a tűrőképességüket? A pszichológusoknak nincs egyértelmű válaszuk a kérdésre. És egyértelmű gyógymódot sem kínálnak az internetes pornófüggés ellen. A leszokás, mint minden szenvedélybetegségnél, hosszú és kínkeserves folyamat. Súlyosabb esetekben mindenképp javallt szakemberhez fordulni. A pszichológusok azonban hangsúlyozzák, hogy az első és legfontosabb a belső szembenézés a problémával. Aki legalább önmagának képes bevallani a keserű igazságot, nagy lépést tett a gyógyulás felé.