Az 1. rész itt. A prostitúció tömegessé válása és a szifilisz 1500 körüli váratlan és rohamos terjedése Európában azután véget vetett a toleráns beállítottságnak. Az addig jól jövedelmező (adózó!) nyilvánosházakat Európa több országában hosszú időre bezáratták, a prostitúciót – mint a közegészséget fenyegető tevékenységet – egyértelműen üldözni kezdték. Ugyanakkor a késő reneszánsz illetve barokk királyi udvarokban majd hogy nem státuszszimbólummá vált a szeretők tartása. A királyok többnyire nemesi származású, az udvarhölgyek közül kikerülő állandó szeretőket, ágyasokat tartottak, és szolgálataikat busásan megjutalmazták. A királyi hálótermek hírhedt kegyencnői közül néhány különösen nagy, esetenként a király törvényes hitvesénél is nagyobb hatalomra, befolyásra tett szert. A királyok példáját természetesen a nemesurak is követték. Erkölcsi aggályok ebben nem zavarták sem őket, sem „hivatásos szeretőiket”, hiszen a közvélekedés ebben az időben az volt, hogy „csak aki kis embereknek engedi át magát, az a szajha, nem pedig aki királyokkal és nemes urakkal gyakorolja a szerelmet”. Persze, a kéjhölgyek rangsorának alján ezekben az időkben is a bordélyházakban dolgozó prostituáltak voltak.
Mindinkább kettős erkölcs jellemezte a prostitúció megítélését (is). A 18. századi Velencében pl. kurtizánnak lenni sikk volt, így Európa többi városából is akadtak, akik testük áruba bocsátásából szerettek volna ott élni. De pl. az örökség nélkül maradt nők számára is gyakran vonzóbbnak tűnt az örömlányok életformája, mint cselédként dolgozni, vagy egy boldogtalan érdekházasságban élni. (Hozzáteszem, nem csak ott és nem csak akkor…) A kéjvágy szolgálónői gyakran pompázatos ruhakölteményekbe öltöztek, hogy gazdag polgárnőknek higgyék őket, és így megjelenhessenek a város azon részein, amelyekből a kurtizánok ki voltak tiltva. A jól öltözött kéjhölgyek pl. a templomokban elfoglalhatták a gazdag polgárokat megillető helyeket is. Az álruha így segített áthidalni a társadalmi osztályok közötti szakadékokat. A kurtizánok, utcai színészek számára azután a XVI. században rendeletben írták elő a maszkok és álruhák viseletét.Az előkelő hölgyek csak a XVII. századtól kezdték ezeket hordani, újra eltüntetve – külsőleg – a különbséget.
A viktoriánus kor Angliája ugyancsak kettős erkölcsöt mutat. Egyrészt a szemforgató álszemérmeskedés hatására az irodalmi művekből eltűntek a testi folyamatokra vonatkozó kifejezések, és elfogadhatalan volt nevén nevezni egy alsóneműt, másrészt e korszakra – a népesség gyors szaporodása mellett – a prostitúció és pornográfia térhódítása volt jellemző. Az 1800-as évek első felében nyolcvanezerre, 1870 táján pedig ötvenezerre becsülték a Londonban élő utcalányok számát. A rendőrség által nyilvántartott prostituáltak száma – a dolgok természetes rendje szerint – ennek persze a töredékrésze. Bár a hatóságok – akkor – tudták, hogy a prostitúció végső soron nem akadályozható meg, egyre több hivatalos korlátot, akadályt és szabályt állítottak szembe vele. A bordélyok bezáratása mellett (ami akaratlanul az utcai és a „titkos” prostitúciót erősítette), több országban rendszeres orvosi vizsgálatokat vezettek be a hivatalosan bejelentett, s ezzel „legalizált” prostituáltak számára. A XVIII. századtól kezdve a polgári kultúra szigorúbb nemi erkölcsöt eredményezett, amely egyfelől élesen elítélte a prostitúciót, másfelől azonban nélkülözhetetlenné tette. A polgáriasodással megjelenő új nyomor ráadásul sok proletár nőt és lányt, sőt fiúkat is prostitúcióra kényszerített. Mindezek együttes hatására a XX. század elejére a prostitúció jelentős, azonban keményen elfojtott szociális problémává nőtt.
Napjaink prostitúciója – A test örömeinek felszabadítása – annak emberi (érzelmi, erkölcsi stb.) hozadékától elszakítva – hatalmas iparág kialakulásához vezetett. A XX. század végére a prostitúció alapvető elemeiben változott meg. Az ipari országokban a női prostitúció ma változatos formákban létezik: utcai strichelés, callgirl, domina stúdió, eszkort-szerviz, eros-center, klub, lakásbordély, peepshow, szexmozi, telefonszex és internetszex. Vannak keverék formák is, hiszen ma ez az ősi üzlet is állandóan és kiterjedten változik. Az egyes formák között ugyanakkor számottevő különbség van: a prostituált és az ügyfél kapcsolatában, az ügyfél által fizetett összeg elosztásában, valamint abban is, ahogy egyikük vagy másikuk szempontjából mennyire veszélyes az adott forma.
Németországban pl. (a Hydra nevet viselő prostituáltszervezet adatai szerint) körülbelül 400 ezren foglalkoznak prostitúcióval A szexipar egyik legsikeresebb vállalkozási területe az elmúlt évtizedben a telefonszex, amelynek tipikusan férfiak az ügyfelei, mégpedig 80%-ban olyanok, akik stabil partnerkapcsolatban élnek. Az Internet eleve az egyik legjelentősebb szexipari szolgáltatóként indult, a becslések szerint a világhálón szörfözők 40%-a szexajánlatokat is nézeget. A leggyakrabban keresett fogalmak százas toplistáján a szex és az erotika az első és a második helyet, a ‘gay’ (homoszexuális kapcsolatban a gyengébb nem szerepét játszó fél) a kilencedik, a ‘domina’ (prostituált) a tizedik, a pornó a tizennyolcadik, a telefonszex a huszonkilencedik helyet foglalja el. A szexpiac legújabb ága azoknak a szolgáltatásoknak a csoportja, amelybe az erotikus masszázs, a „meztelen takarítónő” közvetítése, a bérelhető sztriptíz és a biztonságos házasságtörést megszervező ügynökségek tartoznak.
Kínál-e tanulságot mindez? Egyet mindenképpen: prostitúció volt és van, igazán még sehol, soha nem tudták megszűntetni. Ahol és ameddig csak írásos emlékek állnak rendelkezésre, valamilyen formában mindig létezett. Mind az ókori, mind a középkori és a modern társadalmak is kimondva, kimondatlanul tudomásul vették, hogy a teljes monogámia egy ideál. Azt is tudták, hogy az intézményesített párkapcsolat élethosszig tartó szexuális kizárólagossága olyan ideál, amelynek a gyakorlatban csak ritkán sikerült megfelelni. Újra- és újra tapasztalták, hogy elsősorban a férfiak, de a nők is keresnek és találnak házasságon kívüli kapcsolatokat, azonban többségükben anélkül, hogy a saját házasságukat veszélyeztetni akarták volna. Ezért azután bizonyos engedményeket tettek, figyelembe véve a monogámiából való esetenkénti kilépésre vonatkozó igényt. Ilyen engedmény volt a prostitúció. (Emellett a házasságon belüli részleges szexuális szabadság elemei voltak az ágyasok és a szeretők épp úgy, mint az olyan orgiaszerű ünnepek, mint a szaturnáliák és a karnevál). Egyértelmű viszont az is, hogy a prostitúció viszonylag kisebb szerephez jutott, ha a férfiak és nők saját kezdeményezésük alapján, viszonylag könnyen egymásra találhattak. Csökkent ott, ahol jobbak voltak az életfeltételek, ahol a nőknek jobb kereseti lehetőségei voltak, és ahol több jogot és nagyobb képzési esélyeket kaptak.