Soma mamagésa – Spitzer Gyöngyi további cikkek itt – legújabb könyvében a szexről, az ételről és a vágykeltő főzésről-evésről ír. Ezekről, a spiritualitásról és különböző személyiségeiről beszélt nekünk, de kiderült az is, hogy miért volt egyszerre tizenhat fiúba szerelmes, hogyan lehet megtudni, melyik honlapnak hihetünk, miért az unokák küzdenek a nagyszülők problémáival, és mi az a kollektív fájdalomtest.
Nem a megszokott afrodiziákumsorolás van a könyvedben.
Nem, tényleg bármi lehet afrodiziákum, amit annak tartasz, vagy szeretnéd, hogy az legyen, ezért is kezdem a paprikás krumplival. De van egy tudományosabb rész is a könyvben, ahol elmondom, hogy melyik étel melyik összetevője milyen hatással van a szervezetre. És a kettő együtt is működik: olyan is van, hogy reszelem a ginzenget, és arra gondolok, hogy Macikám, ez jót fog tenni, József Attila is írta: „egyél, nekem nősz nagyra, szentem!”.
Éppen a tudományosabb résznél hivatkozol weboldalakra, kvázi linkelsz. Hogyan döntöd el, hogy melyik honlapnak hiszel?
Egy új trendet, tesztelési módszert használok, Uwe Albrecht orvos-természetgyógyász karhossztesztjét. Ez azért jó, mert nem vagy más – például a kineziológus – segítségére szorulva. Elképesztően egyszerű az egész. Felteszel egy kérdést és, ha igent válaszol rá a tudatalatti, a hüvelykujjak párhuzamosak lesznek, nem esetén pedig elcsúsznak egymás mellől.
Egyszer kell csak megcsinálni előtte a gömbmeditációt, amelyben látod magadat minden oldalról, ezzel megoldod, hogy ne legyen csőlátásod, hanem minden perspektívából lásd saját magad és a dolgokat. Illetve meg kell tudnod, hogy van-e jogod megtudni azt a dolgot teszteléssel, amire kíváncsi vagy. Ezzel a módszerrel mentem végig a hivatkozásokon, a fűszereken és adott esetben még az adagokon is. De tesztelek a gyógyszertárban és bevásárlás közben is, hogy Arielt vagy Omót vegyek.
(A karhosszteszt alkalmazása során egy eldöntendő kérdést feltéve saját magunknak a két kart magunk mellé lógatjuk, majd a kérdés feltevése után előrehozzuk a test elé. Amennyiben a két hüvelykujj egymással párhuzamosan ér össze, igen a válasz, ha elcsúszik egymástól a két hüvelykujj, akkor nem a válasz – a szerk.)
A főzési módszer, amelyet ajánlasz az Afrodiziákumhoz, az mi? Itt az étel a segédeszköz a szexben, vagy fordítva?
Hát, minden mindennel összefügg. Holisztikus a világ, minden hat egymásra.
Egy ellaposodott párkapcsolatot elkezdhetünk úgy feldobni, hogy etetünk?
Persze, és játsszunk! Például fogunk egy paradicsomot és simogatjuk vele magunkat vagy a párunkat. Éveken át főztem egy akkor beteg barátomnak, és azzal szórakoztattam magam közben, hogy vagy énekeltem, vagy játszottam a főzéssel. Pl. fogtam a paradicsomot és görgettem magamon, hogy mennyire bársonyos és érzéki. És akkor magamat szórakoztatva írtam ilyen recepteket. Ebből indult tulajdonképpen a médiakarrierem is.
A barátom akkor az Élet és Irodalomba írt, és bevitt a Kardos G. Gyuri bácsihoz, aki megnézte a recepteket, tetszettek neki és megjelentette őket „Részletek egy szexuális szakácskönyvben” címmel. Aztán már azon a héten hívott Déri János, aki legendás, karizmatikus tévés személyiség volt. Behívott a tévébe, hogy mutassam meg élő adásban, az Éjszaka című műsorában, hogyan kell ezeket megfőzni. 1987-ben, a rendszerváltás előtt, élő adásban beszélni, szexuálisan főzni, élvezni a tárgyakat, megmutatni, hogy az mennyire izgalmas, mindezt nem közönségesen, belevinni annyi performatív elemet, hogy az ne didaktikus, szájbarágós, közönséges legyen – ilyen még nem volt.
Ezután tulajdonképpen széttéptek, mert onnantól én voltam a nagy szexuális megmondónéni. Kényelmes volt mindig a nagypofájú fürtöst hívni, aki mindent kimond. Aztán egyszer csak már sok volt, mert elterelte a figyelmet a többi dologról, amiben esetleg jó vagyok. Úgy is döntöttem, hogy betemetem az ingyen bohócot, aminek akkor hívtam magam. Egy barátnőm apja hosszú és jó élet után szépen ment el, én pedig arra is használtam a temetését, hogy vele együtt eltemettem ezt a szexuális imidzsemet. Már amennyire sikerült.
Bánod, hogy volt ez az időszak? Azt, hogy sokan még mindig elsősorban a szexuális lényt látják benned és nem, mondjuk, az énekest, írót, újságírót vagy gyógyítót?
Nem. Nekem ez volt az egyik szolgálatom. Ez is volt, vagy talán még mindig az, csak már egy picit unom.
A gyerekeid mit szólnak ahhoz, hogy ennyire szexuális lény vagy a külvilág felé is?
Nem vagyok én már annyira szexuális lény. Az Afrodiziákum direkt egy ilyen könyv, de ha például az Új egyensúly című könyvemet olvasod, az egyáltalán nem szexuális. Ott a gondolkodó Gyöngyikét mutattam meg. Igaz, szokták mondani, hogy jaj, anya, már megint ez a szextéma, jaj, de uncsi, mint egy fogyatékos, aki beragadt. Ilyeneket kapok tőlük, de a tizen-, huszonévesek osztanak a legkeményebben. Szemforgatva és sóhajtozva. De tényleg nem vagyok már annyira szexuális lény.
Nem nehéz mégis azt gondolni. Azt például, hogy Gyöngyi vagy, kevesebben tudják, mint azt, hogy Soma mamagésa.
Ja, hát Gyöngyi csak a belső körnek vagyok, és maximum a néniknek az utcán, akik megölelgetnek, hogy drága Gyöngyikém. A nem idős néni ne gyöngyizzen le, mert az személyeskedés. De a mamagésában is ott van az ellentmondás, mert aki gésa volt Japánban, az ugye nem lehetett anya, a kettő kizárta egymást, és én pont azt akarom ezzel mutatni, hogy mindkettő meglehet egy nőben. A szexualitásomat kipörgettem a Tiszta szex című könyv megírásával és ezzel, az Afrodiziákumokkal. Azt érzem, hogy olyan mennyiségű szexuális inputot adtam ki magamból, energiát, libidót, hogy kezd untatni a téma.
Az, hogy kipörgettem, persze nem azt jelenti, hogy elaludt, hanem azt, hogy normálisabb mederbe került. Például, ami a Tiszta szex című könyv megírása előtt volt, a napi hat-hét brutális szexuális vágy, elkezdett lecsökkenni. Elég fárasztó tudott lenni, főleg, ha olyan helyzetekben jött elő, amiknek semmi köze nem volt a szexhez.
Te milyen gyerek voltál? És mikor kezdted el tudni, hogy nő vagy?
Nem voltam sem bölcsődés, sem óvodás, mert egyrészt krónikus légcsőhurutom volt, ezért közösségre alkalmatlannak nyilvánítottak, másrészt anyám háztartásbeliként otthon volt velünk. Az öcsémen kívül két gyerek volt, akivel játszottam hatéves koromig. Emlékszem, ötévesen az egyik srácnak eljött az unokatestvére egy másik városból, új hús, új kandúr. Beültünk a TSZ szolgálati dzsipjébe, és addig mórikáltam a vállamat, amíg le nem csúszott a vállpánt, és úgy éreztem, ettől már nő vagyok. Akkor sem voltam még iskolás, amikor már, ha apám egy vele egykorú kollégáját hazahozta, jöttem-mentem, tettem magam. Anyám pedig döbbent arccal nézett rám, hogy te mekkora kurva vagy, kislányom! Emlékszem, azt mondta, hogy még egy felnőtt, apád korú férfi előtt is kivirulsz! Ez valahogy bennem volt már akkor is. És ötéves koromtól majdnem harmincig folyamatosan szerelmes voltam, szerelemfüggő. 11 évesen tizenhat fiúba egyszerre, persze reménytelenül. Reggelente szíveket rajzolgattam, hogy ez Tóth Tibi, ez Daróczi Sanyi és így tovább. Állandó szerelemben éltem. Az egyik, generációs oka ennek az volt, hogy az anyai nagyanyám 34 évesen özvegy maradt a világháborúban. Egy életen át várta vissza a férjét, és soha többet nem érintette férfi. Bert Hellinger, a családállítás megalkotója is azt mondja, hogy dupla eltolódás van, így a nagyszülők problémái, hiányai többnyire az unokákban jönnek vissza. Sokszor annak a mintázatnak, amitől te szabadulni akarsz, a gyökerét két generációval korábban találod meg. Több családállításon, amin részt vettem, kijött ez a várakozó, vágyakozó nagymama, aki harminc éven keresztül soha nem lett kielégítve. Eckhart Tolle Új föld című könyvében pedig azt mondja, hogy mára olyan nagy a nők kollektív fájdalomteste – tehát mindaz, amit a generációkon keresztül hozol magaddal -, hogy tudattalanul is ezek a meghatározó erők lesznek a te hajtóerőid, pszichodinamikád, karcolás a belső hologramodon.
És ha valaki szeretett, akkor kapaszkodtál bele?
Azokat általában elriasztottam, annyit adtam nekik, hogy elmenekültek. Egyedül a Lőrincz Gyuri nem, aki nem tudott, a férjem, elképesztő csávó.
Éltél valaha vissza azzal, hogy nő vagy? Kihasználtad, hogy tudod, hogyan kell hatni a férfiakra?
Annyira szeretetéhes voltam, hogy nem tudtam kihasználni. De az biztos, hogy futó kalandokra mindig könnyű volt találni valakit.
Főzni kitől tanultál?
Anyám mellett, mivel öt gyereket szült, és én vagyok a legidősebb. Ő zseniálisan főz, olyan fantasztikus ízekkel, hogy valójában mindannyiunkat megfertőzött ezzel, két öcsém is szakács lett.
Máshogy főzöl, mint ő?
Ő nem annyira fűszeres, mint én. Nem emlékszem, hogy valaha használt volna curryt, mustármagot, zsályát, bazsalikomot, ő a hagyományos vidéki ízeket csinálja, de azokat etalon szinten.
Mikor kezdted el az ételt hódításra használni?
Az első randevúnkra a férjemnek nyúlragulevest vittem. Régi, jól bevált hagyomány volt nálam az etetés. Szerintem onnan jött, hogy ha te vagy a legidősebb és négy kisebb testvéred van, akkor fontos, hogy a kicsik mit esznek. Emellett anyámtól a gondoskodásmániáját is átvettem. Ő is mindig gondozott, etetett valakit, nénit, árvagyereket, hajléktalant, haldokló időseket szociális otthonban, de kiskoromban is jártuk a szegény cigányok otthonát, és anyám mindenkinek szelt a hitlerszalonnából (tömblekvár).
Ráadásul mielőtt felköltöztem Budapestre, Debrecenben a fatelepen voltam rönktéri köböző. Oda járt Pestről egy ellenőr bácsi, Ősi Gyula, és mivel csak őt ismertem Pesten, akinek volt szabad szobája, felhívtam, hogy lakhatok-e nála. Befogadott, de azért hogy a kisszobában lakhassak, főznöm, mosnom, takarítanom kellett. Utána pedig négy évig laktam egy olyan srácnál, aki beteg volt, és minden nap ebédelnie kellett. Ezért az egész jazzkonzervatóriumos időszakom alatt is főzni-mosni-takarítani kellett. Aztán azonnal jöttek a saját gyerekeim. Tehát ebben éltem, nőttem fel. És amikor a gyerekeim már maguk közölték, hogy anyám, leválás van, szállj le rólunk – ez olyan négy éve volt -, akkor nem tudtam, hogy mi lesz velem, kiről fogok gondoskodni. Akkor kezdtem el a csömöri testi-, szellemi fogyatékosokhoz járni, és van egy ózdi hímző asszonyköröm, akikről szintén lehet. De arra is büszke vagyok, hogy a leválás ellenére még ma is főleg házi kosztot esznek a gyerekeim.
Van, hogy unod, és semmi kedved főzni?
Nem, mert hasznosítom a főzési időt. Hetente kétszer-háromszor főzök 3-4 félét és ilyenkor tudok például hangképezni. Tehát amíg megy a pirítás, aprítás vágás, megy a marimirimarimirimááá, a skálázás is. Vagy angol nyelvi tanuló cédéket hallgatok közben. Ha kihasználod az időt, nem fogod azt érezni, hogy te vagy a családi cseléd, akinek be kell áldoznia magát.
Ez nem olyan, mint amit az Afrodiziákumokban írsz. A szerint a főzésre és arra az emberre koncentrálsz, akinek főzöl.
Amikor vendégeket várok, vagy családi összejövetel van, vagy a férjemmel való esti együttlétre készülök, akkor jöhet az a fajta koncentráció. Minden családi ünnep nálunk van. Ilyenkor nagyon odafigyelve főzök, mert átgondolom, hogy mi van velük, látom a nyűgüket, bajukat, mindenüket. Vagy amikor kis esti csábításra készülök. Akkor közben találom ki a szerepjátékot is. Színésznőnek készültem már ötéves koromtól, fanatikusan. Azért olvastam el például Weöres Sándor Bóbitáját egy ültő helyemben hatévesen, mert tudtam, hogy egy színésznek kell a jó memória. Hosszú idő volt, mire rájöttem, hogy anyám meghosszabbított vágya voltam, mert ő akart igazából színésznő lenni, helyette akartam én is. Viszont ennek köszönhetem, hogy elég jól fog még mindig az agyam, mert megtanultam memorizálni. És persze azt is, hogy imádom a szerepjátékokat. És az én drága férjem fantasztikus partner ebben. Olyankor korábban hazajön, csak a miénk az este, mobiltelefon kikapcsolva, és főzés közben kitalálom, hogy minek öltözöm be. Szeretek beöltözni, várni, lenyugodni, készülni.
Akkor is így koncentrálok, ha olyan szinten felpörögtem, túlpörögtem, hogy muszáj visszahoznom magam a jelenbe. Ilyenkor megint mobiltelefon kikapcs, nincs Facebook, nem engedem be a rengeteg külső zajt. Egy tudatos ember érzi magán, hogy mikor túl van pörögve. Ilyenkor lelassítok, konkrétan meditációnak veszem a főzést, az életet, bármit. A szexet is akár, simán.
Rengeteg utalás van Mexikóra a könyvben. Honnan jött a Mexikó-mánia?
Még tizenévvel ezelőtt meghívtak egyszer a barátnőim. Félig mexikói, félig magyar csajok. Az egyik ráadásul nagyon spirituális beállítottságú teremtés, és már az első nap elvitt Don Rubióhoz, egy auratisztító sámánhoz. Közölte ugyanis, hogy itt ez a szokás, az emberek úgy járnak auratisztításra, mint itt fodrászhoz vagy manikűr-pedikűröshöz. Tudod, hogy időnként el kell menni, és a bőrkeményedést a sarkadról le kell szedetni, Mexikóban pedig aurát kell tisztítani. Elképesztően sok hatás ért ott, mert nem csak auratisztító sámán volt, de volt csakratisztító is, emellett izzasztókunyhós rituálé, ráadásul maga a város, Guadalupe is brutális energiákkal bír. Szóval Mexikó mágikus ország, egészen különleges. A kajában is például, mert tudod, hogy minden az, ami. Ha medvetalpat eszel, akkor tudod, hogy az a legvékonyabb szőrnélküli kaktusz lime-mal, ha zöld szaftot eszel, akkor tudod, hogy zöldparadicsomból készült, és azt is, hogy milyen csilipaprikából és fokhagymából áll, semmi nem műanyag, semmi nem csinálmány.
Itthon azt látod, hogy nem ez van?
Itthon rengeteg az adalékos anyag, igen. Én nem veszek szószokat, porokat, önteteket, de sok ember szeret ilyennel főzni. Igaz, hogy aki elhiszi a reklámokat, az meg is érdemli. Azt látja, hogy az ideális családban mindenki mosolyog, amikor apu levesporból levest főz nekünk, száll a boldogság íze is. És nyilván az emberek többsége elhiszi, mert még mindig alszanak.
Mit jelent az, hogy alszanak?
Spirituális szempontból háromféle ember van. Alvó, felébredt és ébredező. Az alvó embert az jellemzi, hogy bizonyos szempontból gyermek maradt. Mindig kívülről-felülről egy „apu” mondja meg neki, hogy mi a helyes. Például megmarad a szülők felé a megfelelni vágyás. El sem tudod képzelni, hogy hány felnőtt ember nem vált még le a szüleiről, akik nem lázadtak, akiknek prepubertásban ragadt a lelkük egy része. És innentől kezdve meg akar felelni a társadalomnak, a vallásnak, a trendnek is. Korábban ugye nem is nagyon lehetett ébredezés, mert aki nem akart megfelelni kommunizmus-apunak vagy vallás-apunak, az kapta a taslit, elment, vagy jött a terror, és kizárták a közösből. Most már nincs ugyan terror, csak amit úgy hívok, money-puláció. A kommunizmus-apuból trend-apu lett, és sokan alvó állapotban maradtak.
Ezekre az emberekre pedig nagyon hatnak a reklámok, elhiszik, hogy a gyógyulás útja csak az orvostól remélhető, és a porleves is remek, mert azt mutatják a tévében. Emellett az is jellemzi az alvó embert, hogy ha valami problémája adódik, akkor mindig más a hibás. Ha úgy érzi, hogy boldogtalan – mert az életét boldogtalanul éli -, akkor a gyerekkora, a hülye főnöke, a kötekedő rohadt anyósa, a barom férje, a kódisbaszta ország, a kormány tehet róla, vagyis mindig más miatt rossz neki. Vele pedig be lehet etetni minden marhaságot: rohan a védőoltásokért, a porlevesért, és nagyon sok szorongás van benne. A felébredt ember viszont tudja, hogy ebben a szubjektív valóságban, ebben a mátrixban vagy tükörvilágban – sokféleképpen mondhatom – pontosan azt az életet éli meg, amit a saját hologramja és mintázata betükröz, leképez. És tudja azt is, hogy ha klasszabb világot szeretne magának, akkor azt belülről kell elindítania, magában. Tudatosan, de nem tudatos szinten. Mert a tudatos szint csak a jéghegy csúcsa, ami körülbelül öt százaléka az egésznek, és nem ott adódik a probléma, hanem a lentebbi szinteken, a tudatalattiban. Ezek megoldására pedig elképzelhető, hogy olyan elfojtott fájdalmakat vagy gyerekkori traumákat kell felszakítani, amiket nem annyira kellemes feldolgozni, mert szenvedést okoz, de amikor ezeken túl vagy, akkor indulhat el a valódi változás.
A spiritualitást emlegeted sokszor, de a lakásban a falon Jézus-kép is van.
Én magam spirituális ember vagyok, és hiszek Istenben. Itt a menóra, a Buddha keze, a Szűzanya, Krisna feje, Jézus Krisztus, Guadalupe teljesen jól megvannak és megférnek egymással a lakásban.
Az összes vallást megvizsgáltad, tanulmányoztad?
Igen, aztán végül kialakult a világszemléletem, ami maga a spirituális gondolkodás. Azt gondolom egyrészt, hogy nem háromdimenziós az ember, másrészt, hogy az élet nem a földdel kezdődik és fejeződik be. De azt is hiszem, hogy a nagy messiások, mesterek és tanítók, mint akár Zarathustra, Jézus, Buddha, Mózes, Mohamed kellettek, és mind-mind adtak. És még azt is hiszem, hogy minden egyes ember – minden tulajdonságával – egy darab istenből. Az ember egy emberisten, összekötő az égi és a földi birodalom között – itt a Rudolf Steiner féle szellemtudomány is bejön a képbe. Mindent összekevertem tehát, és kialakítottam a saját hitemet, mert szerintem az egyik nem zárja ki a másikat, csak más az aspektus. Mindegyik istenszemlélet attól lesz teljesen más, hogy máshonnan nézzük. De így van ez mindennel: ha ezernyi aspektusból nézek egy dolgot, az mindig mást mutathat, de attól még ugyanaz. Csak hát ezernyi hártyán, rétegen közelítünk mindenhez, a lényeg, hogy mi magunk bekerüljünk a saját középpontunkba. Carl Gustav Jung például az utolsó éveiben gyakorta mandalákkal gyógyított, mert azt mondta, az a lényeg, hogy mindent integrálni tudj. Kinek is lenne joga azt mondani, hogy a buddhisták, a keresztények vagy a krisnások hülyék? Ki meri venni a bátorságot, hogy azt mondja, hogy egyetlen és tuti vallás van? Egy gondolkodó ember nem tehet felsőbbrendűvé egy vallást a többivel szemben. És visszatérve a szellemi hierarchiára, azt gondolom, hogy különböző formákban születünk meg: növény, állat, ásvány, ember, angyal, arkangyal, isten stb, de közben mindenkiben minden benne van. A dinoszaurusz, az ásvány és az isten is, mert az ember maga isteni minőségű.
Akkor a vallások is apuk, akik megmondják, hogy mit csinálj, és mitől lesz jó neked?
Persze. Gondolj bele, hogy milyen biztonság, hogy ha krisnás vagy keresztény vagy. Pontosan megmondják neked, hogy mit kell csinálnod, és mit nem szabad. Magyarul nincs rajtad felelősség. Minél jobban belemegy valaki egy vallás bigott vonalába, annál inkább megmarad gyermeknek spirituális szempontból. De ha ezt nem bigottan teszi, eljuthat abba a mélységbe, ahol már mindegy, melyik oldalról, milyen vallásból jutott el oda, hiszen minden vallásnak egyetlen „dogmája” van: a szeretet, egymás teljes elfogadása.
Azt mondod, hogy spirituális lény vagy. Gondolod, hogy kiválasztott is?
Hát, nézd, azt gondolom, hogy az az ember, aki rájön arra, hogy van valami feladata, az bizonyos szempontból kiválasztott.
Neked mi a feladatod?
Az egyik a spirituális ébresztés, a másik a nők felszabadítása. Ebből az egész patriarchális berendezkedésből és annak minden hozadékából a felébresztés, felszabadítás.
A te minden vallásból vagy vonalból kiragadott jellemzőid összessége nem vallás?
Nem, nem vallás, mert rugalmas. Azt jelenti, hogy változik és fejlődik. Nem mondom például, hogy két év múlva mindenről ugyanazt fogom gondolni, amit ma. Most itt tartok, most így gondolok dolgokat, tíz évvel ezelőtt nem így gondoltam, sok mindent máshogy láttam, hittem és csináltam.
Máshogy is főztél tíz éve?
Több fűszerrel főzök most már, sokkal változatosabban. Sokat jelentett például, hogy utaztam a világban, és hatottak rám dolgok.
Jó néhányszor volt vegetáriánus időszakom, ami nem azt jelenti, hogy kényszerből cukkínit nyammogtam kínlódva, míg a család ette a pulykatokányt, hanem megvártam, amíg belülről beérik, és ha átfordul, átfordul, ha nem, akkor nem. De a hússal egyébként is tisztelettel bánok, például megköszönöm annak az állatnak az életét, amivel dolgozom. Mert tiszteletlenség, ahogy a 21. században még mindig bánnak az állatokkal. Ne felejtsük el, hogy az állat érző lény; a disznó is érezni, szenvedni tud, ugyanúgy, mint a liba, amit erőszakkal tömnek. Neki is vannak érzőidegei és lelke. Individuális vagy csoportlelke. Szerintem a baromfi például csoportlélek, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre valamiféle tiszteletadás jár nekik.
A jövő szerintem az, hogy a lehető legkevesebb szenvedés jusson az állatnak az élete során, és a legyilkolásuknál is a lehetőleg a leggyorsabb, fájdalommentesebb halált kapják. Mégiscsak élőlényeket ölünk meg, egyfajta temetés vagy rituálé jár nekik. Szerintem egy fejlettebb társadalomban, valamiféle kóservágáshoz hasonló dolog vissza fog jönni. Ezért köszönöm meg az állatnak az életét, nem mellesleg pedig törekszem arra, hogy minőségi húst vegyek, és ne fóliázott húst.
Hol vásárolsz?
Van egy elég komoly konyhakertem, ami megterem benne fűszer, annak egy részét lefagyasztom vagy szárítom. Budakalászon pedig van egy istenkirály hentes és egy istenkirály zöldséges is.
Sosincs olyan, hogy bemész egy gyorsétterembe egy hamburgerért?
Soha életemben nem ettem meg egy egész hamburgert. Kóstoltam már háromszor is, de nem szeretem például azt az édeskés zsemlét. Egyáltalán a fehér lisztet sem. Nálunk egyébként a férjem süti a kenyeret – istenit – tíz éve. Minden kapcsolat akkor marad egyensúlyban, ha balansz van az adok-kapokban is. Amikor azt érzed, hogy sokkal többet pakolsz egy kapcsolatba, akkor az kibillenti a kapcsolatot. Érdekes, hogy Hellinger azt figyelte meg, hogy többnyire az lép ki, aki kevesebbet ad. Mert azt érzi, akár tudat alatt is, hogy kevés a kapcsolathoz, és kiszáll. Nálunk voltak olyan tervek, hogy A héten én, B héten ő főz, ebből lett az, hogy A hét anya-hét, B hét baszhatjuk. A gyerekek nevezték el így, tapasztalatból. Úgyhogy süsse csak a kenyeret!
Mennyire vagy megosztó?
Régen megosztóbb voltam. 2006-ban kerültem az M1-hez műsorvezetőnek, akkor egy felmérésből kiderült, hogy a férfiak között Fábry Sándor, a nők között pedig én voltam a legmegosztóbb személyiség. Ez mára szerintem változott.
Mitől?
Talán attól, hogy kevésbé vagyok harsány, sokat tisztultam, lenyugodtam. Sok túlkapásom már elszállt. Sokat dolgoztam is ezen. Tizenhét éven át kineziológussal is, de több mint száz családállításon vagyok túl, pszichoterápián, szupervízión, tehát rengeteg technikát használtam. Nagyon sokat melóztam magamon, hogy abból a zizi, egzaltált csajból egységben levő ember legyek.
Mi vagy most író, énekesnő, gyógyító, műsorvezető, előadó?
Mindegyik vagyok. Nem akarok nagyon asztrológiázni, de ikrek napjegyű és mérleg aszcendensű, tehát dupla levegő, alapvetően merkúri, szellemi ember vagyok. Amellett, hogy van ez az ősanyavonal, ez a kézzelfogható, hús-vér földelem is bennem. Abszolút integrált személyiségnek tartom magam, miközben sok személyiségem van. Szerintem egyébként minél önazonosabb valaki, annál gazdagabb az úgymond szerepszemélyiség-repertoárja. Mert a személyiség csak a legkülsőbb rétegünk, egy maszk, ami változik. Ami mi vagyunk, az önmag vagy énmag, mélyebben van, és nem változik, mert stabil dolog. A társadalomban is a szerepszemélyiségeinkkel vagyunk jelen. Más személyiségként mész be az APEH-be, mással bújsz hozzá a kedvesedhez, és mással látogatod meg a keresztanyádat. Szóval mindegyik személyiségemet meg kell etetni. Persze mindegyik mindegyiken átsüt. Úgy van balansz az életemben, ha ezt is beleteszem, meg azt is. Meghalnék, ha csak írnék, de akkor is, ha folyamatosan terapizálnom kéne. Kell az, aki kiáll és előadásokat tart, mert a színpadon extrovertáltnak kell lenni, de közben kellenek az introvertált munkák is, mint például az írás.
Tehát igen, azt gondolom, hogy énekesnő is vagyok, előadóművész is, gyógyító is, író is, és nagyon szívesen vagyok műsorvezető és meditációvezető is. Van például egy rendkívül szorgalmas és pontos, tanuló személyiségem is, ezt Klárának hívom. Klára menedzsel, ügyeket intéz, kutat, stb. Amikor Klára vagyok, abban nincs semmi szexualitás.
És Klára főz?
Nem.
Akkor ki főz?
Gyöngyike főz, mamagésa főz, gondos Muci főz (a gyerekeimnek az vagyok), Tina főz, de akár még Soma is.
A szex vagy az étel ad nagyobb élvezetet?
Az a helyzet, hogy az ételhez sűrűbben jutsz. Úgyhogy ha mennyiségben veszem, akkor az étel nyer. Mert ételhez x-szer jutsz naponta, szexelni viszont nem lehet x-szer, az túl időigényes. (Ez csak alkalmanként jön össze.) Nyilván az ember keresi az újabb és újabb örömöt. Szeretjük a szép helyeket, szép ékszereket, szép tárgyakat, szép zenét, de akárhogy is nézzük, a leggyakoribb örömforrásunk a kaja. No meg a szeretet.