Mindegy, hogy Budapest vagy Nyíregyháza, szobát pár órára mindenütt találni, ahol szeretők, prostituáltak vagy változatos helyszínre vágyó párok koptatják a matracot.
A keresőbe elég bepötyögni, hogy „szobák néhány órára” és a világháló másodpercek alatt sok ezer találatot köp ki. Mi is így tettünk, kiválasztottunk három különböző árkategóriájú szobát/lakást, és két órán belül – szeretőnek pár órára kinevezett – kollégámmal az első cím felé vettük az irányt. Pár órás szabad szobát ugyanis 5 kerek perc alatt lehet találni, ha telt ház van az egyik címen, a következő telefonszám biztosan nyerő lesz.

Csendet kérünk! – Az VII. kerületi cím panzióként működik, de már a recepción hamar világossá válik, a helyet nem a turisták tartják el, a pulton óriás betűkkel az alábbi sorokat olvassuk: Átnedvesedést gátló intim alátét kapható! Mosolyomat képtelen vagyok leplezni, gyorsan kollégámra nézek, és megkérdezem: „Kicsim, kérünk ilyet? Ilyen gátló fólián még soha nem csináltam!” Ő azonban legyintett: „Nem kell! Arra nincs idő!” De legközelebb, becsszó, kipróbáljuk, ígérte, majd finoman megsimogatta a fenekem.
A recepciós hölgy gyorsan eldarálta a játékszabályokat: Fizetni előre kell. Személyit, lakcímkártyát plusz 5000 forintot ott-tartózkodásunk idejére letétbe kell helyeznünk, akkor kapjuk vissza, ha a szobát rendben adjuk vissza. Legyen hát! Ezen ne múljék! Kicsengetjük a 6000-et a szobáért, 5000-et meg biztosítékként. Számlát nem kapunk! Ahogy az anyagiakat intézzük, két munkaruhás férfi mustrál minket, tekintetük elárulja, boldogan bekísérnének a lakásba.
A bérházban egy tiszta és jó szándékkal, de kevés stílusérzékkel berendezett szobát kapunk: a falakról ordít a harsány narancssárga, az ágyon kínai minőségen gyártott virágos ágyhuzat díszlik, a falról büszkén omlik a művirág. Az állatmintás ágytakaró azonban minden felejtet, buja hangulatot teremt, egészen begerjed tőle az ember. Az éjjeliszekrényben a recepción hirdetett higiénialepedőkre bukkanunk – úgy látszik, ezen a helyen komoly para a nemi nedv. Próbálom elképzelni, mekkora hőfokon kell ahhoz égni, hogy itt valaki beinduljon, de kollégámmal hamar kisütjük: nagy szükség esetén a helyszín majdnemhogy mindegy. Még gyorsan megnézünk egy részt a MacGywerből és továbbállunk. Időpontunk van egy újabb lakásban.
Új építésű pajzánkodás – A második tesztszobáról telefonon egyeztetünk, a hirdetésben kikötés: rejtett számot nem vesznek fel. Annyi baj legyen, hívom hát a céges mobilról. Egy férfi a vonal másik végén sejtelmesen csak ennyit búg a készülékbe: „Visszahívom!” Majd rám csapja a telefont. Egy perc múlva valóban visszahív. Egyeztetünk. Mondom neki, délutánra kellene egy lakás, két órát tudnánk maradni. Nem probléma, több új építésű lakás címét is bemondja. Egy XIII. kerületi lakást választok. A címre tíz perccel korábban kell érkezni. Az ajtóból újra tárcsázom a számot. Ugyanaz a forgatókönyv: férfi beleszól, telefon lerak, visszahív. 5 perc múlva egy furcsa mozgású férfi érkezik a bejárathoz. Felkísér a negyedikre, elmagyarázza a szabályokat: fizetés előre, számla nincs, a szobát, ha elhagyjuk, küldjünk SMS-t, a kulcsot hagyjuk a hűtőn, az ajtót meg húzzuk be magunk után. Oké! Világos.
A szoba kellemes, takaros, modern, vidám, majdnem olyan, ahogy az ember egy szerelmi fészket elképzel. Van ott minden, ami a megfelelő feelinghez kell: tévé, rádió, DVD-lejátszó, piros fényű lámpa meg papír törlőkendő. Buja hangulatunkat csak a fürdőben zakatoló mosógép töri keresztbe, a gép feltehetően az előző pár törülközőjét, ágyhuzatát mosta szorgalmasan. De nem zavartatjuk magunkat, pláne, hogy az első helyszínen sikeresen lecsúszott a kelléknek vásárolt pezsgő.
A szobát szemmel láthatóan használják, szeszesüvegek a hűtőben, csipkés fehérnemű a szekrényben, sejthető, törzsbérlők járnak vissza. A lakást határozottan megszerettük, sőt kollégámban annak gondolata is felmerült, hogy idehozza az asszonyt, ha picit másra vágynak. Két óráért a 4 rugó nem vészes. A hely tiszta, emberi, és lepapírozni sem kell.
Drága numera a koleszszobában – Az utolsó helyszín a XIV. kerületbe vezetett, amit S. O. S. a neten kellett levadászni, az eredeti címen a kiadó szobák beteltek. Pech! De annyi baj legyen, okostelefonnal ráguglizunk egy másikra, és már megyünk is szobára. A panzió eredetileg 4000 forinton hirdeti a pár órás szobáit, mire azonban odaérünk, elmúlt 15:00 óra, ezért már 8000 forintot kellett kicsengetnünk.
„Drágám, nem találtál olcsóbb helyet? Drága kufirc lesz ez” – mondja érzéki baritonjával kollégám a recepciós füle hallatára, mire a kishölgy gyorsan a segítségünkre siet, és elhadarja, hogy a szomszédos hotelben csak 3000-rel kéne többet fizetni, de ott maradhatunk egész éjszakára. Nem kérünk a másik helyből, helyette próbálnánk áfa nélkül, zsebbe intézni a dolgot, de a becsületes recepciós hölgy tántoríthatatlan, nem enged a számlából. Gyanítjuk, nem játsszuk túl meggyőzően a szeretőt, az ellenőrt látják bennünk. Itt is kérnek személyit meg lakcímkártyát, fizetnünk előre kell, és arról is felvilágosítást kapunk, hogy a forgalmi adó személyenként 400 forint.
A szobában óriásit csalódunk. Egy leharcolt koleszszoba nagyságú lyuk az egész, fürdő, mosdó és vécé a folyosó végén, törülköző pecsétes, a matrachuzat undorítóan foltos. Az épület egyetlen jó adottsága, hogy közvetlenül egy templom mellett található: ahogy a folyóson a szoba felé sétál az ember, az ablakon sejtelmesen átütnek a templom neogót ablakai. A helynek a kéjlakhoz semmi köze, mivel azonban a környéken köztudottan virágzik a szexipar, 3 óráért a 8000 a hülyének is megéri.