Tavaszi frissítés

Kitört a tavasz és a lábam is, mert naivan hittem az újdonsült tavaszi cipellőmnek, úgyhogy most ápolgatom a sebet a sarkamon. Az utóbbi két hétben három lakkcipőt vettem, különböző sarokmagassággal. Ez az új mániám, úgy látszik, annak ellenére, hogy mennyire „retro”. Anyám meg is jegyezte, jajj és mennyire imádom őt ezekért a megjegyzéseiért, hogy a lakkcipők már csak ilyenek, feltörik az ember lábát. Cserébe tartottam kárpótlásnapot, amit nagyjából – némi munkát leszámítva – azzal töltöttem, hogy meglátogattam a kedvenc szexshopjaim honlapját és „virtuáliskirakatnézegettem”. Dehát a sok napsütés felébresztette bennem az új fehérneműk iránti vágyat, pontosabban az új fehérneműk beszerzése iránti vágyat. Kényelmes és lomha terepszemle után össze is állt a saját listám, sőt mi több, a húgomnak is én fogok vásárolni, mert az ő pasija bár folyton engem piszkál, hogy milyen perverz vagyok, csakúgy, mint a tűneményes kishúgom, de azért nekik kell egy kis ez, egy kis az és legyek szíves intézkedni stb. Na jó, nem teszek úgy, mintha panaszkodnék, mert egyáltalán nincs ellenemre dolog, már csak a saját fehérneműk iránti függőségem miatt sem.
Bizonyára túlzásokba fogok esni a rendelés véglegesítésénél, de egy ruha nem ruha, mint tudjuk. És pontosan tisztában vagyok az általuk okozta öröm múlandóságával is, de a pillanatnyi boldogság igenis fontos. A csodás fehérneműköltemények pedig jót tesznek a lelkivilágomnak és a szexualiásomnak is. Arról nem is beszélve, hogy mostmár ideje beszereznem a régóta kigondolt gésa-golyókat is és kicsit utánagondolni a hüvelyi orgazmusnak, hogy ha már bebizonyosodott, hogy lehetséges, miben is áll a titokzatossága. A kísérletező kedvemre és az újdonság iránti szükségletemre mindig lehet számítani. Csillapíthatatlan csipkeigényemből pedig boltokat lehetne fenntartani.
Továbbá, az érintetteknek ajánlom figyelmébe Sutyák Tibor: Foucault gondolkodása c. könyvét, mert roppant szórakoztató, továbbá magát Foucault is, aki nélkül a Sutyák-féle könyv nyilván kevésbé lenne szórakoztató. Jelenleg ennyi a receptem egy békés naphoz: fehérneműkatalógus és Michel Foucault.

Csókol és feláll a farka

Még egyedül a hűvös nyári estén, de képzeletben már lent járunk délen, édes éjen egymásba bújva. Furcsa, hogy a mi esetünkben a vágy akkor a legerősebb a másik iránt, amikor éppen a lehető legközelebb vagyunk. Azt hittem, az állandó szexelni akarás, ha nem is múlik el, de legalábbis csillapodni fog, de közben meg egyre intenzívebbé válik. Az egyik kedvenc bókom, hogy amikor találkozunk és megcsókol, feláll a farka. (Egy másik kedvenc bókom, hogy meghatódik azon, hogy negyven fokban is betakarózom alvás közben a lepedővel legalább, és fehér angyalként szuszogok mellette. Ez olyan szép, nem?…) Nade, a vágyra visszatérve, amióta gyűrűt kaptam (értsd fogamzásgátló hüvelygyűrű), félek a mellékhatásoktól, mert a hányinger az első héten még elviselhető volt, de állítólag a szexuális vágy csökkenését is okozhatja, ami nagyon frusztrálna. Remélem, ez nem jön szóba, mert imádom, ahogy vagyunk. Főleg a gyűrű pozitív mellékhatásait, vagyis, hogy mostmár nem kell kiszállnia belőlem élvezés előtt. Korábban csak a fenekembe élveztek, természetesen „ez a mostani” is, ezért most, hogy már van összehasonlítási alap, igazán hízelgő a pinámnak, hogy a hátsó felem sosem kapott olyan intenzív spriccet, mint amivel őt bombázzák, amióta ledőltek a korlátok. Sokkal jobban várom az orgazmusát, mint korábban, csodálatos érzés, hogy bennem történik. Sokkal inkább együtt vagyok vele így. Hátulról szeret elélvezni, nekem úgy nem sikerült még, ettől függetlenül imádom magát a pózt. Ilyenkor érzem igazán, hogy „meg vagyok baszva”. Ha arra gondolok, hogy előrehajol és fölém támaszkodik, hátrafordulok és megcsókol, a mellkasa a hátamra simul és a fülembe liheg, elélvez és lihegve pihen rajtam… Hát igen, már nagyon várjuk a holnapi viszontlátást.

Fejmunka

Sosem tudom eldönteni, hogy mi késztet a(z ön)simogatásra: a testem jelez és a beindítja a fantáziámat vagy épp fordítva. Nem mintha a kezdeti lökés után számítana, ugyanis az esetek többségében a hangulatomnak megfelelő pornogáf műveket kutatom fel sürgősen vagy inkább kényelmesen, az erre fordítható időmennyiség függvényében. (Korábban nagyon élveztem a dialógus formájában zajló fantáziálásokat, magyarul a csetszexet, de a pornó kényelmesebb és könnyebb megtalálni azt, „ami segít”.)
Ha mégsem élek az online segédeszközzel, annak tipikus oka az unalom, illetve ha valamilyen szokatlan dolog jut eszembe, ami tudatmódosítóként hat rám. Ez alatt a különböző tárgyak, ruhadarabok, krémek, ékszerek szexuális felhanggal történő bevonását értem a játékomba, és a fantáziám felélénkülését. A fájdalomról majd máskor írnok, de az egyik kedvenc eszközöm a közönséges ruhacsipesz. Nagyon ritkán és a pinám külső ajkaira feltűzve vetem be őket. Amiért izgalmasak számomra, hogy több hullámban hatnak: amikor felkerülnek egy enyhe, kellemes fájdalommal, mely rögtön bizsergéssé válik; és amikor lekerülnek: igazán éles, hirtelen fájdalmat hasítva a húsba. Ez utóbbit az orgazmussal egyszerre szoktam időzíteni, nem is magyarázom, miért.
Ha a fejemre hagyatkozom, az örök klasszikus képeket hívok segítségül, úgymint a titokban leselkedő személy, aki figyeli a lelkesen dolgozó ujjaimat, aki kedvéért egy kicsit jobban széttárom a combjaim, akinek egy kicsit hangosabban nyögök…(Hasonlóan izgalomba hoz olykor a lebukás lehetősége is.) Bevált módszer a korábbi kedvenc élmények újraélése is, például egy emlékezetes éjszaka során félálomban- tudattalanul érzett, szűnni nem akaró gerjedelem, amit a bennem lévő és egymást váltó ujjak és farok véget nem érő ingerlése okozott, de minden megkönnyezett szopás felidézése is kiváló ajzószer.
Testi vonatkozásban az jutott eszembe, hogy ha saját magam generálom az orgazmust, sokkal kifinomultabban érem el. Sokkal kreatívabban ingerlem a testem, és tényleg az egész testem, nem csak a pinám. Ilyenkor nagyon szeretem alaposan benyálazni és harapdálni a szám és gyakran szorítom a nyelvem a fogaim közé, hogy aztán a szoros satuban mozgassam. Ilyenkor szoktam izgatni a melleimet is: sokszor nem is a jól bevált mellbimbó morzsolgatás, hanem az egész tenyeremmel való megmarkolás az, ami tovább fokozza a vágyamat. Érdekesnek tarom, hogy pornó-felhasználóként sosem nyögök hangosan, de ilyenkor nem tudom -vagy akarom- elfojtani a feltörő sikolyt.

Ok és cél

Miért foglalja el elménket annyira a szex? Azért, mert ez a legvégső menekülési mód. Ez az önmagunkról való megfeledkezés utolsó mentsvára. Egy pillanat erejéig, legalább egy másodpercig ez a teljes feledés- és nem létezik más módja annak, hogy megfeledkezzünk magunkról…
Amikor az életünkben csupán egyetelen dolog van, amely az abszolút menekülés igazi útja, akkor ahhoz nagyon ragaszkodunk, mert ez az egyetlen pillanat, amikor boldogok vagyunk. Minden más probléma lidércnyomássá változik…
Ragaszkodunk tehát ehhez az egyetlen dologhoz, amely az önmagunkról való teljes megfeledkezést nyújtja, amelyet boldogságnak nevezünk. De amikor ragaszkodunk hozzá, akkor ez is rémálommá válik, éppen ezért szeretnénk megszabadulni tőle. Nem akarunk a rabszolgájává válni.
(Krishnamurti: Szerelemről és magányról)

“Terápia” erőszak után

Sokáig latolgattam, vajon ezt az emléket elmondjam-e, végül egy más, de szintén lelki gátlásról szóló vita után után úgy döntöttem, érdemes. Esetleg például szolgálhat, vagy átgondolásra késztethet embereket, megváltoztathatja a hozzáállásukat, és talán segíthet, akkor pedig érdemes volt. Tudom, minden ilyen eset egyedi és nem mindig működhet az a módszer, ami nálam. De hátha… Már talán említettem, hogy elég sok távkapcsolat volt az életemben (freudi elütést írtam, először „tévkapcsolat” volt) :).

Ezek közül az egyik egy nálam pár évvel fiatalabb lány, akkoriban volt mindössze 20 éves. Minden konkrét szándék nélkül kezdtünk el chatelni és megfogott érzékenysége, kedvessége, okossága… és szomorúsága.

Úgy tűnt, én néha meg tudom nevettetni, de elég zárkózott volt. Telefonon beszélgettünk később órákat, semmi szex, csak úgy, mindenről, kedves, nőies hangja volt és sok közös témánk akadt.
Ő vidéken élt, én a fővárosban, sokáig nem is próbáltunk semmi komolyabbról beszélni, de amikor egyszer eljött Budapestre, randit beszéltünk meg.

Találkoztunk, és úgy tűnt, kedveljük egymást, karcsú, helyes lány, egyszerű, de igényes és nőies öltözködéssel.

Hosszú séta a Margitszigeten, később csókolózás az autómban, a hátsó ülésen. De csak ennyi, ez viszont kölcsönösen jó volt, csókvirtuóznak hívott, ami kellemesen cirógatta az önbecsülésem. :)

Éreztem benne az érzékiséget, de a visszafogottságot is, és valahol mindent kicsit beárnyékolt az a szomorúság, amit megismerkedésünkkor már észrevettem. Nem szexet kerestem nála, annál többet éreztem iránta, de természetesen kívántam testileg is.

Először nem akart további kapcsolatot, fejét rázta, a távolba meredt, és halk lemondó hangon beszélt. Azt mondta, nincs értelme, mert messze is vagyunk és egyébként is, hosszabb távon ő úgyse kellene senkinek. Nem értettem. Láttam, hogy valami nagyon nyomja a lelkét, de elzárkózott, azt mondta, nem tud beszélni róla.

Nem hagytam annyiban. Mondtam, hogy nem erőltetem, de elveszíteni se akarom, csináljuk, ahogy eddig, és ha úgy érzi, majd elmondja.

El is jött az ideje, egy másik találkozón, akkor már kicsit oldottabb volt. Csak csókolózás, simogatás, de semmi több… amikor átöleltem és összegömbölyödve a karjaimba bújt, akadozva, a visszaemlékezéstől el-elpityeredve nagy nehezen elmondta, mi nyomasztja.

Tizennyolc éves se volt és még szűz, mikor az akkori fiúja, akit szeretett, kis híján megerőszakolta. Nagyon durván bánt vele, az a tipikus eset volt, mikor a pasi azt hiszi, hogy „ááá, csak látszatból ellenkezik a kis kurva, de igazából azt akarja, hogy jól megdugják…”, test-test elleni küzdelem, sikoltozás, birkózás, végül sikerült elmenekülnie.

A csalódás és az erőszak emléke annyira megsebezte, hogy nagyon komoly gátlásai alakultak ki, rendszeres rémálmai lettek.

Így egy évvel később, mikor alakulóban volt egy másik kapcsolata és szeretkezésre került volna sor, hiába kívánta a fiút, amint az ágyéka felé közeledett bármilyen módon, egyszerre fizikai és lelki görcs jött rá, önkéntelenül szorosra zárta a combjait és pánik vett rajta erőt.

A fiúnak persze a második alkalom után elege lett és otthagyta.

Emiatt elkönyvelte magának, hogy neki már sose lesz normális kapcsolata, hisz ki bírná ez elviselni.

Én, ha valaki iránt érzek valamit, akkor képes vagyok a türelemre és az önmegtartóztatására. Így azt mondtam, nem számít, elfogadom őt és ezt a helyzetet, mert úgy érzem, ki tudom segíteni ebből a gödörből.

És rendszeresebbé váltak a találkozások, csókolóztunk, simogattuk egymást, jó volt, éreztük a vágyat, de nem erőltettem semmit, csak nagyon finoman próbálkoztam néha, óvatos átmenetekkel, de amint éreztem a hárító reflexet, visszavonultam és egy előző szintről folytattuk.
Lassan-lassan oldódni kezdett, lazult, szűnőben voltak a görcsök, már elfogadta az érintésemet a lába közt, sőt, élvezni is tudta…

Több mint fél évig csak így „szeretkeztünk”. Aztán egy nap ő mondta, hogy úgy érzi, már nem pánikol majd be és szeretné, ha végre nem hagynánk abba a behatolás előtt. Hosszas, gyengéd előjáték után sikerült is a gátlóreakció nélkül, és mindketten élveztük… utána a boldogságtól és megkönnyebbüléstől elsírta magát, mert nem merte hinni, hogy ez még megadatik neki.

Ettől kezdve nem volt többé semmi görcs, sőt, a rémálmok is végleg megszűntek.

A tanulság szerintem az, hogy nem biztos, hogy mindig jó, ha elfogadunk egy olyan helyzetet, ami nyilvánvalóan egy természetellenes mentális gát kényszere gerjeszt.

Nem vagyok pszichológus, de úgy sejtem, gyakran ezt a gátat le lehet bontani, még akkor is, ha az érintett eleinte maga se hisz benne, de ha egy kellően erős akaratú, empatikus és őszintén segíteni akaró személy felkelti benne a reményt és a hitet, együtt legyőzhetik.

Persze azt is tudom, hogy az önjelölt terapeuta néha rosszabb, mint maga a probléma, ha erőltet valamit, ha pusztán önös érdekből a saját önbizalmát növelendő akar mindenáron mást „boldogítani”, az ugyanúgy nem jó, mint a másik gátlásának a szeretet nevében való közömbös tétlenséggel szemlélése (lásd: „ha neki ez nem jó, akkor jobb, ha én nem foglalkozom többé ezzel”), ami nyilván könnyebben járható út, de hosszú távon nem biztos, hogy jobb.

Ehhez elengedhetetlen, hogy a másik fél is felismerje, hogy valami nincs teljesen rendben, és legyen benne nyitottság a segítség elfogadására.

Perverz-e vagy? Reakciók, felosztások

Ami a perverziókkal kapcsolatos általam észlelt reakciókat illeti, alapvetően négyféle kategória van:

elutasító: akár morális, akár közízléssel vagy egyéni ízléssel való összeférhetetlenség miatti elítélés aktív elutasítás, többnyire megbélyegző, kizáró jellegű. Megértésre, empátiára nem törekszik, nem is próbálja a másik felet meghallgatni. A leggyakoribb reakció, a legtöbb prűd emberre jellemző.
Konkrét személyre vonatkoztatva az illető elfogadottságát és a feléje megnyilvánuló bizalmat nagyban és permanensen csökkenti, személyében nemkívánatossá válhat, egy kapcsolat végét is jelentheti.
Jellemző mondatai: „fúj, ez undorító”, „milyen mocskos a fantáziád, még jó hogy rájöttem”, „te beteg vagy”, „Ha tudtam volna, hogy ilyen vagy, szóba se állok veled!”
közömbös: passzív elutasítás, morális elítélése kisebb fokú, leginkább egyéni ízlésbe ütközőnek tartja. Személyre vonatkoztatva kismértékben csökkenti a bizalmat és elfogadottságot, de amíg személyesen nem kell a perverzióval érintkezésbe kerülnie, meglétét némi kényszeredettséggel tudomásul veszi és elviseli. Szintén gyakori.
Jellemző mondatai: „Hát, tudod, ha neked ez jó… de többször ne mondogasd, ha kérhetem”, „én nem ítéllek el érte, de ne várd, hogy örüljek neki”, „a te dolgod, de ugye nem képzeled, hogy velem?”
Elfogadó: kellő nyitottság és a másik iránti szeretet esetén nem csak kényszerből tudomásul veszi és elviseli, hanem képes elfogadni, nem rontja a másik morális megítélését és az iránta érzett bizalmat.
A perverzióban nem osztozik, de milyenségétől függően a másik kedvéért a passzív részvételt nem zárja ki. Gyakran inkább nevetségesnek találja a perverziót, de nem bűnnek vagy undorítónak, ami egy fokkal jobb, kevésbé gerjeszt benne bűntudatot.
Jellemző mondatai: „hihihi… ez most komoly?”, „hát, ha nagyon akarod, kipróbálhatjuk…”, „nem mondod…. tényleg? És szeretnéd, ha én is?”
Aktív befogadó: a legritkább, mikor kellően nyitott és kísérletező és érzelmileg is annyira közel áll a partnerhez, hogy osztozzon vele aktívan a részvételben.
Jellemző mondata: „hűűű… ez nagyon izgi!”, „hát persze, én is kipróbálnám”
Természetesen ezek a reagálások egy adott ember különcségeivel kapcsolatban vegyesen lehetnek jelen, bizonyos dolgok az egyik, mások valamelyik másik hozzáállást váltanak ki, ez mindig az adott perverziótól és a két személy kapcsolatától függ.
Számomra, aki talán elég nyitott, elfogadó és befogadó vagy, szintén van pár dolog, mely különböző reakciókat vált ki, nem mindent tudok én sem elfogadni.
Az én perverziós listámon egy másféle csoportosítással nézve a következő kategóriák vannak:
Teljes elutasítás: nem tartom elfogadhatónak vagy morális, vagy egészségügyi szempontból, látványa, tudata nem izgat, nem vennék részt benne se aktívan, se passzívan.
Részleges elutasítás: valamiért (morálisan/esztétikailag/higiéniásan) szintén nem tartom elfogadhatónak, sem aktív, sem passzív részvétel nem érdekel, de a látvány vagy tudat esetleg izgathat. Ez persze önellentmondás, de ilyen vagyok.
Érdeklődés: elfogadhatónak tartom, látványa, tudata izgat, esetleg passzívan kipróbálnám (részt vennék benne, de csak mint szemlélő, vagy próbálkozó, illetve a partner örömére nincs ellenemre az aktív részvétel se esetleg)
Aktív érdeklődés: izgató a látványa és tudata, aktívan keresem a lehetőségét a részvételnek, saját örömömre.
Teljes átélés: minden alkalmat megragadok, hogy megtehessem, az élvezetek csúcsához segít eljutni.
A saját különcségeimmel kapcsolatban lehetne még egy másik felosztás is.
Nyilvánosan felvállalt: olyasmi, amiről valószínűleg nem gondolják, hogy erős perverzió és nem okozhat problémát.
Anonim módon felvállalt: ha úgy érzem, biztosított az, hogy személyem nem derül ki, sokkal bátrabban merek beszélni a saját perverzióimról, ám mivel teljese névtelenség és anonimitás az interneten nincs, számolnom kell azzal, hogy esetleg kiderülhet, akár véletlenül, akár rosszindulatból, akár az én bénaságom miatt. Ezért mindent így se mondok el.
Intim kapcsolatban felvállalt: ha erős érzelmi kötelék van egy minimum elfogadó személlyel, akkor képes vagyok megemlíteni a dolgot, ha látom, hogy nem vált ki viszolygást.
Örök titok: csak olyannal osztanám meg, akiről tudom, hogy hasonló vágyai vannak. Mivel ilyen nincs (illetve van, de nem hozzám vonzódik), bizonyos dolgokat még a fantázia szintjén se fogok említeni senkinek sem.

Urománia pisiszex

pisiVizelet: Egy kicsit térjünk ki arra, mi is a vizelet. vizelet (urina) a szervezetben felgyülemlett felesleges elektrolitok és anyagcseretermékek folyékony elegye. Az olyan anyagok vérből történő kiválasztásával, mint a felesleges víz, a nátrium-, klorid-, kálium- és kalcium-ionok, urea és más anyagcseretermékek, elengedhetetlen szerepet játszik a homeosztázis fenntartásában, illetve a víz- és elektrolitháztartásban.
Az egészséges ember vizelete nem fertőző és gyakorlatilag nem mérgező. Olyannyira nem az, hogy számos természeti népnél, de modern, nyugati orvoslást művelő orvosok egy részénél is alkalmazzák néhol terápiás céllal. (Lásd: uroterápia, vizeletterápia). A különleges katonai egységek kiképzésénél is tanítják, hogy vészhelyzetben használhatják.A pisi szaga, íze sok mindentől függ, elsősorban a nap folyamán előtte elfogyasztott anyagoktól és folyadékok összetevőitől és mennyiségétől, a kiválasztás intenzitásától, a két pisilés közt eltelt időtől, stb. Az egészséges ember átlagos vizelete enyhén sárgás, közepesen erős szagú, mérsékelten sárgás folyadék, ízét nehéz meghatározni, szerintem többnyire a kissé elsózott, gyakorlatlan szakács által készített húslevesére emlékeztet.
A vizelet a testből való kilépéskor nem mondható kimondottan büdösnek, persze van szaga, de az igazi undorító, csípős húgyszagot az okozza, hogy a vizeletben lévő fehérjék a levegővel érintkezve egy idő után bomlásnak indulnak.

A szex: A pisiszexben az egyébként szokásos erotikus élvezkedés, játékok egy kiegészítője lehet a pisilés. A pisiszexre való ráérzés valahogy úgy kezdődhet, ha valamelyik partner például kicsit exhibicionista, és izgatja, ha nézik, akár pisilés közben is. Volt egy fantasztikus szerelmem, aki ismerkedésünk során panaszkodott róla, hogy ő mindig szerette volna, ha a fiúja meglesi pisilés közben, de hiába hagyta nyitva a vécé ajtaját, azok a finnyás hülyék mindig becsukták.
Ha már idáig eljutottak, előfordulhat, hogy éppen mondjuk kádban, zuhanyban történik az erotikus játszadozás, és jön az ötlet, hogy mondjuk úgyis pisilnie kéne, de ne kelljen már kikászálódni a vécébe, elvégezheti ott is… és nem lenne csoda, ha a másik mondjuk meg akarná próbálni, milyen érezni, ezért alátartja a kezét, erre a pisilős meg gonoszkodva ráirányítja a sugarat a testére, és ha nincs bennük eleve zsigeri averzió, kiderül, hogy ez ugyanúgy meleg folyadéksugár, mint ami a zuhanyból jön, lemosható, nem bánt, nem mar, ráadásul épp a kedves, szexis partner testéből fakad. Nem véletlenül hívják angolul golden showernek. Aki pedig elmenne a végsőkig ezen úton, annak eszébe jut, hogy mi lenne, ha megkóstolná, és lenyalja a kezéről. Ha nem érzi undorítónak, akkor legközelebb közvetlenül a forrásból fogadva se lesz már az, főleg, ha a partner is izgatónak érzi ezt…

Hát, tömören ennyi, ez maga az eksön, amiről a legtöbb ember azonnal hevesen felveti, hogy „de hát ez gusztustalan, miért jó ez?” Próbálok a dolgok mögé nézve valami ésszerű magyarázatot is felmutatni, mégpedig egy sokrétegű, mindenre kiterjedőt.

Esztétikai: Számomra a nő az érzékiség megtestesülése, teste ennek fizikai kifejeződése, testműködése természetes és minden velejárója annak tekintendő, így semmi kivetnivalót nem találnék abban, ha mondjuk egy nő pisilés közben izgalmasnak tekintené a jelenlétemet, kifejezetten izgatna a dolog.

Rituális: (ezúttal ismét a keresztényeket fogom magamra haragítani), mert számomra a keresztelési rítus profán, szexuális vetületének is felfogható, illetve akár valamilyen pogány termékenységi szertartásnak, melyben a szeretet női lény legbelsejéből fakadó nedűvel történik a megöntözés.

Érzelmi réteg: a másik ember totális testi-lelki elfogadása, a teljes bizalom, annak kinyilvánítása, mennyire közel állnak egymáshoz, hogy túl tudnak lépni a hétköznapi konvenciókon és másikat mindenestül, szőröstül-bőrőstül-pisistül is szeretik. Mindenre kiterjedő átélése annak, ami a másik lényének részét képezi.
József Attila biztos nem erre gondolt, mikor az Ódát írta, de számomra zseniálisan megfogalmazza ezt a fajta érzést, hiszen az egyszerű fizikális életműködést is képes áhítattal szemlélni, meglelve benne az élet ellentmondásaiban harmonikus, univerzális szépségét.

„Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját –
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.”

A tabuk rétege: a tabuszegés mindig is izgatta az emberek fantáziáját, lásd a kezdeteket a kereszténységnél a tiltott gyümölccsel, nem sokáig bírták ki…
Ez a fajta vágy az emberiségben általánosan megvan, a szexben is jelentős motiváció, nem csak a pisiszexre, hanem bármilyen az általánostól, a normától eltérőre. Egyszerűen maga a tény, hogy megtörhetik a tabut, megszeghetnek egy tiltást, már önmagában is izgalmas lehet.
Gyakran minél inkább szabályozott keretek közt zajlik a hétköznapi lét, annál jobban esik titokban valamilyen téren szétrúgni a konvenciók kereteit, és olyat tenni, amiről azt gondoljuk, hogy mások nem tennék meg, ez mindenkinek a saját kis magánlázadása.
Aligha akad, aki ne gondolt volna már bele párszor, vajon megtegyen-e valamilyen tiltott dolgot (mindegy, hogy a tiltás társadalmi norma, törvény avagy más erkölcsi kategória), és néha biztos úgy érzi, hogy igen, meg kell tenni.
Nem mindenki teszi meg, és az is változó, kinek milyen elégedettséget okoz egy ilyen tabuszegés, másoknak pedig épp az jelenthet örömöt, ha mindenben megpróbálnak az általános elfogadott és jónak ítélt szokások szerint élni.
De mindig akadnak, akik időről időre úgy érzik majd, hogy át kell lépniük a határaikon.

(Úgy gondolom, hogy még mindig sokkal kevésbé probléma bármilyen szempontból, ha valaki ezt egy nem káros és másoknak bajt nem okozó perverzióval kiélni ezt, mint mondjuk áruházból lopni, vagy a közúton másokat veszélyeztetve gyorsulási versenyt csinálni.)

A „művészi” réteg: a művészetben az ellenpontozás mindig fontos és megteremti a dinamizmust és feszültséget, ugyanakkor az ellentétek egymásba kapcsolódó és egymást kiegészítő egységét, ami az élet körforgásának és fejlődésének alapvető jellemzője is.
Ebben a kontextusban a tiszta, pozitív minőséget maga az örömszerző szex jelenti, míg a piszkos, negatív elem a pisilés, így a szex művészien experimentális átéléséhez a kettő elegyítése az élet és az emberi természet komplex és ellentmondásos valójának végsőkig feszített leképezése. (Azt hiszem, tanítani kéne, milyen jól hangzó önigazoló bullshitet kerekítettem ahhoz az egyszerű tényhez, ha valaki perverz dög…)

Végül a biológiai réteg: terület és tulajdonjelölés, atavisztikus formában, vizelettel fröcskölni a birtokolt személyt is akár…. :)

Amint látható, ha akarom, eléggé alaposan meg tudom magyarázni, de az ember nem ezekre gondol közben, ugyanakkor ki tudja, nincs-e a a háttérben tényleg valami a fentiekből.