Nem, nem mentek el nálam itthonról, és nem is áll szándékomban az írások színvonalát a bányászbéka segge alá süllyeszteni, mindössze csak egy versből idéztem a címben. Egy versből, melyet a parlament kulturális és sajtóbizottságának narancsos elnöke, az új médiatörvény egyik megalkotója, L. Simon László vetett papírra még 2003 környékén.
Azonban mielőtt még valaki megvádolna azzal, hogy egy szövegkörnyezetéből kiragadott mondattal akarom kényelmetlen helyzetbe hozni a képviselő urat, ideidézném a teljes művet, aminek a ”költő” a váratlanul kiderült címet adta. Íme:

váratlanul kiderült a feladata

*
az ember a természeti csapásokat
gyakran a vég kezdetének tekinti

én piramist építettem
meg akartam szabadulni a halál és
az újjászületés végtelen körforgásától
hogy hihessek a végpont felé haladó világban
és isten haragjában
az utóbbi években az erőszak vizsgálatával foglalkoztam
beléptetőrendszereket
és tűzfalakat dolgoztam ki
koktélokat kevertem
de egy hibás paszvörd miatt el kellett hagynom az állomáshelyem
internáltak és ápgrédeltek
azóta utazásaim során egy turul és egy griff őrzi az álmomat
szociálisan érzékenyebb lettem
a boldogság érzete az élet értelme
vallottam akkor
s vallomásaimat a technikai fejletlenség miatt
tanítványaim nagyapám régi írógépén rögzítették
valaki más országa volt a mienk
emeletes házakkal és kis nyaralókkal
ahol a férfiaknak nincs felesége
és a gyerekek úgy énekelnek
mint a csalogány
elégedett vagyok
erős a lelkem
a belső nyugalmam
elektronikus jelekkel védem
előjegyezték az új szemem
újra kutatni vágytam
feltérképezni távoli világokat
megkeresni a karatecsippem
kőkriptába zárt lelkét
telepatikus és telekinetikus erőm miatt sokan veszélyesnek tartottak
megműtöttek
felnyitották a fejem
egy időre mindenem elvették
de nem vesztettem el a hatalmam
csak a nagy érzelmi viharokat nem bírom
ilyenkor semmi sem igaz
de minden megengedett
egy egészséges emberi lény mellett akartam feküdni
trombitálni kezdtem
tudományos karrieremet zeneire akartam cserélni
dallamokat jegyeztem le egy kottás füzetbe
pszichologizáló tanulmányokat írtam
a tibeti zenéről
marékszámra dobáltam magamba szpídet
s évekig inasként dolgoztam egy keleti bazárban
a hit és a tudomány elválaszthatatlan
ezt véstem egy kőtáblába
mikor szerelemes lettem a második feleségembe
felépülésem érdekében kolostorba vonultam
ápolóimmal az arisztokrata művészet problémáiról társalogtam
aggályaimat jeleztem az illetékeseknek
de csak a vizsgálat lezárása után válaszoltak
a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam
miközben én már párizsban báboztam
iskolát alapítottam
és egy röhögő törpét követtem
akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk
gipszlenyomatokat
stílust és technikát váltottam
ősi szőtteseim
indiai tudományos kutatásaim emlékeit dolgozták fel
ráadásul
szerda esténként
nő voltam
és a vasárnapi matinék idejére
lombszoknyát húztam
díjakat nyertem
jellemem tisztasága
politikusi alkatom és kompromisszumkészségem
korunk legnagyobbjai közé emelt
s életem derekán felavatták
daliás termetem első monumentális emlékművét
lehetőséget kaptam saját társulatom megszervezésére
saját életemről írtam darabot
de képzeletem szabadjára engedése
problémák sorát generálta
ezért művem megszabadítottam
a dekadens improvizatív elemektől
*
a bársony ráncai kisimultak
a festékfoltok eltűntek
a formák torzulásai
alig észrevehetővé váltak
már a szar szagát sem érzem

Szép vers kétségtelen… Persze az is lehet, hogy csak én vagyok műveletlen és nem értem a mai modern műveket. Még akár ez is előfordulhat. Sőt, abban is lenne igazság, ha valaki azt mondaná, hogyha nem tetszik, akkor minek olvasgatok ilyeneket.
Mert valóban. Mindenki olyan verset ír, amilyet akar, és mindenki olyan verseket olvas, amilyenek kedvesek a szívének. Eddig rendben is lenne a dolog, de jelen esetben nem csak ennyiről van szó. L. Simon László Nem lokalizálható című kötetének kiadását – melyben a fenti mű mellett, több hasonlóan magasröptű is szerepel -, ugyanis közpénzből finanszírozták. Egészen pontosan a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta. [a teljes kötetért katt a linkre]
És így azért már kicsit más színezete van a dolognak. Így talán már joggal tehető fel a kérdés: Vajon L. Simon hányadéka milyen alapon része a nemzeti kultúrának? Vajon mi lehetett az a művészi érték, ami miatt pont ennek a kötetnek a kiadását támogatta a minisztérium?
A felmerülő kérdésekre, legyenek azok bármilyen helyénvalóak is, nem hiszem, hogy valaha is válaszokat fogunk kapni, de azért az mindenképpen árulkodó, hogy a támogatási döntés megszületése még a Medgyessy-kormány idején történt az akkori kultuszminiszter, Hiller haver felügyelete alatt. Mint látszik az elvtársaknak, karöltve egy jól behatárolható és erős rasszjegyekkel ellátott belvárosi csoporttal már akkor is szívügyük volt a ”magas színvonalú” kultúra támogatása, amit L. Simon zsenialitásában meg is találtak.
L. Simon pedig nem felejt, és amikor kell, odaáll, ahová tartozik. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor Alföldi munkájának megítéléséről volt szó a kulturális bizottságban. A radikálisok Roberta eltávolítását követelték a Nemzeti Színház éléről, de L. Simon, mint a bizottság elnöke simán lesöpörte a kérdést a napirendről: „Akkor, amikor a közművelődési intézmények finanszírozásában komoly problémák vannak, amikor a szocialista kormány normatíva elvonása miatt lassan nem tudnak bért fizetni a múzeumokban, nem az a legfontosabb kérdés, hogy Alföldi Róbert maradhat-e Nemzeti Színház főigazgatója”. Majd így folytatta: „A Fidesz a Minőség a kultúrában című tanulmányában a művészi szabadság és a művészeti intézmények szabadsága mellett foglalt állást.”
Ez utóbbi szép gondolat. Kár, hogy a szabadság és a szabadosság szó jelentését valamiért keverik narancsosok, meg talán az sem lett volna nagy baj, ha a döntéshozók utánanéztek volna L. Simon korábbi munkásságának mielőtt kinevezték volna annak, ami. De nem tették, és ami még döbbenetesebb, hogy nem tette ezt meg Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetése sem, így e géniusz 2005-től az intézményben óraadóként tanítja a gyanútlan hallgatókat.
Érdemes még talán megemlíteni, hogy L. Simon 2010-ig a Magyar Írószövetség titkáraként is tevékenykedett, 2007-ben pedig az elvtársaktól a kiemelkedő irodalmi tevékenységért József Attila-díjat kapott.
Igazán szép karrier. Jól példázza a honi kultúrpolitikát és azokat az értékeket, amiket az elmúlt 20 év kormányai függetlenül attól, hogy éppen a narancsosok, vagy a liberáltak vannak hatalmon, ránk akarnak erőltetni.
Nekünk pedig itt a végén, a fentiekből kiindulva talán már csak egy kérdés maradt:
Vajon mikor lesz érettségi tétel? Forrás: Radicalpuzzle.blogspot.com