Furcsa dolog egy komoly társadalmi problémát ideológiai kérdéssé, értékrendbeli különbséggé zülleszteni, ahogy azt a véleményem szerint minősíthetetlenül primitíven viselkedő Varga Istvánt védelmező hölgy frakciótársai tették. Mert ugye amiről nem beszélünk, amiről nem veszünk tudomást, az nem is létezik. A családon belüli erőszak magyarországi megdöbbentően erős jelenlétével pedig jó ideje ez történik. A csbe. fogalmával például a jelenlegi kormányzat és a szakállamtitkárság szerint az a gond, hogy az erőszak szó stigmatizálja a család „szent” fogalmát, a kettő tehát nem férhet össze…

Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a szakmai, szociológiai fogalmat hogyan lehet PR-célokból kicserélni egy olyan értelmezésre, ami teljesen ellehetetlenít bármilyen diskurzust. Azt gondolhatnád, hogy ezt az idióta porhintést csak Varga Pista bátyánk kommandózása miatt sebtében dobta piacra a kormányzati propagandagyár, de tévedsz, ez a szemlélet a minisztérium szintjén már 2010-től jelen van, szóval a nagyok ezt tényleg komolyan gondolják. (Nem városi legenda, hanem konkrét tapasztalat, hogy két évvel ezelőtt már utasítás formájában hangzott el ez.)
De most komolyan: mit jelent a Varga-féle konzervatív értékrend ebben a megközelítésben? Pontosan mit is szeretnének konzerválni? Az biztos, hogy a Biblia tanításainak és Jézusnak nincs köze ehhez a bizniszhez. És természetesen szó sincs polgári finomságokról, a nemzeti utánpótlás biztosításának magasztos céljáról, amiért az asszony büszkén vállaljon “áldozatot”, hisz a férfi is megteszi, ami a feladata (max 10 percet szán rá, de azért azt se becsüljük le!). Itt konkrétan az uralkodásról és a dominanciáról van szó arról, hogy bizony-bizony mi emberek, férfiak és nők nem vagyunk egyenlőek. Hogy az erősebbnek mindent lehet, a másik pedig tűrje, mert az a dolga. Arról van szó, hogy bizony a férfi keresi a kenyeret, az asszony kussol, hagyja, hogy szorgos férje a nap végén, ha úgy hozza kedve magáévá tegye, utána jöhetnek a gyerekek, a pelenkázás, etetés, nevelés, sütés, főzés, takarítás, amire őt teremtetett, az asszonyember fogadja el és viselje büszkén, hogy neki ez a dolga, legszentebb kötelessége, meg érezze megtisztelve magát, ha a főnök “pusztán szeretetből és nevelési szándékból nem oszt ki néha egy-két nyaklevest”. Néha egy-két nyaklevest? Még ez is micsoda finom lélekre vall… Mert ugye az megvan, hogy ma Magyarországon a családon belüli erőszak miatti halálozás meglehetősen magas számokat mutat, hogy nemcsak nőkről van szó, hanem gyerekekről és idős, illetve sérült emberekről is. (Bár vannak férfi bántalmazottak is, az ő számuk a többiekéhez képest töredék.)