Szinte nincs olyan bűncselekmény, ami nem szerepelne a Bibliában, kivéve a hekkelést. De hogy még a kihallgatás művészetének alapismérvei is benne legyenek, azt azért nem gondoltátok, ugye? Mindez persze megspékelve egy ellen-Zsanett-sztorival (nem a nő vádol, hanem őt vádolják), két nyugdíjra megérett bíróval és egy prófétával, aki nyomingert alakít, nem is rosszul.
A babiloni fogság idején járunk, az i.e. VI. században, és a sztori is Babilonban vagyis Bábelben játszódik, hogy jobban el tudjuk helyezni földrajzilag, a mai Irakban tapossuk a homokot, és egyelőre még sejtelmünk sincs a földben rejlő kőolajról.
A helyszín egy bizonyos Jojakim multifunkcionális házikója, amely egyrészt magán luxusvillaként szolgált (kert, medence és személyzet dukált hozzá, de legfőképpen bombanő feleség), másrészt közösségi térként avagy bírósági épületként működött, és még imádkozni is ide jártak a népek. Ily módon került tehát két vén kecske, akarom mondani bíró, a só vagyis a bombanő közelébe. Biztos jobb lett volna, ha őket is nyugdíjba küldik idejében, de akkor hogy mesélhetném nektek el ezt a kedves kis történetet?
Ha emlékeztek még szép Heléna első elrablására, akkor nem lesz nehéz párhuzamot vonni a sztorik között: két idősödő pasi rágerjed egy fiatal csajra, és elhatározza, hogy együttes erővel megszerzi. A görögöknél ez úgy ment, hogy simán elrabolták a nőt, de ezek az ószövetségi fószerek nem jutottak ilyen messzire. Valójában úgy indítottak, hogy folyton stírölték szerencsétlen Zsuzsannát, és nem bírtak elszakadni a látványától. Pedig nem olyan lengén járkált, mint görög társnői. Egymástól függetlenül tették ezt, mígnem egy nap ebédidőben lebuktak: na, nem csodálatuk tárgya előtt, hanem egymást kapták rajta, egyikük se ment haza kajálni, ehelyett a kertben sertepertéltek és nemesebb testrészüket szorongatva kukkoltak, mint valami tizenévesek.
Nem voltak épp kezdők az erőszakos köszörülésben, állítólag volt már pár eset a hátuk mögött, úgyhogy hamar megegyezésre jutottak: ha bírják farokkal, egymás után mindkettejüknek meglesz a nőszemély, és majd egymást fedezik (nem úgy, na). Ez már bűnszövetség? Vagy szervezett bűnözés? Majd a hozzáértők megmondják a tutit. Az öregek tehát megegyeztek, hogy addig somfordálnak Jojakim komplexuma körül, de főleg a kertben, amíg nem sikerül elkapniuk az egyébként természetesen rendkívül erényes és semmiféle rosszalkodásra nem kapható asszonykát.
Aztán eljött a várva-várt alkalom! Zsuzsannának elege lett a hőségből, bezáratta a kapukat és két szolgálóval előkészíttette a medencét. Fürödni akart szegényke (hát, ezt én is szívesen tenném, ebben a 40 fokos hőségben, de sajna a panelhez nincs kert). Nem az ő hibája, hogy a bikinit még nem találták fel, de ha az ember lánya egyedül van a saját grundján, hadd lubickoljon már meztelenül, nem? Vagy csak a festők képzelték el annak, mert úgy sokkalta izgalmasabb a jelenet és büntetlenül lehet szexi pucér nőket vászonra pingálni! Amúgy fátyolban kellett járnia, vagyis a vének még az arcát se nagyon láthatták volna…
A két öregfiú nem volt épp romántrikós beállítottságú, de a zsarolás és kényszerítés nagyon ment nekik. Amint tehát Zsuzsanna elküldte masszázsolajért a két cselédlányát, rögtön elő is álltak: itten vagyunk la, épp nagyon feláll mindkettőnknek, és vagy szétteszed a lábad, vagy feljelentünk házasságtörésért, amit egy amúgy nem létező sráccal követtél el. Hogy képben legyünk a korabeli zsidó P/BTK-ban, a házasságtörés büntetése nők számára a megkövezés, két tanú egybehangzó vallomása pediglen, ha még „tiszteletben” megőszült bírókról van is szó, ugyebár, több, mint elég egy ítélethez.

Elmorfondírozhatunk rajta, hogy mi, női olvasóim, mit tettünk volna, de tény, hogy a két jómadár nem lehetett valami étvágygerjesztő… Ha mondjuk az a képzeletbeli fiatal srác lepi meg egyedül Zsuzsit, nem biztos, hogy azonnal elkezd sikoltozni. (Akár a haverját is magával hozhatta volna.) De lehet, hogy csak az irigység beszél belőlem. Tény, hogy az ilyen zsarolás akkor is elveszi a nő libidóját, ha egyébként volna neki. A megkövezés nem piskóta, de ezekkel összefeküdni még annál is rosszabb lenne.
Zsuzs tehát sikoltozott, a vének meg, miután leesett nekik, hogy ez a nő minden várakozásuk ellenére mégse hagyja magát gerincre vágni, ugyancsak ordítozni kezdtek: egyikük odarohant a kapuhoz, kinyitotta, és mutatta, hogy erre, emberek, itt vérlázító botrány van, akár a Hír Tévének is szólhattok! A csajnak nem sok esélye volt rá, hogy az ő verzióját higgyék el: a bírók ketten voltak, eleve férfiak és idősebbek, azon túl nem pucérkodtak éppen, mert időben visszagyömöszölték a szerszámot a köpenyük alá.
Másnap (el tudjuk képzelni, hogy telt az éjszaka szerencsétlen asszonyka számára) került sor a szembesítésre. Odacsődítették a fél várost, és persze minden bulvárlap égett a vágytól, hogy igazán szenzációs fotókkal ékesíthesse az eljárásról szóló cikkét. Zsuzsanna nagyon kicsípte magát, halálosan gyönyörű volt, a bírók alig bírtak magukkal, levetették a fejéről a fátylat, és a hajára téve kezüket megesküdtek, hogy látták, amint egy fiatal sráccal kufircolt a kertben. Ők rajtakapták a szeretőket, de a srác gyorsan kihúzta és olajra lépett. Nem bírták megfogni, hiszen ők már öreg és beteg emberek, hogyan is várhatna tőlük bárki ilyesmit?
A nép a maga birka módján elhitte a sztorit, mer jó zaftos volt, és bármennyire is sajnálták a szerencsétlen csajt, azért csak halálra ítélték, mint a sicc. Zsuzsanna persze hangoztatta ártatlanságát, és az Úrhoz fohászkodott, mert az igazságszolgáltatás nem állt úgymond a helyzet magaslatán, meg fellebbezni se nagyon volt kihez. Ja, és nem szórakoztak ám 10-20 év siralomházzal, az adófizetők pénzét költve, hanem mindjárt felkerekedtek, hogy végrehajtsák a kollektív ítéletet. Aki látta a Brian életét, az kábé elképzelheti, mi volt készülőben. Na jó, annyira azért nem ígérkezett viccesnek.
Éppen ballagtak tehát a népek a vesztőhely felé, tévéstábokkal és paparazzókkal együtt, kattogtak a fényképezőgépek, szedegették a féltéglákat a megkövezéshez, méregették a darabok súlyát a kezükben, vagyis mindenki rendkívüli módon élvezte a felhajtást (kivéve az elítéltet), mikor a tömegben egy suhanc, bizonyos Dániel nevezetű, aki addig leginkább a pattanásaival meg a nedves álmaival volt elfoglalva, isteni sugallatot nem kapott Zsuzsanna láttán. Vagy csak szimplán képes volt a racionális gondolkodásra, ami az emberek többségét nem igazán jellemzi. Van az úgy, hogy a hormonok is a racionalitás irányába terelik a tinédzsert? Ezt most nem tudom megmondani. Mindenesetre kézzel-lábbal hadonászni kezdett, hogy felhívja magára a figyelmet, és akkorát bődült, hogy néhányak kezéből kiesett a féltégla.
– Emberek! Polgártársak! Álljatok már meg és kapjatok a buksitokhoz. Semmi nyomozás? Semmi tényfeltárás? Nem szégyellitek magatokat, hogy szavahihetetlen tanúk vallomása alapján ki akartok végezni egy ártatlan nőszemélyt, aki amúgy is túl szép ahhoz, hogy ezt megengedjem?
Érdekes módon senki nem vágott vissza azzal, hogy – Öcskös, csak nem te vagy az ifjonc, akit a bírók láttak? Meg akarod menteni a szeretődet? Sőt, mindenki meghunyászkodott Dániel előtt, a tömeg egy emberként letett a súlyos testi sértés szándékáról, és kollektíve visszavonult Jojakim házába, hogy megismételje az eljárást. Birkák, na…
A nép vénei, akik a jelek szerint még sose hallottak bizonyítási eljárásról, tátott szájjal hallgatták a talpraesett Dánielt, akinek volt annyi esze, hogy minden második mondatában az Úrra hivatkozzék, mert tudta, hogy az észérvek magukban ezeknek a szemében baromira nem érnek semmit. (Mondjuk, ez annyira nem változott meg, vagy ti hogy látjátok? Ha az atyaúristen földi helytartójára hivatkozol, akkor ma is neked van igazad az észérvek ellenében, nem?)
A vének tehát majd le nem csókolták Dániel retkes lábáról a port, úgy várták, hogy kioktassa őket. A srác nem volt szívbajos, mindjárt elkezdett parancsokat osztogatni, mintha világ életében ezt tette volna:
– Válasszátok szét ezeket a jómadarakat, hogy külön-külön hallgathassam ki őket.
Tessék, itt a zseni első megnyilvánulása! A rendőragy születésének vagyunk tanúi!

Bement az egyik vénemberrel a kihallgatószobává alakított helyiségbe, leültette, aztán hozzáfogott a gyanúsított megfélemlítéséhez. Nem, nem verte meg, ugyan. Csak világossá tette számára, hogy mindent tud a viselt dolgairól, átlát a szitán és egyébként is ő az úr a háznál. (Tette mindezt egy bíróval, ne feledjük!) Mikor már kellőképpen összezavarta a szarházit, rátért amúgy mellékesen a lényegre:
– Na, öregapám, most legyél szíves válaszolni erre az egyszerű kérdésre: pontosan melyik fa alatt is történt a tényállás? Mármint, hogy az állítólagos fiatal srác megkettyintette a nőt?
Mér nem a pózra kérdezett rá, a fene vigye el…
– Hááát, ha jól emlékszem, a mézgafa alatt történt a dolog.
– Az anyád volt a mézgafa alatt.
Elvezették az első gyanúsítottat, hívatta a másikat. Annak is előadta a tudunk mindent, te rohadék-szöveget: tudjuk a nokiás dobozt és a kurvákat, ne próbáld nekem előadni az ártatlant, rágerjedtél a pipihúsra, aztán beszartál, mikor a csaj elküldött a búsba a haveroddal együtt, mi? Te szemét… És így tovább.
Aztán feltette az ominózus kérdést a fáról. Ez meg a tölgyfára emlékezett. Hát, ja. Bukta.
Hozzáteszem, én tuti elbuktam volna még akkor is, ha történetesen valóban látok egy szexjelenetet. Halványlila gőzöm nem lett volna, milyen fa alatt történt! Nektek?
További bizonyítási eljárásra nem volt szükség, a nép megelégedett ennyivel. Gondoljatok csak bele, egy ember helyett kettőt is meg lehet lincselni! És valószínűleg épp elég haragosuk volt a tömegben. A törvény pedig úgy szólt, hogy hamis tanúzásért és hamis vádért az a büntetés illeti a rágalmazót, amelyet arra szabtak volna ki, akit ártatlanul megvádolt. Kemény idők voltak…
Dániel megcsinálta prófétai karrierjét, és olykor még további furfangokat vetett be a szürkeállományét használva, például a bálványimádás ellen, de oroszlánszelídítőnek se volt utolsó. A mi sztorink azonban most véget ér: Zsuzsanna visszatért unalmas háziasszony-életébe és ezután már nyugodtan fogadhatott szeretőt, úgyse merte volna senki bevádolni. Pucér fürdőzéssel a szomszéd szeme előtt azért csak vigyázzunk!