Nem hiszem, hogy elvárható lenne bárkitől is, hogy az első pillanattól kezdve megteremtse számomra a legtermészeteszebb és legintimebb légkört. De nincs kedvem végigjárni az utat, ami elvezet eddig. Úgy érzem magam, mintha aszketikusan vállalnám a boldogtalanságot és mindezt lustaságból, gyávaságból, türelmetlenségből, unalomból… stb., bármelyik is legyen az igazi indokom. A testem meg szexért kiált. Ha lehet egy idegennel, aki észre sem veszi, hogy élvezem-e, mert nem látott még csillogó szemekkel szopni. Vagy inkább vegye észre és élvezze!

Sokszor tapasztaltam már, hogy a belső rosszat kívülről akarom kompenzálni, ha nem vagyok jól, a testem is roncsolódni akar. És a tudat a kapocs, ami irányítás alatt tart és nem hagyja, hogy elszabaduljon aaa…az ún. pokol. Kár, hogy nem az a rendszer, hogy az ember csak vár, és a pasik ajtóstul rárontanak, esélyt sem hagyva neki a mérlegelésre vagy fontolgatásra. Mindenesetre keresem a módját, hogyan küzdjem le a felmerülő akadályokat.

Azt hiszem, elég sürgős… Egy kényszeresen átpornózott és átélvezett nap végén előkerestem a Training of O c. sorozatból megakaparintott részleteimet. Tudniillik, a bőrkesztyűről való fantáziálásom oka ez a film. (Sajnálom, de már a vágyaim sem eredetik.) És mint orálisan fixált nő, önkéntelenül elélveztem azon a jeleneten, amiben a férfi fekete kesztyű borította ujját a nő szájába nyomta. Elélveztem, de könnyezve. Az orgazmussal egyidőben sírásban törtem ki…Elsírtam magam egy pornó filmet nézve, orgazmus közben. És azóta is csak ismételgetem magamban a történteket, mert sosem volt még így. De olyan gyönyörű volt az a jelenet és olyan nagyon kívántam átélni… Azt hiszem, magamat sirattam, mert rádöbbentem, hogy nem fogom tudni olyan nyíltan és gátlástalanul megosztani a fantáziámat (eg ideig legalábbis), mint ahogy eddig a cinkossal tettem. És a könnyek azért jöttek, mert igazán szomorú azzal szembesülni, hogy a kompromisszum ideje jön és lesznek vágyaim, amiket nem mondhatok ki, amikkel nem izgathatok fel, amik már nem jelentenek semmit…