Egyik karomat Virág vállára tettem. Csupán egyetlen pillanatig pihentettem ott, s máris engedtem, hogy Newton átvegye az irányítást: szabadcsúszásban ereszkedett alá, karcsú derékon és nőies csípőn át, egészen a domborodó nadrágig.
Virág ugyanígy cselekedett, ám előnnyel startolt, hiszen karja a derekamtól süllyedt a fenekemig, amit a lépés ütemében paskolni kezdett.
Balkezem először tétován a nemrég magukra hagyott cicik felé indult, majd irányt változtatva – mégiscsak egy hotel folyosóján haladunk, ahol illetlenség lenne ilyesféle nyilvános markolászás – hüvelykujjamat beakasztottam a saját nadrágzsebembe. Szabad ujjaimmal diszkréten helyreigazítottam mohó és ugrásrakész állapotban talált bökőmet…
Hopp! A zsebemben kitapintottam Karcsival közös szobánk kulcsát. Tényleg, én zártam be!
– Tudod, hová megyünk? – lelkendeztem.
– Tető, pince? Recepció előtti kanapé? – találgatta Virág, felsorolva azokat a helyeket, ahol képesek lennénk kissé szégyenlősen és körbe-körbe tekintgetve, de lelkesen egymásba feledkezni, ahogy tettük ezt már az elmúlt időszakban a folyosó két különböző, azon időszakban kevésbé forgalmasnak minősülő pontján.
A híres Eötvös bohóc sem tehette volna hatásosabban: előhúztam a kulcsot.
Néhány lépés csupán, és benyitottunk a nem túl tágas, de sokat megélt szobába.
– Érezd otthon magad! – tártam szét a karom.
Virágot nem kellett biztatni, mire e három szóból álló mondattal kifejeztem a szívélyes és behatóra tervezett vendéglátást, máris a földre repítette ruháit.
Hozzám lépett, hogy – mint egy ovisnak a bonyolult, tépőzáras nadrággal – segítséget nyújtson. Nem bíbelődve a részletekkel, egy-két laza tépőmozdulattal szinte minden textiltől megszabadított. Alig maradt valami a bokám tájékán…
Egyetlen, a némát némiképp meghaladó hangerőt – hanggyengeséget – képviselő koppantással egyidőben nyílt az ajtó. Félig, de annál határozottabban.
Betoppan az a kisméretű csaj, aki nadrágjaim egyik prominens képviselőjét hordta feltűrve és derekán kétszer körbekerítve. Akivel az éj korábbi szakaszában egy játék erejéig összesorsolt az élet!
Hogy lehet az, hogy hármunk közül ő lepődött meg legkevésbé?
– Visszaadnám a nadrágodat, köszi… – kezdte. Nem folytatta.
– Nem sürgős – nyugtattam volna, ha nem ő lett volna a rögtönzött csapat legnyugodtabb tagja. Kiegyensúlyozottan állt a részéről zavartalan csendben, és nem vette le a szemét Virág meztelenségéről és az én hasonló irányú törekvésem félbemaradt látványáról.
Történt mindez egy egyhetes – vagy mégis legyen igaza a szervezőknek, velem lehet alkudni: ötnapos -, bentlakásos továbbképzés harmadik éjjelén, úgy éjfél táján, egy üdülőközpont egyik, parkranéző épületének aprócska, ám normális körülmények között lakótársammal, Karcsival és az ő ideiglenes barátnőjével közösen használt szobájában. A létszám most is a beletörődötten megszokott, ám más ivararánnyal. Három fő.
Az a fő, hogy nem tudtam mit mondani, pedig nem a nehézkes reagálásomról és a csikorgóan akadozó mondatalkotásomról vagyok híres.
– Isztok valamit? – érdeklődött a kisméretű, ám rendkívül formás csaj. Kinyitotta a minibár ajtaját, kivett hármat Karcsival közös sörkészletünkből, és figyelmes házigazdaként felénk nyújtotta.
Virág leült, pontosabban leomlott az ágyam szélére.
Érdeklődéssel tekintettem az események elébe, amennyire kettőnk pucérsága és a kedves betolakodó felöltözöttsége közötti kontraszt ezt engedélyezte.
– Megzavartam valamit? – csodálkozott szótlanságunkon a váratlan látogató.
– Á, dehogy! – E Virág-féle kinyilatkoztatás, hangsúlyát tekintve ilyesforma titkos jelentéseket hordozott: „menj a fenébe!” Nem sok fantázia szükségeltetett ennek első-hallásra felméréséhez.
– Nem zavarsz – szólaltam meg én is, kipattintva a sörösdoboz fedelét. Őszintének tűntem, amennyire ilyen körülmények között lehet játszadozni a hangszínnel, a sebességgel és az ezeket kísérő mimikával. Egyre inkább úgy is gondoltam, ahogy hangzott! Nem zavar, inkább izgat.
Élénken élt az emlékezetemben az esti közösségi játékunk, amit akár zártkörű csapatépítésnek is nevezhetnénk, amikor az alacsony méretű – de arányos – kiscsajjal homlokunkat összetéve nadrágot kellett cserélnünk, miközben legalább 20 fős közönség biztatott minket, és minden külső zavar ellenére kellemesnek bizonyult a feszes popsiját érinteni, és – biztos nem tévedek – ő is érdeklődéssel igazgatta meg muníciómat.
Előállt a minden-pasi-álma-helyzet két csábító lánnyal, egyik pucéran, a másik letolni készülő nadrággal, ugyanakkor a szituáció frappáns megoldásához és beteljesüléséhez semmiféle ötlettel sem rendelkeztem. Segítségkérő tekintetemet Virágra vetettem, aki szinte közömbösen várta a fejleményeket… azaz éppen elcsíptem egy felmérő-jellegű pillantását. Nem úgy nézett a derék fölött érő csajra, mint vetélytársra, vagy egy felesleges személy jelenlétére, hanem mintha kíváncsi lenne, mit rejthet a rám éppen megfelelő, úgyhogy a lányra bőven méretezett nadrág.
A labilis, kiteljesedni bármely irányba képes, hármas viszony megoldását éppen Virág ezen lapos tekintete oldotta meg, melyet a csajszi is észrevett. A harmonika-szerűen leomló nadrágot letette egy szék háttámlájára, s miközben mindketten a viselőjéhez képest formásan feszülő, ám emberi léptékkel mérve kisméretű popsiját néztük, jólesően emlékeztem, milyen jó fogás esett zálogkiváltós szerepünk közben az alig-bugyiba bújtatott félgömbökön.
– Jobban járnánk, ha először elmennél saját ruhádért, s utána hagynád itt a nadrágot – jegyezte meg Virág.
Ez logikusan hangzott, de számomra egyre jobban tetszett ez a félig sztriptíz, és az elhatalmasodó érzés, hogy szemmel láthatólag nem véletlenül jött utánunk…
– Elvihetsz egy köntöst addig a fogasról – tanácsoltam, de titokban abban reménykedtem: nem fogadja meg. Gyorsan hozzátettem, megemelve a sörösdobozt: – Először azért igyunk!
Leült ő is az ágy szegélyére, öltözetéhez képest kislányosan, összeszorított combokkal.
Milyen egyszerűen megy minden egy filmben, akár két csajjal is! Persze, ott a rendező megmondja, mit kell tenni.
Hol egy rendező?
Mindenesetre leültem a két lány közé. Jólesett volna egy határozott instrukció.
Belekortyintottam a sörömbe, hátha ötletet merítek, vagy legalább hígítja tehetetlen zavaromat. Ötletem lett volna, mit kellene a két csajjal csinálni… Az első lépés a nehéz! Meg esetleg még a második, de a többi jön magától.
Jöhetne már!
A többé-kevésbé még buliképesen öltözött csajnak alig ért le a lába az alacsony ágyról. Nem győztem csodálkozni a méretein! Bal kezében tartott sörösdobozát, melynek hűvösét jól éreztem a combomon, lassan – mint élő bárpultra – rám eresztette, így vékony csuklója milliméterekre megközelítette tétovázó szerszámomat. A sör habzott, férfias testkellékem megszűnt habozni, s a picike kéz közelségétől, másik oldalamon pedig Virág meztelenségétől indíttatva önálló életre kélve, emelkedésbe kezdett.
Szobatársam, Karcsi korábban a lányt „autósnak” nevezte el, mondván ugyanakkorának látszik a kocsi mellett is, mint bent ülve. Tényleg, a gázpedálig nem érne le a lába, már ha lennének pedálok az ágy előtt, de jobb kézzel balra átnyúlva a sebességváltót határozottan megmarkolta.
Virág is odakapta a tekintetét, s keze sem sokat késlekedve az átlagosnál vastagabb szabad botrészt érintette meg.
– De jólesik! – sóhajtottam, megtörve a csendet.
Néztem, ahogy a két lány szorgalmasan, egymás kezét keresztezve simogat. Mint amikor a tangazdaság tehenészetében több a tanuló, mint a fejésre váró tehén, így a bika mellé is beáll két csajszi, és kerekre tárt szemmel várja igyekezetének kézzelfogható eredményét.
Legszívesebben hátradőlve élveztem volna munkálkodásukat. Csakhogy közben úgy elveszíteném a vizualitás élményét, ezért inkább kissé mögé hajolva, az autós lányt is kibújtattam kevés felsőruházatából, majd kis fészkelődése árán bugyijából is. Felváltva siklott végig a tekintetem a négy rezgő cicin, a derekak ívén és popsik völgyén.
– Így is jó? – kérdezte Virág, és ajkait kitárva közelített két kéz által közrefogott farkamhoz.
Az autós lány marka lentebb csúszott, fejét félrebiccentve, csodálkozó tekintettel nézte, ahogy félig eltűnök Virág szájában, aki egy hirtelen mozdulattal kényelmesebb pózt választott, elém térdelt.
Mindkét kezemmel az autós lányon matattam, egyszerre akartam felfedezni feszes puhaságának minden szokatlan méretét. Finoman, de azzal a határozottsággal döntött hátra, melyet megismerhettem már a zálogkiváltós, közös játékunk során. Húztam magammal, s amikor homlokunk összeért, és kétkézzel magmarkoltam a fenekét, jót nevettünk a helyzeten: ilyen történt már velünk ezen az éjjelen, csakhogy akkor 20 ember figyelte a műveletet, most meg csak Virág láthatná, ha nem lenne elfoglalva.
Átvetette a lábát, s mint vágtázó zsoké, végighasalt rajtam. Két kisméretű, feszes cici közé fúrtam a fejem, kicsit bekaphattam mindkét bimbót, de már csúszott lejjebb, és a szánk került egyvonalba. Virág közben kényelmes ügetést diktált az autós csaj popsijától nem messze.
Éppen ez az a helyzet, amit a végtelenségig el bírnék viselni!
Virág, akivel ez már második közös fél-éjszakánk, kieresztette forró ajkai közül elkényeztetett szerszámomat, és – úgy érzékeltem – a másik csaj popsivágatához illesztette, dörgölte, aki ezt megérezve, hastáncos módjára mozgott rajtam, és még lentebb ereszkedett. Egy apró mozdulat nyomán éreztem, hogy bármiféle irányítás nélkül a punci bejáratánál állok, sőt lassan beszippant a mély nedvesség. Nagyon lassan mozgott, mint ahogyan gőzmozdony löki és fogadja magába a dugattyút induláskor.
Virág félig hason mellém heveredett, arcomba mosolygott, egyik kezével az autós lány és az én testem közötti felületen kalandozott, a másik kezének minden ujjával saját magát ajnározta.
– Gyere belém! – súgta.
Kicsit sajnáltam félbeszakítani a vonatozást, de – Maradj csak így! – kibújtam az autós lány alól, és szelíd irányítással melléje térdeltettem Virágot.
Micsoda látvány!
Egy kisebb és egy nagyobb, ám mindkét popsi tökéletes arányban áll a hozzátartozó további női testtel. Ezért tartom a legnőiesebb gyümölcsnek a körtét?
Virág mögé térdelve bevezettem a továbbképzés során már kétszer meghódított résen át a feszülve követelődző férfidíszemet, miközben a másik popsit simogattam. Néhány mozdulat után csere. A lányok át-átnyúltak, megmarkolták egymás melleit, rezgő mozdulattal megérintették a másik csiklóját… Újabb csere. Az autós lány jött velem, Virág mögött térdelve, annak popsijába dugta a kisujját, s a számba a nyelvét… Megint csere. Most Virág csatlakozott hozzám, és először visszaadta a popsi óvatos ujjazását, majd fordított helyzetben, háton becsúszott a másik csaj alá, ott tanulmányozta a dugattyú működését, és becsléssel – a zacskó tapogatásával – ellenőrizte az üzemanyag-készletet. Lábait valami hallhatatlan zene ütemére nyitogatta. Viszonzásképpen a két térd előrébb araszolt – lankadatlanul követtem -, és az újdonság-csaj feje elmerült a széttárva felejtett lábak között… Egyre hangosabbakká váltunk.
A lányok teljes összhangban helyet cseréltek egymással, nekem szinte mozdulni sem kellett, csak amikor újabb – a jobban ismert – punci került elém. Jól jött ez az apró szünet, mert szerettem volna még sokáig élvezni a váratlanul adódó élményt, sajnos ennek a remélhető hosszát már így sem sokra értékeltem. Önkéntelenül mozogtam, felvettük egymás ritmusát, míg tekintetem fáradhatatlanul pásztázta az elém táruló, időnként változó látványt.
Az autós lány hangján hallatszott, hogy célba ért, majd én következtem: Virág rejtekhelyébe ürítettem az egész készletemet. A hirtelen túlontúl érzékennyé váló farkammal még ösztönösen löktem néhányat, majd tudatosan húzogattam még, miközben megmerevedett a popsi előttem, és Virágból kitört egy hosszú, kéjes sóhajtás.
Vagy a továbbképzés szervezői választottak olyan helyszínt, ahol elég széles ágyak találhatók, vagy a szálloda készült fel eleve többszemélyes tartózkodásra alkalmas ágyakkal a mindenkori továbbképzésekre, esetleg már a tervezők vagy a gyártó számított ilyesféle akciókra… Mindegy is! A fő, hogy kicsit összekuszálódva, ám viszonylag kényelmesen elfértünk hárman az egyik ágyon, s akkor még ott áll parlagon, néhány lépésnyire egy másik!
Ahhoz képest, hogy odakinn intenzíven világosodott – a sok apró fényforrást egyetlen óriásira cserélték – mondhatjuk: sokáig aludtunk. Ha azonban számításba vesszük, hogy eleve éjfél körül kezdtünk el hármasban játszadozni, először csak tétován, majd igen célirányosan, közös kielégülést keresve, s még így álmos szemekkel arra is tekintettel vagyunk, hogy nagyon rövidek az éjszakák ilyentájt, akkor viszont keveset aludtunk.
Az ablak irányába hunyorogtam. Itt tartózkodásom harmadik ébredése több szempontból eltért a megelőző kettőtől. Először: Karcsi kivételesen nem feszített üzletszerző öltönyében az üvegtábla előtt, mintha éppen halálbiztos biztosítást vagy hőre olvadó edénykészletet szeretne oktondi vevőire sózni. Másodszor: Egyik oldalamon, nekem háttal, popsiját mutatva az autós csaj aludt békés domborításban. Harmadszor: Ahogy bambán megfordítottam a fejem, ezen apró mozdulat elindította Virágot, és a nálam mindig valamivel korábban ébredő farkamat kezdte kétujjal simogatni.
Akkor még nem tudtam, hogy létezik „negyedszer” és „ötödször” is, ám Virág egy apró fejmozdulattal jelezte, hogy nézzek a szomszédos ágy felé.
Hasonló felállást láthattam. A falnál Luca ismert fenekét, amelynek Karcsi hátat fordított, s amihez a sajátját illesztette. Az ágy innenső oldalán a lábak vonaláig lecsúszva egy jóval nagyobb, érett alma mosolygott – biztos voltam benne, hogy Nagycicis tulajdona -, azért került jóval lentebb, hogy feje, pontosabban szája egyvonalba kerüljön Karcsi reggeli kényeztetésre vágyó szerszámával.
Ilyen nekem is jólesne – jeleztem Virágnak selymes haja megsimításával.
Ahogy Nagycicistől elleste, lentebb csúszott, és szapora cumizásba kezdett.
A két lány – Virág és Nagycicis – szinkronban mozgott, a másik kettő összehangoltan és zavartalanul aludt. Karcsi megfeszített hüvelykujjával és fülig szalasztott mosolyával jelezte felém szertelen elégedettségét… Bennem is túláradtak az érzések, alig fértek már, hamarosan egy hosszú, hangos sóhaj kíséretében Virág felső kelyhébe töltöttem.
Az autós lány mocorgott, elmosolyodott álmában, magára húzott egy gyűrött takarót, és folytatta vándorlását az ismeretlen birodalom könnyed ösvényein.
A szomszéd ágyon is befejeződött a reggeli ébresztés.
Óvatosan leereszkedtem az ágyról és csendben elfoglaltam a fürdőszobát. Már a vállamat ostorozta a meleg, karcsú vízsugarak hada, amikor belépett Nagycicis. Némán integetett, a mosdónál kiöblítette a száját, majd olyan közel állt meg, hogy őt is érték az elkóborolt vízcseppek.
– Segítsek? – kérdezte.
– Jöhetsz, mindjárt végzek – Jelezve hajlandóságomat, arrébb húzódtam.
– Téged meg már ismerlek! – nézett valahová a derekam alá, s hogy egyértelmű legyen az üdvözlés címzettje, ¾-et mutató jelzőmbe kapaszkodva lépett be mellém a kinyílt zuhanyrózsa alá.
– Azt üzeni, hogy emlékszik, kellemes élmény volt az a hétfő éjjeli kaland – vettem át a szóvivő szerepét.
– Jobb voltam, mint ez a két csaj? – Mohó tekintettel meredt rám.
Összeszedtem minden reggeli diplomáciai érzékemet:
– Nem lehet összehasonlítani a csajokat! Mindegyik más – magyaráztam – szerencsére. Így érdekes.
– Jó-jó! – Láttam rajta, hogy nem éppen ezt akarta hallani, hanem valami puncsot a felejthetetlenségről. – Azért még folytathatjuk, ha van kedved, amit hétfőn elkezdtünk…
– Tetszik az ötlet! – válaszoltam szóvivőként, lefordítva a jelbeszédet, amely szerint a ¾-es állás nemhogy csökkent volna, hanem a mosás és Nagycicis túlfűtött erotikus vonzása következtében felfelé indult.
Kicuppogtam a kőre, és gondosan megtörülköztem.
Nyílt az ajtó, és egymás után megjelent Virág, Luca és az autós csaj. Sürgetően néztek Nagycicisre, aki névadóiról mosogatta éppen a habot. Talán az én tusfürdőmet? Annak az illatát érzetem. Nem mintha zavarna, de furcsa lehet egy lányon érezni.
Még az ajtóból visszapillantva láttam, hogy Luca lelkesen segít Nagycicisnek a fürdésben, s elképzeltem, ahogy Virág és az autós csaj is kölcsönösen mosogatja majd egymást. Erős késztetést éreztem, hogy visszalépjek, és gyönyörködjek a látványban.
A szobában Karcsi elégedett vigyora fogadott:
– Csak nem hoztál rám szégyent! Amikor elindultatok a buliból, már láttam, hogy összejön a két csaj, és én is rádumáltam az enyémeket egy kis hancúrozásra.
– Mikor jöttetek? Én aludtam…
– Mint mindig! Úgy elterültetek mind a hárman, mint a kik kiütötték magukat. De sokat segített, mert az én csajaim egyből beindultak, látva a jó példát.
– Van még egy éjszakánk! – lelkesedtem.
– Az ám! Nem is akarok mégegyszer visszamenni Zoli bátyánk bulijába, unalmas, kisded játékokra, inkább itt elfickándozunk a csajokkal.
Alig néhányan maradtak a reggeliző-asztalnál, mikor kis társulatunk belépett.
Az a nő, aki előző reggel közölte velem Timi rosszullétét és eltávozását, most merőn figyelt. Fürkésző tekintete feltűnt Virágnak is, mert nevetve kérdezte:
– Jelentkezni szeretne a csapatba?
– Nem hiszem, hogy látszana rajtunk, mivel töltöttük az éjszakát – válaszoltam elmélázva.
– … és a reggelt! – szólt bele Nagycicis is.
Határozottan úgy éreztem, hogy a háromasztalnyira reggelizgető, kipihentnek tűnő lány, aki minden bizonnyal siet majd arra a továbbképzésre – melynek aktuális előadásairól nekünk, hatunknak nem sok fogalma van -, mondani akar valamit.
Talán Timi nagyon beteg? – Hatalmasat dobbant a szívem.
Elébe mentem az információknak, odasétáltam az asztalához.
– Szép reggelt! – köszöntöttem.
– Hasonlókat!… Timi küldött egy sms-t, hogy minden rendben, de nem jön már vissza erre a két napra.
Kettő? Nemcsak egy? – morogtam magamban. Aztán rájöttem, hogy valójában tényleg két nappal van hátra, s nem egyetlen éjszakában kell gondolkozni, ahogy én teszem.
– Kár… – válaszoltam lemondó hangsúllyal.
– Azt írta, hogy felhívhatnád, ha van kedved!
– De jóóó! Hát te tudod a számát! – Ez hogy nem jutott eddig eszembe?
– Itt van, fel is írtam neked…
Kissé udvariatlanul otthagytam, és kiszaladtam az étterem elé, közben előkotortam a zsebem mélyéről a telefont.
Megismertem a hangjukat.
Nevetgélve, viháncolva jöttek fel a lépcsőn. Gyorsan legyűrték a reggelit, minél hamarabb folytatni lehessen a csoportosan elkövetett szexet.
Mintha Zoltán jellegzetes orgánumát is felfedeztem volna, úgy látszik, bővült a csapat.
Amikor kinyitották az ajtót, és Zoltán minden csajt a fenekénél fogva előretessékelt, éppen becsuktam a közepes méretű bőröndömet.
Döbbent tekintetek mérték fel a helyzetet.
– El kell mennem, de nektek feledhetetlen továbbképzést kívánok!
Gyors kézfogás a férfiakkal, pusziváltás a csajokkal. Indultam a csajomhoz.