Egyszerre csalódni egy barátnőben és a saját apánkban nem mindennapos esemény, és nagyon úgy tűnik, hogy feldolgozhatatlan is. A fiatal Edit modja el történetét, aki hónapok óta nem tud napirendre térni édesapja és barátnője hirtelen kezdődött párkapcsolata fölött.

„Tele lehetnék akár indulattal is, de a döbbenet miatt még nem nagyon érzek semmi ilyesmit. Az apukámról van szó, elöljáróban talán annyit kellene elmondanom róla, hogy mivel elég késői gyerek vagyok, sosem volt igazán meghittnek vagy bensőségesnek nevezhető a viszonyunk, de akik hasonló cipőben járnak, azok közül valószínűleg néhányan osztják a véleményemet, hogy ez nem mindig olyan nagy dráma, mint amilyennek elsőre tűnik. Az anyukámmal – talán éppen ezért – mindig is nagyon jól megvoltunk, szinte a legjobb barátnőmnek is nevezhetném, annyira nyíltan meg tudtunk vele beszélni mindent az első berúgástól az első szexen át az első szakításig, így az apuval ilyesmire már nem is nagyon volt igényem, azon a szűk mezsgyén pedig, ami közös volt vele, jól megvoltunk. Nem voltak nagy konfliktusok, voltak viszont jó humorizálások, nagy beszélgetések komolyabb, kevésbé érzelmes témákról, és mindig nyitott volt a barátaimra, barátnőimre, mert amúgy igazi társasági ember, úgyhogy egyáltalán nem volt hiányérzetem vele kapcsolatban.
Talpig úriember egyébként, így a válásukat is úgy rendezte, hogy emelt fővel tudtak távozni a házasságukból mindketten, én pedig, tekintve hogy elmúltam már addigra 23, szintén nem sínylettem meg nagyon a dolgot, csak innentől már kétfelé jártam szülőket látogatni, de ez belefért az időmbe, úgyhogy nem panaszkodhatok. Apuval persze jóval kevésbé volt intenzív a kapcsolatom, mint anyuval, de most már azt mondom, bár ne lett volna még ennyire sem „pezsgő” a közös életünk. Mint már mondtam, sosem volt probléma sem az ő számára az én baráti társaságommal való érintkezés, sem az én barátaimnak az ő jelenléte, mert jó humorú, nyílt ember. Erőltetni mondjuk sosem erőltettük a dolgot, de ha régebben, amikor még együtt éltünk, feljöttek mondjuk hozzám a lányok, mindig jól elbeszélgettek egymással.
Ilyesmire persze mostanában már nem nagyon kerül sor, de egy alkalom is elég volt, hogy sok legyen. Együtt ebédeltünk apuval a városban, és az étteremben véletlenül összefutottunk egy barátnőmmel. Üzleti ebédje volt, nem sokkal azután végzett, hogy mi leültünk, és odajött beszélni pár mondatot, én hülye pedig felkínáltam neki, hogy üljön le. Eleinte még szabadkozott, de mivel mondtam neki, hogy minket egyáltalán nem zavar, sőt, végül ráállt. Háromnegyed óránál többet nem töltöttünk együtt, és nekem semmi nem tűnt fel – ugyanolyan jól elbeszélgettek, ahogy az apu elbeszélgetett akárki mással is. Hogy valami vonzalom lehetne köztük, az meg sem fordult a fejemben, mert hát ki gondolná, hogy a barátnőjét a nem is éppen fiatal bár fiatalos apja kezdi foglalkoztatni? Az pedig, hogy esetleg neki indult be a fantáziája, számomra még lehetőségként sem létezett. Hiszen mégiscsak az apám. Hát, nem tudtam róla mindent.
Munkanap volt, kaptam egy telefont, hirtelen el kellett rohannom, otthagytam őket, nem is gondolkodtam, de ha lett volna rá időm, akkor is biztos lettem volna benne, hogy asztalt bontanak, öltöznek, és távoznak. Nem így lett. Hogy mennyi időt töltöttek ott, meddig jutottak, mi történt, hogyan találkoztak újra, azt máig sem tudom, és nem is akarom, a lényeg hogy a barátnőmből – bár ezt idézőjelbe kéne tenni, azt hiszem – lett az apám új partnere. Ha mondjuk egy húszassal több lenne nálam, talán még bele tudnék törődni, de mindössze két év van köztünk, úgyhogy apunál 31-gyel fiatalabb. Persze, felnőttek vagyunk, megtörténik az ilyen, lehet erre mondani, de én egyelőre nem úgy látom, hogy ezt bármikor is fel lehetne dolgozni. Könyörgöm: azzal a lánnyal jár az apukám, akivel alkalomadtán egymás pasiügyeit vesézgettük! Hogy ezek után milyen volt őket meglátni együtt, azt inkább meg sem próbálnám leírni.
Apu azóta teljesen meg van húzatva, szóba sem lehet állni vele. Úgy kezeli ezt az egész helyzetet, mint egy ötéves gyerek, egyszerűen képtelen felfogni, hogy nem normális, amit csinál. Amikor megpróbáltam ezt vele megbeszélni, olyan gorombán kiosztott, hogy a könnyeim is eleredtek, és a bátyámmal is összeveszett. Gyakorlatilag az egész családot kiátkozta, amiért képtelenek vagyunk megérteni az ő érzéseit, úgyhogy lényegében meg is szakadt köztünk a kapcsolat. Ami pedig a legrosszabb az egészben, hogy az egykori drágalátos barátnőm nyilvánvalóan nem ilyen naivan áll a kapcsolatukhoz. Egyértelmű, hogy csak az apu pénzére utazik, de erről neki nyilván fogalma sincs, mert a volt barátnőm nyilvánvalóan telebeszéli mindenféle marhasággal a kortalan szerelemről. Hogy mi lesz ennek a vége, azt nem tudom, mert hónapok óta ugyanott tartunk, megfeneklett a helyzet, se előre, se hátra. És hogy őszinte legyek, azt sem tudom elképzelni, mi lenne az apukámmal és velem, ha egyszer ennek vége lenne. Hogy a volt barátnőmet látni sem akarom többet, az egyértelmű, de hogy az apuval hogyan tudnánk egymás szemébe nézni ezek után, arról fogalmam sincs.”