Sokszor gondolkoztam már azon, hogy mit kezdenék veled, ha egy órára csak az enyém lennél, de sosem tudtam kitalálni, hogy mit is szeretnék. Egyszerre mindent és semmit, különös dolog ez. Zavarba ejtő a közelséged! Mit tudok vele tenni? Őszintén… semmit.
Ülök melletted az ágyon, és a földet bámulom. Az ölemben összekulcsolt kezeimet tördelem, végül izzadt tenyeremet a nadrágomba törlöm. Zavart vagyok, és nem merek felnézni. Amikor megszólítasz, akkor az arcomba fut a vér, és hirtelen forróság önti el a testem. Szeretnék levetkőzni, levenni a pulóveremet; kinyitni az ablakot, hogy cirógasson a hűvös délutáni szellő. Kiszáradt szájjal nézek rád végül, és a karomat kinyújtom feléd, de rögtön le is eresztem.
Félénken kérdezlek: szabad megölelnem téged?
Te bólintasz, én pedig a nyakad köré fonom a kezeimet, és szinte az öledbe mászva bújok hozzád. A szívem féktelenül dobog, olyan hangosan, hogy attól félek, te is meghallod. De mindezek ellenére is úgy érzem, nyugodt vagyok. Ez az első dolog, amit meg szeretnék veled tenni: ölelni téged, és soha el nem engedni többé.
Hihetetlen, milyen kedves vagy néha! Fel sem fogom, hogy te vagy az, és épp velem… ilyenkor azt érzem, hogy szeretsz, de persze tudom, hogy nincs így. Még ha csak játéknak is tekintesz, én úgy is szeretném elhinni, hogy neked jelentek valamit. Mert te nekem minden vagy… nem ragozom. Vágyom rád.
Tudom, hogy a való életben nincs rá esélyem, de most, hogy egy halvány ígéret erejéig a szeretőm vagy, ki akarom élvezni, hogy engedékeny vagy, és megtehetem veled, amit csak akarok. Mindig ilyennek akarlak látni. Elhiteted velem, hogy szeretsz, és olyan jó így! Nem akarom, hogy vége legyen, remélem, hogy te is érzed végre. Sokat jelentesz nekem. Ne hagyj egyedül.
A következő kérdésedre már ismét csak pirulni tudok, és lebámulok kettőnk közé az ágyra, ahol a combjaink összeérnek. Csak suttogni tudok:
Meg akarlak csókolni.
Amint elnémulok, te máris cselekszel; fél kézzel a derekamat átölelve húzol közelebb magadhoz, másikkal az arcomat simítod végig, hogy végül megtámaszd az állam alatt, és megcsókolj. Lehunyom a szemeim, ahogy az ajkaid az enyémre tapadnak, és sokáig még levegőt venni se tudok az izgalomtól, ahogy tudatosul bennem az, hogy hozzám érsz. A nyelved találkozik az enyémmel, én pedig még szorosabban ölellek magamhoz, amikor hirtelen elválik tőlem az ajkad, és én kipirultan megint nem merek rád nézni.
A tekinteted kérdő, tudom, hogy várod tőlem a parancsot a folytatásra, hiszen készségesen teljesítenéd most minden óhajom. Az a dolgod. De már elvetted az eszemet! Csak annyi józanság maradt meg bennem, hogy a következő és egyetlen kérésemet ne mondjam ki hangosan. Biztos vagyok benne, hogy látod rajtam, mit akarok, ezért is nem nézek rád. Félek tőled, ezzel szembe áhítozok is utánad. Minden rosszat kihozol belőlem… nem akarom, hogy emiatt megutálj, de tudnod kellene, milyen hatással vagy a lányokra, mielőtt közel kerülsz egyhez! Talán magad is tudod, és élvezed, hogy ezzel kínozhatsz, de én már kevésbé.
Az öledben ülök, a fejemet a mellkasodnak döntöm, kettőnket bámulom, de te kényszerítesz, hogy megemeljem a fejemet, és egyedül rád nézzek. Az arcodon különös mosoly… szóval rájöttél. Reszketek a karjaid között, el is engedlek egy pillanatra, és a kezeimet keresztbe teszem a mellkasom előtt. Az jut eszembe, hogy vajon most itt hagysz-e? Esetleg haragszol rám? Semmit sem tudok kivenni a mosolyodból. Magamon érzem a tekintetedet, de én csak sokára merek felnézni, amikor már nem érzem, hogy az arcom vörösbe borulna. Megszeppenten pillantok rád, és igyekszek visszafojtani azt a vágyakozó sóhajt, ami az ajkaid láttán kikívánkozik a számon.
Szeretnék valami mást tenni veled, ahogy a fejem kitisztul, de legbelül azért tudom, mire vágynék igazán. Viszont azt is, hogy hiába vagy a szeretőm, és hiába érzed, mennyire felspannolsz pusztán azzal, hogy véletlenül hozzám érsz, azt még így sem tennéd meg, hogy lefeküdj velem. Akár csak egyetlen egyszer is…
Gatyáig átnedvesedve kuporgok az öledben, combjaimmal közrefogva a két térdedet. Ha csak egy kicsit is megmozdítanád a lábadat… azt hiszem, ott süllyednék el szégyenemben. Nem tudok a szemedbe nézni, pedig gyönyörű mélyfeketék. El tudnék bennük veszni, de most nem vagyok rá képes. Remélem, hogy ezt még nem érzed. Az öledben támasztom a kezeimet is, és ahogy félve felpillantok, végre megértem a fura vigyorodat. Egész végig, amíg azon szenvedtem, hogy ne tüntessem fel magamat valami olcsó kurvának, a farkadat fogdostam a nadrágon keresztül. Pedig komolyan nem akartam… csak nem mertem már hozzád érni. Talán egy ölelés mégis jobb lett volna.
Elveszem a kezemet rögtön, majd elnézést kérek, és kimászom az öledből.
Ismét egymás mellett ülünk, az ajtó bezárva, a függöny félig behúzva, a fény csak rád vetül, engem már nem ér el. Telnek a percek. Egyetlen egy óra, és vészesen fogy az az idő, amit veled tölthetek.