Sárközi-Nagy Ilona és László Zsolt érzelemdús egymásba gabalyodását figyelhetjük meg a fenti jelenetben, amit összevágtunk a könnyebb befogadás érdekében, mivel a filmben szét van szórva ez a pár másodperc. Sok hormont ugyan ez a jelenet sem fog belőlünk felszabadítani, de Sárközi-Nagy Ilona kellemes meztelensége miatt azért ez is befért az első tízbe. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ebben a filmben László Zsolt mennyire elképesztően hasonlít a korosodó Harrison Fordra.

Történet: Szerelem és féltékenység – és minden, amit ez a két szó takar és felfed -, erről szól ez a háromszögtörténet. Három emberi arc és három emberi test története. Nem számít semmi más, csak az arcok, szemek, arcba boruló haj, kezek összefonódva, ökölbe szorulva, simogatva és levegőben maradva és a testek. Talán még az eső. A végig zuhogó, porzó, lázongó, sziszegő májusi zápor. Kaffka Margit: Májusi zápor című novellája alapján készült tévéjáték egy szerelmi háromszög történetéről.
Kritika: Esztergályos Károly egy alapvetően elfojtásokkal, feszültségekkel teli Kaffka Margit-novellát dolgozott át szexualitással mélyen átitatott, a nyíltabb konfrontáció gondolatával merészebben eljátszó tévéfilmmé. Kaffka szelleme így csak nyomokban található meg benne, inkább kiindulópontul szolgál egy szabad-asszociációs láncolathoz.
„Májusi eső aranyat ér”- állítja a mondás, de az Esztergályos Károly filmjében folyamatosan, megállíthatatlanul, vég nélkül zuhogó májusi zápor a puszta hangulatfestésnél valami sokkal mélyebb, baljósabb funkciót tölt be. Az ötven perces tévéfilm a zápor – tehát a heves, rövid ideig tartó eső – főszereplővé emelésével is alátámasztja azt a koncepciót, amely a viszonylag rövid idő alatt lejátszódó eseményeket a három szereplő szemszögéből, egyenként láttatja. Téma variációkkal – sugallja az alcím az egyes nézőpontoknak, elképzeléseknek az esetlegességét, illetve a zene kiemelt fontosságát. (Mahler szimfóniája például remek választás a borongós, nedves atmoszféra megfestésére.)
Kaffka Margit novellája, a film alapjául szolgáló Májusi zápor egy különös szerelmi háromszög, a művészetügyi tanácsos (Ákos – László Zsolt), a feleség (Ilona – Ónodi Eszter) és a szobrász szerető (Éva – Nagy Ilona) feszült viszonya köré épül.
Kaffka írása a ki nem mondott szavak, az elfojtott érzelmek, vallomások színtere, amelynek tompa, óvatos atmoszférája Esztergályos filmjében helyenként szexuálisan túlfűtött jelenetekkel és zaklatott konfrontációkkal tűzdelt asszociációsorozattá változik. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a rendező ne követné bizonyos mértékig Kaffka Margit elképzeléseit, hiszen a film végig fenntartja a látottak valóságosságának bizonytalanságát, eljátszik a „mi lenne/mi lett volna, ha” gondolatával. A történet menete helyenként visszatér egy-egy jelenethez, újrakezdi, újragondolja a már látottakat. Érdekes, ahogyan a kőkemény, mindenféle szeretőcskéket eltűrő, nyájas feleség kegyetlen dominává alakul – az egyébként remekelő – Ónodi Eszter kezében, a naiv, kiszolgáltatott szerető, Éva pedig milyen idillikusan és egyszerűen képzeli el a jövőt.
A meglehetősen tipikus szerelmi háromszög-jelenség ugyan archetípusokat vonultat fel, a film mégis olyan karaktereket hoz játékba, amelyek épp eléggé szokatlan „variációkat” eredményeznek.
Egy tévéfilm esetében mindig felmerül a kérdés, hogy egyáltalán lehet-e, érdemes-e a technikai vonatkozásokat méltatni, és bár a tévé képernyőjén feltehetően (vagy legalábbis remélhetőleg) másképp szól majd a hang, ez esetben helyenként igen zavaró volt a néhányszor eltorzult szöveg érthetetlensége. (Természetesen ez nem azokra a jelenetekre vonatkozik, ahol a hanggal való játék tudatos volt.) A sejtelmes, néhol nyomasztóan sötét képi világ, a szövegtorzulás és az időben, nézőpontokban való ugrálás itt-ott a Twin Peakset is eszembe juttatta, bár a katarzis – az említett sorozattal szemben – ezúttal elmaradt.
[Videók]