Szexuális tartalmú beszélgetések során szinte kivétel nélkül előjön a méret kérdése. Vagyis a fasz méretének a fontossága. Javarészt mindig egyöntetű a válasz: azt, hogy a méret nem számít, vagy egy olyan pasi találta ki, akinek kicsi volt a farka, vagy olyan nő, aki nem akarta megsérteni a mikropöccsel rendelkező párját.
Kati összejött egy fiúval. Hetekig ismerkedtek, a pasi igazán úriember volt, nem siettette a dolgokat, mondta is Kati, hogy megfogta az isten lábát, végre egy srác, aki nem akarja rögtön ágyba vinni. (Kati anyja szerint amúgy már ennél a pontnál lehetett volna sejteni, hogy valami nem stimmel.) Szóval, hetekig tartó cicázás után barátnőm nem bírta tovább, szabályszerűen lerohanta a pasit, meghívatta magát egy gyertyafényes vacsira – a pasi lakására. Ezzel meg is volt a terepfelmérés, a férfi egy hullát sem rejtegetett, mi több, még jól is főzött, a hetek óta tartó visszafogott vágyak miatt barátnőm kiéhezve vetette magát áldozatára. És lekerült az alsógatya.
„Sokkot kaptam” – mesélte Kati. „Ott térdepeltem előtte, és nem a farkától nem kaptam levegőt, hanem a látványtól. Képzelj egy el kis szerszámot. Megvan? Akkor most felezd meg. No, akkora volt neki. Azt kívántam, bárcsak megcsörrenne a mobilom. Vagy tűz ütne ki a lakásban, bármi, csak el tudjak szaladni, és utána elfelejteni ezt az egészet. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, de képtelen voltam megérinteni az apró jószágot. Tisztában voltam azzal, hogy engem ekkorával nem fog tudni kielégíteni, hiszen az extra tampontól sem élvezek el, ha feldugom magamnak, mi több, meg sem érzi az ember. Pedig a pasinak nem volt sokkal nagyobb.
Aztán az jutott az eszembe, hogy azt mondják, az ilyen fószerek mennyire jól nyalnak. Igen ám, de két teljesen különböző dologról van szó, a nyalás nem helyettesíti a dugást, én pedig faszra vágytam, nem nagyra, de olyanra, ami képes kitölteni az amúgy rövid hüvelyem. Ami biztosítja a „telítettség” érzést. Arra a döntésre jutottam, hogy márpedig egy rossz dugásért nem éri meg az egész. Sokak szerint mondhattam volna, hogy megfájdult a fejem, de annyira egyértelmű volt a szituáció, hogy az lett volna a legszánalmasabb, ha menteni próbálom a menthetetlent.
Felálltam és röviden, tömören közöltem vele, hogy ez nekem nem megy. Mert ismerem a testem, ismerem a puncim, és az én puncimnak ő kevés lenne. És hogy nagyon sajnálom. Aztán felöltöztem és hazamentem. És egy rohadtszemét nőnek éreztem magam, de legalább őszinte rohadtszemét nőnek.”
Kati gyakran elmeséli ezt a történetet, ha egy-egy sörözés alkalmával szóba kerül a méret, hozzátéve, hogy annak ellenére, hogy biztosan okozott valami traumát a kegyetlen őszinteségével, ma sem csinálná másképp. „Illetve már eleve elkerülöm az ilyen szituációkat” – tette hozzá. „Jobb előre megbeszélni ezeket a dolgokat, hogy kinek mi az igénye, és akkor nem kerül mindkét fél lehetetlenül kellemetlen helyzetbe.”