Elmondva is bizarr, megélve gyakran feldolgozhatatlan élmény, ha egy nő orgazmust él át, miközben nemi erőszak áldozata lesz. Pedig egyszerű testi reakcióról van szó, aminek a hátterében kontrollálhatatlan agyi folyamatok állnak – lényegében beállítódás kérdése az egész.
A női orgazmus rejtélyét boncolgatva leginkább annak hiányával – a frigiditás vagy a színlelés témaköreivel – találkozhatunk. Fogasabb, a test-lélek problematikának (is) magaslabdát dobó kérdés, hogy hogyan lehetséges az, hogy olyankor kerülünk izgalmi állapotba és élvezünk el, amikor minden porcikánk visszautasítja a másik érintését. Egészen pontosan arra a traumatikus helyzetre gondolunk, amikor erőszak áldozatává váló nő éli át a tettlegesség elszenvedése során az orgazmust. Nem igazolja az elkövetőt!

„Évekig képtelen voltam beszélni a történtekről – mondja egy megerőszakolt nőkkel folytatott vizsgálatsorozathoz készült interjúban egy fiatal nő. – Pedig volt olyan osztálytársnőm, aki szintén hasonló szörnyűség részesévé vált, és tudtam róla, hogy csoportterápiára jár. Csakhogy az én szégyenem még az övénél is nagyobb volt. Zsigerből gyűlöltem magam, undorodtam a testemtől, hiszen a legválságosabb pillanatban hagyott cserben. A mai napig sem értem… Azóta nem volt partnerem.” Az „önkéntelen” orgazmust átélők helyzete több szempontból is nehezített. Egyfelől, a támadók sokszor utólagosan igazolják magukat a rendőrség vagy a bíróság előtt. „A férfi, aki megerőszakolt – folytatja az idézett nő – azzal védekezett, hogy egy idő után átnedvesedtem, és érezte, ahogy remegni kezdek. Szerinte az, hogy izgatottá váltam, egyben azt is jelentette, hogy zöld utat kapott. Hogy a tiltakozásom ellenére nagyon is kívánom. Erre nem tudtam mit felelni a kihallgatóimnak, pont amiatt, mert magam sem látom világosan, hogyan történhetett. Csak abban vagyok biztos, hogy éppen egy jól működő kapcsolatban éltem akkoriban, és semmit sem akartam attól az idegentől.”
megerőszakolt nők egy része sajnos elhiszi, hogy a szándékolatlan testi reakciói utólagosan igazolhatják az agressziót: hogy a férfit nem terheli felelősség, hiszen tudattalanul talán mégis igent mondtak a durva közeledésre. Emiatt azonban a nemi erőszakot követően fellépő poszttraumatikus tüneteik – erős szorongás, az emlékképek akarattól független betörése, rémálmok, elmagányosodás stb. – jóval tovább állhatnak fenn, mint a többi, áldozatul esett nőnél. A zavarodottság, az erős önvádolás és meghasonlottság mind-mind hozzájárulnak a történteket övező csend fennmaradásához – a trauma elhallgatásához, ami a pszichés problémák súlyosbodásához vezet. A megbetegítő körből való kitöréshez első lépésben tisztában kell lennünk azzal, hogy az orgazmus átélése hasonló helyzetekben nem „engedélyadás”, és nem is a „lélek legmélyén minden nőben bennlakozó ribancság bizonyítéka. Hanem a testünk nagyon is megérthető reakciója.

Becsap a testünk
A test és lélek közötti harmónia a szexuális együttlétek során különböző hétköznapi élethelyzetekben is könnyedén felborulhat. Gondoljunk például arra, hogy a legvadabb fantáziáinktól „agyban” már teljesen izgatottak vagyunk, ám a nedvesedés vagy az erekció még várat magára. Ennek a fordítottja történik, amikor például egy férfi rányit a fürdőszobában tollászkodó, félmeztelen mamájára, és akaratlan merevedése támad. A teste – akárcsak a „szégyenteljes orgazmust” átélő nőé – pontosan oly módon reagál, ahogy a Jóisten vagy az evolúció megalkotta: szexuálisan felhívó ingerekre azoknak megfelelően válaszol. Hogy mindennek milyen erős biológiai alapjai vannak, azt szépen példázza az újszülött fiúcsecsemők erekciója a pelenkacsere során.
Szexológusok szerint mindnyájunk fejében ott lapul egy úgynevezett serkentő és egy gátló rendszer. Ideális esetben ezek a legbarátibb viszonyban élnek a másikkal, vagyis egymást kiegészítve, az aktuális szituáció követelményeinek megfelelően működnek. Persze az „ideális eset” olyan, mint a fehér holló: akadnak emberek, akiknek a gátló rendszere olyan erőteljes, hogy akkor sem képes csitulni, amikor nincsenek jelen különféle félelemkeltő ingerek. Egyszerűen nem adja át az izgalom kialakításáért felelős másik rendszernek a terepet. Érthetőbben: az ilyen emberek még akkor is képtelenek ellazulni és a szexre figyelni, amikor nem szuszog ott az anyós az üvegajtó másik oldalán. Még a legromantikusabb díszletek között is ott villognak a tilalmak és a jókislányságról beléjük nevelt dogmák a tudatuk peremén. Mások viszont épp ellenkezőleg: olyan intenzíven működő serkentő rendszerrel bírnak, hogy erőteljes fenyegetés ide vagy oda, az izgalom megjelenik, és egyre fokozódik a szexuális ingerek jelenlétében. Ilyenkor történik meg az, amit a legtöbben a „test árulásaként” élnek át, vagyis hogy a tudatosan átélt undortól függetlenül, a saját tiltakozásról mintegy lehasadva a test úgy reagál, mintha egy számára nagyon is kívánatos szituációba csöppent volna. A félelem hatására beinduló szimpatikus idegrendszeri reakciók – például a heves szívverés, a légzés gyorsulása stb. – ezeknél az embereknél a genitális területek jobb vérellátását okozhatják, ami ismét csak az izgalom fokozódásával és az orgazmuskészség javulásával jár együtt.
A legfontosabb, hogy tudjuk: a nők 5-20 százaléka él át orgazmust a nemi erőszak elszenvedése során (ez a szám valójában magasabb is lehet, hiszen a szégyen és a megbélyegzéstől való félelem miatt sokan meg sem említik). Mindez azonban nem egyenlő azzal, hogy a támadó nem volna felelősségre vonható („Élvezted, nem, akkor mi a gond?” – kérdezte egy férfi az áldozatától). Az evolúciósan előhuzalozott test reakciói nem mindig követik a tudatos szándékot – ez azonban nem jelenti azt, hogy igazolást kaphatna bárki, aki olyasmit tesz velünk, amire nem adtunk engedélyt. A felmentést tartogassuk inkább az átéltek hatására meghasadt önmagunknak: sokszor évekig tartó pszichoterápia segíthet csak abban, hogy a testünkbe vetett bizalmunkat újból visszaszerezzük. (Nőilapozó)