A még kislány Éva egy autóbaleset során elveszíti szüleit. Egy baráti család, Tibor és Klára fogadja örökbe a gyereket, hogy két nagyobb fiuk mellett felneveljék. Néhány évvel később – Éva ekkor tizenhárom éves – Tibor elcsábítja és magáévá teszi a kamaszodó lányt. Éva beleszeret nevelőapjába, testi – lelki rabjává válik. Klára, a nevelőanya, miután felfedezi kettejük viszonyát, a lányt nevelőintézetbe adja. De Tibor nem hajlandó feladni Évával titokban folytatott kapcsolatát. Ígéretekkel, és személyiségének erejével egyre inkább magához láncolja a felnövekvő lányt. Az intézetből elkerülve Éva a városba költözik, ahol Tibor támogatásával és rajzolói állásából önmagát fenntartva éveken keresztül hétről hétről mindig ugyanarra a két napra vár: a szerdákra és a szombatokra, amelyeket együtt tölthet a férfival, aki időközben teljesen berendezkedett titkos kettős életükre. Tizenegy év telik el így. Éva életében Tiboron kívül nincs helye más szereplőnek, a férfi iránt érzett szenvedélyén kívül más érzésnek. Hiába szaporodnak a jelek, hogy Tibor csak áltatja. Hogy siettesse az eseményeket, Éva elhatározza, ő maga közli évek óta nem látott nevelőanyjával, hogy Tibor válni készül, mondjon le róla. Klárával való találkozása egy csapásra minden reményét romba dönti: a még mindig fiatalos Klára előrehaladott terhes. Évának egyetlen választása marad, hogy visszanyerje méltóságát. A film rendezője, Sas Tamás kissé alaptalanul fennhéjázva lenyúlja Jarmusch-tól a „Down by Law” címének nagyobbik felét s annyi kliptől lüktető sikerfilm („Rosszfiúk”, „Kalózok”) után megpihenve művészi egyszerűségre hajaz.
Próbálkozott már effélével első filmjében is, a mindvégig egy beállításból felvett, nagysikerű „Presszó”-ban. Meglepő, hogy egy ilyen népszerű rendező negyedik filmjét állami támogatás híján minimál költségvetésből és ingyen operatőrrel, kölcsönkért kamerával, kölcsönlakásban forgatta. Bár az előző kormány minimál-filmes támogatására gondolva nyilván nem ő volt mostanság az egyetlen.

Mellesleg a lelkes önkéntes operatőr neve ismerősen csenghet, Ragályi Elemérnek hívják s Hollywoodból hazaköltözve elég merész és érdekes kihívásnak találta a „Szerelemtől sújtva” ötletét ahhoz, hogy beszálljon. Nyilatkozata szerint – elege lett a klisékre épülő amerikai filmekből s tegyük hozzá, kinél találhatta volna meg a várva várt remek forgatókönyvet, ha nem egy másik magyar operatőrnél, saját tanítványánál, Sas Tamásnál.
A film egy Szív utcai garzonban évek óta egyedül élő huszonegy éves lány életének utolsó hetét pergeti le előttünk. Éva jól felszerelt babaháza tele van csengőkkel. Cseng a telefon, a rádiótelefon, a bejárati csengő, a kaputelefon és rajta keresztül hangok érkeznek mindenfelől. Beszól a szomszéd, üzenetet hagy a rögzítőn munkaadója vagy felcsenget a barátnő és leggyakrabban Tibor telefonál, aki Éva mostohaapja, szeretője, élete értelme, s mint végül kiderül, ártatlansága korai megrontója.
Mindannyiukban közös – amit majd nyilván minden mozinéző sajnos már előre tudni fog -, hogy egészen a film végéig, szinte egyáltalán nem jelennek meg a vásznon, csupán hangok és árnyak, akár hallucinációk is lehetnének. Az egyetlen hús-vér szereplő Éva, akit a kamera teljes intimitásában, szuszogásában és érzelmi világában közvetíteni igyekszik. Minden pillanata és gondolata gyerekkorának egyetlen, felülírhatatlan gócpontja körül forog.
A „Szerelemtől sújtva” nőfilmként a kevésbé népszerű, de azért szokványos nő- és férfiképet formázza. Hősnője nem dekoratív szexbomba, de emancipált életmódja csak látszólagos, s valójában az alárendelt, kiszolgáltatott, passzív nőtípust képviseli.
A férfiben elsősorban apát kereső, függő nőt, aki mániákusan kapaszkodik az ártatlanságát elrabló férfiba. A birtokvágyó, bosszúálló nőt, aki ha a várva várt anyaszerepet nem kaphatja meg, veszélyes démonná válik. A férfi pedig a perverz csalót, az extrovertált kalandort, aki számára a nő csupán kedvenc játékszereinek egyike.
A főszerepet alakító harmadéves főiskolás Kovács Patrícia feltehetően nem tesz mást, mint mindent beleadva, kiválóan hozza a rendező és a forgatókönyv által tőle elvárt szerepet, lelke mindvégig mélységélesen illeg-billeg a drámai kifutón. Két csengőszó közt magában beszél, sakkozik korán megszakadt gyerekkorának figuráival, ceruzát rág vagy bájosan gügyög a mackójával. Karaktere akkor válik érdekessé, mikor vízió és önszuggesztió közelébe ér, de sajnos nem sokáig marad ott.
Pereg a filmidő, közeleg a vég, az alkotók sürgős szükségét látják egy tragikus végkifejlet felmutatásának s hősnőnk feketére festett hajjal egy könyvespolc által önleszúrva találja magát a gyertyafényben. Adam’s Family és szexpír ad itt egymásnak nem túl emlékezetes találkozót. A történet saját dugájába dől, a precízen elrendezett drámai kibontakozás színpadias krimi-effektbe torkollik.
Sas filmje valahol középtájt helyezkedik el két szintén 2002-ben készült hazai magánpokol-film között. Lakásfilmként sokkal kevésbé hiteles, mint Dettre Gábor esetlegességektől és öniróniától sem tartó „Felhő a Gangesz felett”-je, s zárt térben, szívszaggató telefonok közt őrlődő hősének története földközelibb, mint Gárdos Péter „Utolsó blues”-ának túlkreált sztorija.
S ebben benne foglaltatik, ami ellene és mellette felhozható: túl szépen felszerelt babaházi formalizmusa és szigorúan végigvitt elbeszélésbeli következetessége.