Nemrég jelent meg a nácizmust kutató Anna Maria Sigmund osztrák történésznő újabb könyve, amely igényes részletességgel mutatja be, hogyan „jutott be” a Führer a németek hálószobájába, pusztán fajpolitikai okokból.
Adolf Hitler kancellár 1933-as hatalomra kerülését követően rögtön az ezeréves birodalom képét látta maga előtt, többgyerekes családokkal, „fajtiszta”, szép és dolgos árja németekkel. Az álmok szerencsére szertefoszlottak a háborús valóságban. Anna Maria Sigmund osztrák történésznő pedig kíméletlenül rántja le a leplet a diktatórikus intimszféráról A szexuális élet nem magánügy – Szexualitás a Harmadik Birodalomban című könyvében. A szerző jól ismeri ezt a korszakot, A nácik asszonyai címmel már három kötete is megjelent, amelyekben a korszak jelentős nőalakjairól készít aprólékos, érdekfeszítő portrékat, amelyek között természetesen ott van Hitler első kedvese is, aki a Führerrel hiába vágyott frigyre lépni.
„A szexuális élet nem magánügy” – jelentette ki a kancellár-diktátor, és mint kiderült, semmi túlzás nem volt kinyilatkozatatásában, elkövettek mindent, hogy ők diktálhassanak még a hálószobákban is. Elrendelték a bordélyházak bezárását, betiltották az óvszer árusítását, és azt is megmondták, hogy hetente kétszer kell szeretkezniük a házasságban élőknek, tartózkodva a mértéktelen nemi élettől. Ahogy a szerző írja, általános elvárás volt, hogy minden lány menjen férjhez, lehetőleg minél korábban, mert kiszámolták, hogy így akár húsz gyermeket is világra hozhat. Ekkor terjedt el az a vicc, hogy a Führer parancsára a terhesség időtartamát kilenc hónapról hétre csökkentették. De az sem volt szégyen, ha egy nő férj híján egyedül vállalt gyermeket, Hitlerék ezzel egy hatalmas tabut döntöttek meg. Az európai történelemben először fogattaták el az egyedülálló anyákat a társadalommal, majd a nők egységes megszólítását – Frau, azaz asszony – vezették be, megszabadítva az akkori szingliket a nem túl hízelgő vénkisasszony jelzőtől. Az új rendelkezés túlélte a nácikat, a női egyenjogúság részévé válva.
„A legprimitívebb dolog a zabálás és a szaporodás: ezek az ösztönök minden lényben megvannak” – vélekedett bizalmas körökben a kancellár, hát akkor szaporodjon az árja nép. A háborús veszteségeket pótolni kellett, a nyomor és a munkanélküliség pedig nem kedvezett a gyermekvállalási kedvnek, központilag kellett hát elősegíteni. Így tiltották az abortuszt – igaz, a szigorú szabályok ellenére sem csökkent a számuk –, de anyagi támogatásban részesítették a sokgyerekes családokat, és megadóztatták az utódnélküli egyedülállókat.
A nácik ugyanakkor szakítani akartak az addigi nyárspolgári prüdériával is, ez is ugyanúgy szálka volt a szemükben, mint a kommunista „feslettség”. Noha „népi szentséggé” nyilvánították a házasságot, a „végső győzelem” utáni időre egészen más tervek voltak, például az, hogy bevezetik a többnejűséget. A válás nem volt elfogadott, de voltak kivételes helyzetek: egyenesen támogatták azt, ha a házasság gyermektelen volt, hiszen az új kapcsolat tartogathatott gyermekáldást. Eközben támadták mindazokat, akik nem tudtak hozzájárulni a fajpolitikai törekvésekhez, gyűlölték például a homoszexuálisokat – akik önként kérhették kasztrálásukat – mert kivonták magukat az uralkodó faj reprodukciós kötelességei alól. De drákói intézkedésekkel torolták meg a német nők „vérfertőző” kapcsolatát is, a „fajukról megfeledkezett” lányok zsidókkal való viszonyát.
A prüdéria elleni harcban pedig jól megfért a mezítelenség, és az oly divatos nudizmus is – írja a történésznő. A diktatúra szívesen fogadta az aktábrázolásokat, amelyekkel tele voltak a különféle kiadványok. A náci Éva természetesen szőke volt, hosszú combokkal, feszes mellekkel. A náci Ádám szintén szőke, egészségtől és erőtől duzzadó, széles vállú, karcsú csípőjű férfi volt, tekintélyes nemi szervvel. Forrás Life-style.hu