Reggel értem jön, jóval korábban, mint ahogy fel szoktam kelni. Kioldoz, majd utasít, hogy taxival menjek dolgozni, és otthagy. A csuklómon kötélnyomok, bár nem volt szorosra húzva – épp csak annyira, hogy a kezem már ne férjen ki rajta. A bokámon szintén.

Délelőtt rengeteg munka. Fel-alá szaladgálok, a postabontás után azokkal a feladatokkal indítok, amelyeket valamelyik munkatársammal kell megbeszélni, egyeztetni, mert sejtem, nekem túlóráznom kell, őrájuk viszont fél hat után nem nagyon számíthatok. Negyed óra alatt megebédelek, majd kettő után nekilátok az adminisztratív feladatok befejezésének. Három körül rámszól a főnököm, hogy készüljek, elmegyünk valahova.
Újra az ő autójába ülünk, nemsokára rájövök, hogy vagy a városhatárra, vagy valahová a városon kívülre megyünk. Mobiltelefont vesz elő, olaszul beszél valakivel, hosszan és jókedvűen. Amikor leteszi, lefordulunk az útról: egy ruházati nagykereskedelmi cégnél vagyunk.
Szexi, rövid, ám mégis elegáns kosztümöket, miniruhákat válogatunk. Mindegyiket fel kell próbálnom, és mindegyiket meg is nézi rajtam. Amikor befejezi a válogatást – hiszen természetesen kizárólag az ő ízlése dönt – továbbmegyünk a fehérnemű osztályra. Itt is a szexisebb darabokat nézi, kiválaszt néhány érdekes bugyit, melltartót, harisnyatartót, majd beterel a próbafülkébe. Miután megállapította, hogy a két vékony textilcsíkocskából álló tanga, és egy alig valamivel nagyobb anyagmennyiséggel rendelkező, alul két lyukkal ellátott bugyi megfelel, rámszól: „A tangát dugd be a fenekedbe, a bugyit a pinádba.”
Eszembe sem jut tiltakozni, de elképedek. Ha ezt így viszem ki, az lopás, arról nem is beszélve, hogy elég hülye érzés. A puncimmal kezdem, az viszonylag könnyen megy, a fenekembe már nehezebben tudom betolni a tangát. Ha nehezen is, de sikerül. Rendes bugyi persze nincs rajtam, így egy miniruhában, a testemben két fehérneművel lépünk ki a próbafülke ajtaján. Teljesen pucérnak érzem magam, és mellesleg úgy, mintha terpeszben lépkednék.
A pénztárnál kifizetjük a kosztümöket és a többi fehérneműt. Ám ahogy továbblépünk, egy medvekülsejű, fájdalmasan jóképű, fekete hajű és szemű biztonsági őr lép hozzánk, és végtelenül udvariasan invitál, ugyan jönnénk már be egy ellenőrzésre.

A biztonsági irodában két másik fickó vár ránk, komoly, érdeklődő arccal. A biztonsági vezető, aki bekísért minket, megkérdezi a főnökömet, együtt vagyunk-e.
„Elhoztam a kolléganőmet vásárolgatni, ha így érti, természetesen együtt vagyunk.”
A biztonsági őr, még mindig udvariasan, a tudomásunkra hozza, hogy lopás gyanúja merült fel, ezért szeretnének megmotozni. Mármint engem. A főnököm hozzájárul. Engem nem is kérdeznek meg, amire csak abban a pillanatban döbbenek rá, amikor a férfi a fejem fölé löki a karomat, és módszeresen végigtapogatja minden porcikámat.
Gyanús a szituáció. Valahogy nem így képzelek el egy motozást, ráadásul a férfinek olyan olaszos az arca, amennyire csak lehet – bár kitűnően beszél magyarul, valahogy nem tudom kiverni a fejemből az olasz nyelvű mobiltelefonos beszélgetést.
A hangja kirángat a gondolataimból.
„Sajnos meg kell kérnem, hogy vetkőzzön le.”
Segélykérően nézek a főnökömre, aki úgy néz rám, mintha most látna először, és nem is tetszene különösebben a látvány. A ruhámhoz érek, de folyamatosan őt figyelem.
„Csináld már – csattan föl – nem fogok rád órákig várni. Ha nem nyúltál le semmit, úgysem lesz semmi gond.”

Leveszem a ruhákat. Ebben a pillanatban még semmi sem látszik, de biztos vagyok benne, hogy rövidesen rá fognak jönni, mi az ábra. Zavartan álldogálok a szandálomban, anyaszült meztelenül, összeszorított lábakkal. A pasas elém lép, megfog a derekamnál, megfordít. A lábujjaimat bűvölöm, miközben újra maga felé fordít.
Nos, nincs magánál semmi? – kérdezi tárgyilagosan, érdeklődve.
Biztos vagyok benne, hogy mindent tud. Felnézek. A két másik biztonsági őr közül az egyik rajtam legelteti a szemét, egyre vidámabban, a másik egy asztalon matat, nyomógombokkal van elfoglalva – mintha a világon sem lennénk.
Tedd szét a lábad – szólít fel, majd amikor megteszem, lassan közéjük nyúl. Ujja behatol a puncimba, rátalál a bugyira, és végtelenül lassan elkezdi húzni. A másik férfi tekintete odatapad.
Talán percekig is eltart, mire kihúzza. A textil dörzsölése és a szituáció egyre megalázóbb módja persze szexuálisan felizgat, de az idegességtől és a szégyentől remegni kezdek.
A nedves bugyit az arcomba nyomja.
„Ez micsoda?”
Bocsásson meg… – nyöszörgöm.
Fordulj meg – dörren rám, majd meglöki a hátamat. Előrehajlok.
Ugyanaz a procedúra, mint az előbb, csak most a fenekemből húzza elő a bugyit.
Amikor újra szemben állok vele, megmarkolja a mellemet, és éles hangon megjegyzi: „Ez aztán a tárgyi bizonyíték. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha így várjuk meg a rendőrséget, fog nekik tetszeni a módszer is, a látvány is.”
A képernyővel és nyomógombokkal bíbelődő biztonságis erre fordul vissza.
Hé, miből maradtam ki? – kérdezi, mintha nem lett volna jelen, és nyilván nem hallott volna mindent.
A társa felvilágosítja, ám ez nem elég.
„Figyelj, nekem ezt látni kell. Meg szerintem a rendőröknek is jobb, ha az eredeti tényállást mutatjuk meg…”
Vigyorog, mint a vadalma.
„Nos, kislány? Azt hiszem, ezt a kérést igazán értékelhetjük. Ha már úgyis annyira szereti kitömni a punciját lopott holmikkal, azt hiszem, igazán megismételhetné a kollégám kedvéért…”
A kezembe nyomja a bugyikat, és várakozásteljesen néz.
Könnyek csorognak végig az arcomon, ki tudja hanyadszor már, huszonnégy órán belül.
Sokkal nehezebben megy a bugyik elhelyezése, mint pár perccel ezelőtt, ám végül, ha remegő kézzel is, feltolom mindkettőt.
Majd állok előttük, megalázva, szégyenkezve, és még véletlenül sem szólalnának meg percekig. Végül a az egyik srác röhögni kezd: Oltári kis kurva. Gyere csak ide.
Szétterpeszti a lábát, ahogy a székben ül, és lehúzza a sliccét. A biztonsági őrök vezetője meglök, így hát odatérdelek, és szopni kezdem. A következő pillanatban a hátam mögött álló férfi kihúzza a fenekemből a bugyit, helyére az ujját dugja, de csak pár pillanatra, majd a puncimból is kiveszi, és egy másik ujját oda is bedugja.
„Basszus, ez tényleg csupa lucsok” – jegyzi meg.
A székben ülő férfinak pár pillanat múlva megkeményedik a farka, ekkor rászólnak: „Oké, nekünk is hagyj valamit.”
A férfi eltolja a fejemet, és megkérdezi: „Szeretnéd őket is leszopni?”
Amit csak akarnak… – nyögöm.
A másik biztonsági őr a földre fekszik, és rámszól: csücsülj csak ide, ribanc. Fölétérdelek, és ráülök a farkára. A székben ülő föláll, és odalép – már nyomja is vissza a farkát a számba. Miközben a fekvő férfi farkán lovagolok, ő a számat dugja. Ám ez sem elég, egyszercsak érzem, hogy a vezető mögém lép, és újra a fenekemhez ér. Elrántom a fejemet, és könyörögni kezdek: „Ezt ne, kérem, a fenekemet ne…”
Úgy érzem, két faszt, sőt, hármat egyszerűen nem bírok ki. Azonban nincs kegyelem: a felettem álló elkapja a fejemet, és most már kímélet nélkül rángatja, húzza rá a farkára. Az olaszos külsejű férfi pedig behatol a fenekembe, miközben a másik a puncimat döfködi.
Ez így nagyon sok, fáj, kényelmetlen. Fél szemmel észreveszem a főnökömet: mosolyogva, megvetően néz. Odalép hozzám, a fülembe suttog: „Ez kell neked, te kis kurva. Alig vártad, hogy végre szétbasszanak, ahogy megérdemled. Ugye milyen jó? Élvezed, hogy röhögnek rajtad, hogy egy ócska ringyónak tartanak, akit bármikor meg lehet dugni, mert másra nem is való… Szereted, amikor mindegyik testnyílásodat arra használják, amire egyedül való.. a szádat, a seggedet, a pinádat… Tegnap óta arra vársz, hogy valaki megbasszon, most végre megkaptad, nem panaszkodhatsz…”

Kezével szétmázolja a könnyeket az arcomon. Az előttem álló férfi mozgásán, rángatózásán érzem, hogy mindjárt elélvez, alulról viszont mindkettő változatlanul feszít és döfköd. És ahogy a főnököm mondja, mondja, hogy mekkora ribanc vagyok, hogy mennyire azt kapom, ami nekem jár, és mennyire boldog lehetek, amiért végre megbasszák a pinámat-seggemet, önmagam számára is váratlanul, hirtelen elélvezek.
Úgy jön az orgazmus, mint valami lávaömlés: nem voltam rá fölkészülve, a megalázó események és a főnököm mondatai, a kiszolgáltatottság, a fájdalom, a három farok ahogy nyomja-szaggatja a testemet… összerándulok, lüktet minden porcikám.
A következő pillanatban a számba élvez a férfi, az utolsó cseppig belémnyomja, majd otthagy.
Az élvezés után egy ideig még jól érzem magam, azonban a fenekemnek egyre rosszabb érzés a folyamatos döfködés. Nem is fájdalom, inkább kényelmetlen, furcsa, kínos, szabadulni szeretnék, de semmi lehetőségem nincs rá. Nemsokára azonban elélveznek, és abbahagyják.
A vezető a földre lök, majd felrántja a nadrágját.

Mindhárman leülnek, és csak bámulnak rám. Kikészültem: úgy érzem, mozdulni sem tudok, és soha többé nem kívánom a szexet. Váratlanul feláll a főnököm, és hozzám lép. Felemeli a fejem, és megkérdezi: „Elélveztél, ribanc?”
„Igen, uram…”
„Most azt hiszed, ennél többre nem vagy képes. Hadd mutassak neked valamit.”
Felránt, az egyik székbe ültet. A biztonsági vezető hátul bilincset rak a kezemre, a főnököm elém ül, és simogatni kezdi a puncimat, majd két ujjal belém nyúl. Húzza-vonja a kezét, belülről és kívülről simogat, először két, majd három ujjal. Ez már kicsit sok, még így dugás után is. A biztonsági vezető simogatni kezdi a mellemet, megcsókolja a mellemet, a nyakamat – annyira izgató, hogy önkéntelenül a számat nyújtom felé, ezt azonban majdnem durva mozdulattal eltolja. Hát persze, most élveztek bele. Ám a simogatást, cirógatást, a csókokat nem hagyja abba. A főnököm lassan negyedik ujját is belém nyomja. Feljajdulok, ez nagyon sok, nagyon vastag, nem bírom elviselni. Nyöszörögni, majd könyörögni kezdek, kérlelem, ezt ne, hagyja abba, nagyon fáj. Esze ágában sincs, folyamatosan mozgatja a négy ujját, és közben a másik kezével kívülről símogatja a puncimat. Egyre izgatóbb és egyre fájdalmasabb. Folyamatosan könyörgök és jajgatok, ám közben rettenetesen felizgat. Egyre beljebb nyomja a kezét, már nem csak az összeszorított ujjai hatolnak belém, hanem a bütykeit is nymja belém, a hüvelykujjával együtt. Felsikoltok, hangosan kiabálok, ordítva könyörgök, hogy hagyja abba, nem bírom, kérlelem, újra: bármit, bármit, csak ezt ne.
Felgyorsul a simogatása, a másik férfi is egyre jobban kényezteti a mellemet, mellbimbómat, a főnököm másik keze megállás nélkül játszik a puncimmal, és miközben ömlik a könnyem, nem sírdogálok, most valóban zokogok, és a zokogás kellős közepén lüktetni kezd a puncim, és valami artikulálatlan üvöltés tör elő belőlem a jajgatás és a könyörgés közben. Élvezek, hatalmasat, levegőt sem kapok közben néha, lihegek és zihálok, és dobálom magam a széken, a könnyem pedig nem akar elállni.
Lassan kihúzza a kezét, de nem teljesen, rásimítja az ujjait a puncimra, az utolsó kis lüktetésig ott-tartja. Számolatlanul nyöszörgöm el neki a köszönömöt.