Norinaga Akira – Barackvirág

A gyorsvonaton találtam rá. Vagy ő talált rám? Sose fogom eldönteni. Mindenesetre a véletlen hozott össze vele – a hálófülkében.
Rendkívül hajszás nap állt mögöttem. Lótottam-futottam kora reggeltől késő estig – vajmi kevés eredménnyel. A vonathoz is rohannom kellett. Az utolsó pillanatban kapaszkodtam fel a szerelvényre, az legutolsó vagonban. Szinte bizonyosra vettem, hogy átgubbaszthatom az egész éjszakát, de azért elindultam a hálókocsi felé. Gondolatban felrémlett előttem, amint reggel gyűrötten-törődötten leszállok majd a vonatról, s a következő napom eleve rosszul kezdődik. A balszerencse már ilyen – ha a pechsorozat beindul, nem akar vége szakadni.
Meglepetés ért: a kalauz, elutasítás helyett kedvesen közölte, van hely.
Üres hálófülkébe vezetett. Nyomban levetkőztem.
Valósággal beleestem az ágyba. A vonat ringatott, lehunytam a szemem. Az órát
Az órát már félálomban csatoltam le a karomról. Nem tudom, mennyit alhattam. Arra riadtam fel, hogy az eszembe ötlött, lefekvés előtt nem mostam fogat. Felkászálódtam. Csupán az éjjeli lámpást gyújtottam fel, amelynek tompa fényénél pótoltam a mulasztást. Fogmosás közben rám jött a szükség. Köntösbe bújtam, kimentem a mellékhelyiségbe.
Visszafelé jövet megálltam a folyosón. Valami kisvároson robogtunk keresztül, a szerelvény még csak nem is lassított. Kibámultam az ablakon, darabig lestem az elsuhanó lámpákat, aztán gépies mozdulattal kinyitottam a fülke ajtaját.
Ugyanúgy csupán az éjjeli lámpa sárgás fénye világította be, mint az én fülkémet. Becsuktam magam mögött az ajtót, és gyökeret vert a lábam.
Az ágyon mezítelen, széttárt ölű nő feküdt, éppen a gésa-golyócskákat húzta ki a hüvelyéből. Mozdulata megdermedt, kikerekedett szemmel nézett. Én meg őt néztem. Formás testű, alacsony termetű, harminc év körüli nő volt. Kis, körte alakú keble a vonat mozgásának ütemére remegett.
Kiszáradt a szám, se köpni, se nyelni nem tudtam zavaromban.
A nő arcán mosoly húzódott. Meghitt hangon suttogta:
– Miért vársz?
Az öle vonzotta a tekintetemet. Megköszörültem a torkom. Az járt az eszemben, hogy bocsánatot kell kérnem.
A nő elengedte a gésa-golyók zsinórját, hirtelen mozdulattal benyúlt a köntösöm alá. Ujjai átfonták a farkam. Egyre mosolygott.
– Miért vársz? Vedd ki a golyókat…
Leereszkedtem az ágy szélére. Arra gondoltam, hogy ilyesmi csak álmokban, vagy elbeszélésekben létezik. A nő ujjai azonban lágyan matattak a farkamon. A hangja ingerkedően csengett.
– Miért vársz, hisz kőkemény már…
Végigsimogattam ölének bozontján, megfogtam a zsinórt. Óvatosan emeltem ki a golyókat, hüvelyéből. Mosolyogva nézte. Kikapta őket a kezemből, becsúsztatta párnája alá. Nyelvével megnedvesítette ajkát, fejét csöppet felém mozdította.
Ráhajoltam a szájára.
Mohón csókolt. Nyelve újra és újra végigtapogatta a nyelvem, igyekezett behatolni a szám legrejtettebb zugaiba.
Kezembe vettem a mellét. Bimbója csakúgy feszült a tenyeremben. Érezhetően jól esett neki, ahogy simogattam, hevesebben csókolt. Altestével közelebb moccant hozzám.
Nem engedtem el a száját, miközben a combja közé emelkedtem.
Hüvelyéhez igazította a farkam. Ujjaival széthúzta szeméremajkát. Lassan nyomultam be a hüvelyébe, de mindjárt tövig.
Odaadóan fogadott be. Hüvelyét egyszerre érzékeltem izgatóan forrónak és csillapítóan hűvösnek is. Viszonylag nagyon széles, ám meglepően rövid hüvelye volt. Makkomon éreztem a méhe nyílását. Ráfeszítettem a farkam.
Kéjesen nyögdécselt. Lassacskán vonta ki kezét az öléből, átkarolva testére szorított.
Mereven feküdtem rajta, nem mozogtam. Méhe nyílásához feszítettem a farkam, és hagytam, hogy a vonat ringasson bennünket. Ő is annyit mozgott csupán, amennyit a vonat zötyögése diktált.
Eleresztettem a száját. Ráfeledkeztem a szemére. Tündökölt a szeme. Csodálatosan szépnek tetszett. Sugárzott a tekintete, jólesett nézni.
Mosolygott, kivillantak szabályos fogai. Nyelvemmel megérintettem ajkát. Csókra nyújtotta a száját, de nem csókoltam meg. Végignyaltam az ajkát. Úgy nyaltam végig, mintha a hüvelye lett volna. Egészen lassan csináltam.
Kedve tellett benne. Farkam a méhszájára feszült, hüvelye szorított, mint a satu. A száját most már hüvelyként tartotta elém. Egészen lassan nyaltam.
Nem tudom, hogy meddig feküdtem rajta így. A vonat valami váltókon robogott át, az erőteljes zötykölődés röpítette a gyönyörbe. Lecsukta pilláját. Hüvelye görcsösen rángatózott, ajka vonaglott. Önfeledt kiáltása beleveszett a vonat dübörgő zajába.
Sokára nyitotta fel a szemét, csodálkozó tekintettel nézett. A hangja szemrehányóan csendült.
– Neked nem volt jó…
Nem bántam, hogy még nem volt jó…
Kivettem a farkam a hüvelyéből. A combja összezárult. Tenyeremmel végigsimítottam a hasa alját, kicsit játszottam a szőrzetével.
Nézte. Hirtelen ütötte fel a fejét.
– Föléd ereszkedjem?
Tartottam tőle, hogy elkapkodná. Különben is elfogott a kívánság, hogy lássam az ölét.
– Ne… Még ne.
Szétnyitottam a combját. Bőre a combja tövén különösen selymes volt. Mosolyogva szemlélte, ahogy megcsodálom. Suttogva bukott ki a száján:
– Felizgatsz.
Válasz nélkül hagytam. Éppen azt akartam, hogy felizguljon. Tenyerem élével fésültem félre a szemérme fölé göndörödő bozontot.
Szokatlanul nagy csiklója volt, meglepően hosszú redő vette körül. Elbámultam a méretén. Még soha sem láttam ilyen hosszú redőt csikló körül. Szeméremajkaknak beillett.
Éreztem a hangján, mosolyog.
– Tetszik neked? Nem csúnya?
Felpillantottam. Valóban mosolygott. Én is elmosolyodtam.
– Szép… nagyon szép, és nagyon furcsa! Tudod, hogy milyen furcsa?
Fogalma sem volt különleges adottságáról, elképedve nézett rám.
– Igazán? Sohasem láttam másnő pináját… Tényleg furcsa?
Lassú, óvatos mozdulattal vontam félre a redőt a csiklója mellől.
Felsóhajtott. Valamelyest jobban széttárta az ölét.
Lassan érintettem a nyelvem a csiklójához. Megnedvesedett már, ámbraillatot árasztott. Úgy nyaltam meg, mint az ajkát. Nedvességének íze ugyancsak izgatott. Végignyaltam hüvelye partját is, belecsókoltam a nyílásba.
Halkan kérlelt.
– Ott fent még kicsit… Ott olyan jó!
Teljesítettem a kívánságát. Ismét kihámoztam csiklóját a redőből. Ezúttal ajkam közé fogtam, egy-két percig tartottam az ajkam között, aztán lágyan körülnyaltam. Megnéztem újra, és megint elámultam, nem tudtam betelni a látvánnyal.
A redőt most ő fejtette le két ujjával. Ismét körülnyaltam a csiklóját. A redőt is végignyaltam. Izgatott, hogy ott az ujja. Rácsókoltam a csiklójára, megnéztem ismét. A redő külseje sötétebb színű volt. Nem eresztette vissza, széthúzta, tartotta. A tekintetünk összetalálkozott. Rekedtes hangon suttogtam.
– Gyönyör! Szoktál játszani vele?
Pillájával jelezte, hogy igen.
Feltérdeltem.
Visszahúztam a bőrt a farkam makkjáról, a makkommal érintettem meg a csiklóját. Előbb csak a csiklót, majd a redő is. Nem vitte el az ujját. Félig lehunyt pillája alól leste, hogyan csinálom. Az eszembe ötlött, ő tudja leginkább, hol a legérzékenyebb pontja,
– Nem akarsz játszani magaddal?
– Most nem. Biztos elsietném… Jobb, ahogy te csinálod.
Lassan mozgattam a makkom a csiklóján, meg a redőn. Egy idő után éreztem, hogy ha tovább folytatom, rálövök a csiklójára. Lekuporodtam az öléhez. Most sem engedte vissza a redőt, várta, hogy a nyelvemmel illessem.
Bolondított a nedvének az íze.
Ügyeltem rá, hogy nagyon lassan nyaljam. Hüvelyéhez vittem az ujjam, de amint hozzáértem, halkan megszólalt.
– Ott ne… Csak itt fent. Itt fent, annyira jó… Szeretnék így elélvezni.
Hamarosan összerándult a teste. Vonaglott minden porcikája. Két ujja elengedte a redőt. Kapkodva lélegzett. Hirtelen emelkedett a könyökére.
– Bocsásd meg, hogy önző voltam… Föléd ülök és…
A szavába vágtam.
– Maradj csak. Felizgatlak előbb.
Visszanyomtam az ágyra.
Feltérdeltem ismét. Megint visszahúztam a makkomról a fitymát. A csupasz makkot a hüvelye bejáratához igazítottam. Nem nyomtam bele, odaillesztettem csupán. Balkezemmel lefejtettem csiklójáról a redőt, jobbom ujjai gyengéden végigzongoráztak a csupasz csiklón.
Hamar felizgult.
– Föléd ülök…
Előbb a farkamhoz hajolt, végignyaldosta teljes hosszában.
Kifordultam az ágy szélére.
Kilépett az ágyból. Az ágyban elnyúlva valahogy magasabbnak tetszett, most szembeötlően alacsonynak, lányos termetűnek látszott. Észrevette, hogy meglepődtem, csilingelően nevetett.
– Zavar, hogy ilyen apró vagyok?
Szembefordult velem. Fellépett az ágy szélére, a farkam fölé guggolt. Filigrán alakjához képest óriásnak találtam a nemi szerveit. Jobbjával megfogta a farkam, néhányszor végigsimított vele a csiklóján-hüvelyén. Előrehajolt közben, leheletének illata az orromba csapott. Jó illatú lehelete volt. Óvatosan visszahúzta a bőrt a farkamról, hüvelye bejáratához terelte a makkom. Nagyon lassan ereszkedett rá, s csak a makkot vette magába. Egyre a markában fogva a farkam, fürösztgette a hüvelyében a makkom. Néhány percig tartott így magában, majd igen lassacskán, apránként fogadta testébe farkam. Mindvégig ügylet rá, hogy visszahúzva tartsa rajta a bőrt, mígnem az egészet a hüvelyébe rejtette. Hosszú ideig tartott, nem hamarkodta el. Hatalmasat lélegzett, alig hallhatóan lebbent fel az ajkáról:
– Várj keveset…
Hátrahajolt kissé. A tompa fény megvilágította csiklóját.
Előbb a nagy szeméremajkat húzta szélesre. Kisimította hüvelyéből a szőrszálakat, amelyeket a farkam besodort, majd a kis szeméremajkat vonta szét. Pőre hüvelyét úgy feszítette a farkamra, hogy szeméremajkai ne csúszhassanak vissza. Kihámozta a redőből a csiklóját, s a redőt a farkam tövére terítve szorosan hozzám tapadt. Kezét a nyakam köré kulcsolva a szemembe nézett.
– Neked jó így? Nem kívánod másképp?
Belemosolyogtam a szemébe.
– A vonattal akarod?
Nem felelt szóval. A szeme nevetett. Fejének könnyes mozdulatával hátradobta haját, száját résnyire nyitva tartotta elém.
Kitaláltam, hogy mit kíván.
Olykor ő is megnyalta a szájam szélét.
A vonat zakatolt, ütemesen ringott.
A farkam egyre jobban belefeszült a hüvelyébe. Méhszája körülcsókdosta a makkom. Önfeledten nyaltam a száját. Szájának íze most a hüvelye ízére emlékeztetett. A melle éppen beleillett a tenyerembe. Mellbimbója hirtelen merevedett majd kőkeményre, remegni kezdett, aztán egész teste görcsösen összerándult.
A hüvelye is összerándult. Rettenetes erővel szorult a farkamra.
Felkiáltott. A kiáltással együtt elszállt az ereje. Jó darabig lankadtan hevert a farkamon. Észbe kapott, megrázta fejét.
– Bocsáss meg nekem! És engedd…
Nem mondta, hogy mit tegyek. Hirtelen állt fel. A farkam majd beleragadt a hüvelyébe. Ujjai átfonták a farkam tövét, nyelve lágyan mozgott a makkomon, ajka újra és újra végigcsusszant a farkamon az ujjáig.
Elképesztően jól csinálta.
Csakhamar elöntött a gyönyör.
Csupán az első cseppeket engedte a szájába. Ajkát a makkom oldalára csúsztatva csókolta kicsit a makkot, majd azt is elengedte, s tenyere vitustáncot járt a farkamon.
Arcra lövelltem magvam.
Nézte a farkam. Lassan vett a szájába ismét. Kiszívta az utolsó cseppeket.
Elhanyatlottam az ágyon. Bénán hevertem. Annyira jó volt, hogy szinte belefájdult az ölem.
Lefeküdt mellém. Odatartottam a karom a feje alá, magamhoz öleltem. Mellemre hajtotta fejét. Súgva szólalt meg.
– Finom az ízed…
Lehunytam a pillám. Könnyű álom ereszkedett a szememre. Percekig tartott csupán. Arra ébredtem, hogy a farkam mereven áll a combja között. Háttal feküdt felém. A farkamat a tenyerével szorította szemérméhez. Makkom éppen a csiklójához. Lassan-lassan lökögetett. Átvettem a mozgását. Akkor visszafordult.
– Annyira jó volt… Nem baj?
Nem feleltem. Széttártam a combját, a teste fölé emelkedtem. Csiklója is, hüvelye is megnyirkosodott már. Azt hihette, megrohanom. A szeme megrebbent, összevonta a szemöldökét.
– Így akarod?
Erre sem kapott választ.
Fél könyökömre támaszkodva a markomba vettem a farkam. A farkammal simítottam szét a szőrzetét, aztán a csiklójához emeltem a makkom. Odatettem csak, egy ideig hagytam, hogy a vonat teljesítse a dolgát helyettem.
Felderült az arca, mosolygott.
– Jó dolga van a pinámnak.
Sokáig bökögettem a csiklóját.
Élvezte. Félig lehunyt pillája alól leset.. Akkor nyitotta fel a szemét, amikor hirtelen tövig nyomtam be a farkam a hüvelyébe. Akkor mosolygott.
– Így akarod?
Nem úgy akartam, csak megkívántam érezni a hüvelyét a farkamon. Mindjárt ki is húztam belőle. Könyökére emelkedett,
– Hadd üljek beléd…
Hátat fordítva akart a farkamra ereszkedni. Gyors mozdulattal kicsusszantam alóla, számra vettem az ölét, belecsókoltam a szeméremajkába.
Halkan gyöngyözően nevetett.
Nyelvem a csiklóját kereste. Lágyan nyaltam a redőjét. Felemelkedett csöppet, ujjával félrevonta a redőt, visszaeresztette számra a pőre csiklót. Lassan nyalogatta. Ő előredőlt, kétrét hajolva nyúlt a farkam után. Ebben a tartásban a csiklója még jobban kiadta magát. Ujja gyengéden simult a makk karimája alá. Nagyon-nagyon lassan fonta körül, ugyanolyan lassúsággal engedte el, hogy aztán ismét rásimuljon, újra meg újra.
Káprázatosan felizgatott a kezével. Eleresztettem a csiklóját, visszamesterkedtem magam az ágy szélére. A hangom rekedtes volt.
– Most már beleülhetsz.
Ő is rekedten suttogott.
– Majdnem elélveztem.
Megint hasonló szertartással ereszkedett a farkamra, mint először. Előbb csak a makkot vette be a hüvelyébe, aztán apránként vette magába a farkat. Sajnáltam, hogy most háttal ül, s csupán féloldalról látom az arcát. Amikor egészen a hüvelyébe vett, tomporának néhány mozdulatával méhszájához irányította a makkom. Élvezte, hogy odatapadt, valamelyest előre is dőlt, hogy erőteljesebben feszüljön rá.
Most se mozogtunk. A vonatra hagytuk a mozgást.
Lüktetett a halántékom. Az eszem a csiklója körül forgott.
– Így nem tudok játszani veled…
Elértette. Combja alá nyúlt, ujjai szélesre tárták szeméremajkát. Lassan vonta vissza a kezét, előbbre vitte. Hüvelye egy-egy moccanásán éreztem, hogy a csiklójával játszik. Suttogva beszélt.
– Ugyanúgy csinálom, mint te… Nagyon jó… És alig tudom fékezni magam, hogy ne csináljam gyorsabban. Magamnak mindig elkapkodom…
Átkaroltam, tenyerembe vettem a mellét, enyhén megszorítottam. Lélegzete felgyorsult. Kiáltva szakadt ki belőle:
– Oh…
Tompora hirtelen moccant, hüvelye félelmetes gyorsasággal mozgott a farkamon. Erőteljesen visszalöktem. Teste megvonaglott, rázkódott minden ízében.
Hamar elcsitult. Ült az ölemben, farkammal a hüvelyében. Nagyot fújt.
– Elkényezteted a pinámat… Megforduljak?
– Előbb térdelj le egy kicsit.
Nem vettem ki a farkam a hüvelyéből. Átfogtam a derekát, szorosan a testéhez tapadva követtem a mozgását. Lassan ereszkedett a térdére. Könyökére dőlt, fejét a padlóra helyezett csuklóján nyugtatta. Visszapillantott.
– Így akarod?
– Csak amíg újra felizgulsz. Utána visszaülünk… Úgy szereted nem?
Mosoly játszadozott az arcán.
– Tényleg elkényezteted a pinám!
Fogtam a derekát. Darabig hagytam pihenni, meg se moccant. aztán lassan, nagyon lassan és majdnem teljesen kihúztam a farkam a hüvelyéből. Ugyancsak lassan toltam vissza bele, és tövig toltam. Mocorogtam, amíg a makkom rátalált a méhszájára. Nekifeszítettem kicsit, néhány pillanatig csupán. a hetedik-nyolcadik alkalommal éreztem, hogy a hüvelye viszonozza a mozgást. Megkérdeztem:
– Visszaüljünk?
Felemelkedett. Tartottam a derekát, most sem vettem ki a farkam a hüvelyéből. Tétova hangon mondta:
– Megfordulnék feléd…
– Majd az ágyon megfordulhatsz… Most nem engedlek.
Felnevetett.
Az ágy szélére ültem, majd hátradőltem az ágyon. A makkom odatapasztottam a méhszájára. Kezemmel fogtam a derekát.
– Most már megfordulhatsz. Lassan fordulj meg, egészen lassan!
Lassan fordult meg, lábát óvatosan emelte át a testemen. Ügylet rá, hogy a makkom, ne csússzon el a méhe nyílásáról. Elcsodálkozott, szája megnyílt kissé. Nyelvével megnedvesítette ajkát.
– Fordulhatok még?
A szememmel intettem igent.
Körbefordult. Aztán megint fordult. Jobbra is fordult, balra is fordult. Többször fordult. A szeme sugárzott, megcsóválta a fejét.
– Nem gondoltam, hogy ez ilyen jó…
Hagytam, forduljon, amennyit csak akar. Sokára elégelte meg, ismét a fejét csóválta.
– Igazán elkényezteted…
Búgott a hangja.
Megállapodott a farkamon. Könyökömre emelkedtem, nem ültem fel, hogy ő előbbre dőlve jobban feszíthesse rám a hüvelyét. Ujjaival szélesebbre húzta szeméremajkait – megint előbb a nagyot, aztán a kisajkat is.
Néztem a redőt, a csiklóján. Csuklyaszerűen takarta a csiklót. Elfogta a pillantásom.
– Ennyire izgat?
– Ennyire.
Kibontotta csiklóját a redőből. A redő szélét ujja közé fogva oda-oda borította csiklójára.
– Így szoktam játszani vele, ha magamhoz nyúlok… Meg így is…
Baljával félrehajtotta a redőt, jobbjának mutatóujját csiklójához érintgette.
Elgyönyörködtem a játékában. Az ujjával kevés ideig csinálta, visszatért az előbbihez.
– Az ujjammal rögtön elélveznék.
A vonat ütemesen ringott. A makkom minden zöttyenésnél meg-megnyomta méhe nyílását. Játszott a redővel, olykor nemcsak ráborította csiklójára, de meg is simogatta vele. Önfeledten mosolygott. Hirtelen emelte rám a pillantását. Lassú mozdulattal rám dőlt, a redőt felhúzta a farkamhoz préselte csiklóját. Keze ott maradt a testünk között, ujjai visszafogták a redőt. A száját nyújtotta.
– Nyald meg kérlek… Úgy, mint a pinámat…
Oválisra formálta ajkát. Lassan nyaltam bele. Lehunytam a szemem, és olyan érzés fogott el, mintha két nővel szeretkeznék. Nyelvét ajka közé tolta, úgy tartotta ott a hegyét, hogy csiklónak hihettem.
Nyögdécselni kezdett, megmerevítette nyelve hegyét. Szaporábban nyaldostam a száját. Beleborzongott, összeszorította hüvelyét. A hüvelye vonaglott meg előbb, a szó szoros értelmében vibrált a farkamon. A teste gondolatnyival később rándult össze. Sokáig rángatózott. Mozgását halk sikolyok kísérték.
Hirtelen szökkent le a farkamról. Fölé térdelt, mindkét kezével marokra fogta. Suttogva kérte:
– Engedd ki… engedd… A pinámra akarom. Látni akarom….
Energikus mozdulatokkal fejte a farkam. Nyílását a csiklójához irányította.
Nem kellett soká csinálnia. Magvam a csikló redőjére csurrant. Baljával elengedte a farkam tövét. Gyorsan félrehúzta a redőt, jobbjával tovább fejt. Odalövelltette a többit a csiklójára, az utolsó cseppet a hüvelye nyílásával törölte le.
Ledőlt mellém. Pihegve szedte a levegőt.
Pillantásom véletlenül esett a karórájára. Két perc híján hatot mutatott. A vér meghűlt az ereimben, felpattantam.
– le kell szállnom!
Magamra kaptam a köntöst. Megcsókoltam az ölét. Rohantam a saját fülkémbe, kapkodva öltöztem, kapkodva dobáltam a holmim a táskámba. A vonat már állt, Csuklómra csatoltam az órám. Vekkere még egyre csipogott. Nem törődtem vele, felrángattam a cipőm.
A vonat éppen gurulni kezdett, amikor leugrottam róla.
Ő az ablaknál állt. Szomorkás mosollyal intett búcsút. A vonat mind gyorsabban vitte a messzeségbe.
Az óra csipogott a karomon. Leállítottam a vekkerét, a vonat után integettem. Akkor döbbentem rá, hogy semmit sem tudok róla, azon kívül, hogy pompás szerető. A nevét sem tudom. A csiklója színéről neveztem el magamban Barackvirágnak, s azóta is hiába reménykedem, hogy hátha még megpillantom egyszer.
Valaki más talán szerencsésebb lesz vele.