Amikor felhívott, a hangja csupa izgalom volt, lobogás – messziről beszélt, de a távolságon is átsütött az öröme:
– Megvettem az autót! Megvettem! Megvettem!
Kiderült, hogy végre sikerült olyan autót találnia, elfogadható áron, amilyet már olyan régóta szeretett volna, és ami az én óriási álmom is volt: egy M5 – ös BMW – t.
– Úgy szeretném, ha elmennénk egy próbaútra! Most! Megyünk, ugye? Ugye, megyünk?
Persze, hogy azonnal félretettem mindent: mosás, takarítás, és egyéb női nyalánkságok nyugodtan várhatnak: egy M5 – be, egy most már valóra vált álomba viszont nem mindennap ül bele az ember lánya. Megbeszéltük, hogy egy félóra múlva itt lesz értem, tehát marad időm arra, hogy laza háziasszonyból ‘jó bőrré’ varázsoljam át magam. Egy M5 – ben csakis csinos nő utazhat! Meg kell tisztelnem ezt az autót azzal, hogy adok magamra! Hamar készítettem még pár szendvicset, és a hűtőből is előkaptam egy jó hideg ásványvizet, arra gondolva, hogy a próbaútról sosem lehet tudni, hol ér véget és meddig tart – de egy biztos: az autótól nem fogunk messzire eltávolodni, nem hagyjuk ott egy parkolóban sem, hogy megebédeljünk vagy megvacsorázzunk, tehát jó, ha lesz nálunk némi harapni – és innivaló.
Utána gyorsan letusoltam, pici sminket tettem az arcomra – és már csengettek is. Hopp, hamar egy ruhát, szandált, az elemózsiás kosarat, és már futottam is ki az ajtón. A hajamat is már a házon kívül igazítottam meg – jaj dehogy igazítottam! Kihúztam a hajcsatot belőle, és jól megráztam a sörényemet, aztán hagytam, hogy a szél tegye meg az utolsó simítást rajta.
Már a kaput zártam kulcsra, amikor egy apró részlet bevillant az agyamba: mintha elfelejtettem volna valamit… de rögtön ki is ment a fejemből, mert akkor már megláttam az autót…
Gyönyörű, mélypiros színe azonnal beleégett a szemembe, a kosarat is már csak úgy mellékesen nyomtam a kedves kezébe, és mintegy félálomban tettem meg a pár lépést a gépsárkányig… A kezem magától mozdult, meg kellett simogatnom a forró, piros karosszériát, aztán a ‘szemébe’ kellett néznem – az orra, a ‘vese’ mint egy csókos száj, szinte bűnre csábított, a formája egyszerűen gyönyörű volt, a papucsok, a Fulda gumik még szinte újak voltak…
– Na, mit szólsz? Milyen?
– Mint egy álom… és piros! Te drága, ez véletlen, vagy miattam piros? – kérdeztem a kedvesemet. Tudta, hogy egyszerűen nem tudok ellenállni a BMW – knek, és ha ráadásul még pirosak is, akkor végképp elvesztem…
– Ez véletlen, de imádom az ilyen véletleneket! – mosolygott rajtam.
– Üljünk bele! Belülről is látni akarom! – utasítottam, hiszen már alig vártam, hogy beülhessek.
A fekete bőrülés már hívogatott: ahogy beleültem, simogatta a combomat és a vállamat… mint egy nagyon érzéki érintés… Nem volt kellemetlen, hiszen az ülésbe beépített ventillátorok kellemesen langyosan tartották a bőr felületét is. A műszerfal is feketén csillogott: a beépített TV most éppen csendben volt, de a HI – Fiből halk zene szólt, ami betöltötte az egész utasteret. Freddy Mercury hangja szinte aláfestése volt az M5 – feelingnek. A sötétített szélvédőkön keresztül csak megszűrve jutott be hozzánk a nap és a külvilág.
A kedvesem keze lassan simogatta körbe a sportkormányon a piros és fekete mintát, majd az indítókulcs kapott egy halk sóhajt tőle, és a motor, valahol távol, csendes, megnyugtató morgásba kezdett. Aztán a sebességváltóra simult a keze: mintha átölelték volna az ujjai. A látványa is felizgatott, hát még az elindulás…
– Megnézed, mit tud?
– Hát persze! Alig várom, hogy lássam, mit tud a kicsike!
A néptelen, csendes utcán egyesbe tette a váltót, és egy kövér gázzal elindultunk. Mit elindultunk: kilőttünk, mint a nyíl, a gép orra szinte megemelkedett, azt vártam, hogy beindulnak a hátsó hajtóművek, és a következő pillanat már a levegőben ér minket. Aztán kettes, én egyre jobban bepasszírozódtam az ölelő ülésekbe, és mire hármasba kellett váltani, addigra már száz fölött állt a km/óra mutatója.
Hamar kiértünk az autópályára, és tovább teszteltük a gépet. A kettőnegyven meg sem kottyant neki: a motor hangja egy icipicivel sem lett magasabb vagy zajosabb, mégis erőlködés nélkül faltuk a kilométereket.
A kedvesem szinte összenőtt az autóval, mintha a pedálok, a kormány, a váltó a karjai – lábai meghosszabbítása lettek volna, szinte eggyé vált vele. Picit elnyílt szája, csillogó szeme és a kezének babusgató mozdulatai mind – mind arról árulkodtak, hogy mennyire imádja ezt az autót. Érdekes módon most meg sem fordult a fejemben, hogy én is akarom végre uralni ezt a sárkányt, hanem…szerettem volna inkább az autó lenni… hogy tőlem csillogjon a szeme és engem cirógasson ilyen szerelmesen, így, bár a járgány engem is lenyűgözött, most mégis egyre inkább a kedvesem felé fordult a figyelmem. Rám nézett, aztán nemsokára mozdult a keze: index, jobb kanyar.
– Elég volt a próbából? Máris? – kérdeztem mosolyogva.
– Nem, csak erre nagyon szép hegyi utak vannak. Azt már láttuk, mire képes, de kíváncsi vagyok arra is, hogy emelkedőn, meg kanyarokban hogyan viselkedik.
Nemsokára kanyargós hegyi útra jutottunk, és lassúra, nézelődősre vettük a tempót, így lehúztam az ablakot. Körülöttünk sűrű erdő futott visszafelé, és a zöld száz árnyalatában pompázó lombok buja párát leheltek a most csendben, szinte hangtalanul suhanó kocsiba. A kidugott kezemet a csuklómtól a vállamig, nyakamig csókolta végig a erdei szellő, és az arcomra is kívántam egy mohaillatú puszit, ezért a fejemet is kidugtam a kocsiból. Egészen lassan haladtunk, hegynek fel és völgybe le, miközben a motor olyan halkan duruzsolt, mint ezer kis bók. Mintha a gép is élvezte volna az erdőt: mintha tudta volna, hogy itt csendben kell haladnia, ráérősen.
Úgy látszik, a kirándulók már hazamentek, mert csak néha jött szembe egy – egy autó az úton, pedig gyönyörű, meleg délután volt. Az alkonyat már ott bimbózott az égbolt szélén, és az egyre ferdébb napsugarak csak még mélyebbé varázsolták az M5 – ös pirosságát.
Egy “Parkoló” táblánál, ami kilátót is jelzett, letértünk az útról, és pár méter után már ott voltunk a kilátónál. A kocsit leparkoltuk, és kiszálltunk, hogy az új családtagot újra megcsodáljuk kívülről. Ahogyan a nap egyre lejjebb csúszott, a motorháztetőn valóságos színorgia keletkezett: a sárga, a narancs, a rózsaszín, a bordó és az égővörös különböző árnyalatai lángoltak a piroson. A kilátó korlátjától visszafordulva gyönyörködtem a pillanatban: alattam a mélység, mögöttem a Nap, ahogyan melegségével kellemesen bizsergeti a hátamat, előttem pedig, sötétzöld lombok háttere előtt egy makulátlan, erős, izgalmas vérpiros autócsoda.
A kedvesem odajött hozzám, átkarolta a vállamat, és jó darabig mindketten megilletődve ízlelgettük az elénk táruló látvány minden apró részletét, csendben, szavak nélkül, átitatódva a színekkel, illatokkal, fényorgiával és az autónak szóló örömünkkel. Aztán egyszer csak, gondolom, a körülöttünk sugárzó békéből és a boldogságából merítve, egy ‘juhéééé’ kiáltás kíséretében a kedvesem hirtelen szembefordult velem, ölébe kapott, megpörgetett, és ahogy lassan lecsúsztatott a testén, éreztem, hogy izgalma az egész testét elárasztotta. Valahogy a külvilág összes csodája elhalványodott, amikor a szemünk összekapcsolódott… a hajammal önkéntelenül takartam be kettőnk arcát, mintegy falat vonva a mi – ketten és a minden – más közé. Tudtam, hogy az öröm, hogy régi vágya teljesült és végre az övé lett ez a gépcsoda, valami alkotói lázat, valami megfoghatatlan, de cselekvésre ösztönző törekvést indított el benne – én pedig partnere voltam bármiben, hiszen az ő gyönyörűsége az enyém is; ami neki jó, az a legjobb nekem is; amit ő szeretne, azt akarom én is.
Az első csókkal csak éppen hogy megérintettük egymás ajkait, a szemünk még mindig egymáséba fonódott, és a második csók is így, finoman, puhán érkezett… aztán valahogy megnyúlt az idő, az ajkai felforrósodtak, és ahogy a lábam földet ért, a keze szorítása is megerősödött a fenekemen, de már nem fölfelé emelt, hanem magához préselt.
A nyelve puhatolózva indult el az enyém felé, mintha megkérdezte volna, mit szólok hozzá, de a száguldás és az azt követő csendes autózás, aztán pedig a színek varázsa már engem is felpörgetett, így alig vártam, hogy végre úgy igazából belecsókoljon a számba. Az egyik lábam magától ölelte át őt: a lábait simogattam, aztán egyre feljebb és egyre jobban szorítottam magamhoz.
Ekkor hirtelen lejjebb hajolt, és átfogva a fenekemet, felemelt, és a pár lépésnyire levő autóig az ölében vitt. A motorháztetőre ültetett rá.
A pirosra fényezett acéllemez már lehűlt egy kissé, de a forrósága még igencsak égette a fenekemet, mintha csak az izgalmam vetült volna rá és azt sugározta volna vissza. Ahogy a motor hűlt, úgy pattant néha egyet – egyet diszkréten a fém, a madarak pedig elpihenni készültek a fákon.
A kedvesem éhes szemei mellé nem hiányoztak a szavak. Csak engem látott, és alattam az M5 – öst, de most mégis rám volt szüksége. Combjaim közé furakodott, átölelt, és tovább csókolt. Vad, érzéki csókja arról árulkodott nekem, hogy az öröme, boldogsága már majd szétrobban benne, és hogy a feszültsége levezetéséhez most nagyon – nagyon rám van szüksége. Boldogan fogadtam a nyelvét a számba, hiszen ajándék nekem minden pillanat, amit Velem tölt – amikor csak velem van átitatódva, csak rám figyel… engem szeret. A keze közben vad táncot járt a testemen, mintha még ismeretlen volna a számára. A bőröm minden apró négyzetcentiméterét meg akarta érinteni: bele akart simogatni engem a saját bőrébe. A ruha rugalmas felsőrészét szinte lerángatta rólam, és amikor a melleim előbukkantak, már nem volt titok számára, hogy mennyire kívánom én is őt. Ujjaival először csak áhítatos csodálattal simogatta meg a mellbimbómat, majd amikor felemelte a fejét, és újra mélyen belecsókolt a számba, már nem bírt parancsolni a kezének. Marokra fogta a melleimet, de ujjai nem hagyták abba a bimbók kényeztetését. Örültem, hogy a melleim pont beleillenek a kezébe.
Az inget nem emlékszem, hogyan gomboltam ki rajta, de egyszerre azon kaptam magam, hogy a mellén, a gyönyörű alakzatra nőtt szőrben kutatnak az ujjaim. Megharaptam az ajkát, kicsit, hogy érezze, akarok valamit, és lecsúsztam a mellére. A férfias, széles mellkason már ágaskodtak a mellbimbók, és nyelvem apró simogatásaira csak még keményebbé váltak.
Az ő keze közben már letévedt a lábaimra, éreztem a keze finom remegésén, hogy legszívesebben mindenhol egyszerre simogatna engem – és ekkor döbbentem rá arra, hogy játékunk már nem csak játszadozás, hanem valódi szerelmi játék, ahol a végsőkig fogunk elmenni. A bő szoknyarészt egyre feljebb túrta a combomon, keze csak néha akadt meg, amikor vágyával nem bírva, kénytelen volt belém markolni. Aztán oldalt araszolt feljebb a ruha alatt, és kutató kezei elárulták nekem, mit keres… a bugyimat.
Ekkor jöttem rá csak, hogy mi volt az, amit elfelejtettem: hogy miért volt indulás előtt hiányérzetem. A nagy kapkodásban a szandálon és a könnyű nyári ruhámon kívül mást nem húztam magamra: észre sem vettem, hogy az a bizonyos apró ruhadarab nincs rajtam, mert a kedvesem és az autó minden mást kitörölt az agyamból.
– Nincs rajtad bugyi… – nézett rám elhűlve, nagy kerek szemekkel.
– Nincs… – suttogtam vissza szégyenkezve, lehajtott fejjel. Soha nem fordult még elő velem az, hogy elfelejtsek fehérneműt venni!
– Jaj, de jó hogy nincs rajtad… – mélyült el a hangja, ahogy a nyakamba lehelte.
Amikor újra felemeltem a fejem, akkor a lenyugodni készülő nap aranyszínűre festette a testét, a haját, és a liláskék égbolt háttere előtt kirajzolódó alakja az Istenekre emlékeztetett. Azok lehetnek ilyenek: férfiasak, merészek, bátrak, boldogok, erősek és tettre készek… mint ő.
A látomás hirtelen került ki a látóteremből. A lábaimat a lökhárítóra rakta úgy, hogy a szandálom magas sarkát az alsó spoilerre támasztotta. Aztán gyengéden, de ellentmondást nem tűrően húzta szét a térdeimet, ő pedig elém térdelt… A nyelve ugyanolyan vad volt, mint amikor a számat csókolta. Derekamnál fogva lejjebb húzott, hogy még mélyebben elmerülhessen bennem. És a vadsága, az a hihetetlen érzékiség, amit az autó és én együtt nyújtottunk neki, Róla, mintegy tükörből verődött vissza énrám, és a villámcsapásként érkező gyönyöröm hangos sikolyt szakított ki belőlem. A világ apró darabokra robbant, ezer csillag ragyogott egyszerre körülöttem és belőlem, hogy újra összesűrűsödjön és újra szétrobbanjon, és újra, és újra…
A türelmetlen keze volt az, ami újra visszahozta körém a világot… A nap már megcsókolta a földet, a madarak az erdőben felháborodott csiviteléssel adták tudtomra, hogy csendesebb legyek, és az erdő még elmélyültebb zöldre váltott.
– Gyere… – suttogta furcsán fojtott hangon – Gyere, mert felrobbanok! Beléd akarok bújni…
Lehúzott az autóról, megfordított úgy, hogy háttal legyek neki, és ahogy kezeimmel megtámaszkodtam a motorháztetőn, felkínálva magammal az enyhülést, azonnal éreztem, hogy közeledik. Farka először csak kívül simított meg, de már éreztem, hogy őrülten kíván: éreztem a forróságán és a lüktetésén, ahogy a csiklómat csókolgatta makkjával. Nem bírta sokáig. Ahogy a forró, nedves, és még mindig hullámzó hüvelyem bejáratához ért, már nem tudta visszafogni magát, már nem volt kontroll, és egyetlen döféssel felnyársalt engem.
Felszisszentem… Talán jobb lett volna finomabban, óvatosabban, mégis: tudtam, mennyire izgatott már, tudtam, hogy a vágyainak már nem tud parancsolni, ezért nem bántam. Sőt. Ez a szilajság, ez az őrült hév engem is annyira feltüzelt, hogy azonnal teljesen be tudtam őt fogadni.
Hangos nyögése és elégedett sóhaja tudatta velem, hogy némileg megnyugodott: révbe ért. Itthon van, bennem van, tudja, hogy innen már csak jobb lehet, érzi a teljes odaadásomat, és tudja: csak az övé vagyok.
Mozgása szeretgetve, tapogatózva indult el bennem. Körbesimogatott ott belül is, míg egyik keze a mellemben keresett fogódzót, a másikkal pedig a csiklómat kutatta elő újra. Aztán megéreztem, hogy a combjai egyre jobban feszülnek, hogy mellemet markoló keze egyre görcsösebbé válik, és hogy másik keze is támaszt keres rajtam: a fenekemen, a csípőmön… Átvettem hát én az ő keze helyét, és a lábaim között hátranyúlva megsimogattam az izgalomtól megkeményedett zacskót. Ujjaimmal kitapogattam a golyókat, finoman masszírozni kezdtem őket, és néha – néha még hátrébb is kalandoztam kíváncsi, adakozó kezemmel. Mozgása ekkor már határozottabbá vált, először csak lassan, majd egyre gyorsuló tempóban, és a végén már vágtázva kereste bennem a gyönyört: azt a fajta kielégülést, amit csak egy nagyon szerelmes férfi érezhet egy nagyon szerelmes nő ölében.
Amikor ereimben újra szétáradni éreztem az extázis első hullámait, hangos nyögdécselése és mélyről fakadó sóhajai egyre gyorsabb iramra ösztökélték izgalmamat. Beharaptam a számat, de így elzártam a balzsamos levegőt a tüdőmtől, hát inkább kinyitottam mégis – ekkor viszont újra ébresztőt kiáltottam a lassan elszenderülni vágyó erdőnek. Gyönyöröm most lassabban érkezett, de teljesebb volt így, hogy ő bennem van. Egészen kitöltött engem, és boldoggá tett az, hogy hallottam a hangján, éreztem a keze szorításán, a teste feszülésén, hogy mennyire jó neki velem.
Amikor izzó gyönyörét belém engedte, a csillagok újra szétrobbantak csukott szemhéjam mögött, az ő görcsös szorítása a testemen és mélyen bennem lüktető farka pedig még tetézte a boldogságomat.
Lábaim megremegtek: nem bírták el már a súlyomat, pedig olyan könnyűnek éreztem magam, mint egy tollpihe. Hogy így, súlytalanul el ne röppenjek, mindkét kezével szorosan átölelte a derekamat, magához szorított, és a gerincemre kaptam jó pár kedveskedő, hálás puszit, nyalogatást.
Érdekes módon ez újra annyira felizgatott, hogy éreztem: hüvelyem fala újra és újra összerándul a gyönyörtől, meg – megszorítva gyönyörű farkát, amit még bennem hagyott. Ettől viszont ő lett újra kemény, és ahogy csodálkozva hátrapillantottam rá, egy büszke, győztes, cinkos mosolyt láttam az arcán. Egy pillanatra mégis elhúzta magát tőlem – kicsit csalódottan vettem tudomásul, aztán már értettem a célját – , maga felé fordított, de egyik lábamat feltette az autóra, és az így szabaddá vált kapun rögtön újra belépett.
A lábaim egyre jobban reszkettek az átélt gyönyöröktől, de ő nem hagyta magát. Én belekapaszkodtam a nyakába, tenyeremet rásimítottam az arcára, és magamhoz húztam a száját: itt, fönn is azt akartam, hogy birtokoljon és hogy birtokolhassam. Apró harapásokkal kényszerítettem ki nyelvének játékát, és nyelvemmel én is felkutattam szájának minden apró zugát. Csókunktól ott lenn egyre nagyobb lett, és növekedését magamban, belülről érezhettem én is: minden pici rezdülése felfokozott érzékeken keresztül jutott el agyamig, hogy ott engem is még őrültebb vágyakra ösztönözzön.
Egyre vadabb lökéseinek nem tudtam és nem is akartam ellenállni, inkább úsztam a boldogságban, amit tőle kaptam, és a harmóniában, amit együttesen nyújtott nekem a most nagyon távoli környezet: az erdő, a fények, az illatok, a csodálatos autó, és persze a kedvesem. A varázsos egyveleg most már folyamatosan ott keringett az ereimben, mint valami nagyon drága, nagyon finom, egyedi kábítószer…
Önkívületben, ködön keresztül hatolt el érzékeimhez a kedvesem újabb gyönyöre: az első még szinte ki sem hűlt, és máris itt volt a következő. Egymást átölelve, fényes robbanások közben, súlytalanul suhantunk együtt a csillagok között, egyik ragyogó fényözöntől a másikig…
Egy félórával később elfogyott a pár szendvics, és az ásványvíz, ami ekkora már sajnos nem volt nagyon hideg, de szomjas szánknak így is jól esett. Amikor a nap végleg eltűnt és helyét a csillagok vették át, csak akkor indultunk hazafelé. A kis parkoló a pazar kilátóval csak nagyon lassan maradt el mögöttünk, mert ha rajtunk múlik, soha el nem hagyjuk ezt a helyet.
Az M5 fényszórói egy cinkosan hallgatag, a titkunkat mély sötétjébe rejtő erdő fáit világította meg.
– Szeretem ezt az autót – mondtam a kedvesemnek, miközben ujjai hol a sebességváltót, hol a combomat simogatták – érdekes, hogy már akkor is szerettem, amikor nem tudtam, mennyi mindenre használható. Most még jobban szeretem, mint akkor, amikor csak álmodoztam róla. Szeretném sokat, nagyon sokat vezetni… és szeretnék sokszor autózni Veled…