Szex a vonaton

Garázsom ritkán látogatott szegletében, egy használatból kivont fogason lógó, szívemnek kedves, de kidobásra megérett, ócska farmeron van annyi lyuk és szakadás, mint a járdán előttem lépdelő lány nadrágján. Ez igen szép teljesítmény, ha összehasonlításképpen figyelembe vesszük, hogy az a régebben fűnyíráshoz használt farmer hosszú szárú – bár ez nem félreérthetetlen állapot ma már -, a debreceni főutcán billegő nadrág pedig – ugyanannyi szakadás birtokában – csak egy falatnyi.

vonaton_szex

A hamvasan kikandikáló popsit alig takarta valami! A rövidke útszakaszon megszűnt körülöttem a világ, alig hallottam meg férfitársaim száján, a látvány révén kicsúszott, elragadtatott hangeffektjeit… Nem is láttam az utca jobb oldalán közlekedőből mást, csak amit mutatni akart a világnak, s amit a világ elégedetten szemlélt, így déltájban.
Teljesen véletlenül vettem észre azt a táblát, ami egy étterem menükínálatát „sólet füstölt-főtt tarjával” hirdette. Búcsúpillantás a jótékonyan mosolygó nadrágból kikandikáló, igéző női testrészre…
A sólet rekordot döntött, mindjárt kettőt is: ennyire finomat és ilyen nevetségesen kis adagot eddig nem ettem még! Az üde popsi is rekord lehet… de hol járhat már azóta!
A vonat befutott, mikor pontosan felbukkantam az aluljáróból. Az étkezőkocsit éppen égett zsír tömény füstje töltötte meg gondosan, a legkisebb szegletbe is befurakodva. Erre tekintettel, s mivel nem volt jéghideg az alkoholmentes sör, a kedélyes pincér jelentős árengedményt ajánlott.
A büfévagonon túl, az IC első osztályon kellemes, hűvös levegő csapott meg, még egy indokául annak, hogy szeretek vonatozni. Elég ritkán van részem benne, ezért minden percét élvezem. Nézegettem a számozást: egyik oldalon páros ülések, másikon egyesek… Nem sok jelentősége lehet a helyválasztásnak, ha egyedül utazom az egész kocsiban. Dehogyisnem!
Középtájon felemelkedett egy lány, ráncigálta a függönyt, és megláttam… a popsit! Továbbra is ártatlanul kikandikálva az apró, többalyukmintaszövet nadrágból. Már nem is maradt eldöntendő kérdés, hová üljek: ahonnan folyamatosan láthatom. Méltánytalan módon, állandóan nem biztosította számomra a vizuális élményt, de egyre-másra újra megpillanthattam: csomagot vett le, aztán visszatette, a függönyt húzkodta, a konnektorba bedugta mobilja töltőjét… és ezekhez mindig újra felállt. A szünetekben az arcát lestem és a pólója feliratát tanulmányoztam, lehetőleg minél kevesebb feltűnést keltve.
Odaléptem, és segítettem a függönyt a kívánt helyzetbe állítani – mosolyogva megköszönte. Később leesett a napszemüvegje, amit egy ugrás alkalmazásával előre kaparintottam meg, s ez annyira meglepte, hogy utána többször rám mosolygott.
Most mi legyen tovább?
Ha kinéztem a suhanó tájra, mindenütt csendes, szexuális együttlét céljára kiválóan alkalmas helyeket láttam: itt a tisztáson a fűben, amott fához támaszkodva… csupa kínálkozó lehetőség! Fülledt melegben a gondolatok is hasonlóak. Ha meg a vonat belső terében igyekeztem közömbös tekintettel tanulmányozni a fejtámlákra húzott, fehérségénél jóval gyűröttebb védőhuzatokat, egyből az jutott eszembe: itt kapaszkodnék meg, ha…
Valamit tenni kellene, már Hajdúszoboszló, és ebben a kocsiban továbbra is csak ketten – külön-külön – élvezzük a vonatozást!
Bíztam benne, hogy végre csak leejt újra valamit, felveszem, és már nem ülök vissza a helyemre, hanem rohamtempóban megmagyarázom neki, mennyire felkeltette az érdeklődésemet valami… amin ül… Nem is tudtam másra gondolni! Mi van itt? Mit tett velem egy bársonyos popsi? Nem ismertem magamra… Fordítva működöm általában: egy gyönyörű szem, szép arc kíváncsivá tesz, mi is lehet a bugyijában.
Arca is nagyon kedves, még magán hordozza a gyermeki ártatlanság finom vonásait, de már jól látszik a kibontakozó, szép nő. A póló feliratán még nem értem végig, legalább 8 betűből állt, ehelyett a két cicit fürkésztem lelkesen.
Cserbenhagyott a leleményességem. Máskor nem okozott gondot megszólítani valakit… Mit veszíthetek? Talán nagyon biztosra szerettem volna jutni, kockázat nélkül. Mert ha simán lepattintja próbálkozásomat – amit még megtervezni sem sikerült -, akkor önérzetem nem engedné, hogy tovább bámuljam minden fedett és fedetlen részét, önként átkényszerülnék egy másik ülésre, vagy talán még másik kocsiba is. Attól meg eredendően idegenkedtem, hogy kudarc esetén – sok savanyú-szőlőt kóstoló férfitársamhoz hasonlóan – játsszam a sértődöttet, és azt gondoljam magamban, hogy semmi joga nem volt engem elutasítani, amikor én csak… Tényleg! Mit is szeretnék? Erre a legegyszerűbb válaszolni..
Végre! Leejteni ugyan semmit nem akart, de nem bírta kihúzni a telefontöltőt az ablak melletti konnektorból… Így is jó nekem!
Három lépés… Mosolyogva várt!
Behajolva a kis asztalkán keresztül, könnyedén kihúztam a töltőt. Ez egy pillanatig tartott csupán, s e mérhetetlen kicsiny pillanat töredékében mintha nemcsak az üléshez és az asztalhoz értem volna hozzá, hanem – képzelődés? – ő is megérintet, valahol a hasam táján. Belehelyeztem a kivett, karcsú töltőt a kezébe, amely tenyérrel felfelé az asztalkán várt erre a műveletre. Jól éreztem: ez a kéz hozzám ért az előbb? Úgy feküdt ott, mintha nem is a villásvégűt várná, hanem valami egészen mást…
Kevés olyan lehetőséget tudnék felsorolni ebben a szituációban, amitől nagyobb zavarba lehet kerülni. Eldöntöttem azonban, ott, hamarjában, hogy valamit lépek. De mit?!
Püspökladány, lassít a vonat. – Egy barátságos hang azt is közölte a rejtett hangszórókból, hogy Szolnokig nem állunk meg. Kit érdekel? Én már állok!
Miközben ezt végiggondoltam, nézve kifelé az üvegen, bámulva a pár utazni vágyót, mintha az én oldalamon nem lenne ablak, odaragadtam, mint egy kamasz a moziban, aki nagyon vágyik egy kis punci-érintésre, de nem meri a karfára sem feltenni a karját…
– Függönyön állítsak valamit? – kérdeztem ötletszerűen, de nem néztem rá, csakis a gyűrött függönyre, mert szemeimből kiolvashatná gondolataim rá vonatkozó részét. Mindet.
– Állíts, ha van kedved… – Régen nem hallottam ilyen erotikus mondatot ilyen csicsergő hangon előadni.
Gondosan megigazgattam, talán 1 teljes percig sikerült ekként húzni az időt, miközben – ekkorát nem tévedhetek! – határozottan érzetem, hogy asztalon lévő kezével hozzáér a hasamhoz. Nőtt egy kis pocakom az utóbbi időben, amit soha nem tartottam még ennyire kínosnak, mint ebben percben.
Megmerevedtem. Nem a fegyveremre célzok ezzel, mert az már álldogált rendesen, hanem az egész testemre. Csak a fejemet mozdítva, azt is végtelen óvatossággal, lenéztem az asztalka irányába: mi játszódik ott?
Játék volt, kiscicás.
Övcsatom alól kikukucskáló gombomat piszkálta egy ujjal. Akár a régész, aki talál valami gombszerűt, és óvatosan kapirgálja, hátha értékes lelet.
Püspökladánynál elveszítettem a menetrendet és a vonat megkérdezésem nélkül száguldott tovább, szerencsére az általam annyira óhajtott irányba.
Először is – hová indul a kezem? Ki irányítja? – megsimítottam a leányzó haját, mire ő hátulról az övembe akasztotta 1-2 ujját. Továbbá érintésem a füle mögött lecsúszott a tarkójára, vállára… válaszképpen felemelkedett az ülésről, és szaggatott nadrágját, benne az áhított popsival az asztallapra helyezve, kihívóan nézett. Kezem csak kullogott az események után, még megmaradt az iménti vállmagasságában, ahol immár karcsú-finom derekat talált. Válaszként egy tenyér jelent meg az arcom előtt: állj! De állok már… régen…
Körültekintően elnézett kettőnk közös kocsijának két vége felé, mintha eddig olyan nagyon sokan zavartak volna bennünket, hogy indokolt lenne ez az óvatosság. Eltűnt a tiltó tenyér, de éreztem, hol jár: a régész folytatja a munkát.
Eddig tétovázó kezem is a derekára simult, de csak ezért, hogy aztán mindketten egyszerre markolják meg ruhán keresztül a feszülő ciciket, majd újabb manőverrel közvetlenül érinthessék.
Nagyon cseles ám az ilyen apró, csupa-szakadás nadrág! Nem takar semmit, de se alányúlni nem enged, se lehúzni nem lehet segítség nélkül. A gazdája segített, ki is lépett belőle és letette a szemközti ülésre. A régész is végzett a feltárással, és kézben – két kézben – tartotta az eredményt. Minden szem lefelé szegeződött, és néztük, ahogy ujjaink a másikat kényeztetik.
Mohó ujjaink játékát erotikus csúszka váltotta fel, összeérintve a legérzékenyebb pontokat.
Egy felirat futott el az ablak alatt – Törökszentmiklós – amikor megfordult, két karjával az asztalkának támaszkodott, én pedig végre azt is láthattam, amit aznap Debrecen város lakóinak még szerencsésebb része sem. Csupaszon is éppolyan hamvas és kislányos, mint néhány cérnaszállal eltakarva…
Forró kés és a vaj kínálkozó párhuzama jutott eszembe, ha egyáltalán gondoltam akkor valamire. A vaj nagyon gyorsan olvadt.
A dél óta erotikus gondolataimat uraló popsi megértően adta meg magát, sőt apró le-fel és oldalsó mozdulatokat is tett, miközben néha mintha el akarna húzódni, máskor meg váratlanul elébe ment a lökésnek, és mint a rendező-pályaudvaron szabadon gördülő vagonok, nagy erővel ütköztünk egymásba…
Felöltöztünk, pedig nem sejthettük, hogy egy vonaton kalauz is előfordulhat, aki esetleg beléphet abba a kocsiba is, ahol nekünk csak kettőnkre tartózó elintéznivalónk akadt. Megjött – eredeti helyemen ülve éppen azt terveztem, hogy a lánnyal szemközti ülésen heverő csomagját felteszem a polcra -, megnézte a jegyeket, valamit firkált rájuk, és élőszóban is közölte, amit fél perc múlva a hangszóró megerősített: Szolnok következik.
Sok felszállóból a mi privát kocsinkba is jutott néhány – úgy láttam, főleg vasutasok használják még rajtunk kívül ezt a kocsiváltozatot -, így nem próbálhattuk ki, milyen messze van Cegléd állomás, nem menetrendileg és gyorsvonat számára, hanem erotikában mérve.
Kábám ültem a helyemen, mint aki hosszú, mély álomból talál vissza és elrendezi a valóságot saját fantáziája alapján. Néhány mondatot beszélgettünk – mindketten meglehetős zavarban – úgy, hogy nem is egymás mellett ültünk, hanem két idegent formázva, párhuzamos üléseken a kocsi két oldalán.
A csajszi elővett egy lapos szatyrot a táska mélyéről, és – nem kis feltűnést keltve az új utazók körében – kivonult, világítani kezdett a WC felirat.
Már Cegléd váltói kattogtak a kerekek alatt, mikor ismét megjelent, a szatyor is ő is elképesztő változásokon estek át. A szatyor kisebb lett, és gyűrött. Haja feltűzve. A vidám popsival rendelkező, kacér kislány – hófehér ing és sötét szoknya segítségével – ártatlan tekintetű, vonzó nővé alakult.
Cegléd, Cegléd állomás… Miért kell ezt kétszer mondani? Dupla Cegléd?
Az ajtóból még visszanéztem, és leszállás után egyszerre intettünk, ő az ablak mögül, én a peronról.