A japánok szexualitása

Az alaphangoltság
A japánok számára a szexualitás megtapasztalása bűntudatmentes élmény. Ez a gyakran határokat súroló/átlépő japán erotizmus elsődleges erőforrása. Minthogy ősvallásuk, a sintoizmus maga is egy metafizikus kísérlet a jó és a rossz közötti különbség feloldására, sem az eredendő bűn, sem a gonosz szelleme nem kísérti őket. Így a japánok számára a szex a metabolizmus része, minden morális eredetű elfojtástól mentes; szexuális vívmányaikat akár kulináris teljesítményük más aspektusaként is felfoghatjuk.
Anyagcsere-jellegű szexualitásuk természetéből adódóan a szüzesség például számukra nem képez különösebb értéket. A szüzességnek inkább piaci értelemben vett értéke van – egy szűz nő egy éjszakára sokkal többe kerül, de ez is inkább a japánok ínyencségéről szól. A szüzesség izgalmas, de nem mérvadó. A kis közösségek sem bélyegezték meg azt a magányos nőt, aki teherbe esett, és apa nélkül nevelte gyermekét.
Más. Az önkielégítés, ami a viktoriánus Európában és nem csak a lélek elleni nagyon-nagyon súlyos vétekként van számon tartva, a japánok esetében inkább játék, amihez, tegyük hozzá, különös kreativitással viszonyulnak. A japán szerelmi kultúra természetéről a történetírás az Edo-korszakban (1603-868) ad összefoglaló képet, ekkor jelennek meg a később a független nyugati művészek által is nagyra tartott Ukiyo-e mesterek, akik a különféle életképek mellett pornográf-jellegű anyagokat is készítettek, és dokumentálták a japán önkielégítési segédeszközök gazdag instrumentáriumát is. De ez csak a japán szexualitást meghatározó egyik réteg. Ha a japánok szexualitás-koncepciója egyszerűen laza volna, ez még nem lenne elegendő ahhoz, hogy rögtön a perverzitás mestereivé váljanak – ehhez szükség van valamilyen elfojtó erőre is. Ez egy nem közvetlenül a szexualitás ellen, hanem sokkal általánosabban, az egyén elleni, a közösségi javára felállított, mindmáig élő, a konfuciánus etikán alapuló normarendszer. Kicsit vulgarizálva a kérdést, arról van szó, hogy a japánok cselekedeteinek hátterében ott áll a közösségtudat és az ezzel járó felelősség. Minthogy életük java részében közösségük diplomatái, az egymással való érintkezésben nagyon sok a számunkra túlságosan formálisnak tűnő udvariassági elem, és akár a ködösség ódiumával, de az egyeztetésekkor megpróbálják maximálisan elkerülni a frontális verbális konfrontációt.
Ebből ered, hogy egy nyugati számára méltán tűnhet úgy, hogy a japánoknál a forma lényegesebb, mint az igazi tartalom – tulajdonképpen arról van szó, hogy a forma számukra maga a tartalom lényeges része.
A formalizált, apró rítusokból összeálló japán létmód alapja a jelen japán hétköznapjaira is komoly kisugárzással bíró konfuciánus értékrend, illetve a középkori szamurájok etikája, a busidó (azaz a harcosok útja). Ebben az értékrendben, minthogy a hierarchiatudat és a közösségi szolidaritás az elsődleges, nem volt helye az individuális emberi vágyak kifejeződésének. Így a romantikus szerelem semmilyen nyilvános kifejeződést nem kaphatott, az erkölcstelen cselekedetek, így a házasságtörés is, ha nyilvánosságra kerültek, szigorú, akár fatális büntetést vonhattak maguk után. Ennek pedig csak elméletileg látszik ellentmondani az, hogy a középkorban az utazó az országút menti fogadókban minden természetű éhségét könnyen kielégíthette.
A tradicionális japán társadalom – ebben a mai sem különbözik radikálisan – férfiközpontú, patriarchális rendszer. Az illem a szexualitást a privát övezetbe száműzi. Ez a tiltás-megengedés feszültség adja meg a japán perverzitás savát-borsát.
Az 1997-ben kiadott The International Encyclopedia of Sexuality Japánról szóló tanulmányában olvasható: “A mai Japánban az az általános nézet, hogy a szex nem valami olyasmi, amiről beszélni illenék, így, eltekintve a szélsőséges fájdalmat okozó helyzetektől, ameddig csak elkerülhető, nem udvarias másokat szexuális problémáinkkal zaklatni.” Annak ellenére, hogy a posztindusztrializáció folytán a tradicionális japán introvertáltság kezd feloldódni, a japán szexualitás megkerülhetetlenül két, egymást látszólag tagadó realitás erőterében van. A japán realitás – a szexuális realitás – a kettős standard kuszán szőtt szövete.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Japán egy ez ideig nem ismert léptékű gazdasági fejlődés haszonélvezője, és ezáltal rekord dinamikájú díszletváltás elszenvedője. Az ugrás, amelyet a tradicionális japán készségek tettek lehetővé, önlogikája által az alapok lassú lebontását hozza magával. A mai japán tinédzserek, feltételezhetően a tradicionális japán családmodell egyre nyilvánvalóbb válsága miatt is, egy Nyugatról, főleg az Államokból importált egocentrikusabb, kötöttségmentesebb perspektívát tüntetnek ki. A Time ázsiai kiadásának egyik összeállítása a japán tinédzserek jövőképét vizsgálja. A megnyilatkozó fiatalok többségét csöppet sem lelkesíti a távlat, hogy szüleikhez hasonlóan “fehér inges” váljon belőlük és valamelyik gigantikus japán vállalat fegyelmezett hangyájaként szorgoskodjanak. A Time az internetes chateken kereste meg a japán tiniket. Az egyik felettébb aktuális, terítéken lévő kérdés az, hogy erkölcsös-e vagy sem a nyilvános helyeken való csókolózás – a tradicionális illem csak annyit enged meg a pároknak, hogy kézen fogva járjanak. A tinik szerint viszont a csókolózás sem illetlen.
Általában a tinik többsége az individuális döntés szabadsága mellett foglalt állást, igaz, nem hiányoztak a tradicionalista vélemények sem – idézek egyet: “Úgy gondolom, a nyugati filmek erősen megváltoztatták felfogásunkat. A háború után az amerikai filmek elárasztották az országot. Én a háború előtti időket szeretem. A mai japán fiatalok elvesztették jellegzetesen japán ártatlanságukat.”
Annak idején szamurájkarddal az oldalukon harcoltak az amerikaiak ellen, több ezren pedig kamikazeakciókkal próbálták feltartóztatni az amerikai flottát. Fura helyzet.

Nő és férfi szerep
Japán egyik legolvasottabb pornó képregényújsága, az Amour gyakran tesz közzé olyan képsorokat, amelyekben a nőkkel brutális módon bánnak, például megerőszakolják őket. Az újság sokszor az olvasók által beküldött ötleteket dolgozza fel – a nők az esetek többségében passzív szerepben jelennek meg. Fontos adalék, hogy az Amour olvasói elsősorban nők.
Mariku Mitsui japán politikus és nőmozgalmista szerint a nők “egyenesen nem hagyják magukat felszabadítani”, és a tradicionális elnyomásból következő “biztonságot” választják. A múlt század második feléig a nők iránti alapelvárás az volt, hogy áhítatos odaadással szolgálják férjüket, családjukat. Helyzetük a konfucianizmus elterjedése után vált igazán reményvesztetté. “Akkoriban az arisztokrata férfiak csak annyit kívántak a nőktől – írja Louis Frédéric -, hogy rendelkezésükre álljanak. Ezért Kitóban az arisztokrata asszonyok érzelmileg roppant szerencsétlenek voltak. Minden percben megkaphatták vagy elhagyhatták őket, többnyire a házban élő többi nő cinkos segítségével. Féltékenységük állandóan fel volt csigázva, jóllehet azt semmiképpen nem mutathatták ki.” A gazdagabb harcosok poligámiában éltek, az akkori értékrend szerint viszont az igazi férfivirtust a csatamezőn, nem pedig a társas kapcsolatban való helytállás jelentette.
A nők helyzete nem sokat változik a Meidzsi-korban sem (1868-1912), amely az eszeveszett japán felemelkedés-projekt nyitánya volt: az ipari fejlődés és a fegyverkezés pörgésében, a birodalmi rend eszméjének nevében az egyéni utak normán kívülinek számítottak; a nők amolyan hazát szolgáló entitásokat szülő gépekként voltak számon tartva. Ekkoriban tudniillik általános volt a nézet, hogy a nők felsőfokú oktatása felesleges, a gyereket nem szülő asszony pedig méltán rászolgált a válásra.
Ha a jelenlegi japán establishment európai/amerikai standardok szerint kezeli is a gender-ügyet, a japán irodalakó, fehér inges sararik társadalma megmaradt alapvetően szexistának. Igaz, jómódú, független nők át-átveszik a férfiak szerepét, és például olyan bárokba járnak, ahol készséges férfiak szolgáltatásait váltják ki, de ez inkább csak kuriózumnak számít. A japán nők feladata a háztartás ellátása és a gyerekek nevelése. Többnyire a feleségek irányítják a család pénzügyeit, és ők hozzák meg a gyerek továbbtanulásával kapcsolatos döntéseket is. A business világában, vezető pozícióban csak kivételes esetekben fordulnak elő nők, a feleségek és barátnők nem szokták elkísérni párjukat a félhivatalos összejövetelekre.
A különböző internetes forrásanyagokat olvasva nem nehéz észrevenni, hogy a japán család valamiféle válságban van. A japánok nagyon fegyelmezettek, elválni, munkahelyet váltani nem szoktak, az újságok riportjaiból viszont nem nehéz rájönni, hogy valahol elpattant egy húr. A japán férfiak nagy része, minthogy munkahelye távol van az otthontól, csak hétvégén találkozik családjával. “Gyakran, amikor az apák hazajönnek – mondja Kazuyo a Salon.com riportjában -, igazából nincsenek is otthon. Az én apám vagy nincs otthon, vagy a szobájába vonul vissza, amikor hazajön – hagyományosan a japán házastársak külön szobában alusznak. Az apám nem igazán ismer minket, hétvégén golfozni jár.” Minthogy gyakran évekig családjuktól külön élnek, a japán férfiak bizalmas kapcsolatot elsősorban munkatársaikkal és/vagy prostituáltakkal, dominákkal alakítanak ki.
A japán férfiak egyféle szexuális nyugtalanságban élnek. A nyugatiak számára többnyire mechanikus és morbid párzó-gépeknek tűnnek. Ide tartozik, hogy a japánok a kelet legfontosabb szexturistái. Elsősorban Thaiföldre, a Fülöp-szigetekre, Dél-Koreába, Srí Lankára és Hongkongba utaznak. 12-13 éves gyerek-prostituáltakat főleg Bangkokban keresnek fel. Az internetes leírások szerint nem vetik meg a nyilvánosházak extra szolgáltatásait sem.

Vérfertőzés
Japánban, akárcsak a keresztény világban, tiltott, törvényellenes az incesztus. Ennek ellenére az utóbbi években egyre több olyan jelentés lát napvilágot, amely anya és fia közötti vérfertőző kapcsolatról számol be.
A sinto legenda szerint a világ úgy keletkezett, hogy valamikor két testvér, Izanagi (“a körüludvarló”) mint égatya és Izanami (“a körüludvarlott”) mint földanya nemzés útján teremtették Japán szigeteit és további negyven istenséget. A vérfertőzés nemcsak a mítoszokban, hanem a japán uralkodócsaládok történetében is bevett szokás volt, igaz, más népeknél sem volt ritka, hogy a magas társadalmi osztályokban megengedett legyen például a testvérek közötti házasság (általában az inkák, hawaiiak és ősi egyiptomiak voltak engedékenyebbek).
A megdöbbentő jelentések, amelyeket elsősorban a telefonos lelki segélyszolgálatok állítottak össze, többnyire két forgatókönyvet írnak le: 1. az anya önkielégítés közepette találja fiát, és megszánja. 2. a fiú a vizsgákra való készülődés feszültségben kap anyjától szexuális vigaszt. Több pszichológus arra gyanakszik, hogy a telefonos beszámolók elsősorban a kamaszok erotikus fantáziálásainak következményei. Ha így is lenne, kérdés viszont, hogy a japán fiúk szexuális fantáziái miért épp ilyen formát öltenek.

Pedofília, hentai, fétis, enjo-kosai
Csak nagyon erős külföldi nyomás tudta rábírni a japán törvényhozást arra, hogy kétévi disputa után 1997 decemberében meghozza a pedofília és pedofil pornográfia elleni törvényt – addig Japán számított az internetes pedofil tartalmak nagyhatalmának. Az új törvény szerint 18 évnél fiatalabbak nem szerepelhetnek pornográf anyagokban, és általában tilossá vált olyan kiskorúakat ábrázoló fotók megjelentetése, amelyek “szexuális élvezet tárgyát képezhetik”. A felvetés ellenére viszont a kiadók lobbija elérte, hogy a szólásszabadsághoz való jog mentén az úgynevezett manga, implicit a hentai ne kerüljön tilalom alá.6
Osamu Tezuka 1947-ben indította el képregény-sorozatát, a Shintakarajimát (Az új kincses sziget), és ez lett az első manga. Jelenleg Japán évente 2,3 milliárd mangaújságot fogyaszt, egyes címek 500-600 ezer példányban jelennek meg. A manga szereplői többnyire hatalmas kerek szemű, kicsit stilizált arcú, színes hajú hősök, akik, tegyük hozzá, egyáltalán nem hasonlítanak a japánokra. A háziasszonyok, a kamaszfiúk és a kamaszlányok más-más típusú mangát olvasnak. A manga maga sem mindig ártatlan, de van egy kifejezetten pornó változata is, a hentai (magyarul perverz). A hentai szereplői többnyire tini lányok, akik sailor fukuban jelennek meg, azaz iskoláslány egyenruhában. Angyalian ártatlan arcuk pillanatok alatt görcsbe rándul, amikor például egy földön kívüli szörnyeteg hiperhím vagy polip penetrálja őket, mindenütt, ahol lehetséges, és ahol nem. Előfordul, hogy a nők teste pillanatok alatt puhává, omlóssá, cseppfolyóssá válik.
A hentai hatalmas nemzetközi sikere (már Kolozsváron is hozzá lehet jutni!) annak tulajdonítható, hogy rajzokról lévén szó a szituációk határa elvileg egybeesik a képzelet határával, vagyis az erotika azon területén mozog, ahol egyébként csak egyesek, nagyon szerencsések vagy éppen senki nem járt. A jó hentai meglepő, őrült, hihetetlen, de…
A sailor fuku egyébként a japán férfiak erotikus fantáziájának kezdete és vége – a japán hétköznapok egyféle vizuális ikonjává vált. Az egyenruha, amely azt sugallja, hogy viselője 17 évnél fiatalabb, a forró vonalak reklámjaitól a különféle pornó anyagokon át a fétistárgy-boltokig, ahol használt sailor fukukat lehet vásárolni, mindenütt megtalálható. A diáklányok ruhadarabjai iránt érzett fetisiszta remegés egészen bizarr módon is megjelenítődik: a nagyvárosokban, a cigaretta- és édességautomaták sorai közt, akár a kolostorok melletti sikátorokban is, olyan automaták is előfordulnak, ahonnan a napi betevő használt tinilánybugyi is beszerezhető. Micsoda business-ötlet!
A japán férfiak “lolitakomplexusa” nem marad meg szükségszerűen a ruhafétis-stádiumban. Húsz középiskolás lányból legalább egy az enjo konsai gyakorlója. Az enjo konsai pár éves jelenség, és ha szigorúan vesszük, nem más, mint alkalmi prostitúció, igaz, az ipart űző kamaszlányok inkább élelmes csábítóknak tartják magukat, mint prostiknak. A lányok legtöbbször nem is pénzre, hanem úgynevezett branóra (brand name-ekre, azaz márkás cuccokra) hajtanak.
Az enjo konsai kerítő helyei az úgynevezett telefon klub-ok (terekura). A férfiak 7-12 dollár ellenében belépést nyernek egy kis fülkébe, amelynek berendezése egy szék, egy telefonos asztal és alkalmanként egy csomag papírzsebkendő. A telefon megszólal: a vonal végén egy fiatal hölgy. A beszélgetések többnyire egy találkában való megegyezéssel záródnak valamelyik előkelő bevásárlónegyedben.
A lányok többnyire otthonról telefonálnak. Számukra a hívások ingyenesek. A lánymagazinokban hirdetések formájában rendszerint több oldalnyi férfiakkal való kötetlen telefonbeszélgetésre való invitálás található. Az enjo konsai egy olyan játék, amelyet mind a lányok, mind az urak támogatnak. A lányok érettebbek, mint a korukbeli fiúk, jobban vonzódnak az idősebbekhez, nem beszélve arról, hogy Japánban a média sulykolása miatt nagyon sokba kerül trendi tininek lenni. Egy plauzibilisnek tűnő magyarázat szerint a japán férfiak “lolita-komplexusának” oka, hogy az irtózatos munkaritmusban élő férfiak a kamasz lányokban életigenlő, felszabadult, epikureus jelenségeket vélnek felfedezni, vagyis valami olyasmit, ami elsősorban azért vonzza őket, mert maguk is azzá szeretnének válni.

A helyek, ahol élvezetek folynak
A japánoknak nagyon jellegzetes helyeik vannak, ahol. Itt néhány ilyen intézmény leírása következik.
A szerelem hotelek (abec hoteru, love hotel) amolyan párok számára létrehozott erotikus menedékek, ahova a fiatalok azért járnak, hogy ne kelljen tekintettel lenniük a család többi tagjára, a lakás vékony falaira. Naptól, napszaktól, szolgáltatásoktól függően egy lakosztály kibérlése 40 dollártól akár óránkénti több száz dollárig is felkúszhat. A szerelemhotelek sajátossága, hogy tiszták, diszkrétek, és valamiféle idétlen-bájos-giccses hangulat lengi be őket – ez teszi, hogy egy útikönyv tanúsága szerint legalábbis, a betévedt nyugati férfiaknak potenciaproblémái lehetnek. A szerelemhotelek kis csoportokba rendeződnek, gyakran előfordul, hogy régi temetőkre épülnek (másra senkinek nem kellett a telek), és többnyire középkori váraknak, mini-disneyknek, esetleg Titanicnak vagy repülő csészealjnak néznek ki; mindenképpen nagyon látványosak. A párok, miután a kivilágított fotókat tartalmazó pulton egy érintéssel kiválasztják a szobát, egy vékony résen fizetnek, és ugyanott megkaphatják a kulcsot is – a dolog teljesen anonim. Szobájukba a padlón végigfutó fénycsík kalauzolja el őket. Egy középkategóriájú lakosztály karaoke automatát, vízágyat, videójátékokat, videokamerát, tévét (pornócsatorna előfizetéssel), romantikus zenetárat, óvszer- és masszázsolaj-készletet tartalmaz. Akik vadabb élményre vágynak, tematikai szobákba mennek (Fogorvosi rendelő, Csillagok Háborúja, Arab románc stb.).
A japán vörös lámpás negyedek szappanországok (soaplands, sopu). A bordélyok kívülről például sógunvárnak vannak kiképezve, és gyakoriak a barokk stukkók is, belül a krómozott üvegfalak, metálos sci-fi fantáziamegoldások. Egy szökőkútban Botticelli Vénuszának szobormásolata, esetleg darumadarak, stilizált sinto szentélyek.
A klasszikus soap szolgáltatás rituális levetkőztetéssel kezdődik, amelyet egy lazító fürdő követ puha szivacsok és illatos szappanok társaságában. Ezután egy hatalmas felfújható matracon a speciális masszázs következik, az ava odori, aminek a lényege, hogy a habos hölgy (sopu-reedi) teljes testrészarzenáljával masszírozza a férfi teljes egészét. Ezt követően a shakuhachi következik, ami egy a férfivágyat felkeltő és fokozó erotikus tánc. Mindezt – minthogy a prostitúció tilos – orális szex koronázza. Az interneten található beszámolók szerint a 90 perces program 400 dollár körüli áron élvezhető. A luxus kategóriának, amit koh kyu-nak hívnak, 600-700 dollár az ára – itt válogatott nők dolgoznak, és a vendégnek a bordélyba való limuzinos szállítása is benne van az árban. (Aki olcsóbbat szeretne, fapadosabb szolgáltatást is igénybe vehet: a fashion health keletiesen fűszerezett egyórás pettinget nyújt átlag 100 dollárért.)
A shutchoh soap amolyan mobil soap, lényege, hogy a telefonon rendelt hölgy házhoz megy. A szolgáltatásban benne van, hogy ha a hölgy nem felel meg, kapsz még egy esélyt. A szex-útikalauzok figyelmeztetnek: egyes hotelek nem engedélyezik a szappanhölgyek fogadását, úgyhogy ezt jó előre tisztázni. Egy szeánsz általában 300 dollárba kerül.
A rózsaszín szalonok (pink salon, ping salo) sajátossága, hogy egy ital mellett, jelmezbe öltözött hölgy erotikus táncot lejt, majd orálisan zár. A szerepek/jelmezek változatosak: iskolás lány, nyuszi, ápolónő, régi idők kurtizánja tarka kimonóban, stewardess, SM domina, buddhista vagy katolikus apáca. Egy 60 perces műsor 100 dollárba kerül.
A seikan-masszázs lényege, hogy a hölgy úgy tesz, mintha élvezné, és valóban a férfi szeretője volna. Itt a nyelv nagyon változatos használata áll a szolgáltatás középpontjában.
Az ime kura (image club) lényege, hogy különféle, a japán férfiakat lázba hozó díszletekben kerül sor szexuális szerepjátékra (iskola, kórház, iroda, metrószerelvény, börtöncella).
A szexkabarékba való belépés 50 dollár körüli áron van. A különféle műsorok mellett mód van kitárulkozó hölgyekkel, hölgyekről polaroid emlékképet készíteni (10 dollár körüli áron). A polaroid-hölgyeket bárhol meg szabad ragadni, előtte azonban illatosított kendővel illik kezet törölni. A szexkabarék másik interaktív műsora az úgynevezett manaita show, amely abban áll, hogy a legkitartóbban licitáló férfinak nyíltszíni kezelésben lesz része. A show többnyire sztriptíz és artisztikus maszturbálás.

Pornográfia, erotika
Annak idején, 1957-ben D. H. Lawrence regényét, a Lady Chatterley’s szeretőjét obszcének nyilvánították, és betiltották. Ma ez nem ismétlődhetne meg. A japán pop kultúrában a soft és kevésbé soft pornográfia előkelő pozíciót harcolt ki magának. A délutáni tévéshowkban bevett az ártatlan meztelenkedés és pajzánkodás, a spektrum közepén elhelyezkedő színes magazinokban a soft fotók és groteszk SM képsorozatok teljesen elfogadottak. Nehéz elképzelni pornográfiamentes életet ott, ahol nemcsak a rádió- és tévécsatornák, a lapautomaták, az internet, hanem az úgynevezett nem kért pink chirashik, azaz erotikus termékkatalógusok miatt maga a postaládánk is mindennap potenciális forrás.
A japán pornóipar hatalmas üzlet. A tíz vezető, kamasz fiúknak kiadott soft core magazin 2-300 000 példányban fogy. Külön műfajnak számít az úgynevezett ero-manga, a lányoknak készített erotikus képregény. A tini lányoknak grafikailag kevésbé kidolgozott, de nagyon szentimentális, gyakran sziruposra hangolt homoszexuális férfikapcsolatokat megjelenítő képregényeket készítenek. Valójában a korhatáros anyagokat bárki könnyedén beszerezheti. Valamiféle idétlen tapintat folytán a tripla X-es filmekben az elsődleges nemi szerveket az utómunkálatok során le kell takarni. Egy internetes forrás szerint évi körülbelül 1000 illegális, azaz takarásmentes cím kerül piacra.
A profi fogyasztók úgy tartják, a japán pornó sokkal szellemesebb és kreatívabb, mint a szopás/dugás-orientált nyugati. Igaz lehet, mert a japán pornográfia múltja csöppet sem középszerű. Az Edo-korban működő Ukiyo-e iskola shungái egy városi, epikureus hajlamú polgárság szórakoztatására készült, nagy becsben tartott, igazi tapintattal kezelt, gyakran egészen artisztikus pornográfia (merthogy van ilyen is). A shunga, azaz “a tavasz képei” tulajdonképpen az oktatókönyvek illusztrációiként szolgáltak. Több shungán a szeretkező párokkal egy helyiségben gyerekek is jelen vannak, ami bizonyos képet adhat arról, milyen naturalista is a japának szexfelfogása.
A “felnőtt anyagok” fontos exportcikknek is számítanak. A hatvanas évektől a filmek, fotósorozatok kezdtek egyre brutálisabbak lenni, s ez olyan fejlemény, ami nagy elégedettséggel töltötte el az emancipálódó nőktől frusztrált amerikai férfiakat. A 18-28 év közötti amerikai férfiak túlnyomó része szerint a kérdésre, hogy mit nyújt a japán pornó, amit az amerikai nem, a típusválasz ez volt: engedelmes, nagyon erotikus nőket, olyan nőket, akik függetlenül attól, hogy mennyi idősek, “úgy néznek ki, mint a kislányok”.7
Fokozatosan a japán pornográfia a legelőkelőbb mainstreambe is bekerült. Az egyik példa Toshio Saeki lehetne, akinek képregényeit nemcsak korhatáros magazinok hozzák, de a világ vezető galériái is kiállítják. “Néha a fantáziámból dolgozom – mondja Saeki egy a Salon.com-nak adott interjúban -, de gyakran előfordul, hogy néhány gyerekkori rémálmomat rajzolom meg. Ilyenkor a képek csak úgy folynak. Középiskolás koromban nagyon jó voltam a shunga képek másolásában, és a fiúk gyakran kértek arra, rajzoljak nekik gusztustalan képeket. Tehetségem miatt nagyon népszerű lettem.” Arra a kérdésre, miért vannak tele képsorai szexszel és halállal, Saeki válasza a következő: “Miért? Nem is tudom, miért csinálom. Valójában még nem gondolkoztam el ezen. Úgy gondolom, az ok az lehet, hogy pajkos állatfajta vagyok, aki szereti meglepni az embereket. Tudatosan szem előtt tartom közönségem reakcióit. Úgy gondolom, az, amit csinálok, szórakoztatás. Nem bírok unalmas lenni, muszáj szórakoztassak. Szeretnék egyre fontosabb lenni azok számára, akiknek dolgozom. Amúgy magam nem vagyok egy agresszív személy, és nem élek azokkal a morbid szituációkkal, amelyeket papírra vetek.”
Szintén nagy karriert futott be Hajime Sorayama is, akinek a giccs-menti cybernő-grafikái rendszeresen jelennek meg például a Penthouse-ban, de árveréseken is.
Nobuyoshi Araki, a legnépszerűbb japán fotós albumát nemrégiben jelentette meg a Benedikt Taschen Verlag. Araki fotói summa cum laude SM és gyermekpornó anyagok, van, hogy megússzuk egy kimonóba öltöztetett, erotikusra hangolt kislánnyal, de előfordul, hogy egy megkötözött állapotos nő aktjával kell megbirkóznunk.

SM
A japán szadomazó inspirációs forrását a16. századi, háborús időkben alkalmazott kínzási módszerek leírásai képezik. A 18. század közepén a Tokugava-kormányzat büntető törvénykönyvében négytípusú kínzáskategóriát állapít meg: megkorbácsolás, kövek súlya általi összeroppantás, kötéllel való összekötözés és kötéllel való felfüggesztés. Európában mindenféle elmés kínzómasinát eszeltek ki, a japánoknak viszont elég volt egy szál vékony és érdes kötél ahhoz, hogy lassú és gyötrelmes halálba vezessenek valakit. Akárcsak a modern kötözési szeánsz, a tradicionális is erősen ritualizált cselekedet. Az egész a csuklók hurokba szorításával kezdődött, majd csöppet sem véletlenszerű sorrendben és módon az egész test szorítás alá került – nagy számú designt fejlesztettek ki. A kötözések során az idegpályák ingerlése és a vérutak elzárása által pokoli fájdalmat idéztek elő. A kínt csak fokozta, hogy a felaggatottaknak szembesülniük kellett reménytelen és megalázó helyzetükkel.
A kötözés az utóbbi 5-10 évben egyre nagyobb médiafigyelemnek örvendő domináns-szubmisszív erotikus játékok (szaknyelven bondage) alaptechnikájává vált. A kötözés, amelyben a japán dominák a legelismertebb mesterek, valameddig ritualizált szerepjáték, valamin túl patologikus. Fontos aláhúzni, hogy annak ellenére vagy talán bizonyos fokig épp azért, mert a japánok speciális kapcsolatot tartanak fenn a kegyetlenséggel, világviszonylatban Japánban a legalacsonyabb az erőszakos bűnözési ráta.
A dominák egybehangzó véleménye szerint SM hajlamai valamilyen szinten mindenkinek vannak. A szeánszok célja a katarzis, amiben csak részben van szerepe a fájdalomnak: nagyon sok múlik a domina által megkonstruált pszichikai feszültség kezelésén. A dolog pszichológiájára jobban rá lehet érezni, ha belegondolunk, hogy a japán férfiak többsége munkaőrületben és iszonyatos pörgésben él, ami olyan megkövült feszültséget okozhat, ami csak radikális eszközökkel vezethető le. Nem ritka, hogy jelentős felelősséggel rendelkező férfiak keresik fel a dominákat, akik a megélt felelősségkrízis miatt szubmisszív, mazochista szerepben próbálnak feloldódni.
Egy internetes forrás szerint Tokióban körülbelül 30 profi kötöző-sensei dolgozik. Munkájuk, minthogy nagyon veszélyes, akár több éves előzetes stúdiumot igényel. A domináknak meg kell harcolniuk a renoméért is. Többségük erős egyéniséggel rendelkező kreatív nő, általában művészek, táncosok, írók, akik csak másodállásban űzik a szakmát. A szakmában férfiak is dolgoznak.
A szeánszokat többnyire telefonos egyeztetés előzi meg, ekkor a kliens megbeszélheti, milyen fájdalomszintű csomagot óhajt. Egy órás szeánsz ára 200-400 dollárba kerül.

Jegyzetek
1. Statisztikai adatok: Japán lakossága 2000-ben: 126.549.976. Átlagéletkor férfiaknál 77, nőknél 84 év (Romániában 66, illetve 73 év). Egy átlagos japán nő 1,4 gyereket szül. Az eg főre eső GDP 1999-ben 23400 dollár (Romániában 3900 dollár).
2. Ben-wa készülék. “Ha egy japán fiatalasszony csukott szemmel, átszellemült arckifejezéssel ringatózik egy hintaszéken, a környezetében lévők nem zavarják, hanem tapintatosan tudomásul veszik, hogy bizonyára gésagolyócskáknak, Ben-wa készülékeknek vagy Rin-no tamának nevezett gömbökkel játszadozik éppen. E két tojás nagyságú gömb közül az egyik üres, a másikban, amelyet a japán nők kicsi férfinak neveznek, egy kicsiny ólomgolyó vagy fémnyelv van, amely a legkisebb mozdulatra nekiütközik a comb falának, s rezgésbe hozza azt. Először az üres golyót helyezik be a hüvelybe, fel egészen a méhig, s csak utána a másikat.” (Erős László)
3. Egy elfojtás. A japánok nagyon körültekintően viselkednek a társas érintkezésben, gesztus- és mimikakontrolljukat olyan tökélyre fejlesztették, hogy előfordul, a humánetológusokat is zavarba ejtik. Egy példa: az üdvözlés univerzális formája a szemöldökök felemelése és ezáltal a szem szélesre nyitása. Ezt a világon mindenki, akarva-akaratlanul így csinálja, de a japánok nem, ők kikezelték magukat ebből a tapintatlan könnyelműségből.
4. Szex és félelem. Női szexuális fantáziák vizsgálatában azt találták, hogy gyakran jelennek meg szubmisszív motívumok. Nők gyakran keresnek félelmet keltő helyzeteket szexuális aktiválás céljából. Például kleptomániás nők egy részénél találtak ilyen motivációt. (Csányi Vilmos)
5. Incesztus. “A biológiai komponens mellett mindig a kulturális tényező a döntő. Például számunkra semmi különös nincs abban, ha egy férfi, feleségének halála után elveszi annak nővérét. Az angol törvények pedig még nemrégiben is szigorúan tiltották ezt, mert vérfertőzésnek tekintették. Az elsődleges rokonok közötti szexuális kapcsolatból származó utódok között feltűnően nagy a genetikai eredetű deformációk aránya a káros recesszív génhatások megnyilvánulása miatt. Valószínűleg ennek elkerülését célozza a vérfertőzés tabuja, bár más magyarázatok is vannak. A pszichoanalitikus felfogás szerint a vérfertőzés bomlasztja a családi kapcsolatokat, antropológiai elméletek szerint az exogámia erősíti a családok közötti kapcsolatokat.” (Csányi Vilmos)
6. Anime, doujishi. Az anime rajzfilmesített manga. A legsikeresebb képregények gyakran filmformátumot is kapnak. Az anime amerikai és, tegyük hozzá, európai sikerének oka, hogy a figurák sok vonatkozásban hollywoodi karakterek, mindennek ellenére a Nugaton japán recept szerint gyártott anime nem olyan népszerű, mint az eredeti japán – a rajongók egybehangzó véleménye szerint igazán jó történetet csak a japánok tudnak kitalálni. A doujishi a rajongók által készített manga, a kereskedelmi címek többnyire pornográf paródiáiról van szó.
7. Yuro Komuro, A-szériás japán pornócsillag. Titka, akár a többi sztárnak, kislányos kinézetében, ártatlan tekintetében rejlik. Egy egyórás filmért járó honoráriuma 25 ezer dollár. Tíz hónap alatt 18 filmet forgatott.
8. Erotikus irodalom: Norinaga Akira Lótuszvirág – Forrás: Terebess, Olimpiq, Index.

A pornósok szopni fognak, adót vet ki a kulturális tárca

Kőkeményen megadóztatná a pornót és a giccset a kulturális államtitkár, a bevételt pedig a művészetekre szánja. Máris sokan bírálják az elképzelést: mi számít giccsnek, és mi értéknek? Még konkrét javaslat sincs, máris hatalmas feszültségeket gerjesztett Szőcs Géza kulturális államtitkár nyilatkozata. Szőcs szigorú adót vetne ki a pornó és a giccs kategóriájába tartozó alkotásokra, és az így befolyt összegből a kultúrát támogatná. A támogatással senkinek sincs baja, inkább az elbírálással: azt a kérdést feszegetik, mi lesz giccs, és ki fog dönteni erről. Az idősebb művészekben rossz emlékeket idéz az elképzelés, hiszen a szocializmus idején minden könnyűzenei lemez kiadása után giccsadót kellett fizetni. A felnőttfilmek legnevesebb hazai rendezője, Kovi úgy véli, őket nem éri nagy veszteség, ha bevezetik a pornóadót.

Szexplaza.hu_pornofilm_forgatas

– Manapság már nem az eladásokból, inkább a hirdetésekből származik a bevétel. A produkcióinkat feltesszük a hivatalos oldalunkra, és azokat ingyen meg lehet nézni. A nulla adója is nulla, tőlünk sok pénz nem folyik majd be az államkasszába.
Tóth Gábor, a Tutti Frutti Party című pornóújság főszerkesztője szerint sem lesz sok bevétele az államnak.
– Sokan azt hiszik, az újágok és pornófilmek gyártása bomba üzlet. A valóság azonban más: az internetes oldalakra illegálisan feltöltött filmek tönkretették a gyártókat és kiadókat. Ha őket most még külön megadóztatják, végleg lehúzhatják a rolót. Az oldalak üzemeltetői viszont ezután sem fognak fizetni. Csakhogy amennyiben a gyártásra, és nem a forgalmazásra vetik ki az adót, attól nem menekülhetnek. Igaz, azt sem könnyű ellenőrizni, melyik cég gyárt giccset vagy pornót. A könnyűzenei előadókat a múlt rendszerre emlékezteti az elképzelés: korábban a lemezek kiadása után automatikusan giccsadót kellett fizetni. Ebből támogatták a komolyzenei felvételeket. Az első kivételt 1986-ban tették meg: akkor az első magyarországi független könnyűzenei lemezt (Profán: Pro Patria) is ezzel akarták sújtani. Az együttes tagjai azonban nonszensznek tartották, hogy giccsnek minősítsenek egy olyan lemezt, amin népdalok szövegei mellett József Attila és Nagy László versei szólalnak meg progresszív rockzenei feldolgozásban. Érveiket elfogadták a minisztériumban. De napjainkban ki és milyen alapon fogja eldönteni, hol van a művészet és a giccs közötti határ? A Sony-BMG lemezkiadó igazgatója szerint borzasztó visszalépés lenne, ha a zene bármely műfaját giccsadó terhelné.
– Tehetségtelen emberek minden műfajban vannak. Az értékes és az értéktelen határát nehéz meghúzni, mert ami az egyik embernek az, a másiknak nem. Nem mindenki rajong a mulatós zenéért, de van, akinek ez tetszik. Intézményesen ebbe ne szóljon bele senki – mondta felháborodva Geszti Margit. Szinetár Miklós rendező szerint is veszélyes vizekre eveznek a törvényhozók.
– Azt sem tudni, mit jelent pontosan a kulturális járulék, hogyan és ki osztaná. Másodszor: ki kompetens személy , aki felelősséggel ki meri jelenteni valamiről, hogy értékes, vagy kevésbé az? A művészetet nem lehet ízlés szerint osztályozni. Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház színidirektor-rendezője azonban nem tartja károsnak az elképzelést. Szerinte a giccsadó a művészeti produkciók alkotóit igényesebb előadások létrehozására ösztökélné.
– Az egész elképzelésnek az lehet a hátulütője, ha hiteltelen emberek döntik el, mit kell támogatni, és mit nem – szögezte le a direktor. Kiszel Tünde alighanem fizethetne, mégis jó ötletnek tartja az adót. – Mindig örömmel tölt el, ha a kultúrát támogatják. Nekem szívügyem az opera és a komolyzene, egyértelmű, hogy a kultúrát támogatni kell. De azt nehezen tudom elképzelni, hogyan határoznák meg a giccset – nyilatkozta Kiszel. Persze egy fillért sem adományozott az operabálon.
Réz András már azt is kétségbe vonja, hogy meg lehet határozni ezt a kifejezést.
– Több mint harminc éve keresem, mi tartozik a giccs kategóriájába, de még most is homályos minden. Giccs-e egy akció vagy egy vámpírfilm? Giccs-e a képregény, ha kiscica van rajta? Nagyra értékelem a magas gasztronómiát, de szívesen elfogyasztok egy kockás terítős asztalnál marhapörköltet egy korsó sörrel – vallja Réz.

A szexre éhes férfiak paradicsoma

A hetedik mennyországba és a pokol legsötétebb bugyraiba csábít egyszerre a Távol-Kelet számtalan szexuális csodája, ami egyszerre vonzza és felháborítja a prűd Nyugatot. Míg Európa fiatal államaiban még beszélni is eretnekség volt a szexről, Indiában már filozófiai és felvilágosító művek születtek a témakörben, templomok falait borították „pornográf” alkotások. Tovább a teljes cikkre

Japánok a szex mesterei

Némi infónk már lehet, a japánok kimeríthetetlen szexuális fantáziájából. Lássuk, hogyan elevenedik meg a képzelet, milyen hatással van a japán kultúra a szexualitásra és miért alakulhatott ki a szigetországban ilyen speciális szexuális kultúra! Filozófiák és közösségtudat szerencsés találkozása:
A szigetország lakóinak erotikához való viszonya meglehetősen ambivalens képet mutat. A spirituális életet uraló sintoizmus a keresztény felfogással szemben nem ismeri az eredendő bűn fogalmát, és megkísérli feloldani a jó és a rossz közötti különbséget. Ennek hatására úgy tekintenek a szexualitásra, mint egyfajta anyagcsere-folyamatra, ami az élet természetes velejárója. A családok gyakran egyetlen szobában éltek, így a gyerekek hamar rájöttek, hogy mit is csinálnak a szülők a szomszédos tatamin.

Az sem mellékes, hogy az országot uraló sógunoknak eszük ágában sem volt hatalmat adni spirituális vezetők kezébe, ez ugyanis könnyen olyan véres ámokfutáshoz vezethetett volna, mint a kereszténység vallási fanatizmusa. A társadalom és a szex viszonyának másik aspektusa a konfuciánus értékrendből, valamint a tradicionális szamuráj etikából, a bushidóból (harcosok útja) ered, mely rendkívüli hierarchiatiszteletük és közösségtudatuk alapja. Bár a japán kultúrára nagy hatással vannak a nyugati, főként az Egyesült Államokból érkező kulturális áramlatok, napjainkban sem nézik jó szemmel az individualista megnyilvánulásokat. Ebből a kettősségből következik, hogy a szigetországban nem tulajdonítanak akkora jelentőséget a szüzességnek, mivel a szexualitás megtapasztalása bűntudatmentes élmény. Ugyanakkor a romantikus szerelem nyilvános (utcán csak a kézen fogva sétálás elfogadott) megjelenése individualista vágynak minősül. Egy napvilágra kerülő házasságtörés komolyan veszélyeztetheti az elkövető karrierjét, a társadalmi megbélyegzés miatt sokszor egyenesen az öngyilkosságig vezet az út, ezért a japánok igyekeznek a lehető legdiszkrétebben kezelni liezonjaikat. A normák tiltásai mentén a szex metabolikus felfogásától függetlenül olyan mély elfojtások alakultak ki a japán társadalomban, ami egyenes úton vezetett a legkifinomultabb szexuális perverziók kialakulásához, s mindezek mára természetes létjogosultságot szereztek a társadalomban.

Maszturbálás művészi fokon
A viktoriánus kor vaskalapos erkölcscsőszei minden bizonnyal szívükhöz kaptak volna az Edo-korszak (1603-1868) Ukiyo-mestereinek alkotásai láttán. A művészek ugyanis élethűen ábrázolták a fantáziadús önkielégítés különböző módozatait, nem feledkezve meg az ahhoz használt rekvizitumok széles választékáról, a változatos alakú dildókról sem. A sungák, vagyis az erotikus nyomatok készítésében a kor leghíresebb mestere, Hirosige maga is jeleskedett.

Az önkielégítés ma sem számít bűnnek. A japán nők ma is előszeretettel használják a gésagolyókat, az elmélyült élvezet közben pedig nem illik zavarni őket. A dolog pikantériájához az is hozzátartozik, hogy a szigetország a világ legnagyobb intimjátékszer-gyártója, a japánok pedig jellemzően nem pirulnak el, ha belépnek egy szexboltba. Gyakran előfordul, hogy a házaspárok együtt válogatnak az unaloműzők elképzelhetetlenül széles választékából, és együtt fogasztják a pornófilmeket, magazinokat is.

Csinálta már fogorvosi rendelőben?
A szigorú illemszabályok által teljes egészében a privát szférába száműzött szexuális vágyak kiélésére természetesen kifejlődött a megfelelő infrastruktúra. Az abec hoterukban, más néven love hotelekben, a szeretők, házasságtörők és az iskoláskorúak diszkréten elbújhatnak a világ elől, a házaspároknak pedig lehetőséget adnak ezen intézmények kapcsolatuk megújítására. A love hotelek behálózzák az egész országot, diszkrétek és nagyon tiszták. A legtöbbször futurisztikus csészealjra vagy középkori várra emlékeztető műintézmények lakosztályaiban alapfelszereltségnek számít a vízágy, az óvszer, a masszázsolaj, a videokamera és a pornófilmeket sugárzó tévé.

A romantikázni vágyók jól használhatják a bőséges zenetárat és a karaokeautomatát is. Ha még ez sem volna elég a vágyak fokozásához, a párok válogathatnak a tematikus szobák változatos kínálatából, amelyekben a szerepjátékot kedvelők fogorvosi szobában, irodában, arab sátorban, tengeralattjáróban, űrhajó fedélzetén és más extrém díszletek közt áldozhatnak az élvezetek oltárán.

Nem árt azonban némileg ismerni a japán kultúrát, mielőtt egy “gaijin” (külföldi) a jól sikerült randi után csészealjba kísérné alkalmi szeretőjét. Mivel a szex sosem volt itt tabu, a nők, hogy a férfiak által elvárt szubmisszív szerepet mégis eljátszhassák az ágyban, úgynevezett álszemérmet gyakorolnak még ma is. Ennek különleges koreográfiájaként eljátsszák, hogy a testi szerelem illetlen, ezért nem akarják teljesíteni a felajzott férfi kívánságát. A szájukkal nemet mondanak, a testükkel viszont igent. Azok, akik egyáltalán nem ismerik a japán szokásokat, ilyenkor könnyen lelankadhatnak. – írja az Origo

A szex története dióhéjban

Vannak dolgok, amelyek sohasem változnak – a szex azonban egyáltalán nem ide tartozik. Az ókori rómaiak hatalmas kéjorgiái óta eltelt néhány évszázad, és jelentősen átalakult szexuális kultúránk. Szaladjunk végig a történelmen és elevenítsük fel a legérdekesebb pillanatokat!
Két évezred alatt a szexuális szokások annyiszor és olyan mértékben változtak, hogy ha két különböző korszak embereit össze lehetne hozni, kis túlzással talán szót sem tudnának érteni egymással, nemhogy valami mást kezdeni. Az alábbiakban az ókortól indulva vesszük végig az egyes érák erkölcsi normáit és titkolt kéjelgési szokásait – az ókori Görögországtól a második világháború utáni Európáig, a vérfertőzéstől az orgiákon át a bordélyházakig tart a kirándulás.
“Már a görögök is”

Az afrodiziákum, az erotika, a hetero- és homoszexualitás, a nárcizmus, a nimfománia és a pederasztia mind az ókori görög társadalom által életre keltett fogalmak. De a máig híres antik költők, Homérosz és Plutarkhosz pajzán történeteiből tudjuk azt is, hogy a mítoszok szerint Aphrodité, a szépség, a szerelem és a szexuális gyönyör istennője akkor született, amikor Kronosz kardjával kasztrálta apját, Uranoszt. Miután heréit a tengerbe dobta, a víz habot vert, és egy kagylóhéjból a partra lépett Aphrodité, akinek szépsége még az Olümposzt is elvakította. Ne feledkezzünk meg Zeusz legkedvesebb gyermekéről, Héraklészról sem, akinek a karjai között állítólag egyetlen éjszaka alatt 50 nő fordult meg, és ő volt az a mitológiai alak, akinek férfiszeretői között volt saját unokatestvére, Iolaos, valamint “a göndör fürtű édes Hylas” is.

Az ókori Athénban az i. e. 6-4. század a pederasztia hőskora volt – ebben az időszakban a felnőtt férfiak főként fiatal fiúkat szerettek, bár a történészek a mai napig vitatják, hogy a testi érintkezés szükséges velejárója volt-e a “görög szerelemnek”. Az antik Görögországban élő nők többnyire a férfiak tulajdonai voltak, és csak elvétve élvezhették a fiatal fiúszeretőknek járó kiváltságokat. Ennek ellenére ugyanakkor a legrégebbi szakma is fénykorát élte: a legelismertebb kurtizánok elképesztő vagyonra tehettek szert, és a jól menő bordélyházak hatalmas profitot hoztak az államnak a befizetett adó révén. Persze az elhanyagolt feleségek sem keseregtek otthon: Leszbosz szigetén, ahol a híres Szapphó alkotott, könnyen párjukra leltek. A kor irodalmi műveit tanulmányozva ráadásul bőrből készült vibrátorokról is olvashatunk, melyet használat előtt olíva olajjal kentek be a nők.
 
Róma
Ahogy az ókorban mindenhol, így Rómában is a családfő tulajdona volt felesége és gyermekei. A házasságtörésen kapott nőt férje azonnal megölhette, míg az iszákos feleség útját minden gondolkodás nélkül kiadhatta ura és parancsolója. Persze a nőkre vonatkozó szigorú szabályok ellenére a Bacchus tiszteletére rendezett féktelen tivornyákon tulajdonképpen semmi sem volt tilos – ezeket a hedonista és törvényen kívüli szertartásokat végül i. e. 186-ban tiltották be. A prostitúció szintén nagy népszerűségnek örvendett, és a görögöktől átvett pederasztia iránti rajongás a születési statisztikákon is tükröződött. Ugyanakkor Rómában igen nagy figyelmet fordítottak a fogamzásgátlásra. Az idősebb Plinius, ókori polihisztor tanácsa szerint erre a célra tökéletesen megfelel az egér ürülékéből készült kenőcs, bár a galambok végtermékének olajjal és borral összekevert változata sem rossz. Kétségtelenül hatékonyabb módszert dolgozott ki az epheszoszi Soranos, a kor híres nőgyógyásza, aki egy különféle anyagokkal átitatott pamutdarab felhelyezését javallotta a római nőknek. Sajnálatos módon azonban még ezek a primitív fogamzásgátlási fajták sem akadályozhatták meg a birodalom lakosságát jelentősen megtizedelő pestisjárvány kirobbanását.

A sötét középkor
Krisztus előtt 400 és 1000 között a világ nyugati felét teljes mértékben áthatotta a keresztény erkölcs gondolatvilága. A szexuális életre vonatkozó legfőbb szabályokat, melyek aztán majd 1500 évig meghatározták az emberek életét, az Ószövetségből olvasták ki. Ekkortájt a bujaság és a szexuális gyönyör Ádám és Éva eredendő bűnei közé tartozott, és az igazán istenfélő emberek a cölibátus szabályait betartva élték életüket. A keresztény emberek szexről vallott puritán felfogását tökéletesen szemlélteti a Jézus szeplőtlen fogantatásáról szóló történet is.
A keresztény egyház a vérfertőzést, az önkielégítést, az orális és az anális szexet, valamint a homoszexualitást egyaránt szégyenletesnek és büntetendőnek tartotta, így az ezeket “elkövetőkkel” szemben egyre nagyobb szigorral lépett fel. A házastársak kizárólag gyermeknemzés céljából érhettek egymáshoz, és a fogamzásgátlás minden formáját tiltották, hiszen a szexuális együttlét semmiféle öröm forrása nem lehetett. Bár azt nem tudjuk pontosan, hogy ezek a szabályok hogyan befolyásolták az átlagemberek mindennapi életét, de az biztos, hogy az örök kárhozattal való állandó fenyegetés miatt a szeretkezés félnivaló és veszélyes dologgá vált. A 16. századi Európán végigsöprő szifiliszjárvány egyértelművé tette az egyház számára, hogy híveik egyáltalán nem éltek olyan szűzies életet, mint amilyet ők szántak nekik. A prostitúció elképesztő méreteket kezdett ölteni a kontinensen – Rómában 1490-ben 7000 kurtizán dolgozott -, míg az egyik londoni bordélyházat szinte egész Európában ismerték. Az egyház a jelenséget kezdetben pusztán a szükséges rosszként könyvelte el, és úgy vélték, a bűn terjedésének könnyedén gátat szabhatnak. Az idők azonban változtak.

A reneszánsztól napjainkig
Az itáliai reneszánsz alkotói felfedezték maguknak az antik kultúrát és festményeiken, szobraikon egyre többször ábrázoltak meztelen nőket és férfiakat, akikről ráadásul sokkal inkább az élvezet öröme, mintsem a bűntudat köszönt vissza. Néhány helyen már a homoszexualitást is elfogadták, jó példa erre a két világhírű művész, Leonardo és Michelangelo, vagy I. Jakab angol király, aki még a királyi udvarban is nyilvánosan kérkedett fiatal szeretőjével, Buckingham hercegével. Habár egy 1533-as angol törvény halállal büntette a szodómiát, ezt a rendelkezést alig hajtották végre. A felvilágosodás korának irodalmi műveiben, mint például de Sade márki regényeiben már a szexuális perverzió, a fétisek veszélyeiről és izgalmáról olvashatunk.
A viktoriánus képmutatás és a tudatlanság elegye a 19. századot a legromlottabb korszakok egyikévé tette. Az átlag középosztálybeli nők a meleg otthon ölelésében várták férjüket haza, akikkel a bevett szokások szerint havonta egyszer lehettek együtt. A látszólag önmegtartóztató életvitel mögött azonban súlyos titkot lapultak. 1839-ben, a kétmilliós lakossággal rendelkező Londonban körülbelül 80 000 prostituált dolgozott. Néhányan közülük ugyan sikeresen elértek valamiféle társadalmi megbecsülést, de az egyre inkább terjedő nemi betegségek legtöbbjük sorsát megpecsételték. A viktoriánus korban élt emberek szexualitással kapcsolatos álszent felfogása tehát elég sok áldozatot követelt – jó példa erre Winston Churchill édesapja, aki szintén kemény harcot vívott egy szexuális úton terjedő betegséggel.
A XX. század első fele komoly forrongásokkal, világégésekkel telt, és a második világháború után napvilágot látott beszámoló jól mutatja, hogy a hirtelen jött békével mennyire nem tudtak mit kezdeni a háborúhoz szokott emberek. Az 1948-as adatok szerint az amerikai férfiak 69 százaléka járt utcalányokhoz, a férjek 50 százaléka volt hűtlen feleségéhez, míg a férfiak 37 százalékának és a nők 17 százalékának volt homoszexuális élménye. A ’60-as években a szexuális forradalom időszakát éltük. A könnyen elérhető fogamzásgátló tablettáknak köszönhetően a modern nők végre önfeledten élvezhették a szexuális együttléteket, olykor több partnerrel – az 1980-as években megjelenő AIDS azonban jelentősen visszavetette a szabad szerelem forradalmi gondolatát, habár az eszme ennek ellenére még napjainkban is tombol. Ennek megfelelően nehéz is eligazodni napjaink szexuális kavalkádjában – és ki tudja, mit hoz még a jövő.

Belém mártotta, kivette – szerelmes baszós regény

A fiatal Kanehara Hitomi megírta a tökéletes szerelmes-baszós regényt, aminek mindenki örülhet, talán a kedves irodalmár papa lehet csak bosszús, aki gyerekregényeket fordít. Vajon mit szólhatottt, amikor a kislánya megjelent a kézirattal? “Lányom, a 43. oldalon kicsit túlírt ez a mondatsor: ‘Még egyszer mélyen belém mártotta, kivette, majd a számba élvezett. Mikor végzett, egyszerre éltem át a menekülést a pokolból és a paradicsomból való kiűzetést.'”

A japán kultúrát ezért szeretem: kimondja és megmutatja a bennünk lakó ösztönlényt, akit semmilyen kulturális és társadalmi akarat nem tehet tönkre.

A történet egészen egyszerű: Liu megsimerkedik egy kígyónyelvű punk sráccal, akinek a kétfelé ágazó nyelve olyan hatással van ár, hogy ő is ilyet akar. Egyre nagyobb lukat hoznak létre a pirszingekkel a nyelvben, hogy a végén a maradék nyelvhúst elvágják. Kafkai átváltozás a Japán popkultúrában, csak itt a szerelem a legkeményebb elnyomó hatalom.

Persze ennél kicsit többről van szó, mert a kígyónyelves egy utcai összetűzésben halálra ver valakit. Közben a lány egy hatalmas sárkányos tetoválást varrat a hátára Siba szannal, akit csak az erőszakos szex elégít ki: a lány a seggbekúrást még elviseli, de az zavarja, ha ráélveznek a pinaszőrére. Ez egy ilyen könyv, csakhogy képben legyünk, de nyugtassuk meg a bölcsészeket is, van elég lehetőség az identitás- és testelméletekről gondolkodni.

A minimalista stílusú Kanehara nagyon tud mesélni a reménytelen és fájdalmas szerelemről, ráadásul mindezt úgy, hogy szadómazo pornóval és öncsonkító rituáélékkal színezi a nem túl bonyolult történetet.

És jegyezzük meg, ez egy igazi utazós könyv: kisalakú, 118 oldal és négy metróút alatt ki lehet olvasni.