Nagyon egyszerű a szabály. Akit beavatnak, annak egy rövid erotikus takarítás látvány-showt kell előadnia. Persze imitálnia kell a népes közönsége előtt a takarítást, és maszturbálnia is kell a műsorban. Közben le kell vennie ruháit, és a zene végén meztelenül ráhajol az asztalra. Ezután a felső testét letakarják egy pokróccal, és mindenkitől kap ötöt a fenekére a lovaglópálcával úgy, hogy az ötödik ütés után a büntetője bemondja nevét. Ezeknek az ütéseknek a jellegzetességeit kell nekem, megpróbálni megjegyezni.
Ez után kezdődik maga a beavatás, ami abból áll, hogy valaki, most már természetesen a neve bemondása nélkül, ráüt a lovaglóostorral a meztelen fenekemre. Először egyet, majd kettőt, hármat, négyet, ötöt, egészen így harminc csapásig emelve az ütések számát. Közben nekem minden elszenvedett ütés után mondanom kell egy nevet, akire gondolok, hogy ő ütött rám.
Amikor eltalálom, hogy ki húzott rá éppen a fenekemre, akkor felállhatok, befejeződött számomra a beavatás. Még annyi nehezítés volt, hogy háromszor kellett eltalálnom, ki veri a hátsómat, mert az első két alkalommal, csak megmondták, hogy eltaláltam e fenyítőm nevét, de felállni csak a harmadik helyes találat után állhatok fel.
Ha nem sikerült háromszor eltalálnom, akkor a fenekelésem egészen a harmincadik ütésig folytatódott, de hogy akkor is legyen valami izgalom a játékban, ha valaki nem talált háromszor, a végén csak akkor állhatott fel a szenvedő fél, ha kétszer kitalálta, hogy ki fenekeli. Amennyiben, csak egyszer hibázott rá, akkor úgy ahogy volt, meztelenül kikötötték az asztalra, és két órát pellengéren kellett töltenie.
Ha pedig egyszer sem talált, akkor a pellengéren töltött idő három órára nőt, és előtte még minden részvevőtől, negyven ostorcsapást kapott mezítelen fenekére.
Elkezdődött az avatás, sorban kaptam fenekemre az ütéseket és én mindegyik után, bemondtam találomra valamelyik kolléganőm nevét, de mindegyik után csak felszabadult kacagás volt a válasz, hogy megint elvétettem. Már a tizenkettedik körben jártunk és még mindig semmi. Az ütések pedig csak jöttek, egyre csattogtak a pucér popómon. A lányok is bele jöttek a verésembe és mind erősebben verték fenekem.
Persze lehet, hogy akik az elején fenekeltek, azok egy kicsit kisebbeket ütöttek rám, mert sajnáltak, de ahogy teltek a percek és egyre szaporodtak a hurkák popómon, és én még mindig jajszó nélkül, némán álltam a verést – hála a rengeteg fenekeléstől megedződött popómnak- most már senki nem bánta volna, ha egy kicsit látszott volna valami nyoma rajtam, és nem csak a fenekemet behálózó mély, bíbor hurkák sokasága látszana.
Eljutottunk az utolsó, harmincadik menetig, mikor az utolsó harminc pálcaütést kaptam, és még mindig nem volt egy találatom sem. A pellengér már biztos volt, de, hogy még előtte kapok-e a lányoktól egy jó alapos verést, az már az utolsó fenyítéstől függött.
Ha nem találom el, akkor jön a fejenkénti újabb negyven csapás, a már amúgy eléggé megviselt fenekemre. Aki ekkor verte a fenekemet, az olyan erővel, és határozott magabiztossággal kezelte a lovaglóostort, hogy nem lehetett kétségem, Tercsi kezében van a fenyítő eszköz.
Mikor az utolsót csattant a hátsómon az ostor, egy keveset gondolkoztam, és bemondtam az egyik kolléganőm nevét. Olyan felszabadultan robbant ki a lányokból az ováció, hogy nem talált, hogy szinte megbántam, hogy adtam nekik még egy lehetőséget fenekelésemre. Persze ez őket egyáltalán nem érdekelte, csak a kikötözésemmel voltak elfoglalva, de a zsivajban még hallottam, amint azt mondják egymásnak, hogy majd most fog jajgatni. Miután végeztek a kikötözésemmel, rövid tanácskozás után elkezdték az újabb verésemet.
Ez most más volt, mint az első megveretésem, mert akkor csak a lovaglópálca süvítése és a csattanás, ahogy újra, meg újra lecsapott a pucér popómra, ez volt az összes zaj, senki nem akart beszélgetéssel a segítségemre lenni a találgatásban. Most viszont valóságos népünnepély hangulata volt a dolognak, és egymást érték a bekiabálások, bíztatások, az éppen pálcázásommal foglalkozónak. A fenyítőim meg is tettek minden tőlük telhetőt, mert mindegyikük magának szerette volna a dicsőséget, hogy nála török meg és kezdek majd jajgatni.
Egyedül Tercsi, aki ugyan most is jó alaposan kiporolta a fenekemet, de láttam rajta, hogy nem akarja mindenáron elérni a sírásomat. Pedig neki lett volna az összes lány közül a legtöbb esélye, de ő már tudta, hogy az eddig kapott rengeteg veréstől, már olyan érzéketlen a popóm, hogy csak akkor jajdulok fel, ha akarok. Mire befejezték a fenekem pálcázását, már nyolc óra is elmúlt rég. Úgy, hogy a pellengéren töltendő három órám még nem járt le.
Kolléganőim még egy ideig csúfoltak, piszkáltak, de aztán egyre többen felmentek lefeküdni a szobájukba. Éjjel már csak Marcsi ült ott a pellengéremül szolgáló asztalnál. Lassan felállt és odasétált mögém.
– El akarsz még verni?- kérdeztem halkan tőle.
– Dehogy felelte, csak elgondolkoztam rajta, milyen kár, hogy elmész.
– Ugyan, azok a reggeli elfenekelések úgyis csak paskolások voltak és péntekenként, ha akarod, ezentúl is felmehetek hozzád. Tercsi szomorúan, de mosolyogva felelt.
– Persze, hogy akarom, csak majd te fogod elfelejteni, de hagyjuk.
A zsebéből elővett egy tégelyt, amiben a véraláfutásra nagyon jó krém volt, és lágyan elkezdte vele a popómat bekenni. Utána a kezével a puncimat és csiklómat simogatva, könnyűszerrel megtalálta „G” pontomat, és hatalmas élvezethez segített hozzá.
Éjszaka lelopakodtam a ház körüli erdőbe, és néhány suhogós vesszővel felszerelkezve, meztelenül bekopogtam Tercsi szobájába. Felajánlottam neki, hogy azt tesz, amit csak akar, ám ő csak a puncimmal foglalkozott azon az éjjelen, és a csípős vesszőkkel csak olyankor paskolta popómat, amikor éveztem. Ezáltal még nagyobb kéjt okozva nekem.
Másnap reggel, mikor felkeltem kiderült, hogy nincsen vége a hétvégére kirótt szenvedéseimnek, mert kolléganőim kitalálták, hogy a búcsúztatóm tiszteletére, rendeznek a számomra, egy vesszőfutást, természetesen az én aktív részvételemmel.
Na gondoltam, még éppen ez hiányzik a tegnap este meggyötört fenekemnek, de azért rábólintottam.
Ekkor már javában folytak az előkészületek és már ki is jelölték számomra a pályát. Nem volt hosszú, de az egyik részén ember magasságú csalánon vezetett keresztül. Még egy nehéz szakasza volt, ahol egy majdnem negyvenöt fokos szakaszon kellett felkapaszkodnom. Itt csak lassan és négykézláb tudok majd felmenni.
Természetesen ezt a részt jelöltéki a lányok a vesszőzésemre, mert itt biztos nem fogok rohanni. Összesen öt kört kell majd megtennem, magától értetődő módon teljesen meztelenül. A csalánon úgy kell keresztül mennem, hogy kezeimet végig a fejem fölött tartom, mert, ha nem látják a kezem, akkor az a kör nem számít bele a távba. Az időt tíz perben jelölték meg, ha ezt bármennyivel túllépem, akkor a jutalmam száz vesszőcsapás és két óra kikötés. A futást délelőttre tűzték ki. Ennek csak azért örültem, mert október vége lévén reggel elég hideg volt, és ilyenkor sokkal jobban csíp a vessző. Tíz perc alatt biztos nem tudom lefutni a távot, tehát a száz vesszőcsapás és a kikötés az már biztos, gondoltam.
Az emelkedő hiába volt vagy harminc méter hosszú, bárhogy helyezkednek is a lányok, legfeljebb négyet-ötöt üthetnek rám fejeként. Ez maximum negyven körönként, azaz a teljes öt kör alatt sem kaphatok kétszáz vesszőcsapásnál többet. Így kalkuláltam esélyeimet. Nem lesz kellemes, de elviselhető.
Ezért aztán meglátogattam Tercsit a szobájában, és megkértem, hogy ápolja le egy kicsit a popómat, mert ma még rossz sora lesz szegénynek. Ő azonnal megtette. Ezért, én meztelenül hasra feküdtem, és kéjesen tűrtem, ahogyan Tercsi a fenekemet kényeztette.
[Domina történetek]