Miért lettem rabnő 2. rész

Másnap ugyanis, miután üdvözöltem, Gazdám közölte:
– Itt az ideje, hogy elkezd a tényleges szolgálatodat, ribanc. Mostantól minden alkalommal ki fogsz elégíteni, ha úgy kívánom, akkor megbaszlak, ha arra lesz kedvem, akkor seggbekúrlak, de az is lehet, hogy le kell majd szopj. Akármi is lesz a módszer, utána tisztára kell nyalnod a faszomat. És ami ilyenkor a szádba kerül, azt lenyeled az utolsó cseppig. Ha kiengeded, ha akár csak egyetlen csepp is megjelenik az ajkaid közt, még ha vissza is szívod, büntetést kapsz. Megértetted?
– Igen, Gazdám.
– Azt is jegyezd meg, kurva, hogy nem bánom, ha élvezed, de semmit sem fogok azért tenni, hogy élvezd. Egyszerűen a te élvezeted nem érdekel! Nem azért vagy itt, hogy te élvezd, hanem azért, hogy nekem jó legyen. Egyszerű eszköz vagy csupán, nem több, mint egy guminő, csak jobb. Ezt is megértetted?
– Igen, Gazdám. – Valóban, ottlétem alatt talán két tucatszor élveztem összesen, és mindössze három vagy négy alkalommal volt orgazmusom.
– Akkor most felavatom a szádat!
És felavatta. Igen, felavatta, mert korábban nemhogy nem szoptam soha, de még csak meg sem csókoltam egyetlen faszt sem. Gazdám parancsára közelebb csúsztam hozzá, és „szopó” állásba helyezkedtem: összezárt sarkaimra ültem, és kezemet hátul a derekamon kulcsoltam össze. Gazdám előbbre csúszott a karosszékben; csak ekkor vettem észre, hogy nem a szokott szabadidőruha van rajta, hanem köntös, amelyet szétnyitott, és megláttam Faszát. Noha teljesen nyugalmi állapotban volt még, majdnem akkora volt, mint egy átlagos fasz teljesen merev, baszásra kész állapotban. A folyamatosan érkező utasítások szerint először végigcsókoltam, majd kinyújtott nyelvvel alaposan körbenyaltam. Közben egyre nagyobb és merevebb lett. Aztán csücsörítenem kellett, Gazdám fejemre tette kezét, és lassan maga felé húzva benyomta a számba Faszát. Ügyeltem, hogy foggal ne érjek hozzá, mert ezt megtiltotta. Furcsa érzés volt a számba hatoló fasz, de egyáltalán nem kellemetlen vagy undorító, mint ahogy addig hittem. Gazdám továbbra is fejemen tartva kezét irányította mozgásomat, de szóban is adott utasításokat, hogyan is mozgassam a nyelvem, hogyan tudok úgy levegőt venni, hogy közben Faszát nem engedem el. Ekkor már teljesen kemény és merev volt Fasza, mely szinte egész számat betöltötte. Hamar ráéreztem a ritmusra, rátaláltam a légzési – és nyelvtechnikára. Először az utasítások szűntek meg, majd Gazdám kezét is levette fejemről. Már csak egy – egy rövid utasítás érkezett: gyorsabban – lassabban, erősebben – gyengébben. Sokáig szoptam, lassan már kezdett fájni a szám. Egyszer csak megint a fejemen volt Gazdám keze, megállította a mozgásomat, és éreztem, amint számat elönti a geci. Alig győztem nyelni. Amikor végzett, Gazdám eltolta a fejem, nagy, megelégedett sóhajjal hátradőlt, majd kisvártatva rám parancsolt:
– Tisztíts meg!
Kinyújtott nyelvvel gondosan tisztára nyaltam Faszát, mely már ismét „pihenőben” volt. Amikor végeztem, és megkaptam a parancsot: – Helyedre! – hátracsúsztam, és felvettem az alap – testtartásomat, majd elmondtam az előírásos szöveget:
– Hálásan köszönöm, Gazdám, hogy arra méltatta haszontalan rabnőjét, hogy testét használta vágya kielégítésére. Alázatosan köszönöm, amiért megengedte, hogy leszopjam.
A köszönetet kéz – és lábcsókkal fejeztem be. Gazdám összehúzta köntösét, majd csak annyit mondott:
– Búcsúzz!
Ismét négykézlábra ereszkedtem, és megadtam a búcsúzási lábcsókot. Aztán amikor a fény engedélyt adott rá, felálltam és mentem enni.
Másnap Gazdám közölte, hogy szopás közben többször is hozzáértem fogammal Faszához, és utána látott gecicsöppeket az ajkaim közt, ezért megbüntet. Fel kellett feküdnöm az asztalra, fejem fölé nyújtott karokkal, terpesztett lábbal. Gazdám hozzákötötte csuklómat és bokámat az asztalhoz, majd bekötötte szememet. Egy kicsit otthagyott, a zajokból azt gondoltam, rágyújt, de tévedtem. Hirtelen valami forró cseppent hasamra, majd még egy, aztán megint. Feljajdultam, de a forró cseppek csak érkeztek egymás után. Elég sokáig tartott, és sorra került csöcsöm is, pinám is. Nagyon rossz volt, de nem fájt komolyan. Az első néhány után már nem is jajgattam, inkább csak fel – felszisszentem, amikor egy érzékenyebb helyre, például a csöcsbimbómra hullt a forró csepp. Aztán lekerült szememről az ellenző, Gazdám megemelte fejem, és láttam, hogy az asztal szélén néhány elfújt gyertya füstöl, és testemet kék viasz borítja. Azt hittem, ennyi volt a büntetés, de szokás szerint tévedtem. Ez csak az első része volt. Az asztalra kötve feküdtem, viasszal borítva, míg Gazdám elszívott egy cigarettát. Utána szedte csak le rólam a viaszt, de hogyan! Addig vert egy lovaglópálcával, amíg csak volt rajtam viasz. Nagyon fájt, de szerencsére elég hamar vége lett. Utána még kaptam keményre dörzsölt csöcsbimbóimra egy – egy csipeszt, majd Gazdám eloldozott. Lemásztam az asztalról, és térden állva megköszöntem a büntetést, a szavakat az előírásos kéz – és lábcsókkal zárva nyomatékul. A válasz csak ennyi volt:
– Szedd fel a viaszt, rakd bele az asztal alatti dobozba!
Elég sokáig tartott a szanaszét repült viaszdarabkák összegyűjtése. Némelyik nagyon messze repült, szerencsére a sötét kövön jól látszottak. Ráadásul mivel nem kaptam engedélyt a doboz elmozdítására, amikor összeszedtem egy marékra valót, vissza kellett menjek a dobozhoz. A fél termet bejártam, természetesen térden csúszva. Amikor már sehol sem láttam egy viaszdarabkát sem, karosszékében ülő Gazdám elé, helyemre csúsztam. Ő viszont felállt, és eltűnt előlem. Egyszer csak magához parancsolt.
– Gyere ide!
Amikor odaértem, egy viaszdarabkára mutatott, mely elkerülte figyelmemet. Felszedtem, majd azokat is, melyeket még talált, összesen hatot. Visszatérve helyemre, jött a büntetés a figyelmetlenségért.
– Minden otthagyott szemétért kapsz mindkét kezedre egy tenyerest és egy körmöst, kurva!
Feléje nyújtottam kezeimet, tenyérrel felfelé, ahogy kellett. Megkaptam a hat – hat tenyerest, az ütésből ítélve talán fakanál nyelével. Aztán összezártam ujjaimat, és megkaptam a körmösöket is, érzésem szerint vonalzóval. Nagyon fájt a kezem, de megálltam mukkanás nélkül, még csak fel sem szisszentem közben. Nem először kaptam ilyen büntetést, bár már jó ideje nem volt részem benne.
A köszönet után Gazdám a vizsgálószékbe parancsolt. Azt hittem, csak azért, hogy megborotváljon, de tévedtem. A szíjakkal lekötözött, ebből már sejtettem, hogy valami más fog történni. Az első alkalmat leszámítva ugyanis a borotváláshoz nem kötözött hozzá a székhez. Valóban más történt, pontosabban más is történt. Először valóban a borotválás jött, de utána Gazdám nem küldött el tisztálkodni, hanem megemelte és – döntötte a széket.
– Lazítsd el a segged! – kaptam a parancsot.
Nem értettem ugyan pontosan, Gazdám mit is kíván, de igyekeztem lazítani. Majd éreztem, hogy valami lassan és finoman, de határozottan a seggembe nyomul. Hideg és kemény volt, és valahogy ismerős. Az az eszköz lehetett, ami első borotválásom után a pinámban járt. Az eszköz elég keményen és határozottan követelte a bebocsáttatást, de végül áthatolt ellazult záróizmomon. Nem ment olyan mélyre, mint pinámban, és jóval gyorsabban távozott. Gazdám visszabillentette és leengedte a széket, eloldozott, és elküldött tisztálkodni. Máskor karosszékében ülve várta, hogy megmosdjam és helyemre menjek, de most meglepődve láttam, hogy miközben törülközöm, mellettem áll.
– Ülj a WC – re – utasított.
Ráültem a kagylóra. Gazdám kezében egy furcsa eszközt láttam, hasonlított egy locsolócsőre, de nem az volt.
– Mostantól kezdve az érkezésem előtt beöntést adsz magadnak, és kipucolod a segged meg a végbeled!
Elmagyarázta a szerkezet működését, használatát. A vízcsapra kellett csavarozni, és kinyitni a csapot. Másik vége került a seggembe, és ott lehetett a vizet elzárni és megengedni is. Ezután rögtön használnom is kellett, egymás után többször, addig, míg a belém került víz a szerkezet kivétele után tisztán nem folyt ki belőlem. Amikor ez megtörtént, Gazdám közölte:
– Most pedig elveszem a segged szüzességét!
Korábban ugyanis egy partnerem sem kúrt seggbe, ott valóban szűz voltam. Egy bakra kellett hasalnom, amin már párszor feküdtem, mikor Gazdám valamiért elfenekelt. Most azonban olyan tartást kellett felvennem, melyben seggem szétnyílt, és lyuka jól hozzáférhetővé vált. Gazdám először valami hideget és nedveset (később megtudtam, hogy síkosítót) nyomott seggembe, majd megéreztem Faszát, ahogy lassan belém nyomja. Amennyire csak tudtam, lazítottam és elengedtem magam, de az átlagosnál vastagabb és hosszabb fasz így is fájdalmat okozott, ahogy belém hatolt. Gazdám időnként kicsit visszahúzta, majd tovább nyomta befelé. Aztán egyszer csak teljesen bennem volt. Aztán Gazdám félig kihúzta, majd ismét tövig nyomva elkezdett baszni. Ez már majdnem ismerős dolog volt, hiszen nem egyszer basztak már hátulról, csak eddig mindig a pinámat.. Egy idő után abbamaradt a mozgás, és éreztem, hogy Gazdám belém lövi gecijét. Kisvártatva kihúzta seggemből Faszát. Leszálltam a bakról és elétérdeltem.
– Tisztíts meg! – hallottam a parancsot, és azonnal engedelmeskedtem. Utána pedig elmondtam, amit egy rabkurvának ilyenkor kell:
– Hálásan köszönöm, Gazdám, hogy arra méltatta haszontalan rabnőjét, hogy testét használta vágya kielégítésére. Alázatosan köszönöm, amiért seggbekúrt, és megengedte, hogy utána nyelvemmel megtisztítsam Faszát.
A szöveg után természetesen nem maradhatott el a kéz – és lábcsók sem. Gazdám ezután visszaült karosszékébe, és maga elé parancsolt.
– Most nem tisztíthatod ki a segged – közölte. – Addig marad benned a gecim, amíg magától ki nem megy. Megértetted, cafka?
– Igen Gazdám.
– Akkor búcsúzz! – vette le csöcsömről a csipeszeket.
Az előírt módon megcsókoltam lábát, és megvártam, míg felállhatok.
A következő nap ismét büntetéssel kezdődött: Gazdám szerint a köszönetnyilvánítás során többször is csók helyett megnyaltam. Nem lehetetlen, hogy így történt, hiszen a fájdalom miatt nem mindig tudtam elég finoman mozgatni nyelvem. Csipeszeket kaptam csöcsömre súlyokkal, pinámra (a kisajkakra és peckemre is egyet – egyet) súlyok nélkül. Ezen kívül fenekelést: a tegnapi bakon hasalva huszonöt „számolós” paddle – ütést. Pontosabban vagy harmincat: néhányszor ugyanis feljajdultam, és az ilyenek nem számítottak. Szerencsére nem tévesztettem el a számolást, és minden ütést külön megköszöntem; ezek a hibák ugyanis az egész fenyítés elölről kezdésével jártak volna. Egyszer húsznál rontottam el egy ilyet, úgyhogy az eredetileg kirótt 25 vesszőcsapás a valóságban több mint 50 volt!
A büntetés szokásos megköszönése után sajgó seggel, egyre jobban fájó csöcsökkel és pinával csúsztam Gazdám karosszéke elé, helyemre. Gazdám elszívott egy cigarettát, majd közölte:
– Ma a pináddal fogsz kielégíteni, ribanc! Feküdj az asztalra!
Odacsúsztam, felfeküdtem. Ki kellett tárulkoznom, majd a csipeszeket megfogva ki kellett nyitnom pinámat. Gazdám egy ujjal belém nyúlt, de nem talált elég nedvesnek, ezért pinámba nyomott egy kis síkosítót. Utána lenyalatta ujját (rossz íze volt), majd peckemről levette a csipeszt. Végül Faszát berakta továbbra is általam nyitva tartott pinámba. Ekkor elengedhettem a csipeszeket, melyeket Gazdám le is vett pinámról. A csöcsömön még mindig ott voltak, de most nem fájt annyira, hiszen a súlyok testemen feküdtek. Aztán éreztem, amint Gazdám kőkemény Fasza lassan kitölti pinámat. Aztán kicsit visszavonul, majd ismét kitölt: szóval Gazdám megbaszott, és végül belém lőtte gecijét.
Aztán jött a tisztogatás és a köszönet:
– Hálásan köszönöm, Gazdám, hogy arra méltatta haszontalan rabnőjét, hogy testét használta vágya kielégítésére. Alázatosan köszönöm, amiért megbaszott, és megengedte, hogy utána nyelvemmel megtisztítsam Faszát.
Gazdám visszaült székébe, én is elfoglaltam előtte helyemet.
– Természetesen a pinádból sem moshatod ki a gecimet, szuka!
Még megszabadította csöcsömet a csipeszektől és súlyoktól, majd elbúcsúztatott és magamra hagyott.
Ettől kezdve ez volt a „menetrend”. Gazdám megjött, valamiért megbüntetett, aztán kielégítettem, és eltávozott. A büntetés általában verés volt, valamilyen kiegészítéssel. Leggyakrabban a seggemre kaptam, de olykor csöcsöm vagy pinám volt a célpont. Az eszközök már nagyobb változatosságot mutattak: voltak különféle vesszők és pálcák, jópár paddle a tenyérnyitől a négyszer akkoráig, bőr paskolók többféle méretben és keménységgel, szíjak, fakanalak és nyeles hajkefék, vonalzó (elsősorban körmöshöz), gumibot (amivel csak kétszer kaptam, talpasokat), na és a korbácsok. Rövid és hosszú, puha és keményebb, bőrből, selyemből, kötélből, háromágútól egészen a kilencágúig.
A kiegészítés általában csipesz volt a csöcsömön, pinámon, súlyokkal vagy anélkül. De volt részem kikötésben is, legtöbbször az András – kereszten vagy az asztalon, plafonról lógatásban kezemnél fogva is, lábamnál fogva fejjel lefelé is. Előfordult, hogy Gazdám kikötve vagy lógatva korbácsolt meg. Ilyenkor bekötötte szemem és betömte fülem is. Sokszor még számat is kipeckelte, hogy ne tudjak jajgatni. Voltam gúzsba is kötve, hogy moccanni sem tudtam. És néha Gazdám viaszt folyatott rám égő gyertyáról. Egyszer Gazdám két látogatása közt végig pinámban és seggemben volt egy – egy műfasz, egy másik hasonló alkalommal pedig két vibrátor. Egy derekamra csatolt különleges bőrszíj tartotta őket bennem. Eleinte kellemesek voltak, később már kellemetlenek, a végén már egyenesen fájdalmasak. Az is előfordult párszor, hogy büntetésként egy hatalmas jégcsapot dugott Gazdám a pinámba, amely aztán bennem olvadt el. Két vagy három alkalommal a seggembe került jégcsap. Egyszer pedig – szintén büntetésből – „szárazon”, nedvesítés és hab nélkül borotválta le pinámat, ami nagyon rossz volt.
Gazdám leggyakrabban pinámat használta kielégüléséhez, de gyakran kellett leszopnom is, és olykor seggbekúrt. Volt, hogy a baszás vagy seggbekúrás után nem hagyott magamra, hanem kis idő múltán még le is kellett szopnom. Néha pedig mindhárom módon ki kellett elégítsem, általában seggbekúrás – baszás – szopás sorrendben.
Egy nap Gazdám, miután megbaszott, majd tisztára nyaltam Faszát, rám rakta a szemellenzőt, aztán négykézlábra parancsolt. Nyakörvemre rácsatolt egy pórázt, és felszólított:
– Gyere utánam!
Nehéz volt bekötött szemmel követnem, mert többször is irányt változtatott. (Csak később jöttem rá, hogy mindössze annyi történt: többször körbejárta velem a termet..) Aztán megálltunk, Gazdám levette a pórázt, és lekerült rólam a szemellenző is. Továbbra is négykézláb álltam, hiszen nem kaptam engedélyt arra, hogy feltérdeljek.
– Búcsúzz! – hallottam az ismerős utasítást. Leereszkedtem, megcsókoltam lábait, majd vártam az engedélyt, hogy felállhatok. Amikor a fény jelzett és felemelkedtem, meglepődve néztem körül. Egy ismeretlen szobában voltam. Nem volt nagy, talán két méter széles és négy méter hosszú, padlója ugyanolyan kő, mint azoké, amiket eddig ismertem, a falak is a már megszokott nyers, szürke beton. Viszont ágy volt benne. Igaz, csak egy kórházi vaságy, az ágynemű is mindössze egy lepedő, de ÁGY, és nem szalmazsák. A mosdó meg a WC ugyanolyan volt, mint eddig, de itt volt az asztal és az ülőke, amiket már ismertem. (Hogy ugyanazok – e, vagy csak pont olyanok, azt persze nem tudom.) Az asztalon pedig ott volt az ennivalóm – amióta Gazdám felavatta szájamat, az ételt mindig látogatása után kaptam – és egy papír. Rajta nyomtatott szöveg:
„Mostantól ez lesz a szobád. Ha az ajtó kinyílik, átmész oda, ahol eddig voltál, ott hozod rendbe magad, és a helyeden vársz rám!”
Ebben a szobában is sötétben voltam, leszámítva azokat a rövid időszakokat, melyek Gazdám látogatása előtt érkezését jelezték, meg amíg távozása utána ettem. És itt is kis vörösen izzó fénypontok jelezték ágyam meg a WC helyét.
Másnap azért kaptam büntetést, mert Gazdámnak többször is meg kellett rántania a pórázt, miközben új helyemre vezetett. Fejjel lefelé lógtam a plafonról, szétfeszített lábakkal, nyakamhoz bilincselt kézzel, bekötött szemmel és betömött füllel, miközben Gazdám pinámat és combomat korbácsolta. Amikor pedig már ismét térdeltem, kettős köszönetet mondtam:
– Hálásan köszönöm, Gazdám, hogy méltóztatott megbüntetni. És alázatosan köszönöm, hogy kegyeskedett haszontalan rabnőjét jobb körülmények közé helyezni, mint amilyeneket megérdemlek.
Nagyon ügyeltem rá, hogy a kéz – és lábcsók tökéletes legyen. Gazdám azonban nem mutatta jelét annak, hogy ezt észrevette volna (pedig biztos észrevette), hanem azonnal a bakra parancsolt és seggbekúrt. Miután tisztára nyaltam Faszát, és megköszöntem, hogy használt, nem bocsátott el, hanem helyemre küldött. Ő is leült karosszékébe, és közölte:
– Nem írtam meg, de mostantól miután elbúcsúztál, és felemelkedhetsz, azonnal mész a szobádba. Ha a fény jelzése itt talál, akkor egyrészt nem kapsz enni, másrészt itt töltöd a következő látogatásomig az időt, harmadrészt még meg is büntetlek érte. Megértetted?
– Igen, Gazdám.
– Jól van. Most pedig leszopsz!
Közelebb csúsztam Gazdámhoz, szopó pozícióba helyezkedtem, és szájammal kielégítettem. Csak ezután hagyott magamra. Amint felállhattam, siettem vissza szobámba. (Egyébként a későbbiekben sem történt meg soha, ne értem volna vissza, és valóban evés nélkül, a „kínzókamrában” kellett volna várnom a másnapot.)
Még kétszer kaptam új szobát Gazdámtól, mindig nagyobbat és jobbat, mint az előző. És mindkét alkalommal bekötött szemmel, pórázon, négykézláb sétáltatott az újba.. Amikor a következőt kaptam, már azelőtt tudtam, hogy idegen helyen vagyok, hogy lekerült volna rólam a szemellenző. Ennek ugyanis már nem kő, hanem linóleum borította a padlóját. Igaz, nem lehetett túl vastag, mert elég kemény volt így is, de mégsem kő. Berendezése olyan volt, mint az elsőé: vaságy, műanyag asztal és ülőke. A mosdó és a WC sem változott. Igaz, az ágyra most már volt egy kispárna is téve, és a vizesblokk egy spanyolfal mögött volt, méretre pedig olyan négy és félszer négy és fél méter volt a szoba, de ezek együtt sem jelentettek igazán nagy különbséget.
Az utolsó szobám már igazán más volt. Linóleum padló, kicsit puhább, mint az előző. A berendezés ugyanaz: vaságy, asztal, ülőke. Viszont volt egy fürdőszoba hozzá! Bár a szoba talán túlzás… inkább csak fülke, ajtó nélkül, csak a helyével, olyan kétszer két méteres nagyságban. Ebben volt a WC, persze ez is ülőke nélkül, a mosdó, és egy ZUHANY! Igaz, hogy nem mindig működött, de végre olykor meleg vízben mosdhattam. És végre megmoshattam a hajam. Már undorodtam tőle, olyan zsírosnak éreztem!
Persze mindkettőt megköszöntem, de Gazdám nem mutatta, hogy különösebben érdekelné. Ugyanúgy kaptam a büntetéseket, ugyanúgy használta a testem, mint addig. Verés és csipesz, ki – és megkötözés, lógatás, gyertya… kiszámíthatatlanul, hogy miért és micsoda. Ahogy az is kiszámíthatatlan volt, hogy mikor miként kell kielégítenem Gazdámat: baszás, seggbekúrás vagy szopás, csak egyszer vagy esetleg kétszer, netán háromszor. Soha nem mondta vagy mutatta, hogy meg van elégedve, csak a hibáimat jelezte és büntette. És mindig talált hibát, okot a büntetésre. Volt, hogy ugyanazért egyszer csak pár vesszőcsapást kaptam a seggemre, máskor meg komoly verést a pinámra. Volt, hogy négy – öt ottmaradt viaszdarabkáért csak néhány tenyeres és körmös volt a büntetés, máskor meg egyetlen egyért Gazdám ismét végiggyertyázta testemet. Ami persze azt is jelentette, hogy másodszor is végigvert.
Fogalmam sem volt, mennyi ideje vagyok már rabnő. Nem adott fogódzót sem az, hogy Gazdám mikor borotvál, mert előfordult, hogy két egymás utáni látogatása során is szőrtelenítette pinámat és hónaljamat. A lábamat is elég sűrűn gyantázta. Gondosan ügyelt rá, hogy testem mindig sima és szőrtelen legyen. Vérzésemet sem tudtam naptárnak használni, mert egyszerűen nem volt. Lehet, hogy az ennivalómban volt valami, ami leállította, mindenesetre, amíg ott voltam, egyszer sem volt. Amikor Gazdám később szabadon engedett, nagyon gyorsan helyreállt a normális ciklusom.
Egy napon aztán Gazdám a szokásosnál több hibát olvasott fejemre, és rettenetesen megbüntetett. Először fakanállal elverte a seggem, majd egész testemet bevonta viasszal, amit persze a szokott módon, veréssel távolított el. Aztán csöcsömre és pinámra csipeszek kerültek, minden addiginál nagyobb súlyokkal, és hosszan lógtam így az András – kereszten. Aztán ugyanannyit voltam teljesen gúzsba kötve, mert nagyon mocorogtam. Utána vakon, süketen és némán lógtam fejjel lefelé elég sokáig. Közben Gazdám alaposan megkorbácsolta pinámat. Majd lógtam kicsit a csuklóimnál fogva, miközben csöcsöm kapta a korbácsütéseket. „Zárásul” pedig kaptam még 25 „számolós” ütést a seggemre nádpálcával. Ami ez alkalommal több, mint 35 volt, mert – szerencsére még nagyon az elején – elrontottam a számolást, ráadásul a jajgatásért büntetőütést is kaptam, ami szintén nem számított bele a huszonötbe. Végül Gazdám először seggbekúrt, majd le kellett szopnom, aztán megbaszott, és ismét leszopatta magát.. Búcsúzás előtt még közölte, hogy működik a zuhanyom, majd magamra hagyott.
Ettem, majd alaposan lezuhanyoztam. Sokáig folyattam magamra a vizet, elgyötört testemnek jólesett a víz. Amikor lefeküdtem, azt hittem, megint olyan nehezen fogok elaludni, mint máskor ennyire komoly büntetés után, de szinte azonnal elnyomott az álom. Azaz álmodni nem álmodtam, legalábbis nem emlékszem rá.
Amikor felébredtem, valami furcsát éreztem. Az első pillanatban, még csukott szemmel, félig még alva, nem tudtam, mi a szokatlan. Aztán, még mielőtt kinyitottam volna a szemem, rájöttem: nem stimmel a fény, más, mint amit az utóbbi időben megszoktam. Testemen is éreztem valami furát, egyszerre ismerőst és szokatlant. És még egy furcsaságot vettem észre: hangokat. Hosszú ideig nem hallottam mást, mint vesszők, pálcák, korbácsok, paddle – ek és hasonlók suhogását, lánccsörgést, na meg a víz csobogását a mosdókagylóban, vagy a WC – ben, és ez más volt. Aztán amikor végre kinyitottam a szemem, hirtelen minden a helyére került. Egy erdei kunyhóban, pontosabban egy kirándulók kedvéért állított eső elől védő házikó padján feküdtem. Kint világos volt, bent félhomály, ez volt a szokatlan fény. Nem voltak rajtam a szíjak, a nyakörv, viszont abban a ruhában feküdtem, ami akkor volt rajtam, amikor valamikor az ősidőkben hazafelé tartottam a munkából. Rajtam volt az órám, a nyakláncom, mellettem volt szandálom és táskám. Egyedül tangám hiányzott. És most már beazonosítottam a hangokat is: az erdő szokásos zajai voltak, főleg madárfütty. Felültem, belebújtam a szandálomba, megfogtam a táskám. Ekkor vettem észre, hogy egy papírlap kandikál ki belőle. Kihúztam, és elolvastam a nyomtatott szöveget.
„Ha kilépsz az esőtető alól, egy tisztás szélén találod magad. A túloldalán indul egy ösvény, elindulsz rajta. Mintegy negyed óra múlva kiérsz az országútra, ott jobbra fordulsz, és kb. 10 perc múlva egy buszmegállóba érsz. Ha minden úgy történik, ahogy számoltam, akkor jó fél óra múlva jön egy busz, ami… – ba megy (nem írom le a város nevét, mert ma is ott élek). Felszállsz rá, és elmész a végállomásig. Ott beülsz egy taxiba, és bemondod a következő címet:… A házban megkeresed a… számú lakást (ezt sem írom le, ma is ez a lakásom).”
Arra nem volt nehéz rájönnöm, hogy Gazdám elkábított, és idehozott. Hogy miért kaptam ezt az utasítást, arról viszont fogalmam sem volt. Mindenesetre elindultam. Azt ugyan nem tudtam, miből fogom a buszt meg a taxit fizetni, de mikor benéztem táskámba, megláttam pénztárcámat is. De elég lesz – e a pénz, ami nálam van? Úgy emlékeztem, csak pár száz forint van benne, fémben, de amikor kinyitottam, a fémpénzeken kívül tízezer forintot találtam. Az ösvényre nem volt nehéz rálelni, és tényleg alig negyedóra múlva az országúton voltam. A buszmegálló is ott volt, és tényleg jött a busz. Egy órával később már meg is érkeztem. Beültem a buszpályaudvar melletti taxiállomáson egy taxiba, bemondtam a címet. Pár perc múlva ott is voltam. A ház valamikor a hatvanas években épülhetett, de jó állapotban volt. A megadott lakást az első emeleten találtam. Amikor megálltam előtte, a névtáblán meglepődve láttam a saját nevemet. Lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva volt. Eszembe jutott, hogy a táskámban ott kell legyen a kulcstartóm is. Ott is volt… de számomra ismeretlen kulcs volt rajta. Kipróbáltam, és nyitotta a lakást! Picike előszobába léptem be. Becsuktam az ajtót, körülnéztem… két „teli” és egy üveges ajtót láttam. Az egyik „teli” volt a legközelebb: benyitottam. A fürdőszoba volt. A másik mögött pedig a konyha. A szobába az üveges ajtó vezetett. Benyitottam, bár még mindig nem értettem semmit. A szoba be volt rendezve: szekrénysor, ágy, asztal, ülőgarnitúra; minden megvolt, amire általában szüksége lehet egy embernek. Az asztalon egy váza állt, nekitámasztva egy nekem címzett levél. Izgatottan bontottam fel: talán ez megmagyarázza az utóbbi órákat. És a papíron a már ismerős nyomtatás az alábbiakat közölte.
(Tehát 22 és fél hónap esett ki az életemből.) Úgy döntöttem, hogy szabadon bocsátalak, mától nem vagy a rabnőm. Szolgálataid jutalma ez a lakás, mely valóban a tied, ki van fizetve az utolsó fillérig. És szolgálataid jutalma az a 200.000 forint is, amit a szekrénysor bal oldali felső fiókjában találsz. A szekrényekben ott vannak a ruháid, és minden holmid, amid az albérletedben volt. És most a legfontosabb: hétfőn (ekkor csütörtök volt) … úr vár a… cégnél, ahol azonnal munkába állhatsz. (Ezt sem írom le, hiszen ma is ez a munkahelyem és a főnököm.)

“Zsófia!
Nem tudom, mennyire lepődtél meg, amikor magadhoz tértél. Azt sem tudom, mennyire csodálkoztál a bejárati ajtónál. De sejtem, hogy nem értesz semmit, tehát elmagyarázom.
Ma… van.
Természetesen ha nem akarod, semmit nem kell elfogadnod. Úgy döntesz, ahogy jólesik. Nem fogom sosem megtudni, mint ahogy te sem, hogy ki is vagyok valójában. Aki eladta a lakást, úgy tudja, hogy a nagybátyád; a cégnél szintén.Bár most már mindent értettem, mégsem értettem semmit. Miért engedett szabadon? És miért ajándékozott meg ilyen bőkezűen? A lakás legalább 5 milliót ér! És a berendezés sem két fillér volt. A szekrényekben tényleg ott volt minden holmim. A konyhában a hűtőszekrény feltöltve mindennel. És még állásom is van… egyszerűen hihetetlen volt. De igaz.
Élj boldogan!
Volt Gazdád”

Nem haboztam sokáig, úgy döntöttem, elfogadok mindent. Nincs senkim, olyan mindegy, hol élek és dolgozom! Hétfőn elmentem a céghez, ahol valóban vártak. Az utolsó nap kapott nagy verés nyomai ugyan megvoltak még, de csak a ruha alatt, aki rám nézett, nem látott semmit. A cégnél nem kérdeztek semmi mást, mint amit egy új munkaerőtől szokás. Nagyjából olyan munkakört kaptam, amiben korábban dolgoztam, úgyhogy hamar belejöttem. A fizetésem jóval magasabb volt, mint azelőtt. Gyorsan megszoktam és megszerettem kis garzonlakásomat is, amelynek fenntartása jóval kevesebbe került, mint amennyit az albérletért fizettem. Sosem érdeklődtem Gazdám után, nem akartam megtudni, ki is lehet valójában. Az biztos, hogy szadista; abban már nem vagyok biztos, hogy tényleg őrült, pszichopata lett volna, mint ahogy annak idején gondoltam. És az is biztos, hogy gazdag ember: sem azt a börtönt, ahol tartott, nem lehetett olcsó dolog elkészíteni, sem a „búcsúajándéka” nem vall szegény emberre. Mennyi pénze lehet, ha kétévenként elbocsátja a rabnőjét, és ekkora „végkielégítést” ad nekik?
A garzonházban, ahol lakásom van, szomszédaim főleg egyedülálló idős emberek, egyikkel sem kerültem közelebbi ismeretségbe. Ha összetalálkozunk, köszönünk egymásnak, esetleg aki befelé tart, mond valamit arról, hogy „hideg van”, „esik” vagy ilyesmi. Egyébként nem beszélgetek senkivel a lakótársak közül.
Közelebbi ismeretségbe kerültem viszont egy fiúval nem sokkal munkába állásom után. Munkába járás során figyeltünk fel egymásra, aztán megszólított, hamarosan együtt jártunk. Nemsokára le is feküdtünk egymással. Jó volt, ki is elégültem, valami mégis hiányzott. Hamarosan szakítottunk is. Ugyanígy jártam egy másik, majd egy harmadik fiúval is. Aztán, már ősszel, találkoztam valakivel.
Hétvége volt, nem volt kedvem főzni, úgyhogy elmentem egy étterembe. Korábban sokat hallottam róla, de még nem jártam benne. Nem volt túl közel a lakásomhoz, nem is volt olcsó, de úgy döntöttem, hogy közeledő névnapom alkalmából kirúgok a hámból. Megengedhettem magamnak, fizetésem jóval több volt, mint amennyit elköltöttem, és még az ajándékba kapott pénz nagy része is megvolt. Az étteremben kevesen voltak, főleg családok 2 – 3 gyerekkel, rajtam kívül csak egy asztalnál ült magányos ember: egy 32 – 33 éves férfi. (Jóval később megtudtam, hogy több: 42.) Nem nagyon figyeltem rá, mint ahogy másra sem. Rendeltem, hamarosan megkaptam az ebédet, és nekiláttam. Amikor végeztem a főfogással, kértem a pincért, hozza vissza az étlapot, szeretnék valami desszertet is. A pincér vissza is jött hamarosan, hozta az étlapot, amin szerepelt kedvencem, a Gundel – palacsinta, úgyhogy azt rendeltem. Rendelésem után a magányos férfi is magához intette a pincért. Amikor megérkezett a desszert, a pincér így szólt:
– Bocsánat, kisasszony, az az úr – és fejével a magányos férfi felé mutatott – azt kérdezi, megengedi – e, hogy átüljön önhöz?
– Ki az az úr? – kérdeztem meglepetten, és most először alaposan szemügyre vettem. Jóképű volt, elegáns, ülve is látszott, hogy magas, és arányos testalkatú.
– Csak annyit tudok, kisasszony, hogy törzsvendégünk, és mérnök.
És kicsit konzervatív, gondoltam magamban. Ez meglátszott öltözékén is, meg abból is kiderült, hogy nem ő maga jött hozzám, hanem a pincérrel üzent, mint a régi regényekben a jólnevelt úriemberek. Hirtelen kíváncsi lettem.
– Nem bánom, mondja meg az úrnak, hogy szívesen látom!
A pincér átment a férfihoz, aki felállt, és odajött hozzám. Bemutatkozott, és bocsánatot kért, hogy így megszólított (pedig nem is ő szólított meg), de ő rendszeresen idejár ebédelni, és még sosem látott, ráadásul én vagyok az egyetlen magányos nő, akit valaha is látott itt étkezni. Én is bemutatkoztam, és megkértem, hogy foglaljon helyet. Leült, és elkezdtünk beszélgetni. Sok minden szóba került, elárulta, hogy nőtlen, és már egy éve teljesen egyedül él. Én is elmondtam, hogy nincs senkim. Hamar kiderült, hogy a komoly korkülönbség ellenére érdeklődési körünk, ízlésünk nagyon hasonló: nagyjából ugyanazokat az irodalmi, zenei, képzőművészeti alkotásokat kedveljük mindketten. Megkérdezte, jártam – e már a városi múzeumban. Mikor elárultam neki, hogy csak nemrég lakom itt, és még elég keveset ismerek a városból, felajánlotta, hogy megismertet vele: ő itt született, itt nőtt fel, és pár évet leszámítva, amíg egyetemre járt, mindig itt élt. Örömmel elfogadtam ajánlatát, és meg is beszéltük, hogy másnap találkozunk a múzeumban.
Ettől kezdve sok időt töltöttünk együtt. Tényleg megmutatta a várost, és éreztem, hogy vonzódik hozzám. Nekem sem volt közömbös; úgyhogy egy esti program után az ő házában, az ágyban kötöttünk ki. Addig mindig rendkívül udvarias volt, mindig csak javaslatokat tett, de most hirtelen megváltozott. Szavai továbbra is udvariasak voltak, de határozottan utasított, hogy mikor mit csináljak. És olyan orgazmusom volt, mint még soha!
Amikor befejeztük, félig ülő helyzetbe emelkedett, és magához húzott. Aztán feltett egy kérdést, és én azt hittem, elájulok.
– Ugye te rabnő voltál?
A meglepetéstől csak dadogni tudtam.
– I…igen, de ho…honnan tudod?
– Megéreztem. Már korábban is volt néhány gyanús apróság, de attól kezdve, hogy ágyba bújtunk, már teljesen biztos voltam benne. Elmeséled?
Elmeséltem. Nagyjából azt, amit itt most. Lehet, hogy néhány részletet kihagytam és másokat elmondtam, de a lényeg ugyanez volt. A fél éjszaka ezzel telt el. Közben próbáltam rájönni, hogyan fogadja, de semmit nem tudtam arcáról leolvasni. Szótlanul simogatta a fejemet, hátamat, és hallgatta, amit mondok. Amikor befejeztem a mesélést, így szólt:
– Gyere velem!
Felkeltünk az ágyból, és úgy ahogy voltunk, pucéran, levitt a pincébe. Kinyitott egy vasajtót, és felkapcsolta a villanyt. Egy tökéletesen berendezett kínzókamrában voltunk. Nagyjából ugyanazok voltak benne, mint első Gazdáméban, de volt néhány ismeretlen eszköz is, míg mások hiányoztak. Meglepődtem: nem hittem volna, hogy ez az udvarias, régivágású úr is Master. Pedig az. Hagyta, hogy alaposan körülnézzek, majd megkérdezte:
– Lennél az én rabnőm?
És ekkor rájöttem, mi is hiányzott eddig, mióta kiszabadultam. Ez. Hogy valakié legyek, aki nem a partnert látja bennem, hanem a tulajdont. Aki nem kér, hanem parancsol. És aki megbüntet, ha hibázom. Úgyhogy szinte azonnal válaszoltam is:
– Boldogan, Gazdám!
És azóta az Ő rabnője vagyok. Kicsit másfajta Gazda, mint az első: amikor nem vagyunk együtt, mindketten éljük a magunk életét. Dolgozom, megvan a saját lakásom, de hetente két – három alkalommal délelőtt felhív, és magához rendel estére – éjjelre. Én pedig ilyenkor a munkaidő végén nem haza indulok, hanem hozzá. Kulcsom van a házához, bemegyek, egyenesen a pincébe. Mezítelenül, első Gazdámtól tanult módon térdepelve várok rá.. Amikor megérkezik, üdvözlöm, ő pedig számonkér, parancsol és büntet.
De találkozunk máshol is. És olyankor ugyanolyan kedves és figyelmes, mint ismeretségünk elején. Aki ilyenkor együtt lát minket, egyszerűen egy boldog párnak hihet, nem is sejtheti kapcsolatunk igazi lényegét. Sőt, még házában is csak a pincében vagyok rabnő, mindenütt máshol teljesen egyenrangúként kezel. Olyankor is, ha a hálószobában szeretkezünk, bár természetesen irányítani ilyenkor is ő irányít.
Másban is máshogy viselkedik. Mindig azonnal bünteti a hibáimat, amelyeket nem tudok elkerülni; van ugyanis néhány egymásnak ellentmondó alapszabálya, amelyek közül valamelyiket muszáj megsértenem. Olyankor pedig természetesen jön a büntetés: verés, csipeszek, kikötözés. Seggem, csöcsöm, pinám az elsődleges célpont. Persze előfordul az is, hogy egész testem végigveri.. Ismerősök a veréshez használt eszközök is: vesszők, korbácsok, fakanalak, vonalzók; azok a műanyag – , fa – és fémcsipeszek is, melyek csöcsömre és pinámra kerülnek önmagukban vagy súlyokkal. A kikötözéshez használt bőrbilincsek is ismerősként szorítják csuklómat, bokámat, a nyakörv gyengéd szorítása is megszokott csakúgy, mint a húsomba vágó kötelek. Természetes és megszokott a térdeplés, a térden csúszás; magától értődő a kéz – és lábcsók, a mindenért köszönetmondás is. Gyertyát új Gazdám nagyon ritkán használ, de néha elektromos árammal okoz fájdalmat. Nem szokta betömni a fülemet, és a látásomat is ritkán korlátozza, annál többször van számban a gag – ball. Arra viszont nagyon ügyel, hogy ruhából kilátszó testrészeimen soha ne legyen látható nyom; ahol pedig mégis van, azt csak mi látjuk, és a legközelebbi találkozásunkra már elmúlik. És következetes: ugyanazért mindig ugyanazt a büntetést alkalmazza. Viszont kapni is kapok tőle: minden alkalommal eljuttat a csúcsra. Igaz, általában csak akkor, ha én már kielégítettem őt; és sosem kúr seggbe, csak pinámmal vagy számmal kell kielégítenem.
De boldog vagyok, és remélem, még sokáig lehetek Uram és Parancsolóm, Hardmaster alázatos, engedelmes rabkurvája.