1. A matriarchális kor Istennői – Az Istennő-vallás, vagyis a Nőnek mint Istennőnek (Istennő-Kurvának) az imádása, egyszerre ősi és modern jelenség. Az ősi és a modern Istennő-vallás is a Nő felsőbbrendűségén és imádandóságán alapul: hiszen a Nő a férfi számára valójában mindigis Istennő és Úrnő (Diva et Domina) volt, mégpedig a maga jelenvaló, földi, hús-vér testi mivoltában – s az ősi-új Istennő-vallásban ilyenként imádják a Nőt és a Nőket a férfiak. Az ősi matriarchális időkben a legfőbb istenség a Nagy Istennő-Domina (Magna Mater, Nagy Anya-Istennő) volt, de más Istennőket is, mint a Nagy Szűz-Istennő és a Nagy Asszony-Istennő (Artemisz–Diána, illetve Istár–Ízisz–Aphrodité–Vénusz) tiszteltek és imádtak. Az ilymódon imádott Istennőknek az Istennő-tisztelet során a Papnők természetesen férfiakat (főleg fiatal szűzfiúkat) áldoztak; de később már csak a levágott hímtagjukat, még később csak a lemetszett előbőrüket. Az ősi kultikus szobrok hatalmas-idomú, erős és buja Asszonyokat mutatnak, a férfiak azonban törpék vagy véznák, csak a falloszuk hatalmas: az Istennőknek (a Nőknek) ugyanis nyilvánvalóan az volt belőlük a fontos.

Hiszen a Nagy Istennő imádása természetesen az égi megjelenésformája volt a földi Nő-uralomnak, s a férfi-áldozatok fokozatos racionalizálása is megfelelt ama józan asszonyi megfontolásnak, hogy a férfit illetve a hímtagját is kár lenne feláldozni, ha a férfi maga jól szolgálhat eunuch-rabszolgaként az Isteni Nőnek, körülmetélt pénisze pedig persze mégjobban a Szent Pinának. Az Istennő-kultusz során a férfiúkat 14 éves koruktól kezdődően rendszeresen berendelték valamelyik Istennő templomába szolgálni. Előszörre 1 teljes hónapig, később a Papnők által évente megszabott ideig (fiatalabbak 1-2 hétig, idősebbek 1-2 napig) kellett a Nők rendelkezésére állniuk: nappal a templomba betérő Asszonyok és Lányok kedvére és élvezetére, éjjel a templomi Pap-Nők és az előkelő Vendég-Hölgyek nagy Istennő-tiszteleti orgiáihoz.
Az Istennő-Anya (Magna Mater) mint minden család szimbolikus feje állt Matrónaként a kultusz hierarchiájának csúcsán – a földi család mintájára, ahol, mint föntebb már láttuk, szintén az Asszony volt a férjein uralkodó családfő. A fiatal Szűz-Istennők (mint Artemisz és Diána) a fiatal földi Szűz-Leányokat jelenítették meg, akik nagy Szűz-kurválkodásaik közben a férfiak szexrabszolgává-tételében és erotikus gyötrésében lelik élvezetüket. Az érett Asszony-Istennők viszont, miként a földi érett Asszonyok, amint a mítoszokból kitűnik, gátlástalan szexuális életet éltek: a történetek szerint ifjú szeretőik száma egyszerűen végtelen, miközben ugyancsak ifjú hősök egész sora áldozza fel értük az életét. A mezopotámiai Istár, az egyiptomi Ízisz, a görög Aphrodité, a római Vénusz nemcsak ősibb istenségek, mint a későbbi istenvilág férfitagjai, s nemcsak alávetik maguknak a férjeiket, de gátlástalan Istennőként megjelenő Úrnő-Kurvák is. Nyilvánvalóan úgy, ahogyan a matriarchális időkben a földi Fejedelem-Asszonyok (illetve általában a földi Asszonyok) is a férjeiket diadalmasan alávető és az értük boldogan meghaló fiatal szeretők tömegét elfogyasztó, gátlástalanul szexelő és kurválkodó Úrnők voltak. Az „Asszony” szó egyébként önmagában is azt jelenti: Fejedelem-Nő – tudniillik férjeinek és általában a férfiaknak a teljhatalmú Fejedelem-Nője.
2. Modern Istennő-kultuszok –  A patriarchális rendszerben az Istennők tisztelete háttérbe szorult: az ősi Nő-uralmi hagyományokat az ókorban a Baccháns-Nők őrizték tovább a kultikus szex-orgiáikon, a középkorban pedig a misztikus Tündér-regékben és Boszorkány-kultuszokban szintén továbbélt az Imádandó Nő alakja. Bár a hivatalos patriarchális szellemiség tiltotta és üldözte, a férfiak mégis mindig boldogan vetették magukat a Diadalmas Kurvák uralma alá az ilyen kultikus Tündér/Boszorkány-szertartásokban és a nagy Boszorkány-szombat Nő-szexorgiákban – amelyek egyébként nyilvánvalóan az összekötő kapcsot jelentik az antik Nő-bacchanáliák és a modern Hölgy-csoportszexelések között. Ugyanígy megjelent az Istennő fenséges alakja a középkorban a Madonna mint éjszakai Hold-Úrnő imádatában, és persze a földi Menyecske-Madonnák éjszakai imádásában is a teliholdnál – hiszen „Madonna” egyszerűen azt jelenti: Asszonyom/Úrnőm. Az ókori Istennők mind éjszakai Hold-Istennők voltak, s az Égi Madonnához írt Hold-himnuszok burkolt formában ezt a hagyományt vitték tovább. A földi Menyecske-Madonnák pedig, buja asszonyi testüket mezítelenül tárva fel a misztikus teliholdnál és fürösztve meg a mennyei holdfényben, ilyenkor igazi Madonna-Kurvaként fogadták hűséges férjük és rajongó szeretőik imádatát.
A modern korban, mely a Diadalmas Nők számára újra megteremtette a teljes szexuális szabadságot, természetes módon újjáéledtek az ősi matriarchális szokások. A fejlett nyugati társadalmakban (elsősorban Amerikában, de Európában is) új Istennő-egyházak alakultak, amelyekben az Isteni Nőt a maga szentséges testi mivoltában, vallási-erotikus szertartások keretében tisztelik a férfiak. Az Istennő-egyházak hívei egyre többen vannak: a Nők büszkén imádtatják magukat Istennő-Kurvaként, a férfiak pedig áhitatosan imádják őket. Az Istennő-vallás tanítása szerint ugyanis minden Isteni Nő a Nagy Istennő inkarnációja, maga is Úrnő és Istennő (Domina et Diva), egyben férfileigázó Hódító Kurva, aki az Istennő-gyülekezeti szertartásokon nemcsak eljátszhatja a Domina-Papnők vagy a Diva-Istennő szerepét, de a gyülekezeti férfiakat (ún. „hím-tagok”) is Dominaként és Divaként maga alá vetheti.
3. A Nőknek mint a Nagy Istennő inkarnációinak imádása –  A beavatásra váró férfiakat – miután Úrnőjük parancsára egy elhagyott helyen órákon át, meztelenül és farkuknál-kikötve, meditáltak a Nők magasabbrendűségéről – a Papnők (Dominák) kéjes kínzásoknak és próbáknak vetik alá, hogy megmutassák az Istennő végtelen hatalmát (vallási-erotikus Nő-szadizmus), a férfiak pedig minden szenvedést és megaláztatást boldogan elviselnek, hogy bizonyítsák az Istennő iránti határtalan imádatukat (vallási-erotikus férfi-mazochizmus). A Domina-Papnők nem képeznek külön papnői kasztot, hiszen bármelyik Istennő-gyülekezeti Hölgy bármikor eljátszhatja a Domina szerepét. Mivel a dévaj Hölgyikék ezt a szerepet nagyon élvezik, hiszen minden Nő élvezetét leli a férfiak kéjes gyötrésében, a beavatásra váró férfiak kipróbálására a gyülekezeti Hölgyeket rendszeresen kisorsolják. Így minden pajzán Delnő sorra kerül, s kiélvezheti, hogy a kezei közé került és neki kényre-kegyre kiszolgáltatott, a Nő eksztatikus imádásában és a Nővel szembeni totális megalázkodásban ilyenkor valóban maximális teljesítményre törekvő férfiak korlátlan hatalommal bíró Úrnője és a sorsáról végső ítéletet mondó Istennője lehet. A meditáció és a próbák nyomán eksztázisba jött férfiak egész lelkükkel hiszik és vallják, hogy a férfi élethivatása a Nő (pontosabban: a Nő mint Kurva) Úrnőként való szolgálata és Istennőként való imádása, s így méltóvá lesznek rá, hogy a gyülekezet alázatos „hím-tagjai” legyenek.
A gyülekezeti Úrnő-beavatási szertartásokon az Új Úrnők előszöris, a Nő-uralom jelképeként, a Papnőktől korbácsot kapnak a kezükbe. A térdencsúszva eléjük járuló férfiak ünnepélyesen megcsókolják az Új Úrnőnek-Istennőnek most jelképes piedesztálként szolgáló cipőjét, a női szentségeit (a Szent Punciját és a Mennyei Seggét) rejtő bugyiját, végül a korbácsát mint a férfiak fölötti szexuális uralmának szimbólumát: vagyis a hagyományos, közismert Úrnő-fétiseket. Ezután újabb ceremónián sor kerülhet az új „hím-tagok” szertartásos beavatására: kedveltek például beavató szertartásként az olyan Hölgy-játékok, mint a „hímvesszőzés” vagy a „hímvesszőfutás” és más hasonló ünnepi játékok. Az új Úrnők végső szertartásos beavatásán minden új Úrnő-Hölgy szex-varázsital „natúr-pezsgőt” ürít a férfiaknak egy bili/komba, amit aztán a férfiak ünnepélyesen az új Hölgy-Úrnő tiszteletére ürítenek.
Az Istennő-tiszteleteken a férfiak mint a Nagy Istennő élő, hús-vér inkarnációit imádják az összes gyülekezeti Hölgyeket, akik azután tetszésük és kedvük szerint, ha akarják, a kegyeikben részesítik őket. Az Úrnők közül ünnepi alkalmakkor – egy istennői „epifánia” (rituális vetkőzés) bemutatása után egy piedesztálon a sorra eléjük járuló és őket sorban imádó férfiaknak – egyet külön is megválasztanak a férfiak az Istennő szerepére. Ezt a Hölgyet az összes gyülekezeti „hím-tagok” ilyenkor alázatos hódolattal imádják mint az Istennő megtestesülését, s egyikük abban a kegyben is részesül, hogy a Nagy Istennő (mint Istennő-Kurva) őt az egész Istennő-gyülekezet színe előtt a magáévá teszi, s egy hatalmas „istennői nászágyon” addig szexel és hancúrozik rajta, amíg a boldog férfi (majdnem) kéjhalált hal alatta.
A további szertartások során a férfiak általában az ún. rituális „öt csókkal” illetik az összes Istennő-Hölgyikék gyönyörűséges mezítelen testét: az Úrnő-Kurvák elé leborulva sorra megcsókolják a Nő lábát, térdét, combját, vulváját és tomporát. (Ezt a nagyon ősi hagyományú „öt csók” szertartást egy modern amerikai Istennő-egyház magyar származású alapító Úrnője vezette be újra a modern Nő-imádás ceremóniái közé.) A férfiak továbbá ünnepélyes nedv-áldozatot is bemutatnak a Nagy Istennőnek és az Istennőknek a Hölgy-koszorú oltáránál és a Papnők kezei között – ha pedig az éppen kurválkodó Úrnőjük otthon bezárta őket, akkor az Úrnő-Istennő egész-alakos aktképével díszített házioltárnál.
Mindennek ceremoniális betetőzéseként az Isteni Örök Nő (vagyis az Istennő-egyház valamennyi istennői Hölgy-Kurvája) előbb – mágikus kéz- és láb-„rátétellel” a férfi péniszén – átárasztja istennői kegyét az erre immár hívői alázatukkal méltóvá lett, „macho”-bűneiktől megtisztult férfiúkra. Azután egy ünnepélyes nagy „szerelem-lakomán” – mely természetesen egy hatalmas Hölgy-bacchanáliával és Bestia-orgiával van egybekötve – kegyesen (a farkuknál fogva) „felemeli” magához az így üdvözülő boldog férfiúkat. Végül pedig, szertartásosan megülve őket, és a Szent Puncit ünnepélyesen a péniszükbe installálva, egy csodálatos – a férfi számára eksztatikus elragadtatással járó – Hölgy-misztériumban „egyesül” velük, mint bár Mezítelen, ámde mégis (ti. álarcot viselő) Ismeretlen Istennő. Minden Nő uralom cikk itt