Amerikai pite: A találkozó

Hogy is kezdődött? A női nemi szervet egy forró pitéhez hasonlították, majd az első szexről ábrándozó és rendszeresen magához nyúló Jim kapva kapott az alkalmon, amikor édesanyja efféle finom sütit készített. Mit mondjak, örömrúdját alaposan belemerítette a pitébe. A film bővelkedett az alpári, altesti poénokban, amelyeket képesek voltak úgy tálalni, hogy a néző nagyokat derüljön ezeken a jeleneteken.
Mint a legtöbb gimis srácokat és csajokat középpontba állító filmben itt is a szex és az ártatlanás elvesztése volt a legfőbb téma. Jim haveri köre nem akart szüzen főiskolára/egyetemre menni, próbálkozásaikon, csetlés-botlásaikon jól szórakoztunk, végül így vagy úgy, de mindenki elérte a nemes célt. A csapatot a közönség még kétszer visszatapsolta, habár a harmadik felvonás is szép eredményeket tudott felmutatni a stúdió (helyesen) úgy döntött, hogy inkább más szereplőkkel, DVD-n tartja fenn a köztudatban a franchise nevét. Végül csak összetrombitálták Jasont Biggst, Seann William Scottot és a többieket még egy folytatásra.
Történet? Arról nem igazán beszélhetünk. A nagy csapat egy közelgő osztálytalálkozó miatt fut ismét össze, nagyjából ennyiben ki is merül a sztori. A karakterek nem igazán változtak az évek alatt, persze öregebbek lettek, talán kicsit tapasztaltabbak is, de szembeötlőbb átalakuláson egyikük sem ment keresztül. Jim továbbra is szerencsétlenkedik, a sors (és a forgatókönyvírók) folyamatosan kibabrál vele, így nem tud békésen magához nyúlni vagy éppen a meztelen szomszédot próbálja hazajuttatni úgy, hogy szülei ne vegyék észre. Más részről már ő ad tanácsokat édesapjának, aki továbbra is próbálna elsütni néhány bölcsességet. Finch továbbra is ábrándozva tekint maga elé, Oz karrierje viszont szépen ível felfele, menő riporter, de nem igazán boldog. Stifler pedig…nos, ő az, aki szemernyit sem változott. A régieken kívül akad néhány új arc is, örülhetünk Katrina Bowdennek (mert gyakran mutatkozik bikiniben), felbukkan Rebecca De Mornay és Charlene Amoia is okoz pár kellemes pillanatot.
Jimék szomorúan konstatálják, hogy felnőttek, a gimis bulik helyett a munkára koncentrálnak és irigykedve lesik a tiniket. A lányoknak feszes bőrük, kemény mellük van, a srácok meg olyan szemtelenek, amilyenek ők is voltak (főleg Stifler). Az idősebbek számára a tinivilág a szabadságot, az önfeledt szórakozást jelenti, amikor több idejük jutott a testiségről ábrándozni. Természetesen a szextémából nem vettek vissza, bár igaz, ami igaz, hogy inkább a hirtelen fellángolásokra és a „de jó lenne romantikázni” helyzetekre redukálódott a dolog és nem feltétlen arról ábrándoznak, hogy ágyba vinnének valakit.

A Kalandférgek 2 rendezőire hárult a feladat, hogy bebizonyítsák az Amerikai pitében van annyi, hogy ismét elszórakoztasson minket. Kijut bőven az altáji és ízléstelen poénokból, azonban egyik sem tartozik a kínos kategóriába és a karakterek is hozzák a tőlük elvárhatót. Sajnos akad néhány rövidebb üresjárat és egy-két helyzet, ahol elfért volna egy humorbomba, de mégsem éltek a lehetőséggel. Be kell vallani, hogy a film élvezetéhez nagyban hozzájárul az erős nosztalgiafaktor. Egyszerűen jó újra látni azt a csapatot, akik régen sok kellemes pillanatot okoztak és bizony rengeteg olyan szöveget sütöttek el, amelyek sokszor idéztek, ismételtek. Az alkotók nem bízták a véletlenre, minden egyes lehetőséget megragadtak a célzásokra, az utalásokra és gátlástalanul élnek a lehetőségekkel. Igen, érződik, hogy túlerőltetik, de sebaj, jól esik. 75 %-ot kap, mindenesetre úgy vélem, hogy önálló filmként nem állná meg a helyét, az első részek ismerete nélkül nem lenne ekkora élvezeti értéke. A folytatás lehetőségét megpendítik, de talán jobb lenne itt abbahagyni. Jó volt a múltidézés, de ugyanez volt a helyzet a John Ramboval vagy a Halálos fegyver 4-gyel: Öröm volt látni, hogy jól vannak hőseink, de következő rész nem kellene. Fejezzék be szépen. Filmdroid.blog.hu