Kémnők

A szexre és a szerelemre is hagyományosan építenek a titkosszolgálatok. Könnyen lehet, hogy sokak után az amerikai hírszerzés főnökének bukását is ez okozta.
„A nők erre a szolgálatra igen kitűnően használhatók, még pedig mind a tisztességes, mind pedig a romlott nők, és pedig azért, mert fellépésük és szereplésük nem kelt gyanút, és olyan alkalmakkor is fel tudnak fedni titkokat, amikor a férfiak tudománya csődöt mond.” A katonai hírszerzés módszertanával kapcsolatos idézet egy, az egyetemi nemzetbiztonsági képzésben máig használatos munkából, Pilch Jenő hadtörténész 1936-os könyvéből való, amely nem hallgatja el az ellenvéleményeket sem: „a kémkedés a lehető legridegebb, legtárgyilagosabb foglalkozás, amelyhez elsősorban férfitapasztalatok és férfiidegek kellenek”.

Az efféle férfipárti vélemények azóta kisebbségbe szorultak. Manapság női ügynökök a ranglétra csúcsára is eljuthatnak, Stella Rimington 1992–1996 között az angol katonai elhárítás, az MI5 főigazgatója volt. „A nők jobban kezelik a konfliktusokat, nem támadnak azonnal, mint a férfiak” – elemezgeti Spy Ladies (Kémhölgyek) című, 2006-os könyvében Wilhelm Dietl, a német titkosszolgálat egykori munkatársa annak hátterét, hogy miért foglalkoztatnak egyre több nőt e szakmában – bár korántsem mindenkit erotikus küldetésben.
Anői vonzerő sokszor hatásosabbnak bizonyul bármilyen szupermodern fegyvernél – véli Bebesi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetbiztonsági intézetének adjunktusa. Nem véletlen, hogy kémgyanú lengi be azt a – lapzártánkkor még tisztázatlan – nőügyet is, amely lemondásra kényszerítette az amerikai hírszerzés, a CIA főnökét, David Petraeust, és amely miatt feszegetik egy másik tábornok, John Allen afganisztáni főparancsnok, továbbá Frederick Humphries FBI-ügynök félreérthető kapcsolatait is.
Petraeus szeretője, Paula Broadwell állítólag újságíróként, és nem titkos kapcsolatként vált jól értesültté katonai ügyekben, de a sokszög egy másik szereplőjéről, Jill Kelleyről egyelőre nem tudni, miért kereste egyenruhások társaságát. Igaz, ha fontos közéleti szereplőkről van szó, a gyanú is elég lehet, illetve a közvéleménynek nem is kötik feltétlenül az orrára, mi történt, illetve történhetett volna, ha nem vizsgálják ki a dolgot. Hazai példa lehet erre a 2005-ös Mucuska-ügy. A sajtóban az a híresztelés terjedt el, hogy egy Romániából áttelepült magyar házaspár kémkedett, a feleség minisztériumi vezetőkkel is intim kapcsolatba keveredett. A közvélemény mindmáig nem tudja, hogy a gyanú beigazolódott-e.

A hírszerzés és a szex összefonódásával kapcsolatban a holland Mata Harit, a száz évvel ezelőtti táncos- és kémnőt emlegetik a leggyakrabban, aki „mestere volt a saját személye körüli legendagyártásnak és a pucérsággal való hírnévkeltésnek, kémnek ugyanakkor nem volt túl jelentős, de sok magas rangú emberrel volt jóban” – foglalta össze Bebesi. Kivégzését 1917-ben nem annyira nemzetbiztonsági ártalmassága indokolta, hanem inkább az, hogy a franciák példát akartak statuálni a világháborús időkben. Az sem igaz, hogy a női ügynököknek kizárólag lepedőakrobatáknak kell lenniük: a második világháború egyik leghíresebb brit kémnője, Nancy Wake azzal is kitűnt, hogy franciaországi bevetésén állítólag puszta kézzel ölt meg egy német katonát.
Tipikus szexügynöki feladat viszont közéleti személyiségek lejáratása. Napjainkban például az orosz titkosszolgálat nyúl gyakran ahhoz az eszközhöz, hogy kompromittáló fotókkal próbálja ellehetetleníteni a nemkívánatos ellenzékieket, újságírókat. Szovjet utódállamokban is ismert a módszer: a belorusz titkosszolgálat lejárató akcióját sejtették a mögött a máig tisztázatlan eset mögött, amikor tavaly az interneten kellemetlennek szánt videók jelentek meg a minszki magyar nagykövet feleségéről egy állítólagos olasz szerető társaságában. Az efféle megbízatások sajátos, belső ellenőrzésre szánt változata, amikor saját embereinek megbízhatóságát teszteli kémnők bevetésével a titkosszolgálat.
A lejáratás és a gazdasági hírszerzés különféle variációi napjainkban is minduntalan produkálnak hasonló eseteket. Ian Clement, a londoni főpolgármester helyettese például abba bukott bele, hogy a pekingi olimpia napjaiban hagyta magát elcsábítani, és az ágya körül matató kínai kémnő londoni fejlesztési terveket szedett ki a papírjai közül és az okostelefonjából. Mintegy a módszer hatékonyságát igazolva, Clement röstelkedve ismerte el, hogy csak magát hibáztathatja, mert a titkosszolgálat előre figyelmeztette az efféle csapdákra. Idén augusztusban szellőztették meg ausztrál lapok, hogy évekkel ezelőtt a vietnami titkosszolgálat egy ezredese Elizabeth Masamune ausztrál gazdasági diplomata kegyeibe férkőzve szerzett üzletet.
Mint az említett esetek egyike-másika is jelzi, a titkosszolgálati zsargonban pillangókként emlegetett női csalik talán kevésbé ismert párjai a Rómeók, akik szexszel és érzelmekkel hálózzák be a nőket. A műfaj máig legismertebb képviselői az NDK titkosszolgálata, a Stasi emberei. Őket fontos nyugatnémet kormányhivatalok, sőt a titkosszolgálat olyan titkárnőire állították rá, akiket terepszemle nyomán érzelmileg labilisnak, kapcsolatokban szegénynek találtak, vagyis a Rómeóknak elsősorban lelki támaszról kellett gondoskodniuk. Ha a titkárnők lelkében a szerelem túl heves lett, akkor titkon házasságot is köthettek. Ilyenkor semleges skandináv templomban, lelkészként és tanúként megbízható kommunistákat szerepeltetve a Stasi teljesen igazinak tűnő álesküvőt szervezett.
Az NDK titkosszolgálatának iratait kezelő levéltár honlapján olyan oktatási segédlet is látható, amely a legjobban megcsapolható információforrások, a nyugatnémet titkárnők jellemző tulajdonságait vette számba. A felkészítést olyan módszerek is szolgálták, hogy a behálózott nők szerelmes leveleit a kedvesnek mutatkozó pasik nyomban továbbították értékelésre a Stasi pszichológusainak. A titkárnők közül sokan csak a német egyesítés után lepleződtek le. Akkor nemcsak leveleik elárulása forgatta meg a szívükben újból a kést, hanem az is, hogy a bírósági tárgyalásukon a tanúként megidézett szeretők, vőlegények, sőt férjek halvány nyomát sem mutatták egykori, tettetett érzelmeiknek.
A Rómeó-módszer alapozta meg a múlt század egyik leghíresebb politikai merényletét, Lev Trockij meggyilkolását is. A szakadárrá nyilvánított, a szovjet kommunista párt legmagasabb köreiből száműzetésbe kényszerített vetélytársat Sztálinék még külföldön is veszélyesnek tartották. Az NKVD titkosszolgálat Ramón Mercader spanyol kommunistát is felbérelte a merényletre. Ő egy belga diplomata fiának kiadva magát, 1938-ban Párizsban összeismerkedett Sylvia Ageloff-fal, Trockij egy amerikai hívével. Eljegyzés lett a vége, a pár 1939-ben együtt bukkant föl Mexikóban, ahol Ageloff titkárnői teendőket látott el Trockij mellett. Bár 1940 májusában egy merényletkísérlet miatt Trockij már gyanakvó volt, a kapcsolatra való tekintettel Mercader bejuthatott az addigra alaposan őrzött villába. E látogatások egyike alkalmával került elő a legendás jégcsákány, amellyel szétroncsolta Trockij koponyáját. A megtévesztett Ageloffot fölmentették, Mercader húsz évet töltött börtönben – írja a HVG.
Az egyik legismertebb, állítólagos kémnő, Mata Hari ma igazi PR-szakember lenne. Minden volt, csak nem szép, mégis megbabonázta az embereket. Mestere volt a saját személye körüli legendagyártásnak és a pucérsággal való hírnévkeltésnek. A mai napig nem tudni, hogy valóban kémkedett, vagy csak túl sok magas rangú emberrel volt jóban. Rajta kívül viszont léteztek olyan nők a történelemben, akik nemcsak éles eszükkel és bátorságukkal bénították meg a vélt vagy valós ellenséget, hanem elbűvölő szépségükkel is.
Nancy Wake (1912-2011) – A „Fehér Egér” fedőnéven ismert új-zélandi születésű kémnő idén augusztusban, 98 éves korában hunyt el. A második világháború kitörésekor Franciaországban élt a férjével, az ország elfoglalása után a francia ellenállás hírvivője lett. Mivel ügyesen kitért a lebukás elől, a Gestapótól a „Fehér Egér” nevet kapta. A félelmetes erejű, villámló tekintetű „ausztrál bombázó” – ahogy egyik kolléganője nevezte – 1943-ra a Gestapo legkeresettebb embere lett, 5 millió frank vérdíjat tűztek ki a fejére. Hőstetteit hosszan lehetne sorolni, az egyik legismertebb történet róla az, amikor – a legenda szerint – puszta kézzel ölt meg egy SS őrt. A férje mindig mellette állt, akkor sem árulta el, amikor a németek halálra kínozták, hogy információkat csikarjanak ki az asszonyról. A nő erről csak a háború végén szerzett tudomást, és innentől saját magát vádolta a történtek miatt. A háború után rengeteg kitüntetést kapott és másodszor is férjhez ment. Életéről hamarosan film készül.
Margaret Kemble Gage 1734-1824 – Az amerikai születésű nő férje az a Thomas Gage angol tábornok volt, aki a brit seregeket vezette az amerikai függetlenségi háborúban. Nem csoda, ha az asszony nehezen tudott dönteni, kihez legyen lojálisabb: a hazájához vagy a férjéhez. Volt, hogy nem sikerült jól egyensúlyoznia. Korabeli bizonyítékok vannak arra, hogy Mrs. Gage többször kiadta férje haditerveit az amerikai hazafiakból álló szerveződés vezetőjének. Amikor a dolog kiderült, Thomas Gage felparancsolta asszonyát a Charming Nancy fedélzetére, és hazavitette Angliába.
Josephine Baker (1906-1975) – Joggal hihetnénk, hogy a „Fekete Gyöngy”, a „Kreol Istennő” ereje letaglózó előadásaiban vagy lenyűgöző szépségében rejlett. Pedig az esze nélkül ő sem tudta volna támogatni a francia ellenállást. A második világháború alatt már elismert előadóművész-énekes Franciaországból Portugáliába juttatott el titkos hadüzeneteket úgy, hogy ezeket láthatatlan tintával írta fel a kottáira. Még a második világháború idején kitüntették, ezzel ő lett az első amerikai származású nő, aki megkapta a legmagasabb francia katonai elismerést.
Hedy Lamarr (1914-2000) – Aki egy pillanatig is gondolkodik azon, hogyan lehet valaki elképesztően gyönyörű és félelmetesen okos, annak elég csak Hedy Lamarr színésznőre gondolnia. A bécsi születésű, négy nyelven folyékonyan beszélő szépségnek Hollywoodban nem nagyon kellett megszólalnia, így is levett mindenkit a lábáról. A színésznő első férje egy osztrák fegyvergyáros volt, így az asszony eleget tudott a torpedókról és egyéb haditechnikai eszközökről. Valahogy segíteni akart a szövetségeseken, akikről tudta, hogy túl sok torpedót vesztettek a háborúban. Egy avantgárd zongoristával a torpedók rádióvezérlését lehetővé tevő adóberendezést fejlesztettek. Ráadásul azt is kitalálták, hogyan védjék le a jeleket az ellenségtől. Nem volt kém, az ellenség ügynökeinek tett volna keresztbe a találmányával. Bár már 1942-ben megkapták a szabadalmi jogot, a haditengerészet csak 1962-ben alkalmazta először a szerkezetet, amelynek ötletén ma például a bluetooth kapcsolat alapul.
Noor Inayat Khan – 1944. szeptember 13-án egy gyönyörű és fiatal indiai hercegnő holtan zuhant a dachaui koncentrációs tábor földjére, ahol agyonlőtték. Utolsó leheletével azt kiáltotta: „Szabadság!” Churchill kémhercegnőjéből tízhónapos kínzása alatt sem tudtak kiszedni semmit. A németek Nora Baker néven ismerték Noor Inayat Khant, Noor Tipu szultán egyenes ági leszármazottját. A Különleges Hadműveletek Parancsnokságának első női rádiósaként Franciaországba küldték, hogy Londont informálja a francia fővárosból. Miután a Gestapo számtalan kémet tartóztatott le, Noort visszavárták Londonba, ő azonban még hónapokig kitartott és kommunikációs hálózatot működtetett. Bátorsága és hazaszeretete példátlan, mégis csak nagyon kevesen ismerik a nevét. Ha minden a terv szerint alakul, jövőre ő lesz az első muzulmán nő, akinek szobrot állítanak Londonban.
Anna Chapman (1982-) – Oroszország lángvörös hajú szexi kémnője 2010 júniusában vált ismertté, amikor egy kémhálózat tagjaként, több társával együtt letartóztatták az Egyesült Államokban, ahonnan nem sokkal később kitoloncolták. A 162-es IQ-jú gyönyörű nő közgazdaságtant végzett, folyékonyan beszél angolul, így nem volt nehéz beépülnie a legjobb körökbe, és információkat szivárogtatni Oroszországba. Ide visszatérve Annát sztárként fogadták, majd egyből bulvárhőst csináltak belőle, akit még arra is sikerült rávenni, hogy több-kevesebb ruhában pózoljon divatbemutatókon vagy a magazinok címlapján.
Violette Szabo (1921-1945) – A párizsi születésű Violette Bushell sorsa akkor pecsételődött meg, amikor 19 évesen, 42 napos viharos románc után feleségül ment Etienne Szabo francia tiszthez. Szerelmükből egy kislányuk született, akit a fronton elesett Etienne már nem láthatott. Férje halála megerősítette Violette-et abban, hogy csatlakozzon a brit titkosszolgálathoz. A rövid kiképzést követően hathetes küldetést teljesített Franciaországban, ahol ugyan kétszer letartóztatták, végül mégis hazatért. Második küldetése a normandiai partraszállás idején volt. Miután megszöktette a francia ellenállás egyik vezetőjét, elfogta a Gestapo és a revensbrucki koncentrációs táborba zárták, ahol a 23 éves nőt végül kivégezték.
Christine Granville (1915-1952) – Lengyelország 17 éves szépségkirálynőjéből néhány év leforgása alatt igazi kémnő lett. Férjével Afrikában élt, amikor a németek 1939-ben lerohanták a lengyeleket. A pár azonnal Londonba utazott és jelentkezett a brit titkosszolgálatnál, ahova Krystynát (ekkor még így hívták) azonnal besorozták magas intelligenciája és kiváló nyelvismerete miatt. Küldetése egy ideig Budapesthez kötötte, ahol újságírónak álcázta magát. Mivel kitűnően síelt, többször is átsiklott a Tátrán, hogy így jusson be Lengyelországba, és kiszabadítsa a magas rangú foglyokat. A háború után megpróbálta a hétköznapi emberek életét élni. Munkát vállalt egy óceánjárón, ahol az egyik, skizofréniában szenvedő steward üldözni kezdte a szerelmével. Christine felmondott, de a férfi nem hagyta békén, mindenhová követte, végül a reménytelen szerelemtől megkeseredve leszúrta a nőt.