A szexuális kielégüléssel kapcsolatos ősi babonáinkat már elkezdtük levetkőzni, de az orgazmusról még mindig nem úgy gondolkodunk, ahogy kellene. A megélése igenis gyógyít, a hiánya pedig rontja a közérzetet – és az sem mindegy, hogyan gondolkodunk róla.
Az évezredes szexuális babonák – „Ne maszturbálj, mert terhes maradsz / combközépig érnek majd a kisajkaid / elfogy belőled az életerő és kiszáradsz!”, illetve a „Ne élvezd a szexet, mert akkor céda vagy / leszalad a vér az agyadból, és megőrülsz / hevesebben menstruálsz majd, és elvérzel!” – ideje lassan lejár. Bár a járványszerűen terjedő betegségek időnként fel-felerősítik a nemiséggel kapcsolatos tévhiteket, azért szerencsére egyre több megalapozott kutatás járul hozzá ahhoz, hogy alaposabban megérthessük az élvezetes együttlét és a testi-lelki egészség kapcsolatát. „Abba még senki sem halt bele, hogy nem szexelt!” – tartja egy álszent és arrogáns mondás. Ráadásul ferdít is: a hetente két vagy több orgazmust átélő középkorú férfiak halálozási aránya csupán a fele azokénak, akik a cölibátushoz hasonlatos életmódot folytatnak. A házastársi kapcsolatban élők jóval egészségesebbek, és ugyancsak hosszabb életűek, mint az özvegyek és a magányosak. Az orgazmus keményebb munkára fogja az immunrendszer kötelékébe tartozó sejteket és antitesteket, így csökken a különböző fertőzéses megbetegedések valószínűsége, de a rák és a szívinfarktus kockázata is. Mindemellett a sebek vihartempóban varasodnak, alábbhagy a menstruációs fájdalom, enyhül a migrén – vagyis úgy tűnik, hogy a reformtáplálkozásra való áttérés mellett a nemi életünket sem árt helyrepofozni, ha még ebben az életben szeretnénk elherdálni a magánnyugdíj-gyűjtésünket.
Lelki jóléthez is vezet: A direkt testi hatások mellett nem elhanyagolható a pszichés profit sem (különösen azért, mert a lelki egyensúly és a stresszmentes életvezetés a testi oldalt is erősítik, ugyebár). Az orgazmust követően ugrásszerűen megnövekvő oxytocin hormon szintje a forróság és a relaxáltság érzetét keltve járul hozzá a feszültség oldódásához, illetve a depresszív hangulat javításához. A legfőbb erény mégis a kapcsolat megerősítése: mivel az oxytocin a kötődés elmélyítéséért, az intimitás átéléséért felelős hormon, amikor sikerül a párunkkal való együttlét során kielégülnünk, akkor az iránta érzett ragaszkodás is növekszik (legalábbis a szerelem érzésének intenzívebbé válásához ad némi biológiai hátszelet az orgazmust követően oxytocinban ázó szervezet). Felmérések alá is támasztották, hogy azok, akik nem élnek át rendszeresen orgazmust a párjukkal, csupán 54 százalékban elégedettek magával a kapcsolattal.
Bármennyire kívánatos volna azonban, hogy a saját test és fantáziavilág jobb megismerését célzó maszturbáció mellett az orgazmus a társas együttlétek során is átélhetővé váljon, a Durex legutóbbi, „Big O” fantázianevet viselő kutatásának eredményei elgondolkodtatóak. Míg a magyar férfiak 90 százaléka jut el minden szeretkezés alkalmával a csúcsra, addig a nőknél ez az arány csupán 53 százalék. A vizsgálat felsorol pár technikát, amire hím honfitársainknak illene több figyelmet fordítaniuk – fújjuk már könyv nélkül is: masszázs, türelem, elnyújtott előjáték, szexuális segédeszközök és így tovább -, de a kérdés voltaképp az, hogy az orgazmus nélkül maradt nő minden esetben hoppon maradt nő-e. Közelebbről: hogy a fenti elmésségek az egészségről vajon konkrétan az orgazmussal, vagy magával a szeretkezéssel függenek-e össze. A hiánya letör
Csalódott vagy, ha nincs orgazmusod?Igen Nem Igen, mert az a csúcspont Dehogy! Majd legközelebb sikerül Nem, a simogatás többet ér Igen, hihetetlenül lelomboz Én nem, de a pasim igen Beverly Whipple, amerikai szexológus szerint nem mindegy, hogyan gondolkozunk az orgazmusról: „A célorientált szexuális együttlétek során minden kis lépés az orgazmushoz, a „nagy O-hoz” vezet. Azok a célorientált emberek tehát, akik nem érik el az orgazmust, egyszerre nagyon csalódottnak érezhetik magukat, az addigi eseményeket pedig kidobott időnek, feleslegesnek tekintik. Velük ellentétben viszont az örömre fókuszáló személyek számára minden mozdulat, minden apró történés önmagában hordozza a jutalmát. Anélkül is élvezetesek, hogy az orgazmushoz járulnának hozzá. Az ilyen személyek azzal is képesek megelégedni, ha csak egyszerűen fogják egymás kezét, vagy simogatják egymást. Szerintem sokkal több öröm lenne a világon, ha a végeredmény görcsös hajszolása helyett inkább magára a folyamatra koncentrálnánk!” Whipple szavai az egészséghez visszatérve igencsak elgondolkodtatóak. Vegyünk két nőt, akik az együttléteknek nagyjából a felében érik csak el az orgazmust. Egyikük borzasztóan elkeseredik, bűntudatot érez, és csökkent értékű, „hibás testként” tekint önmagára. A másik viszont feldobott, hiszen élvezte az ölelést, a simogatásokat, a társával töltött, meghitt perceket, és nem zavartatja magát amiatt, hogy éppen nem „elégült ki” – a szó teljesítményorientált értelmében. Mivel az el nem ért csúcsélmény miatti frusztráció a szexuális vágy elapadásához is vezethet, elképzelhető, hogy első számú hölgyünk a gyakori csalódás elkerülése érdekében egy idő után már az előjátékba sem lesz bevonható. Csak a hátát látjuk a baldachinos ágyban. Azt hiszem, így már jóval világosabb a feltett kérdésre adható válasz. Vajon mi járul inkább hozzá a testi-lelki egészséghez: az orgazmus kényszeres hajszolása, vagy a feszültség oldódása, a megbékélés, és annak az élménynek az elfogadása, ami épp adódik? Noha kétségtelen, hogy az intenzív orgazmusnak számos pozitív élettani hatása van, ugyanez bizonyítottan elmondható az intimitás, a valahová tartozás és a szeretettség érzéseiről is. Persze az aktuálisan átélt tapasztalataink szelíd elfogadása nem feltétlenül kell, hogy figyelmetlenségre és nemtörődömségre buzdítsa a férfiakat. A gyönyörhajszolás foggal-körömmel jellegétől való megszabadulás mellett is – ahogy arra az említett vizsgálat rátapintott – akad még az urak számára némi tanulnivaló.
Forrás: Nőilapozo