Meglepő dolgok derülnek ki Stohl András pályájáról és magánéletéről Szalai Vivien hamarosan megjelenő könyvében. Ennek alapján íródott sorozatunk mai részében a férfibarátságokról beszél.
„Rendkívül fontos, hogy barátaim legyenek. Emiatt csalódtam is néha. Az egyik barátom klinikai eset, ha szomorú témáról beszélünk, elsírja magát. Érzelmes ember, de hihetetlen módon át tud vágni. Vele akartam asztalos vállalkozásba kezdeni, pedig sokan figyelmeztettek: vigyázzak vele. Én meg képtelen voltam elhinni, hogy átver. Miért tenné, hiszen a barátom? Beadtam nyolcmillió forintot, két évig dolgozott a műhely. Mindig azt mondta, hogy nincs belőle pénz. Amikor rákérdeztem, bőgött, és bizonygatta, hogy nem így van. Pedig éjszaka is zakatoltak a gépek. Szerintem beteg, de én még mindig szeretem. Nincs bennem homoszexuális hajlam, általában mégis szeretnek a melegek. Nekik tetsző szépfiú voltam a főiskolán, de senki nem fogta meg a seggemet. Nagyon sok meleg barátom van. Én is nagyon szeretem őket. Ki is állnak értem bármikor. Kiváló társaság az övék, jó vacsorapartnerek, nagyokat lehet velük beszélgetni. Sok meleg kollégám van a színészek és a kiszolgáló személyzet között is. Az soha nem fordult elő, hogy ajánlatot kaptam, de az igen, hogy egy férfi szerelmes lett belém. Még főiskolás voltam. Egy rendező volt, egészen kiválókat beszélgettem vele, de az érzelmeit azonnal hárítottam, páni félelemmel. Semmi affinitásom nincs ehhez. Egész egyszerűen nem érdekel.
A férfibarátság talán fontosabb a szerelemnél is. László Zsolt olyan, mint a nővérem: mindenben az ellentétem. Mindig elégedetlen magával, pedig nem tud olyat alakítani, hogy ne legyen nagyon jó. Ő a másik színházi énem. Sokkal mélyebben éli meg a dolgokat, mint én. Sokat tudunk együtt röhögni. A színészek között ő a legjobb barátom. Elképesztő erővel hat rám a lénye.
Mindig az apákat kerestem. Ha sportoltam, olyan edzőket kerestem, akikkel több volt a kapcsolatom edző-sportoló viszonynál. Aztán a főiskolán Zsámbéki, Gregorits a ValóVilágnál. A mostani balesetemnél Bodrogi ilyen. A kapcsolatunk egészen elképesztő. Olyan bölcs ez a kicsi, pici kis Süsü! Olyan jó őt hallgatni! Szegeden barátkoztunk össze. Ez a pici ember bejött arra a baszott nagy színpadra, és betöltötte. Kérdeztem: hogy az istenbe csinálod? Azt mondta: én már öreg vagyok ahhoz, hogy rossz kedvem legyen. Sokat megélt. Elcsöpögök, ahogy hallgatom. Alföldi is nagyon jó barátom. A főiskolán elsős voltam, már jó helyzetben. Jött a felvételi, közölték, hogy jön az Alföldi Szentesről. Arra gondoltam: ki a tököm az az Alföldi? Még fel sem vették, de már nimbusza volt. Sajnos jó is volt elsőtől kezdve. Mi nem voltunk jóban. Én voltam a macsó, ő meg a lágyabb, művészibb. Nem nagyon kerestük egymás társaságát. Aztán jött egy vizsga, jeleneteket játszottunk. A vizsga után odajött, és azt mondta, iszonyúan tetszett neki, amit csináltam. Nagyon jólesett. Elkezdődött valami, ami aztán szoros barátsággá alakult. Pedig nem könnyű a barátjának lenni. Saját magát építő, erős egyéniség. Ami barátságunk mindig a munkáról szólt. A legtöbb rendezésében benne voltam. Nehéz vele dolgozni, mert folyton instruál, ha nem csinálod, ordít. Ha ő végre kész van, csak akkor lehet a színészé a terep. Soha nem voltam a lakásán, mégis nagyon szoros a kapcsolatunk. Amikor bajba kerültem, akkor derült ki, mennyire. Ott volt az ügyvédválasztásnál, végig mellettem állt, kimutatta, mennyire fontos vagyok neki. Amit értem tett, az példaértékű. A taxi csomagtartójában csempészett be a színházba, amikor őrület volt. Soha nem fogom tudni meghálálni mindezt.” – írja a Bors.