Lucrezia domina úrnő halálos tortúrája

Életével fizetett a szado-mazo szexért egy brit férfi, aki egészen Belgiumig utazott, hogy megkínozza Európa legperverzebb dominája Lucrezia. Lucrezia akit valójában Ira V.D.-nek hívnak egyébként közismert alakja a szélsőséges szexuális szolgáltatásokra gerjedők körében, a csendes falucskában, Sint-Job-in-’t-Goorban lévő otthonában már öt éve berendezett egy börtöncellát a klienseinek, ahol kérésre kikötözte, megalázta és kínozta a „csúnya, rossz fiúkat”.
Az 58 éves vendég a zuhany alatt esett össze, életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. A férfi – ahogy a rendőrség fogalmazott – egy „intenzív aktuson” vett részt Lucrezia úrnő és segítője, Juno belgiumi villájában. A két nőt letartóztatták és halált okozó testi sértéssel vádolták meg őket. A 46 éves Lucrezia – akinek valódi nevét nem hozták nyilvánosságra –Európa legperverzebb dominájaként hirdeti magát honlapján. Az oldalon azt írják, hogy specialitásuk az „extrém fájdalom” okozása, amit fotókkal és műtéti eszközökkel is bizonyítanak. A szerencsétlenül járt férfi dinitrogén-oxidot – más néven kéjgázt – kapott, amit műtéteknél fájdalomcsillapításra használnak. A törvényszéki orvosszakértő szerint elképzelhető, hogy ez okozta a halálát.
„Az aktusok egy órán át, de akár három napon keresztül is tarthatnak. Extrém hosszú és orvosi esetekre specializálódtam. Szadista vagyok, intelligens és perverz” – írta Lucrecia a honlapján. A nő belgiumi szomszédja a The Daily Mail című brit bulvárlapban azt nyilatkozta, hogy a csendes környék teljesen megváltozott, mióta megnyílt a szado-mazo pince.
„Lucrezia érkezése után tele lett az utca drága, külföldi rendszám autókkal, a hiányosan öltözött vendégek pedig hozzám csengettek be, mert sokszor eltévesztették a házszámot. De a pohár akkor telt be, amikor a kertben is folytatták a szadista aktusokat, így a gyerekeimet ki sem tudtam engedni játszani” – mondta a nő, aki érthetően megkönnyebbült, amikor hírét vette a letartóztatásnak.

További bejegyzések a témában: Sex and Submission – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában? – A szadó-mazó és csoportszex alapnak számít! – Sztárok és luxusmadámok – Kötözés, kiszolgáltatottság erőszak – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szadómazó a tűkkel átszúrt fityma – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Bondage, kikötözlet és megalázlak – Asian slave, ázsiai csaj megkínozva – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex – Spanking fenekelős bdsm videók – SM erőszak brutális kínzás megalázás – Normális szex a szadó-mazó – Fisting, öklözés pinába, seggbe, és duplán – Dominához járnak a magyar férfiak fojtogatós szexért – A BDSM szexet próbáltad már? – Dominancia az ágyban és a magánéletben – Hogyan lehetsz Domina – Mi mozgatja a szado-mazochistákat?
Történetek: Domina és szolga szerepcsere, Emlékezetes nyár szadóazó vágyakkal, Szadó-mazó vágyakba beavatás 1234, BDSM Dominák megalázzák szolgáikat 12, A háziszolga, Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak – Dominák világa 1. rész2. rész, Domina férfit fegyelmez, Az új rabnő, Úrnőm tiszteletére.

Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját

domina_urno_felszereleseiÉletével fizetett a szado-mazo szexért egy brit férfi, aki egészen Belgiumig utazott, hogy megkínozza Európa legperverzebb dominája Lucrezia. Lucrezia akit valójában Ira V.D.-nek hívnak egyébként közismert alakja a szélsőséges szexuális szolgáltatásokra gerjedők körében, a csendes falucskában, Sint-Job-in-’t-Goorban lévő otthonában már öt éve berendezett egy börtöncellát a klienseinek, ahol kérésre kikötözte, megalázta és kínozta a „csúnya, rossz fiúkat”.
Az 58 éves vendég a zuhany alatt esett össze, életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. A férfi – ahogy a rendőrség fogalmazott – egy „intenzív aktuson” vett részt Lucrezia úrnő és segítője, Juno belgiumi villájában. A két nőt letartóztatták és halált okozó testi sértéssel vádolták meg őket. A 46 éves Lucrezia – akinek valódi nevét nem hozták nyilvánosságra –Európa legperverzebb dominájaként hirdeti magát honlapján. Az oldalon azt írják, hogy specialitásuk az „extrém fájdalom” okozása, amit fotókkal és műtéti eszközökkel is bizonyítanak. A szerencsétlenül járt férfi dinitrogén-oxidot – más néven kéjgázt – kapott, amit műtéteknél fájdalomcsillapításra használnak. A törvényszéki orvosszakértő szerint elképzelhető, hogy ez okozta a halálát.
„Az aktusok egy órán át, de akár három napon keresztül is tarthatnak. Extrém hosszú és orvosi esetekre specializálódtam. Szadista vagyok, intelligens és perverz” – írta Lucrecia a honlapján. A nő belgiumi szomszédja a The Daily Mail című brit bulvárlapban azt nyilatkozta, hogy a csendes környék teljesen megváltozott, mióta megnyílt a szado-mazo pince.
„Lucrezia érkezése után tele lett az utca drága, külföldi rendszám autókkal, a hiányosan öltözött vendégek pedig hozzám csengettek be, mert sokszor eltévesztették a házszámot. De a pohár akkor telt be, amikor a kertben is folytatták a szadista aktusokat, így a gyerekeimet ki sem tudtam engedni játszani” – mondta a nő, aki érthetően megkönnyebbült, amikor hírét vette a letartóztatásnak.

További bejegyzések a témában: Sex and Submission – Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában? – A szadó-mazó és csoportszex alapnak számít! – Sztárok és luxusmadámok – Kötözés, kiszolgáltatottság erőszak – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szadómazó a tűkkel átszúrt fityma – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Bondage, kikötözlet és megalázlak – Asian slave, ázsiai csaj megkínozva – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex – Spanking fenekelős bdsm videók – SM erőszak brutális kínzás megalázás – Normális szex a szadó-mazó – Fisting, öklözés pinába, seggbe, és duplán – Dominához járnak a magyar férfiak fojtogatós szexért – A BDSM szexet próbáltad már? – Dominancia az ágyban és a magánéletben – Hogyan lehetsz Domina – Mi mozgatja a szado-mazochistákat?
Történetek: Domina és szolga szerepcsere, Emlékezetes nyár szadóazó vágyakkal,  Szadó-mazó vágyakba beavatás 1 – 2 – 3 – 4,  BDSM Dominák megalázzák szolgáikat 1 –2, A háziszolga, Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak – Dominák világa 1. rész – 2. rész, Domina férfit fegyelmez, Az új rabnő, Úrnőm tiszteletére.

Bőr nyakörv volt már a nőd nyakában?

bdsm_jatekhoz_nyakorv20 és 26 éves leszbikus pár vagyunk, már két éve élünk együtt. Kapcsolatunkban nem csak az a rendhagyó, hogy az azonos neműekhez vonzódunk, hanem, hogy szeretjük a BDSM-játékokat. Én, Kati (26) vagyok a domináns az ágyban, Vera pedig imádja, ha uralkodnak rajta, vagy legalábbis kicsit erőszakosabban viselkednek vele szex közben. Egyébként nincs nagy tapasztalatunk ezen a téren, mindeddig egy bilinccsel, kötéllel és csipeszekkel, gyertyával rendelkeztünk.
Elnézve a mai divatot, ez a szexcucc már kiegészítőként sem számít extrém dolognak a szórakozóhelyeken, persze, az ágyban kissé máképp fest a dolog. Hogy mire is kellett nekünk ez a nyakörv? Elmondom: kutyás játékra. A kifejezés hallatán sokaknak felfordul a gyomra, de biztosan vannak hozzánk hasonló emberek, akiket izgat a téma. Szóval, a dolog arról szól, hogy Vera játssza a kutya szerepét, én pedig a jó gazdi vagyok. Pórázként szolgáló lánc maradt régebbről, anyámék hatalmas kutyája után, így szinte minden alap felszerelés megvolt ahhoz, hogy a szerelmemből talpnyaló kutyát képezzek.
Vera valósággal reszketett (nem a félelemtől, hanem az izgalomtól), amikor a nyakára kapcsoltam a nyakörvet, amiket fém csillagok díszítenek, nem olyan snassz, mint egy valódi kutya nyakörv. Már teljesen meztelen volt, és egyből négykézlábra ereszkedett, amint megfelelően rögzítve lett a csat. A nappaliból a hálószobáig vezettem, végig a lábamnál kellett jönnie, de ha csak egy kicsit is kiesett a ritmusból, csattant a fenekén a kezem. Így hát jó ideig tartott az a pár lépés az ágyig, mert folyamatosan rosszalkodott.
A nyakörv a kényszernyalatásnál is nagy segítség, Verának ugyanis rövidre nyírt haja van, így nem tudtam soha megragadni, amikor az ágy szélén ültem, combjaim között a fejével. Most már csak elég a póráz csatlakozásához szükséges gyűrűbe dugni az ujjam, és erősen a puncimhoz tudom szorítani az arcát, úgy, hogy levegőért kapkodjon, és evégett a szorítást is érezze a nyakán. Korábban egyébként ezt a fürdőköntös megkötőjével próbáltuk csinálni, de veszélyes dolognak bizonyult, nem mertünk vele tovább kísérletezni. Ez viszont teljesen biztonságos játékszernek tűnik. Szeretjük, folyamatosan használjuk, és várjuk az újabb és újabb ötleteket, milyen pózokban, milyen játékokban lehet még alkalmazni!
[Zita]

Szadó-mazó vágyakba beavatás 4

Elhatároztam, hogy már csak a vesszőfutásra kelek majd fel. Mikor eljött az ideje, úgy, ahogy voltam meztelenül, lementem a társalgóba és szóltam a lányoknak, kész vagyok, tőlem indulhatunk. Egyikük felvetette, hogy kössék be a szememet, úgy vigyenek oda a rejthelyre. Felőlem, vetettem oda foghegyről, ha nektek ettől van meg a boldogságotok. Türtem, hogy a szememet egy kendővel bekössék és kivezessenek a szabadba. Mikor a rajthoz értünk, levették a kendőt, és egyikük ott maradt velem.
Neki volt a feladata, hogy számolja a köröket és figyelje, hogy a kezemet a csalánosban a fejem fölött tartsam. A többiek elmentek, hogy elfoglalják helyüket az emelkedőnél, majdani vesszőzésem színhelyén.
Ez nagyon jól alakul, gondoltam, mert tudtam Tercsitől, hogy ő nem vesz rész a vesszőfutásomon, és most ezt a kolléganőmet is itt hagyták. Úgy, hogy csak hatan várnak rám az emelkedőnél, ahol majd négykézláb haladok. Igaz, meghagyták, hogy a bíró is rám húzhat mikor elhaladok előtte, és volt is nála frissen vágott mogyoróvessző, de amikor majd elfutok előtte, örül, ha egyet rám tud verni, és nem négyet-ötöt, mintha az emelkedőnél lenne.
Megvártam a megbeszélt tíz percet, hogy a lányok is elfoglalják helyeiket az emelkedőnél. Azt ugyan nem láttuk, hogy ott vannak-e már, mert az erdő eltakarta előlünk az emelkedőt, de ha nem érnek oda tíz perce, magukra vessenek. Így a bíró jelére, elhelyezkedtem, szabályos guggoló rajtban, és elhangzott az elkészülni… vigyázz… Én előre dőltem, felemeltem a fenekemet, és vártam. Mikor Piroska, a kijelölt bíró kiadta a rajt vezényszót, azzal egy időben, de inkább egy kicsit előbb ráhúzott egyet a felemelt fenekemre. Ettől persze én kiugrottam, és elkezdtem a futást. Alig tettem meg néhány lépést, mikor felharsant Piroska, hangja.
– Korai rajt.
Mit volt mit tennem, visszafordultam, és újra felvettem a start helyzetet, de most óvatosabb voltam, mert hiába csattant ismét kicsivel korábban a vessző a pucér popómon, mint, ahogy a rajt elhangzott. Ezúttal csak összerándultam a vesszőcsapástól, de csak egy ütemmel a vezényszó után indultam el. Hiába, mert néhány lépés után Piroska ismét visszarendelt.
Nagyon mérges voltam, mert tudtam, hogy nem ugrottam ki, és mérgemnek hangot is adtam néhány keresetlen szóval. Ezzel, csak azt értem el, hogy a bíró megsértéséért, meg kellett fognom a bokámat, és kaptam Pirostól huszonöt kemény vesszőcsapást meztelen fenekemre. Ekkor jöttem rá, lehet, hogy mégis nehezebb lesz ez a futás, mint gondoltam.
A harmadik rajtom végre sikerült. Igaz, hogy ekkor nem csak a rajt vezényszót vártam meg, hanem ott maradtam előre hajolva, testem legmagasabb pontján a fenekemmel, de még vissza is szóltam Piroskának, aki közben másodszor is erőteljesen rám húzott, hogy ha indulhatok, akkor üssön egyet a majd a hátamra is. Így ott maradtam a fájdalomtól remegő lábakkal, és tűrtem, hogy a bíró az előző kettőn felül újabb harminc erős vesszőcsapást helyez el, a tegnapi hatalmas veréstől, még érzékeny pucér popómon. Végre a harmincadik csapás után, kaptam egyet a hátamra is, és elindulhattam.
Jó negyven méter után elértem a csalános részt. Itt fölemeltem kezeimet a fejem fölé, nehogy ez szemét Piroska még egy kört futtasson velem. A csalán így persze akadálytalanul érte elől combjaimat, hasamat és mellemet. Sőt, akárhogy is vigyáztam menet közben, jó párszor a puncimat is elérte. A csalánon keresztül úgy harminc méteren vezetett az utam, és mikor végre kijutottam belőle, akkor az erdő széléig sima ösvényen futhattam. Az erdei út két oldalán mogyoróbokrok sorakoztak, és még jól látszott rajtuk, hogy a kolléganőim alapos pusztítást végeztek a vékonyabb hajtásaik között. Innen való volt az is, amelyik az előbb Piros kezében csattogott a fenekemen. Kocogás közben át is futott a fejemen a kérdés, minek vágtak le ennyi vesszőt a lányok a mogyoró bokrokról? A választ akkor kaptam meg, mikor az erdő sarkát elérve rákanyarodtam a meredek kaptatóra, ahol a hat kolléganőm várt rám, hogy megvesszőzzön, amikor felkapaszkodok előttük.
Amikor felnéztem nem hittem a szememnek, mert a meredek ösvény két oldalán, egymástól másfél méter távolságra, legalább nyolcvan-kilencven ember várt, férfiak, nők vegyesen, és mindegyikük kezében mogyorópálca. Ettől, megmondom őszintén, úgy megriadtam, hogy ha nem pucér vagyok, csíkosra vert fenékkel, akkor inkább elindulok gyalog haza. Így azonban, nem tehettem mást, összeszedtem a bátorságomat, és nekivágtam az emelkedőnek. Igyekeztem minél gyorsabban túl lenni rajt, aminek persze az lett a vége, hogy kétszer is elestem. Egyszer ráadásul pont a kolléganőim csoportja előtt, és mire tovább tudtam menni legalább tizenöt ütést kaptam.
Egyébként nagyon nehéz leírni a vesszőfutás hangulatát. Nincs jobb szó rá, mint a borzalmas, ahogy kapaszkodtam fölfelé, miközben, mindkét oldalról záporoznak rám a mogyorópálca ütések. Nemcsak megviselt fenekemen csattannak a pálcák, hanem hátamon, combjaimon, de jutott belőlük vádlimra, karomra is, sőt kettőt kaptam a mellemre és valakinek a puncimat is sikerült eltalálnia. Sírva, zokogva érkezem az emelkedő tetejére, úgy, hogy közben legalább százhúsz-százharminc pálcaütést kaptam, legtöbbjét azért a fenekemre. És ezt kell még négyszer megtennem. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy a legtöbb ott lévő megelégedett azzal, hogy egyet rám ver, amikor elhaladok előtte és nem ütött mindenki erőset. A kör további részén ráértem gondolkodni, mit tegyek?
Egyébként az a sok ember, mint később megtudtam, úgy került oda, hogy a vesszőfutásomat meghirdették a közeli faluban, mint látványosságot, amihez kérték a helyiek szíves együttműködését. Elhatároztam, hogy a következő körben nem fogok ennyire síetni, hanem lassan megyek fel a kaptatón és minden ott levőnek felkínálom fenekemet a pálcaütésre, és mikor megkaptam, megköszönöm az ütést. A tervem kitűnően bevált, mert az újabb felmenetelnél, csak kilencvennégy ütést kaptam és mindegyiket a popómra. Kettő vagy három ütést csak a kolléganőimtől kaptam, de őket is rákényszeríttette a tömeghangulat, hogy csak egyet üssenek. Ráadásul a fenekem állapota miatt a legtöbben csak jelképesen vesszőztek meg.
Egyedül csak Piroskánál nem vált be a tervem, mert mikor előtte is megálltam, és felkínáltam a fenekemet verésre, ő odavitt egy vastag kidőlt fához, keresztbe fektetett rajta, és az első odaérkezésemkor negyvenet, a másodiknál ötvenet. A következőknél, hatvanat, hetvenet, és végül nyolcvanat vert a pucér fenekemre. Most megvolt az öröme is, hogy én mindegyik verést végig jajgattam és zokogtam. Ráadásul, mikor a harmadik körnél a csalánosban megbotlottam és elestem, így a kezem lekerült a fejem fölül. Csak abban az esetben volt hajlandó ezt elnézni, ha őt választom majd arra, hogy a még hátra levő száz vesszőcsapást kimérje rám, és a kilépésem után is bejövök öt alkalommal hozzá. Ezeken az alkalmakkor kapok tőle háromszázat a meztelen fenekemre egy nádpálcával.
Mikor a vesszőfutásom befejeződött, megállapodásunk szerint én Piroskát kértem meg a vesszőzésemre. Amit aztán ő a tőle telhető legnagyobb erővel végre is hajtott rajtam, én pedig kilépésem után még öt alkalommal feküdtem hason, és tűrtem el a tőle kapott nádpálcázást. Pedig akkor már a budai társasházban voltam házfelügyelő, és már túl voltam a közös képviselővel folytatott vitámon. Ennek eredménye az lett, hogy életemben először sikerült átesnem egy jókora és többször megismételt korbácsoláson is, amelynek részvevője egy százötven centi hosszú fűzfalevél alakú kemény bőrben végződő, fonott kutyabőr korbács volt. Egyrészről a pucér fenekem volt, másrészről -és el kell ismernem,- hogy végül a popóm maradt alul a nemes küzdelemben.
[Domina történetek]

Szadó-mazó vágyakba beavatás 3

Nagyon egyszerű a szabály. Akit beavatnak, annak egy rövid erotikus takarítás látvány-showt kell előadnia. Persze imitálnia kell a népes közönsége előtt a takarítást, és maszturbálnia is kell a műsorban. Közben le kell vennie ruháit, és a zene végén meztelenül ráhajol az asztalra. Ezután a felső testét letakarják egy pokróccal, és mindenkitől kap ötöt a fenekére a lovaglópálcával úgy, hogy az ötödik ütés után a büntetője bemondja nevét. Ezeknek az ütéseknek a jellegzetességeit kell nekem, megpróbálni megjegyezni.
Ez után kezdődik maga a beavatás, ami abból áll, hogy valaki, most már természetesen a neve bemondása nélkül, ráüt a lovaglóostorral a meztelen fenekemre. Először egyet, majd kettőt, hármat, négyet, ötöt, egészen így harminc csapásig emelve az ütések számát. Közben nekem minden elszenvedett ütés után mondanom kell egy nevet, akire gondolok, hogy ő ütött rám.
Amikor eltalálom, hogy ki húzott rá éppen a fenekemre, akkor felállhatok, befejeződött számomra a beavatás. Még annyi nehezítés volt, hogy háromszor kellett eltalálnom, ki veri a hátsómat, mert az első két alkalommal, csak megmondták, hogy eltaláltam e fenyítőm nevét, de felállni csak a harmadik helyes találat után állhatok fel.
Ha nem sikerült háromszor eltalálnom, akkor a fenekelésem egészen a harmincadik ütésig folytatódott, de hogy akkor is legyen valami izgalom a játékban, ha valaki nem talált háromszor, a végén csak akkor állhatott fel a szenvedő fél, ha kétszer kitalálta, hogy ki fenekeli. Amennyiben, csak egyszer hibázott rá, akkor úgy ahogy volt, meztelenül kikötötték az asztalra, és két órát pellengéren kellett töltenie.
Ha pedig egyszer sem talált, akkor a pellengéren töltött idő három órára nőt, és előtte még minden részvevőtől, negyven ostorcsapást kapott mezítelen fenekére.
Elkezdődött az avatás, sorban kaptam fenekemre az ütéseket és én mindegyik után, bemondtam találomra valamelyik kolléganőm nevét, de mindegyik után csak felszabadult kacagás volt a válasz, hogy megint elvétettem. Már a tizenkettedik körben jártunk és még mindig semmi. Az ütések pedig csak jöttek, egyre csattogtak a pucér popómon. A lányok is bele jöttek a verésembe és mind erősebben verték fenekem.
Persze lehet, hogy akik az elején fenekeltek, azok egy kicsit kisebbeket ütöttek rám, mert sajnáltak, de ahogy teltek a percek és egyre szaporodtak a hurkák popómon, és én még mindig jajszó nélkül, némán álltam a verést – hála a rengeteg fenekeléstől megedződött popómnak- most már senki nem bánta volna, ha egy kicsit látszott volna valami nyoma rajtam, és nem csak a fenekemet behálózó mély, bíbor hurkák sokasága látszana.
Eljutottunk az utolsó, harmincadik menetig, mikor az utolsó harminc pálcaütést kaptam, és még mindig nem volt egy találatom sem. A pellengér már biztos volt, de, hogy még előtte kapok-e a lányoktól egy jó alapos verést, az már az utolsó fenyítéstől függött.
Ha nem találom el, akkor jön a fejenkénti újabb negyven csapás, a már amúgy eléggé megviselt fenekemre. Aki ekkor verte a fenekemet, az olyan erővel, és határozott magabiztossággal kezelte a lovaglóostort, hogy nem lehetett kétségem, Tercsi kezében van a fenyítő eszköz.
Mikor az utolsót csattant a hátsómon az ostor, egy keveset gondolkoztam, és bemondtam az egyik kolléganőm nevét. Olyan felszabadultan robbant ki a lányokból az ováció, hogy nem talált, hogy szinte megbántam, hogy adtam nekik még egy lehetőséget fenekelésemre. Persze ez őket egyáltalán nem érdekelte, csak a kikötözésemmel voltak elfoglalva, de a zsivajban még hallottam, amint azt mondják egymásnak, hogy majd most fog jajgatni. Miután végeztek a kikötözésemmel, rövid tanácskozás után elkezdték az újabb verésemet.
Ez most más volt, mint az első megveretésem, mert akkor csak a lovaglópálca süvítése és a csattanás, ahogy újra, meg újra lecsapott a pucér popómra, ez volt az összes zaj, senki nem akart beszélgetéssel a segítségemre lenni a találgatásban. Most viszont valóságos népünnepély hangulata volt a dolognak, és egymást érték a bekiabálások, bíztatások, az éppen pálcázásommal foglalkozónak. A fenyítőim meg is tettek minden tőlük telhetőt, mert mindegyikük magának szerette volna a dicsőséget, hogy nála török meg és kezdek majd jajgatni.
Egyedül Tercsi, aki ugyan most is jó alaposan kiporolta a fenekemet, de láttam rajta, hogy nem akarja mindenáron elérni a sírásomat. Pedig neki lett volna az összes lány közül a legtöbb esélye, de ő már tudta, hogy az eddig kapott rengeteg veréstől, már olyan érzéketlen a popóm, hogy csak akkor jajdulok fel, ha akarok. Mire befejezték a fenekem pálcázását, már nyolc óra is elmúlt rég. Úgy, hogy a pellengéren töltendő három órám még nem járt le.
Kolléganőim még egy ideig csúfoltak, piszkáltak, de aztán egyre többen felmentek lefeküdni a szobájukba. Éjjel már csak Marcsi ült ott a pellengéremül szolgáló asztalnál. Lassan felállt és odasétált mögém.
– El akarsz még verni?- kérdeztem halkan tőle.
– Dehogy felelte, csak elgondolkoztam rajta, milyen kár, hogy elmész.
– Ugyan, azok a reggeli elfenekelések úgyis csak paskolások voltak és péntekenként, ha akarod, ezentúl is felmehetek hozzád. Tercsi szomorúan, de mosolyogva felelt.
– Persze, hogy akarom, csak majd te fogod elfelejteni, de hagyjuk.
A zsebéből elővett egy tégelyt, amiben a véraláfutásra nagyon jó krém volt, és lágyan elkezdte vele a popómat bekenni. Utána a kezével a puncimat és csiklómat simogatva, könnyűszerrel megtalálta „G” pontomat, és hatalmas élvezethez segített hozzá.
Éjszaka lelopakodtam a ház körüli erdőbe, és néhány suhogós vesszővel felszerelkezve, meztelenül bekopogtam Tercsi szobájába. Felajánlottam neki, hogy azt tesz, amit csak akar, ám ő csak a puncimmal foglalkozott azon az éjjelen, és a csípős vesszőkkel csak olyankor paskolta popómat, amikor éveztem. Ezáltal még nagyobb kéjt okozva nekem.
Másnap reggel, mikor felkeltem kiderült, hogy nincsen vége a hétvégére kirótt szenvedéseimnek, mert kolléganőim kitalálták, hogy a búcsúztatóm tiszteletére, rendeznek a számomra, egy vesszőfutást, természetesen az én aktív részvételemmel.
Na gondoltam, még éppen ez hiányzik a tegnap este meggyötört fenekemnek, de azért rábólintottam.
Ekkor már javában folytak az előkészületek és már ki is jelölték számomra a pályát. Nem volt hosszú, de az egyik részén ember magasságú csalánon vezetett keresztül. Még egy nehéz szakasza volt, ahol egy majdnem negyvenöt fokos szakaszon kellett felkapaszkodnom. Itt csak lassan és négykézláb tudok majd felmenni.
Természetesen ezt a részt jelöltéki a lányok a vesszőzésemre, mert itt biztos nem fogok rohanni. Összesen öt kört kell majd megtennem, magától értetődő módon teljesen meztelenül. A csalánon úgy kell keresztül mennem, hogy kezeimet végig a fejem fölött tartom, mert, ha nem látják a kezem, akkor az a kör nem számít bele a távba. Az időt tíz perben jelölték meg, ha ezt bármennyivel túllépem, akkor a jutalmam száz vesszőcsapás és két óra kikötés. A futást délelőttre tűzték ki. Ennek csak azért örültem, mert október vége lévén reggel elég hideg volt, és ilyenkor sokkal jobban csíp a vessző. Tíz perc alatt biztos nem tudom lefutni a távot, tehát a száz vesszőcsapás és a kikötés az már biztos, gondoltam.
Az emelkedő hiába volt vagy harminc méter hosszú, bárhogy helyezkednek is a lányok, legfeljebb négyet-ötöt üthetnek rám fejeként. Ez maximum negyven körönként, azaz a teljes öt kör alatt sem kaphatok kétszáz vesszőcsapásnál többet. Így kalkuláltam esélyeimet. Nem lesz kellemes, de elviselhető.
Ezért aztán meglátogattam Tercsit a szobájában, és megkértem, hogy ápolja le egy kicsit a popómat, mert ma még rossz sora lesz szegénynek. Ő azonnal megtette. Ezért, én meztelenül hasra feküdtem, és kéjesen tűrtem, ahogyan Tercsi a fenekemet kényeztette.
[Domina történetek]

Szadó-mazó vágyakba beavatás 2

Dacára a nem rég kapott irgalmatlan vesszőzéstől még lángoló hátsónak, már azt találgattam magamban, milyen lesz vajon a verés az új lovaglópálcával? Nos el kell mondanom, hogy az előzményekhez képest, nagyon kellemesre sikerült a Tercsiéktól kapott verés. Bár a vesszőzés után a fenekemen alig éreztem a lovaglópálcával kapott ütéseket. Marcsi, és barátnője pedig kitett magáért. Mindkettőjüktől kaptam kétszázat, sőt fenyítésem végén a jelen lévő, öt idegen nőtől is kaptam fejenként ötvenet mezítelen fenekemre a lovaglóostorral. Csak azt sajnáltam, hogy a puncim vonalzózása ezúttal elmaradt, a vele járó élvezéssel együtt. Persze, mikor hazaértem ezt én pótoltam. Még másfél évig tartott ez, az idillikus állapot. Ekkor azonban lehetőségem kínálkozott elcserélni a lakásomat egy budaira, ráadásul társasházba. Igaz, hogy házfelügyelői lakás volt, de a társasház értékesíteni akarta a benne lakó házmesternek. Sajnos így, amíg a megvásárlás nem történik meg, nekem kellett elvállalnom mellékfoglalkozásban a házfelügyelői teendőket. Ez túl sok idő lett volna, ezért -bár fájó szívvel,- de beadtam a felmondásomat. Felmondási időmet természetesen ledolgoztam. Amikor ezt kolléganőim megtudták, elhatározták, hogy a búcsúztatómat az éppen esedékes cégkirándulással kötik egybe. A tervek szerint a Börzsönybe, egy faházba készültünk. Ennek az volt az előnye, hogy sokkal olcsóbb volt, mintha, szállodába vagy turistaszállóba mentünk volna. Hátránya pedig az, hogy nincs személyzet és mindent az igénybe vevőknek kellett megcsinálniuk.
Általában az eddigi közös megmozdulásokon nem vettem részt, de most, mivel az én búcsúztatóm is volt, nem bújhattam ki alóla. Különösen, mikor Tercsi elárulta nekem, hogy itt fogják majd tartani az egyébként belépésem óta esedékes felavatásomat is. Ez abból áll, hogy a kolléganőim jól kiverik a fenekemet. Azt, hogy ez mi módon történik, nem volt hajlandó elárulni. Csak annyit tett meg, mivel a többiek őt bízták meg a fenyítésemre szolgáló eszköz beszerzésével, hogy átengedte nekem a vásárlás jogát. Ez is több mint a semmi, gondoltam, és az egyik nap munka után elindultam a városba. Több helyen jártam, míg végül egy lovas felszerelési boltban kötöttem ki. Még élénken élt emlékezetemben a lovaglópálcával kapott fenekelés kellemes emléke. Ezért úgy határoztam, hogy ilyet veszek a kirándulásra. Eddigi keresésem során az volt a baj, hogy nem találtam semmit, itt meg a választék volt zavarba ejtő. Már hosszú ideje válogattam, nézegettem a legkülönbözőbb lovaglópálcákat, mikor az üzlet eladója odajött, és megkérdezte, tud-e segíteni?
Egy-két évvel lehetett csak idősebb nálam, tökéletesen sminkelve, öltözve és kérdésében is volt kis lenéző, arisztokratikus gőg.
Ettől egy kicsit megzavarodtam és azt válaszoltam neki, olyan nagy a választék a lovaglóostorok között, hogy nem tudok dönteni. Zavarodottságomban még azt is megkérdeztem, hogy nem próbálhatom-e ki?
Az eladónő kissé affektáló, de most már határozottan lenéző hangon azt felelte:
– sok mindent tartunk az üzletben, de élő lovakat még nem.
Válaszától olyan méregbe gurultam, hogy elhatároztam, most én fogom őt zavarba hozni, és flegmára véve a figurát, csodálkozó hangon azt mondtam.
– Jaj nem is lovakon akartam kipróbálni, hanem a fenekemen, ugyanis arra kellene az ostor. Gúnyos mosollyal arcomon vártam a kikent kis úrilány meglepődését. Ám, ha valaki meglepődött az én voltam, ugyanis az eladó ezt felelte:
– Akkor teljesen más helyzet, ezt természetesen megoldjuk.
Azzal odament a bejárati ajtóhoz bezárta, kitette rá a „ műszaki szünet” táblát és hozzám fordulva megkért, kövessem a raktárba.
Mit volt mit tennem, utána mentem. Mikor utolértem, már az egyik állvány középső polcáról pakolta le az árút. Mikor végzett, udvariasan megkért, dőljek rá arccal előre az üres polcra és fogjam meg az állvány középső két csövét.
Mikor teljesítetten kérését, ő folyamatosan csevegve mondta, az lesz a legjobb, ha két kezemet rögzíti, mert akkor nem mozgok annyira a próba alatt. Azzal a két csuklómat az állvány két vascsövéhez szíjazta a bőrszíjjal. A derekamat a polchoz, két bokámat az állvány lábaihoz szíjjazta még határozott mozdulattal.
Ami azt illeti jól tette, mert ahogy ott álltam, enyhe terpeszben a testem derékszögben előre hajolva a polcra, valóban nem nagyon tudtam mozogni a „próba” alatt. Mögöttem az eladónő szorgalmasan összerámolt, hogy kellő mozgástere legyen majd. Mikor végzett, odajött hozzám és közölte, hogy sokat rontana a lovaglópálca hatékonyságán, ha a nadrágom rajtam maradna, azzal kigombolta a rajtam feszülő farmer gombját és hosszas küzdelem után sikerült letolnia bokámig. Mivel a munkahelyemről egyenesen indultam vásárolni, így természetesen, most sem volt rajtam bugyi. Ezt a tényt az eladónő örömmel konstatálta, és megjegyezte, hogy nagyon helyes, hogy már eleve a próbához öltöztem. Máris csacsogott tovább.
Szerinte ahhoz, hogy megismerjek egy ostort, legalább huszonötöt kell kapnom, és ő igazán nem ajánlana kevesebbet.
Bólintottam beleegyezésem jeléül, és kértem, kezdjük már végre.
Ő térült fordult és kezében a teljes választékkal, összesen tizenegy lovaglópálcával tért vissza. Megkérdezte, hogy melyikre gondoltam?
Az igazsághoz híven azt feleltem, nem tudom.
Nem baj. Ráérünk, majd kipróbáljuk mindegyiket.
Ezzel neki látott, és sorban rávert az összes ostorral egyenként huszonötöt pucér fenekemre. Közben csak dicsérte az ostorokat, egyiknek a hangját, másiknak a kidolgozását, harmadiknál, hogy milyen szép és mély nyomokat hagy a meztelen popómon. Sőt három lovaglópálcával, amelyeket, ő a legjobbaknak talált, újra elfenekelt, ezúttal már ötven-ötven csapást számolt ki csupasz hátsómra. Így összesen négyszázhuszonöt pálcanyomot számolhattam volna fenekemen. Végül kiválasztottam egy lovaglópálcát és mondtam, hogy szeretnék fizetni, legyen szíves, oldozzon el.
Ekkor ő a fejéhez kapott, és azt mondta várjak, mert most jutott eszébe, hogy van még három új ostor. Ezek nem lovaglóostorok, hanem olyanok, amivel a parádés kocsisok hajtják a lovakat, és valamivel drágábbak is. Addig nem mehetek el, amíg ezeket is ki nem próbáltam, és erőtlen tiltakozásomat meg sem halva máris hozta a három új ostort. Elnézést kért, mert ezeknek a használatához egy kicsit több hely kell, de mindjárt megoldja. Úgy is történt.
Pár perc alatt kialakított egy több méteres helyet mögöttem, és neki látott az ostorok kipróbálásának. Ezekkel is ötvenet vert darabonként elgyötört hátsómra. Közben dicsérte az éppen használatban lévő ostort, milyen hajlékony a nyele, milyen erős és vékony a szíja, milye míves a kidolgozása, ezek örök darabok. Azt mondta, kár, hogy nem látom, de szinte mindegyik ostorcsapás után kiserkent a vér mezítelen fenekemből, és higgyem el, ezeknek az ostoroknak hónapokig, ha nem örökké fogom hordani nyomait. Ezt én készséggel elhittem neki, különös tekintettel arra, hogy az én fenekem volt az ostor másik végén. Végül aztán kiszabadított, és én megvettem az egyik lovaglópálcát, és bevallom, egy hajtó ostort is. Az eladónő becsomagolta és miután fizettem, az ajtóig kísért. Kissé szomorúan mondta, kár, hogy nincs több időm, mert szívesen kipróbálta volna az ostorokat a hátamon is. Ezen, az átélt korbácsolás dacára, nem tudtam elfojtani egy mosolyt. Mikor kiléptem az ajtón még utánam szólt, hogy ha nem is vásárolok, akkor is szívesen kipróbálhatom nála a készletének bármelyik darabját, bármikor. Azt válaszoltam, majd megfontolom, erre utánam jött és a kezembe nyomta a névjegykártyáját, hogy telefonáljak előtte, amikor jövök. Eltettem a kártyát és haza mentem.
Három hét elteltével, mikor a másnapi cégkirándulásra készülődtem izgatottan, mert azt tudtam, hogy beavatnak majd, de hogy miként, arról sejtelmem sem volt. Az út eseménytelenül telt el, csak a Börzsöny lábánál fekvő kis községnél álltunk meg a ház kulcsait elkérni a gondnoktól. Egy óra múlva, egy erdei út végén, megállt a kilencünket szállító két autó, és mi bementünk az üres házba.
A lányok rutinosan rendet raktak és egy óra múlva már békésen pattogott a tűz a kályhában. Mindannyian kipakoltunk, elhelyezkedtünk szobáinkban. Este hat órakor gyűltünk újra össze a ház társalgójában vacsorázni, persze bőven került ital is az asztalra. Hét órára megvacsoráztunk, és az italokból is jócskán fogyott már, amikor a csoportvezetőnk, Gizi emelkedett szólásra.
– Mint tudjuk, egy kolleganőnk kilép a munkahelyéről, és ez a kirándulás egyben az ő búcsúztatója is. Belépésekor sokan ellenérzéssel fogadtuk, mert protekcióval került közénk, ezért mi nem is fogadtuk be, mert tartottunk tőle. Az eltelt időben sokszor bizonyította, hogy bár történtek vele olyan dolgok, amiért jogosan mehetett volna panaszra, ő mégsem tette. Ne szépítsük a dolgokat, a munkája bizony bőven hagyott maga után kívánni valót. Most már elárulhatom, hogy ezért meg is kapta a büntetését Tercsitől és tőlem is. Bizony alapos feneklést kapott érte a csupasz hátsójára.
Ezért úgy gondolom, hogy így most utólag, fogadjuk be magunk közé és avassuk fel. Ő tudta már, hogy erre ma itt sor kerül, és bizony egy kicsit fájdalmas is lesz, de ezzel együtt ma saját akaratából van itt. Szerintem lássunk hozzá a beavatáshoz! Ekkor tudtam meg, hogy miből is áll ez tulajdonképpen…
[Domina történetek]

Domina és szolga szerepcsere

Elindult a vonat. Épp nyúlnék a telefonomért, hogy értesítsem Őt, a terv szerinti vonaton vagyok, mikor meghallom az üzenetjelző hangot, és olvasom a szemrehányást: ma még semmilyen életjelet nem kapott tőlem. A válaszomat követően hamarosan csörög a telcsi: még a munkahelyén van, és érdeklődik, milyen címen is tudja elérni a topicot? Olyan régen nem olvasta már, hogy nem is emlékszik rá. Megmondom neki hogy elég sokat változtam, de azt nem.hogy ennek következménye is lehet.
Az elmúlt hét eléggé megviselt lelkileg, és emiatt nagyon keveset aludtam. Nem hoztam magammal olvasnivalót, gondoltam, szunyókálással töltöm az utat. Ehelyett a fantáziám élte külön életét. Természetesen a ’másik oldali’ fantáziám. Elképzeltem, hogy miket szeretnék csinálni, ha sor kerül szerepcserére. Sosem láttam még Őt zuhanyozni. Ezért ki fogom parancsolni a fürdőszobába. Sem őt, sem mást nem láttam még, hogyan mossa meg a péniszét. Meg akarok nézni egy alapos tisztálkodást! Több mint egy éve tart a kapcsolatunk. A számtalan, orális kényeztetéssel töltött perc ellenére soha nem akarta vagy engedte, hogy így jusson orgazmushoz. Ennek véget kell vetnem!
Amikor a panzióban belépünk a tetőtéri szobába, fél pillanat elég ahhoz, hogy felmérjem a helyszínt. Balra nyílik a fürdőszoba. A bejárati ajtóval szemben egy tetőtéri bukóablak, mellette, szinte a térbe állítva egy szekrény illeszkedik a ferde mennyezet alá, az ajtótól jobbra egy fésülködőasztal, előtte és mellette szék. A másik oldalán egy fakeretes franciaágy. Az ággyal szemben dohányzóasztal és fotel, a fotel fölött, egy polcon ócska kis tévé. A nem túl apró szoba közepén pedig egy fával burkolt oszlop. Tudom, hogy új élményeket köszönhetek majd neki. Amíg ő a tévét próbálja beüzemelni, én elmegyek zuhanyozni. Magamra csukom az ajtót, így nem hallom, mit csinál. Szokásomtól eltérően hosszan áztatom magam a tus alatt, és frissen borotválom lábamat, hónomat. Közben felötlik bennem: vajon kijön utánam? Épp kezdeném leöblíteni magamról a tusfürdőt, de kivágódik a fürdőszoba ajtaja.
Dühös a szeme, mikor kérdezi, hogy úgy gondolom, zuhanyozgatni jöttünk ide?
Ekkor veszem észre, hogy csaknem meztelen, és egyik kezében a korbácsot tartja, a másikban a bilincseket. Ez utóbbiakat a radiátorra dobja, és rám parancsol, hogy egy percen belül legyek készen. Kimegy, de az ajtót nem húzza be. Nagyon megijesztett a tekintete, a hangja, hát kapkodva törülközöm, tekerem magam köré a törülközőmet, mosom a fogamat. A fésülködésre már nem merek időt vesztegetni, és a bilincseket is kifelé mentemben próbálom felrakni a csuklóimra. Közben átvillan az agyamon: vajon az oszlophoz bilincselve kell megvárnom, amíg ő is lezuhanyozik?
Az oszlop előtt állva vár. Nem merek ránézni, lehajtom a fejem. A szeméremrésemet kell megmutatnom: elég nedves-e? Ekkor újra hibázok: leveszem magamról a törülközőt. Nem, engem még nem akar látni. Újra betekerem magam, közben terpeszben állok. Elégedetlen velem, de ha nem lenne, akkor is az oszlopot kellene ölelnem helyette: a túloldalon összekapcsolja a bilincseket. Az oszlop éle a mellkasom közepének nyomódik, nem tudom elhúzni sem magam tőle. És persze terpeszben, terpeszbe, még nagyobb terpeszben. Lerántja rólam a törülközőt, és már csattan is a lábam között a korbács. Összerándulok, szeretném összezárni a combjaimat, de terpeszállásban ez lehetetlen. Gyors és erős ütések záporoznak számolatlanul.
Harminc? Ötven?… Vagy még több? Nem tudom. Hol nyögök, hol feljajdulok, a combjaim remegnek, erősen ölelem az oszlopot. Bár dőlne ki! De nem, csak az ütések maradnak abba. Szinte durván nyúl belém. Könnyen siklik be az ujja, de ez kevés szerinte: a padlóra kellene csöpögnie a nedvemnek. Fokozatosan, nem túl gyorsan tolja be a teljes fordulaton zümmögő vibrátort, és nekem ég a fülem, az arcom, lüktet a halántékom az ijedt izgalomtól: tudom, hogy most nem leszek képes benntartani. Ráadásul képtelen vagyok nem figyelni arra, amit csinál: bal mellem köré kötelet csavar, kicsit meghúzza felfelé, majd a magasban az oszlop köré fonva rögzíti, másik végét pedig a jobb mellem köré köti, ezzel azt is kissé megemelve. Elmarad a bíztató, rövid és gyors, de mohó csók, amit annyira szeretek, elmaradnak a harapások a nyakamról és vállamról, nem markol a mellembe sem. Haladéktalanul és tétovázás nélkül csippenti rá a csipeszt a mellbimbómra. Majd a másikra is.
Hátra rándulnék, de a kötél nem enged. Enged viszont közben a hüvelyizmom, amit úgy látszik, hiába edzegettem. Teljes erőből, riadtan szorítok, de minden hiába. Szinte pánikban, félig sírva, alig hallhatóan mondom, hogy ne haragudjon, de ki fog csúszni. És már koppan is a padlón a vibrátor. Igen, tudom: engedetlen voltam. Igen, tudom az okát: nedves vagyok. Nem sokáig kell várnom arra, hogy mi lesz a büntetésem. A bal mellemről egyetlen korbácscsapástól lerepül a csipesz, az ütést pedig megduplázzák az oszlopról visszacsapódó vékony szíjak. A másik csipeszt a szárak összeszorítása nélkül rántja le rólam. Ezúttal szája sem enyhíti az érzést. Szívesen csúsznék le az oszlop tövébe, de a kötelek a mellemnél fogva megtartanak. Csukott, összeszorított szememből lassan csordogál a könny. Amikor zárt szemhéjamon keresztül érzékelem a közelítő éles fényt, amely a máskor annyira kedvelt viaszt jelzi, újra elkap a rettegés, de ezúttal fölöslegesen: még sajgó mellem szinte nem is érzi meg a cseppeket.
Újra a lábam között csattog a korbács. Egyre jobban sajog, egyre jobban ég. Nem bírok parancsolni magamnak: nem törődve a tartó kötelekkel, megroskadok, és nagy nehezen végre összezárom a combjaimat. Nem érdekel, mi lesz a következménye, csak az, hogy abbamaradtak a csapások. A korbács nyelét a combom közé dugja, csak hogy tudjam, nem maradhatok így.
Megkérdezi, hány ütést kérek az ágyékomra büntetésképp? Alig érti a választ, a minimumot, aminél kevesebbet nem merek mondani, többet meg nem bírok: hármat. Már csattan is. Ez iszonyat! És már több mint három. Hát persze, hogy nem számoltam! Hiszen nem utasított rá.
Igen, számolok már. Egy, kettő, három. Vége. Végre. Eloldoz. Nem hiszek a fülemnek! Megengedi, hogy megnézzem, hogyan zuhanyozik.
De mit fogok én most látni? Hiszen könnyel teli szemmel, égő ágyékkal botorkálok utána a fürdőszobába.
Megállok az ajtó mellett, a zuhany felé fordulva, és nem is merek felnézni rá. Rémesen érzem magam, szeretném, ha láthatatlan lennék. Szinte görnyedten állok, a lábát nézem. Ezzel újra feldühítem: nézzek rá! Tétovázok, hogy meg merjem-e engedni magamnak, hogy nem emelem fel a fejem. Nem akarom, hogy lássa: könnyes a szemem. Kínomban eszembe jut a vonaton megfogalmazódott vágyam. Így amikor újra felcsattan a hangja, hogy
“Megengedtem, hogy nézd, ahogy zuhanyozom?”
Ijedtemben felkapom a fejemet, és egy köszönömöt suttogok. De tudok én ma jól csinálni valamit?
Hát nem. Egy bizonyos részét nézzem! Nem esik nehezemre odaszegezni a tekintetemet. Csodálkozva látom, hogy a mérete is és a formája is kicsit más, mint amit megszoktam. Kicsit hosszabb, kicsit vastagabb, különösen a tövénél. Szinte sajnálom, hogy olyan kevés és gyors mozdulattal mossa meg.
Zuhanyozás után visszamegyünk a szobába. Az oszlop mellett letérdeltet és elém áll. Megengedi, hogy a számba vegyem. Közben lassan hátrál. Próbálom követni. Térdelve ez cseppet sem könnyű. Int, hogy nehogy hagyjam kicsúszni a számból! Sikerrel kanyarodunk az ágy mellé. De ekkor lép egy határozottat hátra.
Remény vesztetten roskadok a sarkamra, hajtom le fejem. De most, kivételesen, nincs semmi baj. Felállít és az ágyra tenyereltet, így tesz magáévá. Majd újra térdelve folytathatom. Hamarosan a szokásos hevességével élvez el. Utána nevetve dől az ágyra. Pár pillanat múlva erőt veszek zsibbadt lábaimon, és mellé kúszom. Én is nevetni kezdek. Elmondom, miket eszeltem ki a vonaton. Az összes ötletemet szépen sorban ellopta. És még engem nevez boszorkánynak!
Aztán egyszer csak hirtelen felül és csodálkozva néz rám: ” Mit csináltál vele?”
Azonnal értem, mire gondol. „Kiköptem” – felelem. De újra elnevetem magam. Ugyan mikor és hová köptem volna?
[Domina történetek]

Nyakörvet teszek a nyakadba és megalázlak

Tamásnak hívják, bár sosem szólítottam így. Ő sem szólított a nevemen, pedig tudja. Sok mindent tud rólam. Ismeretlenül bár, de ismerjük egymást. A síri csendet kopogás töri meg. Tudom, hogy csak ő lehet.
– Nyitva van! Gyere be!
Az ajtó kitárul, felcsillan egy barna szempár, igen határozottan belépsz, magad mögött becsukod az ajtót. Felállok, lassan elindulok feléd. Szinte tapintani lehet a közöttünk lüktető feszültséget. Már egészen közel értem hozzád, de megállok két lépésre tőled. Amint mélyen belemerülök tekintetedbe, látom és érzem minden belső gondolatodat. Mindenre elszánt vagy, mint a kitörni készülő vulkán, tüzes és forró vagy, mégis félsz. Félsz, mert tudod, mi vár rád, de elszántan és rendíthetetlenül akarod minden percét. Lassan a hátad mögé sétálok, szemeddel követsz, amíg tudsz, de fejedet nem fordítod hátra. Két kezem a válladra teszem. Egy pillanatra megremegsz, a kabátodon keresztül érzem, ahogy testedet végigjárja a láthatatlan, de finoman érezhető remegés. Leveszed kabátod, felakasztod a fogasra, majd ismét felém fordulsz. Szűk izompóló van rajtad, csillogó barna hajad szépen megfésülve. Megtöröm a feszült csendet.
– Örülök, hogy végre személyesen találkozhattunk. Gyere beljebb, hozok valamit inni.
Látom rajtad, hogy megszólalnál, de inkább mégsem mondasz semmit, talán nem tudod igazán, mit kellene mondani, úgyhogy inkább nem szólsz, csak követsz a nappaliba.
– Ülj csak le nyugodtan.
A bárpulthoz megyek, brandyt töltök mindkettőnknek, majd elindulok feléd. Leülök melléd, mire te zavartan felállsz, de miután leültem, visszaülsz mellém.
– Úgy gondolom, már elég jól ismerjük egymást. Térjünk tehát a lényegre. Ha vissza akarsz lépni, most még megteheted!
– Maradni szeretnék – mondod magabiztosan, de már lehorgasztott fejjel.
– Látom, tényleg komolyan gondolod. Most meg kell beszélnünk egy forgatókönyvet.
– Nem akarom Úrnőm, én n bízom benned.
Talán nem tudod, milyen nagy örömet szereztél nekem a feltétlen bizalmaddal, de ugyanakkor hatalmas felelősséget jelent számomra a továbbiakban ez a helyzet.
– Rendben van. Azt hiszem, itt az ideje fürödni. Elkísérlek a fürdőszobáig.
– Itt találsz tusfürdőt és törölközőt. Aztán ne időzz sokat a zuhany alatt!
– Sietni fogok Úrnőm.
Közben visszamentem a nappaliba, pontosan tudtam, mit fogok tenni. Gondolataimba merülve észre sem vettem az idő múlását. Neszt hallottam, megfordultam. A tekintetünk egy pillanatra találkozott, te azonnal térdre estél, fejed lehajtottad. Csak egy törölköző volt rajtad.
– Gyere ide.
A lábaim elé kúsztál. Az íróasztalfiókból elővettem egy nyakörvet. Rendkívül elegáns volt: piros, széles, indaszerű nyomott mintákkal. Különleges nyakörv volt, éreztem, hogy kapcsolatunk is különleges lesz. Felcsatoltam a nyakadra a nyakörvet.
– Most már az enyém vagy – közben a nyakörv csatjától kezem lejjebb vándorolt, ujjaimmal végigszántottam a hátadon, majd ahogy a törölköző sarkához értem, egy hirtelen mozdulattal lerántottam rólad. Ott térdeltél előttem, lehajtott fejjel, kívül-belül meztelenül.
Éreztem azt a megmagyarázhatatlan érzést, mely azt súgta nekem, hogy nagy izgalmak következnek. Egy piros kendőt vettem elő, megkerültelek, majd mögéd léptem. Bekötöttem a szemed. A nyakörvednél fogva a szoba közepére vezettelek. Bizonytalanul másztál utánam, azonnal észrevettem, mennyire bizonytalannak érzed magad bekötött szemmel, ezt igyekeztem kihasználni. Vezettelek körbe-körbe, az ajtóig és vissza, majd ismét a szoba közepére. Akkorra már azt sem tudtad, hol vagy, talán abban sem voltál biztos, hogy ugyan abban a szobában vagy. Élveztem a bizonytalanságod, és tudom, hogy te is. Határozott mozdulattal a hátadra löktelek. A kötél akkor már a kezemben volt. Jobb csuklódra hurkoltam az egyik kötelet, majd szorosan megkötöttem, ügyelve arra, hogy ne szorítsam el teljesen a csuklódat, de érezd, amint a kötél belevág a húsodba. Majd a csuklódhoz húztam a jobb bokádat és összekötöttem, ügyelve arra, hogy a kötél feszesen tartson. A másik kötelet a bal csuklódra kötöttem, szorosan mellékötöttem a bal bokádat. Térdeid szétfeszítettem, combjaid között előtűnt kéjrudad.
Még semmi nem történt de már nedves vagy. Végigsimítom a combod, majd a hasad, a melled és a nyakad, hallom, ahogy egyre nagyobb és mélyebb levegőket veszel, majd felállok és az íróasztalhoz megyek. Várakozással teli csönd következik. Közben meggyújtok egy gyertyát. Te még semmit sem sejtesz. Lassan elindulok feléd, gyertyával a kezemben. Látom, ahogy figyelsz a lépteimre, megpróbálod kitalálni, hol lehetek. Belenyugszol, látásod nélkül csődöt mond térérzékelésed. Fölötted állok, egész magasról pár csepp viaszt ejtek a hasadra. Szinte már a levegőben megszilárdulnak a cseppek, mégis váratlanul érnek.
Minden viaszcsepptől megremegsz, libabőrös leszel. Közelebb engedem hozzád a gyertyát. Egyre gyorsabb ütemben érkeznek az egyre forróbb cseppek. Majd hirtelen megszűnik minden, vége a forró viaszesőnek. Azt hiszed végleg vége, pedig csak most kezdődik igazán. Megvárom, míg nagyobb mennyiségű viasz gyűlik össze a lángnyelv körül. Közvetlen közelről a köldöködbe öntöm a forró viaszt. Felsikoltasz, mindened összerándul, szabadulni próbálsz a kötelektől, de azok csak mélyebbre hatolnak a bőrödbe. Nem tudsz menekülni. Ez alatt még egy gyertyát meggyújtottam, s most dupla annyi égető csepp potyog a bőrödre. Felfelé a hasadon, majd a melleden. Helyenként egy-egy csepp eléri a mellbimbódat.
Megrándulsz és felszisszensz, majd újra nyugalom következik, de már tudod, ez csak a vihar előtti csend. Hirtelen égő láva önti el mindkét mellbimbódat, felsikoltasz. Újra meg újra összerándulsz, dobálod magad. Kis idő múlva lecsillapodsz, légzésed még mindig szapora. Pihegsz és remegsz. Könyörtelenül megindulnak a forró cseppek mindkét combodon, egyre közelebb és közelebb érve ágyékodhoz, majd egyszerre és kíméletlenül végigfolyik farkadon és herezacskódon a forró tüzes láva, befolyik feneked vágatába is. Csak folyik és folyik, szűnni nem akaró forróság és fájdalom árasztja el testedet, és a fájdalom hirtelen kéjjé változik. Felsikítasz, de már magad sem tudod, hogy a fájdalomtól, vagy a gyönyörtől szakad ki belőled a mindent elborító sikoly. Teljesen elernyed minden izmod a kimerültségtől.
Már a gyertyák sem égnek. Tested páncélként borítja a kemény, megszikkadt viasz. Ismét elmegyek, de nemsokára újra fölötted állok, kezemben egy ceruza vékonyságú pálcával.
– Nem végzek félmunkát… a viaszt bizony le kell szedni.
Tested még mindig ernyedt, gondolataid valamiféle rózsaszín ködben úsznak, de hamar vissza kell térned a valóságba, hiszen a pálca bizony hasítja a levegőt, sivít és lecsap. Felsikoltasz, hiszen teljesen váratlanul ért a fájdalom. Az első ütést sorra követi a többi, számolatlanul. Az ütések lassacskán felrepesztik a viaszpáncélt, ami kisebb-nagyobb táblákban pereg le megkínzott bőrödről. A lepergő viaszréteg alatt felcsillan az egyöntetűen pirospozsgás bőr. A pálca egyre többször csap le olyan helyre, ahol már nincs viasz, az ütéseket piros csíkok, kiemelkedő hurkák követik. Hasadról, melledről már minden viasz lepergett, a pálca néha eltalálja egyik-másik mellbimbódat, ekkor a folyamatos nyöszörgést megtöri egy-egy fájdalmas, vagy inkább kéjes sikoly.
A verés abba marad. De csak kis időre, amíg helyzetet változtatok. Most combjaidat veszem célba, egyre lejjebb és lejjebb, mígnem a sivító pálca hatalmas lendülettel falloszodon csattan. A csattanást követően elcsuklik a hangod.
Sikoltani szeretnél, de nem jön ki hang a torkodon. Szád kiszáradt, hangszálaid elfáradtak, már csak nyöszörögni tudsz, és sorozatban sivít és csattan a vessző, céklavörösre festve péniszedet, herezacskódat, míg egy igazán nagy ütést követően nedved elfolyik, tested elernyed.
Hatalmas levegőt veszel és másodszor is felérsz a csúcsra. Öröm, kéjittas mámor tölt el és érzed, hogy valami kemény hatol beléd. Popsid lyukánál egyetlen lüktető és egymásba folyó fájdalmat érzel, minden érintés fáj, de mégis örömmel adod át magad nekem. Érzem, hogy mindjárt én is elmegyek, minden lehomályosul, ködbe burkolódzik.
Ahogy a köd kitisztult, talán jobban értem és érzem, hogy mit és hogyan érzel, amikor tök pucéron kikötözve, szemed bekötve, szád betömve négykézláb vagy előttem, teljesen kiszolgáltatva minden kényemnek és kedvemnek. Egyik kezemben a vibrátor, másikban a lovaglópálcámmal már nem egynegyed erővel sújtok le csupasz fenekedre, hanem egyre erősebben, hogy megtapasztald a fájdalomnak és élvezetnek olyan fokát, amekkorát egyedül magadnak soha nem tudnál okozni. Szemedből a könny kicsordul. Feneked egyre pirospozsgásabb.
Élvezeted nőttön-nő! Hiszen már túl vagyunk a bemelegítésen, amikor a forró viasz végigsimogatta hátadat, karodat, a combodat, lábadat, jólesően nyaldosta végig a finom bőrt testeden. Túl vagyunk a kezdeti ismerkedésen a lovaglópálca hatalmával. Még friss az emlék, hiszen alig néhány perce történt, hogy bejöttél a szobába, s rád szóltam, hogy vetkőzz le!
Figyelmem nem kerülte el egyetlen mozdulatodat sem. Igyekszem leplezni kíváncsiságomat, hiszen most látlak először meztelenül. Fürödni küldtelek, és nyitva hagyatom veled az ajtót. Míg Te fürödtél, módosítottam egy kicsit az öltözetemen és előkészítettem a szükséges új játékszereket. Utána odaálltam az ajtóba és figyeltem, hogyan tisztogatod magad. Jó alaposan a testnyílásokat, testhajlatokat. Elnézegettelek szívesen sokáig, de még sok élmény várt ránk.
Megtörölköztél, és utasítottalak, hogy menj vissza a szobába. Persze én nem mozdultam az ajtóból. Így gondba kerültél. Hogy tégy eleget az utasításnak úgy, hogy ne viselkedj tiszteletlenül, és ne lökj fel? Megoldottad. Hozzám érve átcsusszantál köztem és az ajtófélfa között. Kikötöttelek, szemed elé maszk került, hogy vizuális ingerek ne zavarjanak.
Megvizsgáltam testedet, kézzel, lovaglópálcával, mely betekintett popsidba, s magadra hagytalak egy kicsit az érzéseiddel. Addig én is lezuhanyoztam és újra felöltöztem.
De térjünk csak vissza a jelenbe!
Látom, lassan kezded úgy érezni, hogy már nem bírod tovább a vesszőzést, legszívesebben szólnál, hogy hagyjam abba, de nem teheted, hiszen betömtem a szád. Éppen azért, mert most senki sem kíváncsi a véleményedre és a jajgatásodra. Különben is mindez a Te élvezeted és vágyaid kiélése érdekében történik. Örülj, hogy végre szenvedhetsz! Meglepődsz, hogy többet bírsz, mint gondoltad volna, s ezt még mindig lehet fokozni. Csipeszek kerülnek a mellbimbóidra, amelyek stabillá és állandóvá teszik a fájdalomérzetedet. A könnycseppek kijutnak a maszk alól, éppen akkor, mikor újabb, minden eddiginél erősebb ütés éri a fenekedet, és el is hagyja valamiféle tompa elnyújtott űű – féle hang a fekete golyóval kipeckelt szádat.
Tulajdonképpen tetszik nekem a visítási próbálkozásod, és ez újabb csapásokra ösztönöz. Úgy látom itt az ideje váltani. Újra előkerül a korbács, amellyel most a lábad közé becsapkodva kényeztetem heréidet. Egyre jobban remegsz!
Mi van veled?
Tudod jól, hogy minél előbb elélvezel, annál előbb szabadulsz a csipeszektől, a fájdalomtól, az ütésektől. Segítek neked! Bal kezemmel megragadom farkad, herezacskód és környékét masszírozom, előre- hátra körbe-körbe. Az jár a fejemben, hogy milyen szép, formás és kívánatos a csinosan kipirosított feneked. Te persze ezt nem tudhatod, a külvilág megszűnik létezni számodra, mert elborít a kéj. Az idő is elveszítette jelentőségét. Csak az élvezet pillanata létezik. Hosszú, folyamatos, mérhetetlen pillanata. Középről indulva le- és felfelé haladva végigjárja egész testedet valami kellemes érzés, amit már ismersz régről, de így még soha nem élted át. Ez most valami más. Vágyaid beteljesedésének estéje, amire örökké emlékezni fogsz. Minden jónak vége szakad egyszer.
Átadja helyét valami másik jónak. Leveszem a csipeszeket a mellbimbódról. És a szájpecket is. Gyönyörű az arcod. Bár szemed eltakarja a maszk, de így is gyönyörű. Barázdákat szántottak rajta a könnycseppek. Egyszerre érezhető rajta az öröm, a fájdalom, és valamiféle dac is, büszkeséggel párosulva. Azt hiszed, kicsit haragszol rám az erős suhintások miatt, egyben boldog és hálás is vagy nekem az átélt élményekért. Az én arcom is boldogságról árulkodhatna, de ezt most senki nem látja. Dicséretes az önuralmad. Persze véleményem megtartom magamnak.
Tudod, hogy a szájpecek levétele még egyáltalán nem jelenti azt, hogy neked jogod lenne megszólalni. Jogod annyi, hogy jogodban áll feltétel nélkül engedelmeskedni, hiszen az enyém vagy testestől-lelkestől. Belemarkolok a hajadba és hátrahúzom a fejedet. Megcsókollak. Finom. A sós könnyed és az édes nyál íze keveredik ajkainkon. Ismét és ismét, míg már alig bírok uralkodni magamon, és így épp itt az ideje, hogy megszolgáld, amiért ennyi időt fecséreltem rád, és vesződöm a neveléseddel.
Lehúzom a butyimat. Kíváncsi lennél rá? Érezheted, de nem láthatod. Még nem érdemled.
Azt sem tudod megállapítani a zajokból, hogy pontosan mi történik. Nyisd ki a szád! – utasítalak, s te szolgaian engedelmeskedsz. Most végre érezheted puncim ítét a szádban.
Újra megmarkolom a hajadat. Én szabályozom a ritmust. Te nyalod a puncimat. Az ütem gyorsul. Nyugodj bele, nem lesz sétagalopp! Kiélvezem elég ideig a szád kényelmét. Ez az!
Erre most nem találok szavakat. Még jó, hogy ki vagy kötözve, mert most már magamon se tudok uralkodni és elélvezek a szádba. Hú! Kell egy kis idő, míg visszatérek a földre. Eloldozlak és megparancsolom, nyalogasd a bugyimat, és simogasd vele a farkad. Boldogan megköszönöd a kegyet és amint kis tangám a farkadhot ér, nyűszítve élvezel el. Megbeszéljük, jelentkezni fogsz újabb szolgálatomra és boldogan csókolod hálád és elismerésed jeléül a lábamon lévő tűsarkú cipőt.
[Domina történetek]