Divatbotrány Párizsban: bíróság előtt a Fashion TV vezetője. Egy néhány nappal ezelőtt kezdődött bírósági eljárás minden bizonnyal megrengeti a párizsi divatvilágot: a magyar kábelcsatornákon is látható Fashion TV nevű kábelcsatorna vezetőjét, Adam Lisowskit szexuális zaklatás vádjával állították bíróság elé. Az ötvenéves Lisowskit egy lengyel származású modell vádolta meg azzal, hogy miután felcsalta párizsi lakására, megpróbálta megerőszakolni őt. Ez azonban csak a legutóbbi hír azok közül, amelyek az elmúlt években csorbították a divatvilág tekintélyét. Különösen érzékeny pontot érintett az a tavaly bemutatott BBC-dokumentumfilm, amelynek következtében a világszerte ismert Elite modellügynökség két vezető személyisége kényszerült lemondásra.

A lengyel származású Eva Cyankiewicz húszévesen, 1997-ben találkozott először Lisow-skival, aki a modell állítása szerint azonnal kokainnal kínálta, és fényes divatkarriert ígért neki Párizsban, a divat fővárosában. A lány, aki azóta a modellkedést jogi tanulmányokkal váltotta fel, akkor „érdekes és tisztességes” állásajánlatot látott a dologban. Arról nem nyilatkozott a történetét közreadó Le Parisien című francia lapnak, vajon a kokain hogyan illett bele a tisztességes ajánlatba. Párizsba érkezve azonnal sztároknak járó elbánásban részesült: limuzin várta a repülőtéren, amely Lisowski luxuslakására szállította őt – itt az üzleti ajánlat már személyes jelleget öltött. Néhány nappal később a lengyel modelljelölt feljelentette Lisowskit szexuális erőszakért – a váratlanul érkező rendőrök akkor éppen egy fiatal Fülöp-szigeteki lányt találtak a lakásban, iratok nélkül. Lisowskit egyébként korábban már elítélték kokain birtoklásáért, az erőszakot azonban tagadja: azt állítja, hogy a lány önként létesített vele testi kapcsolatot.
A leleplezés – A szex és a drog nem idegen a divatvilágtól, amelynek terheit, a konkurenciaharcban való pályán maradás feszültségét gyakran oldják droggal és alkohollal. Többek között ezekre az amúgy köztudott tényekre derített fényt tavaly az az „álruhás” riporter, aki gyakornokként épült be London legismertebb modellügynöksége, a Premier dolgozói közé.
Carole White, a jól menő Premier milliomos tulajdonosa bizonyára nem egyhamar felejti el azt a napot, amikor 1999 augusztusában felfedezte: egyik irodai gyakornoka valójában újságíró. „Az elején azzal jött, hogy modell szeretne lenni, de ahhoz túl öreg volt. Akkor azt mondta, hogy divatiskolába jár, és szakmai gyakorlatot akar szerezni. Szívesen fogadtuk, hiszen mindig kell valaki az irodában, aki kávét főz, és kezeli a fénymásolót” – meséli a kezdeteket White.
Hónapok teltek el, mire az egyik dolgozó, akivel a „gyakornok” éppen interjút készített egy iskolai dolgozatához, gyanakodni kezdett. Biztos volt benne, hogy egy kamerát látott a táskájában, amivel titokban mindannyiukat felvette. Eleinte nem is hittek neki, de annyira ragaszkodott a gyanújához, hogy végül a gyakornokkal kiüríttették a táskáját, és bebizonyosodott a feltételezés. Bár azonnal rendőrt hívtak, semmit sem lehetett tenni, a rendőrség szerint ugyanis a személyiségi jogokat védelmező törvények Nagy-Britanniában ilyen esetekre nem terjednek ki.
Carole White ekkor lázas telefonálásba kezdett, hogy figyelmeztesse a szakmabelieket: valami készül. Arról azonban ekkor még fogalma sem volt, hogy a leleplezett riporter, Lisa Brinkworth egy egész dokumentumsorozaton dolgozik a BBC számára. Kollégájával, Donal MacIntyre-rel a modellvilág széles kör? bemutatására készültek, különös tekintettel a világhír? Elite ügynökségre, amely többek között Naomi Campbellt és Cindy Crawfordot is képviseli.
A Carole White által felhívottak között első helyen szerepelt John Casablancas, az Elite tulajdonosa és helyettese, Gerald Marie: mindketten társtulajdonosai voltak a Premier ügynökségnek egészen a közelmúltig, amikor Carole White megszakította velük a kapcsolatot, hogy újra egyedül vezethesse cégét.
Az Elite világa – Mindazok, akik megnézték a BBC „MacIntyre Undercover” cím? műsorát tavaly novemberben, tanúi lehettek, hogy White hívása későn érkezett.
Lisa Brinkworth és Donal MacIntyre műsora bemutatta Gerald Marie-t, amint egy nightklubban részegen ajánlatot tesz az akkor éppen modellként pózoló Brinkworth-nek: 350 angol fontot ajánl fel neki egy éjszakáért, majd a visszautasításra szemmel láthatóan kikel magából. Az Elite egy másik vezető munkatársa, Xavier Moreau a titokban készült felvételen azt bizonygatja, hogy Afrika egészen jó hely lenne, ha csak fehérek laknák. Egy másik ügynökség munkatársát éppen kokain eladásakor filmezték le.
A dokumentumfilm készítői többek között arra igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy fiatal, akár 13 éves lányokat szexuális kapcsolatra és drogfogyasztásra késztetnek a divat világában egy-egy jó munkáért.
A film eredményeképpen nemcsak az állásukból azonnal felfüggesztett Gerald Marie és Xavier Moreau jóhíre csorbult: az egész nyolcmilliárd fontos angol modellipar etikai alapja kérdőjeleződött meg. „Természetesen a műsorban bemutatottak egy része engem is felháborított – védekezik Carole White. – Amit Marie művelt, az egyrészt nevetséges, másrészt közönséges, rémisztő, de hát ez az ő stílusa. Valószínűleg jó benyomást akart gyakorolni a többi jelenlévőre, és egy pillanatra elfelejtette, hogy már 49 éves…”
White arra hivatkozik, hogy Gerald Marie Milánóban él, ami „köztudottan őrült hely”, ugyanakkor kétségbe vonja az újságírók tisztességét, akik például bemutattak egy nagyon fiatal lányt fotómodellkedés közben, de azt elfelejtették filmre venni, hogy „a felvétel alatt a szülei ott álltak a kamera mögött”. A Premier tulajdonosa azt is elmondja, hogy Milánóba csak kettesével küldi a lányokat, és mindig figyelmezteti őket: csak olyan napszemüveget hordjanak, ami visszatükrözi a tekintetet, nehogy a milánói utcákon egy vérmes olasz elkapja a pillantásukat, és veszélybe kerüljenek.
Éhezz vagy dohányozz! – Carole White modellügynöksége félelmetes hely a kívülálló számára – jegyzi meg Catherine Wilson a Daily Telegraph újságírója. A Vogue címlapjaival tapétázott falak között mindenki rosszul érzi magát, aki nem csodaszép. „A modellipart Londonban egyértelműen a nők uralják, így aztán senkinek sincsenek hátsó gondolatai a modellekkel kapcsolatban – veszi védelmébe a szakmát White. – Itt senki nem mondja azt, hogy beszéljük meg a dolgot egy jó vacsora mellett.” White szerint a nők sokkal jobban csinálják a dolgot, mivel ők általában gondoskodnak a lányokról (gondoljunk csak az „erkölcsi védelmet biztosító” napszemüvegekre). A sikeres üzletasszony véleménye szerint a modellvilág teljesen megváltozott. Ma már az emberek nem modelleket akarnak látni, hanem sikeres nőket saját, egyéni életstílussal, akik a nevükkel el tudnak adni például egy jó parfümöt.
A több évtizede a modelliparban tevékenykedő White tagadja, hogy a lányok többsége evési problémákkal küzdene. Az persze igaz, teszi hozzá, hogy a kifogástalan, éhezés nélkül is megtartható alak jellemzőbb a tizenévesekre, így nem csoda, ha a modellek átlagéletkora egyre csökken. Azt White sem tudja tagadni, hogy a cigarettázás a modellek egyik legnagyobb szenvedélye: hatásosan csökkenti az étvágyat, és jó időtöltés a felvételek közötti üresjáratokban, amikor az ember csak unatkozna.
A Premier modellügynökség tulajdonosa hasonló visszafogottsággal nyilatkozik a drogról is: ha a lányok éjszakáznának, és kokaint vagy extasy tablettát szednének, az meglátszana az arcukon. Számukra az a legrettenetesebb, ha a fotós megjegyzi: rosszul néznek ki. Ezért aztán nem is érdemes ilyesmivel foglalkozniuk. Egyébként is, „modellügynökség vagyunk, nem pótmamaszolgálat” – teszi hozzá a biztonság kedvéért.
Heroin a köröm alá – A kérdést természetesen nem mindenki látja ilyen egyszerűnek. A Daily Telegraph újságírója megjegyzi, hogy Nagy-Britanniában, ahol 24 éves korára a lakosság majdnem fele kipróbálta már az illegális drogot, a modelleknek az átlagnál több lehetőségük van az ezirányú kalandozásra. A modellek közötti drogfogyasztást az is ösztönzi, hogy a drog keltette mellékhatások munkájukban közvetlen módon segíthetik őket: a lányok többsége tisztában van vele, hogy elég egy kis kokain a szem vérellátásának csökkentésére, hogy a tekintet ragyogó legyen. A heroinnal élő modelleket pedig gyakran fotózzák az eszméletvesztés előtti pillanatban, fennakadt szemekkel, ami állítólag távolba meredő, szexi tekintetet eredményez.
A legjobbak már régen túl vannak a karon árulkodó nyomok rejtegetésének problémáján: tudják, hogy a tűt a lábujj körme alá, vagy a lábujjak közé érdemes szúrni, így nem kelt feltűnést az illegális doppingolás nyoma. Ahogy azt Catherine Wilson egy fotóstól hallotta, a gyengébb lelkűek erre nem vállalkoznak, ők inkább alapozóval tüntetik el a karjukon árulkodó nyomokat, míg a sminkesek tapintatosan másfelé néznek. Ritka az olyan főnök, aki nem hajlandó szemet hunyni a dolgok felett: a New York-i Company Management modellügynökség vezetője, Michael Flutie nemrég beperelte egyik topmodelljét szerződésszegésért, azt állítva, hogy a húszéves Amy Wesson nem volt hajlandó lemondani a kábítószer-fogyasztásról.
A szakma egyre fiatalodik: ma már nem ritka a 12-13 éves modell sem a kifutókon és a fotósok lencséje előtt. Nem csoda, hogy manapság a modelleket a szakmában egyszerűen csak „lányokként” emlegetik. A szónak sajátos jelentésárnyalata van: olyan valakit jelöl, aki szebb, mint egy nő, és a lelke kevésbé komplikált – azaz hétköznapi nyelvre lefordítva kevesebbet követel, mint egy felnőtt, érett ember. Katie Ford, a New York-i Ford Models ügynökség tulajdonosa is ezt erősíti meg: „A divattervezők ma egyre fiatalabb arcokat keresnek, így aztán nem ritka, hogy a kamaszkor előtt álló lányok mutatnak be olyan ruhákat, amikbe aztán a felnőtt nőkből álló közönségnek kellene belepréselnie magát.” Csoda, ha annyi a frusztrált nő?
Minden változatlan – Időről időre akadnak olyanok, akik – rendszerint valamilyen személyes tragédiától indíttatva – megpróbálnak valamit tenni a divatszakmában egyre növekvő drogfogyasztás ellen. Közéjük tartozik Francesca Sorrenti divatfotós is, aki (szintén fotós) fiának közelmúltbeli, kábítószer-túladagolás okozta halála után egy sor nyílt levelet intézett különféle divatmagazinok szerkesztőihez és divattervezőkhöz, arra kérve őket, hogy támogassák a kifutók megtisztítását a drogtól, és a túl fiatal, mindenféle ellenőrzés nélkül alkalmazott modellektől.
Sorrenti úgy vélte: itt az ideje, hogy szabályokat hozzanak létre a gyermekek védelmére egy olyan szakmában, amelyet eddig egyetlen törvény sem szabályozott. A válaszok nem voltak túl biztatóak, mondhatni, senki nem lelkesedett az ötletért. Pedig Sorrenti szerint a modellek sajátos világot alkotnak, mivel egymásnak feszülő érdekeik elszigeteltté és ezáltal az átlagon felül sérülékennyé teszi őket. Mivel munkaritmusuk nem teszi lehetővé a normális pihenést és feltöltődést, a drog a legtöbbet jelentheti számukra: gyors kiutat a problémákból.
Amikor maga Clinton elnök is felemelte szavát az ellen, hogy a divatmagazinok szinte követendő magatartásmintaként állítják a fiatalok elé a heroinfogyasztást, sikket csinálva abból, Marc Jacob amerikai designer egyszerűen megjegyezte: „Mit akarnak látni? A divat nem az egészségről szól. A Vogue címlapjára nem illik egy narancslét kortyolgató alak.”
A brit divatvilág valamivel gyorsabban reagált a problémára, a „Divattervezők a Drogfüggőség Ellen” (Designers Against Addiction) szervezet nyilatkozatot adott ki, melyben szorgalmazta, hogy a modellügynökségek ne alkalmazzanak kábítószer-élvező modelleket. Eddig azonban a probléma gyökeréig ható intézkedések nemigen történtek. Nagyon is jellemző álláspontot tükröz annak a szerkesztőnek a megjegyzése, aki – miután felelősségre vonták, miért dolgozik családapa létére kábítószerfüggő modellel – azzal utasította vissza a vádat: „Ez nem a mi problémánk, a lapnak el kell készülnie.”
Az Elite ügynökség leleplezett európai elnöke, Gerald Marie sem érzett különösebb lelkiismeret-furdalást a tavaly őszi dokumentumfilm vetítése után. Nyilatkozataiban a túl fiatal angol lányokra és szüleikre hárította a felelősséget a divatvilág legutóbbi botrányáért, és igyekezett a tisztességtelenül eljáró BBC áldozataként feltüntetni magát. Marie, aki egyébként korábban Linda Evangelista szupermodell férje volt, úgy érzi, a szövegkörnyezetből kiemelt mondataival hozták őt lehetetlen helyzetbe, úgy tüntetve fel, mintha fiatal kamaszlányokat igyekezne elcsábítani. Arra nem adott magyarázatot, mennyiben javítana az eredeti szövegkörnyezet például egy tehetségkutató versenyen tett kijelentésén, ahol a lányokat „gardírozó” kísérők jelenlétét kifogásolva szóvá tette: már négy napja ott van, de még egy lányt sem sikerült felszednie. A filmben élőben elhangzott mondat természetesen ennél jóval szókimondóbban utalt Marie szexuális vágyaira. Utólagos magyarázata szerint nem akart mást ezzel a kijelentéssel, mint felhívni a figyelmet: sok szexuális kapcsolat mögött csak üzleti érdekek állnak. Ugyanakkor nem felejtette el rasszizmussal és képmutatással vádolni a BBC-t, amely szerinte célzatosan arra törekedett, hogy megmutassa: miként esnek bele fiatal angol lányok a korrupt latin férfiak csapdájába.
Nem sokkal a botrány kipattanása után Michelle Marchand, Marie párizsi irodájának vezetője megerősítette a hírt: az Elite tulajdonosa, John Casablancas javaslatot készített a világszerte működő modellügynökségek számára, hogy 16 évnél fiatalabb modellekkel ne dolgozzanak. Ez a jelenleg érvényes francia törvények szerint egyébként már ma sem lehetséges – legálisan.