Egy legkevésbé sem szép napon arra kellett rádöbbennem, hogy sorra hagynak el a barátaim. Azonnal végigszaladtam életem utolsó szakaszán, hogy mégis mit ronthattam el, de semmi, ugyanúgy történt most is minden, mint korábban (amin egyébként érdemes egy kicsit gondolkodni, ha már), szóval nem találtam az okot, miért lesznek hűtlenek hozzám egykori cimboráim. Persze nem drasztikus a folyamat, mert 405-ből 397 ismerős lett, de akkor is eltűnt nyolc fő a szájbertérben. Pontosabban: a szájbertérből. A barátok kimúlása ugyanis egyelőre csupán online, azon belül is az iWiW közösségi oldalt érintő jelenség. Körbekérdeztem a megmaradtakat, hogy tapasztalnak-e hasonlót. És igen, ez megy mindenkinél: fölkelnek reggel, gyanútlanul kattintanak a legnépszerűbb honi ismerőskereső portálra, aztán azon kapják magukat, hogy huss, már megint csappant a csapat. Pedig korábban az volt a jellemző, hogy naponta kellett visszaigazolni az újabb és újabb ismerősnek jelentkezőket; elegendő volt, ha hét osztállyal fölöttünk járt valaki, már nyomta is a jelölést.
Teljesen hagyományos módszerrel, e-mailben megkerestem néhány eltűntet, hogy mégis miért? Egyikük, nemrég házasodott ifjú hölgy féltékenységi okokból töröltetett („Kérlek, ne szólj a férjemnek, hogy írtam erről neked!”). De nem ez az általános, szerencsére, hanem hogy az egykoron lelkes iWiW-polgárok beleunnak a kapcsolati hálóba. Hogy néhány hónapnyi passzivitás után fölteszik maguknak a kérdést: minek találhasson meg bárki, ha legalább fél éve már én sem keresem magamat, magunkat a portálon? És már törlik is az adatlapot.
Ez is elég szomorú hír lenne az iWiW üzemeltetőinek, de van rosszabb. Az iWiW-hűtlenek között akad szép számmal, aki virtuális telephelyét egyszerűen átteszi a Facebookra. Elcsépelt igazság, hogy a divatnál semmi sem megy ki gyorsabban a divatból, de valami ilyesmi történik most a honi közösségépítő szájttal: míg korábban az volt a kúl, aki szinte csak aludni jött ki az internetes cimboraságból, most az lesz a menő, aki már nem itt, hanem ott építi a digitális közösséget.
De nem csak a divat ritkítja az iWiW-felhasználókat, mert a felszínesség vádjával korántsem illethető heavy userek is szorgalmasan kacsintgatnak kifelé a magyar netrészből. Sőt, mint általában, akaratlanul is ők voltak a mozgalom zászlóvivői, amikor az iWiW szolgáltatásaival elégedetlenkedve a maguk kis köreiben népszerűsíteni kezdték az alternatív lehetőségeket. Nemrég ugyanitt ünnepeltem az iWiW-et, amiért végre megnyitotta kapuit a külső fejlesztők előtt. Ám az öröm korainak bizonyult; mára egyértelmű lett, hogy a nyitás valójában a bezárkózás sajátos megvalósítása volt. Egyszerű példával élve: míg a nekem tetsző cikkeket, videókat kedvem szerint két kattintással megoszthatom a Facebookra, addig a magyar közösségi oldal nem fogad efféle alulról érkező tartalmakat, nehogy ily módon a tulajdonos által üzemeltetett egyéb médiafelületeknek kerekedjen konkurenciája.
Rövid távon érthető, hosszú távon öngyilkos stratégia. Még egy iWiW-méretű képződmény esetében is. (Hetivalasz)
ismerősök
Az iWiW pszichológiája
Rendkívül gyorsan nő az iWiW forgalma. De miben rejlik a sikere? Számomra úgy tűnik, státuszszimbólummá vált, hogy fent legyél… S ha már felkerültél, minél több ismerőst kell begyűjtened. Ez a mércéd, ez által fognak megítélni! Az emberiség nagy része szeret ismerkedni, ennek következményeként ismerőse is sok van.
Persze ezek a sokszor felületes kapcsolatok az évek folyamán el is felejtődnek, és egy új találkozáskor már arra sem emlékszünk honnan ismertük az illetőt. A másik véglet a rég elfeledett, de nem annyira ismeretlen ismerős, akit az idő/távolság szakított el tőlünk, hogy ilyen nagy szavakkal éljünk. Lehet szó rég nem látott általános iskolai osztálytársakról, vagy óvodai szerelemről, húsz-harminc év távlatából is jó visszanézni, és rájönni, hogy mindannyian egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.
Miért ne lennének? Hát mire jó az internet, ha nem erre? Ezt lovagolták meg az IWIW lelkes, és ügyes programozói, és hozták létre ezt az egyedülálló adatbázist, melyben kis kutakodás után előkerül a fél világ.
Stresszelés a meghívókkal
Mikor az iWiW felfutott, kezdtek csikorogni a kerekei. Baromi lassú lett, nem bírta az állandó terhelést. Régen (én kb. 2002 óta vagyok fent) akárkit meghívhattunk, s íme, most megkötötték a kezünk. Na innentől mindenki a küszöbömet rágta, aki még nem került fel. Még nagyobb szimbolikus értéke lett annak, hogy „fent vagy-e”. Hatalmas értékkel bírt a meghívó. Még apróhírdetésekben is árulták. Ez is csak kishazánkban történhet meg… :)
Ismeretlen ismerősök
Az hagyján, hogy olyan emberek jelöltek meg, akikkel esetleg egyszer váltottam 2 szót, esetleg volt egy email-csere közöttünk, vagy 3 szó telefonon… Csatoljuk ezt a tényt a státuszszimbólum mivolthoz, gyűjtsünk minél több ismerőst, hogy lássák milyen f@sza gyerekek vagyunk mi, micsoda populáris csajok… :) Emellett azonban megjelentek az érdekes ismerősök. Szegény híres emberek már a tévében is panaszkodtak, hogy annyian jelölik meg őket, hogy nem bírnak válaszolgatni, hogy vajon honnan… És ott vannak a kedvenceim, azok a hírességek, akiknek nincsenek ilyen allűrjei, nem kérdik honnan ismerem őket, szívesen fogadnak minden jelölést. TV Maci, Magyar Forint, Kossuth Lajos és társaikról van szó. Ugye őket mindenki ismeri?
Aztán jöttek a botrányok…
Egy, a Nemzetbiztonsági Hivatalból származó levél arra hívta fel az állami vezetők figyelmét, hogy az iWiW kapcsolati hálón tárolt adataik kockázatot jelentenek az országra nézve. Titkosszolgálatok és szervezett bűnözői körök juthatnak így bizalmas információkhoz. Az adatvédelmi biztos szerint az adatokak bárki lemásolhatja és elemezheti.
Aztán meg T-Online felvásárolta az iWiW-et, az összes adatainkkal együtt. Sokan aggódni kezdtek. Ami azért fura, mert az adataikat egy totál ismeretlen kis cégnek kiszolgáltatták évekkel ezelőtt, és akkor kezdenek aggódni, amikor azok egy szorosan szabályozott multicéghez kerültek. Furcsa a mai világ, a mai emberek. Jobban bíznak a névtelen akárkikben… Na mindegy. Te fent vagy? És hány ismerősöd van? Ismersz valami hírességet?