Liptai Claudiának most jelent meg első regénye, ami egy vérbeli krimi. A színésznő-műsorvezető könyvét az Álomnő címre keresztelte el.
– A kalandregényben van gyilkosság, szerelem és minden, ami erre a műfajra jellemző. Az inspirációt a könyvhöz az élet adta. Azt mondják, egy könyv esetében az a legfontosabb, hogy stílusa legyen. Ehhez pedig nem elég jól írni, ezt nem lehet csak úgy elsajátítani, ennek zsigerből kell jönnie. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki arra kíváncsi, hogy én és a Tilla mitől vagyunk jó műsorvezetők? Ilyenkor csak állunk némán, ugyanis mi magunk se tudjuk rá a választ. Általában azt feleljük, valószínűleg azért, mert „önazonosak” vagyunk, tehát nem köntörfalazunk, azt mondjuk a tévében, amit éppen gondolunk. Nos, a könyvem esetében is ez a helyzet: azt vetettem papírra, amit gondoltam – nyilatkozta Liptai Claudia egy magazinnak.
Két új dolog derült ki Liptai Claudiáról. Tud írni, mégpedig remekül, de olyan csúnya a kézírása, hogy maga sem tudja elolvasni saját betűit illetve papírra vetett szavait.
Az Álomnő című regény három hónap alatt készült el, de hogy hány munkaórájába került Claudiának, azt maga sem tudja.. Az Álomnő szerelmi szállal átszőtt regény, amelynek főhőse, Anna az igaz szerelmet keresi, közben pedig bűnügybe keveredik.
„Csak azt tudom, hogy elképesztő mennyiségű kávé kellett hozzá. Sajnos nem írtam naplót, de már tudom, hogy kellett volna attól a naptól kezdve, ahogy leültem írni. Teljesen rapszodikusan születtek az oldalak. Volt, amikor megszaladt, és iszonyatosan sokat írtam egyben, és volt, amikor leálltam és napokig nem ütöttem le egy betűt sem. Amikor eszembe jutott, hogyan kellene folytatni a történetet, akkor azonnal neki kellett ülnöm, akárhol is voltam. Állandóan nálam volt a laptopom, ugyanis olyan csúnya a kézírásom, hogy amikor megpróbáltam pár gondolatomat leírni az később olvashatatlan volt, az NCIS kellett volna hozzá, hogy megfejtsék. Csak elszeparált helyen tudtam dolgozni, egy kávéház eldugott szegletében, ahol más ember nem volt, mert bármilyen zaj azonnal elvonta a figyelmemet. Ugyanúgy, mint a saját környezetem, ahol mindig eszembe jutott, mit kell még csinálnom. És miért gondoltam, hogy egyáltalán írnom kell? Valójában ezt mások gondolták, nem én. Ha bármit írtam, leveleket, SMS-t, e-mailt másoknak, mindig megjegyezték, hogy tök jó stílusom van. ‘Neked írnod kéne, drágám!’ – mondták. Akkor gondolkoztam, hogy könyvet írnék, de önéletrajzot nem akartam, regényt sem. A menedzserem is és a kiadó közös gondolata volt, hogy írja fikciót. Biztattak, hogy próbáljam meg, gondoljam át, írjak egy fejezetet. Amikor leülsz, akkor egy oldalon meg kell tudnod írni az egészet, már tudnod kell, mi a vége. Persze közben változhatnak a dolgok, de nagyjából tudni kell, mi fog történni. Amikor készült, tudtam, hogy ennek a regénynek olyannak kell lennie, amilyen én vagyok, amit én szeretek, amit én olvasnék, különben nem lesz hiteles. Igen, én írtam, ha nem így lenne, nem tudnék mögé állni, nem tudna örömöt szerezni” – mesélte.
