Michelle Wild – Nagy interjú 5

(A 4. rész itt.) Hogyan mondjam meg neki, hogy másképp
„Ez ugyanolyan, mint amikor reggel odaáll elém felöltözve és megkérdezi, hogy szexi-e ebben a ruhában? Nyilvánvaló csapdahelyzet. Ha azt mondom, hogy ‘nem a legjobb a ma reggeli választás, Életem’, érzéketlen tahó vagyok. Ha azt mondom: ‘igen’, csak ráhagyom, nem is figyelek, vagyis érzéketlen tahó vagyok. Ugyanígy, ha csak egy kis dolgot is, de másképp szeretnék, amikor a szájával kényeztet: megmondjam vagy ne mondjam? Bunkó legyek vagy bunkó maradjak? És ő vajon megmondja-e nekem, hogy valami nem jó neki? Hogy valamit másképp akar? És mi lehet a kételyeinkre a megoldás?
Mit csináljunk? Megszólaljunk-e?”
Vegyünk egy életszerű példát: én orális örömökhöz szeretnélek juttatni téged…
Ez egyáltalán nem életszerű példa, mert én férjnél vagyok!
Mi van, belém fojtod a szót, amikor éppen arról beszélek, hogy ki akarlak…?
Simán!
N a, szóval tegyük fel, hogy nekilátok, és te azt érzed, hogy valami nem oké…
Nem lenne tragédia. Valószínűleg azt gondolnám, hogy azért ez előjátéknak így megfelelő: megmutatja az odaadásodat és a jó hangulatot…
Egy rossz nyalás?
Igen, akár az is. Ez ugyanis egy kedves dolog a partnertől, amiről nem gondolom, hogy kötelező lenne. De ha nem olyan jó, egy idő után azt mondanám: „hú, most már csináljunk valami mást is!” Úgy csinálnék, mintha totál beindultam volna és váltani szeretnék.
Tehát az átverős stratégiát választod?
Nem, azért nem sikongatnék, mint egy állat, hogy azt hidd: orgazmusom van, hanem egyszerűen felemelném a fejét az illetőnek, mélyen belenéznék a szemébe, és aztán… mit tudom én… alácsúsznék, magamhoz húznám vagy átölelném, és abból már bármilyen póz következhetne. Esetleg egy csókoló- zással megmutatnám, hogy mit szeretnék, hogyan szeretném kicsit lejjebb, mert ez egy nagyon kézenfekvő módszer – hiszen mindkettőt a szánkkal csináljuk. Végül is ki az, akinek egy finom nyelv- és szájnyalogatásról nem ez jut az eszébe: egy nőt orálisan kényeztetni?
Jó, eltelt fél nap, és megint iszonyatosan megkívántalak, megint megpróbálom, de most sem stimmel..
Akkor én már ügyesebb leszek, mert ugye, nem egy rosszul sikerült nyalás után kell elmagyarázni – mondjuk egy csókkal -, hogy mit
hogyan szerettem volna. Hanem a következő előtt, amikor már érzem, hogy megint lesz valami, és újra be fogod vetni magad, na, akkor próbállak meg rávezetni téged arra, hogy: most akkor így!
Hogyan? Jössz megint ezzel a csők dologgal?
Nem megint, hanem most először! És próbálom egy hangulatban végigvinni az egészet: a vetkőz- tetést, a simogatást és igen: a csókolózást. Szóval nem az lesz, hogy iszonyatosan megragadom a válladat, beléd karmolok, aztán elkezdek nagyon finoman csókolózni, mert az egy olyan kontraszt, ami tök jó és felébreszti az ösztönöket, de sajnos nem fogod érteni belőle, hogy mit is akarok. Hogy gyengédségre vágyom vagy arra, hogy csavard hátra a karom és támadj le. És persze van egy drasztikusabb megoldás is: ha már olyan nagy az eksztázis, jól megfoghatom a fejedet és magamra nyomhatom, hogy „bocs, de ezt akarom, nem bírom tovább” – vagy épp ellenkezőleg, ha gyengédségre vágyom, el is tolhatom magamtól, hogy „jaj, ne még, ne még!”. Ezek szerint te ezt a „hogyan mondjam el neki, hogy mit akarok?” problémát inkább gesztusokkal oldanád meg, mint szavakkal? A testbeszéd több, mint fele a kommunikációnak… Nagyon okos vagyok, mi?
Igen, koszi, jegyzetelek.
Én tényleg nem bízom pusztán a szavakban.
És olyan helyzetet nem is tudsz elképzelni, hogy egyértelműen megmondod: „figyelj, ezt ne így csináld, hanem inkább így és így…”?
Ha olyan nagy hibát követ el az illető, mint mondjuk a „szakáll bűn”…, ami ugye gyakori gond a nőknek az orális szex esetében, akkor elmondom neki, hogy ez nekem így nagyon nem jó, és nem csak az ízlésemről vagy a finnyásságomról van szó, hanem tényleg az élvezhető és az élvezhetetlen között kell választanom.
Vajon egy kapcsolatban mikor jön el az a pillanat, amikor egy az egyben a másik szeme közé lehet vágni ilyen jellegű kritikát vagy kérést?
Akkor, amikor már tud az ember mellékapcsolni valami pozitívumot is, amivel tud bókolni és meg tudja vele erősíteni a másik önbizalmát, amit ugye, egy kicsit lerombol a kritikájával. És azért ha az ember beleszámolja a pakliba a hűséget is, akkor szóba sem jöhet az, hogy ha valamit nem kapok meg, akkor azt máshol keresem. Ezért végső esetben, még ha nem is tökéletes minden, akkor is el kell fogadni a másikat. Ilyen vagy olyan, de ő az enyém, ő ilyen, én így szeretem. Ha pedig az volt a kérdésed, hogy konkrétan, milyen időpont a megfelelő, hogy ilyesmivel előálljak, akkor azt mondanám: két szeretkezés között, amikor nehezebb kibillenteni a partnert a pozitív hangulatából. De mondom, alapvetően kerülném ezt a megoldást – a szavak igazából kevesek ahhoz, hogy helyre hozzanak egy szexuális problémát. Végül is ha nem lenne jobb meg magasabb szintű a szex, mint a beszéd, akkor folyton csak beszélgetnénk.
Egy lány ismerősöm egyszer lefeküdt egy ismert fiatalemberrel. Mesélte, hogy amikor már ott feküdtek mindketten meztelenül, túl az előjátékon, a srác mélyen a szemébe nézett és sejtelmesen azt kérdezte: „Hogy szeretnéd?”. Amitől persze az ismerősöm röhögő görcsöt kapott.
Na ugye, hogy nem kell annyi kérdést feltenni! Legyen benne a szexben a személyiséged, add magadat, és akkor nem kell kérdezgetned, hogy mit akar a másik! Szóval igenis a partnerem elé tárom, hogy mit szeressen bennem. Ez a „Hogy szeretnéd?” tényleg a legrosszabb kérdés – igazi zsákutca. Úgy előttem van a pillanat, ahogy ott áll a srác – aki színész, persze -, meredező farokkal, előtte fekszik meztelenül a lány, és akkor ő megszólal búgó hangján: „Évi! Hogy szeretnéd?” Haha! Hogy szeretném? Hát, nyalj ki jó alaposan, aztán fordíts meg és helyezd belém, légy oly kedves…
Hát, ez az: nem is lehet rendesen elmondani ezeket, mert még ha betartja az instrukciókat, akkor is lehet totál különböző a dolog: akár jó, akár rossz is. És hát ha a problémás helyzeteket pusztán szavakkal meg lehetne oldani, akkor ez a könyv nyilván nem íródna. Akkor mindenki megmondaná a másiknak, hogy mi van, mi nincs, meg mi legyen. Hát, az nem lenne izgalmas, és nem születne belőle semmi új. Például nekem is szükségem van a szexben bizonyos határokra, amit a drága férjem tör át napról-napra, és tesz vele boldoggá, úgy, hogy azt mondja: „márpedig ez neked így lesz
jó” – és a végén azt mondom: b…meg, ez tényleg marhajó volt! És nekem nem utasításokat kell adni, meg kibeszélni ezeketa dolgokat, egyszerűen le kell vetkőznöm a gátlásaimat és az egészet csak úgy… hagyni. Nekem az nem szimpatikus, ha minden olyan simán zajlik, hogy „Szevasz, Rozi, figyelj, én ezt szeretném, van neked olyan? Van? Jó, akkor tegyük össze.” Másképp is lehet kérni. Lehet helyzeteket teremteni arra, hogy megkapjuk azt, amire vágyunk. Az olyan túl egyszerű: megkérni a másikat. Mintha a jó szexet le lehetne venni a polcról.
Azért nincs ám sok minta az emberek előtt, hogy hogyan lehet a szexről rendesen beszélni. Ha a pornófilmekre gondolunk, ott a szereplők maximum annyit beszélgetnek, hogy „fuck me!” Tényleg, a forgatásokon a szex közbeni beszéd bele van írva a forgatókönyvbe vagy ez szabadon választott?
Általában nincs beleírva. Az angoloknál előfordul, hogy a kezedbe adnak egy listát, hogy figyelj, bébi, akkor ezt a három-négy mondatot lökjed, lehetőleg keverve. Én mindig úgy voltam ezzel, hogy nekem ez így nem ment. Mindig elkezdtem röhögni, amikor azt kellett ismételgetni, hogy „Fuck me!”. Hát persze, hogy… igen! Nem is lehet másképp! Tehát ezzel nem lepnék meg senkit, főleg nem a nézőt. De ha mondjuk azt mondtam, hogy „na, csináld már, nem a feleséged vagyok, nem kell óvatoskodni”, az egy fokkal már hatásosabb volt.
Amúgy beszédes vagy az ágyban?
Nem igazán. Előtte vagy utána, esetleg. De közben egyáltalán nem. Az egy teljesen más világ, amikor bőr a bőrhöz, illat az illathoz… Az kommunikál magától. Egyébként hosszú távra nekem csak magyar pasi jöhet szóba, mert hát, mi értelme van a beszélgetésnek, pláne udvarlásnak, ha az nem a saját anyanyelvünkön történik, ami megadja annak a lehetőségét, hogy a legnagyobb sejtetéseket tudjuk elhinteni a másik agyában. Ez a szex terén nagyon fontos. Az erotika és a humor elég régóta és elég szorosan összekapcsolódik az emberek hétköznapi szexuális kultúrájában is.
És ez lehetetlen volna külföldivel? Csak azért beszélsz ilyeneket, mert még nem volt, mondjuk, szexszel összekötött nyelvórád, anyanyelvi tanárnővel…
Hát, igen, ez például igaz.
Aki megtanítja a csúnya szavakat úgy, hogy közben mutatja is őket…
Haha! Ez érdekes lehet! Régebben nekem is voltak persze ilyen vágyaim. Például, hogy szeretnék egy spanyolul beszélő partnert. Bármit mond majd, én el fogok olvadni tőle! Aztán később, amikor lettek spanyolismerőseim, és lassan el-elcsíptem szavakat, kezdtem megérteni, hogy miről beszélnek, akkor már elveszett a varázsa és nem kellett. Viszont egy magyar pasi tud előtte az ember fülébe sugdosni mindenféle félszavakat, amik olyan egyszerűen hatnak. És ezt miért kell abbahagyni szex közben?
Hát, mert hogy „drágám, de szép a szemed”, azt zakatolás közben nem biztos, hogy olyan jó hallani.
Szótagonként, dehogynem!
Jó, hát, lehet ilyet, nem mondom, hogy nem… Hú, most fellélegzett néhány ezer olvasó.
De tőlem erről ne kérdezzenek, nem tudom beleélni magam, hogy milyen és hogyan működik. Én úgy tudom, hogy a nők nagyon nagy százaléka fantáziál szex közben, arról, hogy valamilyen egészen más szituációban vannak. Például hogy vásárolnak a boltban? Nem, hanem hogy mondjuk ugyanazt csinálják, amit csinálnak, de mondjuk, gondolák között. Na de kivel? Ez a kérdés.
Akár ugyanazzal az emberrel, akivel együtt vannak.
Akár… Azt hiszem, itt ez volt a lényeg – ez az „akár”…
De kibeszélve az egész már nem olyan érdekes. Olyan,
mintha álmodnál: azt, hogy kipróbálod, amit soha nem
mernél megtenni. Addig jó, amíg az embernek vannak
hátsó gondolatai, amiből táplálkozhat az izgalom, mert
vágyom is rá, mert izgalomba hoz, de közben meg nem is, mert ott
fakadnék sírva, ha valóban megtörténne velem.
Sok férfinak azért nagy szüksége van a visszajelzésekre szex közben,
a nőket szerinted nem érdekli ez?
Nem, szerintem a nőt a szex közben a szex érdekli, semmi más. Nem mesterkélt dolgokra van szüksége. Keresem azt a pontot, amikor a másikban fel lehet ébreszteni az ösztönös, felbecsülhetetlen értékű szexualitást. Amikor nem kell neki megmondani, hogy hova tedd a kezed, mit mondjál és hogyan nyomjad, hanem mintha egy titkos jelszóra jönne, megcsinálja, és minden frankó. Ezt keresem, ahelyett, hogy megmondanám folyton, hogy mit, hogyan csináljanak. Nagyon szigorú vagy, én most csak a szex közbeni kedves dumákra gondoltam.
Jó, attól én is be tudok zsongani, amikor a kedvesem ártatlannak tűnő szavakkal tud utalni malac dolgokra…
Példát kérek.
Példát? Mondjuk egy étteremben nemrég azt kaptam, hogy „gyönyörű vagy, amikor így tele a szád”, és nyilvánvalóan arról volt szó, hogy akár más is lehetne a számban éppen… Ezek az egyszerre önzetlen és behúzós mondatok, amik tetszenek. Hogy a büszkeségem is megmarad, sőt… és ugye, a végén ő is jól jár… De ezeket szex közben nem tudom elképzelni, mert az már az a szakasz, ami éppen a beszélgetésből kifejlődött. Egyébként az nálam még hozzátartozik a párkapcsolathoz, hogy nevet adunk a másik testrészeinek. Hát, megint csak példákat kell kérnem. Mi egy jó pénisznév? Mi egy jó pénisznév?
Igen. Mik napjainkban a népszerű pénisznevek?
Hát, mondjuk: Bot. Bravó. Ez keresztnév?
Nem, vezeték. Mr. Bot.
Szóval a magyarban elég nehéz megfelelő szavakat találni a szexuális élet szereplőire. Mi is folyton küzdünk ezzel, itt, ebben a könyvben. Próbáljuk vicces elnevezésekkel kikerülni a dolgot, mert nincsenek jó szavaink: vagy orvosi szótárba valók, vagy durvák, vagy gyermetegek… Meg hát, eleve az ember eszébe juttatnak különböző változatokat, formákat, meg méreteket. Szóval a megjelenési formáit ennek a bizonyosnak. Ha, mondjuk, méretsorrendbe akarod tenni őket, akkor van a kuki, a fütyi, a pucu, a farok, a dorong…
Azért ezek elég nagy ugrások voltak.
Jó, hát, most egy csomót kihagytam, mert nagyjából tizenötöt fel lehetne sorolni.
Pont ez a lényeg. Kérlek, hogy sorold fel őket!
Az összesét, amit tudok?
Igen, ez most egy igazi vizsgaszituáció.
Na. Akkor a legkisebb a bögyörő, aztán a fütyi, a kuki…
Ez most továbbra is erősorrend? A kuki leverte a fütyit? Csak mert
az előbb fordítva mondtad.
Ja, nem, akkor a kuki, a fütyi, a farok, a pucu… Talán utána jön az úgynevezett fasz, ami egy büszke valami, aztán a dákó, a lőcs… A pöcs meg már egy megfáradt darab, ami már saját magának is terhére van – legalábbis én így képzelem.
Ron Jeremynek mije van? Vagy ott még nem tartunk?
Nem, ott még nem tartunk. Most jöjjön a hancúrléc, a dorong… hát, és végül… Végül a ronjeremy. Aha!
Na jó, ezek félig-meddig ilyen michelle-es megoldások voltak. De abból indultunk ki, hogy olyan szót keresünk, ami nem orvosi szakszó, mégis ki lehet mondani nagyobb társaságban, mert nem otromba, és nem vetnek meg érte.
Nekem pont a pucu volt az, amit családon belül is kimondhattunk píron kodás nélkül.
Jó, de most hagyjuk el Salgótarjánt és környékét…!
Milyen Salgótarjánt? Sátoraljaújhelyen születtem! Figyelj már oda! Ott nyugszik Kazinczy! Egyébként lehet, hogy ezért is olyan kedves nekem ez a szó.
Mert Kazinczynak is pucuja volt?
Haha! Nem, hanem mert ezt tanultam meg. Azon a környéken ez volt a normális szó erre.
De hagyjuk már a pucut. Mindennapos helyzetekben te a pénisz szót használod? Például ha a szomszédasszonyoddal beszélgetsz nemzőközepekről?
Haha. Leginkább körülírásokat használnék.
A farok nem elég elfogadott már?
Hát nem, megdöbbennék, ha a szomszédasszonyom, aki kb. ötvenéves, így beszélne velem, hogy farok így, meg farok úgy. Nem tartanám kulturált nőnek. Ez szörnyű egyébként, hogy valószínűleg sok idősebb nő úgy nőtt fel és úgy fog meghalni, hogy soha életükben nem hívták sehogy…
Na, kipróbáljuk? Becsöngessünk a szomszédba? Letolom a gatyám és megkérdezzük, hogy mi ez?
Nehogy azt válaszolják, hogy „úgy néz ki, mint egy fasz, csak az nagyobb”… Nyugi, ez csak egy régi vicc.
Inkább beszéljünk arról, hogy te tolod le… És megkérdezzük egymást, hogy mi ez?
De akkor most te sorold fel! Férfi és nő között ez így fair. Majd beleszólok, ha én még tudok valamit. így, Kazinczy felől… Jó, de akkor segíts elkezdeni: ő hogyan nevezte? Mit tudom én… Suna.
Punci, puna, pina, nunus, nuni, muff… Meg a bula, ami már óriási. Vulva…
Az megint teljesen orvosi.
Igen, de már annyira, hogy vicces. Úgy, mint a csúnya. Az meg már olyan régi, hogy jó.
A csúnyája! Az tényleg jó! Volt ez a népmese az okos lányról. Tudod, aki hozott ajándékot is, meg nem is. Na, ő azt hiszem, a végén megmutatja a csúnyáját. Meg ám. Tudta, mitől döglik a légy.
öreg király egyből odatolta fele királyságát!
Öreg király egyből odatolta a puculóját… Na mindegy.
A gyereket meg kell tanítani arra, hogy a szaporodás egy normális dolog. Sőt. Nem osztódás, hanem szaporodás, ami örömökkel is jár. Minden lény életének, így az övének is a velejárója lesz. Akkor, amikor az ember elkezd pasit meg nőt nevelni a gyerekből, elég korán, már akkor, amikor különböző ruhákat ad
rá, a gyerek elkezdi keresni ennek az értelmét. Általában néhány évvel megelőzi a gyerek fantáziája azt a pillanatot, hogy a szülők beszélnének erről. Hogy most akkor hogy lesz a gyerek? És miért házasodnak össze a szülők? Fontos a hitvesi csók? Hogy dől el, hogy kinek hány gyereke lesz? És egyáltalán van-e köze a férfinak a gyerekek számához? Egyre kevésbé… A gyerekeknek van közük a férfiak számához.
Hát, igen, ezt elég sok helyről hallom. Miért, a te szüleid nem váltak el?
Az enyémek igen.
Na, látod, az enyémek is. Oké, értem én, hogy szerinted az a jó, ha folyamatosan benne van az együttlétről folytatott beszélgetésben a gyerek. Mégis, mikor jön el az a pillanat szerinted, amikor már az egyre többször ismételt kérdésre, hogy „hogyan lettem én?” a szülő nem kerülheti el a választ. Amikor konkrétan el kell mondani, hogy apa bedugta a cunába a pucut, ami mindenkinek marha jó volt, és te is alig várod, kisfiam, hogy neked is ilyen jó legyen. Lehet ezt kisebb lépésekben is megfejteni a gyerek számára. Nem kell nagy homályokat hagyni, és a mesélésbe mindig bele kell szőni, hogy az egésznek mi az érzelmi háttere. A férjemmel nemrég megbeszéltük, hogy ki mit gondolt kiskorában arról, hogy hogyan lesz a gyerek. Az ő verziója sokkal jobban tetszett. Én azt gondoltam, hogy a gyerekek száma akkor dől el, amikor a hitvesi csók elcsattan, a szex pedig egy teljesen mellékes, tiltott, rossz dolog, amiért ugyanúgy megbüntetik az embert, mint minket, amikor a közértből loptunk csokit. Az ő verziója pedig az volt, hogy ha két ember igazán szereti egymást, akkor ajándékba kapják a gyereket. Hmm, úgy tűnik, az ő szülei nem váltak el.
Hát igen, ők nem. Ez a verzió sokkaljobban tetszett, mert ennek van érzelmi háttere. Mire a gyerek föleszmél, és elkezd igazán ilyen dolgokon gondolkozni, már kilenc-tíz éves, és a szülein valószínűleg
már nem látja azt a marha nagy szerelmességet, csak a rutint. Azt, hogy: „na, menjünk el kirándulni, hogy jó legyen a gyereknek – jó, menjünk.” Emiatt fontos beleszőni a „felvilágosító” beszélgetésekbe a régi érzelmi indíttatásokat is.
Végezetül még térjünk vissza egy kicsit oda, ahol elkezdtük ezt a mai beszélgetést: a „hogyan mondjam meg neki, hogy valami mást szeretnék?” problémához. Csavarva ezen egy kicsit, azt beszéljük meg, hogy mi a teendő, ha az én vágyam valami extrém, amiről nem tudom, hogy a másiknak tetszene-e. Szóval azt hogy mondjam meg neki, hogy drágám, legszívesebben azt szeretném, ha egy korbáccsal ütnél közben, rajtam meg ott fityeg a melltartód és a felcsatolható fehér, plüss nyuszifülek…? Na mi van? Miért nézel így?
Jó, értem a poént. A válaszon gondolkodtam, nem azon, hogy melyik orvos ismerősöm telefonszámát adjam meg neked. Vannak jó kis erotikus tartalmú könyvek, amik között tényleg van mindenféle. Ha ezt úgy tálalom a partnernek, hogy „ez nem biztos, hogy neked fog tetszeni, de nekem például bejön, szerintem ez nagyon érdekes”, akkor egymásra találhatnak azért a titkos vágyak. Ezen túl pedig néha el lehet menni a verbális megoldások felé is; van olyan, hogy oda kell állni a partner elé azzal, hogy „hát, nincs mese, nekem csak így megy”.
Na végre, mióta vártam ezt a mondatot! Olvasom a mai levelünket: Kedves Michelle!
Tomival már majdnem 5 hónapja járunk együtt és eljutottunk a szexhez is, ami nagyon jó vele. De van egy nagy problémám az orális szexszel. Sajnos nem tudom, mit kell csinálni, ill. hogyan kell csinálni. A barátnőimtől nem merem megkérdezni és a barátom előtt sem szeretnék lebőgni, hogy nem tudom, mit kell csinálni abban a bizonyos pülantban. Nagyon szeretjük egymást, de már régóta szeretné, ha orálisan is kielégítném, de nem tudom, mit és hogyan kell. Szeretném, ha valahogy leírnád. Szeretnék a páromnak nagyon sok örömet okozni vele, mert nagyon szeretem, és igazán megérdemelné. HL ha tudsz mondani pár olyan dolgot, amivel teljesen be lehet őt hálózni, olyat, amivél el tudom bolondítani, annak nagyon örülnék. Kérlek, segíts!!!! Köszönettel: Egy lány
Hát, ez nekem klasszikus kommunikációs problémának tűnik… Öt hónapja járnak, eljutottak a szexhez is – de az orális szexet ki sem merte próbálni?
Na jó, azért az orális szex olyan dolog, amit csak azzal csinálunk, aki megérdemli.
Azt írja: szeretik egymást és öt hónapja járnak!
A hagyományos szeretkezés, vagy dugás, vagy nem is tudom, hogyan hívjuk, amikor a nemi szerveket összedörgöljük… Szóval az egy kölcsönös dolognak tűnik.
Igen, van egy ilyen iskola…
Na, ott senki nem marad ki semmiből. Tehát senki nem érzi úgy, hogy ki van használva. Viszont ha az egyik fél nem a nemi szervét veti be, azaz neki nem feltétlenül olyan jó, mint a partnerének, az egy odaadó gesztus. Tök normális, hogy öt hónap kell valakinek, pláne olyan embernek, aki még soha nem csinált ilyet, hogy ilyen szinten megbízzon a másikban. Annyi mindentől félhet egy ilyen tapasztalatlan lányka. Hogy majd a másik kineveti, ne adj Isten, elhagyja. Vagy a kettő együtt. Én nem értem ezt a levelet. Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy ez úgy történt, hogy a srác azt mondta a lánynak: „Bori, úgy szeretném, hogy ha a száddal is csinálnád!” És akkor mit mondott a lány. „Nem, nem merem, mert nem tudom, hogyan kell”? Hogyhogy nem mondta erre a fiú, hogy „dehogynem, próbáljuk meg, szerintem
nem lesz semmi baj”. Valahogy nekem ez elronthatatlannak tűnik. Csak el kell kezdeni, aztán majd úgyis kialakul. Hát éppen az a jó az ilyen dolgokban, hogy csak úgy ki lehet próbálni őket!
Igen, de mégis… én is így emlékszem vissza ezekre az időkre, hogy mi, csajok marhára féltünk, hogy hogyan is kell. Meg hogy majd elmondja a többieknek. Tehát igazából a bizalom hiányzott ahhoz, hogy megnyíljunk. Náluk ez, úgy tűnik, megvan, úgyhogy olyan nagy baj már nem lehet, maximum egy izomlázzaljáró, óriási röhögés. Tehát azt javasoljuk most a lánynak, hogy tessék nyugodtan próbálkozni, aztán ha továbbra sem jön össze, lehet a 6. fejezethez lapozni…

Michelle Wild – Nagy interjú 4

(A harmadik rész itt.) Szia Michelle! Nem olyan rég ért véget egy 1 éves kapcsolatom (első volt, vele vesztettem él a szüzességem). A szakítás oka: gondok a szex mennyiségévél és minőségével (én szakítottam). Ennek ellenére, a mellem mérete miatt önértékelési gondokkal küszködöm. Mikor ajánlott plasztikai sebészhez menni? 21 éves vagyok, a volt kedvesem elfogadott így és nem zavarta az, ami engem igen. (De! Szex közben engem sem, csak otthon, mikor ezen töprengek.) Félek a műtét kockázataitól. Csilla
Szóval neki túl kicsi.
Szerintem igen. Érdekes, hogy ennek ellenére ő szakított, mert nem volt elégedett „a szex minőségével és mennyiségével”.
Azért én össze tudom rakni a képet. Valószínűleg az a típus, akinek szex közben sikerül elfelejtenie, hogy teste is van. Ha pont szex közben nem elégedetlen a mellével, akkor olyan lehet, mint én… Azaz?
Én is csak akkor gondolkodom rajta, hogy hogy nézek ki, amikor nem tutujgat senki. Mondjuk három-négy napig. Az már szörnyű, akkor már hülye vagyok… Egyébként azt nem ajánlhatja senki jó
szívvel, hogy a gyerekszülés előtt csináltassa meg a mellét valaki. Előfordulhat, hogy a szoptatás időszakában kevés hely marad a mirigyeknek az implantátum miatt. Szóval a bőr nem biztos, hogy bírja, mert túl lesz terhelve. Ezenkívül a lány most van túl az első kapcsolatán, ami tudjuk, hogy elég meghatározó, de azért tapasztalnia kellene még, másokkal is, mielőtt átszabatja magát. A plasztikai sebészeti beavatkozásokat is megelőzi a pszichológiai vizsgálat. Ha 21 évesen felkeresi a plasztikai sebészt azzal, hogy neki így, ilyen komplexussal sikerült kijönnie az egyetlenegy eddigi kapcsolatából, akkor valószínűleg a sebész azt fogja mondani, hogy egy ekkora beavatkozás előtt azért még beszélgess a kollégámmal, aki nagyszerű pszichológus, én meg addig megyek műtögetni. Mint ahogy egy komolyabb tetkós is azt mondaná egy betévedt tinilánynak, aki szét akarja varratni magát hirtelen, hogy „Na jó, kicsim, menj haza, és egyél még meg egy-két nutellás kenyeret!” •
Gyorstalpaló
Elégedetlen vagy a melled méretével? Csak azért is elfogadtatod magad így, vagy rohansz a kés alá… Középút nincs és drukkolunk az első verziónak.
• Van „kis mell komplexus” és „nagy mell trauma” is. Michelle például úgy érzi, az övé túl nagy. Nehezen tudja elfogadtatni magát, mint intelligens, művelt nő, füttyögnek utána a bunkók az utcán, és szép, szexi ruhákat is sokkal nehezebben talál…
• Ha lehet, azért próbálj meg nem eljutni a totális önkép-paráig. Egy jó, szerelmes pasi elfogad olyannak, amilyen vagy. Csak a lusta férfi várja el, hogy az ő csaja „konyhakész” legyen.
• Ha egy kismellű nő eljut a gondolatig, hogy megműttesse magát, fontos, hogy ezt a döntést totál egyedül hozza meg.
• Egy férfi nem beszélhet rá egy nőt a mellplasztikára. Csak azzal, hogy szóba hozza, örök életre szóló komplexusokat ültethet el a partnerében.
• Gyerekvállalás előtt mellplasztikára vállalkozni elég kockázatos. Tényleg csak végszükség esetén…

Michelle Wild – Nagy interjú 3 – A mellek

(Az első részt itt olvashatod – A második részt itt olvashatod) Michelle Wild vallja: Van. Beszélnek róla. Úgy, mintha ez lenne az útlevelem, vagy a belépőkártyám, vagy valami. Jobb, ha én nem is hallom. Az úgy van, hogy ő megy elöl és utána jövök én. Akár kicsi, akár nagy. Megkisebbítjük, megnagyobbítjuk, felvarrjuk, levarrjuk, odatűzzük, hogy ne lobogjon.
Lehet, hogy ma nem tudom majd jól képviselni a férfitábort, de az a helyzet, hogy én egyáltalán nem vagyok mellmániás. Szerintem csak egy dolog lehet komoly gond ezzel kapcsolatban: ha a lány szégyelli magát és nem vállalja a testét…
Régen úgy gondoltam, hogy az a tökéletes mell, ami nekem van, és nem is tudnék másmilyennel élni. Akkoriban nem sokat gondolkodtam azon, hogy másoké milyen, de alapjában véve nekem mindig ezek a tinis, vékonyabb lányok tetszettek. Vagyis ezeknek a lányoknak, akik nekem… hogy is mondjam… szexuálisan is szimpatikusak voltak, teljesen más testalkatuk volt, mint nekem most. Ha akkora méretű mellük lett volna, mint ma nekem, akkor valószínűleg anyám jutott volna róluk eszembe… Mostanra tehát eljutottam oda, hogy azzal van problémám, amire mások azt mondanák: „húha”! Akkor halljuk! Következzen Michelle és mellének igaz története! Hát, az csak úgy nőtt és nőtt – talán már az óvodában is nekem volt a legnagyobb mellem… De egy időben hihetetlenül formás és gusz- ta volt. Visszagondolva, ma már visszasírom azt a tizenhat éves korom körüli állapotot. Aztán ahogy teltek az évek, kopott ez a büszkeség, és már nem gondoltam, hogy biztos nekem van a legjobb… Szóval ma már túl nagynak érzed? Hát, egyrészt igen. Meg aztán az idő is elszállt… Jaj, Istenem, a mankógyűjteményedet mikor mutatod meg?
Na idefigyelj, ha ennyit melóznál vele, neked is lógna! Nekem a mellem a szexuális játékok állandó szereplője volt, és iszonyúan paráztam a szülés utáni állapotától… Például attól, hogy hogy fogok én szoptatni, ha ez nekem any- nyira érzékeny? Lassacskán persze megtanultam, hogy rendben, akkor a mellem most elsősorban táplálásra való. Megtanultam etetés közben aludni, megtanultam irányítani azokat az érzéseket, amik a mellemen keresztül érnek…

De az az igazság, hogy egy idő után mégiscsak azt mondtam, hogy „basszus, nekem ez sok!”. Én azért kicsi vagyok ezekhez a nagy mellekhez! A tinédzser kori méretemhez képest… C, D, E… hát, végülis három méretet ugrott. És ne gondold, hogy lehet gusztusosán öltöztetni egy ilyen darabot! Mindenhol azt látni, hogy csak a kisebb a frankó, csak arra gyártanak jó cuccokat… Egy idő után már az is rohadtul kezdett idegesíteni, hogy mi az, hogy nekem ilyen gusztustalan melltartót kell viselnem, ami nagyanyám korában volt divat!? Nagyon csúnya szoptatós melltartót sikerült csak beszereznem. 80 E! Mint a Mercedes: E osztály. Csak hát… Rémisztően hangzik.
Egyre komikusabbá és zavaróbbá vált… Idegesített, hogy ha megemelem a kezemet, hátulról is látják a mellemet. És hogy egyáltalán miért van az ott? Miért takarja el a napot előlem? Miért kell az, hogy mindenhonnan odavonzza a tekintetet? Ha meztelen vagyok, és a könyökömet akarnám megmutatni, hogy nézd, az is milyen szép, biztosan nem menne, mert a mellemet bámulnád… Valószínűleg azért, mert könyököm nekem is van. Jó, persze, de…
Igen, értem. Igazság szerint, amikor erre a „mell-para” fejezetre készültem, azt gondoltam, hogy a kicsi mellről beszélgetünk majd…
Van nagy mell komplexus is! Képzeld csak el, hogy úgy érzed: nem vesznek komolyan, mert mindenki úgy beszél veled, hogy nincs semmiféle szemkontaktus. Ma is volt ilyen… Szóval ha valami zavaró lehet egy mellben… na jó, kettőben, akkor az a nagysága. Nekem legalábbis. A kis mell komplexussal kapcsolatban számomra nyilván az a kérdés, hogy ha elindulok lefelé arról a szintről, ami nekem van, mikor mondanám azt, hogy na, ennél kisebbet már tényleg nem szeretnék. Hát, annak már tényleg olyannak kellene lennie, hogy nincs mit rajta fogni. Tehát a kéz méreténél is kisebbnek. Az előző témánál ez a kérdés úgy vetődött fel, hogy „mi az a legkisebb méret, amivel egy pém’sz még örömszerzésre használható?”.
A mellnek nincs ilyen elsődleges szerepe, mégis legalább annyit foglalkoznak vele. Szerinted a mell méretének van bármilyen köze a szex minőséghez?
Ahhoz nem sok. Sokkal inkább az öltözködést befolyásolja… Például hogy mennyire feszül rajtam egy póló – csak mellben, sehol máshol -, és mennyire érzem magam emiatt soknak vagy kövérnek? Ha csak a melled nagy, kövérnek éned magad? Előfordult, hogy köptem volna a tükörbe. A nagy mellek olyan előnytelen formákat tudnak kihozni egy normál méretre szabott ruhából, hogy legszívesebben hazáig rohannál a boltból, sírva. Aztán, folytatva az előzőt: a túl nagy méret abba is beleszól, hogy milyen sportokat tudok űzni. Hát, ha csak a busz után futok, azt úgy képzeld el, hogy össze kell fonnom a karom alatta, de úgy maximum húsz méterig jutok, mert utána elfárad a karom. Ez után vagy az van, hogy elengedem, és így csapkod jobbra-balra, rohadt kellemetlenül… Vagy megvárod a következő buszt. Hát, igen. Általában megvárom a következőt. A szexuális életedre milyen hatással van, ha túl nagynak érzed a melleidet?
Ez az egész az önbizalmat teszi tönkre. Tele leszel kételyekkel, például: „Most akkor járjak el kocogni, és akkor fittebb leszek, és jobban bírom majd, és a fenekem is kerekebb lesz, és végre lesz egy olyan palim, amilyet én akarok?” – ugyan már! Vagy: „Dekoltált ruhát vegyek fel vagy járjak farmerben és pólóban? Akármelyiket választom, egy pasi sem az intellektust fogja bennem észrevenni.” Szerintem én elég okosan el tudnék veled beszélgetni, folyamatosan a melledet nézegetve.
Haha! Ez kedves tőled. De tudod, miről beszélek! Arról, amikor sikítanak utánam az utcán az építőmunkások! Haha, „sikítanak”!
Na jó, meg csúnyákat mondanak, aztán elnézést kérnek: „Hú, baz- zeg! Ja, bocsánat!” – kb. így. És ezt elég nehéz ám jól kezelni. Ugyanis ha egy nő jól néz ki, nagy melle van, de nem fogadja el ezeket a jelzéseket a férfiaktól, akkor ő a „beképzelt szűzkurva”… Lehet ebben a könyvben ilyen szavakat használni? Szűzkurva? Szerintem ez még az Értelmező Szótárban is benne van.
Akkor jó. Ha pedig szabadon engedi az érzékeit, a kíváncsiságát, és nem tartja magát távol a jótól, akkor viszont senki nem arról fog beszélni, hogy ő milyen érdekes, okos egyéniség. Csak az számít majd, amit látnak rajta.
Hát, talán csak nem. Sok férfi a kettő keverékét keresi: érdekes, okos, nagy mellű egyéniségeket.
Na persze. De ne gondold, hogy pasiban olyan könnyű ám olyat találni, akinek nincsenek komplexusai, tud ösztönállatként is viselkedni, de azért azt is tudja, hogyan kell jól masszírozni… És miközben vacsorát főz neked, szerenádot ad az ablakod alatt…? Na, ne izélj: úgy értem, hogy aki sokoldalú. Az nem olyan gyakori. Ha már így leragadtunk a „túl nagy a mellem” problémánál, mondd meg, mit tegyen, aki ettől szenved! Fordítson hátat… A tükörnek?
Bárminek. Ami a hátam mögött van, az nincs. Én például még nem döntöttem el, hogy mi lesz a közös sorsunk. Jaj, Istenem, mindjárt felvágod az ereidet!
Ez nap mint nap komikus helyzeteket okoz, amivel nekem meg kell küzdenem. Persze vannak erre módszerek: hogy akkor most megkisebbítjük, megnagyobbítjuk, átvariáljuk, felvarrjuk, levarrjuk, odatűzzük, ne lobogjon… Ezek elérhető dolgok. De a mell még nem minden. Ha csak abba belegondolunk, hogy a férfiak… hát, több mint hatvan százaléka popsimániás, akkor rájövünk, hogy ezek a változtatások nem is mennek olyan könnyen.
Erről jut eszembe: egy szépségverseny-szervező egyszer azt mondta nekem, amikor a magyar szépségideálról kérdeztem, hogy „ugyan már, a magyarok seggre mérik a szépséget”! Mellélövünk itt a fejezeteinkkel: beszélgetünk farkakról meg mellekről, mikor a magyarnak a „segg” a legfontosabb testrész…?
Haha! Ugye, látod? És mit lehet vele csinálni? És egyáltalán: meddig normális ez a nagy megfelelni vágyás? Szóval lassan eljutunk egy ilyen totális önkép-paráig, amikor az ember már nem képes semmi mással foglalkozni, csak azzal, hogy tetsszen a másiknak, és végül konditeremben meg uszodában tölti le az életét. És ez használ valamit is?
Mármint ez a hozzáállás vagy az, ha sportolsz?
Az, hogy mondjuk napi négy órát rohadsz a szobabiciklin.
Van, akinek használ, és van, akinek soha életében nem lesz olyan alakja, amilyet megálmodott.
Férfiak nyíltan nem beszélnek arról, hogy kinek mekkora farka van – az összeméricskélés tabu. A női zuhanyzókban ez másképpen van?
Talán a csajok sem beszélnek sokat róla, mert úgy is látszik, hogy mi újság. És nem is tárgyiasítják annyira, mint a férfiak a farkukat, hanem sokkal inkább azonosítják önmagukkal. Nem beszélnek úgy róla, hogy „ez az eszközöm, amivel teszek valamit”. Persze akinek problémája van vele, valószínűleg inkább elválasztja az énképétől. „Ez nem én vagyok, hanem valami, ami nekem van.” Vajon milyen gyorsan változik az, hogy mekkora mell a trendi? Lehet, hogy húsz év múlva a semmi lesz a divat. Hát, a mostanihoz képest lehet, hogy a semmi. Ennek ellenére én most is kívül esek a trendből. A művelt, intelligens, céltudatos, világi dolgokkal foglalkozó nő, akinek van ízlése, aki tud lázadni, akiből sugárzik a természetesség – hát, nagyjából ez a mai nőideál. Az én mellméretemmel ebből a körből kiszorulok, és örök életemre a pornósztár kategóriában landolok. Ezzel a mérettel, ha puccba vágom magam egy kiskosztümben és magas sarkúban, senki sem feltételezné, hogy mondjuk háromdiplomás bankigazgató asszony vagyok. Legalábbis folyton ez az érzésem van. Hát, ha ezt most olvassák a kis mell komplexussal küszködő lányok, ezen a ponton lehet, hogy kidobják a könyvet az ablakon… Jó, lehet, de a mostani divatból a kicsit is nagyobb mellűek akkor is kilógnak: ők az
anya típusok – vagy maximum a szexbomba típusok. Pedig azért a legtöbb férfi az állandó partnerét nem egy egyszerű séma szerint képzeli el, hanem egy bonyolult, felfedezni való nőnek. Beszéljünk végre a kis mell komplexusról! El tudsz képzelni olyan szituációt, hogy egy férfit tényleg zavar egy icirí-picirí mellecske? Hogy feltétlenül kell, hogy legyen ott valami, amit lehet markolászni kegyetlenül? Attól függ, hogy milyen szexről beszélünk… Nem tudom, mennyire őszinte, amikor a férfiak a nagy melleket istenítik. Néha ez ilyen „savanyú a szőlő” duma: „Hú, de jó nője van X-nek… De hát kis melle van!”. Viszont az is lehet, hogy valakinek tényleg ez kell, és egy kis mell nem ébreszt benne szexuális vágyat… Bármire rá lehet kattanni – és aztán ragaszkodni hozzá. De szerintem lusta pasi az, aki elvárja, hogy „konyhakész” legyen a csaj, simuljon, mint a cica, és minden menjen magától. Jó, egy nő legyen szexi, de nehogy már ne kelljen értünk megküzdeni. Azért az elég hülyén nézne ki, hogy csak a csajok hódítanának ezen a bolygón. Elképzelem a szélsőséget: a pasi ül a fotelben, aztán ha a csajnak nagy melle van, akkor megmozdítja a nagylábujját, ha meg kis melle van, akkor nem mozdítja meg – és nagyjából ennyit tesz a szex érdekében…
Azért arra emlékeztetnélek, hogy egy fejezettel korábban bevallottad: ti, nőcskék is meg-megbeszélitek néha: na, vajon ennek a fiúnak mekkora lehet?
Hát, igen, de akkor is mondtam egy mondatot, amit szívesen meg- ismétlek, mert elég jól sikerült… Szóval: a vágyaimat nem méretben lehet felülmúlni. Mindenkinek megvan, hogy mekkora az ideális, a „pont jó”, és az az igazi boldogság, az extázis, ha ezt megtalálja az ember – és aztán meg is kapja.
Egyre nagyobb divat a mellplasztika – még szép mellű nők is leugranak a boltba egy kivehetőért… Te ismersz ilyet? Hogy szép mellű nő megműttette? Igen, például egy énekesnő jut eszembe, akinek nagyon szép mellei voltak, megműttette őket, és most ugyanolyan szép mellei vannak. Csak messzebb pattannak róla a férfiak.
A döntés szabadsága itt nagyon sokat jelent. A legfontosabb, hogy a nő meg tudja beszélni a partnerével, hogy „figyelj, kicsim, én így szeretném”, és erre a férfi azt mondja: „azt csinálsz, amit akarsz, mert én mind a kétféleképpen tudlak szeretni, csak te is szeresd magadat.” Mi a helyzet, ha a férfinak jut eszébe: „na, akkor megműttetem a nőmet”? Képzeljünk el egy olyan szituációt, hogy minden nagyon stimmel egy kapcsolatban, az egyetlen probléma az, hogy a férfi az E-kosárra gerjed. Nem akarja máshol kielégíteni a vágyát, ezért egy szép napon térdre veti magát az asszony előtt, és könnyeivel küszködve bevallja, hogy ez az egy hiányzik neki a boldogsághoz… Megkérdezi, hogy megtenné-e ezt neki, és emlékezteti a nőt, hogy ő is elment a kedvéért beültetni azt a haj- implantátumot…
Azt a kis vörös tincset… Hát, igen… Alapvetően én két szituációt tudok elképzelni. Az egyik az. hogy azért a nő is hajlik arra, hogy változtasson valamit a testén, akár ennyire drasztikusan is, és ez nem okoz neki különösebb lelki sérülést. A másik szituáció az, hogy éppen hogy komoly lelki sérülést okozna egy ilyen kérés, és ha valóban elhangzik, a nő úgy reagál, hogy „nem is tudom, miért van neked kulcsod ehhez a lakáshoz!”.
Hú, ez az utolsó mondat de félelmetes volt!
Ugye? Ritkán dobok ki pasikat, de akkor… Szóval ha nem tudod, hogyan reagálna a másik, ne csináld… Ebben az esetben valószínűleg szarul fog esni neki és a dolog a kapcsolat rovására menne. Sőt az is elképzelhető, hogy egy ilyen kérés örökös frusztrációt okoz. Még ha a nő hátat is fordít a kapcsolatnak, mondván, hogy „ez egy hülye”, jó esély van arra, hogy a következő kapcsolatban is előjön majd a félelem: „Úristen, most nekem tényleg ilyen kicsi? Az előző azt mondta, hogy az”. Lehet, hogy hülyeség összehasonlítani exekkel a meglévő partnereket, az ember mégis cipel kapcsolatról kapcsolatra ilyen félelmeket. Szóval válaszolva a kérdésedre: ez nagyon kockázatos lépés, amire én biztos nem vállalkoznék. Nem mernék ilyet kérni a partneremtől. De még csak kisebb testi változtatásokat sem. Azt sem, hogy „figyelj, kellene oda egy piercing”… Vagy egy jó csikóhalas tetkó, oda a szeméremdombod fölé… Aha. Meg egy kotta a hasadra, mert már nagyon unom az orális szexet…
A férfiaknak meg a bennük élő ösztönállattal kell megküzdeniük – amivel néha nem tudunk mit kezdeni… A „nem tehetek róla, de már nem tetszik úgy, mint amikor életemben először láttam” kegyetlen érzésével.
Ez egyébként a nők egyik legnagyobb félelme: hogy mi van, ha szülés után nem sikerül visszaváltozniuk…? Nagyon nehéz egy ilyen szimpla, városi csajnak is, mint én, abban bízni, hogy majd a kisugárzásom elintéz mindent, és olyannak látszom megint, amilyennek akarok. Sok nő ezért odázza el a gyerekvállalást. „Basszus, mostanáig tök jól voltam, időm is volt arra, hogy karban tartsam magam és olyan legyek, amilyen lehetek: csúcs, szuper, modell, de mi lesz akkor, ha majd a nyakamon a gyerek a nap huszonnégy órájában, halál boldogok leszünk és játszunk, csak éppen valami furcsát látok a férjem te-
kintetében, amikor hazajön – nyilván mert nem azokban a ruhákban vagyok, mint régen és lelógok a kanapé sarkáról… Szóval minden nagyon jó, boldogság van, csak éppen ez az egy nem stimmel. Ez az egy, ami régen nekem mindent jelentett…” Fiatal korban az a fontos egy megismerkedésnél, hogy „hú, bébi, de jól táncolsz, milyen jó vagy az ágyban, mennyire sportos vagy, mennyire bírod az éjszakát”, meg ilyenek. Aztán ezek elmúlnak. És teljesen új korszak kezdődik, amikor az ember törvényszerűen el kell, hogy szórja azokat a kincseit, minta melle, a testalkata, az izmai, a külső lénye. Remélem, ennél szomorúbban már nem fog végződni egy fejezet sem… Na, tegyük vissza a zsilettpengét a helyére és nézzük meg mai egyetlen levelünket: