Meztelen valóság

Napjainkban egyre többen szégyenlik a meztelenséget, nem megmagyarázható miért. A legtermészetesebb dolog, hogy mindenki meztelenül jön erre a világra. Eleinte még talán mutogatják is, aztán még egy darabig nem ciki, de egy idő után már egyenesen a sátántól való, ha ruha nélkül látni valakit. Hol van a határ a ízléses, művészi akt és a pornó között? Itt szeretném figyelmeztetni kedves olvasóinkat, hogy a cikkben szereplő egyes képek megzavarhatják munkatársaik, vagy főnökük nyugalmát. Elődeink hatalmas műveiként tiszteljük a kőbe vésett milói Vénuszt és Dávid szobrát, ahogy Botticelli és da Vinci egyes képeit is, melyeknek van egy közös tulajdonságuk. Részben vagy teljesen meztelen alakokat ábrázolnak. Kevés olyan elvakult, mélyen ortodox nézeteket valló, vagy csak egyszerűen agyament ember létezik ezen a bolygón, aki szerint a különböző korok szépségideáljait tükröző, felbecsülhetetlen értékű műveknek nincs helye a művészettörténet-órákon, mert azok bizony pornográfok. Mennyiben más a helyzet, amikor az ecset és a véső helyett celluloid vagy nyomtatótinta őrizte meg az alakot? Mennyiben különbözik egy olyan akt, melyen már félezer éve szárad a tinta, és egy olyan, melyet épp most fejezett be alkotója? Eleve, hol van a határ a művészet és a pornó között, amikor arra kerül a sor, hogy ruhák nélkül ábrázolnak valakit?

Könnyen rávághatná a kedves olvasó, hogy természetesen ott, hogy az utóbbiban látszik maga az aktus. Akkor most pillantsunk lejjebb, és döntsük el, hogy ezt a kiváló, több ezeréves ötvösmunkát, a kissé töredezett, de szerencsére fennmaradt római freskót, vagy egy kevésbé egyértelmű softcore filmet szeretnénk megmutatni a gyereknek. A kortárs művészvilág nagyot szisszent, amikor Jeff Koons bemutatta Made in Heaven című kiállítását, melynek számos darabja nem ábrázol mást, mint ahogy éppen volt feleségével, Staller Ilonával – egyesek Cicciolina néven ismerik – „paráználkodott”. A kiállítás anyagában voltak üvegből, porcelánból és műanyagból készült szobrok, olajfestmények, és persze olyan darabok is, melyek az olasz parlamentben sikeres karriert befutó pornósztár helyett kiskutyát vagy egy virágos vázát ábrázoltak. Koons művészetében ezek az alkotások hatalmas előrelépést jelentettek ahhoz az időszakhoz képest, melyben még Michael Jacksont és majmát, Bubble-t ábrázoló szobrocskákat készített.Azt is mondhatnánk, hogy attól függ a dolog, hogy mire szeretnék használni az adott művet. Nyilvánvaló, hogy elenyésző azon emberek száma, akik azért vásároltak meg egy szobrot, festményt, vagy akár egy művészettörténeti albumot, hogy kissé feltüzeljék párkapcsolatuk szunnyadó parazsát. Az is valószínű, hogy kevesen bújták végig a Káma-szútrát csupán azért, hogy utána mosolyogva annyit mondjanak, „milyen leleményesek voltak ezek az indiaiak…” Persze tudjuk, hogy ez utóbbit sem kell eldugott felnőttboltokban keresnünk, sőt, gond nélkül leemelhetjük szinte bármelyik könyvesbolt polcáról közvetlenül az Ókor hét csodája és a Curry művészete című szakácskönyv mellől.

Ezen a ponton tovább homályosodik az a bizonyos vonal, ha rápillantunk például Jonathan Yeo Porn in the U.S.A. című kiállításának anyagára. A művész komoly felháborodást váltott ki pár évvel ezelőtt, amikor projektjéhez engedélyt kért és nem kapott a Fehér Háztól, ennek ellenére mégis megvalósította tervét. Yeo képei első ránézésre egyszerű montázsoknak tűnhetnek, de ha közelebbről megnézzük őket, akkor kiderül, hogy minden egyes részlet pornóújságok kivágott darabjaiból van összerakva. És hogy miért kellett volna ehhez George W. Bush hozzájárulása? Mert az ő, női altájakból kirakott képe is helyet kapott a repertoárban. Nézze meg a kiállítás többi képét is, de először úgy, hogy kicsit távolabb ül a monitortól. A különbség meghatározására előhozakodhatnánk azzal a gyenge szárnycsapással, hogy a pornó az, ami szexuálisan felizgatja a nézőt. Az internetnek hála számos olyan szexuális szubkultúra került be a köztudatba, melyet a legtöbb ember nemhogy nem izgatónak, de egyenesen visszataszítónak tart. A széles tömeget vizsgálva ez alapján mondhatnánk azt, hogy egy fajokon átívelő szexualitást bemutató képanyag művészet, ellenben egy olyan fotósorozat, melyben vonzó emberek láthatók művészi koncepcióval megfűszerezve – és mellesleg meztelenül –, az már aztán végképp túlzás. Ennek a szélsőségek között vergődő értékítéletnek esett áldozatul a híres és elismert amerikai fotós, Nan Goldin is, aki fotósorozatával bejárta a világ legnevesebb kortárs művészeti galériáit. A biztosítékot akkor sikerült kivernie a művésznőnek, amikor egyik fotóján két keresztlánya játszott, akik közül a fiatalabbik a legkevésbé sem próbálta elrejteni meztelenségét. A párizsi kiállítást reklámozó albumot ledaráltatták, de sokáig támadások sorozata érte a művész munkáját. Az esetről Nan Goldin úgy nyilatkozott, „nem a közönség jár a fejemben, amikor fényképezek, hanem az, amit látok. Volt már olyan, hogy a gyomromban éreztem, nem lenne helyes megörökíteni az adott pillanatot. […] Számomra semmi pornográf nincs ezen a képen. Senkit nem buzdítok arra, hogy gyerekeket zaklasson. Az, hogy egy ilyen pici gyerek láttán mindenkinek csak a rossz jut eszébe, kiválóan mutatja, hogy mennyire gusztustalanná vált ez a világ. Úgy látszik, hogy az emberek elfelejtették, hogy meztelenül jönnek a világra, és hogy nőktől születnek.” De mire is jó ez az egész? Miért nem lehet egyszerűen csendéleteket, portrékat – szóvicc nélkül –, mellszobrokat készíteni, vagy szép épületeket fotózni? Egyrészt azért, mert az embereket érdekli ez a téma – Ön sem lenne itt egyébként. A fenti kiállítások szinte kivétel nélkül erős tiltakozást váltottak ki, de rengeteg embert vonzottak be a múzeumokba, akik kíváncsiak voltak arra, hogyan is lehet az ember életének egyik legintimebb részét feldolgozni a művészet eszközeivel.Mindennek megvan maga a helye a művészeten belül, ahogy szexualitásnak is. Hogy egészen pontosan hol van ez, arra már nagyon régóta, nagyon sokan keresik a választ, de eddig még nem sikerült megállapodni. Nincs jó és rossz válasz: nyugodtan kérdezem meg a kedves olvasókat, hogy Önök szerint hol van az a bizonyos vonal a pornó és a művészet között? Forrás: kulturpart.hu

Megcsalt már a barátnőd egy uborkával?

megcsal-a-csaj-segedeszkozzel

Persze, hogy megint szex a téma, de ezért nem feltétlenül az én szegényes fantáziám a felelős. Egy örömszerző terméknek mindig könnyebb egy vicces reklámot készíteni, talán nem csoda, hogy szemben a gépolajkencével ebben a témában több izgalmas hirdetés születik. Ezúttal a Fowin gyönyörgyűrűkhöz készült egy jópofa sorozat, amelyekben a különféle otthoni, nagy szükség esetén akár szexuális célra is igénybe vehető kellékeket tüntetik fel úgy mint konkurenciát, akivel megcsalhatja a férjét/barátját/szexpartnerét a hölgyemény. Van itt uborkás inflagranti, banános légyott és cukkínis erkélyjelenet, azaz mindaz, mi szem-szájnak ingere. Tovább a többi képre és a teljes cikkre

Operabál a’la ellentranszvesztita: Szegénység kint, csillogás bent

operabal_fasszalA képen Jorek-Sárosi Benzon ellentranszvesztita véleménye látható az operabálról. Szabad fordításban talán: szarok az operabálra, vagy faszom a bálozóknak.
A bál: A celebek többségét nem zavarta, hogy az utcán nyomorgó emberek tüntetnek, többek között Kiszelt, Serdült Orsit, Horváth Évát, Karafiáth Orsolyát, Berta Szófiát, Szabó Patríciát sem. Voltak akik bojkottálták a bált.
A művész: Andy Duchamp szkatovizuális projektje: az ellentranszvesztita művész munkásságának minden mozzanata vérbeli kortárs gesztus, amelynek centrális rendezőelve az a felfedezés, miszerint egy nő akkor a legnőiesebb, ha a transzvesztiták által szorgalmasan összegyűjtött manírokat maradéktalanul visszasajátítja. Jorek-Sárosi akkor került először a nemzetközi művészeti élet látókörébe, mikor egy 1986-os svájci kiállításán fagylalttá transzmutáltatta a lelkét, majd azonnal színlelt mohósággal el is fogyasztotta, miközben nagy címletű bankjegyeket osztogatott. Ezzel felhívta a figyelmet a fajok közti egyenlőtlenségek lehetséges okaira, mely széles körű társadalmi vitát robbantott ki. Ennek egyik következményeképp azóta is töretlen népszerűségű talkshowját vezeti egy belga kereskedelmi tévében, melyben kizárólag transzvesztitákat készít ki idegileg, illetve saját mélységeibe hatol be, hogy határait feltérképezze – olykor a két tevékenység nem válik el egymástól. Alkotásai, magatartásművészete nem csak megreformálja a performanszok porosodó hagyományát azáltal, hogy szenvtelenül továbbgondolja a kreatív életidőt a lukrativitás mentén, hanem mindeközben a bioetika magasabb szintjeiről tekint le rájuk. Andy Duchamp, a kiállítás kurátora, Gertrude Stein díját a szkatovizuális projektjére kapta. Az elképzelés lényege a befogadásesztétika és a gyermekpszichopatológia átjárhatóságára tett kísérlet volt: a projekthez csatlakozó felnőtt önkéntesek a nadrágjukba székelnek kiállítótermekben egy-egy híres festmény előtt, annak szemlélése közben, múzeumi nyitvatartási időben. Megkötés nincs azt illetően, hogy mennyire kell elszínészkedni azt, hogy az adott műtárgy hatása volt ilyen fokon átütő, ezáltal az a különös szituáció jön létre, amikor elidegenedik önmagától a befogadó személye és a műtárgy észlelete kiváltotta hatás megéltsége. 1972-ben – technikai feltételek hiányában – az alkotás nem valósulhatott meg; ezt a hiányt pótolva valósította meg Jorek-Sárosi Benzon 2008-ban egy újabb értelmezési réteget hozzáadva a műhöz, a párizsi Musée de Merde-ben. Az anyagi feltételek hiányában Jorek-Sárosi aktualizációja azzal a különbséggel realizálódott, hogy figyelmen kívül hagyta – az eredeti tervben egyébként komoly hangsúllyal jelzett – székletellenőrzési beszarási műszeres fázist. Az erről készült dokumentációt kiállítja. A művész honlapja itt

[Baszdmeg]

Csupasz pinák a nudista strandon

Pálóczi Antal: Nudista strandon

Szeretnéd, hogy megkívánjalak? Növessz buja ősi kellemet!
Érett nővé érjél meg megint! Ne maradj infantilis gyerek!

Ha egyetlen szőrszál sincs most rajtad, szerintem kilenc éves lehetsz.
Legyél tíz éves, másfél centis szőrrel, aztán kétcentis szőrrel tizenegy!

Legalább tizennégy évesnek kell lenned – ennyi idős volt Shakespeare-nél Júlia –
hogy úgy gerjedjek én is az öledre, mint az ő ölére Montague fia!

Kamasz koromban együtt fürdették velem a strandon a pucér kislányokat,
vágy helyet elundorodtam tőlük s felnőtt nőt lestem a kabinalj alatt.

Vagy képes voltam stéglépcsőkön ülni álközömbös arccal hoszú félórákig,
hogy lássam, amint a vízből kijövő nők hölgyfoltja a textílián átlátszik!

Már-már az ma a perverz, aki úgy szeretné látni a nőt, ahogy az Isten teremtette meg:
göndörödő vagy egyenes szálú hajjal s a combok közt ugyanolyan szőrszerkezet.

Szőke, barna, fekete hajú lányok: s az ölük mind-mind csupasz, egyen-bőr-fakó.
És itt jön most ez a napszemüveges férfi, lent kisfiú ő még, fent gyárigazgató

Ha egyetlen szőrszál sincsen rajtad, legfeljebb kilenc éves lehetsz.
Kívánod, hogy megkívánjalak?