rab
Bondage, kötözős szex
A mell körüli kötés, egy tipikus, a bondage mesterek körében kedvelt kötözési mód, különösen alkalmas rabszolganők összekötözésére. Ez a kiszolgáltatottság a rabnőt izgatja, továbbá a kötés erejétől függően lehet alkalmazni büntetésként, vagy büntetés kiegészítéseként. Most, mivel egy leszbikus lányt kell megbüntetnem engedetlenségért és pimazságáért, eldöntöttem, ezt fogom alkalmazni. Magamhoz szólítottam egyik rég bevált rabszolgámat, hogy kedvére gyönyörködhessen, illetve segítségemre legyen.
A rabnő felkészítése abból áll, hogy bizonyos testékszerektől eltekintve vegye tudomásul, e kötél lesz egyetlen öltözete. A kötél megfelelően hosszú és vastag kell, hogy legyen, és nem túl durva. A túl vékony kötél a szoros kötés miatt felsértheti a bőrt, kidörzsöli, és bele is vágódhat, míg a túl vastag ezeknek a kellemetlen érzeteknek még a látszatát sem kelti, és szorosan megkötni is nehezebb. A megfelelő vastagságú kötél kiválasztása mindig az Úrnő feladata.
A hosszú kötelet először a rabnő nyakán kell hátul átvetni, és hagyni elöl lelógni a vállakon át. Nem tekeredik a nyak köré, csak lazán át van vetve, mint egy sál.
Eközben a rabnőnek terpeszben, lehajtott fejjel és hátratett kezekkel kell állnia. A kötél két végét hónaljak alatt kell hátra vinni, hogy az a vállizületekre szorosan ráfeküdjön. A kötél szoros meghúzásakor hátrahúzza a vállakat, és ezzel kiemeli a rabnő melleit.
A kötelet keresztezzük a hát közepénél, és a csípő fölött előre hozzuk, majd a lábak között megy ismét hátra. A hát az egyetlen pont, ahol a kötél két szára keresztezi egymást, és ez az utolsó olyan pont, ahol a kötél eligazítása közben laza lehet. A két láb között erősen meg kell húzni, ügyelve arra, hogy az mindenhol megfelelően feszes legyen. Ellenkező esetben a kötél egyes helyeken laza marad, így nem éri el a kívánt hatást, ezzel a gyakorlatlan mestert tenné nevetségessé a nézőközönség-, rosszabb esetben a rabnő előtt.
A köteleket a két láb között ajánlott a nagyajkakon kívül, vagy a nagyajkak és a kisajkak közé fektetve vezetni. Ez utóbbi kellemetlenebb a rabnő számára, és a kötél feszülése minden egyes mozdulatnál figyelmezteti majd, hogy a mocorgás számára tilos!
Amikor eddig a pontig eljutottunk két lehetőség is van a kéz megkötözésére.
Az egyik: a két két egymáshoz kötése. Ez sok rabnő esetében nagyobb kiszolgáltatottság érzést okoz. Mégsem ajánlott gyakorlatlan mesterek számára, mert nehéz úgy megcsinálni, hogy közben a kötél feszes maradjon, és a későbbiek folyamán a középen levő kéz gátolhatja az érzékeny területek vesszőzését is.
A kezek egymáshoz kötözése megfelelően szoros kell, hogy legyen, és az említetteken kívül azzal az előnnyel is jár, hogy a rabnőt hanyatt fektetve további homorításra kényszeríti. Természeseten a kötélnek meglehetősen szorosnak kell lennie.
A másik lehetőség az, hogy a kezeket külön-külön kötözzük meg. Ekkor a kötelet csak egyszer körbehurkoljuk a csuklón, és utána, most már feszesen tartva előrevisszük. Így a kezek a fenék két oldalán, hátul helyezkednek el, és sok rabnő számára nem olyan szoros, mint a hátrakötött kéz, ezért hajlamosabbak vesszőzés, vagy egyéb büntetés alatt mozgatni a kezüket, megpróbálni odakapni, ami persze lehetetlen, de nagyon megalázó. További előnye ennek a módszernek, hogy így a kötél a végső csomó megkötéséig külön halad a két oldal felé, és a csomó szoros meghúzása előtt eligazítva széthúzza a farpofákat, és láthatóvá, könnyebben elérhetővé teszi az érdekes részeket.
Végül a kötelet a csípő körül körbevisszük, és elöl megkötjük. Ilyenkor ajánlott egy másik kötéllel a has fölött szorosan körbekötni a rabnőt, ami a karok mozgását gátolja jobban. Ezt a kötelet néhányszor a két kar köré húzzuk, a rabnő háta mögött meghúzzuk, hogy a két könyök egymás felé, a hát közepe felé mozduljon, majd csak ezután kötjük össze elöl. Esetleg néhányszor az egész test köré kötjük.
A rabnő ezzel tulajdonképpen fel van öltöztetve, sokféle parancsot végre tud hajtani, és bárhogy is izeg-mozog a mellei minden esetben elérhetők maradnak, nem tudja a vállait előre húzni, és megpróbálni védeni a melleit mesterétől, úgy, mintha csak egyszerűen hátra lenne kötve a keze. Ezért ezt a kötést melltartó kötésnek is nevezik.
Ha a kötés nem lett elegendően szoros, vagy szorítást a lehető legnagyobb mértékre akarjuk növelni, két helyen is lehetőség van pótfeszítések létrehozására.
Az egyik a fenék közepénél a két kötélszár összehúzása. Ez azzal jár, hogy a kötelek rendkívül feszesek lesznek a nemi szerv táján, és könnyen becsúszhatnak a kisajkak közé. Ugyanakkor elvész az eredeti kötésnek az a tulajdonsága, hogy a szétfeszíti a feneket, ez lehet, hogy hátrány. A másik feszítés a fenéknél megkötött zsinór felfelé, illetve a nyaknál átvetett zsinór lefelé való húzása a könyököket összekötő kötélhez. Ezekkel a kiegészítésekkel teljesen kész a melltartó kötés.
Természetesen hátra van a lábak megkötözése, amennyiben ez a rabnő fenyítéséhez, oktatásához szükséges. Ez után a rögtönzött bemutató után megengedtem, hogy régi rabszolgám büntesse meg őt.
Persze ott álltam, miközben szájpecekkel látta el, melleit megkínozta, és csipeszeket tett a nagyszájú, engedetlen lány nemiszervére és élvezettel néztem végig, amint nemi szervét, melleit, szabadon maradt fenekét jól elpáholja. Szívem boldogsággal telt meg. Hát hiába, az én tanítványom!
Miért lettem rabnő 1. rész
A nevem Zsófia, 26 éves vagyok és rabnő, egy mazochista ribanc. Elmondom, hogyan is váltam azzá. Három éve kezdődött, egy nyári este. Hazafelé tartottam munka után. Aznap sokáig dolgoztam, mert másnaptól háromhetes szabadságra mentem, így már elég késő volt, sötétedett, de az utcai világítás még nem működött. Pár sarokra voltam már csak otthonról (pontosabban az albérletemtől), amikor a sötét járdán megbotlottam. Éppen egy autó mellett, melynek csomagtartójában egy férfi matatott. Majdnem hasra estem, de valaki hátulról elkapott. Ám nem segítő szándékkal: egy büdös rongyot szorított arcomhoz, amitől pillanatok alatt elvesztettem az eszméletemet.
Amikor magamhoz tértem, nem tudtam, hol vagyok, ám bizonyos jelekből arra következtettem, hogy egy mozgó autó hátsó ülésén fekszem. Kinyitottam a szemem, de semmit nem láttam, valami zsákszerűség volt a fejemre húzva. Próbáltam megmozdulni, de lábam össze volt kötözve, és kezem is hátra volt bilincselve. Megszólalni sem tudtam: számat egy erős ragtapaszcsík zárta le. Csak egy nyögésre telt erőmből, ám aki a kocsit vezette, meghallotta, mert hirtelen megállt az autó, és én ismét éreztem a büdöset. Megint elájultam. Még egyszer magamhoz tértem a kocsiban, de elrablóm ismét elkábított.
Amikor harmadszor is feleszméltem, már nem voltam megkötözve, fejemen sem volt semmi, szám se volt leragasztva. Teljesen sötét volt, csak valahol a fejem felett világított egy vörös pont. Amikor kicsit megmozdultam, észrevettem egy másikat is. Füleltem, de teljes csend vett körül. Fogalmam sem volt, hol is lehetek. Arra hamar rájöttem, hogy egy kis szobában, pontosabban cellában fekszem egy szalmazsákon. Azt is kiderítettem, hogy az a másik piros pont egy WC – kagyló felett világít. A kagylón nem volt ülőke, csak a csupasz csészére lehetett ülni. A WC mellett egy falikútból tudtam langyos, állott vizet ereszteni, hogy ihassak és valamennyire tisztálkodhassak. Könnyű nyári szandálom nem volt rajtam, és hiányzott órám meg nyakláncom is. Táskám sem volt sehol, ugyanakkor ruhám érintetlen volt, és amennyire meg tudtam állapítani, meg sem erőszakoltak, miközben nem voltam magamnál. Nem tudtam mire vélni az egészet.
A süket sötétben lassan elvesztettem az időérzékemet. Egyre éhesebb lettem, és egyre gyengültem. Lassan már ahhoz is alig volt erőm, hogy igyam a falikútból, hogy használjam a WC – t. Szinte állandóan a szalmazsákon feküdtem, és vagy aludtam, vagy valami félálom – félébrenlét állapotban lebegtem.
Fogalmam sincs, mennyi idő telt el így, amikor valamire felriadtam. Éles fény vágott a szemembe, amely egy lerácsozott ajtónyílásból jött. Egy ajtóból, ami addig nem létezett. A vakítófénytől nem láttam, ki áll vagy kik állnak mögötte. Csak egy férfihangot hallottam, amely szenvtelenül elmondta, ki is vagyok, majd közölte, hogy itt senki nem tud rámtalálni, de keresni sem fognak, mert munkahelyemről kiléptem, és albérletemet is felmondtam. És nincs sem rokonom, sem olyan ismerősöm, akinek hiányoznék. Amit rólam elmondott, az utolsó szóig igaz volt, így azonnal elhittem, hogy nincs már sem munkahelyem, sem otthonom. A Hang ezután így folytatta:
– Azért kerültél ide, hogy a szolgám légy. A rabnőm, aki minden parancsomat azonnal, gondolkodás nélkül teljesíti, akinek nincs akarata, aki csupán azért létezik, hogy mindenben kedvemben járjon. Akit a legkisebb hibáért is megbüntetek, akinek minden porcikája az enyém.
Elképesztett, amit hallottam, de még nem volt vége.
– Nem kell azonnal válaszolnod, gondolkozhatsz rajta. Most itthagylak, és majd visszajövök a válaszért. Ha elutasítod, akkor itt maradsz, és ez az ajtó soha többé nem nyílik ki; ha beleegyezel, akkor eltűnik a rács és kijöhetsz, de attól fogva csak azt teheted, amire parancsot vagy engedélyt kapsz.
A Hang elhallgatott, a fény kialudt, valami kis zajt hallottam. Mire odamásztam az ajtóhoz, már ismét csak a hideg betont tapintottam a nyílás helyén.
Visszafeküdtem a szalmazsákra, és gondolkodni kezdtem. Tudtam, hogy az utolsó mondat azt jelenti: ha elutasítom, ebben a cellában fogok elpusztulni, méghozzá kínosan lassú éhhalállal. Ha viszont elfogadom, akkor talán életem végéig ki leszek szolgáltatva valakinek, akiről nem tudok semmit, de minden bizonnyal egy szadista, pszichopata őrült. Nem tudtam dönteni.
Egészen addig nem tudtam dönteni, amíg megint az éles, vakító fényre nem riadtam. Tudtam, hogy itt a döntés pillanata, és a Hang ezt meg is erősítette:
– Nos, leszel a rabnőm?
Csak egy fél másodpercig haboztam. Addig, amíg valami fel nem kiáltott bennem: ÉLNI! Élni akarok, mindegy hogy hogyan, de élni!
– Igen, a rabnője leszek – mondtam, majd hozzátettem – Uram.
Éreztem, hogy valami hasonló megszólítást vár el. A következő pillanatban a vakító fény kialudt, a szomszédból jövő fény nagy részét pedig elfogta az ajtónyílásban álló alak, akinek egyelőre csak körvonalait láttam. Viszont nem volt sehol a rács! Észre sem vettem, mikor és hogyan tűnt el.
– Gyere! – hallottam. Feltápászkodtam, és rogyadozó léptekkel elindultam a biztos halálból a jövendő bizonytalan rabság felé.
Mire az ajtóhoz értem, az alak már nem volt ott. Átlépve a nyíláson, először egy asztalt láttam meg, amin ennivaló volt. ÉTEL, annyi koplalás után! Legszívesebben azonnal rávetettem volna magam, de az asztal mellett álló alak visszatartott. Nem mozdult, egy szót sem szólt, csak ott állt, és ezzel visszatartott. Eléléptem, közben egy pillantással felmértem. Jó másfél fejjel volt magasabb nálam (igaz, én csak 164 centi vagyok), testesnek de kisportoltnak látszott, és olyan 45 év körülinek tűnt. Fekete haja enyhén őszült, és tükröző üvegű szemüveget viselt. Csak jóval később tudtam meg, hogy barna szeme van. Szabadidőruha volt rajta. Két lépésre tőle álltam meg, ránézni nem mertem, inkább lehajtott fejjel suttogtam:
– Rendelkezzék velem, Uram!
– Gazdám! – csattant fel hangja.
– Igen, Gazdám – javítottam ki a megszólítást. – Várom parancsait.
Kis szünet után jóval lágyabb hangon megkérdezte:
– Éhes vagy?
– Nagyon, Gazdám – vallottam be. Nem mondhattam mást, hiszen tudtam, hogy pontosan tisztában van vele, mióta nem ettem.. Ő tudja, én nem.
– Ülj le és egyél. Ha végeztél, gyere utánam! – utasított és elfordult. Nem tudom, mit csinált, de az egyik falon megjelent egy ajtónyílás. Csak szemem sarkából láttam, hogyan is történt: a fal egy darabja villámgyorsan és majdnem hangtalanul felemelkedett. Gazdám átsétált rajta, én pedig leültem az asztal melletti kis műanyag ülőkére, és nekiláttam az ételnek. Szívem szerint minél gyorsabban felhabzsoltam volna mindent, de kényszerítettem magam, hogy lassan egyek, alaposan megrágva minden egyes falatot. Ezzel is nyerek pár percet, gondoltam. Ennek ellenére hamar végeztem: az étel nem volt sok, nemhogy nem laktam jól, de még éhes is maradtam. Igaz, hogy már jóval kevésbé, mint eddig, de éhes voltam.
Evés közben körülnéztem. Nem mintha sok látnivaló lett volna: egy nagyjából akkora cellában voltam, mint eddig. Csupasz betonfalak, kőpadló. Az asztalon és az ülőkén kívül semmi berendezés. A világítás fentről jött, de nem láttam, honnan: mintha az egész plafon világított volna. Itt is süket csend volt.
Végeztem az evéssel, és elindultam Gazdám után. Az ajtónyíláson át hatalmas helyiségbe léptem, olyan négy és félszer hétméteresre becsültem később. Nem nagyon volt időm körülnézni, mert rögtön megláttam Gazdámat, aki a túlsó falnál egy kényelmes karosszékben ült és cigarettázott. Átvágtam a termen, és megálltam előtte. Kicsit félve szólítottam meg.
– Köszönöm az ételt, Gazdám. Megettem mindent, és várom parancsait.
Egy ideig nem válaszolt, csak mustrálgatott. Nem lehettem valami szép látvány: könnyű nyári ruhám gyűrött és piszkos volt, arcom és kezem tisztasága is hagyott kívánnivalót maga után. Hajamat is zsírosnak, piszkosnak éreztem, és kócos is voltam, hiszen nagyon rég fésülködhettem meg. Szerencsére sosem hordtam valami különleges frizurát; vállig érő barna hajam egyszerűen leengedve hordtam. Nem tudom, Gazdám mennyire volt elégedett vagy elégedetlen a látvánnyal, mert amikor megszólalt, csak ennyit mondott:
– Vetkezz!
Lassan kibújtam a ruhámból, majd magam mellé ejtettem. Ott álltam egy szál csipkés tangában. Nem tudtam, hogy a parancs milyen fokú levetkőzésre szólt, de a következő utasítás már egyértelmű volt.
– Pucérra!
Kibújtam a tangából is. Bár nagyon szégyelltem magam meztelenül egy vadidegen férfi előtt, valahogy eszembe sem jutott eltakarni mellemet vagy ágyékomat. Éreztem, hogy nem szabad, hogy büntetés járna érte, és valahogy azt is tudtam, hogy ez így természetes. Végül is ezé a férfié vagyok, az övé a testem, természetes tehát, hogy látni akarja. Egy darabig ismét szótlanul nézegetett, majd megkérdezte:
– Mikor borotváltad utoljára a pinád?
A trágár szó egy pillanatra megütött. Bár ismertem, még sosem mondtam ki, és soha senki nem mondta így a szemembe. Még a szeretkezés önfeledt pillanataiban sem.
– Három nappal azelőtt, Gazdám, hogy… – elakadtam. Nem tudtam, hogyan is fejezzem ki magam, milyen kifejezéssel nem bántom meg.
– … hogy idekerültél – segített ki. – Látszik, mert ronda borostás vagy.
Biztosan az voltam, bár nem tudtam megnézni magam, megérinteni pedig nem mertem. Általában négy – öt naponta szoktam szőrteleníteni magam, ennyi idő alatt nőtt annyira meg, hogy látható és tapintható volt.
– Na és a hónaljad? – hangzott az újabb kérdés. – Emeld fel a karodat!
– Ugyanakkor, Gazdám – emeltem magasra addig testem mellett lógó kezeimet.
– Na és a combod, lábad?
Egy pillanatig gondolkodnom kellett, amíg eszembe jutott.
– Azok egy héttel korábban voltak gyantázva, Gazdám.
– Igen, azok rendben is vannak, de a többi… Ülj be a székbe! – mutatott oldalt egy különleges nőgyógyászati vizsgálószékre. Azt, hogy különleges, már csak akkor láttam, mikor benne ültem: ezen a széken ugyanis több bőrszíj volt, melyekkel a benne ülőt hozzá lehetett rögzíteni. Méghozzá, mint azonnal megtapasztaltam, úgy, hogy moccanni sem tudott az illető. Ráadásul nem csak a lábak, hanem a karok számára is állítható kengyelek voltak rajta. Gazdám másodpercek alatt kötözött a székhez, majd megemelte az egészet, aztán karjaimat fejem fölé tartva rögzítette. Hideg, nedves simítást éreztem hónaljamon, majd éreztem, ahogy borotvahabot fúj rám. Kicsit elkente, aztán nekiállt és megborotvált. Nagyon csiklandós vagyok, de szerencsére mozdulni sem tudtam. Miután végzett, ismét változtatott a szék helyzetén: még feljebb emelte, kicsit megdöntötte, majd szétfeszítette lábaimat. Ismét éreztem a nedvességet majd a habot. Aztán jött a borotválás. Olyan alaposan, ahogy magamnak sosem tudtam megcsinálni. Ez már nem annyira csiklandós volt, mint inkább izgató. Kicsit be is nedvesedtem.
Bár már szőrtelen voltam, Gazdám nem kötözött ki. Még feljebb emelte a széket, és még jobban megdöntötte, lábaimat is még jobban szétfeszítette. Aztán csak azt éreztem, hogy valami hideg csúszik hüvelyembe. Valami nőgyógyászati vizsgálóműszer lehetett, nem tudom, micsoda. Egyre mélyebben járt bennem, éreztem, ahogy felcsúszik a méhembe, majd még feljebb. Aztán kicsit visszahúzódott, majd ismét mélyebbre hatolt. Végül ismét elindult kifelé. Gazdám ekkor megkérdezte:
– Mikor volt az utolsó vérzésed?
– Tizenegy nappal az idekerülésem előtt ért véget, Gazdám.
– És milyen a ciklusod?
Mintha csak egy nőgyász érdeklődött volna, aki kikérdez egy új pácienst.
– Teljesen szabályos, Gazdám, minden negyedik csütörtökön kezdődik, és három – négy napig tart.
A műszer kicsúszott belőlem. Ám Gazdám még nem végzett velem. Éreztem, hogy valamit rácsatol a bokámra – egy széles bőrbilincs volt, mint később kiderült – majd a szék lesüllyedt, és csuklóimra is szíjak kerültek. A székhez rögzítő szíjak csak ezután kerültek le rólam.
– Mosakodj meg – mutatott Gazdám a sarokba, ahol egy ugyanolyan WC és falikút volt, mint a kis cellámban. Azaz nem pont olyan; itt ugyanis volt egy darab szappan is, törülköző is, és még valami, amit első pillanatban nem is vettem észre. Csak Gazdám felcsattanó parancsa után vettem észre, amikor a vizet megengedve szappanos kezemet a mellemhez közelítettem.
– Vedd fel a mosdókesztyűt! Nem érhetsz kézzel a testedhez, mert az az enyém!
Igen, a testem már nem az enyém. Felvettem a mosdókesztyűt, és megmosdottam. Igaz, a víz hideg volt, a kesztyű durva, de végre alaposan tisztálkodhattam. Csak hajamat nem tudtam megmosni (és még nagyon sokáig nem). Végül megtörölköztem. A törülköző is durva volt, de nem bántam, kicsit felmelegített a hideg víz után.
Amikor immár tisztán ismét Gazdám előtt álltam, végigmért, majd a földre mutatott:
– Térdelj le!
Térdre ereszkedtem, de Ő másképp gondolta.
– A sarkaidat összezárod, a térdeidet jól szétcsúsztatod!
Engedelmeskedtem. Gazdám ekkor egy nyakörvet csatolt rám, majd újabb parancsokat kaptam.
– Hajtsd le a fejed! A kezeidet kulcsold össze a tarkódon!
Ezt is megtettem. Kényelmetlen volt, térdem először kicsit, majd egyre jobban sajgott, lábam és karom elkezdett zsibbadni. Később persze megszoktam, annyira, hogy órákat voltam képes így tölteni minden gond nélkül. Karom és lábam zsibbadásánál sokkal zsibbasztóbb volt azonban az, ami ezután következett. Gazdám egy ideig nem szólalt meg, és nem láttam, mit csinál, csak a hangokból sejtettem, hogy ismét rágyújt, és valami italt tölt magának. Aztán következett az oktatás, parancskiadás, szabályismertetés – ahogy tetszik.
– Mostantól kezdve a jelenlétemben mindig ebben a tartásban leszel, hacsak nem parancsolok mást. Az öltözeted ezekből a szíjakból áll, többre nincs szüksége egy magadfajta rabkurvának. Csak azt teheted, amire parancsot vagy engedélyt kapsz. Csak akkor beszélhetsz, ha kérdezlek vagy felszólítalak rá. A kérdésekre rövid, pontos válaszokat adsz. Elfelejted a finomkodó irodalmi kifejezéseket, és mindent a nevén nevezel. Nem használhatod az „ágyék”, „punci”, „nuni” és hasonló kifejezéseket, csak a „pina” szót. Ugyanígy elfelejted azt is, hogy „hímvessző”, „farok”, „dákó” és hasonlók, számodra csak „fasz” létezik. Nem létezik „ondó” vagy „sperma”, csak „geci”. Nincs feneked, csak segged, nincs melled, csak csöcsöd. Elfelejted a „közösülés” szót is, csak a „baszás” – t használhatod. Ha anális, akkor „seggbekúrás”, ha orális, akkor „szopás”. Nincs sem „önkielégítés”, sem „maszturbálás” vagy „masztizás”, csak „reiszolás” van.
Kis szünetet tartott, ivott, majd folytatta.
– Egyelőre ebben a helyiségben maradsz. Amikor nem vagyok itt, sötétben leszel. Ha kigyullad a világítás, akkor felkészülsz az érkezésemre. Ha nyitva van az ajtó, amin bejöttél, akkor átmész oda és eszel. Ha ott egy pillanatra elsötétedik, akkor befejezed az evést és visszajössz ide, alaposan megmosdasz, és elfoglalod a helyedet itt, ahol most vagy. Ha az ajtó nincs nyitva, akkor azonnal a mosdással kezded. A fény kialvása és újból meggyulladása jelzi azt a legkésőbbi időpontot, amikor el kell foglalnod itt a helyed. Korábban lehet.
Következett egy kérdés:
– Eddig minden világos? Megjegyezted?
– Igen, Gazdám – válaszoltam. – Kívánja, hogy elismételjem?
– Nem kell. Ereszkedj négykézlábra!
Előrehajoltam, kezemet letettem a földre. Gazdám kicsit előretolta lábát; csak ekkor vettem észre, hogy kényelmes strandpapucsot visel, nem cipőt, és nincs a lábán zokni. Amennyire meg tudtam ítélni, lábai ápoltak voltak, valószínűleg rendszeresen járt pedikűröshöz.
– Csókold meg a lábam!
Még lejjebb ereszkedtem, és megcsókoltam előbb a bal, majd a jobb lábfejét. Nem volt megelégedve.
– Még egyszer! Ez nem csók volt, csak puszi!
Ismét ráhajoltam lábfejére. Most már vigyáztam rá, hogy valóban csók legyen a lábcsók, de még mindig nem volt jó.
– Ez meg nyalogatás volt! Úgy mozgasd a nyelved, hogy csak hozzámérjen, de ne mozduljon el a bőrömön! Ismét!
Harmadszor is megcsókoltam Gazdám lábát. Ezt már elfogadta.
– Még nem az igazi, de már majdnem jó. Emelkedj fel!
Visszatérdeltem a szabályos tartásba. Következett „oktatásom” újabb fejezete.
– Amikor megjövök, lábcsókkal üdvözölsz.. Ha megköszönsz valamit, legyen az büntetés, jutalom, vagy bármi más, a köszönet vége kéz – és lábcsók. Amikor magadra hagylak, búcsúzóul ismét megcsókolod a lábam, és mindaddig négykézláb maradsz, amíg a fény villanása nem engedélyezi, hogy felemelkedj. Ha még nem kaptál enni, akkor ilyenkor mész. Az utolsó fényvillanás jelzi, hogy perceken belül sötét lesz; ha a kisszobában vagy, nem maradhatsz tovább ott.
Pár pillanat szünet után Gazdám folytatta:
– A fekhelyed egy szalmazsák a WC mellett. Ha egyedül vagy, nem nyúlhatsz semmi máshoz, mint ami a mosdón és a WC mellett van, illetve a kisszobában az ennivalóhoz. Ülnöd csak a földön vagy a szalmazsákodon szabad, evés közben a műanyag sámlin. Ez is érthető volt?
– Igen, Gazdám.
– Jól van. Mára ennyi elég is, legközelebb már lényegesebb dolgok kerülnek szóba. Elbúcsúzol!
Négykézlábra ereszkedtem, és megcsókoltam a lábát. Igyekeztem minél pontosabban az utasítása szerint csinálni. A megcsókolt lábak eltűntek, és ott álltam négykézláb. Hamarosan egy pillanatra sötét lett, majd újra kivilágosodott. Feltápászkodtam. Mindenem sajgott, éhes voltam, de igyekeztem körülnézni, mindennek megjegyezni a pontos helyét. Sejtettem, hogy sokat leszek egyedül, sötétben, jobb, ha ismerem a környezetemet.
A terem közepén egy elég nagy asztal állt. A falakon ostorok, korbácsok lógtak, meg egy csomó más eszköz, amiknek egyelőre nem ismertem a rendeltetését. Később aztán annál jobban megismertem! A plafonról több helyen láncok csüngtek, az egyik falon volt egy hatalmas András – kereszt, a padlóban több helyen is kis vasgyűrűket láttam. Az idők folyamán ezekkel is ismeretségbe, kellemetlen ismeretségbe kerültem.
Nem sok időm volt nézelődni, elég hamar jelezte a fény egy pillanatig tartó kialvása, hogy hamarosan sötétben leszek. A szalmazsákot már akkor észrevettem, mikor mosdottam, igyekeztem hát, hogy még világosban elérjem. Sikerült is, de csak éppen hogy; pont a fekhely mellett álltam, mikor végleg sötét lett. Lefeküdtem, és fejem felett észrevettem egy ugyanolyan kis vörösen izzó pontot, mint amilyen a cellában volt. Szerettem volna végiggondolni a történteket, de szinte azonnal elnyomott az álom.
Arra ébredtem, hogy világos van. Gyorsan felkeltem; a kisszobába vezető ajtó nyitva volt. Átmentem, az asztalon megint ott volt az ennivalóm. Több mint előzőleg; leültem, és megettem. Most sem laktam jól, de rájöttem, hogy ez csak a ki tudja hány napos koplalás következménye. (A kapott étel mennyisége még jó darabig állandóan nőtt, de állandó éhségem csak lassan szűnt meg.) Alig fejeztem be az evést, a fény jelezte, hogy ideje visszatérnem. Egyenesen a mosdóhoz mentem, felhúztam a mosdókesztyűt, és megmosdottam. Meg is törülköztem, és kijelölt helyemre mentem, letérdeltem. Ekkor láttam, hogy a padló sötét kőkockái között van két világosabb, amelyek eddig nem voltak ott. Hamar rájöttem, mire is valók: ezeken kellett lennem térdeimnek. Felvettem a szabályos tartást, és vártam. Egyszer csak jelzett a fény, és kisvártatva megpillantottam Gazdám lábát. Pár pillanat múlva a lábfejek felém mozdultak, én négykézlábra ereszkedtem, és megcsókoltam őket.
– Egyenesedj fel! – hallottam a parancsot.
Miután megtettem, Gazdát felé kellett nyújtanom kezeimet. Nem tetszett neki a látvány.
– Ki van festve a körmöd, és feleslegesen hosszú! Mosd le a lakkot, és vágd őket tövig!
Kezembe nyomott egy üvegcsét és néhány kozmetikai korongocskát. Az üvegcsében körömlakk – lemosó volt, azonnal megéreztem a jellegzetes szagot, mikor lecsavartam a kupakot. Eltüntettem körmeimről a lakkot, és visszanyújtottam az üvegcsét meg a nem használt korongokat. Egy körömollót és egy reszelőt kaptam helyettük; a parancs szerint levágtam, és ahol kellett, meg is reszeltem körmeimet. Amikor végeztem és visszaadtam az ollót meg a reszelőt, Gazdám megkérdezte:
– A lábkörmeid is mázolva vannak?
– Azok nincsenek, Gazdám.
– Jól van! Akkor a szemetet dobd a WC – be!
Összeszedtem az elhasznált korongokat, a lehullt körömdarabkákat. Már majdnem felálltam, mikor eszembe jutott, hogy arra nem kaptam engedélyt. Így hát térden csúsztam a WC – ig majd vissza helyemre. Gazdám „megdicsért”, persze a maga módján:
– Szerencséd, hogy nem álltál fel! Most pedig, ringyó, arról fogsz mesélni, hogy…
Ezzel megkezdődött „kihallgatásom”. Először arról kellett beszélnem, hogyan büntettek meg szüleim kiskoromban. Erről nem nagyon volt mit mesélnem, mindig „jó kislány” voltam. Aztán jött a nemi életem. Gyerekkoromtól kezdve el kellett mondanom mindent, aminek bármi köze volt a szexhez. Az első reiszolásokat, a csókolózásokat. A pettingeket szüzességem elvesztése előtt, majd nagyon részletesen szüzességem elvesztését. Aztán tovább valamennyi partneremet, minden baszásomat. Az első nem is tudom, hány alkalommal nem is történt más, csak térdeltem Gazdám előtt, és beszéltem. Legalább két hét csak ezzel telt; ezt onnan tudom, hogy közben Gazdám kétszer is újraborotvált. Eleinte nehezen ment a megkívánt trágár szavak használata, sok büntetést kaptam tilos kifejezésekért. Ezek kezdetben enyhék voltak, néhány tenyeres, körmös, később keményedtek, jött a fenekelés. Nőtt a kapott ütések száma, és maguk az ütések is egyre fájdalmasabbak lettek. Egy alkalommal, mikor még az elbeszélés elején egymás után kétszer is hibáztam, és megkaptam seggemre az esedékes ütéseket, Gazdám egész további ottléte alatt borsón kellett térdelnem. Nem igazin, hanem „acélborsón”, borsószem nagyságú acélgolyókon. A térdem számára kijelölt kőkockákat Gazdám felbillentette, alattuk volt a borsó. A sima kövön térdelést addigra már nagyjából megszoktam, de ez nagyon rossz volt. Térdem még másnap is alig éreztem, pedig akkor már ismét „csak” a kövön térdepeltem.
Már az elbeszélések végén jártam, mikor megkaptam az első komoly büntetésemet. Az utolsó barátommal eltöltött hétvégémet meséltem el, és a visszaemlékezés nagyon felizgatott. Nem csoda, hiszen egész hétvégén szinte fel sem keltünk az ágyból, mondhatni végigbasztunk két napot, és ezt mind fel kellett elevenítenem. Amikor Gazdám magamra hagyott, pinám teljesen lucskos volt. Szinte önkívületben feküdtem végig a szalmazsákon, és nem tudtam megálljt parancsolni kezemnek, mikor elindult lefelé. Hatalmasat reiszoltam, közben kétszer is elélveztem. Másnap (nem tudok jobb kifejezést, sosem tudtam, mennyi idő telik el Gazdám két látogatása között) jött a bűnhődés. Fogalmam sincs, honnan tudott sötétben elkövetett bűnömről, valószínűleg infrakamera volt elrejtve valahol, de fejemre olvasta tettemet.
És megtudtam, mire is való az András – kereszt, minek vannak a szíjak rajtam, milyen érzés, amikor csöcsömet a bimbókra csíptetett súlyok húzzák, pinaajkaimat ugyancsak súlyok nyújtják. Megtudtam, miért is lógnak a mennyezetről a láncok, mire valók a padlóban lévő vaskarikák. Megismerkedtem a gag – ball – lal, (nevével akkor még nem, csak hogy mire is lehet használni). Először éreztem, hogy milyen fájdalmas is a korbácsolás, milyen az, amikor nem látok és hallok, csak várom a következő ütést.
Először az András – kereszt elé kellett állnom, széles terpeszben, ferdén felemelt karokkal. Gazdám a bilincseimet hozzáerősítette a kereszten levő karikákhoz, majd az egész keresztet kicsit feljebb emelte. Csak nagylábujjam hegye ért a földhöz. Ezután keményre dörzsölte csöcsbimbóimat, majd egy – egy erős csipeszt csíptetett rájuk. Már ez is pokoli fájdalom volt, de amikor még súlyt is akasztott mindkettőre… Azt hittem, bimbóim kiszakadnak csöcsömből, de hát az emberi test sokat kibír. Ezután jött a pinám: megdörzsölt kisajkaimra is csipeszek és súlyok kerültek. Gazdám pedig leült a karosszékbe, és nézett. Nézte, ahogy a rövid láncok végén a súlyok a legkisebb mozdulatomra is táncolni kezdenek, állandóan növelve a fájdalmat. És képtelen voltam nem mozogni. A leglassabb lélegzetvétel is megmozdította csöcsömet, és önkéntelenül is folyton olyan pozíciót kerestem, melyben testsúlyom nagyobb részét tudom a földre helyezni. Talán mondanom sem kell, nem találtam. De ettől a pinámon levő súlyok is állandóan mozogtak.
Nem tudom, mennyi időt töltöttem így, keveset – e vagy sokat, nekem akkor egy örökkévalóságnak tűnt. Amikor Gazdám végre leoldozott, és már ismét térdelve az előírt módon megköszöntem a büntetést, azt hittem, ennyi volt. De tévedtem, ez csak az előkészítés volt az igazi büntetéshez. A szoba közepére kellet csúsznom, karomat függőlegesen fel kellett emelnem. Gazdám mögém állt, éreztem, hogy valamit rácsatol a csuklóbilincsemre, aztán már csak azt vettem észre, hogy testem emelkedni kezd: a karomnál fogva húzott fel a plafonról lógó, leengedett és most ismét felemelkedő lánc. Az emelés addig tartott, amíg nem kerültem ismét álló helyzetbe. Ekkor Gazdám egy szemellenzőt húzott rám, ettől kezdve nem láttam semmit. Ki kellett tátsam a szám, amibe egy műanyag golyó került; Gazdám ezt is hozzám erősítette. Végül betömte füleimet. Aztán ismét emelkedni kezdtem, amíg már lábujjam sem ért le. Gazdám motozott a bokámnál, majd éreztem, ahogy azokat valami egyre jobban szétfeszíti. Végül ott lógtam a levegőben, pattanásig megfeszítve, mint egy fordított Y, vakon, némán és süketen. Azt hittem, moccanni sem tudok, de a súlyok, melyek még mindig ott lógtak csöcsömön és pinámon, jelezték, hogy ha nem is igazán érezhetően és észrevehetően, de bizony mozgok! Azt gondoltam, hogy ez az igazi büntetés, ám ez még mindig csak előkészület volt.
Hirtelen éles fájdalmat éreztem lapockámon, a lesújtó korbács ütését. Majd ismét egyet, aztán megint. Az ütések egyre lejjebb vándoroltak testemen, következett a hátam, seggem, a combom hátsó fele. Üvöltöttem volna, de a számban levő golyó csak halk nyögéseket engedett. A súlyok minden egyes ütés hatására őrült táncba kezdtek, ezzel is fokozva a kínt. Próbáltam felkészülni a következő ütésre, de nem lehetett; Gazdám teljesen szabálytalan időközökben csapott le rám, a korbács suhogását pedig nem hallottam. És amikor már térdhajlatomhoz ért, még mindig nem volt vége! Eddig hátulról és balról jöttek az ütések, a következő sorozat viszont elölről, de még mindig balról. Ez felfelé vándorolt rajtam, térdemtől indulva végig a combomon, hasamon, csöcsömön. Aztán megint a hátam jött, de már jobbról, és ismét lefele, végig a seggemig, térdemig. Ezt már nem bírtam, kicsordultak a könnyeim. A szemellenző csak rövid ideig itta fel a sírást, aztán éreztem, ahogy csorog le arcomon, marja bőrömet. Az utolsó előtti sorozatot megint elöl kaptam, jobbról, és megint felfele: térdem – combom – hasam – mellem volt az útvonal. Az utolsó ütéseknél nem bírtam, és szégyenszemre bepisiltem. Nem nagyon, hisz Gazdám érkezése előtt pisiltem már, de éreztem, ahogy végigfolyik combomon, lábszáramon.
Az utolsó sorozat pinámat érte: előbb hátulról, majd elölről jöttek az ütések lábam közé. Nem mindegyik talált (hogy direkt – e vagy véletlenül volt így, nem tudom), úgyhogy combom belső oldalának is jócskán kijutott a verésből. Vergődtem, sírtam, üvöltöttem – ez utóbbit persze nem lehetett hallani. Azt hittem, nem élem túl!
Végül abbamaradt a fenyítés, de továbbra is ott lógtam kikötözve. Folyt a könnyem, egész testem rázkódott, és külön kínt okoztak a még mindig testemet marcangoló csipeszek a lengő súlyokkal.
Végtelennek tűnő idejű lógás után egyszer csak elkezdett csökkenni a lábaimat szétfeszítő erő, majd meg is szűnt. Azt már észre sem vettem, hogy mikor kerültek le a kötelek vagy láncok, amik így tartottak. Gazdám leeresztett a levegőből, ismét éreztem a köveket lábam alatt. Lekerült rólam a szemellenző, a szájpecek meg a füldugó is. Aztán karom is kiszabadult, és térdere estem. A sírástól és a kiabálástól rekedten, alig érthetően mondtam köszönetet. Viszont ekkor éreztem először úgy, hogy a kéz – és lábcsók pont úgy sikerült, ahogy azt Gazdám elvárja. Ő azonban csak ennyit mondott:
– Takarítsd fel a mocskodat, ringyó! És mosd le magadat is!
Négykézláb másztam a mosdóhoz, ahol a felmosórongy hevert, képtelen voltam térden csúszni. És még mindig rajtam voltak a súlyok! Azt hittem, sosem érek oda, és meg kellett tennem az utat vissza is, majd ismét a mosdóhoz másztam. Most először esett jól, hogy a csapból hideg víz folyik; kellemesen enyhítette égő, lüktető testemet, ahogy lemostam. És még sosem volt ennyire rossz a durva mosdókesztyű és a durva törülköző érintése. Hasam és csöcsöm tele volt kék – zöld foltokkal, hurkákkal. Bizonyára így nézett ki hátam is, bár nem láttam.
Gazdám elé már szabályosan, térden csúszva mentem. Felvettem a szabályos tartást, és vártam, hogy megszólítson. Azt reméltem, hogy mára ennyi volt, de tévedtem. Rövid hallgatás után ugyanis Gazdám így szólt:
– Remélem, szuka, jó lecke volt!
– Igen, Gazdám, köszönöm, hogy kitüntetett vele – válaszoltam. Tényleg jó lecke volt, amíg ott voltam, soha többé nem jutott eszembe, hogy reiszoljak. Párszor ugyan előfordult, hogy kívántam, de mindig eszembe jutott ez a fenyítés.
– Na jó. Akkor folytassuk! Ott hagytad abba, hogy…
És ezt a napot is végig kellett meséljem, szabályos testhelyzetben térdepelve, csöcsömet és pinámat húzó súlyokkal. Csak akkor szabadultam meg tőlük, mikor egyedül maradtam: Gazdám csak a búcsúzás előtt vette le rólam. Összetörve vánszorogtam a fekhelyemhez, és lerogytam a szalmazsákra. Eszembe sem jutott, hogy nem kaptam enni: a kisszobába vezető ajtó Gazdám érkezése előtt éppúgy zárva volt, mint távozása után. Azt hittem, azonnal elalszom, de nem sikerült. Mindenem fájt, a legkisebb mozdulat is belém hasított és felriasztott.
Másnap pedig, mintha semmi sem történt volna, végigbeszéltem Gazdám egész ottlétét. Igaz, mi említésre méltó is történt volna? Elkövettem egy bűnt és megkaptam érte a büntetést; minek erről beszélni? Testem ugyan tele van a büntetés nyomaival, de majd eltűnnek. (El is tűntek, de vagy egy hét is beletelt.) És következő nap ugyanez történt: meséltem. Az volt az utolsó ilyen alkalom, mert elértem addig az időpontig, amikor idekerültem. Amikor magamra maradtam, próbáltam elképzelni, kitalálni, mi is lesz másnap, de nem sikerült. A 2. rész itt olvasható.
Nemi erőszak és kínzások
A kínzások történetének az elemzői egyetértenek abban, hogy ennek a folyamatnak szexuális térre való terelése az ókori Rómában keresendő, a Coloseum mészárszékre emlékeztető viadalaiban, hiszen a gladiátorok csatáki vagy a keresztények öldöklése erotikus értelemben valósággal kielégítette a tömeget. Ebben a kontextusban a történelem folyamán egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a szexualitás és a kegyetlenség között. Egyes keresztény szentek mártíriuma abban csúcsosodott ki, hogy kínzóik erőszakos módon értek hozzá nemi szerveikhez. A kínzás során gyakran éltek a felizgatás módszerével, ami néha már-már a szadizmus felé hajlott. Az egykori kínzómesterek főleg technikusok és orvosok voltak, mégis úgy érezték, hogy az áldozat hosszadalmas gyötrése és lelassított halálba küldése a Teremtőhöz hasonló hatalommal ruházza fel őket. – Tovább a teljes anyagra „A nemi erőszak és kínzások története„
A nemi erőszak és kínzások története
A kínzások történetének az elemzői egyetértenek abban, hogy ennek a folyamatnak szexuális térre való terelése az ókori Rómában keresendő, a Coloseum mészárszékre emlékeztető viadalaiban, hiszen a gladiátorcsaták vagy a keresztények leöldöklése erotikus értelemben valósággal kielégítette a tömeget. Ebben a kontextusban a történelem folyamán egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a szexualitás és a kegyetlenség között. Egyes keresztény szentek mártíriuma abban csúcsosodott ki, hogy kínzóik erőszakos módon értek hozzá nemi szerveikhez. A kínzás során gyakran éltek a felizgatás módszerével, ami néha már-már a szadizmus felé hajlott. Az egykori kínzómesterek főleg technikusok és orvosok voltak, mégis úgy érezték, hogy az áldozat hosszadalmas gyötrése és lelassított halálba küldése a Teremtőhöz hasonló hatalommal ruházza fel őket.
Az inkvizíció ideje alatt a kínzásformák újabb szexuális változatai jelentek meg, s történt mindez nem is annyira a nemi szervek tényleges megcsonkítása által, mint inkább a pokoli eszközrendszer bevetésével. Híresek voltak az ún. spanyol pókok (leszaggatták a mellet) és a vasszűz (nő alakú koporsó, amelynek a belsejében fémtüskék ágaskodtak). Ugyanilyen közismertnek számított a Júdás-bölcső (egy fémpiramist bedugtak az áldozat hüvelyébe vagy végbélnyílásába). Mindezek az eszközök egyetlen célt töltöttek be: az emberi test legintimebb pontjait kellett kínozniuk, megsebesíteniük. A női mellet letépő szerszám vizuális szinten is erőteljes szexuális jelentéssel bírt, hiszen egy a női nemi szerv vasból készült pontos másolata volt. A híres „szüzek” (Nürnberg, Baden-Baden, vagy a spanyolországi Szűz Máriák) szimbolikusan megerőszakolták a férfiakat. A „szüzek” teste tele volt tűzdelve tüskékkel, késekkel és pengékkel, ezekkel „ölelkeztek” a férfiak. Mivel személyesen nem láttam ilyen kínzóeszközöket, kénytelen vagyom említést tenni arról, hogy igen sokan kételkednek ezek létezésében. A történészek egy része azt vallja, hogy a „szüzeket” csupán a 19. században ötölték ki valakik, a gótikus regények bűvkörében. A 20. században a „szüzeket” elő sem kellett keresni a kínzókamra mélyéről, mivel megjelentek a sokkal hatásosabb módszerek is. A CEKA kísérletezett a belül szegekkel ellátott hordóval, ebbe tették bele az áldozatot. Alapjában véve feleslegessé váltak a „szűz szobrok”, hiszen hús-vér nők (szovjet komiszárok és náci fegyházőrök) kiválóan kínozták áldozataikat. A Szovjetunióban, a kommunizmus első időszakában az egyik csekás hölgyeményt Felszámolónak becézték, aki valóságos szexuális rögeszmegyűjteményt vetett be, ekképpen végzett ki több tucatnyi fiatal férfit.
A történelem folyamán férfiakat és nőket egyaránt alávetettek szexuális jellegű kínvallatásnak, azonban a megkínzott nők aránya jelentősebb, mint a férfiaké. A meggyötört női test esetében kétféle gyakorlat létezett. Egyrészt nem volt szokás levetkőztetni, éppen ezért hosszú ideig tiltották a nők felakasztását, csak hogy a lábakat ne lehessen látni, másrészt azonban rendkívüli élvezettel vetkőztették le és kínozták őket.
A bűnbe esett Veszta-szüzeket, akik megszegték fogadalmukat, elevenen ásták el, így rejtvén el „bemocskolt” testüket. Az idők folyamán azonban a ruházat retorikus kellékké vált, a kínzómestereket immár csak a meztelen test látványa ajzotta fel. A terhes nőkkel szemben a múltban visszafogottabban viselkedtek, őket csak a gyermek megszületése után kezdték el kínozni. Az inkvizíció korában a „boszorkányokat” azzal vádolták, hogy összeszűrik a levet a Sátánnal, éppen ezért kínzómestereik állandóan különleges nyomokat kerestek testükön. A Sátán jeleit a legintimebb helyeken, éppenséggel a hüvelyben is kutatták. A „boszorkányok” meséjét paranoiába hajló módon elevenítették fel a 20. század folyamán, csupán azt az elvet őrizték meg, hogy „a nők teste a politikai és társadalmi Rossz szálláshelye”.
Argentínában a nőket programszerűen megerőszakolták, politikailag leginkább azért, mert az áldozatok anyaként, lánytestvérként, feleségként vagy leánygyerekként rokonságban álltak egyes férfiakkal, akiket az Isten ellenségeinek tartottak. Miközben a különféle junták emberei „jó katolikusokként” megerőszakolták az „istentelenek” nőrokonait, a kínzómesterek éppen a keresztényi szellemiséget taposták sárba. A férfi-áldozatokkal szemben egy személyben úgy nyilvánultak meg, mint szimbolikus és konkrét kiherélők. Hajdanán a kiherélést csak a szexuális bűnelkövetők esetében alkalmazták, azonban a 20. században sokkal több ok miatt dönthettek a sterilizálás vagy a kiherélés mellett. Az egyik ok az lehetett, hogy ki akartak irtani egy-egy „gyenge fajt”, de az etnikai tisztogatás is ide vezethetett (ezt tették a nácik, majd később ugyanezt művelték a szerbek Bosznia-Hercegovinában). Egyes esetekben a sterillizálás és a kiherélés törzsi primitivizmusra is utalhat (Afrikában), vagy megalázó módon meg akarták fosztani az áldozatot termékenységétől (Keleten).
Végső soron mindenféle kínzás egyfajta megerőszakolásnak számít, itt nem csupán a szexuális erőszak elkövetéséről van szó. A kínzás szexuális térre való terelése a tradicionalista domináció elvére épül (patriarchális és hímnemű társadalmi berendezkedés). A régi korokban a feleségét bántalmazó férfit kizárólag csak akkor büntették meg, ha testi sértésig, csonkításig vagy éppenséggel gyilkosságig fajultak a dolgok. Az arisztokrata nőket kolostorokba vagy enyhébb bánásmódú börtönökbe zárták. A 20. században a kolostort a kemény börtönnel helyettesítették. Egészen napjainkig nem tekintették nemi erőszaknak, ha a törvényes férj erőszakolta meg a feleségét. A 20. században a kínzómesterek átvették ezt a szerepkört, „törvénytelen férjekké” válván. Ők azok, akiknek jogukban áll akármit megtenniük a nő áldozatokkal szemben. A 20. század vége felé a házastársak közötti nemi erőszakot bűncselekményként kezdték értékelni, bizonyára ezért nevezik a kínzómesterek a nő áldozatokat „kurváknak”. Ugyebár egy „kurvával” azt tehetnek, ami éppen jólesik, sőt annál inkább alá lehet vetni szexuálisan, ha „a nép ellensége”, ez utóbbi esetben az áldozat szexuális rabszolgává válik. A nemi erőszakok tárházából a kínzómesterek számára a legkézenfekvőbb az ún. domináns nemi erőszak, akkor is, ha ez néha egybeolvad a szadista nemi erőszakkal. A nemi erőszak kettős kínzásnak számít, hiszen bántó, mint akármelyik kínzás, másrészt pedig ez jelképezi a megalázás legszélsőségesebb formáját.
A kínzómesterek általi megerőszakolás a hím dominancia jegyében értelmezendő. A kínzómesternek be kell bizonyítania a többi férfi előtt, hogy „termékeny”, ezért akár több „nőt” is megerőszakol (sőt a férfi áldozatot is „nőnek” tartja kínzója, és ebben a kapcsolatrendszerben nem feltétlenül mutatható ki a homoszexualitásra való hajlam). Egy kínzómester keménységét nemi erőszakelkövető lendülete határozza meg, hiszen rendelkezik a nemi erőszakelkövető tulajdonáságaival, valósággal „elejti” a nőket. A kínzás nemi erőszakként megnyilvánuló válfaja a termékenység és az omnipotencia ellenőrzési tesztje, ugyanakkor azonban kötelességként és a kínzómester jogaként is értékelik, mivel ő a Férfi. Éppen ezért, amikor férfiakat erőszakolnak meg, a kínzómesterek „homoszexuálisoknak” nevezik áldozataikat, mivel a „termékenység misztikájának” az értelmében csakis a kínzómester lehet igazi férfi. Szörnyűek voltak a 20. század politikai kínzásai, a börtönökben végrehajtott nemi erőszakok, néha azonban ugyanolyan aberrációkat követtek el a nemi erőszakok büntetése során is. A skandináv országokban például fennállt az a lehetőség, hogy a nemi jellegű bűncselekmények esetében (erőszak, csonkítás, pedofília) a bűnös életfogytiglani ítéletét kiherélésre változtassák. Ezt csakis a bűnös beleegyezésével lehetett végrehajtani, de annak ellenére, hogy köztörvényesekről volt szó, és azok az életfogytiglani börtönbüntetés elkerülése végett egyeztek bele a kiherélésbe, ez az eljárás mégiscsak aberrációnak számít. Az egésznek groteszk végkicsengést ad a folytatás: miután kiherélték, a bűnöst üvegherékkel látták el, így őrizvén meg a termékenység látszatát. Más esetekben szó szerint nem herélték ugyan ki a bűnöst, hanem ugyanezt a hatást hormonkezeléssel érték el.
A kínzás nemi erőszakként megnyilvánuló formáját az áldozatok is, kínzóik is a legsúlyosabb testi sértésként értékelik. A testet nem csupán megsértették, hanem bele is hatoltak, befertőzvén a belső szerveket egy olyan „vírussal”, amely az áldozatot végérvényesen tönkreteszi. Pszichikai értelemben az áldozat csak akkor épülhet fel, ha az erőszakos behatolás tényét fel lehet számolni. Ha a nemi erőszak révén megfogamzik egy gyermek, az áthatolt és befertőzött test helyzete még válságosabb. A kínzómester a nemi erőszak révén nemcsak a nő áldozattal szemben lép fel, de a férfiakkal szemben is. A legszörnyűbb dolgok a szerb koncentrációs táborokban történtek. Ezek némelyike valóságos nemierőszak-táborrá vált. A boszniai háború ideje alatt a nemi erőszakot mindhárom fél intézményesítette, azonban a szerbek esetében katonai parancs törvényesítette a muzulmán nőkön elkövetett nemi erőszakot. A vallomástevő nők később elmondták ezekről a nemi erőkszakokról, hogy egyes szerb katonák megvallották nekik, miszerint kényszerítették őket e szörnyűségek elkövetésére, hiszen a nemi erőszakot politikai megtorlásnak tartották. A szerb katonák nagyobb része nem volt rögeszmés vagy szadista, bevallották, hogy a nemi erőszakot katonai kötelességgé tették számukra. Elsősorban boszniai muszlim nőket erőszakoltak meg (függetlenül a koruktól), csoportosan, így mocskolván be végérvényesen őket. A muzulmán hitvallás szerint a nemi erőszak szétrombolja a családi kapcsolatokat. Azáltal, hogy a szerbek megerőszakolták a muszlim nőt, alapjában véve az egész családját megerőszakolták, beleértve a férfi családtagokat is, hiszen el kellett viselniük a szégyent, hogy anyjukat, feleségüket, lánytestvérüket, lányukat megerőszakolták. A megbecstelenített nő teste egyfajta levél volt. Egyes esetekben ezt a „levelet” éppenséggel a rokonok jelenlétében „írták meg”. Az európai közösség adatai szerint legalább 20000 muszlim nőt erőszakoltak meg a boszniai szerb lágerekben. A maguk során a szerbek azzal vádolták a muzulmán parancsnokokat, hogy bejeknek, agáknak vagy nagyvezíreknek titulálták magukat, háremeket alapítottak, ahol a szerb nőket tipikus keleti erotikus rituálékra fogták be a boszniai háború ideje alatt, a szerb kiskorúakat pedig körülmetélték vagy janicsárokká tették.
Jóval a boszniai konfliktus előtt, a 20. század második felében a latin-amerikai nőkkel szemben elkövetett nemi erőszakok a bizonyítékai, hogy a megerőszakolt test nem egyéb, mint „politikai tárgy”: általuk juttatták érvényre a Hatalmat, másrészt így „jutalmazták” a katonákat/kínzómestereket, ez volt a „háborús préda”. Abban az esetben, amikor éppenséggel a hatóságok buzdították a katonákat arra, hogy elkövessék a nemi erőszakot, pszichoszexuális kontrollról beszélhetünk.
A férfiak ellen elkövetett leggyakoribb nemi erőszaknak a herék kínozása számított. Ez nem csupán a megalázás miatt történt, hanem azért is, mert a kínzók szét akarták roncsolni a férfiasság gyökerét áldozatukban. A test és a nemi szerv ugyanolyan volt, mint az övék, azonban mindez a másik férfi tulajdonát képezte, mert ugyan bizony mi lehet édesebb késztetés annál, mint hogy egy kínvallató megfoszthatja férfiasságától áldozatát, szétrombolván szexuális identitását! A férfiasságát elvesztett férfiú, a megesett áldozat elvesztette minden életerejét, erőtlen tárggyá változott. Azok a kínvallatók, akik megcsonkítják a heréket, nem feltétlenül számítanak szadistáknak, azonban ez a férfi testének stratégiai pontját képezi. Ráadásul az ilyen kínzás nem is igényel különleges, bonyolult eszközöket, és sokkal könnyebb kicsikarni a vallomást, tehát a kínvallatóknak nem kell különösebb erőfeszítést kifejteniük. A férfi nemi szervek kínzásának többletértelmet is adtak: a férfi áldozat megerőszakolása által egyben az összes többi férfit is megalázták és megerőszakolták, mivel a kínzómester úgy érezte, hogy ő a világ első számú férfi hőse. Spanyolországban előszeretettel verték a baszk politikai rabok heréit, ami a szimbolikus nyelvezetben azt jelenti, hogy igazi férfi csakis spanyol lehet. Rendkívül gyakran alkalmazták az áramütést Latin-Amerikában, így kínozták a férfi nemi szerveket. Kínzóik így ellenőrizték, hogy áldozatuk igazi férfi-e.
A politikai kínzás legegyértelműbb szexuális változatáról egy algériai francia kínzómester tett vallomást. Ő a kínzást valóságos szexuális aktusként írta körül. Az egész folyamatot úgy fogta fel, mint a kínzó és az áldozat közötti erotikus partit. „A vallatás olyan, mint amikor szeretkezik az ember. A legfontosabb az, hogy nem szabad sietni. A kulcspillanatban hosszadalmasan vissza kell fognod magad. Végtelenítenni kell a fájdalom és az élvezet pillanatát, de nem szabad a végső határt átlépni, mert akkor a partner kicsúszik ujjaid közül. Ha sikerül motiválnod őt, akkor minden bizonnyal vallani fog. Kész orgazmus.”
Az áldozatok lemeztelenítése és meztelenségük közszemlére való tétele előzetes nemi erőszaknak számít. A nemi erőszakot bevezető lépéseket főleg a nő áldozatok esetében hangsúlyozzák ki erőteljesen a kínvallatók. Azokban a kultúrákban, például a muzulmánok körében, ahol a meztelenség bűnnek számít, az áldozat levetkőztetése kínzásnak tekinthető, mivel általa megszegnek egy tabut. A meztelen test alapjában véve kifordított testnek számít, mindent elárul arról a lényről, aki benne lakik. A földgolyó bizonyos pontjain a politikai foglyokat hosszú napokig meztelenségre kárhoztatják. Dél-Afrikában a színesbőrű rabokat meztelenül hallgatták ki, nemcsak így kínozták. Kubában a Castro-áldozatok évekig meztelenül raboskodtak a börtönök alagsoraiban. Ruandában a tutszi nőket, mielőtt megerőszakolták és legyilkolták volna, levetkőztették, és pőrén járatták le-fel, akár a csordát, nekik a hutuk elleni állítólagos gőgjükért kellett fizetniük. A rabtartók minden egyes esetben azt az ellentétet aknázzák ki, ami a teljes öltözetben levő hivatalosságok, valamint a rabok meztelensége között feszül. Az áldozatot nem csupán azért vetkőztetik le, hogy megcsonkítsák, hanem azért is, hogy lealacsonyítsák: így válik „gyerekké”, akit „szülei” öltöztetnek vagy vetkőztetnek. Amikor a gyermeket tisztába kell tenni, ezt a műveletet csakis a szülei végezhetik el. Persze a szülő akár úgy is dönthet, hogy a gyermeket mocskában hagyja.
A lemeztelenítéssel egy időben (vagy rögtön utána) kezdődik a verbális erőszakoskodás. „Soha többé nem lesz gyermeked, mivel impotenssé válsz.” „Mindenképp beszélni fogsz. Vagy a szájaddal, vagy pedig a seggeddel.” „Felavatunk hátulról.” „Megerőszakoljuk a feleséged (lánytestvéred, anyád, lányod).” Gyakori jelenség a kiheréléssel való fenyegetőzés, az áldozatnak megígérik, hogy levágott nemi szervét emlékként fogják őrizni. A szimbolikus erőszaknak azonban rendkívül sok válfaja létezik. Leégethetik például a szakállat, kitépik vagy levágják a szőrzetet az arcról és a szeméremdombról, esetleg a szőrcsomót betömik az áldozat szájába. Cigarettával égethetik a szeméremcsontot, kimetszhetik a nyelvet (aminek az a jelentése, mintha a nemi szervet vágnák le), beleköphetnek az áldozat szájába. Ugyanilyen kegyetlen erőszaknak tűnik az, ha az áldozatnak nem engedélyezik, hogy megmosakodjon. A kínvallatók különféle testnedveket lövelnek áldozataikba, és lehetetlenné teszik, hogy ezektől megtisztuljanak. Különleges „ráadásnak” számító erőszak, amikor az áldozatnak nyitva kell hagynia a vécéajtót, és legintimebb (ugyanakkor leggroteszkebb) pillanataiban is szemmel követik őt. Castro Kubájában megszokott kínzásnak számít, hogy a politikai foglyokat hónapokig szarban és pisiben fürdetik. Ez egyenértékű a test tényleges megerőszakolásával.
A nemi szerveket változatosabbnál változatosabb módon lehet kínozni, a kínvallatók szabadon kiélhetik „kreativitásukat”. Egyes esetekben a behatolás egyet jelentett az erőszakos feláldozással: a vaginát átjárja egy szurony, várandós nőket feltrancsiroznak, tűkkel szúrkálnak heréket (vagy súlyokat akasztanak rájuk), különféle tárgyakat dugnak a nők hüvelyébe, levágják a melleiket stb. Általánosan elfogadott módszernek számított a nemi szervek elektrosokkolása, botok, üvegek feldugása a hüvelybe vagy a végbélnyílásba, a pénisz és a herék megkorbácsolása. A szodomizáció eszköztára: rendőrbot, ceruza, üveg, rozsdás szeg stb. Egyes kutatók úgy vélik, hogy ezek a tárgyak az elnyomó rendszerek agresszív falloszaiként jelentkeznek, így próbálják ellenlábasaikat politikai értelemben elnyomni, szexuális rabszolgákká tenni. A nemi szerveket előszeretettel és nagy leleményességgel használják fel a kínzások során: a péniszt megkötik, a kötelet pedig az ajtóhoz rögzítik, Chilében egy fallikus fémdarabot, az ún. „vigasztalót” hívják segítségül, Izraelben sokáig létezett a „gázpedál” nevű kínzás (a rabot lekötözték egy székre, kínzója pedig vele szemben, az asztal alatt a heréit taposta), Törökorszában egy bottal behatolnak a nőbe, majd utána ugyanezt a botot a szájába dugják, így kettőzik meg a nemi erőszakot. Braziliában a nőket fapénisszel erőszakolják meg, méghozzá férjeik vagy fiaik előtt, azonban az összecsavart újság is megfelel ugyanerre a célra. Uruguayban a nők és a férfiak esetében egyarán alkalmazták a „vaslovagot”. Közismert vietnami kínzás (főleg a kommunisták esetében alkalmazták): lyukas székre ültették az áldozatot, lent pedig egy gázégő dolgozott… A 20. század utolsó éveiben Algériában megszokott volt, hogy az áldozat péniszét egy fiókba tették, majd hirtelen becsukták azt. Vagy megkötötték, és így próbálták letépni.
Miközben a kínvallatók magukévá teszik áldozataikat, döbbenetes dolgokat művelhetnek. Ismerünk néhány latin-amerikai rémtörténetet: a kínzómester megcsonkította a női mellet, ugyanakkor azonban simogatta is azt. Vagy beleharaptak áldozataikba: ez a gesztus nemcsak a kínzásra utal, hanem az erotikus tér felé is mutat. Egy nőnek például levágták az egyik mellét, testét „csodálói” összeharapdálták, utána pedig egy forgalmas téren közszemlére tették kínzói. Egyes esetekben az áldozatokat arra kényszerítették, hogy egymást erőszakolják meg, kínzóik szeme láttára (Törökország). Brazíliában egy megerőszakolt nőt arra kényszerítettek, hogy megérintse egy férfi nemi szerveit. Csakhogy a férfi nemi szerveit éppen áramütéssel kínozták, amikor pedig a nő megérintette, őt is áramütés érte, és ugyanakkor ki is gúnyolták „erotikus” gesztusát. Egyes esetekben az áldozatokat arra kényszerítették, hogy maszturbáljanak, ez valósággal felajzotta a kínvallatókat. Indiában, de más helyeken is gyakori fenyegetőzésnek számít az, hogy vérfertőzés elkövetésére kényszerítik áldozataikat a fogvatartók. Chilében egy áramütésnek alávetett férfit arra kényszerítettek, hogy a kínzás ideje alatt leírja, hogyan néz ki kedvesének a nemi szerve, és milyenek voltak erotikus játékaik. Ugyancsak Chilében történt meg, hogy a foglyokat maszturbálásra kényszerítették, miközben meztelen nők járkáltak előttük — a következő „felvonás” az lévén, hogy mindenkit mindenkivel összekényszerítettek. A visszautasítás következménye a kiherélés volt. Egy boszniai szerb lágerben egy idős muzulmánt azért gyilkoltak meg, mert nem akart megerőszakolni egy szüzet, vagyis azért kellett meghalnia, mivel nem elégítette ki kínzóinak a voyeurizmusát. Egyértelmű: ezek az emberek, amikor éppen nem akartak nemi erőszakot elkövetni, nézni akarták a nemi erőszak elkövetését. De számtalan nő kínzómesterről is tudomásunk van, ők elsősorban a férfi nemi szervekre szakosodtak. Leghíresebb Clara Knecht (Gestapo-tiszt) és Vida Nedici (romániai szerb, a kommunizmus első éveiben). Említésre méltó az az argentin hölgyemény is, aki különféle szerszámokkal szodomizálta áldozatait, majd marószóda-beöntéssel folytatta a kínzást.
A nemi erőszak elkövetői néha állatokat vagy bogarakat is „bevetettek”, egyes esetekben csupán azért, hogy az áldozatokat változatosabbnál változatosabb módon is megalázzák. A hüvelybe és a végbélnyílásba rovarokat tettek be, egyes esetekben éppenséggel angolnákat. Latin-Amerikában és Ázsiában kutyákat neveltek arra, hogy megerőszakolják az embereket, hogy megmarják a melleket vagy a heréket. Néha, miután a kutyák végrehajtották az erotikus „előjátékot”, a felajzott kínzók is megerőszakolták az áldozatot. Patkányt vagy egeret dugtak bele az áldozat szájába, végbelébe és hüvelyébe. Argentínában a patkányt tölcséren keresztül juttatták bele az áldozat hüvelyébe.
Az áldozatok reagálása rendkívül változatos a nemi erőszak elszenvedése és a különféle szexuális perverziók elviselése után. A rab testét kínzói különféle perverzitások révén „ellopják”, amikor pedig visszaszolgáltatják, akkor már megrontott testnek számít. A nemi erőszak után a megkínzott test sokáig nem kívánja a megérintést, a simogatást — még a szeretett lény részéről sem. A szabadság visszanyerése után a megerőszakolt rabok megvallották egymás előtt (már amikor képesek voltak erre), hogy valósággal irtóznak az erotikától. Miután testét megbecstelenítették, az áldozat önmagát idegennek érezi, a lelki traumát szinte lehetetlen elviselni. Egy chillei nő, akik börtönben bántalmaztak, szabadulása után semmit sem akart enni, csak hogy ne termeljen több ürüléket. És nem akarta többé megérinteni a nemi szerveit sem. Ha egy nőt úgy kínoznak meg, hogy megerőszakolják, nem tesznek egyebet vele, mint örök időre erényövet tesznek fel rá, és ezt soha senki nem érintheti meg, még maga az áldozat sem. Egy kutya által megerőszakolt nő jóval szabadulása után is tisztátalannnak érezte magát, és állandóan mosdani akart. A kényszerítő körülmények között elkövetett tömegperverzitások áldozatai lelkileg úgy élik túl a traumát, hogy szolidaritást vállaltak egymással, összeölelkeznek, sírnak, és néha napokig egyetlen szót sem szólnak. De sok-sok idő múlva helyrejönnek.